1909-ben egy havas decemberi éjszakán- a Csend ucca 1 sz házban az Athenaum Nyomda kottaszedő nyomdászának családjába 10. gyermekként egy kislány született , akit Stefi névre kereszteltek a tabáni templomban...(Készült ez a blog anyám és nagyapám emlékére...)


2010. június 18., péntek

MÓRICZ ZSIGMOND: TABÁNI KOCSMA



A kis kocsma száz év óta egy nagy szemétdombra néz.Ők ugyan térnek nevezik, hazafias névvel is fel van díszitve a kevés szabad hely , amit elfeéejtettek házzal beépíteni, de voltaképpen kizárólag szemétdomb az egész, mióta csak a kocsma idepislog. Erre a térre hordta ki a környék apró házaiból a lakosság, amire nem volt szüksége.Az ócska lábasokat és a kilyukadt szitákat.Lehet, hogy a gyerekek felejtették ott, mikor játszottak ezekkel a nagyszerű dolgokkal, és a környékbeli tyúkok és kutyák tovább játszottak velük.
Ezen a téren egy tavaszon nagy ribillió támadt.A Leánderes kocsma mellett új, nagyszerű vendéglőt építettek.
Ez abban az időben volt, mikor mindenkinek rosszul kezdett menni. Mikor a régi kis budai kocsmák is üresen maradtak, s nem volt vendég a paprikás csirkére ugorkasalátával. Ekkor egy szemfüles pesti pincér rájött, hogy egyetlenegy kocsma van már Budán, amelyiknek jól megy, a leánderes. Mivel pedig Pesten mindig abból éltek az emberek, hogy ha valakinek valami sikerült, rögtön tíz utánzója akadt, s mind a tíz ugynarra a helyre telepedett, ahol az első dolgozott-ez a szemfüles pincér kibérelter a leánderes szomszédját, s abból nagyszabású éttermet csinált.
A „leánderes” egy öreg leszármazott dunántúli csárdás volt. aki a kiállításkor jött fel Szekszárdról,és nem tudott egyebet menteni, csak egy leándert. Azt leállította az udvarban, s az már valami negyven éves öreg és nagyon megbecsült fa volt. Óriási nagy volt. Télen a hátsó különszobában telelt, s nagyon jól. Tavasztól késő őszig borítva volt különös , szép nagy virágokkal, nagy rózsaszín virágok voltak, a feketekávé zaccát szokták a tövére önteni, s ezért , vagy ennek dacára a fa boldogan élt a tabáni kis kocsma udvarán. Az öreg csárdás szorgalmasan szaporította, minden ősszel levágta róla a felesleges fattyúhajtásokat,s azokat fehér üvegekben gyökereztette, aztán tavasszal apró, maga csinálta ládikákban helyezte jó földbe s elajándékozta a törzsvendégeinek. Ezzel kötötte magához a generációkat.
Ezzel , meg a szekszárdi bikavérrel, aminek az a mottója , hogy
a szekszárdi bikavér
orvoságnál többet ér,
aki issza , hóltig él „
Így szól a vers íráshibákkal ékesen, az öregnek saját kalligráfiájával kirajzolva az üvegezett verenda egyik szabad oldalán.De a hordókban sajtóhiba nélkül él a szekszárdi vörös. Az öreg csapláros otthoni erkölcsöket hozott magával, mint tabut tisztelte a hazai szekszárdi vöröst, amit nagyszerűen kezelt, és a világért meg nem hamisított volna.



1896 óta sok minden történt, például világfelfordulás is. Háború és forradalom, minden megváltozott, csak az öreg leánder és a bor minősége nem, s ezt a törzsvendégek és a jó bor élvezői nagyon tudták méltányolni. Ennek köszönhette az öreg csárdás, hogy ebben az idegen világban még mindig élni tudott.
Élt is szépen , csendesen, pedig három fia esett el a világháborúban, és éppen a legkisebbik unokáját oltatta be az üzletbe, a bor és a leánder tiszteletébe, mikor ez a hallatlan botrány történt,
hogy a szomszédban éttermet építettek, s annak az udvarára töméntelen leándert állítottak, s a címtáblára azt állították ki , hogy „ A Száz Leánderhez”.
Mikor készen volt a modern kirándulóhely a szomszédban, s mikor kebelbeli kishivatalnokok és borivók megrökönyödve féltették az öreg kocsmárost a jövőtől, ez nem ijedt meg, hanem elővett egy darab krétát, és egy fekete táblát akasztott ki a bejárat elé, s arra ráírta saját ortográfiájával, hogy:
„EGY LEÁNDER , DE AZ IGAZI…”
A feliratnak sikere volt. A világért senki az ő régi vendégei közül el nem ment az új vendéglőbe.
Az új étterem aztán megindította a reklámozást az egész városban. Az összes hirdetőoszlopokon s az összes villanyoskocsiban megjelentek a hirdetések:
”Friss malacot, rántott csirkét, fiatal libát csak a Száz Leándernél szabad enni”.
Az öreg mosolygott , s ijedező unokáját azzal vígasztalta, hogy:
-Fiam, arany kocsi , arahy szög.
Meg is magyarázta, hogy egy régi vándorló legénytől azt tanulta ő, hogy „Arany kocsi után arany szög potyog az utcán”.
-Nem rossz az-mondta-,szeretnek az emberek a nagy bolt mellett a kicsibe bemenni.
Ha a Száz Leánder azt írta ki, hogy „pénteken halászlé”, akkor ő a zt írta ki a krétával, hogy „ pénteken jön a friss májas”.
És a pesti vendégek elolvasták , ha jöttek a Tabánba, már csak az ő feliratát keresték, s olyan vendégek jöttek , akikre azelőtt nem is számított . A kis kocsma nagyon megtetszett a pestieknek,,mert ódon volt és valóságos csárda ,s a bor, az felséges volt.
Így folyt a harc a két kocsma közt nyarakon keresztül. A nagy fényszórós reklám és a kréta viharos harca volt ez. A végén a Száz Leánder szerződtette Bunkó Jancsit, a budapestiek kedvenc cigányprímását, s akkora fénybetűk hirdették a Bunkó Jancsi nevét, hogy az végigvilágította az egész szemétdombot a Tabán közepén.
Az öreg csárdás fogta a krétát, és kiírta ,hogy:
„ Bunkó Jancsi muzsikája..”
Az unokája aggódva nézte, mit fog most kiírni a nagyapa.
Azt írta,hogy:
„………A szomszédból áthallaccik .”
A pesti vendégek elolvasták , megértették, s beültek az üvegezett verandára, s itták a jó szekszárdi vöröset, és hallgatták a „szonszédból” Bunkó Jancsi muzsikáját.
Ez az utolsó tabáni história, s ez immár legendává válik, mert bontják a Tabánt.
Elmúlik Budapestnek egy romantikus sarka , s ez a romok alá temeti a vén kocsmárost is a csodálatos leánderével.
(Móricz Zsigmond eddig kiadatlan riportja)
Forrás :Móricz Zsigmonddal Budapesten
Holnap Kiadó 2010
(Ajánlom megvenni , nagyon sok és érdekes riport van benne a régi Budapestről –kassius-)

2010. június 17., csütörtök

CSALÁDI LAPOKTÓL A TÁRSASÁGI LAPOKIG



Újságok és újságolvasók a századvégen

L
IPTÁK DOROTTYA
A szertelen kamaszlány
„Azok, akik ma itt a te körutaidon, avenue-iden hetvenkednek, ragyognak, és tüntetnek, 30 évvel ezelőtt még sehol sem léteztek, vagy ami ugyanannyit jelent, lenn voltak egy alakuló világ forrongó mélyében” „Fiatal vagy, és mert fiatal, a legérdekesebb minden nagyváros között. Szép, nagy kamaszleány, vajjon micsoda asszony lesz belőled?!”
[1]
Ezt a századfordulóig terjedő 30 évet, a növekedésben lévő ricsajos, szertelen kamaszlány éveit próbáljuk felidézni, „amikor a budapestiek bizonyos kellemes, naiv szívdobogással mentek végig az aszfalton egy magyar világváros szenzációjával”.
[2]
Azt a korszakot, amikor már állnak és épülnek a Sugár út palotái és bérházai, bár a Nagykörút még itt-ott foghíjas. Budapesten bécsi mintára hódít a historizmus, mely formai gazdagságával, stílusbeli sokszínűségével alkalmasnak mutatkozik arra, hogy mind a főváros arculatát formáló liberális arisztokrácia és a polgárosodó nemesség, mind a feltörekvő, többnyire idegen eredetű polgárság kifejező eszközévé váljék. Bár kétségtelenül igazat kell adnunk a kultúrfilozófus Hermann Lübbének, aki a köz- és magánépületek cifraságára utalva a historizmus terjedését és népszerűségét a „Gründerzeit-társadalom” ún. kompenzációs támaszaként értékeli, egy olyan kor kifejezési eszközeként, amikor felbomlóban vannak a régi tradíciók és a jövőbe vetett hitet számos bizonytalansági tényező kíséri.
De ne feledjük, hogy ez az a korszak, amikor a pesti oldalon megépül a vízvezeték, „mivel Pest kútvize a legrosszabb egész Európában” - állapítja meg Rózsay professzor 1869-ben akadémiai felolvasásában. Amikor a francia Gouin cég 5 millió frankért elvállalja a Margit-híd építését, és 1887-ben elindul az első próbajáratú villamos a Nyugati pályaudvartól a Király utca felé.
Amikor a városi polgár lakásának berendezése is régi építészeti stílusokat és formákat idéz, az ebédlő ónémet, a szalon barokk, a budoár rokokó, a dolgozószoba reneszánsz. Lassan elfeledve, hogy a táblabíró-világban az asztalos a fa anyagát, szerkezetét és a célt vette elsősorban figyelembe, hogy majd a század végén ismét előtérbe kerüljön a funkcionalitás, és megjelenjen a szecesszió. Az átlagpolgár lakásának díszítését szolgáló műkereskedés még csak elvétve található az 1870-es évek Pestjén. De a Régiposta utcában lévő Ingósági Bazár aukciót rendez olajfestmények eladására, és portékái között - a tea, a rum, a ménesi aszúbor mellett - megtaláljuk a finomabb kárpitokat, porcelánt, régi rézmetszeteket. Könyvkereskedések is vállalják a művészeti holmi értékesítését, bizományba egy-egy festményt. Az Eggenberger könyvkereskedésben neves mesterek műveiről készült gipszmásolatok kaphatók, köztük Pákh Albert (A
Vasárnapi Újság alapítója) gipsz mellszobra.





