1909-ben egy havas decemberi éjszakán- a Csend ucca 1 sz házban az Athenaum Nyomda kottaszedő nyomdászának családjába 10. gyermekként egy kislány született , akit Stefi névre kereszteltek a tabáni templomban...(Készült ez a blog anyám és nagyapám emlékére...)


2012. április 27., péntek

HOLDVILÁG UTCA: AZ ÖRÖK TÉMA

A Holdvilág utca megfestése a művészek örök témája az egykorvolt várostész hangulatának mintegy esszenciája. Eddig nem közölt festmény a Holdvilág utca 14-ről. Egy igazi csemege Turmayer Sándor képe( a lemenő Nap vet hosszú árnyékot a kis házra és a kerítésre)



További festmények a Holdvilág utcáról a Tabán Anno Galériában


TABÁNI HIVATALOS IRATOK


                       1853-as házasságkötés hivatalos másolata 1940-ből

A Tabáni Plébánia eredeti keresztlevele 1847-ből


                               Szegénységi bizonyítvány 1865-ből


Forrás: Vatera

2012. április 26., csütörtök

DALLOS SZIGNÓVAL:HADNAGY UTCA


GELLÉRTHEGYI SÉTA A TABÁNBÓL

Zámenhof, az eszperanto nyelv megalkotója
Meddig még?

Szerb kereszt az egykori Kereszt térről

Az új sportcentrum

A citadella háta mögött
Kilátás Lágymányosra


A Szabadság szobor és környéke




Hugarikumok?


Kilátás a Tabánra
Megjött a városnéző busz
Kilátás a bokron át

Forgalom hídon és híd alatt
Szabadság -híd a Szabadság -szobor felől
Régi kandeláberek

Itt a tavasz, virágzik a hegyoldal...

2012. április 23., hétfő

KONFLIS NŐI KOCSISSAL AZ 1900-AS ÉVEK ELEJÉN A KELETINÉL



         Parkoló konflis a Nemzeti múzeum előtt

VIRÁG BENEDEK:KÁNYA ÉS GALAMB




Félt, s messzébb röppent el kányától a galamb,
El is kerűlte számtalanszor a halált.
A ragadozó csalárdságot gondola ki, s így
Szól: bajjal éltek tí szegények! engemet
Közakaratból királytoknak válasszatok;
Fogadom, rátok nem támad ellenség soha.
A gyáva nép hitt, és magát megadá neki.
Mihent királyságot nyert, őket szaggatá.
Egy akkor így sohajtott: méltán szenvedünk!
   Meglásd, kinek higgy; gonosztól jót ne várj.

ÚJABB KÉPEK A HOLDVILÁG UTCÁRÓL




Mindkét művész a Holdvilág utca 14-et örökítette meg , a legtöbbet ábrázolt  tabáni házat. Az utcáról további 57 alkotást tekinthetünk meg a
Tabán Anno Galériá-ban

BRÜCK LAJOS-EGY TABÁNI FESTŐ 1846-1910

A Tabánt nagyon sokan festették. De a festők is ugyanúgy voltak vele , mint a kiskocsmába vendéglőbe járók, máshol laktak , de idejöttek a hangulatos városrészbe mulatni , dolgozni , magukba szívni levegőjét, megörökíteni szépségét.
Brück Lajoson kívül talán csak Zórád Ernő lakott  errefelé , ám ő csak gyerekkorában. Életének java részét a XIX. században élte le,  1911-ben Lyka Károly már memoire-t ír róla lapja hasábjain IN MEMORIAM címmel:







BRÜCK LAJOS

December 3-án halt meg Brück Lajos, a régebbi magyar festőgárda tagja, Budán, a Szarvas-tér 3. számú tabáni házban, amely kívülről alig különbözik a többi egyszerű, földszintes, szegény megjelenésű tabáni háztól, belülről azonban egy választékos ízléssel rendezett, artisztikus művészotthon képét tükrözi vissza. Francia gobelinek, francia barokkstílű bútorok, saját képei mellett egyéb, ma már műtörténetbe vonult mesterek képei közt lakott Brück Lajos vagy tizenöt év óta, ebben a miliőben, amikor végleg hazatért Parisból.

Ez a miliő tulajdonosának szinte végső pillanatáig a dolgozó ember műhelye volt.


