MÁLY GERŐ ÉNEKEL

............................................................Mály Gerő színész, komikus

Életrajza:

Vidéki pályakezdés után a Vígszínkörben, az Angolparkban, az Apolló Kabaréban játszik

1921 - a Városi Színházban
1923, 1929; 1931-32 - a Belvárosi Színházban játszik
1924, 1928-35 - a Vígszínházban
1927, 1930, 1932 - a Magyar Színházban
1936-37 - a Pesti Színházban
1946-ban - az USA-ba emigrál, ahol kezdetben néhány filmben alakít
statisztaszerepet
1949-1952 - New York egyik magyar vendéglőjében dolgozik a konyhán

Család

Erdélyi születésű - ahogy saját famíliáját emlegetni szokta volt - a "híres-nemes nemzetes Mály-család" sarja. Talán kevesebben tudják róla, hogy egyébként örmény származású. Dajbukát Ilonával ketten alkotják a hazai örménység "képviseletét" a magyar színháztörténetben, annak az örménységnek, akiknek azért jelenléte koránt sem volt szokatlan az akkori Erdély területén. Édesapja - foglalkozására nézve: az aradi állomásfőnök - régi vágású úriember, aki a városában egyfajta tekintéllyel bíró potentát, és aki mélyen lenézi a "pojácákat", mert a színészeket társadalmon kívüli személyeknek tartja, ahogy akkoriban ez az általános felfogás uralkodik bizonyos társadalmi körökben. Fiát, Gercsit, aki itt Aradon elvégezvén a reáliskolát színész szeretne lenni, lebeszéli, sőt egész egyszerűen nem engedi erre a pályára. Apja a színészt a suszterlegénnyel helyezi egy rangra, de azért a színészt valamivel még kevesebbre taksálja. Nem is tudja, és tudta elhinni sohasem, hogy egy Mály gyerek!!! - komolyan színész akar lenni, úgy képzelte, hogy ennek a pályaválasztásnak valamiféle színésznőcske iránt fellobbant lángolás az alapja. Nyilván volt is ennek a feltételezésnek némi alapja, ám amikor Gercsi évtizedek múlva visszatekint ezekre a régi időkre, az emlékezet jótékony köde ereszkedik a pontos részletekre, bár nem tagadja sohasem ifjúkori csínytevéseit. "- Ha színésznőt szeretsz - mondogatja az öregúr ez időben - könnyebben eléred őt, ha mérnöknek mégy, nem pedig pojácának, színésznek..."

"Mégis színész lettem"

"Igen, színész lettem, mert, hogy tanárom szavaival éljek: eleven gyerek voltam. Már akkor szerettem gombostűvel szurkálni társaimat, nemcsak most. Sikerült is elérnem, hogy egyszer majdnem kicsaptak az oskolából. Ekkor úgy határoztam, tengerészkapitány leszek. No, persze ennek Jules Verne az oka. Utazni akartam a világ körül" - mondja Mály Gerő egy múltját faggató cikkben, 1929-ben. Nemcsak hogy egy iskolába jár Rajnai Gáborral, a későbbi nagy és ismert színésszel, hanem egy osztályba is, sőt éveken keresztül padtársak. Legendákat meséltek kettejük iskolás történeteiről, amelyben Rajnai és Mály az osztály, sőt nemritkán az oskola mulattatóiként tűnnek fel ilyen-olyan okból kifolyólag. Afféle jóban-rosszban együtt lévő pajtások. Aztán együtt lesznek színészek is. Később is számtalan alkalommal kerülnek közös darabban is egymás mellé, és lenyűgöző ilyenkor kettejük játéka, de kevesen tudják, hogy mindezek gyökerében ez a közös gyermek- és iskoláskori összetartozás húzódik. Egyébként kezdő színészként is számos alkalommal kerülnek egy társulatba. Vidéken többször közösen bérelnek "hónapos szobát". Mindketten szegények, mindketten éhesek, pénztelenek és napról napra élnek, absniclikből (szalámi- és felvágott-vég, néhány filléres étek, jobbára kedvenc kutyák, macskák számára) ebédelve jóízűen. Egymáson segítve gomolyog sorsuk Erdélyből Budapest felé navigálva, mígnem a Vígszínház színpadán egy-egy lenyűgöző előadásban, a közönség is részesévé lehet ennek az örök színészbarátságnak.

