IN MEMORIAM SCRAPBOOK

Egy réges-régi fotó alapján feleségem visszaemlékezése 20 éve halott szüleimre.

A scrapbook külön műfaj , bővebbet a "KKB azaz Klári keratív blogján"

HALOTTAK NAPJA

Tabáni ősz

Nézd ,a magas égen hogy futnak a felhők.

Vén platán ágát lengeti a szél.

Gallérom felhajtva járom a lépcsőt,

-az öreg Tabán a múltról regél-

Nagyapám is egykor itt

szaporázta lépteit talán.

Anyám is itt járt iskolába

a mult század hajnalán.

Itt lett felnőtt,párjára itt talált,

Megélt jót és még több rosszat,

háborút ,ostromot,döghalált,

-félve a sorstól,még mit hozhat-

A rőt avarban most én is itt járok.

Hallod? Egy hang hozzám beszél..

Lehulló levelek lejtenek táncot

Őseim sóhaját súgja a szél.

kassius

KRÚDY GYULA: A KIS MÁRIA KACÉRSÁGAI

(Részlet a kisregényből)

Az ifjúság ellenben Budára tartott, még pedig abba a városrészbe, ahol esős napokon csak az ereszek alatt lehet járni, mintha az öreg hivatalnokoktól itt mindenki megtanulta volna a kakas-lépést, valamint az egyensúlyozás művészetét, amely ember emlékezet óta szokása az idősebb tisztviselői gárdának. Valóban ők járnak erre legtöbbet a kanyargós utcákon, ahol olyan némák a házikók, mintha itt mindenki hangtalanul szülné meg gyermekét, nesztelenül talpalná cipőjét, a boldogtalanok nem merészelnek hangosan siránkozni és a szerelmesek mindig csak egy falból kiálló, öreg kampós szegre irányítják szótlan tekintetüket, ahol már a nagymama is befejezte életét...

.............................................Húsvéti körmenet az Attila úton kb 1930

Ó, ti hamvadó szerda hangulatú, nagypéntekesen búskomoly utcácskák a Tabánban, ti voltaképpen a szemérmesen surranó szegénység utcái vagytok. A százesztendős, ódon kapuk lelkekre záródnak, amelyek soha sem mertek kinyílni, szú módjára őrlő öregség himbálgatja fejét az ablakfüggönyök mögött, hervadó asszony süvít keletlen hamu pogácsái felett és skroflis kislányuknak a családanyák különös altató éneket mondanak a hóbortos Krúdyról, aki a tabáni öregasszonyokat ugyan azzal az egy mesével vigasztalja: hosszú szeget kell verni a férfiak hátulsó fejébe, amikor azok alszanak, ameddig a hajzat eltakarja a fejbőrt, az életunt halottkémet reggel édes pálinkával vagy borral kell várni, a sírásóval jó előre megbeszélendő a dolog, hogy az "öreget" gyorsan eressze le a gödörbe, mielőtt észrevenné magát és akkor harmadnapon már jöhet három piros rózsával kezében a dalos elöljárósági írnok.

...................................A híres Bagyik-féle kisvendéglő kerthelyisége

Ó, ti boldogtalan kis budai kocsmák, ahol a Fliegende Blätter avult élceit mondogatják a piros orrú előkelőségek, miután éberlaszting cipős lábukat jól messzire elhúzzák arról a helyről, ahol kenyérsütéshez való kovászként erjedő, a főbűnöktől villámló szemű, az őrjöngésig csigázott vágyú negyven esztendős feleségeik lába a keszeg írnok lábával barátkozik a baklábú ivóasztal alatt, ó ti kis kocsma szobák, ahol harmonika sűrű füstön, emberpárán át keresi a füleket monoton hangjaival, hogy reggelre vagy egy hét múlva megvalósíthassa a nótában lévő jó tanácsot a sápadt szűzleány vagy a nagymájú menyecske, ó, ti kedves kocsma udvarok odaát a Tabánban, ahol filagóriát vagy ártatlan kertecskét épít a télen ujjival malmozó zauvirt az élet örömeit ócska hordók tartalmában keresgélő polgároknak, zöldléces virágállványok, amelyek a sváb csapos mocskos ujjai alatt növekednek, hogy később pihenőhellyel szolgáljanak egy szőke vagy barna női fejnek, amely elámult egy cigarettát sodorintó kézen vagy egy pomádés hajfrizurán, - ó, ti kis budai menedékhelyek a városi élet elől, ti romantikus kalitkái a gyermekkor mézes kalácsos (regényességet) nem felejtgető városi polgárságnak, ti csatorna-szagú, áporodott ború, szennyes ételű, nyomasztó, szerénykedő, papucsban járó kis kocsmák, ahol a pesti táncosnő lábszárának kék erezeteit, derekának ráncait és azt hiteti el önmagával, hogy először szeret, - ahol emlékkönyv módjára lapozgatnak a kiszáradt, életunt férfiak a szíveikben, hogy rátaláljanak a hangra, amely e helységben megfelelő, - ó, ti kis álmos háztetők, amelyek alá oly óvakodva kell bemenni, mint gyermekkorban épített kártyavárba, hogy valahol útközben el ne veszítsük magunkat, ahol a nőknek hosszú álmosság után felnyílik a szemük, ahol elhiszik, hogy voltaképpen elátkozott herceg kisasszonyok, királylányok, - ahol egyformán tud hazudni a rossz gitár és a fogatlan öreg, - ahol patkány szalad a nők harisnyáin, mint a vállalkozó elöljárósági írnok keze, - ahol örök szerelmet esküsznek egymásnak kék és fekete szemek, kakadu-hajzatú öregemberek és kikeményített szoknyájukat szégyenlő ifjú nők, - ahol a pesti kisasszony a vattát bagó helyett élemedett udvarlója szájába helyezi...Budai kis kocsma! Te délutáni szunyókálás, amelyhez a kalitban a csíz füttyentgeti semmitmondó gondolatait. (Mintha mindenki megfordult volna valaha Budán, aki hajdanában szerelmes volt a fővárosban! A kocsma cégérek, a Pincék, Gerslik, Hordók bohó szerelmi órákat, suttyomban átélt szerelmi izgalmakat őriznek, a csorba poharakon régi nők szájának méze, az asztalok kecske lábai, a valaha itt ölelkezett lábaktól kopottak.)

A TELJES MŰ ITT OLVASHATÓ

AZ EMBEREKHEZ

Vitkovics Mihály:

(1778-1829)

Az emberekhez

Megvetve néznek énrám

Sokan, ha borkupámból

Kényemre iddogálok.

Gúnyolva hallgatódznak

Ha víg dalom dalolom.

Elundorodva futnak

Tőlem, ha lányt öleltem.

Mondjátok azt nekem meg

Földön lakó halandók!