Brück Lajos a legszorgalmasabb, a legtöbb munkát jegyző magyar művészek egyike. A tubust, az ecsetet rendszerint vasúton is magával vitte s megtörtént, hogy mire egy-egy hosszabb út végén kiszállt a vonatból, egész kis könyv volt tele röptében csinál vázlatokkal. Közvetlenül halála előtt, aznap délelőttjén is festőállványa előtt dolgozott, egy kis képen,amely az eskütéri rakpartról nézve ábrázolja a királyi várat. Általában városrészleteket, interiőrt, arcképet különösebb kedvvel festett, mint szabad természetet. Egyik ily reá nézve jellemző s a Ferenc József-rakpartot mutató képe, kint van a Fővárosi Múzeumban. Brück Lajos nagyon optimista volt, valósággal boldognak érezte magát, amikor pikturá-ról beszélt, hogy festőnek született, annyira szerette mesterségét. Harmonikus és sikerekkel teljes élet után halt meg hatvannégy éves korában. Nemcsak idehaza ismerték, sőt, ked-veltségének, szereplésének nagyobbik része a külföldre esik. Parisra, ahol egy időben, ahogy a franciák ejtették: Brück Lazsosz kitűnő csengésű, szerencsés név volt. Londonra, ahol külső sikerei tetőpontra jutottak. Angol arisztokratákat festett, az udvar tüntette ki megbízásokkal.

Brück Lajos Pápán született 1846. nov. 4-én. Iskoláit Budapesten végezte s itt kezdődnek első festészeti stúdiumai is. S innen Bécsbe megy a Képzőművészeti Akadémiára, ahol nagyon szűkös viszonyok közt él. Energiája azonban győzni tudott anyagi nehézségein, stúdiumai mellett apró megrendelései voltak s ebből még haza is küldött. Bécsből Velencébe megy, ahol az Accademia di Belle Arti-n Molmenti professzor tanítványa (1869-73). Római és nápolyi rövidebb tartózkodása után 1874-ben utazik Parisba, ahol Munkácsy Mihályt keresi fel. Munkácsy ekkor már nagyhírű művész, körülötte egész udvar van. Tanítványává fogadja Brück Lajost. Parisban két évi munka után kiállít a Salon-ban (1876).

Ettől kezdve állandó vendége a Salon-nak s 79-ben Mention Honorable-t is kap.

Ebből az időből való képeinek nagy része amerikai művásárlók tulajdonában van. Egy "Le départ pour la ville" című képét a párisi hírlapírók egyesülete (Cercle de la Presse) vette meg. "A távollevő levele" című képe pedig (1878) Daupias vicomte tulajdona Lissa-bonban. Amerikai vásárlókon kívül párisi műértők is sok képet vettek tőle. A nagy francia lapok Salon-beszámolóikban mindig megemlítették, köztük néhány szép dicsérő szóval ír róla. A Figaróban, annak idején a francia kritika súlyos embere, Albert Wolf. "La mairie de village" című képéről például így ír: "Falusi magyar birói szoba Brück Lajostól. Kis genre, amely oly erővel van komponálva akár egy történelmi mű. Sötét meleg színei Riberára emlékeztetők. Az előtérben botjára támaszkodó öreg asszony egy kis műremek. Csodásán harmonizál a környezettel. Művészi módon megfestett kép, amelyet minél tovább nézünk, annál több qualitást fedezünk fel benne." Egy falusi vasútállomást ábrázoló képéről pedig a következőt jegyzi meg: "Körülbelül minden pályaudvar egyforma. Ennek azonban a főérde-kessége: jellemzően magyar alakjai, eredeti kosztümjei. Nagyon ügyes ember ez a magyar festő."



