A 80 ÉVES PESTI NAPLÓ AJÁNDÉKALBUMA

A " fototanu" feltöltött egy igen érdekes albumot , amely az 1930-as években jelent meg nyomtatásban , mint a Pesti Napló kiadványa

Bővebben   ITT 
Forrás:http://fototanu.blogspot.com

ANNYIT NEM LOPNAK SEHOL, MINT MAGYARORSZÁGON............

Hegyvidék

Krúdy Gyuláról másként

Még az irodalomtörténészek körében is meglepetést kelt egy mára szinte teljesen elfelejtett, XX. Század eleji (1916-ban megjelent) összeállítás, Roboz Imre (1892-1944) tollából. „Az irodalom boudoirjában” címet viselő munkát alig 20 évesen kezdte a későbbi teljes színházi szakember, a holokauszt egyik jobb sorsra hivatott áldozata. A kiadó (Rózsahegyi ás társa) előszavában négy kötetesre tervezte a benne szereplő írókról, művészekről a kellemes sok intimitást, alapos megfigyelésről árulkodó jellemzést tartalmazó sorozatot. Ismereteink szerint csak az első kötet jelent meg. Ebben Krúdy Gyuláról, Karinthy Frigyesről, az „Ember tragédiája”tantieme-peréről, Keleti Artúrról, Vajda Ernőről, Színi Gyuláról, Kálnoki Izidorról, Bródy Sándorról, Heltai Jenőről és Szomory Dezsőről tudhatunk meg olyan apróságokat és érdekességeket, melyeket a későbbi életműveiket bemutatók vagy nem ismertek, vagy más összefüggésükben dolgozták bele munkájukba.

A szerző – Ady, Bródy, Krúdy, Kaffka Margit barátja – szívesen látogatta a Délvasúti Kávéházat. Ezért is ajánljuk ezt az irodalomtörténeti szempontból is igen figyelemreméltó összeállítást a Hegyvidék olvasóinak.

Nagy kár, hogy nagyjából a 1916-os év karácsonyára tervezett második kötet nem jelent meg. (Bár tévednék – és valami véletlen folytán bevallhatnám tévedésem!) Benne a következő írók és költők novellisztikusan megírt életrajzát ígérték: Ady Endre, Ambrus Zoltán, Babits Mihály, Bán Ferenc, Bíró Lajos, Bródy Sándor, Farkas Imre, Hajó Sándor, Hatvany Lajos, Herczeg Ferenc, Ignotus, Kabos Ede, Kemény Simon, Kiss József, Kosztolányi Dezső, Lakatos László, Lengyel Menyhért, Miklós Jenő, Molnár Ferenc, Móricz Zsigmond, Rákosi Jenő, Révész Béla, Szomory Dezső, Szép Ernő, Szilágyi Géza, Szomaházy István, Tormay Cecile. A harmadik kötetben az akkori élő irodalom bemutatását, a negyedikben a sajtó érdekesebb egyinéségeinek megismertetését tűzték ki témául. A kötetek megjelentetését négy hónapos időközökre tempírozták.

A következőkben a már akkor is nagyérdeműnek számító, de még nem élő szoborként tisztelt Krúdy Gyula arcképét mutatjuk be. Másként, mint ahogyan eddig ismertük!

„ Tizennégy éve házas ember már és… olyan darab férfi, mint egy orosz díjbirkózó és dörmög, akár a medve, ha téli álma után reumásan és berekedve előbújik a barlangjából. A fejét – rajta az érzékiség megduzzadt orrcimpáival és roppant állkapcsával – egy fejjel magasabban hordja bárkinél, … aligha kelt … kellemes benyomást. Korán megcsípte a dér és kissé ferdén is tartja a fejét, mintha mindig leejteni akarná a balválláról. Tizenkét esztendős korában, mikor a Poprád vize befagyott Podolin alatt, egy halászlékbe lépett, alig tudták kimenteni a jégtáblák alól. Akkor merevedett meg úgy a nyaka… Pörge posztókalapját szereti jobbféle félrecsapva viselni. Tömött fekete bajuszát angolosra nyíratja és a haját, úgy ápolja, mintha állandóan vidéki lakodalomba készülődne. Végül pedig tokája van, ami nem enged valami tüzes szívre következtetni. És van a szája szögletében egy örökös és merőben sajátságos mosoly: A kínzó nagyravágyás és a nembánomság, a finom csemegék és a kielégített falánkság, bánatos álmodozások a sörös pohár mellé, könyökölve és a metsző fölény, durva röhejek és a nobilis szellemeskedés, a cirógató gúnyolódás és a bókba burkolt tőrdöfések, bölcs tapasztalatok, olthatatlan remények és bús csalódások helyezték oda azt az ádáz és vonzó és megejtő mosolyt.

