1909-ben egy havas decemberi éjszakán- a Csend ucca 1 sz házban az Athenaum Nyomda kottaszedő nyomdászának családjába 10. gyermekként egy kislány született , akit Stefi névre kereszteltek a tabáni templomban...(Készült ez a blog anyám és nagyapám emlékére...)


2012. január 13., péntek

TABÁNI KAPUK(2. bővített kiadás)

Orbán utca 9


   A kapu használati értékén túl mindig jelkép is,valamiből valamibe átlépünk,valamit bezár,vagy kinyit, két teret összeköt és  elhtárol.
Ha benn vagyunk, birtokon belül érezzük magunkat,ha kopogunk rajta , bemenni szeretnénk. Záróvonal, melyen átlépve más térben ,netán más idősíkban , más világban vagyunk, s ha nem tudunk átlépni rajta , hiányérzetünk támad , fantáziálni kezdünk , mi lehet mögötte. Ezeket a régi , köddévált tabáni kapukat  nézve sok minden jut eszembe. Talán egy- kettő még a nagy tabánégés előtti időből való, amikor dúsan faragott , vasveretes nehéz tölgyfa kerültek ki a tischlerek keze alól kétkezi verejtékes munkával .  Igazán ez  akkoriban sem lehetett olcsó mulatság. Később az újjáépítés időszakában , meg a kiegyezés utáni nagy budapesti építkezések idején felözönlő iparos,  munkás réteg már egyszerűbb kapukkal is beérte , melyek a célnak megfelelő kivitelben készültek, felesleges cirádák nélkül. Ha belegondolok, némelyikük többszáz éves, szúette deszkáival dacol a múló idővel, emlékezik szomorú és boldog ajtónyitásokra, gyerekzsivajra, öregek csoszogására, ünnepi muzsikára és puskaropogásra,1849- es várostromra, postások kopogtatásra, hajnali részegek mámorára.
Rajtuk hozták be a megkeresztelt újszülötteket,vagy kísérték utolsó útjukra a holtakat. Öröm és bánat vonult át rajtuk. Mára fizikai valójuk megszünt, már nem nyílnak sehová, mögöttük a ház összedőlt, lebontották eldózerolták , kifakult fotók csupán. Emlékei egy letünt kornak.
Legkedvesebb közülük a Holdvilág utca 14 kapuja, a festők által is leggyakrabban megörökített kapu, nagy szerencse , hogy közeli kép is fennmaradt róla. De említhetném az Albecker szélesen terpeszkedő boltíves bejáratát, az Árok-köz 4 barokkos remekművét, vagy a Bocskay tér 2 mementóként álló kapuját, miközben a házat mögötte már elvitte a sitteskocsi. Vagy nagyapám házának deszkapalánkját az Árok utca 29-ben. A bontáskor 1933-ban talán újra beépítésre került egy-kettő a szúette kapuk közül, ma is él , létezik , döng és csikorog és szélcibálta hirdetéseket ragasztanak rá , de 79 év távlatából ezt már nem lehet követni, bele kell nyugodni : a kapuk ugyanúgy születnek,  élnek és meghalnak, mint mi emberek.

(kassius)




Naphegy u 37
Kör u 17
Kömúves u 15
Komló u 36

Kereszt tér 20

Kereszt tér 12


Ív utca 10
Í
Holdvilág u 14
Holdvilág u 2

Hadnagy u 20

Hadnagy u 41
Bocskay tér 2

Arok u 29

Árok köz 4
Aranykacsa u 7

Aranykacsa u 1
Hadnagy utca 14

Gellérthagy u 53





Fehérsas u 6

Aranykacsa u 31



Rabecz István szatócsüzlete az Aranykakas utcában


Hadnagy utca 5

Hadnagy utca 20

Holdvilág utca 14

Kereszt tér 4 , a híres Albecker vendéglő kapuja
Kereszt tér 12  , a Farkas Béla -féle vendéglő mellett

Kereszt tér 20

Kereszt utca 6 , a "régi" Kakuk vendéglő
Kereszt utca 17   Avar vendéglő  (az ú.n Felső-Avar)

Kör utca 17

Krausz Poldi bácsi legendás Mélypincéje a Fehérsas u 4-ben ( Vahot Imre Ady, Krúdy , Dutka Ákos tanyája, de Zórád Ernő is megfordult benne
Naphegy utca 37
Szarvas tér 7

2012. január 11., szerda

NAGYAPÁM FOTOALBUMA

Elkészült  nagyapám fotóalbuma , mely jelen blog megteremtésének  kiindulópontja volt. Néhai Szentkeressy Nagy  Károly Ágost nyomdász , kotta - és betűszedő mester az Athenaum nyomdából szabad idejében szívesen sétált gyermekeivel a zeg-zugos tabáni utcákon, ide kötötték gyökerei, itt született , itt lett felnőtt, 35 évig  mindennap gyalog sétált le a Hadnagy utcán a villamoshoz , hogy átmenjen dolgozni  Pestre, a nyomdába