A Főváros Tanácsa bejelenti igényét az Erzsébet tér területére mint közparkra. 1870 nyarán a Pestvárosi Német Színház épületét lebontják, és a jóval kívülebb eső Gyapjú utcában lel új otthonra mint részvénytársaság, melyhez a fővárosnak semmi köze. Az 1865 óta üzemelő Színi Tanoda oktatási nyelve magyar, ahová szép számban jelentkeznek régi fővárosi német polgárcsaládok gyermekei és frissen bevándorolt jövevények. A tananyagban magyar nyelvtan, verstan, Gyulai Pál esztétika könyve és Szigligeti dramaturgiája szerepel. Budapest három legjelentősebb színházában (a Nemzetiben, a túlnyomórészben budai német polgárok által látogatott Várszínházban és a Népszínházban) négy magyar szerző által írt darab esik egy németre, e mellett a polgári ízlést reprezentáló francia társadalmi színmű hódít.
A tömegsajtó mint kommunikációs rendszer
Abból indulunk ki, hogy kommunikáció nélkül emberi együttélés nem lehetséges, kommunikációs kapcsolatok szervezik a társadalmi rendszereket. Így, az adott történelmi-társadalmi rendszert is kommunikációs rendszerként vizsgálhatjuk, vagyis mint a társadalmi tevékenységek hálózatát, mint publicisztikai magatartásformát.
Daniel Lerner alapján feltételezzük, hogy a társadalmi és kulturális rendszerekben bekövetkezett változások lineárisan korrelálnak a publicisztikai rendszerekben bekövetkezett változásokkal. Ennek alapján némi magyarázatot adhatunk az egyes újságműfajok és típusok keletkezésének és működési feltételeinek okairól, hatékonyságáról. Egyetértünk Bernd Maria Asverusszal, miszerint „Zeitungschrift ist das Zeitgespräch der Gesellschaft”.
[3] Vagyis a társadalom nem csupán befogadója, hanem alkotója, szabályozója és felhasználója is az újságnak. Az újság manipuláló hatású, és egyben manipulált is mint közvetítő eszköz.
Ha a tételt igaznak fogadjuk el, igaz Bíró Lajos érvelése: „a sajtó annyi, mint az a társadalom, amelyben él, az író csak azt írhatja, aminek a befogadására a tömeg elő van készítve. A közönség véleményének hullámzását követni, ez a legnagyobb lapsikerek titka. Nem lenni okosabbnak, jobbnak, európaiabbnak, modernebbnek, mint a közönség.”





[4]
„Nincs az a zug az országban, ahol a czigarette, az operett-couplet és a hírlap be ne fészkelte volna magát”, véli Ambrus Zoltán a város egyik szakavatott írója és újságírója, és nincs okunk kételkedni a szavaiban.
[5] Hiszen a Millennium évében a Pesten megjelenő lapok száma az 1870-es évek elejéhez képest 80-ról 384-re gyarapodik, tehát a Magyarországon megjelenő lapok 40 százaléka budapesti. [6] Példányszámukat, közvéleményformáló erejüket tekintve jelentőségük messze túlnő e százalékos arányon. Különösen érvényes ez a napisajtóra, melynek imponáló növekedése egyértelműen jelzi, hogy a politikai napilap olvasása a lakosság egyre szélesebb körében napi létszükségletté vált.
Mit tekintünk családi lapnak?
Azok számára, akik mélyebben, sokoldalúbban, színesebben szeretnének informálódni, ugyanakkor szórakozni, kikapcsolódni is vágynak, az illusztrált hetilapok kínálják magukat. Szándékoltan alkalmazom az újságoknál ezt a semleges elnevezést, mert egy rendkívül összetett, máig tisztázatlan, nehezen definiálható laptípusról van szó, melyet a kortársak, a sajtótörténészek és az irodalomszociológusok is sokféle elnevezéssel illettek. A korabeli sajtóstatisztika az irodalmi lapok kategóriájába sorolta őket, egyenlőségjelet téve az irodalmi szemle, a revű, a szépirodalmi folyóirat, a regényújság, az irodalmias divatlap és a képes családi lap között. A hazai sajtótörténészek közművelődési és enciklopédikus lapoknak nevezik őket, míg az irodalomtörténészek ismeretterjesztő hetilapokról, irodalmi-művelődési lapokról írnak. A lapok fejlécükön is eltérő módon definiálják önmagukat, úgymint képeslap a magyar művelt közönség számára (
Ország-Világ), társadalmi-irodalmi és művészeti közlöny, majd politikai-irodalmi szemle (A Hét), szépirodalmi-művészeti, társadalmi képes hetilap (Új Idők).
Tartalmát és szerkesztői célkítűzéseit tekintve ez a laptípus a legkisebb homogén társadalmi csoportra, a családra alapoz. Publicisztikai újszerűsége is ennek az igénynek a kielégítésében rejlik, tehát korra, nemre, szociális státusra való tekintet nélkül mindenkihez kíván szólni. Széles olvasókörnek szánt illusztrált heti- vagy havilapról van szó, amely gazdag szépirodalmi és népszerű tudományos cikkeivel szórakoztatva tanít és tanítva szórakoztat.
Fő ismertetőjegyei: a sokoldalúság, a
prodesse et delectare elvének érvényesülése, a periodicitás, a folytonosság és az állandóság biztosítása mind formában mind programban. Ehhez társul még a nyelvi közérthetőség és a mondanivaló kihangsúlyozása változatos, figyelemfelhívó képanyaggal, továbbá szoros kontaktus az olvasóval és tudatos népszerűségre való törekvés. Bár észlelhető némi árnyalatnyi világnézeti, ideológiai eltérés egyes szerkesztőségek törekvéseiben, ez olyannyira minimális, hogy a célkitűzést nem befolyásolja.
Ízlésvilágát tekintve e sajtótípus jellemzője a kiszámíthatóság, a távolságtartás, mérsékelt érdeklődés a politika, a művészetek, az élet dolgai iránt, a túlzott aktualitásra való törekvés csábító erejének elkerülése, mivel a napilapokkal ebben nem tud konkurálni. Időszakonként markáns nemzeti hazafias érzület fűti, és nemzeti művelődési mintaképeket közvetít. Az irodalomkritikai lapoktól és az egyéb szakfolyóiratoktól megkülönbözteti a száraz, szigorú hangnemtől és a tárgyszerű információktól való tartózkodás vagy olykor a tanító-nevelő célzat előtérbe kerülése, mely idővel egyre inkább elmozdul a könnyed társalgási nyelv irányába.
Társadalomtörténeti szempontból nézve, a megcélzott és a tényleges olvasókört a fővárosi és vidéki városi polgárság középső és alsó rétegei, a polgárosodó kis- és középnemesség, valamint az értelmiség teszi ki. Számukra kívánják e lapok a meghitt közösségi élet ethoszát hirdetni, követve a társadalmi szerkezet változásait, a családi lapoktól a társasági lapok színrelépéséig.
A Vasárnapi Újság, a „törzsökös magyar olvasó” újságja
A családi lapok sorában legnagyobb tradícióval a
Vasárnapi Újság rendelkezik. Fénykorát az 1867-es kiegyezést követő évtizedben éli, amikor „a sajtó és a közönség kölcsönösen nevelte egymást minálunk. Az újságok azt hitték: a házakba kell férkőzniök, és ez csak úgy lehetséges, ha az egész családnak adnak olvasmányt a nagymamától a hatesztendős Mariskáig. És megszületett az a hírlapfaj, amelyet egy szakember nemrég kíméletes szép szóval enciklopédikusnak nevezett. Vagyis mindent ád, és fölöslegessé tesz minden egyéb nyomtatott papirost: könyvet, revue-t, nótát, képes, divat, viczcz-, sakk-, és gyermekújságot.” [7]
A
Vasárnapi Újság


címlapja is eligazítást ad, kikhez kíván szólni. Az 1854-es lapalapítás óta a címlap csak egyszer alakult át 1876-ban, de a régi motívumokat továbbra is őrizte. Konstans elemként mindvégig középen trónol Hungária alakja, jobbjában az ország címerével, bal karját védelmezően kinyújtva lepillant a lába alatt elterülő egyesült magyar fővárosra. A baloldali mezőben szalmafedeles kunyhó felett gólyapár kelepel, és odabenn egy borozó gazda a lap olvasásába merül. Jobb oldalt, a galambdúcos házban, bodor pipafüst eregetése közben egy magyar nemes olvassa a lapot. Az oldalképek annyiban módosulnak, hogy az eddig magányosan olvasó alakok társat kapnak. A nő megjelenése egyértelműen a családi életre, a lap és a család közötti szoros kapcsolatra utal. A figurák azonban húsz év elteltével is alig változnak. A borozó gazdát lengő gatyába bújtatott magyar paraszt váltja fel, a magyar nemes megelégedett táblabíró képében olvassa fel az újságot asszonyának. Mindkét képet belengi a boldog Magyarország idillikus hangulata, melyről ironikusan jegyzi meg A Hét cikkírója, hogy talán már csak az itt szereplő táblabíró az egyetlen az országban, aki ilyen jól érzi magát. Míg azonban az első változat a népies romantika kellékeit vonultatja fel, addig mindez a századvég felé már az idejétmúlt népszínmű megelevenedő jelenetére emlékeztet. [8]
A lap az enciklopédikus jelleget komolyan veszi, és ezt a műfajon belül megbízható színvonalon műveli. „Az újságnak országos tekintélye volt, e hasábokról választották a Petőfi Társaság tagjait, ide írták verseiket az akadémikusok.”
[9] Bepillantván az ezekben az évtizedekben megjelent évfolyamok tartalomjegyzékeibe, megállapíthatjuk, hogy minden számában közread természettudományos, történelmi, régészeti és néprajzi ismeretterjesztő írásokat, közéleti portrékat élet- és jellemrajz címen, útleírásokat, nemzetgazdasági tárgyú elmélkedéseket. Megismerteti olvasóit a kor jelentős eszmei áramlataival, egy időben előszeretettel közli a pozitivista filozófusok elméleteit, foglalkozik a darwinizmussal. Állandó szerzői közé tartozik a történész Thaly Kálmán, Fraknói Vilmos, Salamon Ferenc, Szilágyi Sándor, Marczali Henrik és Márki Sándor. Irinyi Dániel 1867-ben párizsi leveleket küld az olvasóknak, Ugron Gábor az 1870-71. évi porosz-francia háborúról tudósít. Írásaival rendszeresen szerepel a nagy utazó Vámbéry Ármin, Pulszky Ferenc, a Nemzeti Múzeum igazgatója, olyan irodalomkritikus, mint Beöthy Zsolt, vagy a természettudós Herman Ottó.
A lap szépirodalmi része költeményt, elbeszélést, regényt és zsánerképet ad közre. 1877-ben, hosszú évekig tartó hallgatás után itt jelenteti meg új költeményeit Arany János, Vajda János verseinek jelentős részét a
Vasárnapi Újság adja ki először. A regényírók fejedelme, Jókai háziszerzőnek számít, ugyancsak Mikszáth és Eötvös. Rajtuk kívül Csiky Gergely, Szász Károly, Bartók Lajos, Szabolcska Mihály, no meg sokan mások, a „középszerűek”, ami természetes is, hiszen a lapot hétről hétre meg kellett tölteni olvasnivalóval. A külföldi szerzők közül a legkedveltebbek Verne folytatásban megjelenő regényei. [10] Állandó rovatainak témája az egyház és iskola, közintézetek és egyletek, irodalom és művészet, balesetek és elemi csapások, rejtvény, sakk és szerkesztőségi közölnivaló.