Londoni tartózkodása és munkássága 1885-ben kezdődik. Alig hogy letelepedett, rövidesen már az udvar és az arisztokrácia tagjait festi. Műveit hamar megkedvelték. A Royal Academy-ben kiállított képei közül a feltűnőbbek: Longfellow "Tales of the wayside inn" című költeményéből vett hasonló című kép, egy londoni utcai jelenet "Az eltévedt fiú", Joachim kvartett (Joachim, Strauss, Ries, Fialti). Ez utóbbit a nagy angol képes lapok mind reprodukálták. Sikereinek láttára a londoni magyarok megválasztották egyesületük elnökének. Brück Lajos nagyon komolyan vette a bizalmat, ebbéli honorálását, s nemcsak viselte e címet, hanem komolyan dolgozott is a londoni magyarok és egyesületük érdekében. A legnagyobb buzgóságot abban fejtette ki, hogy a magyar egyesületnek az osztrák egyesületbe való beolvadását megakadályozza. Amíg ott időzött ez sikerült is neki, távozásával azonban, amikor hazajött Budapestre, a két egyesület összeolvadt. A művész távozását nagyon sajnálták Londonban, mert nemcsak festészetét, de egyéni természetét is kedvelték. A magyar egyesület bálján mindig vezető szerepe volt s a királyi család rangban legelső nőtagját mindig ő vezette a terembe. Az udvar abban az időben sokszor vett részt a londoni magyarok báljain.

1895-ben tér vissza Budapestre. Itt első munkái közt mindjárt kellemes megbízás várt rá. A király és Erzsébet királyné arcképét kellett megfestenie. Az egyiknek, a király természet után készült arcképének színes vázlata ma a festő hagyatékában van. Mindkettőt a királyi kúria épületének dísztermében helyezték el. Ezekből az évekből való még József királyi herceg, József Ágost és felesége Auguszta hercegasszony, Erzsébet hercegnő, az orleansi hercegi pár, Thurn-Taxis hercegi család, Bogdanovics Lucián szerb pátriárka, báró Dániel Ernő és felesége arcképe.

Pétervárra is elkerült Brück Lajos. A magyar kormány őt bízta meg 1899-ben egy kiállítás rendezésével. A kiállítást II. Miklós cár nyitotta meg s a művészt az Anna- rendjellel tüntette ki. A budai kir. várpalotában van a király számára, vásárolt "Könyvtár" és "Intérieur a schleissheimi várból" című képe, "Kilátás a Dunára" című képe pedig Vilma hollandus királynő, "Vár intérieur" képe - mindezek legnevezetesebb dolgai - gróf Zichy Nepomuk János birtokában. Sok képe van Haggenmacher, Strasser, Saxlehner, Hausz-mann, Szitányi stb. családoknál.

*
Brück Lajos művészi talentumát mind ez ideig alig ismerte valaki. Talán hihetetlennek hangzik ez, hisz a mester serényen vett részt a kiállításokon s művei fél Európában találhatók. Mégis ismételni merjük, hogy tehetségének igazi lényege ismeretlen marad mindaddig, míg művészi hagyatéka a közönség elé nem kerül. Mert munkáinak java a műhelyének zugaiban hevert. Sohasem került sem az amatőrök, sem a kritika e!é. Brück Lajos maga nem sokra tartotta ezt a száz meg száz tanulmányt és vázlatot. Csak meghitt emberei láthatták. Mihelyest ezek a Műcsarnok legközelebbi kiállításán a nyilvánosság elé jutnak: egyszerre más lesz Brück neve, rangja.
Vajjon miért bánt velük éltében oly mostohán? Lehet, hogy ő is osztotta a régibb festő-nemzedéknek azt a nézetét, hogy a nyilvánosság elé csak az annak rendje és módja szerint befejezett művekkel szabad lépni. A tanulmány és vázlat maradjon a festőműhely titka ; a kísérletek, a próbálkozások nem valók a nagy publikum elé, amely eredményeket akar. Brück is, mint sok régibb festőnk, gondos kidolgozással retouchirozta minden munkáját, hogy úgy mondjuk: a konvenció estély-öltözékébe bujtatta, mielőtt a szalonba vitte. Félénk és szerény természete visszariadt volna attól, hogy a frissiben felszedett, melegiben odavetett vázlat a maga pongyolaságában számoljon be mestere tehetségéről. Az akadémikus regula nem Jűrte, hogy borzasán, keletkezése friss bélyegeivel, hézagaival és rusztikus zamatjával jusson egy darab festett vászon avatatlan szemek elé.

Tudjuk, mennyi bajt okozott már az efféle felfogás. A "kidolgozás" ugyanis igen gyakran lesúrolta a képekről az ősi teremtő processzus minden érdekességét, a szabályszerű kivitel konvenciós mázt juttatott rájuk, a minden borzasságnak simára borotválása lefente a friss művek hímporát. Nem polemizálhatunk a holt művész felfogásával, csak megállapíthatjuk, hogy művészi érdeke ellen cselekedett, midőn e szép dolgokat, köztük elsőrangú, szemenszedett festményeket nem vitte még éltében a nyilvánosság elé. Megfosztotta magát attól, hogy híre-neve hangosabban csengő legyen s hogy a kritika átnyújthassa neki a méltán megérdemelt babért.