Nagyapám, Szentkeressy Nagy Károly Ágost, kotta- és betűszedő nyomdász
                                                   
Az 1900 -as budapesti lakcímjegyzék tanúsága szerint  1900-ban az Árok utca 29*-ben lakott, feltehetően dédapám id.Szentkeressy Károly kádármester házában. Erről a házról egy harminc évvel később készült fotó is létezik.1904-ben a család gyarapodásával összefüggően már a Csend utca 1 -be költöznek, a szegényebb iparos negyedből   a polgári létbe vezető több szobás emeleti lakásba. A fotók alapján igen csak szerette  saját környezetét, megfordult  a kockás abrosszal terített tabáni kiskocsmákban , a János-hegyi vendéglőkben, kirándult a budai hegyekbe , bérelt autóval kirándulást tett  Egerbe stb. A fotók legtöbbje ma már a Tabáni Helytörténeti Gyüjtemény része.


Az album megtekinthető  a Tabán Anno Fotótár-ban


* Tabáni lakcímjegyzék  " Betűszedő" mesterség rovatban

ELEINK A BORRÓL.....

JAVALJA AZ  ISKOLA A BORIVÁST!!!

Melyik az az iskola, amely ilyen szimpatikus tanácssal szolgál? Melyik volna, ha nem ama híres salernói, amely a középkortól kezdve napjainkig felnyúlólag ellátott bennünket a legmegszívlelendőbb orvosi tanácsokkal. Magyar őseink egyébként a borital dolgában széleskörű tapasztalatokra támaszkodhattak. Ismerték ők a bor hatását és ha a heteken-hónapokon át tartó vendégeskedések nem is voltak mentesek holmi túlzásoktól, a magyar ember tudott ésszerűen inni. Sokat mozgott a szabadban, erősen zsiros, fűszeres ételekkel táplálkozott, ezekhez pedig elcsúszott a könnyű bor, jókora kortyokban, hiszen a mámort
amúgy is eloszlatta a friss levegő, amelyben több részük volt az ősöknek, mint az utódoknak.
    A megbízhatatlan víznél is egészségesebb volt a könnyű bor, amelyet nemzedéken át megszokott a magyar ember szervezete. Aki soha nem iszik alkoholos italt, azt egy pohárka bor is megrészegíti, nagyobb mennyiség pedig sírjába viheti. A rendszeres borivás a magyar ember szervezetét „alkoholizálta," azaz ellenállóvá tette a kisebb mennyiségű alkohol káros hatásai ellen.     
                                    Nincs mulatság bor nélkül Budán  (1910 körül)

     Óvakodjunk tehát magyar eleinket szigorúan elitélni azért, mert Anonymus szerint magnum aldumast csaptak; mert a sankt-galleni kolostorban hangosan mulattak és mert krónikáink szerint II. Béla „nagyon sok bort ivott." Ha mindezt a borkedvelést  nem tartotta volna féken egy józan ösztön, a magyar faj elkorcsosodott kretineket tudna csak felmutatni, holott az ellenkező az igaz: a magyar faj testben-Iélekben egészséges egyéneket termel mainapiglan.
     Nem mindenütt értik a mértékletes ivás művészetét. A sajnálatraméltó gyárimunkás hitvány pálinkával mérgezi magát és utódait, a német diák az értelmetlen Frühschoppen-nél ostobán butitja magát  sörrel, a prohibiciós amerikai pedig válogatás nélkül önt magába mindent, aminek szesz-szaga van.
A régi magyar ember, amint említettem, ösztönszerűen megismerte a határt, meddig szabad elmennie. Meg aztán állta az iskola parancsszavait. Persze nem minden magyar ember jutott el a salernói iskolába, a salernói iskola aranyszabályai azonban eljutottak minden valamirevaló műveltségű magyar emberhez. A Régimen Sanitatis Salernitanum ékes hexameterekbe volt szedve és szájról-szájra, apáról fiúra  szállott ebben az országban, ahol minden valamire való ember tudott latinul.  Még meg is szaporították a verseket. így pl. az
egyik leggyakrabban citáltat nem olvastam sehol sem:
                   Post coenam stabis, aut passus mille meabis.
Magyarul:
                Ácsorog, aki evett, vagy lép egyezerét!


