1909-ben egy havas decemberi éjszakán- a Csend ucca 1 sz házban az Athenaum Nyomda kottaszedő nyomdászának családjába 10. gyermekként egy kislány született , akit Stefi névre kereszteltek a tabáni templomban...(Készült ez a blog anyám és nagyapám emlékére...)


2010. június 4., péntek

BLERIOT REPÜLŐGÉPÉVEL A TABÁN FELETT




Korabeli képeslap...


vissza

Katasztrófa a Tabánban :1875 június 26

Most , amikor 3 hete tartó országos eső és árvíz teszi próbára az országot, talán érdemes egy kicsit visszaemlékezni , hogyan éltek át nagy- és dédszüleink hasonló katasztrófákat.Egyik ilyen volt az 1875 június 26-i nyári zápor utáni özönvíz ,mely elöntötte a vár és a Gellérthegy közé szorult Tabánt, mintegy 30 ember áldozatot követelve,lerombolt utakat ,hidakat ,házakat és sokakat tett földönfutóvá. Még külföldön is megindult a gyűjtés az árvízkárosultak javára. Az
egyik népszerű hetilap . a Vasárnapi Újság így számol be hasábjain a történtekről:




..................................Korabeli fotó az Ördögárokról














kassius

vissza

2010. június 3., csütörtök

MÁLY GERŐ ÉNEKEL


............................................................Mály Gerő színész, komikus

Életrajza:

Vidéki pályakezdés után a Vígszínkörben, az Angolparkban, az Apolló Kabaréban játszik

1921 - a Városi Színházban
1923, 1929; 1931-32 - a Belvárosi Színházban játszik
1924, 1928-35 - a Vígszínházban
1927, 1930, 1932 - a Magyar Színházban
1936-37 - a Pesti Színházban
1946-ban - az USA-ba emigrál, ahol kezdetben néhány filmben alakít
statisztaszerepet
1949-1952 - New York egyik magyar vendéglőjében dolgozik a konyhán

Család

Erdélyi születésű - ahogy saját famíliáját emlegetni szokta volt - a "híres-nemes nemzetes Mály-család" sarja. Talán kevesebben tudják róla, hogy egyébként örmény származású. Dajbukát Ilonával ketten alkotják a hazai örménység "képviseletét" a magyar színháztörténetben, annak az örménységnek, akiknek azért jelenléte koránt sem volt szokatlan az akkori Erdély területén. Édesapja - foglalkozására nézve: az aradi állomásfőnök - régi vágású úriember, aki a városában egyfajta tekintéllyel bíró potentát, és aki mélyen lenézi a "pojácákat", mert a színészeket társadalmon kívüli személyeknek tartja, ahogy akkoriban ez az általános felfogás uralkodik bizonyos társadalmi körökben. Fiát, Gercsit, aki itt Aradon elvégezvén a reáliskolát színész szeretne lenni, lebeszéli, sőt egész egyszerűen nem engedi erre a pályára. Apja a színészt a suszterlegénnyel helyezi egy rangra, de azért a színészt valamivel még kevesebbre taksálja. Nem is tudja, és tudta elhinni sohasem, hogy egy Mály gyerek!!! - komolyan színész akar lenni, úgy képzelte, hogy ennek a pályaválasztásnak valamiféle színésznőcske iránt fellobbant lángolás az alapja. Nyilván volt is ennek a feltételezésnek némi alapja, ám amikor Gercsi évtizedek múlva visszatekint ezekre a régi időkre, az emlékezet jótékony köde ereszkedik a pontos részletekre, bár nem tagadja sohasem ifjúkori csínytevéseit. "- Ha színésznőt szeretsz - mondogatja az öregúr ez időben - könnyebben eléred őt, ha mérnöknek mégy, nem pedig pojácának, színésznek..."

"Mégis színész lettem"

"Igen, színész lettem, mert, hogy tanárom szavaival éljek: eleven gyerek voltam. Már akkor szerettem gombostűvel szurkálni társaimat, nemcsak most. Sikerült is elérnem, hogy egyszer majdnem kicsaptak az oskolából. Ekkor úgy határoztam, tengerészkapitány leszek. No, persze ennek Jules Verne az oka. Utazni akartam a világ körül" - mondja Mály Gerő egy múltját faggató cikkben, 1929-ben. Nemcsak hogy egy iskolába jár Rajnai Gáborral, a későbbi nagy és ismert színésszel, hanem egy osztályba is, sőt éveken keresztül padtársak. Legendákat meséltek kettejük iskolás történeteiről, amelyben Rajnai és Mály az osztály, sőt nemritkán az oskola mulattatóiként tűnnek fel ilyen-olyan okból kifolyólag. Afféle jóban-rosszban együtt lévő pajtások. Aztán együtt lesznek színészek is. Később is számtalan alkalommal kerülnek közös darabban is egymás mellé, és lenyűgöző ilyenkor kettejük játéka, de kevesen tudják, hogy mindezek gyökerében ez a közös gyermek- és iskoláskori összetartozás húzódik. Egyébként kezdő színészként is számos alkalommal kerülnek egy társulatba. Vidéken többször közösen bérelnek "hónapos szobát". Mindketten szegények, mindketten éhesek, pénztelenek és napról napra élnek, absniclikből (szalámi- és felvágott-vég, néhány filléres étek, jobbára kedvenc kutyák, macskák számára) ebédelve jóízűen. Egymáson segítve gomolyog sorsuk Erdélyből Budapest felé navigálva, mígnem a Vígszínház színpadán egy-egy lenyűgöző előadásban, a közönség is részesévé lehet ennek az örök színészbarátságnak.