10 esztendőn át vándorszínész

"No de, utaztam is. Tíz évig hetenként faluról falura mint vándorszínész. A mindenit... csak színész lettem, de ebben az elhatározásomban otthon sohasem akartak megnyugodni. No... aztán eljött az idő, hogy nem volt miből kitagadniuk... Ezer szerencse..." Édesapját sohasem tudja rávenni, hogy megnézze színpadon. "Nézd - mondogatja az öreg tempósan és bölcsen - hallom, jó színész vagy. Hát elhiszem. De nem megyek el a színházba, mert hátha mégsem... Inkább hiszem." Faluzó színészként is működik, és amikor pedig szűkében van a pénznek, időszakosan beáll kereskedősegédnek és libákkal kereskedik, az a Mály Gerő, aki majd húsz esztendőn át első sarzsik között van a magyar színészet hadseregében. Egyébként jóval később, a kommün hónapjai idején ismét libakereskedéssel foglalkozik megélhetésből, mert a színházakat bezárják, a bankban lévő pénzeket zárolják, nem juthat fizetőeszközhöz, és hát élni meg kell valamiből. Mály Gerőben a vándorévek felerősítik az élni akarást, ha nem így, hát amúgy. No, de azért sohasem szomorkodik, pedig gyakran komédiázik olyan kis falvakban is, amiknek a neve még a megyei térképen sem szerepel. Sőt épp szülőfalujában községi jegyzősegédnek is beáll egyszer, "mert göröngyös úton vezet az ember élete, és sok mindent ki kell próbálni" - mondogatja. Mint községi jegyzősegéd egyik feladatául például a falu egyik házaspárjának kibékítését kapja. "A komédiásvérnek ezen a pályán is hasznát láttam. Volt a falunkban egy hibbanteszű hetvenéves csordás. Minduntalan civakodott a feleségével, aki féltékeny volt. A felesége akkoriban már a hatvannyolcadik évét taposta. A jegyző rám bízta a házaspár kibékítését. Én aztán felvettem egy ott talált fehér gallért és kenetteljes hangon megeskettem őket arra, hogy békében fognak eztán élni. Így is történt." Vidéki pályakezdés és vándorévek után, hogy miképpen kerül Budapestre, ezt a részt homály fedi, valószínű, bár adat ezt nem támasztja alá, hogy gyermekkori barátja, színházi kollégája, Rajnai Gábor valamilyen szinten szerepet játszhat a fővárosi jelenlétében.

Mály Gerő a Vígszínházban

"Alig néhány esztendeje - írja 1928 nyarán a "Délibáb" című színházi hetilap -, hogy Mály Gerőt, a magyar színjátszásnak ezt a nagyszerű értékét színházaink felfedezték. "Gercsi bácsi" addig vidéki színtársulatoknál kallódott, majd Pestre jött, kabarédarabokat játszott jól, rosszul, kedvvel, kedvetlenül. Már csak alig lengett benne az ambíció, a becsvágy elhalványítója: az idő egyre jobban elmúlt felette, amikor végre budapesti nagyszínpadhoz engedték. Egy halk szavú Csehov-darabban játszott egy öreg, bús parasztot. Szem nem maradt szárazon, alakítása örökre feledhetetlen maradt... és szerződtették a Vígszínházhoz. Itt egyik nagy siker a másikat követte. Csak a gázsija ment felfelé csigalépésekben. ...a Vígszínház műsortervezete most már esztendők óta számolt ezzel a nagy tehetségű művésszel, és évek óta alig akad olyan darab a Vígszínházban, amelyikben Mály Gerőnek ne jutna kisebb vagy nagyobb szerep. Mály Gerő ugyanúgy érezte, hogy hálával tartozik a Vígszínháznak, főleg pedig Jób Dánielnek azért, hogy tehetségét felfedezték és a napfénynél vakítóbb rivalda világosságába állították.

Mály Gerő, a színész

"Mály Gerő színésznek is, embernek is a legkülönösebbek egyike - mondja róla Vígszínházi kollégája, Fenyő Emil, majd így folytatja Mály Gerő leírását. - Ritka emberpéldány. Íme: kerek, szinte nyak nélküli fej, két csodálkozó, szúrós szem, jól tömött törzs, ez utóbbi két kurta lábon pihen. Mindent, amit csinál, halálosan komolyan vesz. Soha egy mosoly, egy arcrezdülés nem árulja el, hogy éppen a legbadarabb szövegeket mondja. Sőt, minél nagyobb képtelenségeket mond, annál savanyúbb képet vág hozzá. Mintha gyomorbajos lenne, s közben a legválogatottabb ételekre gondolna. Ez a kettősség komikumának lényege. Ettől lesz ő falrengető komikus."