                                        Ivócimborák  1910 körül  a Tabánban
A salernói iskola aranyszabályainak olyan nagy volt a népszerűsége, hogy Felvinczi György, a derék kolozsvári tudós lefordította őket és 1694-ben Lőcsén kinyomatta. Ez a fordítás aztán Kolozsvárt 1770-ben: majd 1776-ban is megjelent a fordító neve említése nélkül. Felvinczi György nagyon lekiismeretesen fordított, sőt talán túlságosan is. Nyilván a legjobb szándékkal azt hitte, hogy csak használ vele, ha embertársainak az egysoros latin verset négy-öt sorban magyarázza el. Épen ezért az eredeti mellett én inkább csak a magam szerény egyszerű, de térfogatban az eredetihez alkalmazkodó fordítását citálom.
           Nézzük tehát mit javai az iskola a borról. Itt van pl. egyike a legnépszerűbb latin szállóigéknek:
                Iliter prandeiulum sit saepe parumque bibendum.
Magyarul:
                 Gyakran s kortyunként iszogatva, jó az ebéded.
Egyáltalán bajok lesznek, ha az ember evés közben nem iszik, ami latinul így hangzik:
              Ni tu saepe bibas et rebibando bibas!
Nyilvánvaló, hogy a magyar bibasz- (mafla, ostoba) szónak is az az etimológiája, hogy az ilyen embert még a borhoz is biztani kell: (igyál!)
További utasítást arra nézve, hogy mikor kell inni, ez a sorpár tartalmaz:
                  Si tibi serotina noceat potatio; vina
                  Hóra matutina rebibas et erit medicina.
Magyarul:
              Ártalmadra vagyon késő estén a borocska:
              Gyógyszerré válik, reggel időn, ha iszod.
A boros disznótor ajánlatos voltára is céloz az iskola, mondván:
                 Est caro porcina sine vino pejor ovina;
                  Si tribuas vina, tunc cibus est medicina.
Magyarul:
Sertés jó kupa bor nélkül rosszabb a ju'husnál

Ám ételt s gyógyszert nyersz benne leöntve itallal. A vörös bornak meg vannak a maga rossz tulajdonságai:
         Si vinum rubeum nimium quandoque bibatur.
         Venter slipatur, vox limpida turpificatur.
Magyarul:
            Bort, ha vöröst iszogatsz, gyomrod s torkod berekeszti.

 Az italtól elvárhatók a következő tulajdonságok:
                     fortia formosa, fragrantia, frigida, frisca....
 Azaz a bor legyen erős, szépszínű, zamatos, behütött és frissen
szökellő! Izabella királynő és János Zsigmond, úgy látszik,  különösen tiszteletben tartották ezt a szabályt, mert az  egykorú Forgách Ferenc nagyváradi püspök nem  győzi őket korholni jegesbor kedvelésükért. Szerinte Erdély minden bajának forrása a jeges bor volt. Volt is idő, amikor orvosi körökben kigyót-békát kiáltottak a boritalra, mint amelynek nincs szerepe a gyógyászatban. A bökkenő csak ott van, hogy akármilyen nagyot haladt is a hygiene, vannak olyan népszerűségükben népszerűtlen betegségek, mint az influenza, spanyol-nátha és náthaláz, amelyeknél megáll a tudomány. Nem tudjuk honnan jönnek, nem ismerjük az orvosságot ellene. És egyszerre csak előkerül a bor! Tessék csak a házi orvos urat megkérdezni, hogy a jelentkező náthaláz ellen nem a legjobb  antidotum-e egy kis fiaskó szamorodni árán megszerzett Nobelspitz?
Sejtette' ezt az iskola, amikor lépten-nyomon megmagyarázza, mint válik gyógyszerré a bor. És ma is ott vagyunk a borkuránál. Csak azt ne higyje senki, hogy a salernói iskola és mai korunk közötti időben intuitív elmék nem jöttek volna rá a borkura kiválóságára  . . . Bizony rájöttek, aminthogy részletesen kifejtette a maga borkurájának helyességét a tudós humanista Kassai Dávid Zsigmond, aki 1580-as években Brassóból ilyen levelet írt Kovacsóczy Farkasnak, a Báthoryak híres kancellárjának:
„Egészséges koromban — írja az ágynak dőlt Dávid — mindig sajnáltam, hogy nemcsak hogy nem tudom a vizet meginni, de mind jobban válogatok a
borokban. Bárcsak a beteg embernek is az volna a diétája, ami az egészségesnek! Megjegyzem, hogy én jelenlegi állapotomban nem élvezetből hanem orvosság gyanánt iszom a bort. És kiróhatná fel a betegnek, ha szereti az orvosságot szedni? A vízivás természetes valami, amiből az következik, hogy inkább az egészségeseknek, mint a betegeknek való. A bort viszont a vízözön után azért adták az istenek az embereknek, hogy üdülésükre és orvoslásukra szolgáljon. Nyilvánvaló, hogy főképen a betegeknek való. Az egészséges embernek nem kell sem orvos, sem orvosság.

Ezért intette már Pál apostol is Timotheust:
Bort igyál, mert nem jó a gyomrod és gyakorta beteg vagy! Erre bizonyára azt mondod, hogy az apostol nem épen édes bort ajánlott. Értem, de nem ajánlott savanyut sem. Olyan bort kell inni, amely a bágyadt természetet felélénkíti, aminthogy az édes bor engem egész testemben felfrissít. Ne igya ezt, akinek nincs, én azonban kellő mennyiségben hozzájuthatok ahhoz, ami gyenge testemnek a legegészségesebb.