A szerkezeti felépítés az idő múlásával nem nagyon változik, legfeljebb némi aránybeli, hangsúlybeli eltolódást érzékelhetünk. Az 1880-as és 1890-es évekre megszaporodnak a historizáló jellegű cikkek, a nemzeti dicsőség jegyében fogant írások. Hasábjait egyre inkább eluralják az egykori szabadságharcosok és emigránsok. Olvashatunk Pusztaszerről, a magyar őshazáról, a Pálffy-huszárok két évszázados emlékünnepéről, a Zrínyiekről magyar díszben. A külföldről érkező témák is magyar vonatkozásúak, bemutat egy francia folyóiratot, amely március 15-ről emlékezik meg, és felidézi Napóleon alakját a nemzetekhez intézett kiáltványai kapcsán.
Mindez a természettudományos-ismeretterjesztő írások, aktuális társadalmi problémák elemzésének rovására megy. Általában jellemző, hogy kevesebb az elmélkedés, eszmefuttatás, több a karcolat, a tárca. Eltűnőben vannak a magyar ipar és kereskedelem helyzetét feltáró írások, e téma ezentúl rövid hír formájában a vegyes rovatba szorul. A lapon belül egyre nő a szépirodalom súlya, átmenetileg gyarapszik a fordítások száma. Ez egészen 1884-ig tart, amikor is Magyarország csatlakozik a nemzetközi szerzői jogvédő egyezményhez, ami jelentősen csökkenti a külföldi lapokból való ollózást.
[11]
Az állandóság legfőbb záloga a főszerkesztő személye. Nagy Miklós 38 és fél éven át szerkeszti a
Vasárnapi Újság-ot. Volt valami szimbolikus abban, hogy a Reáltanoda utcai szerkesztői iroda leginkább egy vidéki paplakhoz hasonlított. Nemkülönben az is, hogy délutánonként Nagy Miklós a ferences barátok bazárjának hűvös vendéglőjében, a Holzwarth-féle kocsmában (a mai Kárpátia vendéglő helyén) szerkeszt, nem pedig egy tükrös kávéházban.
A 25. évfordulón, 1878-ban Nagy Miklós így fogalmazott: a lap feladata „a fölvilágosodás és józan haladás terjesztése úgy az ismeretekben és az ízlésben, mint a politikában és a közéletben, szelleme szabadelvű, független és nemzeties.” Szépirodalmi tartalom mellett erkölcsi kritériumokra is hangsúlyt helyez, mindezt az egyszerűség, a valósághűség és a megbízhatóság jegyében. Ez teszi a lapot „házibaráttá a magyar család tűzhelyénél.”
[12]
Egy biztos, a
Vasárnapi Újság a század végére nem az ideges pesti családok lapja. Előfizetői leginkább a vidéki úri házak és a kálvinista paplakok lakói, a polgárosodó köznemesség és a városi értelmiség. A Vasárnapi Újság nyugodtan teszi a dolgát, állítja össze cikkeit és képeit, mondja el a hét eseményeit, nem szemelget, hanem objektív, egyszerű és értelmes. Töretlenül közvetíti a konzervatív és liberális, nemesi-népies értékeket egyaránt. Irodalmi ízlésvilágát tekintve ragaszkodik a Gyulai Pál vezette nép-nemzeti irányhoz. Mindehhez mérsékelt ellenzéki hang és magatartás párosul, mely sohasem éles, sohasem bántó.
Mikszáth így látja a századfordulón a
Vasárnapi Újság sorsának alakulását: „Sáska módra támadtak mellette más szépirodalmi és képes lapok, de egy se bírt vele versenyezni, jönnek-mennek, az öreg „vasárnapi” úgy nézi ezt egykedvűen, mint egy vár a nagyfüstű gyárkéményeket. A füst eloszlik, a kémény ledől egy nap, de ő marad az ormon bántatlanul.” [13]
Csak a füst helyett az idő száll el felette
Három lap - három irány
Amennyiben a
Vasárnapi Újság-ra az állandóság, az 1879 decemberében meginduló képes hetilapra, az Ország-Világ-ra a szüntelen változás, hullámzás a jellemző. Első számainak frissességével, eredetiségével nyomban felkelti a közönség érdeklődését. Fejlécén a magyar címer szerepel, miközben a lap vigyázó szemét Párizsra veti. Az Ország-Világ keresi a helyét ebben az átmeneti társadalomban. Jellege elsősorban szépirodalmi, különösen nagy hangsúlyt helyez a művészies kivitelre, tartalomban és képanyagban egyaránt. Az 1880-as évek második felében a szerkesztőség nem kis anyagi áldozatok árán képeit és mellékleteit Bécsben Angerer és Göschl műhelyében készítteti. Eleinte kéthetente jelenik meg két-három íves füzetekben. Regényt, költeményt, beszélyt, színműveket, rajzokat és hasonneműeket ad közre. Legfőbb vonzereje a heti tárca.
Számtalan szerkesztőváltás után igazán karakteressé a lap Benedek Elek szerkesztése alatt válik (1886-1893). A szerkesztő változtat valamelyest az arányokon, a szépirodalom mellett feladatának tekinti az ismeretterjesztést is. Színes tartalommal sokféle kis rovatot vezet be (színház és művészet, könyvpiac, nők világa, vidék, orvosi tanácsadó, tudomány és irodalom, sport). Az egész lap így feszesebbé, elevenebbé válik. Ebben elsősorban európai látásmódot, polgári ízlésvilágot tükröző fiatal munkatársak segítik Benedeket átmenetileg, mint a későbbi
A Hét oszlopos tagjai, Ambrus Zoltán, Justh Zsigmond és Abonyi Árpád.
A lap azonban nem tudja sokáig tartani ezt a szellemi színvonalat. Az 1880-as évek vége felé ezek a modern írók már más lapok felé orientálódnak. Benedek Eleket is mind jobban lefoglalja a
Magyar mese- és mondavilág kötetének összeállítása. Közrejátszik ebben az is, hogy az Ország-Világnemcsak a szerkesztőket váltja sűrűn, hanem a kiadókat is. Többször tőkehiánnyal küzd. Így 1893-ban Benedek megválik a szerkesztéstől, és helyét Váradi Antal veszi át. Ő új írógárdát hoz magával, és ez egyben a lap lassú elszürkülését hozza. A lapot egyre inkább eluralják Bársony István novellái („Ballerina szív”, „Pipacs Kisasszony”), valamint Tolnai Lajos folytatásos regénye, „A Zsuzsink” a falusi életről és egyéb hasonló színvonalú írások.
Kiváló minőségű, egész és fél oldalt betöltő képek illusztrálják az ismeretterjesztő cikkek tartalmát, melyek dokumentatív értékűek. (Sorozat a magyar főurak műgyűjteményéről, tudósítások Herkulesfürdőről). Az idő előrehaladtával a lap képi világa egyre jobban igazodik a szépirodalmi részhez. Édeskés, szentimentális zsáner- és életképek, egy-egy humoros, karakteres portré tölti meg az oldalakat.
[14]
A Fekete József és Hevesi József szerkesztőpáros által 1884-ben indított lap, a
Magyar Salon címében is jelzi, hogy elsősorban a társasági élet színterévé kíván válni. A szerkesztők jó érzékkel tapintják ki a lassan mentropolissá alakuló főváros úri-polgári közönségének az igényét, amelynek a Duna-parti korzózás, bálozás mellett érdeklődése kiterjed a színház, a zene és képzőművészet, az irodalom és a politika világára is.
Erről a világról kíván beszámolni a lap, illetve segíti olvasóit abban, hogy a délutáni tea-zsúrokon, szalonbeli estélyeken e témákról is tájékozottságot áruljanak el. Előfizetési felhívásaikban a szerkesztők - mint többi laptársaik - az olvasók hazafias érzületére apellálnak, midőn bizonygatják, hogy folyóiratuk a hazai művészet és irodalom pártolója, és semmiben sem marad el külföldi társaitól. A nemzeti hiúságot ügyesen vegyítik egy kis sznobizmussal. Sikerül megnyerni társnak lapjuk számára a műértő, művészetpártoló és pompakedvelő grófot, Keglevich Istvánt, ami önmagában is újszerű a magyar újságírásban. A lap az arisztokrácia újabb tagjait - mint közreműködőket - így magához vonzza. Ez egyben jótékonyan növeli az előkelőségekre kíváncsi előfizetők táborát, de népszerűsíti a lapot a felsőbb osztályok körében is.
Ugyanakkor ez nem jár feltétlenül ájult tekintélytisztelettel. Bár kétségtelenül sűrűn jelen vannak a
high life-ról szóló beszámolók, és van valami mosolyogtató abban, amikor a József főherceg alcsúti kastélyában folyó élet bemutatásakor a puritán életvitel, a polgári szokások és erények kerülnek előtérbe. Az arisztokrácia világához való közelebb kerülés mellett megjelennek a hazai társadalom helyzetét feltáró hosszabb tanulmányok. Köztük a legmaradandóbb Beksics Gusztávnak a polgárság szerepét és térnyerését vizsgáló írása, visszatérő téma a nők helyzete. [15] Színvonalasnak és újnak számítanak a folyóirat tematikus számai. Foglalkoznak a magyar városokkal, a modern világirodalommal, a klérussal, és a hetilapokban olyannyira mostohán kezelt témával, a magyar ipar és kereskedelem helyzetével. Bemutatják azokat a férfiakat, akiknek a fejlődésben vezérszerep jutott. [16]
A szépirodalmi rész nem foglalkoztat más szerzőket, mint a többi lap. Írói között találjuk Jókait éppúgy, mint Gárdonyit, Herczeget és Bródyt, de köztük jó érzékkel válogat a szerkesztő. A lap erőssége a szemle, amely inkább informál és tájékoztat, a látókör szélesítésére törekszik, és nem annyira a kritikai látásmódra és érvelésre összpontosít. A lap nem mereng a múlton, alig-alig bukkanunk történelmi tradíciókat, műemlékeket, népszokásokat idéző írásokra. Egyveleg rovatában közread divatot, fejtörőt, híres emberek aforizmagyűjteményét és egészségügyi tanácsot - hol másutt, mint az orvosi szalonban. A lap külső megjelenésében is elegáns, különösen az 1890-es évek második felétől, amikor már nagy formátumban jelenik meg, színezett barna, lila, kék képeivel. Olvasói elsősorban a felső középosztály tagjaiból, a nagyvárosi középpolgárság nemesi és értelmiségi köréből és a magyarosodás útját járó polgárcsaládok hölgytagjaiból kerülnek ki.