10 esztendőn át vándorszínész

"No de, utaztam is. Tíz évig hetenként faluról falura mint vándorszínész. A mindenit... csak színész lettem, de ebben az elhatározásomban otthon sohasem akartak megnyugodni. No... aztán eljött az idő, hogy nem volt miből kitagadniuk... Ezer szerencse..." Édesapját sohasem tudja rávenni, hogy megnézze színpadon. "Nézd - mondogatja az öreg tempósan és bölcsen - hallom, jó színész vagy. Hát elhiszem. De nem megyek el a színházba, mert hátha mégsem... Inkább hiszem." Faluzó színészként is működik, és amikor pedig szűkében van a pénznek, időszakosan beáll kereskedősegédnek és libákkal kereskedik, az a Mály Gerő, aki majd húsz esztendőn át első sarzsik között van a magyar színészet hadseregében. Egyébként jóval később, a kommün hónapjai idején ismét libakereskedéssel foglalkozik megélhetésből, mert a színházakat bezárják, a bankban lévő pénzeket zárolják, nem juthat fizetőeszközhöz, és hát élni meg kell valamiből. Mály Gerőben a vándorévek felerősítik az élni akarást, ha nem így, hát amúgy. No, de azért sohasem szomorkodik, pedig gyakran komédiázik olyan kis falvakban is, amiknek a neve még a megyei térképen sem szerepel. Sőt épp szülőfalujában községi jegyzősegédnek is beáll egyszer, "mert göröngyös úton vezet az ember élete, és sok mindent ki kell próbálni" - mondogatja. Mint községi jegyzősegéd egyik feladatául például a falu egyik házaspárjának kibékítését kapja. "A komédiásvérnek ezen a pályán is hasznát láttam. Volt a falunkban egy hibbanteszű hetvenéves csordás. Minduntalan civakodott a feleségével, aki féltékeny volt. A felesége akkoriban már a hatvannyolcadik évét taposta. A jegyző rám bízta a házaspár kibékítését. Én aztán felvettem egy ott talált fehér gallért és kenetteljes hangon megeskettem őket arra, hogy békében fognak eztán élni. Így is történt." Vidéki pályakezdés és vándorévek után, hogy miképpen kerül Budapestre, ezt a részt homály fedi, valószínű, bár adat ezt nem támasztja alá, hogy gyermekkori barátja, színházi kollégája, Rajnai Gábor valamilyen szinten szerepet játszhat a fővárosi jelenlétében.

Mály Gerő a Vígszínházban

"Alig néhány esztendeje - írja 1928 nyarán a "Délibáb" című színházi hetilap -, hogy Mály Gerőt, a magyar színjátszásnak ezt a nagyszerű értékét színházaink felfedezték. "Gercsi bácsi" addig vidéki színtársulatoknál kallódott, majd Pestre jött, kabarédarabokat játszott jól, rosszul, kedvvel, kedvetlenül. Már csak alig lengett benne az ambíció, a becsvágy elhalványítója: az idő egyre jobban elmúlt felette, amikor végre budapesti nagyszínpadhoz engedték. Egy halk szavú Csehov-darabban játszott egy öreg, bús parasztot. Szem nem maradt szárazon, alakítása örökre feledhetetlen maradt... és szerződtették a Vígszínházhoz. Itt egyik nagy siker a másikat követte. Csak a gázsija ment felfelé csigalépésekben. ...a Vígszínház műsortervezete most már esztendők óta számolt ezzel a nagy tehetségű művésszel, és évek óta alig akad olyan darab a Vígszínházban, amelyikben Mály Gerőnek ne jutna kisebb vagy nagyobb szerep. Mály Gerő ugyanúgy érezte, hogy hálával tartozik a Vígszínháznak, főleg pedig Jób Dánielnek azért, hogy tehetségét felfedezték és a napfénynél vakítóbb rivalda világosságába állították.

Mály Gerő, a színész

"Mály Gerő színésznek is, embernek is a legkülönösebbek egyike - mondja róla Vígszínházi kollégája, Fenyő Emil, majd így folytatja Mály Gerő leírását. - Ritka emberpéldány. Íme: kerek, szinte nyak nélküli fej, két csodálkozó, szúrós szem, jól tömött törzs, ez utóbbi két kurta lábon pihen. Mindent, amit csinál, halálosan komolyan vesz. Soha egy mosoly, egy arcrezdülés nem árulja el, hogy éppen a legbadarabb szövegeket mondja. Sőt, minél nagyobb képtelenségeket mond, annál savanyúbb képet vág hozzá. Mintha gyomorbajos lenne, s közben a legválogatottabb ételekre gondolna. Ez a kettősség komikumának lényege. Ettől lesz ő falrengető komikus."

Gercsi a színész és a magánember

"... én, tudják, mindig boldog ember voltam és az vagyok ma is. Nagy öröm az, embereket mulattatni. Csak az tudja, aki már csinálta. Aztán mindig kitalálok valamit, ami szórakoztat. Mostanában például odahaza szőnyegeket szövök. Hát ez nagyszerű szer az idegesség ellen. No, persze amilyen ideges én vagyok... attól még mozdonyvezető is lehetnék." Gercsi - ahogy szinte gyerekkorától fogva hívja mindenki - szeret kártyázni, sőt egyenesen imád. Ennél jobban a társaságot szereti csak igazán, afféle társaság lelke. Kedves szóval tart mindenkit, és jó házigazda módjára a társaság perifériájára szorultakkal is foglalkozik, bevonja őket a társalgásba, ébren tartja figyelmüket is. Valóságos művésze az emberek összetartásának, miközben az italtól - légyen az bor, sör, égetett szesz, pezsgő, - aránylag távol tartja magát. A társaság egyik legnagyobb összetartó ereje azonban, amikor főz. Gyönyörűségét leli a főzésben. Még vándorszínészi éveiből tapasztalhatta, hogy mit tesz egyes emberekkel az alkohol. Ez olyan erős és mély benyomást tesz rá, hogy élete során, még a legnagyobb válságok idején sem nyúl a feszültség feloldásául szolgáló alkohol bárminemű formájához sem. Szeret utazni. Olaszországban például többször is jár. Gyakran nyilatkozza, hogy "oda úgy megy, mintha hazamenne az ember". Szeretne gazdálkodni, pár hold földet tervez is mindig, majd egyszer vásárolni, hogy öreg napjaiban ott eléldegélhessen. Ez persze rózsaszínű vágyálom marad, mert sohasem vesz földet.

Mály Gerő és a siker

"- Nagy boldogság a nyílt színi taps?
- Nem.
- Hát a felvonásvégi?
- Nem.
- Hát a nagy kacagás, ami csak úgy ringatja a nézőteret?
- Nem.
- Hát akkor mi az öröm?
Negyvenkét esztendős vagyok (1926-ban mondja, szerk.). Ezt a negyvenkét esztendőt azért volt érdemes megélnem, hogy a Vígszínház szűk folyosóján Varsányi Irén megálljon előttem és gratuláljon a sikeremhez. Ez az öröm és ez a boldogság!"