Ugyan mi jobb ezeknél?

A költő életrajza ITT

A NAGY SZERB VÁNDORLÁS

Hogy a XV. és XVI. század folyamán hány szerb érkezett Magyarországra, nem lehet pontosan tudni. A III. Arszenije Csarnejovics vezetése alatt érkezettekszáma egyes források szerint harminc-, mások szerint pedig ötven-hetvenezerember. Vándorlásukról feljegyezték, hogy 1690 tavaszán indultak meg, egyideig megpihentek Belgrádban, utánaátkeltek a Száván, Dráván és a Dunán.Kisebb részük hajón, a nagyobb pedig szekéren, lóháton, illetve gyalog jött,maga elött terelvén jószágát, amit meg tudott menteni a török elől.

Sokan márútközben letelepedtek a Bácskában,Bánságban, Baranyában és a Duna-Tiszaközött.A vándorok másik része eljutott Budáig,

onnan

Szentendréig,

Esztergomig,Székesfehérvárig, Egerig,

Gyöngyösig és más városokig.

Budán egy 1693-ból származó összeírás tanúsága szerint hatezer szerb talált újotthont magának.

A Tabán lejtöin telepedtek meg, ahol az idök folyamánvalóságos kis szerb város alakult ki, úgy is hívták, hogy Rácváros.

Pesten többnyire a középkori városfalak között laktak, a Kecskeméti és a Nándorfehérvári kapuk közötti utcákban, ahol templomot is építettek maguknak.

Szentendre mint III. Csarnojevics Arzén által kiválasztott székhely nagytömegü, körülbelül tízezres lélekszámú szerbet vonzott magához, úgyhogyhamarosan ez lett a letelepült szerbek szellemi és egyházi központja. Ide hoztákés itt örizték egy ideig Lázár fejedelem ereklyéit.

Itt, Szentendrén a szerbiai Racse kolostor szerzetesei megszerveztek egy nagyon híres másoló ésilluminátor mühelyt és iskolát, itt alapították meg 1796-ban az úgynevezett Népi Kapitális Iskolát, amely az egyik legjobb volt a szerb iskolák közül. Itt müködött1812-1816 között az elsö szerb tanítóképzö, és olyan híres müvészek születtek Szentendrén mint Gavrilo Stefanovics Venclovics író, költö, illuminátor,egyházfi és prédikátor, Avakum Avakumovi, az avakumikum nevü zenei hangszer feltalálója, továbbá Jakov Ignatovics, az egyik legtermékenyebb szerbíró, Pavle Sofrics, Szentendre elsö szerb krónikása, és mások. Szentendre lakói igen jól feltalálták magukat új környezetükben és rövid idö alatt hallatlan mértékben meggazdagodtak. Ez tette számukra lehetövé, hogy a XVIII. század folyamán szép

barokk városkát építsenek ki Szentendréböl, hét, stílusában összehangolt, ugyanakkor gazdagon díszített szép barokk templom megépítését is ideértve.A szerbek gazdasági erejét ebben az idöben a mezögazdaság mellett föleg a kereskedök, a kisiparosok és a szölötermelök jelentik. A kereskedök már a XVII. század végén jelentös privilégiumokat és kereskedelmi kedvezményeketkaptak. Úgynevezett kereskedelmi privilégiumi társaságokba tömörülve ezek a kereskedök a déli tájakról nyersbört, gyapjút és füszereket hoztak be,Ausztriából és Csehországból pedig finom textilárut és más ipari terméket. Egyesek állatkereskedelemre szakosították magukat lábon hajtották a jószágot Velencébe és Bécsbe , mások bor- és pálinkakereskedelemböl éltek.

A kisiparosok szabók, paplanosok, vargák, tímárok, szücsök, cipészek,szappanfözök, kovácsok, kádárok, kalaposok, hentesek és pékek között szintén sok volt a szerb. Valamennyi szakmának erös céhszervezete volt, és ezek szervezetekként is jelentös császári privilégiumokat élveztek.

Szölötermesztéssel leginkább a szölötermö vidékek, elsösorban Buda és Szentendre lakossága foglalkozott. Az innen származó borok némelyike - például a szkadarka, a szlankamenka, az illatos muskotály - messze földön ismerté vált budai borok néven.

Az I. Lipóttól nyert privilégiumok nagymértékben segítették a szerbeket az új körülményekbe való beilleszkedés folyamatában és a magyarországi életük szervezödésében, ugyanakkor bizonyos feszültséget is okoztak a szerb és magyar lakosság között.

A Magyarországon élvezett szerb privilégiumok elözményeit és történelmi szerepét röviden a következökben foglalhatnánk össze: a XVII. század végén és a XVIII. század elején végbemenö társadalmi és politikai folyamatok a szerb nép etnikai kettészakadásához vezettek. A szerbség egyik része török iga alatt élt, saját államiság, polgári réteg, értelmiség nélkül, elszigetelve, elszegényedve,történelmének legsúlyosabb megpróbáltatásait szenvedve át.

A másik része,elhagyván szülöföldjét, megpróbált idegen földön, Magyarországon gyökeret ereszteni, és noha itt is napról-napra meg kellett vívnia a harcát nemzeti fennmaradásáért, az akkori körülményekhez képest igen jelentösprivilégiumokat élvezett és sikerült fennmaradnia. Ez a kettészakadás tehát egyrészt meggyengítette a szerbség társadalmi, kulturális és erkölcsi erejét, másrészt áthelyezte a nemzet politikai, egyházi és kulturális életének súlypontját északabbra, Magyarország területére.

Az itt uralkodó jóval kedvezöbb gazdaságiés kulturális körülmények lehetövé tették, hogy a szerbség megismerkedjen ahaladó európai eszmékkel, minek folytán részben ezek befolyása alatt, részben a veszélyeztetettség érzésének nyomása alatt, megkezdödött a szerb nemzeti ébredés korszaka.

Szilágyi Károly

HELYSZÍNI RIPORT A TABÁN BONTÁSÁRÓL 1933

HÁROMSZÁZÉVES KÁRTYAVÁR(Destrukció a Tabánban)

Hát megindult a nagy Bontás, a hivatalos Destrukció, a szó szerint vett Leépítés - az ismeretlen Cato (könnyű Catót táncba vinni!) addig dörögte a fülekbe: "Tabanum esse delendam", míg a Város meghallgatta őt, s kimondotta: Tabánt pedig egyenlővé kell tenni a földdel, még mielőtt elhatároztuk volna, mit építünk a helyébe.

Mint klasszikus kollégám, Scipio, ma délután kimentem "leülni Tabán romjai fölött", hogy holnapra a nyájas előfizető friss állapotban kapja meg, egyenesen levelezésébe csöpögtetve, az e célból közvetlenül a szedőgépbe ejtett könnyeimet.