“Bizony szittya nép vagyunk és így szeretnünk kell a bort. Ami pedig Pompeius példáját illeti, aki  inkább meghalt volna, semhogy Lucullus módjára dő-
zsöljön, megjegyzem, hogy a példa nem találó, mert  Pompeius is hajlandó lett volna mindenre, ha olyan  borzalmas kólikában szenvedett volna mint én.
Mégis, sajnos, sok vizet kell innom, hogy megszabaduljak a makacs belső nedvektől. E vizek bámulatos hatását tudják prédikálni az orvosok, én azonban csak undorral tudok vizet nyelni. Utána sört iszom ..."
   íme, így írt a tudós Kassai Dávid ötödfélszáz év előtt. Azóta, higyjék el nekem, nagy dolgokban nem sokat változott a világ. A bor pedig nagy dolog. Tudták ezt a régiek, a fentieken kivül elmondván, hogy borban az igazság, elénekelvén, hogy felfelé megy benne a gyöngy. Azt azonban nem tudták, hogy a borban vitamin is van. Ez a bornak legnagyobb modern dicsősége. Tessék csak megkérdezni a házi orvos urat. Szóval a boritalt még mindig javalja az iskola ...
A híres tabáni Albecker vendéglő pincéjében.....

Csodálatos dolog, hogy a bor iránt jó indulattal viseltetnek azok is, akik nem valami nagy barátai az alkoholnak. Dóczi Lajost pl. bizonyára senki sem vádolta alkoholizmussal. Már pedig ő vele esett meg. hogy ezelőtt vagy ötven esztendővel a pesti Kávéforrásban az akkori írókiválóságok asztalánál ülvén, tréfából egy bordalt rögtönzött, amely Jó a bor, jó a bor címmel és kezdettel névtelenül megjelent a „Borsszem Jankó"-ban. Innen valaki kizenésítette, a dalárdák felkapták, dalgyűjteményekbe bevették, elszavalták,- úgyhogy Dóczi azon vette magát észre, hogy van egy műve, amely népszerűbb a ,,Csók"-nál és „Faust" for d í t á s á n á l, csakhogy senki sem tudja, hogy ő a szerzője. Hosszú évek multával — 1890-ben kiadott költeményes kötetében — szögezhette le csak, hogy ő a szerzője a lendületes kis dalnak, amely így végződik:
                                                                  Jó a bor, jó a bor,
                                                              Mindig jó az kincsem!
                                                         Rossz a bor csak egy esetben:
                                                               Akkor, mikor nincsen.


                           Forrás:dr Siklóssy László: Gyorskocsin Erdélyben 

2012. január 10., kedd

BÜN ÉS BŰNHŐDÉS A RÉGI TABÁNBAN ANNO 1686-1708: NEMI ERŐSZAK ÉS TÁRSAI(18+)

Reinold (Renolde) Ker. János milánói születésű, 40 éves, nős és családos polgárt, a Máriaképhez címzett budai fogadó tulajdonosát, a tanács 1689 vége felé őrizetbe vétette azzal az indokkal, hogy Merkl kovács mostohalányával, az alig 14 esztendős Katával fajtalanságot követett el. A gyanúsított az udvari kamarához és az igazgatósághoz fordult, tiltakozva a vád ellen. Igaz, hogy a lány Belgrádban egy ideig szolgálatában állt, de a dobosokkal folytatott titkos paráználkodása és lopás miatt elbocsátotta. Erre az anya kitalálta, hogy viszonya volt vele, és hogy ő, holott jó férj és atya, a leányt „von vorne vnd hinten gebraucht"; ilyesmi igazán eszébe sem jutott. A kamara és az inspekció is Buda hatóságát bízták meg a processus inqui-sitorius lefolytatásával. A bírósági és „jóságos" kihallgatást a tanúk és a leány vallomása alapján „in puncto aduiterii, coactae libidinis et peccati contra naturalem usum", tehát három főbenjáró bűncselekmény gyanújával vezették le. Reinold előbb csak annyit ismert el, hogy a hajón közös kabát alatt aludtak, mert szűk volt a hely; később a tanács előtt beismert 3—4 közösülést, de kitartott amellett, hogy nem élt kényszerrel, és nem hátulról végezte; a szembesítés után végül bevallotta, hogy a leányt „auch von hinten her an gehörigen Orthe gebraucht hate". A tanács ítélete a Praxis Criminalisnak tűzhalállal, karddal, száműzéssel fenyegető szakaszaihoz képest enyhe volt, mert a fogadóst csak kiskorú leánnyal hátulról véghezvitt közösülésért (házasságtörésért és erőszakért nem!) büntette meg 100 dukátra azzal, hogy lefizetéséig őrizetben marad.



