BÜN ÉS BŰNHŐDÉS A RÉGI TABÁNBAN ANNO 1686-1708:PARÁZNASÁG ÉS KERÍTÉS

A katonaság állandó jövés-menése, a polgárság gyarapodása a rosszéletű nők seregét vonzotta a Duna-parti városokba. A hatóságoknak sok bajuk volt velük, sokszor ítélkeztek paráznaság és tiltott együttélés tárgyában. Ezeknek az ítéleteknek az előzményei azonban általában nem maradtak fenn, leggyakrabban két-három soros bejegyzések tartották fenn emléküket a tanácsülési jegyzőkönyvekben. Annyi kiderül belőlük, hogy egy-egy rossz életű nőszemély ügyében a városi hatóság meglehetősen sommásan járt el. Ha a nő beismerésben volt, vagy terhessége elárulta az előzményeket, nem volt nehéz elmarasztalni. De számos esetben a közhír, a könnyelmű élet gyanúja is elég volt a büntetéshez; egyre-másra seprűzték ki a nőket „wegen scandalosen vnd suspecten Hurenleben". Erre a fejlettebb jogi fogalmakkal szögesen ellentétes eljárásra maga az osztrák kódex (Pr. Cr. 81. c. 2. §) adott lehetőséget. Mint a törvénykönyv, a budai és a pesti gyakorlat sem tett különbséget a vadházasság és az üzletszerű kéjelgés között; az előbbiben bűnösök mégis kaptak annyi kedvezményt, hogy 8 vagy 14 napon belül férjhez menve a büntetéstől megszabadultak; ha pedig ez nem történt meg, a többiekhez hasonló száműzetés várt rájuk. Általában meg kell még jegyezni, hogy a kéjnőket rendszerint lopással is vádolták, s a büntetés mindkét cselekményért együtt sújtotta őket; így azt a váci vándorszűcsöt kifosztó nőszemélyt, aki mindössze két forintot ismert be díjként „propter turpem mercedem". Az ügyiratok hiányában nehéz megállapítani, a paráznaság vagy a lopás esett-e súlyosabban a latba.

                                              

Az egyes esetek önmagukban nem jelentősek, ezért inkább azt figyeljük meg, milyen természetű büntetéssel sújtották a tetteseket. A kerítésre, melyet az osztrák kódex külön szakaszban részletesen szabályozott (Pr. Cr. 80. c), mindössze két esetet találtam. Az egyikben a kerítőnőt (Kupplerin) 3 napon belüli távozásra kötelezték Buda területéről, holott a törvény szerint módjukban lett volna meg is vesszőzni; a másikban megelégedtek a száműzés fenyegetésével.A parázna nők szabályszerű büntetése a „hegedűvel" való kivezetés és a városból való száműzés volt, enyhébb megítélés esetén csak a kiutasítás és a „hegedűvel" való megfenyegetés. A „hegedű" (Fidel) az analógiák szerint három, kör alakú nyílással ellátott fenyítő-eszköz volt, mely az elítélt nyakát és két csuklóját úgy fogta össze, mintha hegedülne. Ebben a nyakkalodában kellett elviselnie a város végéig a tisztes életű polgárok, asszonyok és utcagyerekek szitkait, csúfolódását és hajigálását a szerencsétlen nőnek. 