Friss, szinte impresszionisztikus, mindig kiválóan stílusos művek egész sorát hagyta hátra. Közülük néhányat e füzetben is reprodukálunk. Bennük egy más művészt ismer majd fel a közönség, mint amilyent eddig a Brück Lajos vignetta takart. A félénken gondos képkidolgozó helyébe élénk tempera-mentumú, esprit-vel teljes mester lép, aki épp e művészi hagyaték révén megérdemli, hogy legjobbjaink sorában említtessék. E művekben rokon lelket látunk a múlt század nagy francia mestereivel, nem utánzót, hanem hasonló vágyak által vezéreltet. Brück Lajos, mint művész, ezen a hagyatéki kiállításon fogja legnagyobb sikerét kivívni.




SZOMSZÉDOK BRÜCK LAJOS FESTMÉNYE
SZOMSZÉDOK
BRÜCK LAJOS FESTMÉNYE



A PIAC BRÜCK LAJOS FESTMÉNYE
A PIAC
BRÜCK LAJOS FESTMÉNYE





MÁLYVÁK KÖZT BRÜCK LAJOS FESTMÉNYE
MÁLYVÁK KÖZT
BRÜCK LAJOS FESTMÉNYE






PILLANGÓK BRÜCK LAJOS FESTMÉNYE
PILLANGÓK
BRÜCK LAJOS FESTMÉNYE





CSÖNDES ÓRA BRÜCK LAJOS FESTMÉNYE
CSÖNDES ÓRA
BRÜCK LAJOS FESTMÉNYE





TANULMÁNY BRÜCK LAJOS FESTMÉNYE
TANULMÁNY
BRÜCK LAJOS FESTMÉNYE





TANULMÁNY BRÜCK LAJOS RAJZA
TANULMÁNY
BRÜCK LAJOS RAJZA




PÁSZTORLÁNYKA BRÜCK LAJOS FESTMÉNYE
PÁSZTORLÁNYKA
BRÜCK LAJOS FESTMÉNYE



ŰRVÁROS A GELLÉRTHEGY TÖVÉBEN 3. RÉSZ

Vágó József harmincas évek elején írt elemzésében abból indult ki, hogy Budapest városszerkezete kialakulását tekintve Párizs és London között helyezkedik el. A Tabánnal foglalkozva két alapelv szintézisét akarta megvalósítani: Budapest nyitott fejlődési jellegét megőrizve (nagy és laza szövetű kiterjedés, a központtól távolodva egyre falusiasabb beépítés) folytatta volna az 1870-es években kiépített körutak által meghatározott zárt rendszert. E kettőség remekül megfelelt Buda továbbfejlesztésének, már megépültek a nem túl sűrűn lakott kellemes és egészséges nagy kertvárosok, de szükség volt egy nagyobb épületeket kiemelő, a városnak perspektívát nyújtó, de az autóközlekedést megoldó artériára: „tíz, húsz, ötven év múlva a biztosítani kell a város közlekedését.”- fogalmazta meg ekkortájt. Terve különbözött a többi pályázóétól, mert saját elképzelései érvényre juttatását sokkal fontosabbnak tartotta a kiírók által megadott feltételeknél. Például a tervezet körút mindkét oldalára egészen a Dunáig sűrű beépítést, soklakásos háztömböket írt elő, ám a városrész másik oldalán, a Gellérthegy felé lépcsőzetesen emelkedő kertvárost képzelt el.