Mály Gerő színpadi szerepeiben

1931 februárjában a Bethlen téri Színpadon adja Hufnágel Lojzi bácsit, a föld egyik legnagyobb papucsférjét Korcsmáros Nándor "A ketrec" című vígjátékában. Igazi főszerep, ahol virtuóz módon alakít, és a többi szereplőhöz képest "száraz és mégis sokszínű humora vezetett" - ahogy a kritika mondja. 1932 októberében a Vígszínház műsorra tűzi Indig Ottó "Ember a híd alatt" című vígjátékát. A könnyed félreértéseken alapuló vidámság egyik kedves figurája a Mály Gerő alakította "a betörő" alakja. A történet végig feszes tempójú, ugyanakkor elsősorban Mály Gerő lekenyerező tehetségére épít. A darab cselekménye egy életcél nélkül maradó, frissen diplomázott orvostanhallgató, Viski András körül forog. A gazdasági válság sújtotta országban az állástalan diplomások már egyesületbe tömörülnek a nagy nyomor és kilátástalanság okán, amikor Viski megkapja azt a diplomát, ami semmiféle élelemre nem váltható lassan már át. Az állástalanság, a lehetőségek kétségbeejtő korlátai miatt egy dunai híd alá vonul, hogy ott véget vessen fiatal életének. Ekkor lép színre az egészséges életfilozófiával megáldott csavargó, Mály Gerő, aki az életmentés fejében - egy aprócska szívességképpen - a megjelölt budai villába történő betörésre sarkallja az életcél nélkül lebegő fiatalembert, akinek persze, ha minden mindegy, akkor: "tessen már ezt a szívességet még megtenni...". Persze a szakképzetlen betörőt elkápráztatják az orvosi könyvek és műszerek, s azután, amikor maga a tulajdonos (Góth Sándor) főorvos rajtakapja az alkalmi tolvajjelöltet, beszélgetésbe elegyedik vele. Summa summarum, az időközben előkerülő családtagok számára már mint az újdonsült titkárát mutatja be a végzett és állástalan orvostanhallgatót. Az orvosprofesszor leánya (Muráti Lili) és az ifjonti betörő közt kialakuló szerelem megnehezíti ugyan a helyzetet, ám a meseszövés tekintetében egy kedves szálat szabadít a nézőkre. Összességében a darab siker, Mály Gerő - még ha nincs is állandóan a színen, de jelenléte meghatározó erejű, főszereppé előlépett karakterszerep.

Mály Gerő nevezetes szerepeiben

Szerepeiben markáns, erős egyéniségű komikus. Játéka vonzó, magával ragadó és kellően charme-os. Eszközeiben néha rikítóak - ahogy Magyar Bálint, egykori "főnöke" visszaemlékezik játékára. Például Deval "Tovaris"-ában felrója a kritika, hogy "nem bölcsész népbiztost, hanem parvenü hajcsárt fabrikált a szerepből". Molnár "Delilá"-jában éppúgy, mint a korábban játszott "Noszty fiú esete Tóth Marival"-ban is a mellékszerepből főszerepet varázsol domináns színpadi alakításával, és ezt sokan a színházból sérelmesnek vélik. Pedig Mály Gerő éppen egyik legnagyobb érdeme, hogy kezében a legparányibb feladat is óriásivá nő. Igazi atmoszféra-teremtő, nagystílű, és egyben azóta pótolhatatlan epizodista. A híressé váló csapos szerepe a "Delilá"-ban, és Bubenyik-alakítása a "Noszty"-ban megmutatja azonban igazi színészi képességeit, mind a közönségnek, mind a szakembereknek. Színháza, a Vígszínház valahogy mégis ódzkodik tőle. Kerüli a nagyobb szerepek rá osztását, és alternatív javaslattal élve rendszeresen, az akkor még tehetséges kezdőként nyilvántartott Bihary Józsefet ajánlja inkább a szerzőknek, rendezőknek. Ám sokan ragaszkodnak a biztos siker reményében Mály Gerő személyéhez. Hírlik, hogy talán a magánéleti gondjai gyűrűznek be a kelleténél erősebben a színfalak és a kulisszák mögé, ez okozza a vele szembeni felettesi ellenszenvet. "... a különélő feleségével való tartásdíj-problémái, a letiltások előli bujkálásai a színház gazdasági hivatalának olyan törvényellenes segítségét igényelnék, amit nem lehet vállalni, ezért aztán a színház váltig Bihary Józsefet ajánlgatja..." - beszél erről Magyar Bálint a Vígszínház történetét feldolgozó könyvében. Talán ennek a felfogásnak köszönhető, talán más dolog is közrejátszik - ma már ez nehezen kideríthető - de tény, hogy főszerepet - néhány rövid kabaréjelenetet leszámítva - sohasem játszik.

Bubenyik

Mály Gerő élete talán legnagyobb színpadi sikerét aratja Bubenyikként, "A Noszty-fiú esete Tóth Marival" című darabban. Mint Kopereczky báró inasa, bizalmasa, minden hájjal megkent tótumfaktumaként felvidéki tájszólással, tótos akcentussal beszél, és az egyébként koromfekete, drót keménységű haját ehhez a szerephez levágatja, és koponyáját teljesen kopaszra borotváltatja. Ahányszor csak megjelenik a színen jellegzetes szedett-vedett ruházatában, és egy szelídített, Berci nevű kos társaságában, hatalmas derültség, és nyílt színi taps kíséri minden szavát. Góth Sándor alakítja egyébként gazdáját, Kopereczky bárót, és közös jeleneteik a darab mindenkori csúcsteljesítményei közé számítanak. Ugyancsak kimagaslik a Rajnai Gábor játszotta Noszty Feri és Mály közös színpadi játéka, estéről estére. Az előadás színháztörténeti értékű, afféle mérföldkő. A házi főpróbán ráadásul még egy kedves közjáték teszi emlékezetessé az előadást. Alig kezdődik el a második felvonás, amikor előadás közben egy úr föláll az egyik páholyban, majd megindul a vasajtó felé. Az úr szemmel láthatóan idegen a színház cakkos labirintusában, folyvást elakad. "Mály urat keresem" - a színház egyik alkalmazottja azonnal odavezeti, megmutatja Mály urat. Az úr hozzálép, valamit mondani szeretne, de látszik, torka összeszorul és szó nem jön ki az ajkán. Kitárja két karját és meleg öleléssel borul a Bubenyiket alakító Mály Gerő nyakába. Pillanatokig állnak így, míg végre az idegen úr erőt vesz magán, és erősen fojtott hangon azt mondja: Köszönöm uram, köszönjük mindnyájan, és különösen Önnek...! Mály Gerő meghatódottan néz az idegen úrra. "- Szabadna esedeznem, kit tisztelhetek az úrban?" - Én ifjú Mikszáth Kálmán vagyok, Miskolc város főispánja..." (Tolnai Világlapja, 1926. október 13. / Mály Gerő)

A publikum úgy lelkesedik, ahogy Bubenyik - Mály Gerő akarja

"Nehéz, imbolygó járása van, mint egy bölénynek, és Bubenyik gumilabdaszerepében mégis szökkent, röppent a színpadon. Ez a nagy, darabos legény, ez a lunguj Bubenyik, a nyolcvanas évek édes mikszáthi "Landstreicher"-e, kedves, kormos pofájával, barna kockás pantallójával, rongyokba és madzagokba öltözötten, ahogy szombaton este lehajtotta a szerep kedvéért kopaszra nyírott fejét, a feléje zúduló tapsorkán ereje alatt komisz, kemény, örmény koponyájában bizonyára nem arra gondolt, amire mindenki a nézőtéren: hogy íme, a kutyagolások keserves évei leteltek, az út nem vezet tovább, s ő nyugodtan ülhet a Pannónia utcai híres kis fapadra sütkérezni, a szeptemberi nap, s a szeptemberi dicsőségek kései verőfényében. A szombat esti premierest nézőterén számára csupa idegen ült. Gőgös, kiábrándult szépségek, fanyar, fölényes urak, legádázabb pesti premierpublikum. És ez a publikum, úgy lelkesedett, pirult, sírt, vagy hahotázott, ahogy Bubenyik - Mály Gerő akarta" - írja Egyed Zoltán.