Gercsi a színész és a magánember

"... én, tudják, mindig boldog ember voltam és az vagyok ma is. Nagy öröm az, embereket mulattatni. Csak az tudja, aki már csinálta. Aztán mindig kitalálok valamit, ami szórakoztat. Mostanában például odahaza szőnyegeket szövök. Hát ez nagyszerű szer az idegesség ellen. No, persze amilyen ideges én vagyok... attól még mozdonyvezető is lehetnék." Gercsi - ahogy szinte gyerekkorától fogva hívja mindenki - szeret kártyázni, sőt egyenesen imád. Ennél jobban a társaságot szereti csak igazán, afféle társaság lelke. Kedves szóval tart mindenkit, és jó házigazda módjára a társaság perifériájára szorultakkal is foglalkozik, bevonja őket a társalgásba, ébren tartja figyelmüket is. Valóságos művésze az emberek összetartásának, miközben az italtól - légyen az bor, sör, égetett szesz, pezsgő, - aránylag távol tartja magát. A társaság egyik legnagyobb összetartó ereje azonban, amikor főz. Gyönyörűségét leli a főzésben. Még vándorszínészi éveiből tapasztalhatta, hogy mit tesz egyes emberekkel az alkohol. Ez olyan erős és mély benyomást tesz rá, hogy élete során, még a legnagyobb válságok idején sem nyúl a feszültség feloldásául szolgáló alkohol bárminemű formájához sem. Szeret utazni. Olaszországban például többször is jár. Gyakran nyilatkozza, hogy "oda úgy megy, mintha hazamenne az ember". Szeretne gazdálkodni, pár hold földet tervez is mindig, majd egyszer vásárolni, hogy öreg napjaiban ott eléldegélhessen. Ez persze rózsaszínű vágyálom marad, mert sohasem vesz földet.

Mály Gerő és a siker

"- Nagy boldogság a nyílt színi taps?
- Nem.
- Hát a felvonásvégi?
- Nem.
- Hát a nagy kacagás, ami csak úgy ringatja a nézőteret?
- Nem.
- Hát akkor mi az öröm?
Negyvenkét esztendős vagyok (1926-ban mondja, szerk.). Ezt a negyvenkét esztendőt azért volt érdemes megélnem, hogy a Vígszínház szűk folyosóján Varsányi Irén megálljon előttem és gratuláljon a sikeremhez. Ez az öröm és ez a boldogság!"

Mály Gerő színpadi szerepeiben

1931 februárjában a Bethlen téri Színpadon adja Hufnágel Lojzi bácsit, a föld egyik legnagyobb papucsférjét Korcsmáros Nándor "A ketrec" című vígjátékában. Igazi főszerep, ahol virtuóz módon alakít, és a többi szereplőhöz képest "száraz és mégis sokszínű humora vezetett" - ahogy a kritika mondja. 1932 októberében a Vígszínház műsorra tűzi Indig Ottó "Ember a híd alatt" című vígjátékát. A könnyed félreértéseken alapuló vidámság egyik kedves figurája a Mály Gerő alakította "a betörő" alakja. A történet végig feszes tempójú, ugyanakkor elsősorban Mály Gerő lekenyerező tehetségére épít. A darab cselekménye egy életcél nélkül maradó, frissen diplomázott orvostanhallgató, Viski András körül forog. A gazdasági válság sújtotta országban az állástalan diplomások már egyesületbe tömörülnek a nagy nyomor és kilátástalanság okán, amikor Viski megkapja azt a diplomát, ami semmiféle élelemre nem váltható lassan már át. Az állástalanság, a lehetőségek kétségbeejtő korlátai miatt egy dunai híd alá vonul, hogy ott véget vessen fiatal életének. Ekkor lép színre az egészséges életfilozófiával megáldott csavargó, Mály Gerő, aki az életmentés fejében - egy aprócska szívességképpen - a megjelölt budai villába történő betörésre sarkallja az életcél nélkül lebegő fiatalembert, akinek persze, ha minden mindegy, akkor: "tessen már ezt a szívességet még megtenni...". Persze a szakképzetlen betörőt elkápráztatják az orvosi könyvek és műszerek, s azután, amikor maga a tulajdonos (Góth Sándor) főorvos rajtakapja az alkalmi tolvajjelöltet, beszélgetésbe elegyedik vele. Summa summarum, az időközben előkerülő családtagok számára már mint az újdonsült titkárát mutatja be a végzett és állástalan orvostanhallgatót. Az orvosprofesszor leánya (Muráti Lili) és az ifjonti betörő közt kialakuló szerelem megnehezíti ugyan a helyzetet, ám a meseszövés tekintetében egy kedves szálat szabadít a nézőkre. Összességében a darab siker, Mály Gerő - még ha nincs is állandóan a színen, de jelenléte meghatározó erejű, főszereppé előlépett karakterszerep.