Ritkább esetben pénzbüntetést vagy „kótert" szabott ki hegedű helyett a bíróság; de volt olyan ítélet is, mely két-három egymás utáni napra a nyakkalodába kárhoztatta a bűnőst. Volt mód a büntetés enyhítésére is ; így Márton pesti magyar gombkötő feleségét közismert könnyelmű életéért arra ítélték, hogy három vasárnap világítson a templomban, vagy vigye a „hegedűt", de mert fiatal volt, és férje is hibáztatta magát, 12 forint pénzbüntetéssel szabadult. Sichlnét pedig, aki Hurerey mellett lopott holmit is adott el, előbb fél óra hegedűre ítélték, de azután férjére és fiára való tekintettel csak kiutasították. Egy őrmes-ternének a fornicatio miatt kiállott 14 nap áristomra és terhességére tekintettel elengedték a nyilvános büntetést. A visszaesés viszont súlyosbította a nő helyzetét; azt a személyt, akit Pest már kiutasított, 24 óra alatti távozásra kötelezték, valami alamizsnát nyomtak a kezébe, s a törvényszolga közreműködését is csak nehezen engedték el. Modauer szolgálóját pedig, aki a gazdájával való paráznaság gyanúja miatt már előbb a városon kívül került, de utóbb ismét visszatért, arra ítélte a pesti tanács, hogy hegedűben álljon a pellengéren, azután űzzék ki. Maga Modauer is súlyos pénzbüntetést kapott, de ezt némileg mérsékelték. 

Ez átvezet a paráználkodó férfiak megbüntetésének kérdéséhez. Voltak szép számmal ilyenek is a városok tömlöcében. Az ugyan kivételes eset volt, hogy Buda tanácsa kiutasított egy pincért „ob suspicionem magnam inhonestae cohabitationis". De azokat a férfiakat, akik egyébként tisztességes nőt teherbe ejtettek, a cselekmény jellegére való tekintettel nem egyszer marasztalták gyertyában vagy viaszban a templomok javára.Eleinte ilyen jellegű volt a következményekkel nem járt paráznaság büntetése is, de egyre inkább helyet adott a pénzbüntetésnek. Jellemző, hogy Gloss Mátyás pesti szabólegényt céhe még ki is akarta rekeszteni a munkából életmódja és francia betegsége miatt. Súlyosabban bűnhődött Rumely Péter-rác, aki egy férjes nővel 8 hónapig élt együtt; 24 birodalmi tallér lefizetéséig áristomban tartották. Ugyancsak komoly összeget róttak ki azokra a legényekre, akik nyilvános kéjnővel közösültek; a hasonló személlyel a vízivárosi Kék kacsába kirándulgató — de utóbb ártatlannak bizonyult — Perger Zsigmond pesti fazekas (mint Huerentreiber) ügyében pedig részletes bizonyítási eljárást folytattak le Budán. Valószínűleg hasonló cselekményeket róttak fel tizenkét vargalegénynek, akiket „öt nap és öt éjjel folytatott epikureus életükért" két napi sáncmunkára ítélt a budai tanácsVégül álljon itt a paráznaság kísérletének büntetése. Huss Lukács festő legénye éjjel belopódzott a mesterek szobájába, ahol leányuk is aludt. Azzal védekezett, hogy csak meg akarta csókolni, mert szereti. A pesti tanács érthetően nem hitt neki; mestere elhagyására és egy tallér megfizetésére kötelezte. 

                                                 

A XVII. század vallási türelmetlenségének jele, hogy az osztrák büntető törvénykönyv külön cikket szentelt a zsidóval, törökkel vagy egyéb „hitetlennel" elkövetett nemi bűncselekményeknek. Ezeknek büntetési tételét súlyosabban állapította meg a közönséges cselekményekénél, s a 6. §-ban még azt is kimondta, hogy a joghatóság gyakorlója az uralkodó tudta és beleegyezése nélkül nem enyhítheti a büntetést. Budán egyetlen eset fordult elő, amely ennek a cikknek az alkalmazására módot adott. Higel János Keresztély 19 éves diák állott vádlottként a budai tanács előtt. A kihallgatás és szembesítés kimutatta, hogy egy Erzsébet nevű zsidólánnyal közösült, és őt teherbe ejtette. Így a Pr. Cr. szerint — érvel a tanács — testi fenyítésre és száműzésre (zum Staubbesen vndt Verweisung des Landts) kellene ítélni. Mivel azonban fiatal, anyja még él, a nő ajándékokkal csalogatta magához, és a jezsuita rektor is közbenjárt érte, eddigi — néhány hónapos — fogságát büntetésnek tudják be, és szabadon bocsátják. Ez a rendkívüli enyhesóg nyilván azzal függ össze, hogy Erzsébet, aki a diáktól származó gyermekét megölte, az eljárás folyamán ünnepélyesen katolizált; keresztapaságát maga Zennegg, az adminisztráció tanácsosa vállalta. Egyébként ismeretlen ítélete bizonyára irgalmas volt, hogy új hitét el ne hagyja, s ez az elnézés kihatott a férfi ügyére is.-