Feldmann úr, a bontási műveletek megbízott vállalkozója, nem fogja fel a dolgot tragikusan, ő építeni éppoly szívesen épít, mint bont. Csodálkozik, megtudván, mi járatban vagyok: mi van azon írnivaló és sírnivaló? Egyébként nem bánja. "Ha pénzbe nem kerül, írhatnak az urak, amit akarnak", jegyzi meg egy sztoikus bölcs sok ezer éves tapasztalatával. Odatovábbít Greczy János bontómesterhez, aki aztán megadja a szakszerű felvilágosításokat.

Feldmann úr, a bontási műveletek megbízott vállalkozója, nem fogja fel a dolgot tragikusan, ő építeni éppoly szívesen épít, mint bont. Csodálkozik, megtudván, mi járatban vagyok: mi van azon írnivaló és sírnivaló? Egyébként nem bánja. "Ha pénzbe nem kerül, írhatnak az urak, amit akarnak", jegyzi meg egy sztoikus bölcs sok ezer éves tapasztalatával. Odatovábbít Greczy János bontómesterhez, aki aztán megadja a szakszerű felvilágosításokat.

*

Másfél száz házat ítéltek halálra, egyelőre, de csak tíz-hússzal készültek el; az Árok-köz még épen áll. Itt, ahol állunk, egy háromszázéves konyha közepén, már csak a mennyei bolt kéklik fejünk felett - odébb, a két nagy szobát még féltőn borítja a régi bolthajtás. A konyha falai állanak még, a vízvezeték működik.

Nem is olyan egyszerű dolog házat bontani. Ismerni kell az anyagot, a régi vágású építészmunkát, különben könnyen jár az ember úgy, hogy a könnyelműen kikezdett födém (vízszintes válaszfal) nyakába szakad a rombolónak, maga alá temeti. (Forradalmárok figyelmébe!) Tudni kell, milyen sit-tel (törmelékanyag) dolgoztak hajdanán, s hogy a gleitni (téglasor) hogy váltakozik a terméskővel. Ezeket óvatosan, egymás után szedi le a munkás, mint aki kártyavárat szed le, nehogy egyszerre omoljon össze az egész, egy szelesen kirántott kártyalap nyomán.

S közben a magyar nyelv tisztaságára is ügyelni kell. Gréczy mester rendre utasítja Szeniczey János előmunkást, aki jelen gyászbeszédemben szintén szerepelni óhajtott, mint a Hamlet sírásója, hogy az nem "tiplifa", mint ő mondja, hanem "csapófa". (Kosztolányi barátom figyelmébe!)

Egy másik munkás régi pénzt hoz a tenyerén: most találta a felfeszített padló alatt. (Tudni kell - én véletlenül tudom -, hogy ez ősrégi szokás, krajcárt tenni az épülő padló alá.) A pénzről kiderül, hogy a padló nem egykorú a házzal - először látok életemben egy valódi hatost: 6 Kreuzer van ráírva.

*

Egyébként semmi különös "lelet" nem került még elő, se falba rejtett kincs, se elásott hulla, elfeledett bűntény áldozata. Ha majd találnak, előbbi a város tulajdonába megy, utóbbit a rendőrség múzeuma igényli ki.

Ezt mind a munkásoktól tudom meg. Az egész társaság nógrádi: ehhez a speciális munkához, úgy látszik, ott értenek legjobban. Ha nem tudnám, hogy kitűnő sok szép építőmunkát végzett miniszterünk, Sztranyavszky és Scitovszky is odavalók, ezekután Nógrádot volnék kénytelen a "destrukció fészke" gyanánt ajánlani.

Kérdésemre, nem sajnálják-e azt a sok festői szépséget, amit itt eltakarítanak, görbén néznek rám, mint a szemetes nézne holmi félbolondra, aki vissza akarná tartani munkájában. Még a pincéket is kivájják, felkotorják. "Kipucoljuk ezt, uram, mint egy odvas fogat."

*

Könyörgő tekintettel próbálok megértést találni egy szőke hölgy arcán, aki folyton nyomon követ bennünket, miközben a munkások magyarázzák a műveleteket: talán megérti a művész bánatát, akinek számára egy törött kancsó, egy régi rézpénz, egy nyomorult viskó, egy lyukas nadrág, ha megfelelő környezetből válik ki, nagyobb érték lehet Balbó azúrflottájánál - a visszahozhatatlan Emlék bánatos szépségét sugározzák ezek, ugye ön is érzi, Asszonyom?

A szőke hölgy azonban szigorúan néz, lehet, hogy félreértett, aztán Feldmann úrhoz fordul, és magyarázni kezdi, hogy az ablakfák miatt van itt már tizedszer, eladják-e annyiért vagy nem adják, ő nem hajlandó nagyobb áldozatra.

Ó, idők! Hová lett a költészet?

(Megjegyzem, igaza van. Ezeket az ablakfákat nagyon szépen fe

l lehet még használni holmi víkendvillák részére - nekem is eszembe juthatott volna.)

Az Est, 1933. szeptember 3. (Karinthy Frigyes írása)

.....................................Gréczy úr meg a nógrádi tót bontómunkások

ZÓRÁD ERNŐ:A Tabán hült helyén...............................

KARINTHY MÁRTON:A "KÉHLI KALAND"

Mindig irigyeltem a nagy gourmandokat. Szeretem magamat nagy életművészek helyébe képzelni, akik finom eleganciával pontosan tudják az ősi titkot: mikor mit, miből mennyit és miért. Azonfelül azt is, mikor kibe és hányszor. Ami azt is jelenti, nem az adott szokásjog vagy a társasági jó ízlés határait követik, hanem évezredek tapasztalatainak tárházából merítenek.

Hogy tud egy ilyen ínyenc rendelni!

Már a szó is torkon ragad. Rendelni. Egy finom orvosprofesszor szentélyében végzett diszkrét és a lényeget megközelítő tevékenység. Rendelni kérem tudni kell. Az bizony egy különös szertartás, szánsz, csak a beavatottak számára értékelhető különös rítus.

(Egyébként gyerekkorom egyik nagy tévedése is e szóhoz tapad.

Magamban őrizgettem ugyanis néhány mára mitikussá vált félreértést.

Ha valakit például szabadságvesztésre ítéltek, azt én úgy képzeltem, illető meghatározott ideig nem mehetett szabadságra.

A közhelyet pedig –restellem, de így volt-, egy nagy utcai nyilvános WC-ként láttam lelki szemeim előtt.