               A tabáni új Attila körút 
A Döbrentei tér bérpalotasor bontását Vágó is számításba vette. Ő itt képzelte el az intermodiális csomópontként is funkcionáló új Szent Imre Gyógyszállót, amely piramisszerűen bedőlő, ám homorúan kiképzett homlokzatai egészen a Szarvas térig nyújtózkodtak volna el. A hatszintes épületkomplexumot négy udvarral osztotta fel. A harmadik emelet magasságában hatalmas, diadalívszerű átjárókkal „szakította át” a szalagablakok tagolta térfalakat, amelyeket tágas, füvesített teraszokkal koronázott meg. A hotelként is funkcionáló fürdő nemcsak a Rác megmentendő középkori értékeit rejtette volna el magában, hanem a Szent Demeter templomot, és a Duna-part mentén közlekedő kelenföldi HÉV tabáni végállomását is. „Szakítani kell tehát azzal a hamis romantikával, hogy a Tabánban kisvárost kell építeni alacsony házakkal. Éppen ellenkezőleg: világvárosi jelleget kell adni a Tabánnak is, ami nem jelenti azt, hogy teljesen be kell építeni, sőt! A Gellért-hegy és a hegyvidék szépségeit nem szabad eltakarni.”- írta az építész 1936 júliusában az Új Főváros című lapban.


A tabáni új Attila körút az egykori Döbrentei tér felől. Háttérben a Naphegy. (Fotó: Falanszter.blog.hu)

A gyógyszálló déli oldalán az új, északi részén pedig a régi Attila körút futott volna. A két hatsávos „sztrádát” a megnagyobbított Palota (ma Dózsa György) tér magasságában csatlakoztatta egymáshoz. Vágó ide képzelte el Budapest új Városi Kaszinóját, a Döbrentei térről ide költöztetett Fővárosi Közmunkák Tanácsa (FKT) új székházát, valamint az I. kerület ultramodern Városházáját. A Horváth-kert mögött, a mai Szent János térre egy új Színházat, valamint Erzsébet királyné egész alakos szobrát képzelte el. „A végleges megoldás tehát: új Attila-körút, a Gellért-hegy oldala teljesen szabadon hagyva, mint park, a Nap-hegy oldalán villák, a Palota tér körül új középületek. (…) Ez lenne a nagyvárosi megoldás, amely a legjobban segítené elő Buda rohamos fejlődését, a gazdasági életet és forgalmat, a közlekedést, a fürdővárosi és az esztétikai szempontokat anélkül, hogy leküzdhetetlen anyagi nehézségeket jelentene. Ez a megoldás, amelynek alapján programmá és gyakorlati valósággá léphet elő az álom: Tabán nem volt, hanem lesz!”


A kibővített Mészáros utca az Alagút felől Vágó József 1934-es látképén (Fotó: Falanszter.blog.hu)



Az új Déli pályaudvar, mint intermodiális központ. (Fotó: Falanszter.blog.hu)

A teraszokkal, ívelt vonalvezetésű ülőerkélyekkel tagolt bérházak szegélyezte új körút, a Havas Boldogasszony (Krisztinavárosi) templomnál keresztezte volna a szintén kibővített Mészáros utcát, amelyet hasáb alakúra megnyírt fákkal kívánt szegélyezni. Az Alagútból kivezetett műút nyugati végét az építész egy Rómáról elnevezett térrel zárta le. Ide szánta a Déli pályaudvar új fogadócsarnokát is, amely a jelenlegi fejállomástól 700 méterrel lett volna lejjebb. A térnek Vágó szintén intermodiális szerepet szánt. A MÁV dunántúli járatai mellett ide futottak volna be a helyi- és a távolsági buszok, a postajáratok, a vasutat kiszolgáló közúti teherforgalom gépjárműáradata, valamint a pályaudvar mellé elképzelt irodaházakban dolgozók autói is. A politikai okok miatt Párizsban élő mérnök – akárcsak a Nyugati pályaudvar átépítésére szőtt álmai esetében – ismételten nem nyert tervével. A főváros 1936-ban befejezte a Tabán bontását. Ismét egy újabb világégés köszöntött az országra, s a városrész bizantinisztikus átépítésre szőtt építészeti álmok végleg köddé váltak. (Bár id. Janáky István 1964-ben még megpedzegette egy Gellérthegy tövében kizsaluzni kívánt gyógyszálló felépítését.) A fürdővárosi elképzelések csaknem 50 éves álmát Bodor Ferenc építészeti szakíró fogalmazta meg a legjobban: "hová tűntek (…) a Tabánba álmodott épületmonstrumok, a tudományos fantasztikus filmek ház-dinoszauruszai, ez a ninivei sűrűségű kőrengeteg, csúszós skandináv fürdővendégek álomparadicsoma?"

Jamrik Levente

A körgyűrűsített Szarvas tér a Szent Imre Gyógyszállóval (Fotó: Falanszter.blog.hu)

Forrás:Falanszter.blog.hu