Bűn és bűnhődés a régi Tabánban eddigi részei:
1./ Tolvajok és orgazdák
2./ Istenkáromlók és boszorkányok
3./ Házasságtörők
4./ Emberölés
5./ Hitvesölés
6./Kettős házasság
7./Nemi erőszak és társai
8./Paráznaság és kerítés

Következő rész: szerkesztés alatt

Forrás: Bónis György :Buda és Pest bírósági gyakorlata a török kiűzése után 1686-1708

Read more: http://tabananno.blogspot.com/2012_01_08_archive.html#ixzz1jvLKhFZs

TABÁN A XVIII.SZÁZAD VÉGÉN

     Tabáni városrész a képből kinagyítva:

Forrás:Rexa Dezső-Somogyi Aladár :Tabán

TABÁNI KAPUK(2. bővített kiadás)

Orbán utca 9

   A kapu használati értékén túl mindig jelkép is,valamiből valamibe átlépünk,valamit bezár,vagy kinyit, két teret összeköt és  elhtárol.

Ha benn vagyunk, birtokon belül érezzük magunkat,ha kopogunk rajta , bemenni szeretnénk. Záróvonal, melyen átlépve más térben ,netán más idősíkban , más világban vagyunk, s ha nem tudunk átlépni rajta , hiányérzetünk támad , fantáziálni kezdünk , mi lehet mögötte. Ezeket a régi , köddévált tabáni kapukat  nézve sok minden jut eszembe. Talán egy- kettő még a nagy tabánégés előtti időből való, amikor dúsan faragott , vasveretes nehéz tölgyfa kerültek ki a tischlerek keze alól kétkezi verejtékes munkával .  Igazán ez  akkoriban sem lehetett olcsó mulatság. Később az újjáépítés időszakában , meg a kiegyezés utáni nagy budapesti építkezések idején felözönlő iparos,  munkás réteg már egyszerűbb kapukkal is beérte , melyek a célnak megfelelő kivitelben készültek, felesleges cirádák nélkül. Ha belegondolok, némelyikük többszáz éves, szúette deszkáival dacol a múló idővel, emlékezik szomorú és boldog ajtónyitásokra, gyerekzsivajra, öregek csoszogására, ünnepi muzsikára és puskaropogásra,1849- es várostromra, postások kopogtatásra, hajnali részegek mámorára.

Rajtuk hozták be a megkeresztelt újszülötteket,vagy kísérték utolsó útjukra a holtakat. Öröm és bánat vonult át rajtuk. Mára fizikai valójuk megszünt, már nem nyílnak sehová, mögöttük a ház összedőlt, lebontották eldózerolták , kifakult fotók csupán. Emlékei egy letünt kornak.

Legkedvesebb közülük a Holdvilág utca 14 kapuja, a festők által is leggyakrabban megörökített kapu, nagy szerencse , hogy közeli kép is fennmaradt róla. De említhetném az Albecker szélesen terpeszkedő boltíves bejáratát, az Árok-köz 4 barokkos remekművét, vagy a Bocskay tér 2 mementóként álló kapuját, miközben a házat mögötte már elvitte a sitteskocsi. Vagy nagyapám házának deszkapalánkját az Árok utca 29-ben. A bontáskor 1933-ban talán újra beépítésre került egy-kettő a szúette kapuk közül, ma is él , létezik , döng és csikorog és szélcibálta hirdetéseket ragasztanak rá , de 79 év távlatából ezt már nem lehet követni, bele kell nyugodni : a kapuk ugyanúgy születnek,  élnek és meghalnak, mint mi emberek.