Sikeres üzleti vállalkozásnak indul 1879-ben a
Képes Családi Lapok. Az egyetlen hasonló színvonalú laptársai körében, amely hosszabb távon fenn tud maradni. A lap tartalmát elsősorban szépirodalmi művek, aktuális események, vegyes ismeretterjesztés, háztartási, orvosi és divattanácsok teszik ki. Szerkezetében látszólag nem tér el feltűnően a többi hetilaptól, színvonalában azonban mélyen alatta marad azoknak. Programja nincs, leginkább valamiféle kisvárosi vegyeskereskedés jelleget ölt az egész újság, ahol a polcokon mindenből megtalálható egy kevés a „népies-népszínműves” álromantikából éppúgy, mint a „dörgedelmesen zengő nemzeti-keresztény patriarkális erkölcsiségből” és egy csöppnyi a „nemesi-polgári frázisliberalizmusból.” [17]
Szépirodalmi részében másod-harmadvonalú írók publikálnak, és elvétve bukkan fel egy-egy nagyobb név. Ezen az sem segít, hogy egy időben Tolnai Lajos szerkeszti a lapot. Sikerének titka két dologban rejlik. A lap nagy hangsúlyt helyez az aktualitásra - fontos szerephez jutnak a képek rövid magyarázatokkal, ami tökéletesen megfelel az előfizetők szellemi színvonalának, nemkülönben az, hogy a hetilapok közül elsőként mozdult rá - mintegy a későbbi bulvárlapok előfutáraként - a közönség rémhír, erőszakos történetek és bűnügyek iránti fokozódó éhségére. Ezt várja a
Képes Családi Lapoknépes kispolgári olvasótábora, a varróleányok, eladókisasszonyok, a vidéki posta- és távirdai altisztek, tanítók és tanítónők serege, és meg is kapja maradéktalanul Murányi Ármin laptulajdonos „jóvoltából”.
„A divat- és a korszellem Kiss József pártján állott” - A Hét
A Hét „abban az időben tűnik fel - a nyolcvanötös és a millennáris kiállítás között -, amikor a Pestre vetődő embert európai gúnyába kezdik öltöztetni a boltosok, a leghatalmasabb lendülettel távolodunk el a múlt századbeli szokásoktól és erkölcsöktől, a kisebb vidéki városok is villanyos világítás után áhítoznak, az Urambátyám című jóízű lapot már csak a falusi olvasók prenumerálják, és valami újnak kell jönnie” [18]
Kiss József, a
Zsidódalok költője 1889 karácsonyán indítja útjára fiatal munkatársaival A Hét-et, „olyan közönségnek, amilyen még nincs, olyan írókkal, akik még csak lesznek.” [19] E frappáns megfogalmazás mögött az a szerkesztői szándék rejlik, hogy bevezesse olvasóit a századvég modernségébe, s ezzel az európai kultúrfővárosokhoz való felzárkózás igényét egyesíti Budapest nem leplezett, elfogult szeretetével. A Hét a városi poézis lapja, és természetesen kávéházakban szerkesztik. Indulásakor a Váci utcai Koronában, majd nyolc éven át a Centrálban, ahová a szomszédos Grassalkovich palotából, az Athenaeum nyomdájából a szedőgyerek átszalad a korrektúrával.
Mutatványszámában társadalmi-irodalmi-művészeti közlönyként jelöli meg önmagát, amely igyekszik szorosan követni a hét eseményeit, de „nem apróra szedve”, hanem „kultúrhistóriai szemüvegen keresztül”, és így „aktualitásánál fogva a hírlap és forma tekintetében a revue” egyvelegét nyújtja.
[20]Finom, elegáns címlapja már szecessziós motívumokat sejtet, ahol az olajágat tartó múzsa tollrajza mellett legtöbbször az elmúlt hetet idéző fénykép társul legtöbbször a lap arcképrovatához igazodva. Ebbe a kompozícióba, a címoldal baloldalát elfoglalva, már bekerül a reklám is, az első időben leginkább Várady Antal angol-francia fehérnemű és divatcikkeit ajánlva. A Hét szerkesztője jól érzékeli, hogy a magyar társadalom minden életjelenségét átfonja a politika, ezért az újság „mind nehezebben tudott innen maradni azon a mesgyén, amely a társadalmi lapot a politikától elválasztja”. [21] Így 1894-ben átkereszteli lapját politikai és irodalmi szemlére, továbbra is hangoztatva azonban, hogy fölötte áll a mindennapok vitáinak, és megmarad az irodalmi forma keretei között. A Hét lírájában már nincs helye üresen kongó hazafias ódáknak, biedermeieres szerelmi daloknak, annál inkább Heltai Jenő aszfaltverseinek, Ábrányi Emilnek, Kozma Andornak, Endrődy Sándornak, Ignotusnak. Igaz, oly nagy géniuszokkal sem találkozunk itt, mint a 30 évvel korábban megjelent lapokban legtöbbször jelentkező költő, Makai Emil. Ugyanakkor a századelőtől kezdve rendszeresen tKép hozzáadásaeret kapnak az új generáció tagjai, Kosztolányi, majd Tóth Árpád és társai. A lap erőssége a próza, a regény és a novella egyaránt, mely utóbbi a fénykorát éli, és ebből a legjobbat nyújtja az olvasónak.A Hét-hez a lap indulásakor kötődő írók Kóbor Tamás, Ambrus Zoltán, Bródy Sándor, Thury Zoltán, Krúdy Gyula, Molnár Ferenc, Justh Zsigmond, ám mellettük felbukkannak a nagy öregek is, mint Jókai és Mikszáth. Jelen van a lektűr is, melyet a szolnoki főispán felesége, Beniczkyné Bajza Lenke, Szabóné Nogáll Janka, Pekár Gyula és Erdős Renée neve fémjelez. A lap ugyanakkor érzékeny a világirodalom újdonságaira : a francia társasági drámák és novellák szerzői - Maupassant, ifj. Dumas, Daudet, Prévost, Anatol France - mellett a realizmust az oroszok képviselik, de megtalálhatjuk Zolát, Stendhalt és Strindberget is.
A Krónika, az Innen-onnan rovatok, a „Saison-cikkek” még a látszatát is kerülni kívánják annak - ellentétben korábbi laptársaival -, hogy az események filozófiai mélységű tárgyalásába bocsátkozzanak. Ellenben tudatosan versenyre kelnek a napilapokkal, amikor lendületes, de olykor felületes módon a híreket glosszába, kommentárba, humoros reflexiókba, krokikba csomagolva kínálják az olvasóknak. Mesélnek mindenről (az alkotmányrevízióról, a lóversenyekről, a bankok világáról), éneket költenek, és dalban áradoznak a szilvórium nagyszerűségéről. Ez az a szellemi és formai többlet, az írói véna, a tehetség tobzódása, melyre A Hét oly büszke. Nemkülönben arra, hogy voltak „eszményeink és világnézeteink, amelyekért harczba bocsátkoztunk teljes fegyverzettel” - emlékezik Sebestyén Károly a lap 1913. évi karácsonyi jubileumi számában. [22] Ez pedig a szabadelvűség, a demokrácia melletti elkötelezettség, a polgári fejlődés szükségességébe vetett töretlen hit volt.
Az igazságot azonban sokféleképpen lehet tálalni, mivel ez idő tájt Magyarországon - ahogy Mikszáth fogalmaz - eleve sokféle igazság létezik, „pártigazságok, családi igazságok, kaszinóigazságok”.
[23] E téren A Hét taktikája a következő: „Mi a hétfői igazságot rendesen csak szerdán vagy még később vettük tollunk hegyére, amikor lezajlott a háborgás, megtompultak a színek, lehiggadtak a kedélyek A negyedik napon már veszedelem nélkül fejtegethettük a mi saját külön igazságunkat, mely többnyire elütött a tömegigazságtól” [24]
A lap politikai krónikáiban újnak számított, hogy az események hátterét és előzményét is igyekeztek megvilágítani. Nemzetközi bonyodalmak esetén kultúrhistóriai motívumokkal próbáltak egy-egy ország és kormány magatartására magyarázatot lelni. Ennek a pszichologizáló szociológiai attitűdnek része, hogy az események főszereplőit is emberközelbe hozza
A Hét. Életrajzi portrék mindig is kedvelt műfajai voltak a korábbi enciklopédikus lapoknak. De itt a szereplők nem elérhetetlen magasságban trónolnak, még csak nem is előkelő távolságtartásba burkolóznak, hanem - bár nem annyira tetteikkel, mint inkább magatartásukkal, mozdulataikkal, érzelmi reakcióikkal - azt sugallják az olvasóknak, hogy ugyanolyan polgárok, mint ők maguk.
Irodalmi, művészeti, színházi és zenei rovataiban is többet nyújt
A Hét, mint egyszerű számadást a bemutatókról. Művészeti vitacikkeket is közöl, egyértelműen támogatja az új irányzatokat képviselő művészetet, a nagybányai festőket, Dohnányit, Lechner Ödönt és társait. Erre garancia Lyka Károly, Osvát Ernő, Ignotus, Fülep Lajos biztos ízlése. [25]
„Voltaképpen nem is publikumnak csináltuk, hanem magunknak, az író kollégáinknak, a skriblereknek, az Otthonnak” - emlékezik Kiss József.
[26]Ebben is van némi igazság, a lapot jókedvvel, frissen, a maguk gyönyörűségére és szórakoztatására írják ezek az újságírók, és így nem látunk ellentmondást a főszerkesztő korábban idézett és e vallomása között. A Hét természetesen üzleti vállalkozás, és hogy sikeres maradjon, irtja a dilettantizmust. Legendák keringtek Kiss József rigorózus szerkesztési elveiről, mestersége iránt érzett felelősségérzetéről, tiszteletéről. „Ha valamit fogalmazott, órákig elbabrált mondataival, csiszolgatta, ékesítette, mint a gyémántköszörűs”. „Nyelvismeret, világirodalmi tájékozottság nélkül biztosan rátapintott arra, ami fontos”. „Mindig kellő helyen csapott le és irtotta a sorokat, gyérítette és gyomlálta a mondatokat, míg végül az egész kitisztult és megvilágosodott”. „Ebben a tekintetben nevelője volt az egész nemzedéknek” - eleveníti fel alakját Kosztolányi. [27]
A Hét stílusát, nyelvezetét egy világ választja el az 1870-es, 1880-as évek újságjától. Hiányzik belőle a frázisos szónokiasság, az erőltetettség, a körmondatok bonyolultsága, a túlzott nyájaskodás és affektálás, ellenben eleven, öntudatos, néha fölényes, esetenként pimasz. Olykor egy kicsit elérzékenyül saját nagyszerűségétől, de egyaránt hajlamos az iróniára és az öniróniára. Szkepticizmus csak Kóbor Tamás, Ambrus Zoltán egyes írásait lengi be. Egyre jobban közelít az élő beszédhez, fordulataival, olykor szabálytalannak tűnő meglepő szófűzéseivel természetesnek tűnik, mintha egy virtuális kávéházban csevegnének. A Hét tetszeni, egy kicsit imponálni is akar olvasóinak, ezért szüntelenül újabb és újabb szellemi petárdákat repít fel és hagy a levegőben mintegy arra várva, hogy holnap olvasói folytassák gondolatait a márványlapos kávéházi asztaloknál. Kóbor Tamás 25 év távlatából is büszke arra, „hogy mint valami szellemi szűrőn az új magyar irodalom A Hét-en keresztül áramlott és desztillálódott” . „Hány eszme ordít ma az utcasarkon, mely A Hét hasábjain döbbentette meg a közvéleményt” [28] Ilyen volt a feminizmus, verizmus, szimbolizmus, freudizmus, melyekről bevallja, akkortájt még ők is csak sejtették, mi is az valójában.