Ars poeticája

Mály Gerő humorát és egyéniségét pompásan jellemzi az a kis párbeszéd, rövid riport, amelyet Egyed Zoltánnal folytat ekkoriban:
"- Na, Bubenyik, mit szólsz a tegnap esti nagy sikerhez?
- Nem tudok izgatott lenni tőle.
- No?
- Nem. A premieren is a jelenésem előtt a Dózsa Pistát csiklandoztam. Tudtam róla, hogy nagyon csiklandós. Perczel, az ügyelő rám is szólt, hogy az Isten áldja meg, Mály úr, mindenki a szerepével foglalkozik, ne léháskodjék már, próbálják el inkább magukban az egészet! A csiklandozást a többiek miatt abbahagytam, de próbálni azt nem próbáltam. Azt már nem. Jön ott már minden magától, nem kell azt próbálni. Mint ahogy jött is nekem mindég, csak többnyire rövid ideig tartott. Mert én az életben is Bubenyik vagyok, hiába is akarnak belőlem jampecet csinálni és hiába akarják, hogy vadonatúj ruhában járjak, az úgy is pecsétes lesz. És aztán minden emberben, még a legkomikusabban is van valami vágy, hogy a többi embert megnevettesse. Nekem mindig nagy örömöt szerzett, ha az embereket meg tudtam nevettetni."

Mály Gerő, a filmszínész

Kabos Gyula mellett őt tartják az 1945 előtti filmgyártás másik nagy komikus egyéniségének, és számos filmben szereznek együtt és külön-külön is örömteli perceket a mindenkori nézőknek. Kabos kissé ijedt, megszeppent, félénk, de ravaszkodó figuráival szemben Mály kishivatalnok- és szolgaalakjaiból a tapasztalt, bölcs ember fanyar, évődő humora szólal meg. Talán népszerűségének egyik záloga is ez az ironizáló humor, "... árad a valóság levegője, a mély és páratlanul meleg emberi humor" - írja a korabeli filmkritika egyik alakításáról is, amely azonban a konkrét szerepén túl is jól jellemzi alakításait. Az 1931-ben forgatott "A kék bálvány"-tól az utoljára vele forgatott "Sári bíró"-ig (1943) összesen több mint 50 hangosfilmet készít. Többen vádolják modorossággal, bár modorosságra csábító testalkatától, és az elvárt külsődleges ábrázolásoktól jobbára mentesíteni tudja magát, sőt elmondható, hogy nagy gondot fordít a lélek- és jellemábrázolásra. Készül rá, annak ellenére is, hogy még a forgatásokon is közömbös arccal várakozik jeleneteire. Idegességét egyedül a közvetlen környezetére háruló "storizás", történetmesélés jelzi, habár inkább ezt is a kollégák feszültségének oldására használja - mint mondja, többször is. Ám rutinos partnereitől tudni lehet, hogy amikor sok történet kerül elő, akkor azért Gercsi nem olyan nyugodt...

Filmszerepeiben

Színészi mozgástere ugyanakkor eléggé behatárolt, főszerepet sohasem játszik filmeken sem, ahol igazi képességeit demonstrálni tudná. Jobbára ravasz inasokat, furfangos szolgákat, elszegényedett, agyafúrt vidéki rokonokat játszatnak vele, amely alakításokat így is - a korlátozott lehetőségek közepette is - az árnyalt játékkultúra jellemez. Szerencsés esetben egy-egy ráosztott figurával tökéletesen azonosulni tud, ilyenkor valósággal szárnyal, és a legenyhébb kifejezés is - a lexikonok sablonos meghatározásával élve - az, hogy "emlékezetes alakítást nyújt". Ilyen nevezetes szerepe egyébként a "Légy jó mindhalálig" István pedellusa, vagy "Az új földesúr"-ban, a "Fekete gyémántok"-ban nyújtott alakításai, de felejthetetlen a "Három csengő" inasaként éppúgy, mint a "Süt a nap" parasztgazdájaként, vagy mint kereskedő a "Pista tekintetes úr"-ban. "A hölgy egy kissé bogaras" című filmvígjátékban, amelyet egyébként Vajda László művészeti irányításával Ráthonyi Ákos rendez, Krompacher, a vezérigazgató furfangos mindenesének szerepében csillogtatja ragyogó képességeit. A "Katyi" című filmben a Bilicsi Tivadar alakította befutott pesti színész inasát formálja. A film egyik kedves jelenete, amikor egy intim pillanatban hallgatózáson kapják az inas Mály Gerőt, az ajtó mögött. "- Na de, János! Maga hallgatódzott! - Hát persze!" - mondja a világ termeszétesebb hangján, sőt majdhogynem sértődötten, mintha ezt mondaná: kikérem magamnak... ez magától értetődik... és hogy lehet egyáltalában ilyet tőlem kérdezni? Egyébként fergeteges humorú alakításaiban soha sincs túlzás vagy rájátszás. Majdhogynem eszköztelenül, vagy inkább a legegyszerűbb eszközökkel alkotja, építi fel szerepeit. Az "Anyámasszony katonája" című filmben afféle zupás kiképző őrmestert alakít lehengerlően. Zömök alkata, leptető beszédmodora, érces hangja egyenesen predesztinálja erre a szerepre. A forgatási szünetekben is őrmester-hangnemben beszél a kollégáival, olyannyira, hogy még a lovak is megregulázódnak szavára - és mindenki nagy derültségére. Ő is, mint Kabos Gyula, számtalan dialógust maga kreál a filmben, és sokszor eldönthetetlen a forgatás végére, hogy tulajdonképpen ez már benne volt eredendően is a forgatókönyvben, vagy Gercsi szájából hitelesen hangzó mondatot, ő találja ki oda. Ilyen jelen esetben is egy hiteles őrmesteri mondat a filmben, amikor a Mály kihallgatáson rárivall az újoncra: "Hogy merészelt legénységi fenékkel tiszti nyeregbe szállni?"