József Attila „Tiszta szívvel betörök ”-jét viszont (tudomást sem véve a következő mondat egyértelmű embert is ölök- jéről) ártatlanságomban nem valóságos bűntényként, hanem csak képletesen tudtam elképzelni. Betörni csakis úgy lehet valahova, hittem, ahogy Ady értette, mikor Dévénynél akart betörni, új időknek, új dalaival. Ma már, romlott felnőttként, épp fordítva gondolnám: Ady valószínűleg pontosan tudhatta, hogy Dévénynél volt egy titkos hely, nyilvánosház, vagy patinás étterem, ahová a különös élmény miatt érdemes lett volna még akár betörnie is... No, de mindegy már.

Hát így voltam ezzel a rendeléssel is.

X.Y. Rendel 4-6. tudósít a tábla a kapualjakban. Ez nyílván azt jelenti, okoskodtam, hogy illető fenti időintervallum alatt hosszan és akkurátusan válogatva-latolgatva rendeli meg az előtte türelmesen álldogáló pincérnél a vacsoráját.)

A leghosszabban és legkörültekintőbben állítólag Krúdy Gyula tudott rendelni. Mégpedig egy hajdan volt, régi idők ódon hangulatát árasztó kapualjból nyíló patinás vendéglőben, amely még ma is a Kéhli nevet viseli. Talán a sors titokzatos üzenete, hogy éppen ide látogattam én egy fagyott este Főszerkesztő Úr titkos megbízásával és kíséretében.

Megérkezésünk még semmi különös élményt nem sejtet. Hiába a meleg Ház, a kedves fogatatás, a kabátlesegítés ceremóniája, ha baljós kezdetek árnyékolják be az estét. Zsivajgó tömegben, könyökök, tokák és tarkók között, a terem közepén kapunk csak helyet. Krúdy után minden ínyenc tudja, hogy az elmélyült falatozáshoz a beugrók, a sarkok, az eldugott szögletek sokkal alkalmatosabbak. Csakhogy lépésre tőlünk, korabeli képekkel a szent hely fölött, Krúdy egykori asztalát most termetes atyafiak ülik körül. Vágyakozó pillantásainkat megértve bizalmas étkezésünk későbbi Vergiliusa a fülünkbe súgja. „Már órák óta ülnek ott, alig rendeltek valamit hiszen ebéd után jöttek, vacsora előtt mennek, de már fizetnek és akkor mi átülhetünk oda.”A rendelés alapja, a kölcsönös bizalom e gesztussal íme megszületett. Nevezzük őt Fridolinnak, Krúdy A pincér álmacímű örökbecsűje után, a dús hajfürtjeit már elhagyó, őszbe forduló fejű, de láthatóan a szakma nagymesterének nyugalmával bíró pincérünknek. Krúdy azt írja e Fridolinról, hogy egy nyugalmas szieszta alatti álmában egyszer olyan vendége akadt, aki rendelés címén „mutatóújjával végighúzott az étlapon”, azaz megrendelte az egészet.

őszerkesztő Úrnak ekkor bevallottam, e régi vendég helyébe képzelvén magam, már délután az internetről végigmustrálva a kiadós étlapot, egy csinos étrendet firkantottam. Íme:

1/ Hideg ízelítők: Padlizsánkrémmel töltött paradicsom vagy körözöttel töltött paprika.

2/ Meleg előételek és egytálételekből: töltött csiga sóágyon flambírozva és frissen pirított libamájszeletkék majorannás, hagymás törtburgonyával

3/ Levesek: kishalászlé zöldpaprikával, vagy sáfrányos fácánleves és erdei gombaleves vargányával.

4/ Halakból: Fogasszelet Takács Pista receptje szerint: -Pista bá’ immáron harmadik évtizede ízlelgeti e Ház mulatós kedvű vendéglősével a tüzes fehérborokat és a sok-sok szomorkás és dévaj nótát. Mindezeken kívül még a has és gyomorkörnyék örömeiben osztoznak, ennek is köszönhető Takács Uram titkos utasításai alapján a jó Eduárd Mester által elkészített pompás halköltemény-étek.

Vagy: Lazac-steak kapros rákraguval vagy: Wokban sült királyrák trópusi körettel, netán Provence-i békacombok serpenyőben sütve.

5/ Szárnyasokból: Nádas Gyuri pulykamell csodája gombaábrándokkal –Legendás emlékű dalköltő „Apuka” fia: György csakúgy ért a legendateremtéshez, mint oly sokan a régi Ház bohém és kortalan vendégei közül. Történt, hogy egy holdas és víg éjjelen, Gyuszkó főurat Fridolinná avattuk. Akkor a gyertyafényes Lakoma-pincében fogalmazódott meg e kedves pulykamell elkészítésének gondolata kedélyes cimborák üde kobakjában.

6/ Marhahúsból: Pest-buda Sashegyi ökörháta vesepecsenyéből- Az egykori Szent Gellérthegy lábánál a hajdanvolt Tabánban született az őse a nevezetes Ökörhátnak-pesti aranyifjak és orfeumi színésznők örömére. A jámbor és tiszteletreméltó ökrök rosztbífjeiből kikanyarított szeletkéket mustárral és fenyőmaggal pácolták, miként mi is így tesszük ma. Császárszalonna kockákat kisütve, csiperkegombával és caprival-fehérborral megöntözve- jóféle ragut készítünk, melyet serpenyőben megsült bélszínszeletekre borítunk. Vajas burgonyapürét halmozunk mellé és a lilahagyma-karikákat fűszeres ecettel ízesítve feldíszítjük.

Esetleg: Beefsteak fokhagymás libaszelettel és lyoni hagymával

7/ Bárányból: Vasroston sült báránygerinc fokhagymásan

8/ Borjúból: Borjúpecsenye Kedvessy módra

9/ Vadból: Angolos szarvassteak burgonyafánkkal és áfonyával, netán Tűzdelt őzfilé aszalt gyümölcsökkel

10/ Édesség: Túrógombóc mákkal töltve vagy Tökös-mákos rétes esetleg Citrom sorbet kehelyben.

Fridolinunk először meghökkent e felkészültség láttán. Majd derűs mosolyra görbült szájjal konstatálta: valódi gourmandok akadtak a horgára. Alaposan megkonzultálva a dolgot oda jutottunk: Az elképzelés szép és valódi vágyakat takar, de mindezt együltünkben végigenni maga a képtelenség. Ezért kompromisszumos megoldásra jutottunk.

Mindenekelőtt aperitifet kaptunk kóser szilvapálinkából a tetején úszkáló aszalt szilvával.

Bár terveim között nem szerepelt, Fridolin és Főszerkesztőm szíves unszolására mégis csak kóstolót kaptam a Ház legnevezetesebb ételéből, a Forró fazék velős csonttal nevűből, amelyet Huszárik Szindbád filmje óta szinte lehetetlenség kihagyni az ide betérőnek. Egy késhegyni remegő velő magába szívta az egész piros fazék erejét (a nevezetes húsos fazékban zaftos marhahúskoncok, gombák és zamatos leveszöldségek főnek sáfránnyal és kakukkfűvel, egy forró velőscsont társaságában, amelyet nyers fokhagymagerezdekkel tűzdelt pirítós kenyérszeletekkel tálalják.)