   Igaz viszont, hogy a vád tár-hat alkalommal közösült tehénnel, ebből kétszer józan fővel. Kérdésekre kijelentette, hogy mindig ugyanaz a tehén volt, és az állat gazdája, a magyar Miklós érte tetten. A város felterjesztése főleg a rabtartási költségek miatt sürgette az ítéletet, mert Lukács már több mint fél éve volt fogságában.A döntést nem ismerjük, de nem lehetett nagyon könyörületes. Két évvel később az udvari kamara az adminisztráció előterjesztésére a Pr. Cr. 73. c. alapján arra ítélte a székesfehérvári Weinreich Gottfridet, hogy kard által veszítse életét, majd hamvait szórják a szelekbe a kutyáéval együtt, amellyel vétkezett.
    Vérfertőzésre is csak egy esetet találtam. Kirnzl fuvaros felesége egy évnél hosszabb ideig csavargott sógorával, ezért incestus gyanújába esett, s ezt be is vallotta. Bár a Pr. Cr. 74. cikke szerint testi fenyítés és örökös száműzés várt volna reá, Kollonics bíboros és a helyi papság közbenjárására csak egyházi büntetéssel sújtották: vasárnap a mise idején gyertyával kellett a templom kapuja előtt állania. Az enyhe ítéletben alkalmasint része volt annak is, hogy férje hajlandónak mutatkozott a hűtlen asszonyt visszafogadni. Az erőszakos nemi közösülésre is kevés adatunk van. Az egyik esetben Burckhardt Rózsa Anna 12 éves cselédlány vallott gazdájára, Albich Kristóf hivatalszolgára, hogy családja távollétében ledobta az ágyra, és elvette ártatlanságát. Buda tanácsa szemlét rendelt el, melynek során az esküdt bába megállapította, hogy a leány érintetlen. Kiderült, hogy amit a vérzésről elmondott, azt csak mostani gazdasszonyának elbeszéléséből tudta meg. Mivel a vádlott tagadott, a lány vallomása ingadozott, s a szemle is ellene szólt, a felfüggesztett Albichot ismét visszafogadták szolgálatába. Ha férjes asszony volt a sértett, a városi hatóság arra is törekedett, hogy a családi békét helyreállítsa. Ezért bocsátotta el Kirchhofernét, akit egy franciával értek tetten; a felek vallomása szerint a nemi erőszak csak a kísérletig jutott el, ezért Pest tanácsa megelégedett a férfi 50 forintra való megbüntetésével.Végül említést érdemel egy anekdotának is beillő eset. Scheibelhofer Jakab szolga a budai szőlőhegyen sétáló polgári házaspárt azzal rémítette meg, hogy jönnek a kurucok. A férj gyorsan elbújt, az asszony azután engedett a támadó akaratának; az úgy érte el célját, hogy megfenyegette: ha nem áll kötélnek, 15—20 kuruc megy majd végig rajta, Kedvét kitöltvén, még ki is fosztotta a polgárokat. ítélete sajnos nem maradt fenn, de alig hinném, hogy a város méltányolta leleményességét; annál kevésbé, mert a fogságban beismerte tettét.




Bűn és bűnhődés a régi Tabánban eddigi részei:
Következő rész: szerkesztés alatt

Forrás: Bónis György :Buda és Pest bírósági gyakorlata a török kiűzése után 1686-1708

SZÜRET SÖRREL ,AVAGY MIÉRT ISZNAK A BUDAIAK INKÁBB BORT?

Érdekes az a lelkiállapot, amelybe a megrögzött borivó kerül, ha itala veszen­dőbe megy. Ilyen lelki trauma érte a budai polgárokat, amikor az 1300-as évek elején Róbert Károly a cseh Vencellel mérkőzött a magyar koronáért. Az ostromolt Buda Vencel pártján állott, s minthogy Károly nem tudta megvívni a falakat, hogy kicsalja a várvédőket, hadait a szőlő és a gyümölcsösök kivágására küldte.
A borzalmas látványt nem sokáig nézték tétlenül a kardos budaiak; kirohantak a Fehérvári bástyán, és a kifosztott pincék borának élvezetétől harcképtelen ostromlókat megfutamították. Károly csele tehát a visszájára sült el, de a szőlő kiirtása súlyos következményekkel járt. Szomorú szüret várt a budaiakra, akik bor híján bosszúra vágytak, s iszákos lelkülettől hajtva még a pápával való szembeszállástól sem riadtak vissza.