Mály Gerő tengernyi filmje közül számos "elveszett"

Tudni kell, hogy a második világháború során találatot kapott mindkét filmraktár, amelynek következtében a magyar filmek ún. nullkópiáinak jó része megsemmisült. Ennek a nemzeti kincsnek az elpusztulása okán számos Mály Gerő által is játszott film "elveszett", később is csak innen-onnan kerültek elő filmkópiák, gyakran nem teljes filmek. A nagyközönség tehát alakításainak csak egy részével ismerkedhetett meg a háború után, amely közül akad olyan is, amelyet 1990 előtt kommersz kategóriába sorolnak és amiatt nem kerülhet soha a mai nézők elé. Vagyis Mály Gerő filmszerepeinek töredéke ismert csak ma, miközben színpadi szerepeinek lenyomata kritikák és szemtanúk leírásából reprodukálható. Mint afféle régész, aki kőzetbe rekedt lenyomatból próbálja kisilabizálni, milyen élőlény is lehetett az a trilobita. Ilyen élőlény ma nincs, de még csak hasonló sem, és csak bambul az ember ennek a nem túl nagy tengeri állat fejének tükörlenyomatára és képtelen felfogni, mit érezhetett az őstengerben tavasz idején, az első derűs napsugár rávetülésekor ez a hideg kőzetté dermedt élőlény-lenyomat, amikor még élt. Pont ilyen íráslenyomatok mozaikjából rekonstruáljuk Mály Gerő életpályáját. Már több mint ötven esztendeje elment, és lassan olyasvalakikkel sem találkozhatunk, akik őt életében egyáltalában láthatták még.

Mály Gerő Amerikában

Ez a rendkívüli, egyéni temperamentumú magyar komikus a második világháború alatt átélt borzalmak láttán - félelmében - az első alkalommal itthagyja Európát, és kimegy Amerikába. 1946 tavaszán az első magyar állampolgárok egyike, aki amerikai beutazó vízumot kér és kap. Úgy gondolja talán, hogy odaát mindent újra, elölről kezdhet - írja Bános Tibor Mály Gerőről. Amerika azonban rövid idő alatt felfalja, csaknem a szó legszorosabb értelmében. Sohasem tanul meg angolul, gyakran hangoztatott jelszava: "Ha az amerikaiak beszélni akarnak velem, tanuljanak meg magyarul!" Ezt ott nem veszik tréfára, és nem vették jó néven tőle... átlépnek a fafejű elveken egy szemvillanás alatt, és ennek következtében egyre inkább elszigetelődik. Míg végül New York egyik magyar vendéglőse megszánja a neves magyar színészt, és alkalmazza a vendéglőjében. Mosogat, felmos, és burgonyát hámoz. Kezdetben egy olasz pizzásnál gyúr tésztát, de egy olasz munkaerő megjelenésével ő hátrányba kerül, majd az utcára.

Végjáték

Barátoktól egyre inkább elszakad, az otthoni dolgokról lassan mit sem tud. A New York-i magyarok szánakozással látják nagyszerű színészünk rohamos elszigetelődését a környezetétől. Hazajönni már ugyanakkor nem tud, mert az 1948-as datálású hidegháború során - ideiglenesen ugyan, de Magyarország elzárja a határait az amerikaitól, így a kialakult, ugyanakkor ki nem mondott moratórium okán hazatérésről szó sem lehet. Tehát Amerika végül is nem fogadja el az öntörvényű művészt, ugyanakkor hazájába se térhet vissza. Különös hazátlansága mélyen elkeseríti. Megélhetésért küzd napról napra. Aztán egy rövidhír: az 1952. július 12-én, New Yorkban megjelenő magyar nyelvű hetilapban ugyanis "Az Ember" ezt jelenti:
"Mály Gerő, a ragyogó tehetségű magyar színész, New York-i lakásán 60 éves korában hirtelen elhunyt. Egy hét múlva, ugyan ez a lap megvonja élete gyors mérlegét is:
"A tragikus gyorsasággal eltávozott Mály Gerőnek mintegy 1300 dollár megtakarított pénze maradt az egyik New York-i bankban - sovány hagyaték ez egy sikerekben gazdag művészi pálya után" - írja a lap kommentátora nekrológként. Tragikus és szomorú vég ez. Múló porainak hazahozatala szóba sem került soha. Mondják, hogy méltó temetését a New York-i magyarok önzetlen támogatása teszi lehetővé. Utca, intézmény, szobor nem viseli nevét. A XX. század első felének egyik kitűnő komikusát lassan elfeledi nem csak a színháztörténet, hanem a nézők is meg-megfeledkeznek róla. Egyedül a sok-sok régi magyar filmben játszott ezernyi karakterszerep kapcsán marad meg alakja - talán a magyar színház és filmtörténet lapjain.



............................................

vissza

CSAK EGY NAP A VILÁG

Rácz Vali énekel: Csak egy nap a világ





Rácz Vali közkedvelt magyar színész- és énekesnő, aki a 30-as évek végén és a 40-es évek elején élte fénykorát előadóművészként. Amellett, hogy rendszeres fellépője volt a zenés kluboknak, lemeze jelent meg, s emellett 20 filmben is szerepet kapott. Elbűvölő kinézete és szexepile hozzásegítette, hogy a "magyar Marlene Dietrichként" emlegessék.
1911. december 25-én született a dél-dunántúli Gölle községben mélyen katolikus szülők egyetlen gyermekeként. Apja a falu iskolájának kántortanítója volt. Miután befejezte tanulmányait Kaposvár katolikus gimnáziumában Budapestre költözött, s a Liszt Ferenc Zeneakadémián tanult. Nem sokkal az érettségi után - a mezzoszoprán hangjának köszönhetően - kisebb filmszerepeket kapott énekesként, nem sokkal azután pedig a kor népszerű dalszerzői írtak számára hatalmas slágereket.
A II. világháború idején ő volt a Keleti Fronton harcoló magyar csapatok kedvence. 1944. áprilisában, amikor a náci csapatok megszállták Magyarországot, s megkezdték az ország zsidó lakosságának kitelepítését, Vali érintetté vált: zsidó barátait rejtegette elegáns villájában Budapesten. Ez év áprilisa és novembere között öt zsidó élt ott titokban, ameddig véletlenül az egyik menekült férje le nem buktatta. A magyar titkosrendőrség letartóztatta, és fogvatartották a székhelyükön, a hírhedt Hotel Majestic-ben, ahol a foglyokat kihallgatták és gyakran meg is kínozták, mielőtt elszállították őket a munkatáborokba vagy nyilvánosan kivégezték.
Segítői közbejárására megmenekült a kivégzéstől, s végül elengedték. A zsidók, akiket bújtatott sikeresen megúszták az elfogatást, és mindannyian túlélték a háborút, némelyikük később Izraelbe emigrált. 1991-ben, majdnem fél évszázaddal a történtek után a jeruzsálemiYad Vashemben a Holokauszt Mártírjaira és Hőseire Emlékezés Hatósága az "Igazságos a Nemzetek Között" címet adományozta neki.
1946-ban Rácz Vali összeházasodott az író és újságíró Halász Péterrel. Fiuk, Valér 1950-ben született, majd két évvel később megszületett lányuk, Mónika (aki később Monica Porterként vált ismert újságíróvá Londonban). A család az 56-os forradalmat követően azEgyesült Államokba menekült. 1970-ben visszaköltöztek Európába, majd '75-ben Rácz Vali és férje Münchenben telepedett le fiukkal együtt. Férje ekkor a Szabad Európa Rádiónak dolgozott. Rácz Vali itt halt meg 1997. február 12-én.
Monica Porter könyve édesanyja háborús hőstettéről "Deadly Carousel: A Singer's Story of the Second World War" címmel 1990-ben került először publikálásra, mely egy szélesebb, Magyarországon kívüli közönség figyelmét hívta fel Rácz Vali életére és karrierére.