Mály Gerő nevezetes szerepeiben

Szerepeiben markáns, erős egyéniségű komikus. Játéka vonzó, magával ragadó és kellően charme-os. Eszközeiben néha rikítóak - ahogy Magyar Bálint, egykori "főnöke" visszaemlékezik játékára. Például Deval "Tovaris"-ában felrója a kritika, hogy "nem bölcsész népbiztost, hanem parvenü hajcsárt fabrikált a szerepből". Molnár "Delilá"-jában éppúgy, mint a korábban játszott "Noszty fiú esete Tóth Marival"-ban is a mellékszerepből főszerepet varázsol domináns színpadi alakításával, és ezt sokan a színházból sérelmesnek vélik. Pedig Mály Gerő éppen egyik legnagyobb érdeme, hogy kezében a legparányibb feladat is óriásivá nő. Igazi atmoszféra-teremtő, nagystílű, és egyben azóta pótolhatatlan epizodista. A híressé váló csapos szerepe a "Delilá"-ban, és Bubenyik-alakítása a "Noszty"-ban megmutatja azonban igazi színészi képességeit, mind a közönségnek, mind a szakembereknek. Színháza, a Vígszínház valahogy mégis ódzkodik tőle. Kerüli a nagyobb szerepek rá osztását, és alternatív javaslattal élve rendszeresen, az akkor még tehetséges kezdőként nyilvántartott Bihary Józsefet ajánlja inkább a szerzőknek, rendezőknek. Ám sokan ragaszkodnak a biztos siker reményében Mály Gerő személyéhez. Hírlik, hogy talán a magánéleti gondjai gyűrűznek be a kelleténél erősebben a színfalak és a kulisszák mögé, ez okozza a vele szembeni felettesi ellenszenvet. "... a különélő feleségével való tartásdíj-problémái, a letiltások előli bujkálásai a színház gazdasági hivatalának olyan törvényellenes segítségét igényelnék, amit nem lehet vállalni, ezért aztán a színház váltig Bihary Józsefet ajánlgatja..." - beszél erről Magyar Bálint a Vígszínház történetét feldolgozó könyvében. Talán ennek a felfogásnak köszönhető, talán más dolog is közrejátszik - ma már ez nehezen kideríthető - de tény, hogy főszerepet - néhány rövid kabaréjelenetet leszámítva - sohasem játszik.

Bubenyik

Mály Gerő élete talán legnagyobb színpadi sikerét aratja Bubenyikként, "A Noszty-fiú esete Tóth Marival" című darabban. Mint Kopereczky báró inasa, bizalmasa, minden hájjal megkent tótumfaktumaként felvidéki tájszólással, tótos akcentussal beszél, és az egyébként koromfekete, drót keménységű haját ehhez a szerephez levágatja, és koponyáját teljesen kopaszra borotváltatja. Ahányszor csak megjelenik a színen jellegzetes szedett-vedett ruházatában, és egy szelídített, Berci nevű kos társaságában, hatalmas derültség, és nyílt színi taps kíséri minden szavát. Góth Sándor alakítja egyébként gazdáját, Kopereczky bárót, és közös jeleneteik a darab mindenkori csúcsteljesítményei közé számítanak. Ugyancsak kimagaslik a Rajnai Gábor játszotta Noszty Feri és Mály közös színpadi játéka, estéről estére. Az előadás színháztörténeti értékű, afféle mérföldkő. A házi főpróbán ráadásul még egy kedves közjáték teszi emlékezetessé az előadást. Alig kezdődik el a második felvonás, amikor előadás közben egy úr föláll az egyik páholyban, majd megindul a vasajtó felé. Az úr szemmel láthatóan idegen a színház cakkos labirintusában, folyvást elakad. "Mály urat keresem" - a színház egyik alkalmazottja azonnal odavezeti, megmutatja Mály urat. Az úr hozzálép, valamit mondani szeretne, de látszik, torka összeszorul és szó nem jön ki az ajkán. Kitárja két karját és meleg öleléssel borul a Bubenyiket alakító Mály Gerő nyakába. Pillanatokig állnak így, míg végre az idegen úr erőt vesz magán, és erősen fojtott hangon azt mondja: Köszönöm uram, köszönjük mindnyájan, és különösen Önnek...! Mály Gerő meghatódottan néz az idegen úrra. "- Szabadna esedeznem, kit tisztelhetek az úrban?" - Én ifjú Mikszáth Kálmán vagyok, Miskolc város főispánja..." (Tolnai Világlapja, 1926. október 13. / Mály Gerő)