Hogyan iszik Krúdy? Mint a többi magyar. A poharába egy kis felejtést, egy kis hitet, egy kis zsenialitást tölt még, két deci bort és felhajtja fenékig. És sokszor tölt és sokszor fenékig üríti… Egyszer régen belépett az Erdélyi borozóba és rendelt egy spiccet. Aztán könnyed kézlegyintéssel intette magához a többi spicceteket. „

Érdekesen mutatja be Krúdy szerelemit is Roboz Imre:” Mint a költők a holdnak, úgy s annyiszor vallott szerelmet Krúdy a nőknek. Egy régi lovag járt közöttünk, szerelmes, nemes és hódító lovag, aki meghalna, ha a nők nem akarnának mind meghalni érte. De szerencsére a nők könnyelműek…

Szinbád két – három nőnek volt a csillaga egyszerre a hosszú életen át. Addig sohasem hagyta békében a nőket, amíg meg nem szerették. És így történt, hogy élete tizedrészét ablakok alatt töltötte, mely ablakokra mohón vagy alázatosan, boldogtalanul vagy fenyegetőzve nézegetett. A nőket meglesni, útjaikon titkon elkísérni és kitudni titkaikat, reményeiket, vágyaikat, - ebben mindig mester vala. Órákig mozdulatlanul figyelni egy kis óbudai házat, amely a hegyoldalban volt és benne varrógép zakatolt, vagy kocsin követni egy vágtató kocsit, melyben dáma ül nagy kalapban és illatok között, - éjjel lopva, lessel világos ablakot figyelni, amelyet csipkefüggöny borít, vagy a templom sötét oszlopai alatt megfigyelni az imádkozó asszonyt és kieszelni, hogy kiért és miért imádkozik: ezzel annyi időt töltött el Szindbád, néha a gyümölcs leszakítására se maradt érkezése.

Mindig több volt szerelmében a vágy és az ábránd, mint a tett.

Krúdy Gyula szíve… sose múlik el húszesztendős… Az a férfi tud csak így gondolkozni a nőkről, mint ő, akinek gyerekfejébe e gondolatokat egy fennkölt asszony fehér keze simogatta bele, akinek egy szent nő volt az anyja… vagy az első szeretője.

Hajnalig iddogál, de csak elvétve fordul elő, hogy hölgy társaságában udvaroljon a pohárnak.

Tizenhat évvel ezelőtt úgy szeretett, hogy szerelméért azonnal meghozte a legényember legsúlyosabb áldozatát: hozomány nélkül megnősült… Szerette a nőkben a nála három-négy fejjel alacsonyabbat, némileg kövéret, barnát, pici kezűt, csöpp lábút, meleg tekintetűt, a finomat, lágyat, műveltet s az ilyeneket galamboknak nevezte.”

És tovább érdekes leírás következik arról, hogy az író első felesége, a kor jeles írónője, Spiegler Arabella (aki Satanella néven publikált, és irodalmi szalont is tartott) vallott, hogyan indította el írói útján a kezdő Krúdyt – nem visszatartva semmi ihletszerző és élményt adó passzióitól az irányba, hogy megvalósíthassa álmait, elképzeléseit!

Kapcsolatuk – a házasság megkötésétől, a három gyerek születése dacára – nem volt sem napfényes, sem kiegyensúlyozott. Erről a következőket olvashatjuk Roboz Imrétől:

„Miután elvette az írónőt s Bécsbe akartak utazni nászútra, de a Metropole Szállodában – hol írók és hírlapírók bizonyos kedvezményeket élveztek – elérték céljukat, Satanella neve letűnt a lapok tárcarovatából. Krúdy nem engedte írni a feleségét. Az asszony kért, könyörgőt, sírt, fenyegetőzött, de a férje hajthatatlan maradt.

A sorban születtek meg a gyerekek: December 27-én esküdtek, és kilenc hónap és kilenc nap múlva megszületett Krúdy Gyula. Ötnegyed év után bekopogtatott a gólya Ilonával, utána következett az öt hónapig élt Veronika, és rá nyolc esztendőre Micike.”