A dal modern felfogásban (Budapest Bár-Lovászy András)






Göllén a faluban állandó kiállítás Minden elmúlik egyszer címen a helyi elemi iskola 1910-48 közötti időszakát, Rácz Ferenc kántortanítói működését és leánya, Rácz Vali, az 1930-40-es évek népszerű előadóművészének pályáját mutatja be. A Kanadában letelepedett művésznő földi maradványai a helybeli temetőben nyugszanak.

A kiállítás honlapja:ITT


vissza

VÁRKERT KIOSZK
















A Várkert Kioszk 1875-től 1882-ig épült Ybl Miklós tervei alapján. Ő a XIX. század második felének legnagyobb magyar építésze volt, fővárosunk számos híres épülete fűződik nevéhez. A Várkert Kioszk a budai királyi palotát övező kertek lezárásaként épült a Várkert Bazárral egy időben. A szabadon álló épület a királyi palotát vízzel ellátó szivattyúgépházat rejtette magában. A vizet a Dunából nyerték, majd tisztítás után két szivattyú segítségével nyomták fel a Várba. Az emeleten alakították ki a kezelőszemélyzet szolgálati lakását. A kazánház kéményét az épület díszes tornya rejtette el. A kis szivattyútelep az északi oldalon elegáns, loggiás bejáratú kioszkkal egészült ki. Az eklektikus épület reneszánsz és barokk stílusjegyek dekoratív ötvözete. A finom szobrászmunkákat Schröffl György és Ármin készítette, a sgraffito technikával készült groteszk falfestmények Scholtz Róbert munkái.

A Várkert Kioszk a két háború között és még egy ideig a második világháború után a budaiak kedvelt szórakozóhelye volt. A hatvanas években színvonala rohamosan csökkent, majd a rossz állapotú épületet végleg bezárták. Évekig üresen állt, és rövid idő alatt száz évet öregedett. Az összedőlés előtt álló épület a legutolsó pillanatban új gazdára talált. A legjobb restaurátorok munkálkodtak újjászületésén, a helyreállítás sikerült. Az új tulajdonos az egykori kioszkban kaszinót rendezett be. A főváros közönsége csak mint látványt kapta vissza a szép épületet, és azt is kissé harsányabban, mint amilyen az eredeti megjelenése volt. Az igaz, hogy most már nem rontja a rohamosan árválkodó épület a Duna-parti látképet, de mintha a csillogó szökőkút és a kaszinó aranyos emblémái a polgári közönséggel együtt egyenlőre a diszkrét eleganciát is kiszorították volna az épületből.

Forrás: budapestcity



Földalatti termek a Várkertnél: előkerültek Ybl ciszternái

Hat teremből álló ciszterna-rendszert tártak föl az eredetileg szivattyúháznak épült Várkert kioszk tőszomszédságában. A létesítményt hajdan a királyi palota vízellátására építették.



Írta és fényképezte: Kovács Olivér
Műemlékem.hu

A 19. század hetvenes éveinek fontos vízügyi-építészeti emléke került elő Budapest első kerületében, a felső rakparton. A feledésbe merült ciszterna-rendszer kialakítása a Várbazárt és a Várkert kioszkot tervező építészhez, a jelenlegi tér névadójához, Ybl Miklóshoz köthető.


„Egyelőre nem sikerült eredeti tervrajzot találni, így még pontosan a működésük sem tisztázott a most előkerült ciszternáknak” – nyilatkozta Janotti Judit első kerületi műemlékfelügyelő. Az ugyan köztudomású volt, hogy a Várkert kioszk (ismertebb nevén az Ybl-kaszinó) eredetileg szivattyúháznak épült, így az impozáns torony valójában a gőzszivattyú kéménye volt, azonban a hozzá tartozó vízügyi objektumokat idáig senki sem kereste.


Most sem keresték, hiszen a budai főgyűjtő csatorna kivitelezése során véletlenül bukkantak a föld alatti termekre. A Budapesti Történeti Múzeum régészei az építkezésnél hivatalból folytattak régészeti megfigyelést, így már az első termek előkerülésénél sikerült dokumentálni a feltárást.
„Összesen hat ciszterna helyezkedik el a kioszk épületétől északra, mellettük, a Duna felé, kicsit mélyebben pedig egy vízgyűjtő alagút húzódik, amelynek valamennyi teremmel kapcsolata van” – mondta el Magyar Károly, a múzeum régésze. A bolthajtású ciszternák három méretben épültek, van köztük két nagy, amelyek ötször három boltszakaszosak, vagyis tízszer tizenöt méter alapterületűek. A közepesek kétszer három boltszakaszosak, a kicsik pedig egyszer három boltszakasszal épültek. Jelenleg két és fél méter magasak, azonban a padlót másfél méteres kavicsréteg fedi, így a teljes belmagasságuk körülbelül négy méter lehet.

„Nyilvánvalóan kellett lennie még egy nagy gyűjtőmedencének is, a ciszternáktól délre, ennek pontos helyét azonban még nem sikerült meghatározni. A régészek ugyan rábukkantak egy eltemetett helyiségre a kioszk sarkánál, azonban a törmelék miatt nem sikerült egyértelműen a medenceként azonosítani” – tette hozzá Magyar Károly. A ciszternák megtalálását az is nehezítette, hogy a park kialakításakor több mint egy méteres feltöltés került a területre, így a medencék felső lebújónyílásait is föld borította.