Az új, a szokatlan hangnem, a csevegő stílus már az induláskor felkeltette a közönség érdeklődését. Mindennapos jelenet volt, hogy „az Erzsébet körút uzsonnázó kövér asszonyságai a kis gyermekük részére a
The Illustrated London News-t, míg maguk szórakoztatására A Hét-et reklamálták a pincértől.” [29] Krúdy felidézi azokat az időket, amikor szombat délutánonként Kiss József megjelent a New York-ban és „élénk figyelemmel kísérte, hogy mely vendégek kérik a frissen megjelent A Hét-et az újságos gyerektől. Olvasótábora elsősorban az akkulturáció-asszimiláció útját járó tőzsér, bankár és kereskedő családok hölgytagjaiból került ki, a nagyvárosi hivatalnokok, polgári értelmiségiek köréből. Az újdonságokra fogékony, modern nőknek íródik, „akik már nem leveleznek a Képes Családi Lapok zöld borítékain, hanem nemsokára már gimnáziumba járnak.” Előfizetői közé tartoznak a vidéki kaszinók, előkelő leánynevelő intézetek, úri családok tagjai, akik „bár nem mindig értették meg Ignotus krónikáit, ellentmondani szégyelltek.” [30]
A magyar család „Új Idők”-et él
Öt évvel
A Hét első számának megjelenése után új lapot bocsájt útjára a Singer és Wolfner Kiadó, amely tudatosan Kiss József újságjának ellenpontjává kíván válni. Wolfner József, aki eleinte maga is tevékenyen részt vesz az új lap arculatának kialakításában, olyan lapot kíván indítani, amely a hangsúlyt „nemzeti és úri voltára” teszi, „egy új folyóiratot, amelynek minden számát művészi gonddal, tiszta és morális intenciókkal” szerkesztik, és a modern, de alapvetően tradicionális szellemű írók méltó lapja lesz. [31] Ezért fogadja el Bródy Sándorral szemben Herczeg Ferenc programját, mely nem kulturális inyencségeket és szellemi csemegéket kíván feltálalni. Ez ugyan nagyszerű lap lett volna - véli a későbbi főszerkesztő -, de nem éri meg harminchónapos jubileumát sem.
Figyelemre méltó, hogy a századvég másik sikerlapjának, az
Új Idők-nek a főszerkesztője is az asszimilánsok köréből kerül ki, ő azonban a vidéki Magyarországot képviseli. Herczeg Ferenc a bánáti svábság szülötte, a verseci patikus és polgármester fia, aki a fehértemplomi magyar gimnáziumba járt, és első novelláiban még igencsak csikorognak magyar nyelvű mondatai. De 1895-ben már elismert, beérkezett író.
Herczeg hidat akart építeni a magyar szépirodalom és a magyar családok között, írja a lap negyvenéves jubileumán. Az újságban felerősödnek a századvég meglehetősen homályosan körvonalazott eszmei tendenciái. Nemzetin a magyarság régi időkből öröklött hagyományainak, hajlamainak és tehetségének, nemkülönben faji sajátosságainak a felélesztését érti, melyeket ötvözni kell az új idők követelményeivel.
[32]
Herczeg azt az elegáns miliőt szeretné behozni lapja hasábjaira, amely novelláiból és regényeiből árad. Fő alakjai a dzsentri, az arisztokrácia és a nő. Figyeli maga körül a fejlődő társadalmat, foglalkozik a „politikai élet alakjaival, a hivatalnokvilággal, a katonákkal és lateinerekkel, a professzionátus művésszel, az aranyifjúsággal, az ő magyar királynőivel, mindazokkal, akiknek van idejük élni, meg értenek hozzá.”
[33] Rá jellemző módon ritkán ábrázolja őket munka közben, sokkal inkább társaságban, beszélgetve igyekszik őket megfigyelni, ahol az ármányé és a szerelemé a főszerep.
A lap lényegében azokat az írókat foglalkoztatja, akiket
A Hét, vagyis a kor legjobbjait. De a főszerkesztő teret enged a lap ízlésvilágától idegen, új hangot próbáló tehetségeknek is. Megjelenteti például Ady versét, nem feledve, hogy nem is olyan régen még Kiss József lapja adta közre Ady novelláit. Az Új Idők irodalmi gerincét azonban a tradíciókat őrző írók képezik. Ide írja Mikszáth a Szentpéter esernyő-jét, a lap rendszeresen jelentet meg novellát Jókaitól, Gárdonyitól és Surányi Miklóstól. No és persze az írófejedelem saját hetilapjában adja ki először regényeit, köztük a Szabolcska házasságá-t, a Pogányokat, az Andor és András-t, a Gyurkovics-ciklus további darabjait, a Fehér pává-t, valamint 220 novelláját, több száz társadalmi kérdéssel foglalkozó cikkét. Az Új Idők nagy gondot fordít arra is, hogy gyakorlati tanácsokkal lássa el olvasóit, bevezesse őket a társadalmi élet rejtelmeibe - a farsangok, a bálok, a zsúrok és a fürdőélet világába -, csiszolja őket, miközben tőle megszokott módon azon kesereg, hogy már nem selyempruszlikos, arany pártás hölgyek táncolnak, hanem a fine de sičcle-beli magyar Evelinek, Juliettek. Ír a lap az erdélyi konyháról, párbajokról, tengerparti nyaralásról, a falusi telekről. Jelen van a zene, főként a színház, de megtudunk egy s mást az alkoholról, a dohányzásról, a Park Clubban folyó életről. Mindehhez 1902-ben az előfizetőknek Neogrády Antal két akvarelljének színes lenyomata jár, „Jön a pletyka”, „Itt a pletyka” címen. [34]
Ez a siker receptje és „a vidéki városok fiatalsága, a magyar családok, a falusi kúriák kultúrára szomjas emberei hétről hétre valóságos izgalommal várták az új folyóiratot”, mereng el a múlton Surányi Miklós.
[35]
Az önképzőkörtől a szalonig: az olvasók
A szórakoztató és ismeretterjesztő képes hetilapok olvasóinak többsége a középosztály köréből került ki. A lapok előfizetési felhívásai „a művelt magyar olvasókat” szólítják meg. Az olvasók között meg kell különböztetni azokat, akik neveltetésük, magasabb iskoláztatásuk által elsajátítottak már bizonyos műveltségi elemeket, és azokat, akik csak elemi ismeretekkel rendelkeznek, de műveltté akarnak válni. Ez utóbbiak tábora a század második harmadától dinamikusan növekszik. Egyfajta feltörekvési, homogenizálási tendencia érvényesül a magyar társadalomban, melynek adottak a keretei. Elég itt utalni az Eötvös-féle népiskolai törvény jótékony hatására, a középfokú oktatás rendszerének kiépülésére, az urbanizációra, az infrastruktúra, elsősorban a vasút, a posta és a távíró fizikai és szellemi távolságokat legyőző szerepére.
A tényleges olvasótábor feltérképezése ma már szinte lehetetlennek tűnik. A lapok példányszámai e tekintetben csak másodlagos információt adnak. Az előfizetési listák a lapok féltve őrzött üzleti titkainak körébe tartoztak, nem váltak publikussá. Csak a 20. századi statisztikák teszik lehetővé, hogy az előfizető társadalmi státusáról (neméről, koráról, vallásáról és foglalkozásáról) eligazítást nyerjünk. Így kényszerűen az újságok szerkesztőségi rovataihoz, az olvasói levelezéshez és a kortársak visszaemlékezéseihez fordulunk, és az összetételt belőlük próbáljuk rekonstruálni.
A családi képeslapok olvasói körébe tartoztak a nemesi származású birtokos-tiszti családok tagjai, közöttük szép számmal városlakó polgári foglalkozást űzők, a polgári származásúak széles köre, iparos-, kereskedő-, köz- és magántisztviselő, valamint értelmiségi családok tagjai. Ide sorolandók még az alsó középosztálybeliek, a kispolgárság, kézműves, kiskereskedő, altiszti rétegek, a vidéki papok és tanítók serege.
A lapokhoz előfizetés útján lehetett hozzájutni, mivel a sajtótörvények értelmében Magyarországon a század végéig kolportázstilalom volt érvényben, az 1896-os feloldás csak a napilapokra vonatkozott. Egyetlen hetilap és folyóirat sem kapott ekkor még engedélyt az utcán történő árusításra.
Annyi bizonyos, hogy a legjelentősebb napilapok mellett a hetilapok közül a
Vasárnapi Újság, A Hét és az Új Idők megtalálhatók az ország szinte valamennyi kaszinójában és kávéházában, fellelhetők még példányai az iparos- és kereskedőegyletekben, különböző gazda- és társaskörökben, egyes vendéglőkben. György Aladár óvatos becslése - az 1884-es statisztikai felmérés alapján - az országban könyvtárral rendelkező kaszinók és társaskörök számát 328-ra teszi.
Az egyesületek, kaszinók tagdíját sokszor elég magasan állapítják meg, ezért a városi polgárság, hivatalnokok gyakran látogatják a kölcsönkönyvtárakat, melyek tisztán üzleti jellegű vállalkozások, és elsősorban a szórakoztatást szolgálják. Tulajdonosaik főként könyvkereskedők, akik az üzlet hátsó helyiségeiben kis olvasótermet rendeznek be a közönségnek. Itt csekély díj ellenében helyben lehet lapokat is olvasni, és főleg regényeket kölcsönözni. Országszerte 76-nak a működéséről tudunk. Budapesten a század utolsó évtizedeiben legjelentősebbnek a Haris bazárban működő Mandel Mór, valamint Lampel Róbert és Lauffer Tivadar cége számítottak. Katalógusaikban külön tételben szerepel az általuk járatott folyóiratok és hetilapok listája.
[36]
Az újság hozzáférhető még a városi köz- és nyilvános könyvtárakban. Ezek közül kiemelkedik az 1891-től működő Budai Könyvtáregyesület és az Erzsébet Népakadémia, ahol az alsó középosztály nőtagjai és a tanuló ifjúság számára gyakorta felolvasó üléseket rendeznek. A század elején megnyitja kapuit a Fővárosi Könyvtár.