Roboz Imre, lám, intim, kevesek által ismert tudnivalókat közöl Krúdy családjáról, szüleivel, rokonaival való kapcsolatáról is – közötte számtalan olyan érdekes vallomást, amit maga az író fogalmazott meg a témával kapcsolatosan feltett kérdésekre. Ezek az adatok minden Krúdy-életrajzhoz, méltatáshoz, bemutatóhoz értékes, apróbb-nagyobb kiegészítéssel szolgálnak!

Érdekesek Roboz megállapításai Krúdy újságírói tevékenységéről:”Nem volt megfelelő újságíró.

Hiányoztak belőle azok a képességek, melyek a sajtó munkátársait az egész földön ellenszenvesekké teszik azok előtt, akik csak felületesen ismerik őket s munkájukat.”

Egy igen jellemző vonását is megismerteti:” Krúdynak nem szokása kihasználni a barátait. még csak képviselőséget sem fogadott el tőlük.”

Megtudjuk azt is, hogy Krúdy kedves, az életfilozófiáját is eláruló elve:”Annyit nem lopnak sehol, mint Magyarországon, nekem mégsem jutott belőle egy garas sem.”

S hogy milyen ember valójában, arra is választ kapunk Roboztól:”... Szereti az előkelő szórakozásokat. Szívesen vadászgat főúri erdőkben, a futtatásokat rendesen végignézni Bécsben, Freudenauban és Karlsbadban, - a pompás látcsövet hercegien lehet a szem elé venni, - s szeret címeres ezüsttel terített asztalokhoz ülni, amely lukullusdiák kellemes alkalmul szolgálnak Tokajtól a Fudzsino-jármáig termett összes arany és bíborszínű italokat végigízlelni s csendesen lerészegedni a drágalátos ízektől.”

Megtudjuk, hogyan vélekedett és nyilatkozott róla ( akitől később elvált) a felesége, hogy mennyit keresett írásaival és abból mennyit adott a családi háztartáshoz. És azt is hogy  „ a kedvenc eledele a marhahús, kedvenc itala a francia pezsgő -  legtöbbször persze frissen csapolt sört iszik s a spiccereket – vagy hogy a kedvenc költője Puskin... Ugyanannyi ideig szokott aludni, amennyit ébren töltött; néha nyolc, néha harminchat órát egyhuzamban. Télen a Royalban vagy a Pannóniában, nyáron a városligeti Gundelban fogyasztja el az ebédet, rendesen délutáni négykor. Beteg még soha nem volt, a feje sem fájt. Az írásain kívül más tisztességes módon pénzt nem keresett. A pénzzel nem tud bánni. Szükséges dolgokra nem szívesen adja ki, ezért váratlanul szokott elfogyni. Annyira istenfélő, amennyire nőgyűlölő, ha megesik, hogy a hölgyikén nem fognak andalító hazugságai. Kedveli a díszt, luxust, piperét és a gyanútlanul üldögélőket a kávéházban éjfélután...”

Draveczky Balázs

Forrás:http://www.comp-press-data.hu/Portal/Archives/Hegy/2003/01/he06.pdf

TABÁN FÉNYKÉPE 1870 ELŐTT

Tabán látképe a kiegyezés körüli időkből:

 -A Citadellában osztrák helyőrség, a Gellérthegy oldala védelmi szempontok miatt                          csupasz,sehol egy fa vagy bokor

-A hegy északi oldalán felkúsznak a kis házak, legfeltünőbb a Felső- Közép- és Alsóhegy utca házsora

-Erzsébet és Ferenc Józtsef híd még sehol.

-A tabáni Szt Katalin templom ,( a mai tabáni templom) az 1810-es tűzvész után kapott egyszerű kis toronycsúccsal szerénykedik

- A  Gellért szobor a díszes mellvéddel csak 30 év múlva kezd épülni

-Villanyvezetékek még nem rontják a látképet és a romantikus gázlámpák sem tűnnek fel az utcákon

-A volt hajóhíd helyén csavargőzhajó állomás

- A Gellérthegy lábánál a keskeny parti részen látható házakban virágzik a prostitúció

-Csak a Mélypince vendéglő ( művészek tanyája) áll rendíthetetlenül a helyén évszázadok óta

VÉDETT HÁZAK AZ I. KERÜLETBEN

Ha valamelyik, hát az első kerület nincs híján műemlékeknek. A maga 3,4 négyzetkilométerével Buda legkisebbjének számító kerület több mint 200 műemlékkel büszkélkedhet. Ott van mindjárt a Vár, ahol találunk Árpád-kori falmaradványt, középkori és reneszánsz részletekkel összeépült lakóházat, barokk palotát, klasszicista nyomdaépületet, historizáló látványosságot. A Várhegy Duna felőli oldala pedig a Víziváros, ahol szintén sűrűn vannak a műemlék-táblák – gondoljunk csak a Batthyány térre, a Fő utca templomaira, a Király fürdőre vagy a rakpart palotáira.