A ciszterna-rendszer a Várbazár és a Várkert kioszk építésével egy időben, 1874 és 1879 között készült. A Duna vizét a hermetikusan zárt, csak az alagúttal kapcsolatban lévő ciszternákban elhelyezett kavicsréteg segítségével tisztították meg, majd a kioszk épületéből vezetéken nyomták fel a királyi palotához, hogy a vár ivóvíz-szükségletét biztosítsák. Később, amikor a fővárosban kiépültek a közművek, a ciszternák elvesztették szerepüket, így legalább nyolcvan-száz éve ember sem nagyon járt bennük.


A budai főgyűjtő csatorna jelenlegi építése nem veszélyezteti a ciszternákat, azonban az illetékesek még nem tudják, hogy a későbbiekben miként lehetne hasznosítani azokat. A Kulturális Örökségvédelmi hivatal szakembere szerint mint ipartörténeti érdekességek feltétlenül megmentésre méltók, azonban esetleges későbbi bemutatásukról a tulajdonos első kerületi önkormányzat határozhat.


Forrás: 
Műemlékem.hu






vissza

2010. június 1., kedd

ARANYSZARVAS -HÁZ ÉS ÉTTEREM ANNO ÉS MOST

Az óriási rácvárosi tűzvész utáni évben, 1811-ben Sághy Ferenc, az Egyetemi Nyomda gondnoka megvesz és összeépíttet három házat. Az egyikben ősidők óta vendéglátóhely volt: Georg Heisler cégérjogát 1695-ben, a tér nevét adó Szarvas kocsmát 1705-ben említi a krónika. Modern szelek fújnak: Sághy a sarkon kávéházat alakíttat ki, amely aztán jó negyven évre nemzetközi irodalmártanya lesz. A tabáni szerb értelmiségiek - élükön Vitkovics Mihály fivére, Jovan, a tabáni pópa - a magyar nyelvújítással párhuzamosan itt dolgozzák ki a modern szerb ábécét és nyelvtant. Kétszer is időzik körükben a fürdőkben gyógyulást kereső filológus Vuk Karadžić, akinek a hatására Goethe elkezdett szerbül tanulni. Az emeleten lakik Jakov Ignjatović budai főjegyző, "a szerbek Jókaija". Szalonjában - s a kávéházban is - éppúgy megfordul az irodalom minden jelese, mint a szemközt lakó pálos atya, Virág Benedek almaillatú szobácskájában. Soroljuk? A leghíresebb magyarok: Batsányi, Kölcsey, Kazinczy, Berzsenyi, Bajza, Vörösmarty, Toldy Ferenc, Döbrentei Gábor; a horvát költő, Matija Petar Katančić; a szlovák Ján Chalupka meg a román irodalom és történetírás két nagysága: Samuel Micu-Klein, az első latin-román-magyar-német nagyszótár szerkesztője és Petru Maior
Az 1838-as nagy árvíz idején a Szarvas sokaknak nyújt menedéket - Christen kávést a "bátor és önfeláldozó magatartásukkal kitűnt polgárok" névsorában találjuk.

A tabáni szerbek létszáma fogy, cserébe gyarapszik a németeké. 1840-ben itt dominóznak, s "fejvakarva borzadoznak ama rettentő csapás ellenében, miszerint a magyar szó Buda városában is széltében lábacskára kapogatni kezdeget." Mire a forradalom kitör, magyar fészek már ez. 1849 januárjában állítólag itt fogják el a forradalmár pap-költőt, Czuczor Gergelyt, akit Riadó című verse miatt hatévi várfogságra ítélnek. A várostrom idején Aulich tábornok hadiszállása és elsősegélyhelye telepszik a házba s a kávéház termeibe.
Ezután már csak annyi izgalom adódik, hogy Martinovics Elek kávés 1862-ben színes üvegű verandát építtet üzletéhez, amely sok gazdaváltással, de egészen az első világháború végéig szolgálja a tabániakat. A két háború között a helyiségekben már patika ragyog. Az Arany Szarvas vadvendéglőként támadt fel, az 1971-es budapesti Vadászati Világkiállítás alkalmából teljesen felújították. Évekig az egyetlen hely volt a városban, ahol vadat lehetett kapni. Az utolsó harminc év törzsvendégei közül emlékezzünk meg a költő-festő házaspárról, Vas Istvánról és Szántó Piroskáról, de főként Zórád Ernőről, a Tabán festőjéről, aki oly sokszor üldögélt nyaranta a teraszon.


Aranyszarvas (Tabán)
írta angelday dátum May 17th, 2010

Lehet arról hosszasan vitatkozni, hogy van-e különbség drága és olcsó étterem közt, nekem is voltak már többféle tapasztalataim, például amikor először jártam a Babelben egyáltalán nem vágott földhöz, pedig a Babel állítólag az egyik legjobb a műfajban. A nemrég kóstolt Kogart konyha is elég sótlan volt számomra, már kezdtem azt hinni, hogy velem lehet a baj.

És akkor elmentünk az Aranyszarvasba.



A Tabán alján, az Attila út végénél már régóta van Aranyszarvas, pontosan felidézni sem tudom, mióta. Többször is jártam ott, de semmi különös emlékem nem maradt meg róla, vagy a szemközt levő Tabáni Borozóról (emlékezetből írom a nevét). Az Aranyszarvas a Tabáni Borozónál egyébként sokkal rosszabb státuszban élt emlékeimben, konkrétan egy drága és rossz tourist-trap típusú étteremnek kategorizáltam.

Tavaly szeptember környékén a Csalogányból eljött Mogyorósi Gábor, és átment az Aranyszarvasba. A dolog attól érdekes, hogy Mogyorósi úr bizony megköveteli az új helyen is azokat a szerkesztési szabályokat és elveket, amiket ő már kialakított korábban, és ahogy ő maga dolgozik (ezt az egyik pincértől tudom): kérlelhetetlen és szenvedélyes.

Az 1200 forintért kapott kacsamájkrém paprika karamellel előétel egyáltalán nem tűnt inspiratívnak: egy pici tégelyben levő, egyenletesen elkent massza, a tetején sötétebb piros, aszpikos rész. Megfogtam egy kanalat, belemélyesztettem a kellemes állagú krémbe, aminek a tetején mintegy fél centi vastag a paprikás zselé, ráhelyeztem egy kicsit a kenyér szélére és a számba vettem.

(Ezen a ponton szeretnék tartani egy perc néma csend hatásszünetet.)