(kassius)

Naphegy u 37

Kör u 17

Kömúves u 15

Komló u 36

Kereszt tér 20

Kereszt tér 12


Ív utca 10
Í

Holdvilág u 14

Holdvilág u 2

Hadnagy u 20

Hadnagy u 41

Bocskay tér 2

Arok u 29

Árok köz 4

Aranykacsa u 7

Aranykacsa u 1

Hadnagy utca 14

Gellérthagy u 53





Fehérsas u 6

Aranykacsa u 31

Rabecz István szatócsüzlete az Aranykakas utcában

Hadnagy utca 5

Hadnagy utca 20

Holdvilág utca 14

Kereszt tér 4 , a híres Albecker vendéglő kapuja

Kereszt tér 12  , a Farkas Béla -féle vendéglő mellett

Kereszt tér 20

Kereszt utca 6 , a "régi" Kakuk vendéglő

Kereszt utca 17   Avar vendéglő  (az ú.n Felső-Avar)

Kör utca 17

Krausz Poldi bácsi legendás Mélypincéje a Fehérsas u 4-ben ( Vahot Imre Ady, Krúdy , Dutka Ákos tanyája, de Zórád Ernő is megfordult benne

Naphegy utca 37

Szarvas tér 7

NAGYAPÁM FOTOALBUMA

Elkészült  nagyapám fotóalbuma , mely jelen blog megteremtésének  kiindulópontja volt. Néhai Szentkeressy Nagy  Károly Ágost nyomdász , kotta - és betűszedő mester az Athenaum nyomdából szabad idejében szívesen sétált gyermekeivel a zeg-zugos tabáni utcákon, ide kötötték gyökerei, itt született , itt lett felnőtt, 35 évig  mindennap gyalog sétált le a Hadnagy utcán a villamoshoz , hogy átmenjen dolgozni  Pestre, a nyomdába

Nagyapám, Szentkeressy Nagy Károly Ágost, kotta- és betűszedő nyomdász

                                                   
Az 1900 -as budapesti lakcímjegyzék tanúsága szerint  1900-ban az Árok utca 29*-ben lakott, feltehetően dédapám id.Szentkeressy Károly kádármester házában. Erről a házról egy harminc évvel később készült fotó is létezik.1904-ben a család gyarapodásával összefüggően már a Csend utca 1 -be költöznek, a szegényebb iparos negyedből   a polgári létbe vezető több szobás emeleti lakásba. A fotók alapján igen csak szerette  saját környezetét, megfordult  a kockás abrosszal terített tabáni kiskocsmákban , a János-hegyi vendéglőkben, kirándult a budai hegyekbe , bérelt autóval kirándulást tett  Egerbe stb. A fotók legtöbbje ma már a Tabáni Helytörténeti Gyüjtemény része.


Az album megtekinthető  a Tabán Anno Fotótár-ban


* Tabáni lakcímjegyzék  " Betűszedő" mesterség rovatban

ELEINK A BORRÓL.....

JAVALJA AZ  ISKOLA A BORIVÁST!!!

Melyik az az iskola, amely ilyen szimpatikus tanácssal szolgál? Melyik volna, ha nem ama híres salernói, amely a középkortól kezdve napjainkig felnyúlólag ellátott bennünket a legmegszívlelendőbb orvosi tanácsokkal. Magyar őseink egyébként a borital dolgában széleskörű tapasztalatokra támaszkodhattak. Ismerték ők a bor hatását és ha a heteken-hónapokon át tartó vendégeskedések nem is voltak mentesek holmi túlzásoktól, a magyar ember tudott ésszerűen inni. Sokat mozgott a szabadban, erősen zsiros, fűszeres ételekkel táplálkozott, ezekhez pedig elcsúszott a könnyű bor, jókora kortyokban, hiszen a mámort

amúgy is eloszlatta a friss levegő, amelyben több részük volt az ősöknek, mint az utódoknak.