A publikum úgy lelkesedik, ahogy Bubenyik - Mály Gerő akarja

"Nehéz, imbolygó járása van, mint egy bölénynek, és Bubenyik gumilabdaszerepében mégis szökkent, röppent a színpadon. Ez a nagy, darabos legény, ez a lunguj Bubenyik, a nyolcvanas évek édes mikszáthi "Landstreicher"-e, kedves, kormos pofájával, barna kockás pantallójával, rongyokba és madzagokba öltözötten, ahogy szombaton este lehajtotta a szerep kedvéért kopaszra nyírott fejét, a feléje zúduló tapsorkán ereje alatt komisz, kemény, örmény koponyájában bizonyára nem arra gondolt, amire mindenki a nézőtéren: hogy íme, a kutyagolások keserves évei leteltek, az út nem vezet tovább, s ő nyugodtan ülhet a Pannónia utcai híres kis fapadra sütkérezni, a szeptemberi nap, s a szeptemberi dicsőségek kései verőfényében. A szombat esti premierest nézőterén számára csupa idegen ült. Gőgös, kiábrándult szépségek, fanyar, fölényes urak, legádázabb pesti premierpublikum. És ez a publikum, úgy lelkesedett, pirult, sírt, vagy hahotázott, ahogy Bubenyik - Mály Gerő akarta" - írja Egyed Zoltán.

Ars poeticája

Mály Gerő humorát és egyéniségét pompásan jellemzi az a kis párbeszéd, rövid riport, amelyet Egyed Zoltánnal folytat ekkoriban:
"- Na, Bubenyik, mit szólsz a tegnap esti nagy sikerhez?
- Nem tudok izgatott lenni tőle.
- No?
- Nem. A premieren is a jelenésem előtt a Dózsa Pistát csiklandoztam. Tudtam róla, hogy nagyon csiklandós. Perczel, az ügyelő rám is szólt, hogy az Isten áldja meg, Mály úr, mindenki a szerepével foglalkozik, ne léháskodjék már, próbálják el inkább magukban az egészet! A csiklandozást a többiek miatt abbahagytam, de próbálni azt nem próbáltam. Azt már nem. Jön ott már minden magától, nem kell azt próbálni. Mint ahogy jött is nekem mindég, csak többnyire rövid ideig tartott. Mert én az életben is Bubenyik vagyok, hiába is akarnak belőlem jampecet csinálni és hiába akarják, hogy vadonatúj ruhában járjak, az úgy is pecsétes lesz. És aztán minden emberben, még a legkomikusabban is van valami vágy, hogy a többi embert megnevettesse. Nekem mindig nagy örömöt szerzett, ha az embereket meg tudtam nevettetni."