Ám ha azt hinnénk, itt vége a sornak, tévedünk: a Vár másik oldalán, a Naphegy dombján is van mire rácsodálkozni – itt ráadásul kevésbé egyértelmű a helyzet: bájos, de korántsem felülmúlhatatlan villák, romantikus hangulatú utcák rejtik a következő védett épületeket.

A Krisztina körúton, a villamoson döcögve általában csak az veszi észre ezt a házat, aki a Moszkva tér irányába tart. A szóban forgó épületet ugyanis jócskán kitakarja egy másik, a mérsékelten ízléses VÁTI-irodaház, mely tulajdonképpen lezárja a Krisztina körút beépített szakaszát, innentől kezdődik a park, s itt fut fel egészen az MTI székházáig az Orvos lépcső. Ha már kellő távolságra kerül a szemlélő a szóban forgó saroktól, akkor láthatja meg az Orvos lépcső következő – szintén nem apró – épületét.

Az ún. „soklépcsős” ház, mely 2009 óta védett, valójában távolról mutatja igazi lényegét. A környék századfordulós környezetéből nem várt módon kiugrik ez az 1966-ban felépült földszint plusz öt emeletes, lapostetős lakóház, mely tökéletesen követi a meredek domboldal lejtését, s hatosztatú tagolásával harmonikusan simul a hegy oldalához. Schmidt Lajos tervezte a haránt vasbeton falas, lemezfödémes épületet, melyben jól benapozott, szép panorámájú, kellemes életteret adó lakások kaptak helyet. A tervező ötletességét, mellyel a lakásokat fél szinttel eltolva helyezte el, annak idején Ybl-díjjal is jutalmazták. Az indoklás szerint Schmidt olyan épületet alkotott, mely a „budai városképet emeli”, s amely a „tabáni városképet lezáró fontos városkompozíciós szerepű”.

Apropó Tabán…

A huszadik század eleji magyar irodalomból oly jól ismert városrész látszólag teljesen eltűnt 1933-34-ben, amikor az elégtelen csatornázottságra, a közegészségügyileg kifogásolható lakásviszonyokra hivatkozva úgy döntött a főváros közgyűlése, hogy most már tényleg lebontja a javarészt 18. századi vályogházakat, s helyükre modern, egészséges és szép városrészt épít. (Az elhatározás egyébként már 1909-ben megszületett, de közbeszólt – többek közt – az első világháború.)

A lázas bontáskor meghagyott tabáni épületeket aztán a második világháború tette a földdel egyenlővé – kevés kivétellel. E kivételek egyike, s talán kevéssé ismert, amolyan „utolsó tabáni ház” még ma is áll. Ott, ahol a Czakó utca a Tigris utcával találkozik, Budapest egyik festői pontján (ebből autóban ülve többnyire csak a hegyen való átbukkanást érzékeljük) kissé zárkózottan, befelé fordulva, magas kerítés mögött találjuk az egykori vincellérházat. Az L alakú épület rövidebbik szárát lehet a Hegyalja út felől megpillantani, s bár biztosan sokszor toldozták-foldozták, tömegformálása, aprócska ablakai, kontyolt nyeregtetője azonnal visszarepít bennünket a valamikori Tabánba. 

A vegyes terméskőből épült műemlék-ház teljes egészében alápincézett, ahová mind a Czakó utca, mind pedig a Tigris utca felől le lehet menni. Kellett is a pince annak idején, hiszen a vincellér nemcsak őrizte, felügyelte a minden bizonnyal közeli szőlőket, de sokszor tárolta is a mustot, a bort. A vincellérházat, melyből később fekvése folytán állítólag vámház lett, Zórád Ernő, a Rejtő-képregények és a tabáni képek festője is megörökítette. 