    A megbízhatatlan víznél is egészségesebb volt a könnyű bor, amelyet nemzedéken át megszokott a magyar ember szervezete. Aki soha nem iszik alkoholos italt, azt egy pohárka bor is megrészegíti, nagyobb mennyiség pedig sírjába viheti. A rendszeres borivás a magyar ember szervezetét „alkoholizálta," azaz ellenállóvá tette a kisebb mennyiségű alkohol káros hatásai ellen.     

                                    Nincs mulatság bor nélkül Budán  (1910 körül)

     Óvakodjunk tehát magyar eleinket szigorúan elitélni azért, mert Anonymus szerint magnum aldumast csaptak; mert a sankt-galleni kolostorban hangosan mulattak és mert krónikáink szerint II. Béla „nagyon sok bort ivott." Ha mindezt a borkedvelést  nem tartotta volna féken egy józan ösztön, a magyar faj elkorcsosodott kretineket tudna csak felmutatni, holott az ellenkező az igaz: a magyar faj testben-Iélekben egészséges egyéneket termel mainapiglan.

     Nem mindenütt értik a mértékletes ivás művészetét. A sajnálatraméltó gyárimunkás hitvány pálinkával mérgezi magát és utódait, a német diák az értelmetlen Frühschoppen-nél ostobán butitja magát  sörrel, a prohibiciós amerikai pedig válogatás nélkül önt magába mindent, aminek szesz-szaga van.

A régi magyar ember, amint említettem, ösztönszerűen megismerte a határt, meddig szabad elmennie. Meg aztán állta az iskola parancsszavait. Persze nem minden magyar ember jutott el a salernói iskolába, a salernói iskola aranyszabályai azonban eljutottak minden valamirevaló műveltségű magyar emberhez. A Régimen Sanitatis Salernitanum ékes hexameterekbe volt szedve és szájról-szájra, apáról fiúra  szállott ebben az országban, ahol minden valamire való ember tudott latinul.  Még meg is szaporították a verseket. így pl. az

egyik leggyakrabban citáltat nem olvastam sehol sem:

                   Post coenam stabis, aut passus mille meabis.

Magyarul:

                Ácsorog, aki evett, vagy lép egyezerét!

                                        Ivócimborák  1910 körül  a Tabánban

A salernói iskola aranyszabályainak olyan nagy volt a népszerűsége, hogy Felvinczi György, a derék kolozsvári tudós lefordította őket és 1694-ben Lőcsén kinyomatta. Ez a fordítás aztán Kolozsvárt 1770-ben: majd 1776-ban is megjelent a fordító neve említése nélkül. Felvinczi György nagyon lekiismeretesen fordított, sőt talán túlságosan is. Nyilván a legjobb szándékkal azt hitte, hogy csak használ vele, ha embertársainak az egysoros latin verset négy-öt sorban magyarázza el. Épen ezért az eredeti mellett én inkább csak a magam szerény egyszerű, de térfogatban az eredetihez alkalmazkodó fordítását citálom.

           Nézzük tehát mit javai az iskola a borról. Itt van pl. egyike a legnépszerűbb latin szállóigéknek:

                Iliter prandeiulum sit saepe parumque bibendum.

Magyarul:

                 Gyakran s kortyunként iszogatva, jó az ebéded.

Egyáltalán bajok lesznek, ha az ember evés közben nem iszik, ami latinul így hangzik:

              Ni tu saepe bibas et rebibando bibas!

Nyilvánvaló, hogy a magyar bibasz- (mafla, ostoba) szónak is az az etimológiája, hogy az ilyen embert még a borhoz is biztani kell: (igyál!)

További utasítást arra nézve, hogy mikor kell inni, ez a sorpár tartalmaz:

                  Si tibi serotina noceat potatio; vina

                  Hóra matutina rebibas et erit medicina.

Magyarul:

              Ártalmadra vagyon késő estén a borocska:

              Gyógyszerré válik, reggel időn, ha iszod.

A boros disznótor ajánlatos voltára is céloz az iskola, mondván:

                 Est caro porcina sine vino pejor ovina;

                  Si tribuas vina, tunc cibus est medicina.

