1909-ben egy havas decemberi éjszakán- a Csend ucca 1 sz házban az Athenaum Nyomda kottaszedő nyomdászának családjába 10. gyermekként egy kislány született , akit Stefi névre kereszteltek a tabáni templomban...(Készült ez a blog anyám és nagyapám emlékére...)


2010. november 19., péntek

LÁTOGATÓBAN POLDI BÁCSINÁL

Azt hiszem Poldi bácsit nem kell bemutatnom a Tabán anno olvasóinak. Elég röviden annyi, hogy a régi Tabán , az eltűnt városrész, a háromszáz éves kártyavár legismertebb és legnépszerűbb korcsmárosa volt, részint vendéglője olcsó árai , nagy adag és jóízű ételei által, és a mindig éhes és szomjas művészek pártolójaként. Krúdy egyenesen azt firkantotta alig olvasható zsinórírásával Poldi bácsi vendégkönyvébe, hogy a Fehérsas és Görög utca sarkán töltötte élete szép napjait és éjszakáit . Mert néha ott is aludt a vendégszobában egy-egy hajnalig tartó poharazgatás után. Mikor már halálos betegen feküdt a kórházban, utolsó kívánsága egy pókhálós palack bor volt a „Mélypince” legmélyéről. Az öreg személyesen vitte el, és az író a kórházi ágy szélén koccintva vett búcsút az élettől és barátjától.

De meleg szavakkal emlékezett Poldi bácsiról Tersánszky Józsi Jenő és Márai Sándor is , meg a Petőfi Irodalmi Múzeumban látható vendégkönyv tanúsága szerint számos, író, festő szobrász.
A vendégkönyvet élete főművének tartotta az öreg, az első oldalán gyermekeire hagyva , mint egyéb vagyon híján legfőbb értékét. Ez a könyvecske bizonyítja, miszerint ő és felesége Lina néni egykor „mindenki által szeretve és tisztelve voltak. A nyilas időkben élete kockáztatásával felkereste Márait, hogy rábízza a könyv megőrzését az utókor számára . Nem akarom elismételni a történetet, aki bele akar mélyedni ,ITT megteheti.
.........Borostyánnal fojtogatott fák a temetői úton
A vendégkönyv a világháború után kikerült Amerikába , de az utódok végül is (nagyon bölcsen) úgy döntöttek, magyar földön van a helye és legnagyobb megbecsülést is itt kapná meg, ezért hazaküldték. Poldi bácsi dédunokája 1977-ben hagyományozta a múzeumnak. 
A „ Mélypincéről” fennmaradt írásokból , a gyermekeinek a vendégkönyvbe írt bevezetőből és a vendégek bejegyzéséből egy olyan szorgalmas, becsületes kisember alakja rajzolódik ki előttünk, aki első pillanatra elnyeri rokonszenvünket és bizalmunkat. Dédunokája említette egyszer , hogy a derék korcsmáros valahol a Kozma utcai zsidótemetőben nyugszik, gyerekkora óta maga se volt ott , de a név alapján talán a gondnokság tud információt adni . Izgatottan készültem a sír felkutatására. Mint afféle zsidó vallásban járatlan ember egy szombaton fel is kerekedtem, napfényes idő volt november elején szokatlanul meleg . A temető két kovácsoltvas kapuja zárva volt. Nem értve a dolgot addig kerülgettem a kerítést míg a villamossíneken túl egy kis oldalbejáratot találtam, az is zárva, de belül egy középkorú ember sütkérezett a napfényben egy kis házikó előtt matatva. Kérdésemre csak annyit vetett oda félvállról :-Szombaton? Drága uram, szombaton sohasem vagyunk nyitva-és sütkérezett is tovább.



........Poldi Pácsi és felesége itt alussza örök álmát. 