Itt, így értettem meg, hogy ilyet még életemben nem ettem, és megkockáztatom: Mogyorósi Gábor egy FŐNÖK, amiről tényleg kár lenne vitát nyitni. A kacsamájkrém megszólalt, életre kelt, vidáman, harsányan fickándozott. Az ízek harmóniájának olyan széles spektrumát tapasztaltam abban a kanálban, hogy kedvem lett volna felállni, a földhöz vágni az evőeszközt és annyit mondani: kész, vége, innen már nincs tovább, eljutottunk a pálya végéig. Zseniális alkotás. (És tudom, hogy 1200 forinton mi mindent lehet megvenni, meg hány ember éhezik Afrikában, de ez olyan 1200 forintos kacsamájkrém paprika karamellel, hogy ilyet még nem, és tényleg.)



Képünkön a töltött borjúszegy (2900 ft) és köretként külön tányéron kínált cukkínis lecsó (600 ft) hasonlóan ízletes volt, a borjú valami fantasztikusan jól sütött, pici kövér részt, picit megkapatva, gyönyörű ízekben pompázott. A lecsó mellé szintén kellemes. A legvégén egy citromtortát választottam szamóca befőttel, ez igazán nem volt kiemelkedő, de szintén remek iparosmunka.

Természetesen bort és buborékos vizet ittunk az ételekhez, igyekeztünk három ételhez három bort választani. Ezen a ponton fogalmaztam meg az éttermi manifesztómat, amit most leírok és innentől ez van, ez lesz:

A hétköznapok kegyetlen és ádáz harcában különösen kedves pillanat az, amikor választott kedvesünkkel elmehetünk olyan éttermekbe finom borokat és ételeket kóstolni, amik ünnepnappá tesznek egy péntek estét. Nem pusztán a társas együttlét és egymás közelsége, de a mesterien elkészített ételek és a hozzájuk fogyasztott precíz borok alkotnak olyan tökéletes egységet, amilyet máskülönben nem tapasztalunk, ezért, és nem másért, van szükség a jó éttermekre és arra, hogy megtaláljuk a hétköznapi boldogságot.

Erre képes az Aranyszarvas.

Aranyszarvas Étterem
Szarvas tér 1.
+36 1 375 6451
http://aranyszarvas.hu/

Az Aranyszarvas feltámadása
Az Aranyszarvas étteremnek otthont adó épület azon kevés házak közé tartozik, melyek még a háború előtt eltűnt régi Tabán emlékét őrzik. Régóta nézegettem, de csak kívülről. Bár mindig is nagyon jól nézett ki vaskos falaival és foghíjas, de láthatóan elnyűhetetlen téglafalon levő teraszával, viszont köztudott volt, hogy korábban olyan turistaétteremnek adott otthont, ahol mindegy, mennyire elégedetlenül távozik a vendég, mivel úgysem fog még egyszer visszatérni.

2008-ban azonban az étterem megújult: új csapat, új bútorok, új konyha. Az étlap alapvetően magyaros maradt (nem szaladt el a kardhalas-szentjakabkagylós irányba), de olyan egyéni módon tudnak hozzányúlni a megszokott alapanyagokhoz, hogy érdemes az itt lakóknak is kipróbálni. A séf, Mogyorósi Gábor korábban a Csalogány 26-ban tevékenykedett, szerintem nagyon jól tette, hogy váltott, mert egy sokkal kellemesebb környezetben bontakoztathatja ki képességeit.

Az első dolog, ami feltűnt, a jól eltalált belső kialakítás: jól passzol a régi épülethez, ugyanakkor mégse nehézkes, naftalinszagú, hanem könnyeden elegáns és kényelmes. A kiszolgálás kifogástalan, barátságos. Kezdésként házikenyeret kapunk vajjal: ez az egyik legjobb házikenyér, amit valaha étteremben kaptam, külső héja nagyon vékony, ugyanakkor ropogós, ízesre sült, s alatta már közvetlenül lágy, puha a tészta, mintha kemencében sült volna (vagy talán tényleg abban sült?).



Az előételek közül a kacsamájkrémet választottam paprikakaramellel – részben azért, hogy még néhány szeletet ehessek a kiváló kenyérből. A kacsamájas krémeknek általában intenzívebb íze van, mint az Aranyszarvasban kóstolt verzió esetén tapasztaltam, de ettől függetlenül kellemes előétel volt, nem is túlságosan nehéz. Nagyon jól passzolt hozzá a tetején levő paprikás öntet.



A főétel töltött borjúszegy volt, a tetején néhány szál spárgával, mellé spenótos rizottót ettem. A borjúszegy puha és jó ízű, fűszerezése visszafogott, de jól eltalált, ugyanez igaz a töltelékre. A rizottó elkészítése kifogástalan volt, de ízre nem túl emlékezetes.



A desszertek közül a gyömbéres csokoládékorongot és a málna financiert sárgabarackos fagylalttal is megkóstoltam. Ha valaki most fogja felkeresni az éttermet, egyértelműen a csokikorongot javasolnám. Nem mintha a málnás desszerttel bármi probléma lett volna, de a csokiban több meglepetés volt, és ízre is jobban ki van találva



Összességében az Aranyszarvas most pontosan megfelel azoknak az elvárásoknak, amelyek egy nagymúltú, ugyanakkor a korral haladó étteremben szemben felmerülhetnek, bátran ajánlom mindenkinek egy vasárnapi ebédre. Az is egy fontos előnye a helynek, hogy nem szálltak el az árakkal (a legjobb negatív ellenpélda a közelben található Déryné), szerintem az ár/érték arány is teljesen rendben van itt.


vissza

2010. május 31., hétfő

Arany János:Vojtina ars poetikája (részlet)

Állok Dunánk szélén, a pesti parton:
Előttem a kép, színdús üde karton:
Felleg s hegy által a menny kékje csorba,
A nap most száll le a város-majorba;
Büszkén a Gellért hordja bársonyát,
S fején, mint gondot, az új koronát;
Lenn a Tabánban egy toronytető
Gombjának fénye majdnem égető;

Míg fönt a Mátyás ódon temploma
Szürkén sötétlik, mult idők roma;
És hosszu rendje apró sűrü háznak
Fehérlik sorba’, mint gyepen a vásznak;
Alant a zölden tiszta nagy folyam,
Mint egy smaragd tó bércek közt, olyan,
Meg nem legyinti szellő’ s fecske szárnya,
Csak mélyén lüktet forradalmas árja;
Felszíne tűkör, és abban, mikép
Tündéri álom, az előbbi kép
Tisztára mosdva, felfordítva ring,
Mint lenge kárpit, a merő fal ing...
Ábrándos lelkem a hullámba mélyed,
Vágyban elúszva búvárlom a mélyet:
Itt, itt a nimfák! itt a cháriszok!...
Az utcán por, bűz, német szó, piszok.

vissza

Klösz György:Budapest Anno





vissza