[37]
A Múzeumok és Könyvtárak Tanácsa a nyilvános könyvtárak számára mintakatalógusokat bocsájt ki, hogy orientálja beszerzésüket, és ehhez számtalan egyesület és iparoskör valóban igazodik. Ezeket összevetve a Budapesti Könyvtár Egyesület nyilvános könyvtárainak címjegyzékeivel kirajzolódik előttünk a leginkább járatott hetilapok listája. A
Vasárnapi Újság-on, az Új Idők-ön és A Hét-en túl a széles közönség körében évtizedek óta kedveltek az élclapok (Borsszem Jankó, Bolond Istók, Handabanda, Üstökös), a női lapok közül a Honderű, a Család és iskola és a Nő világ, a szórakoztató képes hetilapok családjából a Magyar Salon, az Ország-Világ, a Képes Családi Lapok, majd a Tolnai Világlapja a legkedveltebbek.[38]
A kávéházak, kaszinók és egyletek az előfizetők több mint egyharmadát teszik ki. A kortársak megítélése szerint az előfizetők száma és a tényleges olvasók között minimum tízszeres szorzószámot kell alkalmazni. Krúdy egyenesen úgy emlékszik, hogy „a szivarfüstös kaszinókban már hétfőn kiemelték
A Hét példányait az újságtartóból azok a kedves régi világbeli újságtolvajok, akik családtagjukat is megfelelő szórakozásban akarták részesíteni kaszinótagságukért.” [39] Az Új Idők szerkesztősége elutasítja a szászvári egyleti könyvtár kérését, s nem küld ingyen számot, mivel ez a rossz szokás az 1860-as, 1870-es években dívott. Ma a kaszinónak kell támogatni az irodalmat, és nem fordítva - szögezik le kategorikusan.
Ugyanakkor a laptulajdonosok joggal tartanak a konkurenciától, melyet a külföldi lapok tömeges beáramlása támaszt. A kaszinók, kávéházak polcain a honi lapok mellett szép számmal találunk külföldi újságokat. Egy-két angol és francia lapot leszámítva - leggyakrabban az
Illustrated Londos News, aRevue des Deux Mondes, az Illustration bukkan fel - a piacot a németországi lapok uralják: a legszélesebb közönségnek szóló Gartenlaube, a városi műveltebb olvasóknak szánt Über Land und Meer, a Leipziger Illustrierte Zeitung, a Vom Fels zum Meer és a különböző színű Romanzeitungok és társaik.
A szoros versenyt jelzi, hogy nem nagyon találunk a külföldi lapok között bécsi kiadásúakat. A
Gartenlaube fénykorában (1875) 382 ezer példányban jelent meg, és a kortársak minden bizonnyal túlzó vélekedése szerint a Monarchiában ugyanannyian olvassák, mint Németországban. AGartenlaube fogalom a németül olvasó korábbi generációk tudatában. Hihetetlen népszerűségét az átlagízlést kitűnően szolgáló tartalmának, Marlitt folytatásos regényeinek, egyszerű nyelvezetének, tetszetős illusztrációinak és nem utolsósorban - mivel nem sújtotta hírlapbélyeg-adó, mint honi társait - olcsóságának köszönhette. [40]
Az olvasókért folytatott kíméletlen harcot érzékelteti, hogy a legkedveltebb magyar hetilapok (
Vasárnapi Újság, Új Idők, Ország-Világ, Képes Családi Lapok) a század utolsó évtizedeiben érik el a 10 ezres előfizetői számot. A legmodernebbnek számító A Hét-et 3000-4000 példányban adják ki. Ezért a lapok, ízlésirányuknak megfelelően, szüntelen tiltakoznak, hogy az olvasók kölcsönadják egymásnak a lapokat. Egyesek a hazafias érzületre apellálnak (áldozzanak a magyar lapokra), míg mások rezignáltan állapítják meg, hogy „az irodalmi kölcsön olvasásdivatja egész művelt Közép-Európában csak nálunk dívik.” [41]
Az olvasók még többnyire két nyelven olvasnak. A kortársak visszaemlékezése szerint az 1870-es években a művelt középosztály (az értelmiség és a hivatalnokréteg) nagyobb arányban forgatta a német nyelvű sajtót, mint a magyart. A mérleg nyelve az 1880-as, 1890-es években billent át a magyar nyelv felé, egyidejűleg a német polgárságnak a gazdasági és kulturális életben bekövetkező fokozatos térvesztésével, az asszimilációval és nem utolsósorban a Budapestre vidékről bevándorló magyar anyanyelvű százezrekkel.
Praktikum és illúziók - az újságok életmódtanácsai
A század végi Budapest hétköznapi élete telve van a polgári jólét kiteljesedésének megannyi jelével. Budapest polgársága - ha szerényebb méretekben is, mint párizsi és bécsi társai - ekkor lép a tömegfogyasztás útjára. Ugyanakkor néhány évtized alatt százezrek áramolnak a fővárosba, köztük szép számmal idegen etnikumok leszármazottai. Számukra a nagyváros a kihívások szövevényes hálóját jelenti, ezért igyekeznek adaptálódni. A társadalmi státust jelző szimbólumok (az otthon, a viselet) a polgárosodás terjedésével új jelentéstartalmat vesznek fel. A tradicionális társadalomhoz képest ugyan csökken státust illető megkülönböztető funkciójuk, de megmarad jelző szerepük. Adott csoport nemcsak ily módon kívánja kifejezésre juttatni, hogy hová tartozik, hanem jelzésértéke is van annak, ha e meghatározásban bizonytalanság, okykor zavar mutatkozik. A polgárosodás útjára lépők széles csapata keresi ekkor identitását, melynek megtalálásában nyújtanak eligazítást, fogódzót az újság életmódtanácsai.
A magára valamit is adó képes hetilap minden számában közöl egy-két divatrajzot, fotót a hölgyek számára (e mellett külön divatlapok is állnak rendelkezésre, a különféle Bazárok és társaik). De a figyelem ekkor már a férfiak felé is fordul.
A Hét Mangold Kolos kis divatlexikonát közli táblázatos formában. Ebben pontos eligazítást kapunk, hogy ebédmeghíváskor kötelező a fekete redingot kétsoros mellénnyel, világosszürke csíkos nadrággal, hozzá fehér sima ing, zárt „Vaudville” gallérral. Ehhez kiegészítőnek escarp vagy hosszú nyakkendő, magas, gombos lakkcipő, cilinder, világosszürke vagy barna kesztyű jár. S véletlenül se öltsünk klubestére, piknikre frakkot és fehér csokornyakkendőt, mert könnyen nevetség tárgyává válunk, mint Emma asszony levelében az ifjú, aki a millenniumi felvonuláson fekete szmokingban, fején fehér szalmakalapban és sárga cipőben jelenik meg. Ignotus nemcsak a pesti gavallérokat figurázza ki, hanem megcsipkedi a díszmagyarban pompázó urakat is, amikor arról szörnyűlködik, hogy a mente viselete a szobában is kötelező: „ki látott valaha embert, aki télikabátban ül ebédhez, és bundában táncolja a dreischrittet!” [42]
Elkülönülőben van a köz- és a magánéleti szféra, és ily módon átértékelődik az otthon szerepe . Az otthon témájával ízlésviláguknak megfelelően különbözőképpen foglalkoznak a lapok, és különféle mintákat jelenítenek meg. A
Magyar Salon hasábjain egy addig még csak képzeletben élő világ tárul fel, mikor az egyszerű olvasó a képek segítségével beléphet Klotild hercegnő alcsúti kastélyának báltermébe, betekinthet gróf Csáki Albinné budoárjába. Az enyhe sznobéria és parvenüség iránti igény kielégítése keveredik a polgári „egyszerűség és természetesség” érzékeltetésével.
A lapok egyik kedvenc témája a művészvilág életének és otthonának bemutatása. Az évtizedek alatt százszámra megjelenő művészportrék a sztereotípiák és sematizmusok bő tárházát jelentik. Több nyáron át is ellátogathatunk Jókai svábhegyi villájába, ahol Laborfalvi Róza épp a kamrából jő mosolyogva, és a fűszereket veszi át a pesti szállítótól. Ezek az írások azt az illúziót keltik az olvasóban, hogy végeredményben nincs különbség a felsőbb körök és egy átlagember világa között.
Az
Új Idők, erőteljesebben mint a többi lap, a praktikum felé fordul. A lakás higiéniai követelményeire hívja fel a figyelmet, tanácsot ad előfizetőinek a drapériák, függönyök megválasztásához, a gyerekszoba berendezéséhez. A zsúfoltság elkerülése érdekében a dísztárgyak kiválasztásában mértéktartást, szolid ízlésre, egyediségre való törekvést ajánl, bár hasábjain bőven találunk rózsaszínű cukros leányportrékat, csörgedező patak mentén emelkedő hófödte hegycsúcsokat idéző tájképekkel.
A polgárasszony puritán világának közvetítése jól megfér a puha fészek, a polgári kényelem és kedvtelések bemutatásával. Ennek alanya maga a költő, Kiss József, tárgya pedig otthona, melyről már életében legendák kapnak szárnyra, és minta követésére sarkall. Ezért is mutatja be azt
A Hét.
Kiss József lakása típusosan annak a jómódú városi polgárnak az otthona, aki nem sajnál magától bizonyos élvezeteket, és ezért anyagi áldozatokra is képes. Madách csesztvei kúriájában lévő „dolgozó szobáját nagy boltozatairól és sötétségéről maga nevezte el oroszlánbarlangnak”. Vörösmarty népi tornácos házának „rendkívül alacsony gerendás szobái nyomasztólag hatottak kedélyére”. „Jókaiék a hatvanas években már egész sor szobában laktak,” ,„dolgozó szobájában a bútor világos cseresznyefa, zöld bőrrel bepárnázva”.
[43]
Kiss József viszont már palotában lakik, igaz hogy egy bérpalota harmadik emeletén, „de az a tér, amit megfizetünk, az enyém, és a luxus oly természetes” - vallja.
[44] Lakása tele van hívogató fotöjökkel, selymes vánkosokkal, gyönyörű Bokhara perzsákkal. Gyűjtő - inkább ösztönével és szívével, mint szakavatott tudásával. Büszke empire asztalára, óbécsi ezüst kosarára, Tiffany üvegeire, képgyűjteményére: Mednyánszkyaira, Vaszaryaira és Rippl Rónaiaira és arra, hogy e téren a Hatvanyak, a Herzogok és a Strasserek nyomdokain halad. [45] A nagyvárosi polgári jólét és a fin de sičclevilágpolgári érzésvilágát fejezi ki életformájával, egyfajta hasonulást a születési és pénzarisztokrácia világához.