A ház keveset, a környék annál többet változott. A valamikori Kör és Hadnagy utca torkolatánál most az I. kerület sportpályája működik, s nemrég nyílt meg a város legszebb fekvésű wellnessközpontja is a közelben. Pedig annak idején nem éppen a testedzésről volt ismert a Tabán – hacsak a lépcsőkön, girbegurba utcácskákon való felkapaszkodást nem tekintjük annak. Szóban forgó vincellérházunk közvetlen környékén is számlálatlanul működtek a borkimérések, kiskocsmák, vendéglők. 

A Sánc utcán kicsit feljebb például a Vendéglő a nagy szederfához fogadta a kitikkadt sétálót, aztán rögtön a Hadnagy utcában állt a Vén Eperfához címzett fogadó. A következő sarkon, a Kereszt téren egy régi vendéglőbe, az Albeckerbe térhettünk be, de ahhoz sem kellett sokat kutyagolni, hogy a Fehér Sas utcában a híres Mélypincébe, Krúdy törzshelyére nézhessünk be. Megannyi vidám éjszakának, jókedvű szórakozásnak volt hát szemtanúja és díszlete a Tabán, nem csoda hát, ha még az örökké vidám Karinthy is így ír a bontási munkákat dokumentáló cikkében: „Mint klasszikus kollégám, Scipio, ma délután kimentem "leülni Tabán romjai fölött", hogy holnapra a nyájas előfizető friss állapotban kapja meg, egyenesen levelezésébe csöpögtetve, az e célból közvetlenül a szedőgépbe ejtett könnyeimet.”

Néhány évvel a tabáni házsorok eltűnése után, alig pár perc sétára innen azonban már egy igazán modern épület alapozása folyt. A Bauhaus hatását tisztán magán viselő, 1936-ban felépült Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Óvoda a Mészáros utca és az egykori Koronaőr (ma Kosciuszko Tádé) saroktelkét kapta meg a fővárostól, hogy oda – várbeli, kinőtt iskolaépületük helyett – modern, könnyen megközelíthető és persze nagyobb intézményt építsenek. A tervpályázaton az a Hübner Tibor és Weichinger Károly nyert, akik már egy ideje a modern építészeti iskola követői voltak. A Napraforgó utcai kísérleti mintatelep egy háza vagy a Gellért hegy sziklái közé tervezett pálos kolostor is az ő nevükhöz (elsősorban Weichingerhez) köthető. 

Nem csoda hát, ha a gimnázium épületét is – egyben költségcsökkentő módon – a lehető legegyszerűbbre, ám mégis időtállóra és funkcionálisan kiválóan használhatóra tervezték az építészek. Ferkai András szerint tulajdonképpen ez volt az első valóban modern iskolaépület a fővárosban, mely egyelőre nem műemlék, de helyi védelem alatt áll. Az alaprajz Z alakú, a kis saroklecsippentés egy meghitt, zöld kertecske kialakítására adott lehetőséget, ahol az óvodai szárnyból lehetett kijutni. A Mészáros utca frontjára helyezett főhomlokzat első ránézésre nem különösebben izgalmas, de ha egy kicsit járatjuk a tekintetünket a vöröstégla burkolatú iskolán, szembeszökő lesz az ablakok egyszerű, ám mégis izgalmas, és a belső tereket nagy mennyiségű fénnyel elárasztani tudó rendje. (Ez még akkor is érzékelhető, ha a korabeli ablakok helyett most más osztatú, műanyag nyílászárók kerültek az épületre.) Egyébként is, a vöröstégla egységessé, kellően komollyá és nem utolsósorban könnyen karbantarthatóvá teszi a gimnáziumot, ahol eredetileg hétszáz főre tervezett ruhatárat, a két szárnyat összekötő, íves és nagyon bevilágított részben zsibongót, a harmadik emeleten pedig 300 négyzetméteres tetőteraszt alakítottak ki. A tetőteraszt még ma is – igaz, csak kivételes alkalmakkor – nagy örömmel használják a tanárok és a diákok, rálátni onnan a Várra, a Citadellára, a Vérmezőre. Kell ennél több ahhoz, hogy egy iskolaépületet ne csak használni, de szeretni is lehessen?

címkék: hübner tibor, weichinger károly, schmidt lajos, építészet, modern építészet, történelmi építészet, budapest, 1. kerület, műemlék, örökségvédelem, káldi emese, magazin, lakóház

Forrás:  hg.hu/építészet 2011 01. 14