Magyarul:

Sertés jó kupa bor nélkül rosszabb a ju'husnál

Ám ételt s gyógyszert nyersz benne leöntve itallal. A vörös bornak meg vannak a maga rossz tulajdonságai:

         Si vinum rubeum nimium quandoque bibatur.

         Venter slipatur, vox limpida turpificatur.

Magyarul:

            Bort, ha vöröst iszogatsz, gyomrod s torkod berekeszti.

 Az italtól elvárhatók a következő tulajdonságok:

                     fortia formosa, fragrantia, frigida, frisca....

 Azaz a bor legyen erős, szépszínű, zamatos, behütött és frissen

szökellő! Izabella királynő és János Zsigmond, úgy látszik,  különösen tiszteletben tartották ezt a szabályt, mert az  egykorú Forgách Ferenc nagyváradi püspök nem  győzi őket korholni jegesbor kedvelésükért. Szerinte Erdély minden bajának forrása a jeges bor volt. Volt is idő, amikor orvosi körökben kigyót-békát kiáltottak a boritalra, mint amelynek nincs szerepe a gyógyászatban. A bökkenő csak ott van, hogy akármilyen nagyot haladt is a hygiene, vannak olyan népszerűségükben népszerűtlen betegségek, mint az influenza, spanyol-nátha és náthaláz, amelyeknél megáll a tudomány. Nem tudjuk honnan jönnek, nem ismerjük az orvosságot ellene. És egyszerre csak előkerül a bor! Tessék csak a házi orvos urat megkérdezni, hogy a jelentkező náthaláz ellen nem a legjobb  antidotum-e egy kis fiaskó szamorodni árán megszerzett Nobelspitz?

Sejtette' ezt az iskola, amikor lépten-nyomon megmagyarázza, mint válik gyógyszerré a bor. És ma is ott vagyunk a borkuránál. Csak azt ne higyje senki, hogy a salernói iskola és mai korunk közötti időben intuitív elmék nem jöttek volna rá a borkura kiválóságára  . . . Bizony rájöttek, aminthogy részletesen kifejtette a maga borkurájának helyességét a tudós humanista Kassai Dávid Zsigmond, aki 1580-as években Brassóból ilyen levelet írt Kovacsóczy Farkasnak, a Báthoryak híres kancellárjának:

„Egészséges koromban — írja az ágynak dőlt Dávid — mindig sajnáltam, hogy nemcsak hogy nem tudom a vizet meginni, de mind jobban válogatok a

borokban. Bárcsak a beteg embernek is az volna a diétája, ami az egészségesnek! Megjegyzem, hogy én jelenlegi állapotomban nem élvezetből hanem orvosság gyanánt iszom a bort. És kiróhatná fel a betegnek, ha szereti az orvosságot szedni? A vízivás természetes valami, amiből az következik, hogy inkább az egészségeseknek, mint a betegeknek való. A bort viszont a vízözön után azért adták az istenek az embereknek, hogy üdülésükre és orvoslásukra szolgáljon. Nyilvánvaló, hogy főképen a betegeknek való. Az egészséges embernek nem kell sem orvos, sem orvosság.

Ezért intette már Pál apostol is Timotheust:

— Bort igyál, mert nem jó a gyomrod és gyakorta beteg vagy! Erre bizonyára azt mondod, hogy az apostol nem épen édes bort ajánlott. Értem, de nem ajánlott savanyut sem. Olyan bort kell inni, amely a bágyadt természetet felélénkíti, aminthogy az édes bor engem egész testemben felfrissít. Ne igya ezt, akinek nincs, én azonban kellő mennyiségben hozzájuthatok ahhoz, ami gyenge testemnek a legegészségesebb.

“Bizony szittya nép vagyunk és így szeretnünk kell a bort. Ami pedig Pompeius példáját illeti, aki  inkább meghalt volna, semhogy Lucullus módjára dő-

zsöljön, megjegyzem, hogy a példa nem találó, mert  Pompeius is hajlandó lett volna mindenre, ha olyan  borzalmas kólikában szenvedett volna mint én.