A pápa ugyanis Károlyt segítette és az ellenpárti Budát átok alá helyezte. Peturmann a Vencel-párti városbíró jóféle cseh sört fizetett a szomjúhozó polgároknak, akik feloldozták magukat a pápai átok alól, s felszólították a plébánosokat a szentségek kiadására. Mivel azok többsége vonakodott engedelmeskedni, néhány renitens pap segítségével ők maguk vetették egyházi átok alá VIII. Bonifác pápát. Az ünnepélyes szertartáson többen tökrészegre itták magukat, mások élvezettel tapogatták a színültig telt billikomok és az utcalányok elegáns gömbölyűségeit: a nemes bosszú százféle kéje bizsergette őket. A híres budai veres helyett a híg aranynak becézett ser is megtette, „rút kurrogást téve a belekben hosszasan megkotlódott emésztetből”.
Amikor a hangyaszorgalommal és makacs eltökéltséggel sört vedelő Vencel király és csehei visszatértek Prágába, láncra verve magukkal vitték a hivatalától megfosztott, Károly-hívő rektort. Wérner fia Lászlót. Az vagy három év raboskodás után megszökött, és párthívei segítségével az éj leple alatt bejutott a Várba, hogy leszámoljon ellenségeivel. Több polgárt azonnal felkoncoltak, Peturmann anyaszült meztelenül menekült el, két barátját viszont ló farkához kötve végezték ki, a hitszegő papokat bilincsben küldték az esztergomi érsek börtönébe.
A bevonuló Károly király pedig jóféle szerérmi borok csapra verésével engesztelte meg a polgárokat, ám annak a régi seres szüretnek az emlékét még sokáig őrizték az adomázó budaiak.
Forrás: serteperte.blog.h


Bűn és bűnhődés a régi Tabánban eddigi részei:1./ Tolvajok és orgazdák
2./ Istenkáromlók és boszorkányok
3./ Házasságtörők
4./ Emberölés
5./ Hitvesölés
6./Kettős házasság

Következő rész:

Forrás: Bónis György :Buda és Pest bírósági gyakorlata a török kiűzése után 1686-1708

Read more: http://tabananno.blogspot.com/2012/01/harom-nagy-hitvesolesi-ugy-fordult-elo.html#ixzz1j2K9rrzY

2012. január 9., hétfő

TABÁN FOTÓK A FORTEPAN.HU-N

                                   Kömüves utca 1930 körül
                                   Madártávlat a Gellérthegyről
                               Hadnagy utca   1932 előtt


ÖSSZESEN 35 KÉP ITT TEKINHETŐ MEG.