Persze – gondolhattam volna-esett le a tantusz. A legközelebbi alkalom két hét múlva jött el. Péntek délelőtt. Cseperegni kezdett az eső, mikor elindultam , de nem akartam tovább halasztani a találkozást. A főbejáratnál a temetőőr mosolyogva fogadott, megjegyezve, hogy a parcella, melyben kocsmárosunk nyugszik, a temető leghátsó részében van, innen legalább félóra séta, plusz még a feliratok kisilabizálása, mert az se a legkönnyebb. Végig a temetői úton gyötört a dolog , hogyan fogom a sírt fellelni,
Az első, időben nem is oly távoli parcellák meg a mártírok ápolt sírjai után egyre elvadultabb lett a környezet, a csupasz, korona nélküli fák csonkjait és a sírköveket a földön vastagon benőtte, megfojtotta a mindenfelé kúszó borostyán, az eligazító táblák is egyre rozsdásabbak és olvashatatlanabbak lettek. Ráadásul az eső is nekiveselkedett, szemerkélésből nagy cseppekbe váltott át, a felerősödő szél hátulról szinte fellökött. A zuhogó esőben a sírok között kísértő szellemnek látszottam , ha valaki figyelt volna, de egy lélek se járt a környéken. Ledörzsölve egy sorjelző követ a szám alapján végre nyomra leltem, és a bozóton, kidőlt ágakon át a sírok közt bukdácsolva egy síremlék felirata láttán felerősödött szívdobogásom:
Édesanyánk, Édesapánk 
Krausz Lipótné sz .Fleischmann Lea 
1872-1945 
Krausz Lipót 
1870-1956 

Bizonyára Mariska lányuk, aki nagy lélekjelenléttel és bátorsággal mentette őket a nyilas terror alatt, állíttatta a sírkövet anyja halálakor 1945-ben, és férje is ide kívánt temetkezmi 11 év múlva.
Hát így esett meg szerencsés talákozásom a "Mélypince" korcsmárosával, -szerencsés-, mert a sírt viszonylag könnyen megtaláltam az esőben és a feliratai is meglepően jól elovashatóak. Újabb kavicsot helyeztem a többi mellé a sír mellvédjére és kezemmel végigsimítottam a hideg gránitot. Mától elmondhatom, személyes ismerőse vagyok Poldi bácsinak és Lina néninek. 

Nyugodjatok békében...



..........................A sírfelirat közelről ..

2010. november 18., csütörtök

STEINBACHER RUDOLF ÉLETE(fikció)