Mály Gerő, a filmszínész

Kabos Gyula mellett őt tartják az 1945 előtti filmgyártás másik nagy komikus egyéniségének, és számos filmben szereznek együtt és külön-külön is örömteli perceket a mindenkori nézőknek. Kabos kissé ijedt, megszeppent, félénk, de ravaszkodó figuráival szemben Mály kishivatalnok- és szolgaalakjaiból a tapasztalt, bölcs ember fanyar, évődő humora szólal meg. Talán népszerűségének egyik záloga is ez az ironizáló humor, "... árad a valóság levegője, a mély és páratlanul meleg emberi humor" - írja a korabeli filmkritika egyik alakításáról is, amely azonban a konkrét szerepén túl is jól jellemzi alakításait. Az 1931-ben forgatott "A kék bálvány"-tól az utoljára vele forgatott "Sári bíró"-ig (1943) összesen több mint 50 hangosfilmet készít. Többen vádolják modorossággal, bár modorosságra csábító testalkatától, és az elvárt külsődleges ábrázolásoktól jobbára mentesíteni tudja magát, sőt elmondható, hogy nagy gondot fordít a lélek- és jellemábrázolásra. Készül rá, annak ellenére is, hogy még a forgatásokon is közömbös arccal várakozik jeleneteire. Idegességét egyedül a közvetlen környezetére háruló "storizás", történetmesélés jelzi, habár inkább ezt is a kollégák feszültségének oldására használja - mint mondja, többször is. Ám rutinos partnereitől tudni lehet, hogy amikor sok történet kerül elő, akkor azért Gercsi nem olyan nyugodt...

Filmszerepeiben

Színészi mozgástere ugyanakkor eléggé behatárolt, főszerepet sohasem játszik filmeken sem, ahol igazi képességeit demonstrálni tudná. Jobbára ravasz inasokat, furfangos szolgákat, elszegényedett, agyafúrt vidéki rokonokat játszatnak vele, amely alakításokat így is - a korlátozott lehetőségek közepette is - az árnyalt játékkultúra jellemez. Szerencsés esetben egy-egy ráosztott figurával tökéletesen azonosulni tud, ilyenkor valósággal szárnyal, és a legenyhébb kifejezés is - a lexikonok sablonos meghatározásával élve - az, hogy "emlékezetes alakítást nyújt". Ilyen nevezetes szerepe egyébként a "Légy jó mindhalálig" István pedellusa, vagy "Az új földesúr"-ban, a "Fekete gyémántok"-ban nyújtott alakításai, de felejthetetlen a "Három csengő" inasaként éppúgy, mint a "Süt a nap" parasztgazdájaként, vagy mint kereskedő a "Pista tekintetes úr"-ban. "A hölgy egy kissé bogaras" című filmvígjátékban, amelyet egyébként Vajda László művészeti irányításával Ráthonyi Ákos rendez, Krompacher, a vezérigazgató furfangos mindenesének szerepében csillogtatja ragyogó képességeit. A "Katyi" című filmben a Bilicsi Tivadar alakította befutott pesti színész inasát formálja. A film egyik kedves jelenete, amikor egy intim pillanatban hallgatózáson kapják az inas Mály Gerőt, az ajtó mögött. "- Na de, János! Maga hallgatódzott! - Hát persze!" - mondja a világ termeszétesebb hangján, sőt majdhogynem sértődötten, mintha ezt mondaná: kikérem magamnak... ez magától értetődik... és hogy lehet egyáltalában ilyet tőlem kérdezni? Egyébként fergeteges humorú alakításaiban soha sincs túlzás vagy rájátszás. Majdhogynem eszköztelenül, vagy inkább a legegyszerűbb eszközökkel alkotja, építi fel szerepeit. Az "Anyámasszony katonája" című filmben afféle zupás kiképző őrmestert alakít lehengerlően. Zömök alkata, leptető beszédmodora, érces hangja egyenesen predesztinálja erre a szerepre. A forgatási szünetekben is őrmester-hangnemben beszél a kollégáival, olyannyira, hogy még a lovak is megregulázódnak szavára - és mindenki nagy derültségére. Ő is, mint Kabos Gyula, számtalan dialógust maga kreál a filmben, és sokszor eldönthetetlen a forgatás végére, hogy tulajdonképpen ez már benne volt eredendően is a forgatókönyvben, vagy Gercsi szájából hitelesen hangzó mondatot, ő találja ki oda. Ilyen jelen esetben is egy hiteles őrmesteri mondat a filmben, amikor a Mály kihallgatáson rárivall az újoncra: "Hogy merészelt legénységi fenékkel tiszti nyeregbe szállni?"