2012. január 8., vasárnap

BŰN ÉS BŰNHÖDÉS A RÉGI TABÁNBAN ANNO 1686-1708 /6: KETTŐS HÁZASSÁG



Ennek a bűncselekménynek több esete azzal az ellentmondásos helyzettel függ össze, hogy HL Ferdinánd törvénykönyve és a korabeli jogszabályok is súlyosan büntették a bigámiát, viszont a bíróságnak számolnia kellett a protestáns konzisztóriumok bontóperes gyakorlatával, ha nem akart elszakadni a magyar jogélet realitásától.
 Így a Budáról és Pestről ismert egyik esetben sem került sor a Praxis Criminalisban rendelt kard általi halálbüntetés kiszabására.
Az első ismert vádlott Vicsay Istók református magyar. Buda az adminisztrációhoz terjeszti fel vallomását, és megjegyzi, hogy a Pr. Cr. szerint halált érdemelne, ám az adott esetben ezt nem lehet kiszabni. Gyakori ezen a vidéken, főleg kálvinisták között, hogy valaki elbocsátja első feleségót „per repudium", és bizonyos összeg lefizetése mellett (?) mást vesz nőül; így Vicsay nem rosszhiszeműen járt el, Javaslata, hogy válasszák el második feleségétől, térjen vissza az elsőhöz, a büntetést pedig az egyházi felsőség rója ki rá. Az adminisztráció már nem méltányolta a magyar viszonyokat, és az udvari kamarának abban az értelemben tett javaslatot, hogy a férfit kard általi halállal, a második asszonyt pedig pellengérrel és száműzéssel sújtsák. Felsorolta azokat a tényeket, amelyek a férfi és a második asszony tudatosságát bizonyítják. A kamara az asszonyra nézve így is döntött, de a férfi büntetését együgyűségére és a kálvinista szabályok hiányos érvényesülésére való tekintettel öt évi, bilincsben végzendő kényszermunkára enyhítette a császári hajóhadnál vagy erődítésnél.
   A másik bigámia-ügy, Gall János György budai mészárosé, valóságos tengeri kígyóvá dagadt. Gall nem volt már fiatal ember, amikor a tanács elé került; eredeti lakóhelyén, Mannheimben 1669-ben nősült meg először. Minthogy azonban szívesen járt más nők után, és korosodó feleségétől meg akart szabadulni, széltében kezdte híresztelni, hogy az asszony  boszorkány. Nem átallotta  azt sem, hogy ezen a címen az ottani konzisztóriumtól ágytól és asztaltól való elválasztást, a tanácstól pedig feleségére halált kérjen. Ehelyett a mannheimi bíróság őt ítélte el házasságtörésért, előbb kétszer becstelenítő büntetésre, majd a városból való kiseprűzésre. Azt már nem tudta megakadályozni a jeles tanács, hogy egy Plank Margit nevű fiatal lányt magával ne vigyen. Magyarországra jővén Gall elhallgatta házas állapotát, és Maroson feleségül vette a szeretőjét. Nem sokkal Buda felszabadulása után megtelepedett a városban, békén folytatta mesterségét, házat is szerzett, s az új asszonytól négy gyermeke született. De balszerencséje a városba hozta egy volt polgártársát, s ez sietett őt bevádolni a tanácsnál. A magisztrátus 1695 elején börtönbe vetette a házaspárt, és lefolytatta a büntetőeljárást. Gall mester a kérdőpontokra következetesen azt válaszolta, hogy nem bűnös a kétnejűségben, mert az első asszony boszorkány volt, nem feleség. Német birodalmi priuszát természetesen elhallgatta, de a városbeszerezte az iratokat Mannheimből, és megtette javaslatát az ítéletre.Ezzel kezdődött a „furfangos mészáros" budai kálváriája; házastársát két polgár kezességére szabadlábra helyezték.
A tanács javaslatát az adminisztráció (talán módosítva) továbbította Bécsbe; a hazai anyagban csak az utóbbi maradt fenn. A mannheimi előzmények és a kötelék fennállása alapján megállapította, hogy Gall a Maroson hamis tanúk jelenlétében kötött házasságért a Carolina 121., a Praxis Criminalis 77. cikke és Carpzov tanítása alapján kard általi halált érdemel. Ágyasát mint adultérât testi büntetéssel és száműzéssel, a tanúkat pedig a lex Cornelia de falsis értelmében börtönbüntetéssel kell sújtani. Az udvari kamara határozata azonban késett. A városi tanács és az adminisztráció nem győzte sürgetni a döntést; hivatkoztak a hosszú fogság következményeire, egyrészt a költségek növekedésében, másrészt a halálbüntetés lehetőségének — az osztrák jog szerinti — elenyeszesében. 1696 februárjában az ügyben nyilatkozni hivatott új udvari kamarai ügyésznek, Hoche-nak küldött szerencsekívánatokhoz a Gall-ügy és egy másik per elintézésének sürgetése járult. Végre az udvari kamara meghozta ítéletét: Gallt a kiállott egy év és egy napi fogságra tekintettel 4, feleségét 2 évi kényszermunkával sújtotta, a bűntársakra nézve pedig vizsgálatot rendelt. A tanács kihirdette az ítéletet, de — nyilván a költségek miatt — rögtön megengedte Gálinak, hogy egy időre hamzsabégi gazdaságába mehessen, és így gyermekeit eltarthassa. Csak közel fél év után, az adminisztráció utasítására hozták vissza a börtönbe. Az asszony kitöltötte két esztendejét, ezután szabadult, és kitiltották a városból, férje azonban továbbra is a kegyetlenkedő Gnestel törvényszolga kezén maradt. Igaz, ezt az ütlegelés megismétlődése miatt elbocsátották, de kevés túlzás lehet Gall későbbi panaszában, hogy hat évi fogsága alatt tizenháromszor verték véresre, és hallását is elvesztette.Az utolsó félesztendőben az adminisztráció engedélyével bilincseitől eltekintve szabadon közlekedhetett a Várban. Az udvari kamara végre elengedte büntetésének utolsó hónapját, de ennek sem vette hasznát, mert a városi tanács láthatóan elszabotálta a rendelkezés végrehajtását.