A lapokból azonban nemcsak azt tudhatjuk meg, hogy hogyan lakjunk, hanem azt is, milyen a korszerű vendéglátás francia módra, milyen fogásokat tálaljunk fel vendégeinknek, hogyan terítsünk. Sőt abban is eligazítanak az újságok, hogyan kell Pesten művelten társalogni. Felkészítik a bizonytalan olvasót a szalonokban visszatérő témákra, s hogy elkerülje a buktatókat és keresztkérdéseket, rendelkezésére bocsájtanak bizonyos sémákat. Így lesz a társalgás „kedélyes és szellemes, parádés penge, mely suhint, de nem karcol meg” - ahogy ez egy Herczeg-novellában olvasható.
[46]
A szabad idő növekedésével a társasági érintkezés szerepei is átalakulóban vannak. Változik a bálok világa, növekszik a nyaralás, az utazás és a fürdőzés népszerűsége, melyek így az újságok sűrűn szereplő témái közé tartoznak.
A Hét a felsőbb körök által látogatott Rajna-vidéket, Párizst, a Riviérát és Itáliát részesíti előnyben. A jóízlés és a műveltség jegyében elveti a bédekker turizmust, elvárja, hogy utazói Firenzében Dantéval, Assisiben Szent Ferenccel, Párizsban Chopinnel találkozzanak. Az Új Idők az úri középosztály lehetőségeinek jobban megfelelő Adriát, az osztrák tavak vidékét és a Tátrát ajánlja, oly módon, hogy részletesen bemutatja a táj klimatikus viszonyait, flóráját és faunáját, magyar vonatkozású kultúrtörténeti emlékeit. Majd hozzáteszi: nyugodtan indulhat az utazó, mert megvan minden képzelhető kényelem, fedett sétány, tisztességes táncterem, könyvtár, tisztességes lakás és konyha.
Az
Új Idők irányultságát jól ki lehet tapintani azokból az írásokból, melyek a modern fürdőzést a társasági élet oldaláról világítják meg. A felsőmagyarországi fürdők közül Ránk kapja a legjobb minősítést, ahol „a zseniális Gyula gróf (Andrássy Gyula - L. D.) és neje, a csudaszép Katinka grófnő serdülő leányukkal, Ilonával nem húzódtak félre a fürdővendégektől és összevegyűltek az ott idéző abaúji, zempléni dzsentri-családokkal”. [47]
A lap 1902-ben pályázatot hirdet előfizetőinek, „hová menjünk nyaralni” címen, mely a magyar fürdőhelyek propagálását szolgálja, és a kisembereknek számos hasznos tudnivalót nyújt. A szép számmal beérkező levelekből megtudjuk, hogy Borszéken vasas ivóvíz, szénszavas hideg kádfürdő, 600 szoba és 50 vendéglő áll rendelkezésre. Nagybányán ugyan villák nincsenek, de tiszta, egyszerű szobák kaphatók, havi 6-10 forintért konyhahasználattal. Van fürdője a szabadban, uszoda a zárt kertben és „gyenge nők részére vasas fürdők a kincstári bánya közelében.”
[48] Csábítják még a vendéget Gyopárosra, a szepességi Tátraházára. Közlik a menetrendet, az utolsó vasútállomás nevét, és onnan a bérkocsi tarifáját. Másutt jó tanácsokkal látnak el bennünket, mit vigyünk magunkkal a nyaralásra, hogyan csomagoljunk.
Az újság a „mindenes” szerepében
A század utolsó évtizedeiben alapvetően megváltozik az újság és a közönség kapcsolata. A lapok a mindenes szerepét vállalják el jól felfogott üzleti érdekből, a közönség kívánalmaihoz igazodva. Az apró vegyes rovatok elsősorban a szórakoztatást szolgálják, benne megtalálható rejtvény, sakk, tarokkfeladvány, anekdota és vicc. Az
Ország-Világ és a Képes Családi Lapok rendszeresen közlik a házasulandók és elhunytak listáját. Sőt, az utóbbi hasábjain a különnemű előfizetők álnevek alatt leveleznek egymással, aminek néha a szerkesztőség örömére házasságkötés lesz a vége.
A közönséggel való napi élő kapcsolat tartását leginkább a szerkesztőségi posta szolgálja. Ezt olyannyira fontosnak tartják a tulajdonosok és a szerkesztők, hogy rendre tudatják olvasóikkal, kérdéseiket a lap legjelentősebb belső munkatársai válaszolják meg. Az
Új Idők-nél e rovatot maga Herczeg Ferenc felügyeli. A heti posta jelentős része a grafomán olvasók leszerelésére irányul, akik jeligés leveleikben lankadatlanul ostromolják a lapokat zsengéik közreadásáért. A válasz sohasem marad el. Bendegúz jeligére, A Hét 1913 januári száma a következőket tudatja: „Emlékezünk a nevére. Valamikor megdicsérték drámáját az Akadémián. A beküldött dolgok jobbak, sem hogy az Akadémia dicséretére számot tartanának, de még nem olyan jók, hogy mi is kiadhatnók.” [49]
A
Vasárnapi Újság még kéri olvasóit az előfizetésre, A Hét már felszólít rá. Az olvasók bizalommal fordulnak a laphoz, kikérik véleményét, milyen leánynevet adjanak születendő gyermeküknek. Az Új Idők megnyugtatja a szentesi Mariskát, hogy Budapesten senki sem akad fenn rajta, ha a jegyesek kézenfogva, gardedame nélkül járnak. De azt ajánlja, hogy az ilyen illemkérdéseknél a helyi szokásokhoz igazodjék. A lap válaszol arra, mi okozza a könnyezést, eligazítja az olvasót, aki azt kérdi: „mi a különbség a pikantéria és a naturalizmus irodalmi irányok közt?!” Orvosi és háztartási tanácsokat osztogat, közvetít a fürdőigazgatóság és a vendég között, menetrendet közöl, hogy az olvasó eljusson Prágából Karlsbadba. A Vasárnapi Újságközzéteszi a feltaláló írását, hogyan lehet a beállt Duna torlódó jegét olvadásba hozni, bár még nem látja világosan a megoldást. „Nem egyszer életbevágó kérdésekben mondanak tanácsot, véleményt, bírálatot, becsületügyet, szakácsproblémát, régi családi pert kezeltek, mert hiszen mindent kellett tudni a hírlapírónak.” [50] Ehhez jönnek még a panaszok, „a személyes látogatások, az istápolást kérő szegény özvegyek, az igazságtalanul felfüggesztett hivatalnokok, rendőri brutalitás ellen tiltakozó polgárok, adakozók és kéregetők.” [51]
A kiadók és szerkesztőségek mindenféle kedvezményekkel, apró figyelmességekkel törekednek az olvasóközönség megtartására és növelésére. Egyes tulajdonosok kombinált előfizetési rendszert dolgoznak ki az,
Ország-Világ, az Egyetértés és a Pesti Hírlap közös akciója), a tanároknak és tanítóknak további engedményeket adnak. A Vasárnapi Újság minden tizedik előfizetett példány után tiszteletpéldányt küld, és ezt teszi a Magyar Salonis. Karácsonykor gazdagon illusztrált díszes albummal ajándékozzák meg az olvasót (Ország-Világ, Vasárnapi Újság). Újévkor füzetes kiadások számára díszes kötéstáblát ajánlanak, prémiumként naptárt kap a közönség kedvencei arcképével, valamint színes nyomatokat, műmellékleteket. Ez utóbbiak standard témája a dicső történelmi múlt, az idillikus falusi táj és a szentimentális zsánerjelenetek, melyek a kispolgári lakásokban a vallási tárgyú képek mellett nem ritkán a szoba falának egyetlen díszét képezik.
Az újságok kitartóan ajánlják az olvasók figyelmébe különféle melléklapjaikat - mint a
Vasárnapi Újság a Magyar gazdá-t, a Politikai újdonságok-at -, és a kiadóik érdekeltségébe tartozó könyvkiadványokat, sorozatokat. (Ország-Világ, Új Idők) Az Új Idők arra bíztatja az olvasókat, hogy küldjék be amatőr fényképeiket, ünnepi alkalmakról, monumentális építkezésekről készült csoport- és pillanatfelvételeiket, hogy „mind többen élvezzék, mert az olvasót jóbarátnak és szövetségesnek tartja.” [52] A Hét pedig 1898-ban szenzációs szolgáltatást kínál olvasóinak: az előfizetők sokszorosíttathatják maguk vagy hozzátartozóik arcképét az Über Land und Meer kedvezményes akciójához hasonlóan.
Terjed a körkérdések és pályázatok divatja. Az
Ország-Világ és A Hét irodalmi pályázatokat indít. Az előbbi nemcsak az amatőr és félamatőr beküldők nevét közli, hanem a díjazott pályaműveket is. Kiss József lapja pedig meginterjúvolja olvasóit, kik a kedves írói és miért. A felhívásra 187 dolgozat érkezik be, és a díjnyertes Bihari Sándor eredeti zsánerképét a „Virágos kert”-et kapja jutalmul. A Magyar Salon olvasói lelkesen válaszolnak arra a kérdésre, „vétkezhetnek-e a szülők gyermekeik iránt”, és arra is „miként ünnepeljük meg Magyarország fennállásának millenniumát?” Az Új Idők-nél pályázni lehet Pósa Lajos balatoni nótáinak megzenésítésére. A Hét pedig heteken át tölti meg oldalait az Emma asszony felszólítására az olvasók által beküldött receptekkel. A sorozat indulásakor kedvcsinálónak Bródy Sándor „a nemzeti karakternek, éghajlati viszonyoknak legjobban megfelelő” pörköltről, Mikszáth a francia konyhával szemben a töltöttkáposzta előnyeiről értekezik.
Szerkesztőségi törekvések és olvasói elvárások találnak itt egymásra. A lapok tudatosan törekednek rá, hogy olvasóikat minél szorosabb szálak fűzzék kedvenc lapjaikhoz, az olvasó pedig úgy érezze, szűkebb környezetében presztízsnövelő tényezőként hat, ha nyomtatásban látható neve és műve. Ekként teremtődik meg az „én újságom, mi szerkesztjük” mítosza.