Az élvezet közben pincérünk beavat az ősi titokba: a húslevest hosszan és figyelmesen lassú tűzön kell hevíteni, egyébként mit sem ér. A türelemről, mint fő szakácserényről eszembe villan Kiskerti úr, Krúdy egyik hőse, aki a húsvéti sódar elkészítésénél a negyvennapos böjti időt sem tartja túlzottnak.

És már itt is van a tervezett előételeimből összeállított hidegtál. A padlizsánnal töltött paradicsom és körözöttel töltött paprika mellett a legnemesebb kolbásszal, sonkával feldíszített paraszttál fokhagymás abált szalonnával a kiskunsági tanyavilágból valamint kísérő ínyencségekkel, paprikával, lilahagymával, salátalevelekkel.

Ezt követte rögvest ízelítő a két vágyott levesből, a fácánból és a halászléből. Mindkettő mennyei zamatokat sűrített magába.Ekkor lépett a helységbe egy hatalmas, vadászkalapos kicsattanó kedélyű ember, és jobbra-balra köszöngetve egyenesen a sarokban eddig némán meghúzódó zenekarhoz lépett. Egy bátor vendég, gondoltam, aki mulatni akar. A zenészek életre keltek, felséges muzsika járta át a Helyet. A nagy ember énekelni kezdett. De nem ám csak úgy immel-ámmal. Fájdalom és féktelen életvágy áradt a hangjából, ahogyan nyomatékkal kirakta a taktust. Mintha csak maga Krúdy küldte volna, gondoltam, hogy még emlékezetesebbé tegye a látogatásunkat. Aztán, míg főfogásunkra várunk, a nagy ember az asztalunkhoz lépett. Ő az apa, a családfő Cecei-Horváth Tibor. Az étlapon még az ő neve áll, bár sok éve már a fia, Cecei-Horváth Gergely vette át a napi teendőket. Szinte mindennap bejár, de már csak mint „törzsvendég”, vagy mint „régi idők nagy tanúja”, vagy „a hely ősi szelleme”, vagy minek is nevezzem. Megjelenésének minden tekintetben súlya van. Arca jókedélyt és az élet élvezni tudásának mártíriumát hordozza. Nemcsak vendéglős és nótaénekes, de költő is, a szó professzionális értelmében, hiszen szépkötésű, nemesen karcsú verseskönyvét nyújtja át. Míg a közben elénk került főételt fürkésszük, halkan elszavalja az egyik legkedvesebb versét:

Testament

édes

kemény

és bársonyos vagyok-

csak tapogató

világtalan

de érzem a fák gyűrött derekán

egész törött

és büszke életem!

viaskodjatok velem

Szép Ördögök

Lányok

Dalok

Borok

És minden eddig fel nem sorolt Istenek!

Lányokkal ugyan sajnos egész este nem láttuk viaskodni. A bor ereje azonban szépen megszólalt a nemesen és nagy érzéssel előadott fájdalomból nőtt dalokban. Zengett a szép férfibánat, betöltötte a lelkünket és az egymásba nyíló helységeket. Később, a következő asztalunkhoz jöttekor persze bevallotta könnyekkel küszködve, hogy már megint egy tizenhatéves kislányba szerelmes, hát ezért a bánat és ezért a vendégsereg elismerő moraja által értékelt lelki megtisztulás.

A szemünkbe csalt könnyeinken át mustrálgatjuk immár Fridolinunk tálcsodáját.

Mert valóságos mirákulum tanúi lehettünk. Hevenyészett és találomra kiválasztott ételsoromból a Ház konyhája szépen tervezett és logikusan épített fantázia-kóstoló tálat kreált. Így került egy lepedőre (illetve egytálra) Nádas Gyuri a sashegyi ökörhátával, a libamájszeletes beefsteak jól megfért a vasrostonsült báránygerinccel és a borjúpecsenyével Kedvessy módra. Persze mindegyik a maga felséges köretével. Ha az ízcsodák halmozhatók, úgy ez a sebtiben álmodott étekfantázia egy érzéki orgiával vetekedő gasztronómiai kielégülést hagyott maga után.

A tál romjain búsongva és a kísérőként felszolgált Gere bort, a természet egyik leghíresebb vörösborát szopogatva azon tűnődtem Főszerkesztőmmel: vajon hány estét kellene itt töltenünk, hogy az elmaradt csodákat is végigegyük egyszer? Mert a halak, a vadak bizony méltatlanul maradtak ki étrendünkből ezúttal.

Mintegy búfelejtő zenei aláfestésként a zenekar most Dinicu Pacsirtájának bravúrját húzza. Ettől kissé felvidulva vetjük bele magunkat a végső küzdelmekbe: édességként a somlói galuskát öblítjük le a citromsorbet fanyar nedűjével.

Fridolinunk a végére is tud még titkokkal szolgálni. Elmeséli búcsúzóul, hogy egy étek hitelességét a szakma által etalonnak, mértéknek tekintett Venesz József szakácskönyvéből tudhatjuk meg teljes bizonyossággal.

Távoztunkban, egy zsongítóan szép és ízekben, érzésekben, vágyakban és kielégülésben gazdag este emlékével a szívünkben, ígéretet teszünk, hogy a Kéhliben történt beavatásunk szent titkait egy életre megőrizzük.

HOBBYSZAKÁCS 2008 ÁPR.18

Saly noémi:Ülök itt....................................

A városomról beszélni olyasféle nekem, mint amikor a legközelebbi atyafiságomról kell nyilatkoznom: tudok egy csomó fogyatékosságról, disznóságokról, setét családi titkokról, de közben büszke is vagyok, a hülyeségig elfogult, sőt szentimentális, ha valaki bántani akarja, annak a hátába tűzöm a lábszárcsontját, egyszóval nehéz ez. Hogy csináljam?

Legyen a kiindulópont a hely, ahol ülök. Dunára néző tabáni ablak, észak felé a Pilis zárja a látóhatárt, dél felé pedig az új Nemzeti Színház. Szemben a Vigadónak kellene uralnia a teret, ehelyett, mint egy vidéki párttitkár a dísztribünön, az a pöffeszkedő szálloda könyököl ott, amelyik negyven évvel ezelőtt megadta a jelt befektetőknek és építészeknek: ezzel a várossal mindent lehet. Hidakat is látok, azokat szeretem. A sirályokat és a kárókatonákat is. Látom a gesztenyefáim és a hársfám csonkját, az előbbiek öregek voltak és betegek - mert nem kezelték őket rendesen -, a nagy hárs negyvenéves volt, makkegészséges és gyönyörű, de neki is pusztulnia kellett ebben a tömegmészárlásban. Mi van még? Tíz templom tornya, négy toronydaru. Fények. Idő.