Mály Gerő tengernyi filmje közül számos "elveszett"

Tudni kell, hogy a második világháború során találatot kapott mindkét filmraktár, amelynek következtében a magyar filmek ún. nullkópiáinak jó része megsemmisült. Ennek a nemzeti kincsnek az elpusztulása okán számos Mály Gerő által is játszott film "elveszett", később is csak innen-onnan kerültek elő filmkópiák, gyakran nem teljes filmek. A nagyközönség tehát alakításainak csak egy részével ismerkedhetett meg a háború után, amely közül akad olyan is, amelyet 1990 előtt kommersz kategóriába sorolnak és amiatt nem kerülhet soha a mai nézők elé. Vagyis Mály Gerő filmszerepeinek töredéke ismert csak ma, miközben színpadi szerepeinek lenyomata kritikák és szemtanúk leírásából reprodukálható. Mint afféle régész, aki kőzetbe rekedt lenyomatból próbálja kisilabizálni, milyen élőlény is lehetett az a trilobita. Ilyen élőlény ma nincs, de még csak hasonló sem, és csak bambul az ember ennek a nem túl nagy tengeri állat fejének tükörlenyomatára és képtelen felfogni, mit érezhetett az őstengerben tavasz idején, az első derűs napsugár rávetülésekor ez a hideg kőzetté dermedt élőlény-lenyomat, amikor még élt. Pont ilyen íráslenyomatok mozaikjából rekonstruáljuk Mály Gerő életpályáját. Már több mint ötven esztendeje elment, és lassan olyasvalakikkel sem találkozhatunk, akik őt életében egyáltalában láthatták még.

Mály Gerő Amerikában

Ez a rendkívüli, egyéni temperamentumú magyar komikus a második világháború alatt átélt borzalmak láttán - félelmében - az első alkalommal itthagyja Európát, és kimegy Amerikába. 1946 tavaszán az első magyar állampolgárok egyike, aki amerikai beutazó vízumot kér és kap. Úgy gondolja talán, hogy odaát mindent újra, elölről kezdhet - írja Bános Tibor Mály Gerőről. Amerika azonban rövid idő alatt felfalja, csaknem a szó legszorosabb értelmében. Sohasem tanul meg angolul, gyakran hangoztatott jelszava: "Ha az amerikaiak beszélni akarnak velem, tanuljanak meg magyarul!" Ezt ott nem veszik tréfára, és nem vették jó néven tőle... átlépnek a fafejű elveken egy szemvillanás alatt, és ennek következtében egyre inkább elszigetelődik. Míg végül New York egyik magyar vendéglőse megszánja a neves magyar színészt, és alkalmazza a vendéglőjében. Mosogat, felmos, és burgonyát hámoz. Kezdetben egy olasz pizzásnál gyúr tésztát, de egy olasz munkaerő megjelenésével ő hátrányba kerül, majd az utcára.

Végjáték

Barátoktól egyre inkább elszakad, az otthoni dolgokról lassan mit sem tud. A New York-i magyarok szánakozással látják nagyszerű színészünk rohamos elszigetelődését a környezetétől. Hazajönni már ugyanakkor nem tud, mert az 1948-as datálású hidegháború során - ideiglenesen ugyan, de Magyarország elzárja a határait az amerikaitól, így a kialakult, ugyanakkor ki nem mondott moratórium okán hazatérésről szó sem lehet. Tehát Amerika végül is nem fogadja el az öntörvényű művészt, ugyanakkor hazájába se térhet vissza. Különös hazátlansága mélyen elkeseríti. Megélhetésért küzd napról napra. Aztán egy rövidhír: az 1952. július 12-én, New Yorkban megjelenő magyar nyelvű hetilapban ugyanis "Az Ember" ezt jelenti:
"Mály Gerő, a ragyogó tehetségű magyar színész, New York-i lakásán 60 éves korában hirtelen elhunyt. Egy hét múlva, ugyan ez a lap megvonja élete gyors mérlegét is:
"A tragikus gyorsasággal eltávozott Mály Gerőnek mintegy 1300 dollár megtakarított pénze maradt az egyik New York-i bankban - sovány hagyaték ez egy sikerekben gazdag művészi pálya után" - írja a lap kommentátora nekrológként. Tragikus és szomorú vég ez. Múló porainak hazahozatala szóba sem került soha. Mondják, hogy méltó temetését a New York-i magyarok önzetlen támogatása teszi lehetővé. Utca, intézmény, szobor nem viseli nevét. A XX. század első felének egyik kitűnő komikusát lassan elfeledi nem csak a színháztörténet, hanem a nézők is meg-megfeledkeznek róla. Egyedül a sok-sok régi magyar filmben játszott ezernyi karakterszerep kapcsán marad meg alakja - talán a magyar színház és filmtörténet lapjain.



............................................

vissza