Mégis, sajnos, sok vizet kell innom, hogy megszabaduljak a makacs belső nedvektől. E vizek bámulatos hatását tudják prédikálni az orvosok, én azonban csak undorral tudok vizet nyelni. Utána sört iszom ..."

   íme, így írt a tudós Kassai Dávid ötödfélszáz év előtt. Azóta, higyjék el nekem, nagy dolgokban nem sokat változott a világ. A bor pedig nagy dolog. Tudták ezt a régiek, a fentieken kivül elmondván, hogy borban az igazság, elénekelvén, hogy felfelé megy benne a gyöngy. Azt azonban nem tudták, hogy a borban vitamin is van. Ez a bornak legnagyobb modern dicsősége. Tessék csak megkérdezni a házi orvos urat. Szóval a boritalt még mindig javalja az iskola ...

A híres tabáni Albecker vendéglő pincéjében.....

Csodálatos dolog, hogy a bor iránt jó indulattal viseltetnek azok is, akik nem valami nagy barátai az alkoholnak. Dóczi Lajost pl. bizonyára senki sem vádolta alkoholizmussal. Már pedig ő vele esett meg. hogy ezelőtt vagy ötven esztendővel a pesti Kávéforrásban az akkori írókiválóságok asztalánál ülvén, tréfából egy bordalt rögtönzött, amely Jó a bor, jó a bor címmel és kezdettel névtelenül megjelent a „Borsszem Jankó"-ban. Innen valaki kizenésítette, a dalárdák felkapták, dalgyűjteményekbe bevették, elszavalták,- úgyhogy Dóczi azon vette magát észre, hogy van egy műve, amely népszerűbb a ,,Csók"-nál és „Faust" for d í t á s á n á l, csakhogy senki sem tudja, hogy ő a szerzője. Hosszú évek multával — 1890-ben kiadott költeményes kötetében — szögezhette le csak, hogy ő a szerzője a lendületes kis dalnak, amely így végződik:

                                                                  Jó a bor, jó a bor,

                                                              Mindig jó az kincsem!

                                                         Rossz a bor csak egy esetben:

                                                               Akkor, mikor nincsen.

                           Forrás:dr Siklóssy László: Gyorskocsin Erdélyben 

BÜN ÉS BŰNHŐDÉS A RÉGI TABÁNBAN ANNO 1686-1708: NEMI ERŐSZAK ÉS TÁRSAI(18+)

Reinold (Renolde) Ker. János milánói születésű, 40 éves, nős és családos polgárt, a Máriaképhez címzett budai fogadó tulajdonosát, a tanács 1689 vége felé őrizetbe vétette azzal az indokkal, hogy Merkl kovács mostohalányával, az alig 14 esztendős Katával fajtalanságot követett el. A gyanúsított az udvari kamarához és az igazgatósághoz fordult, tiltakozva a vád ellen. Igaz, hogy a lány Belgrádban egy ideig szolgálatában állt, de a dobosokkal folytatott titkos paráználkodása és lopás miatt elbocsátotta. Erre az anya kitalálta, hogy viszonya volt vele, és hogy ő, holott jó férj és atya, a leányt „von vorne vnd hinten gebraucht"; ilyesmi igazán eszébe sem jutott. A kamara és az inspekció is Buda hatóságát bízták meg a processus inqui-sitorius lefolytatásával. A bírósági és „jóságos" kihallgatást a tanúk és a leány vallomása alapján „in puncto aduiterii, coactae libidinis et peccati contra naturalem usum", tehát három főbenjáró bűncselekmény gyanújával vezették le. Reinold előbb csak annyit ismert el, hogy a hajón közös kabát alatt aludtak, mert szűk volt a hely; később a tanács előtt beismert 3—4 közösülést, de kitartott amellett, hogy nem élt kényszerrel, és nem hátulról végezte; a szembesítés után végül bevallotta, hogy a leányt „auch von hinten her an gehörigen Orthe gebraucht hate". A tanács ítélete a Praxis Criminalisnak tűzhalállal, karddal, száműzéssel fenyegető szakaszaihoz képest enyhe volt, mert a fogadóst csak kiskorú leánnyal hátulról véghezvitt közösülésért (házasságtörésért és erőszakért nem!) büntette meg 100 dukátra azzal, hogy lefizetéséig őrizetben marad.