............A LÁNCHÍD A BUDAVÁRI PALOTÁVAL.. SOMOGYI SZÁNTÓ BÉLA FESTMÉNYE...

Születésem óta, ötven és fél éve nézem innen a várost. Szeretek játszani a gondolattal, hogy a Duna volt a Római Birodalom határa, ülök itt, mint a civilizáció utolsó bástyája, a túlparton a Barbaricum, elképzelem azt a régi árteret, békákkal, gólyahírrel, amint lovat fürdet egy füst- és fokhagymaszagú légionárius. Vagy később egy török. Vagy azt, ahogy a Lánchíd épül, és Keiner Ferenc ükapám, a morva pallér kőtömböket passzít egymáshoz. Vagy jöhet még egy hajnali konflis, Krúdy bóbiskol rajta, megy a Rudasba, de én hová is megyek ilyen korán?

Jó. Akkor mostantól válaszolok Zeke Gyula barátom szerkesztői kérdéseire. Döntöttem: laudáció nem lesz. Egyrészt arra ott a városháza szóvivője, mögötte avatott PR-szakértők, őket azér' fizetik, engem nem. Másrészt nincs is nagyon mit dicsérnem. A három kérdésből az elsőt és a másodikat nem tudom szétválasztani, mert a "fejlődés" vezetett a mai bajokhoz. Hogy milyenné szeretném tenni a városomat, az tényleg más kérdés. Annál a résznél majd játszani fogok, álmodni, fogcsikorgatva. Megoldást ugyanis nem látok, semmire, semmilyet.

No, egy-kettő.

.............................MINDENNAPOS LÁTVÁNY:DUGÓ A BELVÁROSBAN

Innen nézve úgy tűnik, mintha Budapest azelőtt szervesen fejlődött volna: az építkezések próbálták utolérni a lélekszám gyarapodását (sose sikerült maradéktalanul, de mégis), és az építészek nagyjából mindig ki tudták fejezni azt az anyagi és szellemi színvonalat, ahol az ország és a város éppen tartott. Lehet, persze, hogy csak idő és tér távlatai láttatják vonzóbbnak a múltat. Jó lenne. Ez esetben ugyanis mondhatnám, hogy most a távlatok hiánya okozza utálkozásomat. Azt nem merem elhinni, hogy ma tényleg ez a színvonal.

Lélekszám. Se kedvem, se türelmem statisztikákkal bíbelődni, minek is tenném: mindenki tudja, hogy Budapest népessége fogy. Márpedig semmi nem minősít oly világosan és beszédesen, mint az, hogy akarnak-e itt élni az emberek, vagy elmenekülnek. (S ha maga a főpolgármester sem lakik a városában, az mindenre és mindenkire éles fénnyel világít.)

Azokkal, akik elmentek - és most reggel-este őrjítő dugókban araszolnak be-ki -, agy, szellem távozott. Akik a helyükre jöttek, hát azokkal nem csináltunk jó cserét. Az elvándoroltak persze továbbra is használják volt lakóhelyüket, csak épp nem tesznek hozzá semmit. És hiányoznak a társasházi közgyűlésről, ahol a felújítási alap emeléséről kellene szavazni, hiányoznak a boltokból, a gyerekeik hiányoznak az alsófokú iskolákból, a játszóterekről. A közelmúltban bevándoroltak pedig többnyire nem munkát, hanem megélhetést remélnek a várostól, ez elég nagy különbség.

Ha egy város lakossága fogy, akkor szerintem ott nem elsősorban építeni kell, hanem a meglévőt rendbetenni. Lakható helyet csinálni belőle, amelyik megtart (és nem azokat vonzza, akiket most, sőt ellenkezőleg). Szégyen ma összevetni Budapestet nemhogy Béccsel vagy Prágával, de Kassával sőt Nyíregyházával is. És ha elnézek egy-egy újonnan tatarozott pesti bérházat, amint kiragyog roggyant szomszédai közül, és megpróbálom elképzelni, milyen lenne - mondjuk - az egész Vörösmarty vagy Molnár utca, ha minden házát rendbe tennék végre, hát az embernek komolyan bőghetnékje lesz.

...............................A HÍRES PLATÁNFA A DÖBRENTEI TÉREN

Tudjuk, mitől van ez, és mik a mellékes folyományai. A lakásokat eladták, de a lakónak fogalma sem volt arról, mit vesz meg még. Százéves tetőket, kéményeket, vezetékeket, az IKV ötven év alatt elkövetett barmolásaival súlyosbítva. És a lakóközösségek nem kapták meg azoknak a helyiségeknek a tulajdonjogát, amelyek hasznosításával felújításra fordítható pénzhez juthatnának. Ezeket az önkormányzatok megtartották maguknak, de többnyire olyan magas bérleti díjat követelnek értük, amit tisztességes vállalkozónak se módja, se kedve kifizetni, tehát üresen állnak, és rohadnak. Nagykörút, Rákóczi út, Kossuth Lajos utca, mivé lettetek?

A boltok haldoklásának nyilván oka az is, hogy egy téboly a parkolás ("eccerű" asszonyi agyammal sose fogom megérteni, hogy lehet, hogy a városlakónak fizetnie kell a városa használatáért, és ha már igen, e sarc nem közcélokra fordíttatik, hanem valakik rezzenetlen arccal lenyúlhatják), de még nyomósabb ok, hogy kint és bent és köröskörül ott meredeznek azok az istenverte plázák és bevásárlóközpontok, az emberbutításnak a tévével vetekedő hatású katedrálisai. Már nem lehet követni, hány épült belőlük úgy húsz éven belül.

Vissza a nagyobb léptékekhez. A felújításnak, újjáélesztésnek (fellengzős divatszóval "revitalizációnak") nem annyira a házak esetében, hanem bizonyos negyedekben lett divatja. Ha ezeket elnézi az ember, csak örülhet, hogy ilyen kevés részesült ebben a kitüntető befektetői figyelemben. Az Erzsébetvárosban és a Terézvárosban nem az üres telkek épülnek be (ki érti ezt?), hanem lerombolt házak helyére kerültek-kerülnek újak. Kivétel nélkül több lakás van bennük, mint a lebontott régiben. Belső udvaruk nincs, még kevesebb a levegő és a fény, a szomszédjukban is, ahová nem süt be többé a nap. Udvarok összenyitása, átjárók, belső kertek? Ugyan. Itt se a józan ész, hanem az anyagi érdek diktál.