A Gall-ügy még a büntetés kitöltésével sem ért véget, A tanács nem sokkal utóbb, 1700 márciusában utasítást kért az adminisztrációtól, mert a mészáros tovább folytatta együttélését feleségével, ez pedig  a mintegy ezer forint értékű közszerzeményből való kielégítéséig nem hagyta el a várost. Csak negyedévi töprengés után találtak megoldást; addig a mészárost mindenesetre újból őrizetbe vették, ezúttal a strázsamesternél. Az adminisztráció előlegezett egy évi házbért, lépéseket tett a svábországi követelések behajtására, és meghagyta az. asszony kifizetését, még az árvapénzek rovására is. Plank Margit most már bizonyos összeg birtokában, békeesküt tévén, elhagyta a várost, s egy hét múlva Gallt is kiengedték a fogságból. De korai volt a magisztrátus öröme, hogy megszabadult tőle. A „furfangos mészáros" ugyanis folytatni akarta mesterségét, s ebben támogatta az adminisztráció is. A budai mészáros céh és a város ünnepélyesen tiltakozott, sőt a magyar kancelláriától (egyelőre hatástalan) tiltó parancsot is eszközölt ki ellene.Ezzel az akciójával — ha lehetett — még rosszabbul járt. Gall elindult Bécs felé, és már 1701 tavaszán ismét együtt élt Plank Margittal Magyaróvárott. A visszaeső bűnöst hiába kérte ki a tanács az ottani hatóságoktól. Bizonyára neszét vette az üldözésnek, és nyáron  már felségfolyamodványt nyújtott be, amelyben Bösinger polgármester és a budai magyar mészárosok ártatlan áldozatának tüntette fel magát. Minden vagyonát elvették — írta — , selymának, tolvajnak, boszorkánymesternek szidalmazták, sötét börtönbe csukták hat évre, össze-vissza verték. Kérte a javaiba való visszahelyezését és még elégtételt is, hiszen ő mindvégig ártatlan volt: első felesége nem asszony, hanem boszorkány.  Az udvari kamara kihallgatta a Bécsben időző Bösingert, de Gálinak nem adott hitelt; a panaszt az adminisztrációnak adta ki, és figyelmeztette a bigámiába való visszaesés veszélyére. Csak annyit kívánt, hogy ha Budán ismét kézrekerülne a házaspár, Bösinger ne vegyen részt a jogszerűen folytatandó ítélkezésben.
Még egy esztendőbe telt, amig Gall rájött, hogy a boszorkányváddal nem ér célt. Az is lehet, hogy megunta  Plank Margitot, és ifjabb menyecskéhez pártolt. 1702 augusztusában mindenesetre már azon a címen kért teljes visszahelyezést a királytól,  hogy a második asszonnyal nem akar többé együtt élni, csak „tűrhetetlen paraszti tudatlanságból" kötötte második házasságát, és error iurist követett el. A beadvány most is megjárta a szokott utat; Buda tanácsa már éppen elosztotta a Gall-ház vételárát, és élesen ellenezte az infamia iuris notata személynek vagyonába és mesterségébe való visszahelyezését. Az adminisztrációnak mégis számot kellett adnia a mészáros lefoglalt ingóságairól. Ezzel eltűnik szemünk elől a ravasz ember, aki a jog útvesztőjében bujkálva nemcsak életét, de vagyonánakegy részét (a hamzsabégi gazdaságot) is meg tudta menteni. Rajta kívü még két férfi marasztaló ítélete maradt ránk, mindkettő Pestről. Császár Jurkó pontosan megismételte Gall cselekményét: első feleségéről hallgatva másodszor is házasságra lépett. Beismerése alapján mind a városi tanács, mind az adminisztráció halálbüntetést javasolt, a Pr. Cr. ide vonatkozó cikkét alkalmazva. De az udvari kamara őt is csak négy évi közmunkára ítélte vasban. A másik vádlott, Kerner János kőszegi mészáros még olcsóbban szabadult. Első feleségét, egy pap szolgálóját az esküvő után elhagyta, később elvett egy másikat. Az első asszony azonban hírét vette, és utána jött Pestre. Mivel késznek nyilatkozott vele együtt élni, a tanács megállapította, hogy életét eljátszotta ugyan, de a papság közbenjárására csak hat heti közmunkára ítélte a templomnál. Még ezt sem töltötte ki, mert a plébános ismét közbelépett érdekében; jó két heti munka után, békeeskü mellett az első asszonnyal távozott Figyelemre méltó, hogy a megbocsátás a Pr. Cr. szerint csak a házasságtörésnél csökkentette a büntetést, a bigámiánál nem ; a tanács itt az analógia segítségével enyhített.
A többi hasonló ügyben nem hoztak marasztaló ítéletet. Lintner János kőműveslegényt, aki Franciaországba ment, és tíz évig nem vett hírt első feleségéről, bizonyára felmentették. Vallomása szerint a holtnak hitt asszony felbukkanásakor második feleségét kielégítve elbocsátotta, és visszatért az elsőhöz. Mayr Simon, akit állítólagos leánya, a gyermekülésben gyanús Mayr Borbála vádolt kettős házassággal, keresztlevelével igazolta, hogy nem azonos az atyával; a nőt megkövetésre, a hírt továbbadó fuvarost pénzbüntetésre ítélték. A váci Bogyó Istvánnét, egyébként szegény csallóközi nemes leányát, a Horvát Jurkó pesti mezőőrrel kötött második házasságért biztosan elítélték volna, ha a váci vikárius ki nem kéri. Ez hivatkozott a megbocsátás enyhítő hatására is.Végül a két néven is szélhámos-kodó Piernbaum György himbergi ember, és később Boldizsár újlaki telepes a kettős házasság miatt kiszabandó büntetést szökés útján kerülte el.





Bűn és bűnhődés a régi Tabánban eddigi részei:
Következő rész: Nemi erőszak és társai

Forrás: Bónis György :Buda és Pest bírósági gyakorlata a török kiűzése után 1686-1708