   Igaz viszont, hogy a vád tár-hat alkalommal közösült tehénnel, ebből kétszer józan fővel. Kérdésekre kijelentette, hogy mindig ugyanaz a tehén volt, és az állat gazdája, a magyar Miklós érte tetten. A város felterjesztése főleg a rabtartási költségek miatt sürgette az ítéletet, mert Lukács már több mint fél éve volt fogságában.A döntést nem ismerjük, de nem lehetett nagyon könyörületes. Két évvel később az udvari kamara az adminisztráció előterjesztésére a Pr. Cr. 73. c. alapján arra ítélte a székesfehérvári Weinreich Gottfridet, hogy kard által veszítse életét, majd hamvait szórják a szelekbe a kutyáéval együtt, amellyel vétkezett.

    Vérfertőzésre is csak egy esetet találtam. Kirnzl fuvaros felesége egy évnél hosszabb ideig csavargott sógorával, ezért incestus gyanújába esett, s ezt be is vallotta. Bár a Pr. Cr. 74. cikke szerint testi fenyítés és örökös száműzés várt volna reá, Kollonics bíboros és a helyi papság közbenjárására csak egyházi büntetéssel sújtották: vasárnap a mise idején gyertyával kellett a templom kapuja előtt állania. Az enyhe ítéletben alkalmasint része volt annak is, hogy férje hajlandónak mutatkozott a hűtlen asszonyt visszafogadni. Az erőszakos nemi közösülésre is kevés adatunk van. Az egyik esetben Burckhardt Rózsa Anna 12 éves cselédlány vallott gazdájára, Albich Kristóf hivatalszolgára, hogy családja távollétében ledobta az ágyra, és elvette ártatlanságát. Buda tanácsa szemlét rendelt el, melynek során az esküdt bába megállapította, hogy a leány érintetlen. Kiderült, hogy amit a vérzésről elmondott, azt csak mostani gazdasszonyának elbeszéléséből tudta meg. Mivel a vádlott tagadott, a lány vallomása ingadozott, s a szemle is ellene szólt, a felfüggesztett Albichot ismét visszafogadták szolgálatába. Ha férjes asszony volt a sértett, a városi hatóság arra is törekedett, hogy a családi békét helyreállítsa. Ezért bocsátotta el Kirchhofernét, akit egy franciával értek tetten; a felek vallomása szerint a nemi erőszak csak a kísérletig jutott el, ezért Pest tanácsa megelégedett a férfi 50 forintra való megbüntetésével.Végül említést érdemel egy anekdotának is beillő eset. Scheibelhofer Jakab szolga a budai szőlőhegyen sétáló polgári házaspárt azzal rémítette meg, hogy jönnek a kurucok. A férj gyorsan elbújt, az asszony azután engedett a támadó akaratának; az úgy érte el célját, hogy megfenyegette: ha nem áll kötélnek, 15—20 kuruc megy majd végig rajta, Kedvét kitöltvén, még ki is fosztotta a polgárokat. ítélete sajnos nem maradt fenn, de alig hinném, hogy a város méltányolta leleményességét; annál kevésbé, mert a fogságban beismerte tettét.

Bűn és bűnhődés a régi Tabánban eddigi részei:

1./ Tolvajok és orgazdák

2./ Istenkáromlók és boszorkányok

3./ Házasságtörők

4./ Emberölés

5./ Hitvesölés

6./Kettős házasság
7./Nemi erőszak és társai

Következő rész: szerkesztés alatt

Forrás: Bónis György :Buda és Pest bírósági gyakorlata a török kiűzése után 1686-1708