Az új bérházaknak és középületeknek csekély kivétellel van két visszataszító közös vonásuk. Az egyik a "vedd meg - dobd el" uralma. Ócska, gagyi anyagokból vannak összegányolva, és hiába a rózsaszínű cukormáz vagy a metálos csili-vili, öt-tíz év elteltével már rondák, harminc év múlva pedig össze fognak dőlni. (Ami jó. De addig néznünk kell őket.) A másik közös jellemző, amit nem lehet anyagi okokra fogni: a pöffeszkedés, a gőg, a környezet tökéletes semmibevétele. Ez persze nem a rendszerváltással kezdődött, de mostanra állandósult. Az alaphangot, mint mondám, Finta adta meg az Intercontinentallal. Lett aztán még több ilyen építészeti "jele" is, szeretni nem tudom azokat se, egyetlen épületét sem szeretem, mert ők se szeretnek engem, de a várost se, ahová épültek. A jó ház szerintem arról ismerszik meg, hogy köszön nekem, behív, megölel, a térdére ültet, és vidám nótákat duruzsol a fülembe.

................................A DUNA-HIDAK A GELLÉRT-HEGY FELŐL

És - nem mellékes - nyájasan társalog a szomszédaival. A mostanában épült rémségek közül szerintem a Kálvin téri kettő a leggonoszabb. Az egyiknek a bejárata egy kukásautó csattani készülő állkapcsa, az egész meg mint két rágógumizó kopaszállat a dzsipje mellett, kisterpeszben. A Nemzeti Múzeum a háttérből törülgeti véres orrát, miközben a két ipari szemét rámsziszeg: "megveszünk kilóra, vazzeg". Belőlem meg gejzírként feltör a katolikus budai úrilány, és visszavicsorgok: "dűjjé' össze, vazzeg". Így szépen elbeszélgetünk, aztán levillamosozok a Nagycsarnokba, veszek Ida nénitől kelkáposztát, kicsit helyreáll a lelki egyensúlyom. Ezzel az építészeti mentalitással szerintem világosan összefügg, hogy negyven év alatti budapesti férfi ma nem adja át a helyét a buszon, a villamoson a hétszergörbe, százéves mamókának vagy a két kisgyerek + négy szatyor függelékű fiatal anyának.

Ha már így szemmagasságban nézelődöm: a közelmúlt "vívmánya" a graffiti is, ez a pestis, ez a lepra, amelyet a város nem és nem képes visszaszorítani. Lenne hozzá jogi keret, az elkövetők azonosítása se nagy kunszt, hisz kérkedve firkantják névjegyüket a kész alkotás alá - és mégsem. Jöhetnek büntetlenül, akár fényes nappal is, és rondíthatják össze a házfalakat, a műemlékeket és a templomokat is - nem történik semmi. Tudom, van, aki "önkifejezésnek" sőt művészetnek tartja ezt a baromságot. Én az iszlám törvénykezés szellemében honorálnám. De minimum odaláncolnám a bitangot, és mossa le.

Felettébb hasznos közben a lábam alá is néznem. Ez is egy ilyen lepra, ótvar a város testén, ezek a burkolatok. Nincs egy ép útszakasz, sima járda, felbontás után tisztességgel helyreállított felület. Az autósok sirámaihoz nincs közöm, bár megértem a dühüket, hogy a kocsijuk emiatt itt fele annyi idő alatt amortizálódik, mint tenné mondjuk Svájcban. De az új Volvo buszok az én pénzemből (is) mennek tönkre például azért, mert valakinek jó üzlet volt aszfalt helyett műkővel burkolni a Rákóczi úti megállókat, és megengedhette magának, hogy ezt ilyen minőségben tegye. És az is az én bajom, hogy nedves időben csak a legócskább cuccaimban merészkedhetek utcára, mert akármilyen rövid útról, de a kátyúkból hektószám fröccsenő olajos vízzel vagy hólével borítva fogok hazacappogni. És az is az én bajom, hogy ha egy útjavítás vagy kábelfektetés mentén neadj'Isten fa áll, akkor elvágják az összes útbaeső gyökerét. Aztán száradni kezd, veszélyforrássá válik, és akkor kivágják teljesen. Ez vár most épp a Szent István tériekre: a díszburkolat-építéssel összekötöttek valami közműfektetést, gyökereknek annyi, majd ráöntötték a maradék betont a fák tövére, víznek is annyi. Folyik a harc a Nagymező utca platánjaiért is. Jósolom az eredményt. Nem most fogják kivágni őket. Hanem mikor elérték, hogy muszáj legyen. Ahogy a bontási engedélyek megtagadása esetén át szokás vágni pár tetőgerendát vagy megásni egy pincét. Rögtöni életveszély, utána jöhet a bulldózer. Egyszerű.

................................A NEMRÉG FELÚJÍTOTT SZABADSÁG-HÍD

Kodály figyelmeztetett annak idején: nem mindegy, milyen zenét hallgat a gyerek. És a mindenféle vizuális és morális környezetszennyezés? Nemcsak a lövöldözős játék veszélyes. Aki szemét, graffitik és a föntebb töredékesen idézett építészi és kivitelezői gesztusok látványán nevelkedik, attól semmi jót nem várhatunk. Márpedig Budapestet hatvanegynéhány évesnél fiatalabb ember nem látta épnek, szépnek, zöldnek, tisztának. És ha így megy tovább, még három nemzedék nem is fogja.

Ha már a "mit hallgat a gyerek" eszembe jutott, hadd tegyem hozzá: az se mindegy, milyen hangosan. Budapest elmúlt húszéves fejlődésének egyik legvisszataszítóbb eredménye az üvöltő népünnepélyek sora. A decibeleknek senki és semmi nem szab gátat, sőt úgy tűnik, mintha a főpolgármester és csapata kifejezetten rajongana az ilyen "fiatalos" megmozdulásokért. A zenét szolgáltató technikusok nyilván földsüketek, és aki öt percnél tovább bírja azt a hangerőt, amivel egy-egy koncert szól, mondjuk augusztus 20-án a pesti alsó rakparton, az nyilván ugyancsak súlyos halláskárosult. Ez legyen az ő bajuk. De az ilyen bulik elszenvedésére rendszeresen rákényszerített lakónak - a Liget szélén, a Belvárosban, a Vízivárosban vagy a Tabánban - még ép a hallása. És nem mindig tud hova menekülni az otthonából. Viszont mindhiába levelez, telefonál, könyörög, tiltakozik. A végén úgy jár, mint Fallada mesehőse, Fridolin. (Izolír, a róka addig szart újra meg újra a borzvár közepére, míg ki nem űzte belőle a tulajdonost.) Nomármost, mivel a "hivatalos" bulikon mindent lehet, lehet a magán-bulikon is. Velem például csak az szeretne lakást cserélni, aki még nem aludt itt egy olyan nyáréjszakán, amikor az ablak becsukása a fulladásos halállal egyenlő, ámde egy diszkóhajó úszkál föl-alá a Gellért tér és az északi szigetcsúcs között. Mire elaludnál, visszajön, de tiszta erőből ám, sokadszor, úgy este nyolctól hajnal négyig. És nincs menekvés. Az e tárgyban elhangzó jajszavakra rendszerint az a vállrángató válasz jön, hogy "minden nagyvárosban". A túrót. Normális nyugat-európai országban ilyen egyszerűen nincs.