LÁMPÁS RUDI LEGENDÁJA
Élt egyszer a Tabánban , annak is a szegényebbik fertályán ,valahol a Hullám utca végén egy fiatalamber, Steinbacher Rudinak hívták, anyja otthon főzött mosott , apja meg vasutas volt a Délinél , füttyöskalauz. Rudi nem ilyen életet képzelt el magának, tágas irodákról álmodott, süppedő szőnyegekről, gellért-hegyi villáról, szép molett , ékszerekkel teleaggatott feleségről, rajcsúrozó lurkókról. Kítűnő eredménnyel végezte el a Czakó utcai általános iskolát, tíz évesen nyaranta kfutófiú volt a Krecsányi péknél, nyakába akasztott kosárral járta a girbe-gurba utcákat, szorgalmasan és sikerrel ajánlgatva a ropogós sóskiflit , perecet , miegymást. Kapott is barátságos barackot a fejére mesterétől, aki annyira meg volt véle elégedve , hogy nagy zacskó zsömlét nyomott a kezébe műszak után a fizetség mellé . Ősszel azután szülei beiratták a Fehérsas téri polgáriba, mivel úgy döntöttek , érdemes tovább tanulni a gyereknek, jó esze van, szorgalmas is , hátha viszi valamire. Mire felocsúdtak , Rudi elvégezte a polgárit is , ezt ugyan már csak jó eredménnyel , ám továbbra is szorgalmas , szerény fiatalembernek ismerték. Jelentkezett a Dávid Károly és Fia dobozgyárba, kitanulta a mesterség minden fortélyát, fel is figyelt rá a művezető , betették a gépműhelybe , ahol a vágó- hajtogató-, bálázó gépeket szerelték javították a mesterség minden csínját , binját ismerő öreg szakik, hogy egy percre se álljon a gép, ha ismét kikerül a termelő üzembe. Aztán egyszer csak apja halálával beütött a krach, még szerencse , hogy állásban volt és az összeroppanó , hirtelen éveket öregedett mama válláról levette a családfenntartás gondjait , jóllehet ez a család csak belőlük, kettőjükből állt. Aztán egy havas téli reggelen , jó két év múlva , hiába ébresztgette anyját , -mutter, kelj fel itt a kakaó-a mama már az égben teregette a frissen mosott lepedőket. Még a papagáj is elhallgatott az ablakba kitett kalickában, nem értette a hirtelen beállt csendet, nem hallotta a jól ismert csoszogást és nyugtalanul forgatta fejét a szoba felé, de nem látott a függönyön át. Rudi akkoriban már udvarolt egy gyárbéli lánynak, több hónapja , ám a lány csak hitegette , aztán valamikor a temetés környékén egyszer csak látta egy másik férfival, egy kinyalt ficsúrral , aki biztosan nem dobozgyári melós volt. És akkor Rudi is megroppant kicsit. Hazafelé betért az első kis csehóba, lehet , hogy a Három majom volt, de lehetett a Burgzsandár is .Aznap kapott hetibért, kicsapta az asztalra és bort rendelt.Körülötte hangos zsivajjal verték a blattot a helyi iparosok, de Rudi előtt, ahogy ürült a flaska , egyre ködösebb lett a világ . Éjjel tizenegyre , mire elfogyott a harmadik palack bor , meg a pénze is, szép csöndben lefordult az asztal alá.
Két markos pincér kitette az ajtó elé , óvatosan felültetve nekitámasztották a falnak, kalapját fejébe csapták. Persze reggel elkésett a gyárból, a művezető csak csóválta a fejét, de halkan megjegyezte ,ne forduljon ez még egyszer elő, mert akkor szólnia kell a mérnök úrnak , aki simán kiteszi az utcára. Rudi hálás volt ,megígért mindent, és kábán a másnaposságtól, de minden erejét összeszedve elvégezte munkáját. Aztán hazafelé megint útba ejtette a kocsmát, de pénze már nem volt. Ahogy ott álldogált, két ismeretlen csapotta vállára ,-szevasz haver –tudsz alsózni? Gyere meghívunk egy sörre .
Behúzódtak egy sarokasztalhoz; az egyik , egy köpcös , öblöshangú rendelt három korsó barna sört, és elkezdtek kártyázni , egy számolócédulára felírva a parti állását, mondván , a végén majd risztelnek. A két csaló összeszokott partner volt, ügyes hamiskártyás . Egyik sört rendelték a másik után, az előző napi bor is dolgozott még Rudiban , és a mennyiség hamarosan átcsapott minőségbe is, hamar lefordult a padról .A két haver persze felsegítette ültében, de kezük már könyökig a zsebében volt , pénz után kutatva.-Te ennek egy vasa sincs -döbbent meg a köpcös kis idő múlva , pedig tegnap két kézzel szórta a pengőt. Lehet , hogy mindet elszórta –vigyorgott a sovány , horgasorrú társ. Rövid tanakodás után egyikük nagy kalaplengetéssel távozott, a másik még fészkelődött a széken egy kicsit , aztán kényelmesen kiballagott a WC felé, hogy soha vissza ne térjen. Záróránál tört ki a botrány .
Rudit kidobták az utcára , miután a pincérek is átkutatták , feje a kocsivető kövön koppant. De a java csak másnap zúdult szegény fiú nyakába. Mikor a művezető ránézett a gyűrött ruházatban előtte tántorgó fiúra, elkomorodott. Perceken belül újra az utcán volt, egy fillér nélkül, állás nélkül. Mire lehullott az első hó , már a lakásból is kiakolbólintatta a háziúr lakbér elmaradás miatt. Fáspincékben , a Rudas ivócsarnokában húzta meg magát, alkalmi munkákból élt, néha egy-egy fröccsre behívták valamelyik kiskocsmába, ha pénzhez jutott , elitta rögtön. Egyik hideg januári estén, mikor a lehellet is rögtön megfagyott, a Kereszt téri Albecker konyháján segített éppen némi házmesterfröccs reményében, mikor a csapos beszólt az ajtón: -Rudi , kisérje már le Kászonyi tanár urat a Döbrentei térre a villanyoshoz- avval kezébe nyomott egy begyújtott viharlámpát.
Evvel újra beindult Rudi karrierje, igaz másképpen , mint egykor azt álmaiban elképzelte. Vastag pénztárcájú ügyvédek, jómódú iparosok, kereskedők, utolsó fillérjüket is elherdáló bohémek kisérgetése jövedelmező üzletnek bizonyult. Réthy nagyságos úr , váci gabonakereskedő meg egyenesen egy hatalmas méretű télikabátot és finom nyúlszőrkalapot ajándékozott neki, mikor felsegítette a konflisba. A két számmal nagyobb kabátban , a fülig nyomott kalap alól pislogó Rudi, szája sarkában az örökké füstölgő cigerettacsikkel meghatározó alakjává vált az éjjeli Tabánnak. Rendszeres ingajáratban közlekedett a Kereszt tér magasából az Albecker vendéglő és az Atilla út , meg a Döbrentei tér között. Alakja legendává vált, szerencsére készült róla egy fotó is röviddel a Tabán lebontása előtt. Alakja most már mindig így marad meg emlékezetünkben , ahogy a vendéglős mintegy magyarázatképpen odafirkantotta a kép alá:






kassius

MÁTRAI VILMOS 1877-19?