Az 1860-as években még izgatottan várták a vidéki menyecskék a „gólyás újság” (a V
asárnapi Újság) képeit, mellyel - és ez mutatja kivételes presztízsét - telente nem ragasztották tele a ház végében lévő kamrák ablakait. A század vége felé nő a viszonylagos jólétben élők száma, kiszélesül és differenciálódik azok köre, akik már kedvteléseket is megengedhetnek maguknak. Ehhez társasági körökben hozzátartozik bizonyos újságok járatása is. Nyíregyházán a legműveltebbek a Riszdorfer kisasszonyok voltak - emlékezik Krúdy -, mert ők járatták A Hét-et. Riszdorfer Annába - a város egyetlen művészlelkű hölgyébe - szerelmesnek lenni és „Ambrus Zoltánért hevülni, ez körülbelül egy fogalom volt.” [53]
Egyes írók puszta megjelenésükkel is imázsteremtő tényezővé emelkednek. „Jókai még görnyedten és révülten lépett a tapsolók elé a Budai Színkörben”,
[54] Herczeg pedig úgy, mint regényhősei, elegánsan, természetes mozdulattal, akit nem zavar a közönség ünneplése, sőt élvezi azt. Pesten „hamarosan híre megy annak az írónak, aki A Hét-be is szokott írni, utána néznek a kávéházban és meglesik nyakkendője formáját, amely többé már nem lavalličre divatú, mint tegnap a Csigában volt” [55]
Ez idő tájt érzékelhetjük először azt is, hogy egyes tömegízlést kiszolgáló irodalmi termékek a művészeti életet is a szórakoztatóipar kialakítása felé tolják el, és erre rámozdul a tömegfogyasztásra berendezkedő díszműipar is. Herczeg visszaemlékezésében nemcsak arra utal, hogy a
Budapesti Hírlap-ban folytatásokban megjelenő Gyurkovics-novellái nyomán táviratokat, meghívásokat, ajándékokat kap, és fogadások köttetnek, mikor adja férjhez főszereplőit, hanem arra is, hogy a siker nyomában „rajzolók, iparművészek is szolgálatba léptek.” [56] A lányok függetlenítik magukat szerzőjüktől, és önálló életet kezdenek élni. Így kerül forgalomba legyező és cigarettatárca Gyurkovicsék macskafejes címerével, sőt Gyurkovics-ruhák, keringő és csárdás is születik ezen a néven.






Egy társadalom életében harminc esztendő nem nagy idő. A magyar polgárosodás szempontjából a század utolsó évei duplán fontosnak tekinthetők. Ebből a krónikából nem maradhatnak ki a képes családi lapok. Talán igaza van annak az újságírónak, aki így jellemezte a kort: „olyan hatalmas távolság választja el az 1900-as esztendőt az 1880-as évektől, mint az automobilt az üveges batártól, a világítást a tűzoltó ünnepélyektől és
A Hét szellemi tűzijátékát a Vasárnapi Újság kérődzéseitől”. [57] A századvég újságjai egyre jobban átalakulnak képes családi lapokból társasági lapokká. Ahogy maga a társaság is metamorfózison megy keresztül, az önképzőkörből szalonná, kaszinóvá válik, a társaságilag összeillő emberek csevegési fórumává. AVasárnapi Újság még oktatni, nevelni, A Hét és az Új Idők már csak orientálni, befolyásolni kívánta olvasóit. Ezek a lapok a művelt középosztály újságjai, a birtokos-úri életformát, érzelmi, gondolati, élményvilágot, erkölcsiséget közvetítik olvasóiknak, kitűnő arányérzékkel elegyítve ezt a nagyvárosi miliővel, polgári könnyedséggel és nagyvilágiassággal. Lehetővé téve számukra azt, hogy ebben a világban mind a birtokos nemesi réteg, mind a feltörekvő polgári réteg tagjai magukra ismerhessenek, érzelmileg azonosulhassanak vele. A lapok ideát és mintát közvetítenek, a segítség illúzióját keltik, hogy az olvasó maga alakítsa ki vágyai megvalósításának módszereit, amennyire a lehetőségei ezt megengedik.
Forrás :Budapesti Negyed


1. Ambrus Zoltán: Nagyvárosi képek. Tollrajzok. Bp., 1938. 144. old.
2. Kosztolányi Dezső: Írók, festők, tudósok. Bp., 1958. I. kötet 219. old.
3. Idézi Rolf Engelsing, In: Massenpublikum und Journalistentum im 19. Jahrhundert in Nordwestdeutschland, Berlin, 1974. 23-24. old.; Winfried B. Lerg-Michael Scholke: Massenpresse und Volkszeitung, Münster, 1968. 1-47. old.; Ferdinand Tönnies: Kritik der öffentlichen Meinung, Berlin, 1922.
4. Bíró Lajos: A sajtó. In: Szociológia, kritika. Bp., 1911. 4-9. old.
5. Ambrus Zoltán: A hírlapírók és a közönség, Magyar Salon, VIII. kötet. 374. old.
6. Budapest Statisztikai Évkönyve, Budapest, 1898. II. kötet 328. old.; Szinnyei József: Magyar hírlapirodalom. Vasárnapi Újság 1870. 34-36. old, 1873. 45-47. old.; Johannes Winckler: Die periodische Presse Österreichs Eine historisch-statistische Studie. Hrsg. 1871. Von der k.k. Statistische Zentralcomission Wien, 1875. 110. old.
7. A Hét, 1896. november 29. 830-831. old.
8. Vö: a Vasárnapi Újság címlapjai 1854, 1876, továbbá a 60 éves Vasárnapi Újság, Vasárnapi Újság, 1914. 2. sz. 32. old., Vasárnapi Újság 1876. 2. sz.
9. Krúdy Gyula: Írói arcképek, I. kötet Bp., 1957. 322-323. old.
10. Vasárnapi Újság, 1905. 32. sz. 508. old.
11. A Vasárnapi Újság 1876., 1878., 1884., 1890. évfolyamainak tartalomjegyzékei
12. Vasárnapi Újság, 1877. 50. sz. 798. old.
13. Mikszáth Kálmán: Nagy Miklós portréja. Vasárnapi Újság, 1905. 32. sz. 506-507. old.
14. Hírlapjaink. A magyarországi hírlapok monográfiája. II. kötet. Bp., 1896. Benedek Elek: Édes anyaföldem. Bp., 1920. 51-59. old.; A magyar sajtó története. Szerk: Kosáry Domokos-Németh G. Béla, Bp., 1985. II/2. kötet. 464-475. old.
15. Beksics Gusztáv: Polgári elem a magyar társadalomban. Magyar Salon, 1884-85. III. kötet; A nőkérdésről: Magyar Salon, 1884. I. kötet, 1892. XVII. kötet, 1895. XV. kötet; Fekete József: Tündérlak magyar honban, Magyar Salon, 1884-85. II. kötet.
16. Magyar Salon, 1889. XI. kötet, 1885-86. IV. kötet, 1890. XII. kötet.
17. A Képes Családi Lapok története In: Hírlapjaink, i. m.; A magyar irodalom története, Szerk: Sőtér István. Bp., 1965. IV. kötet 577. old.; A magyar sajtó története, II/2. i. m., 459-463. old.
18. Krúdy Gyula: i. m., I. 478. old.
19. Kiss József és kerekasztala. Szerk: Kóbor Tamás. Bp., 1937. 19. old.
20. A Hét mutatványszáma 1889 december elején. 20-21. old.
21. Olvasóinkhoz, A Hét, 1894. április 1. 206. old.
22. A Hét, 1913. december 28. 874. old.
23. Mikszáth Kálmán: A Hét-ről In: Kiss József: i. m., 209. old.
24. Fenyő Sándor: Tízparancsolat a szerkesztő számára. A Hét, 1891. 48. sz. 477. old.; Kiss József: i. m., 32. old.
25. Uo: A Hét 1890-1903 között megjelenő számainak tartalomjegyzéke
26. Kiss József: i. m., 20. old.
27. Kosztolányi Dezső: Arcképvázlat Kiss Józsefről. In: Kiss József, i. m., 137-141. old.
28. Kóbor Tamás: Huszonöt év. A Hét, 1913. december 28. 830. old.
29. Kiss József estéje, Mese a varrógépről In: Krúdy: i. m., I. kötet. 479-481. old.
30. Krúdy: i. m., I. kötet. 482-495. old.
31. Surányi Miklós: Herczeg Ferenc. Bp., 1925. 38. old.
32. Az Új Idők emlékkönyve. Bp., 1935. II. kötet. 930. old.
33. Osvát Ernő: Idegenek között, Herczeg Ferenc új regénye. Új Magyar Szemle, 1900. II. kötet 518-522. old.
34. Új Idők, 1895. I. kötet. 425. old.; Az Új Idők könyves kalendáriuma. Budapest, 1902. 70. old.
35. Surányi Miklós: i. m., 38. old.
36. György Aladár: Magyarország köz- és magánkönyvtárai 1885-ben. Bp., 1886-1887, 328-335, 388-391. old.; Uő: Olvasó-közönségünk. Figyelő, 1875. október 24. 505-507. old.; Uő: A hírlapok és a könyvirodalom hazánkban. Koszorú, 1883. április 15. 237-241. old.
37. Kamarásné, Kézdi Ágnes: A kölcsönkönyvtárak története Magyarországon 1772-1945. Kéziratos szakdolgozat, 45-55, 62-75. old.; Szabó Ervin: Kávéházak és könyvtárak. In: Szabó Ervin könyvtártudományi cikkei és tanulmányai, Bp., 1959. 99-104. old.
38. Az Országos Kaszinó Könyvtárának katalógusa, Bp., 1904.; A Budapesti Könyvtár Egyesület Nyilvános Központi Könyvtárának szakszerinti címjegyzéke, I. kötet. Bp., 1900.; A Múzeumok és Könyvtárak Országos Tanácsa mintakatalógusa, Bp., 1902, 1905, ez utóbbit közli Csapodi Csaba-Tóth András-Vértesy Miklós: Magyar könyvtár történet, Bp., 1987. 275-276. old.
39. Krúdy: i. m., I. kötet. 490. old.
40. Dieter Barth: Das Familienblatt, Ein Phänomen der Unterhaltungspresse des 19 Jahrhunderts, Frankfurt, 1975. 166-214, 283-298. old.
41. A Hét, 1899. december 24. 885. old.
42. A Hét, 1896. június 21. 429. old.; A Hét, 1900. I. kötet. 388. old.
43. Idézi Lyka Károly: Nemzeti romantika. Magyar művészet, 1850-1867. Bp., 1942. 74-75. old.
44. Kiss József: Az én dolgozószombám In: i. m., 34-35. old.
45. Fényes Adolf: Kiss József és a piktúra In: Kiss József: i. m., 229-231. old.; Náday Pál: A költő és kerevete, u. ott: i. m., 175-179. old.; Kosztolányi Dezső: Arcképvázlat Kiss Józsefről, u. ott: i. m., 137-141. old.
46. Új Idők, 1900. II. kötet. 418. old.; A Hét, In: Válogatás. Szerk: Fábri Anna-Steinert Ágota, Bp., 1978. II. kötet. 342-344. old.
47. Új Idők, 1896. II. kötet. 79. old.
48. Új Idők, 1900. II. kötet. 58-59, 82. old.
49. Heti posta. A Hét 1913. január 12. 32. old.
50. Az irodalom Pesten 1917-ben. In: Krúdy i. m., II. kötet. 470. old.
51. Kis Újság, 1907. november 23.
52. Új Idők, 1896. I. kötet. 321. old.
53. Kiss József: i. m., 207. old.
54. Krúdy: i. m., II. kötet. 474-478. old.
55. Krúdy: i. m., I. kötet. 487. old.
56. Herczeg Ferenc: i. m., 240. old.
57. Kiss József: i. m., 177. old.