Tovább, s elvibb síkra. Untig mondogatjuk, hogy ez a huszonnégy városháza, kiskirályság, szemétdomb, hogy ez egy téboly, és végre egyesíteni kellene megint a fővárost. Mostanra viszont a "fejlődés" már odáig jutott, hogy akiknek érdekük ez az állapot, azok fenn akarják, és fenn is tudják tartani. A hatalom és a hozzá kapcsolódó pénz most már minden szinten elég kevés kézben összpontosul, azok pedig egymást mossák. Tökmindegy, hogy melyik párt van épp felül: nincs közérdek. Tökmindegy, mi lenne jó a városlakóknak, egy-egy negyednek vagy kerületnek, netán Budapestnek. Csak gazdasági - és ezekkel összefonódó politikai - csoportérdekek léteznek, ezeket szolgálja minden intézkedés kicsiben és nagyban. (Mondok egy egyszerű példát: folyamatos útjavítások helyett három évig szinte semmi, majd a választások előtt durr, egyszerre gyorsan pár nagyot, és a végén látványosan fölavatni. Ez a birka város beszopja. És nézd meg azokat az utakat egy-két évvel később.)

...............................ESTI KIVILÁGÍTÁSBAN A BUDAI VÁR ÉS A LÁNCHÍD

Természetesen a régi városatyák se voltak szentek. Voltak vesztegetések, panamák, levajazott pályázatok. Ám ha valakire rábizonyosodott a törvénytelenség vagy akár csak tisztességtelenség, hát az illetőt aznap kigolyózták a kaszinóból, mire ő hazaballagott, és az illendőség szabályai szerint a halántékához emelte a revolvert. Ilyen kötelezettség ma nincs. Ezzel szemben vannak közismert történetek óriási értékű ingatlanok bagóért történő eladásáról, kenőpénzekről, vonzó telkek irodaházzal való beépítése érdekében "véletlenül" (és büntetlenül) lebontott klasszicista műemlékekről és így tovább. Nem emlékszem, hogy az elmúlt húsz évben olvastam volna ilyesféle ügyek miatt akár csak egyetlen letöltendő hónapra elítélt kerületi vagy fővárosi tisztségviselőről vagy vesztegető beruházóról. A mai helyzet persze hosszú folyamat állomása, a gyökerek a rendszerváltásnál jóval messzebbre nyúlnak, de assz'em jó, hogy az életemnek csak a kisebbik, még hátralévő részében kell elképedve bámulnom, amint a pofátlanság, a gátlástalanság és a mohóság egyre szédítőbb méreteket ölt, s egyre inkább erénnyé és mintapéldává lényegül át. Mindez természetesen nem csak, talán nem is elsősorban budapesti ügy. De én itt érzem a bőrömön, tehát itt utálkozom. És mivel a pénz, ha ennyire hiányzik mellőle a morál, nem ismer irgalmat, kicsit félek is. Ebben a városban például keserves és megalázó dolog magányos, kisnyugdíjas öreg néninek lenni.

...............................................................ESTI FÉNYEK A DUNÁN

Hogy milyenné tenném a jövő Budapestjét? Huhú! Egyszerű. Először is elcsapnám a városvezetést, az utolsó emberig kábé mindenkit. Utána feltámasztom Podmaniczky Frigyest, Bárczy Istvánt és talán még Ripka Ferencet. Megkérem őket, hogy volt munkatársaik közül ők is támasszanak fel fejenként, mondjuk, ötven-hatvan embert. Teljhatalmat adok a kezükbe. (Az ügy iránt elkötelezett érdeklődők közül az állhat be hozzájuk próbaidős tanoncnak, aki előre lecsenget egy tetemesebb összeget a város kasszájába, és tudomásul veszi, nemhogy fizetést, döntési vagy aláírási jogot se kap.) No, akkor ez a mancsaft - tagjai a mennyországból eddig is szemmel követték, tehát tökéletesen átlátják a mai helyzetet - meglepően rövid idő alatt megint tisztességessé, ám ennek ellenére (vagy ezáltal?) nyereségessé teszi a főváros működését. Visszacsinálja a Közmunkatanácsot, visszaszerzi a közművagyont. Nem érdekeltekre, hanem semleges szakemberekre bízza a hosszú- és középtávú fejlesztési tervek kidolgozását. Kitiltja a kocsikat a Belvárosból és a rakpartokról, megépíti az M0-s budai szakaszát, két új hidat és vagy három-négy új metróvonalat. (Felhőkarcolót nem.) Visszaállítja a menetrend szerinti dunai hajóközlekedést, gyorsjárású, olcsó kishajókkal. Gatyába rázza (és a korrumpálhatatlanságig megfizeti) a kizárólag a város szolgálatában álló rendőrséget. Központosítja és ugyancsak gatyába rázza a parkolást, az iskolaügyet, a kórházakat, a tömegközlekedést, a fővárosi kertészetet, a szennyvíztisztítást is. Biztonságos szállókat és munkát ad a hajléktalanoknak. Betartható szabályokkal és épeszű korlátok közt kiszabott adókkal segít felvirágoztatni a kereskedők és vendéglátók üzleteit. Hangszigetelt szórakozóhelyekre utasítja azokat, akiknek lételeme az üvöltés. Jut is eszembe: hatóságilag, ahogy a dohányzást, megtiltja a mobiltelefonok és a kihallatszós walkmanek nyilvános térben - buszon, metrón, boltban, moziban - történő használatát. És minden iskolában bevezet heti két kötelező várostörténet-órát. Elsőtől tizenkettedikig.

.......................................AZ ÚJ MEGYERI HÍD DÍSZKIVILÁGÍTÁSA

Na, amikor ez mind megvan, akkor legyen június, vasárnap hajnal. Letelt a szolgálatom az Abbazia kávéházban (mert nem bank van ott, hanem kávéház megint, szemben is újranyílt a Savoy, én koromnál fiatalabbat mutató éjszakai kaszírnő vagyok, és Bárczy Pista bácsi, törzsvendég és távoli rokonom, szívélyesen el szokott beszélgetni velem a város ügyeiről). Fölkelt a nap, hársfaillat a frissen locsolt utcákon, felülök egy halk suhanású elektromos autóbuszra. Táskámban törülköző, már nyitva vannak a dunai uszodák.