Mátrai Vilmos

1877-193…?
Festő, grafikus, iparművész. A budapesti Mintarajziskolában, valamint a nagybányai és a szolnoki művésztelepen képezte magát. Budapesten rajztanárként dolgozott. Többnyire tájképeket festett. 1904-től állított ki a Műcsarnokban és a Nemzeti Szalonban. Részt vett a Nemzeti Szalon csoportos tárlatán 1922-ben és 1923-ban.
Tanár a Mintarajziskola és Rajztanárképzőben. 1902-ben,25 éves korában írja „ Látszattan „ c konyvét , mely elsőként teljes egészében a perspektíva témakörét taglalja. Lyka Károly 1904-ben Művészet .c folyóirat negyedik számában az újonnan alakult szolnoki művésztelep tagjai közé sorolja.1929-ben teszi közzé „In memoriam Olgyai Viktor „ c . tanulmányát mesteréről..
Tabánban , a Döbrentei tér 22-ben egy üzlethelyiséget rendezett be műteremnek, itt kiállítást is rendezett a mellékelt linómetszet tanúsága szerint. Képeinek gyakori témája az akkor még létező tabáni romantika ábrázolása.




Mátrai Vilmos:Tabán,Holdvilág utca, rézkarc









Döbrentei u 22 Az egykori műterem helyén ma újvilági borokat árulnak

2010. november 16., kedd

KRÚDY BODEGÁJA


Kedves Olvasó!

A Tabananno elérte a 40000.ik oldalmegtekintést, ami egy ilyen "retro" témájú blog esetében
szerintem nem rossz.Ebből az alkalmomból felteszek egy kis kuriózumot gyüjtéseim közül.

KRÚDY BODEGÁJA
1917 nyarán Krúdy közreadott egy kis karcolatot. Később több kötetben is megjelent különböző címeken . A korabeli vendéglátás új formáját mutatja be az elképedt olvasónak:
A levelescsárdán, a duttyánon kívűl olykor az úgynevezett "bodegákat "is felkereste a férfinép, ahol fehérkötényes, kívánatos fehérszemélyek mosollyalfogadták a vendéget és a hátulsó kis szobába tessékelték. Hívták az ilyen helyet ízlelítőnek,falatozónak is, a mostani fővárosi büfék szomorú, szegényes maradékjai e régi dús bodegáknak.”
A század-fordulós bodegák két helyiségből álltak.Előttük tulajdonképpen elegáns kis élelmiszer kereskedés volt. Krúdy szemléletesen rajzolta meg, hogy a jégen tartott osztrigától a sódarakon,szalonnákon át a csülkökig, szalámikig, vadakig és halakig mindenkapható és hátul elfogyasztható volt, ami szemnek és szájnak ingere. A bodega elvitelre, „utcán át”-ra is adott az árújából. És volt ott „párizsi ecettel és hagymával, a rántott szafaládé, a tojásételeknek a sokfélesége, a sajtoknak, túróknak eldorádója, a kitűnő cukrászsütemények, kék dobozba préselt fügék , jó szagú narancsok, szőlők, almák.
Mindenkinek pótolta a kocsmai étlapot. Szívet , lelket melengető az is , amit az ősbüfék, a bodegák italkínálatáról megismertet velünk Krúdy.
„Ha vacsora után történetesen a sert kedvelted, válogathattál márciusi, udvari, kiviteli serekben, amelyek palackban és hordóban voltak kaphatók.
De volt raktáron pilseni, bajor és spatenbrau sörük. Ihattál fekete angol sört vagy édeskés édeskés münchenit tavasszal a barátok főztjéből. Raktáron álltak a borok a kereskedőknél, spanyol, francia , német , magyar palackok kacsingattak rád aplocokról. Pipázhattál szűzdohányt, havannaszivart, egyiptomi cigarettát, virzsiniát, médiát, ami éppen eszedbe jutott. És ha meguntad az életedet, olcsón vehettél egy revolvert is.”
Magyarán mondva , a büfét sem most találták ki, régen is volt az, csak egy kicsit másképpen adták meg a módját.........Egyébként a közelmúltban argentin tájakon járva hallottam a bodega szót , ami ott borospincét ,borházat jelent, olyan helyet, ahol kis harapnivalóval és borkóstolóval várnak mielőtt vennél néhány palack jóféle bort.
Forrás:
Dráveczky Balázs
Történetek terített asztalokról és környékükről