POLDI BÁCSI ÉS AZ Ő VENDÉGKÖNYVE

Márai a Mély Pince vendégkönyvében Az író budai-polgári életformájának elidegeníthetetlen eleme volt a kiskocsmák vagy korcsmák rendszeres látogatása. Nem volt rá jellemző, hogy egy törzshelyre járt volna, sokkal inkább törzshelyei voltak. Ezek között kitüntetett szerepet kapott Krausz Lipót „intézménye”. Valóságos kultusza volt e budai vendéglátóhelynek, melynek épülete már 1785-től bizonyíthatóan létezett: versek, rögtönzések kerülnek a vendégkönyvbe, mintegy megörökítve az utókor számára egy kor életformájának lenyomatát. „Bár oly mély volna az icce, mint amilyen mély itt e pince” – hangzik az egyik rigmus a nyolcvan lépcsőn a mélybe vezető úton elérhető kiskocsmáról. Az első lapokon már egy oldalon szerepel Kóbor Tamás, Pünkösty[!] Andor, Krúdy Gyula és Máray[!] Sándor neve. Krúdy 1931. május 21-én bizonyítványt állított ki annak igazolására, hogy itt töltötte a napot és az éjszakát. Márai a Föld, föld!...-ben is megemlékezik Poldiról és a neves vendégkönyvről: Resz­ke­tett a ke­ze, ami­kor át­nyúj­tot­ta az al­bu­mot, éle­te mű­vét, egyet­len kin­csét. A vi­a­szos­vá­szon­ba kö­tött al­bum­ba írók, új­ság­írók, mű­vé­szek, éj­sza­kai em­be­rek, a bu­da­pes­ti szel­lem­vi­lág lé­zen­gő ritterjei ír­tak né­ha tré­fás, né­ha ko­moly em­lék­so­ro­kat. A be­tű és a hon­ta­lan­ság ván­dor­le­gé­nyei, ez a min­den po­li­ti­kai, val­lá­si szek­tá­nál hű­sé­ge­seb­ben össze­tar­tó tár­sa­ság, ezek vol­tak a Mély Pin­ce, Poldi kli­en­sei. Poldi nem sírt, de ned­ves volt a sze­me, és a har­csa­ba­jusz alatt resz­ke­tett a szá­ja. „Gyu­la is írt be­le” – mond­ta re­ked­ten. – „Tedd el, leg­alább ez ma­rad­jon meg.” (…) Meg­kér­tem, vi­gye más­hoz az al­bu­mot, mert ná­lam nem len­ne biz­tos he­lyen. A becses album ma a Petőfi Irodalmi Múzeum Kézirattárának féltett kincse. A Mélypince törzsvendégei:  Ignótus Pál, Latabár testvérek..... .... továbbá Krúdy Gyula, Márai Sándor, Laczkó Géza, Várkonyi Titusz, Kellér Andor............... Forrás: cikk :Petőfi Irodalmi Múzeum            foto: tabananno

LÁTOGATÓBAN POLDI BÁCSINÁL

Azt hiszem Poldi bácsit nem kell bemutatnom a Tabán anno olvasóinak. Elég röviden annyi, hogy a régi Tabán , az eltűnt városrész, a háromszáz éves kártyavár legismertebb és legnépszerűbb korcsmárosa volt, részint vendéglője olcsó árai , nagy adag és jóízű ételei által, és a mindig éhes és szomjas művészek pártolójaként. Krúdy egyenesen azt firkantotta alig olvasható zsinórírásával Poldi bácsi vendégkönyvébe, hogy a Fehérsas és Görög utca sarkán töltötte élete szép napjait és éjszakáit . Mert néha ott is aludt a vendégszobában egy-egy hajnalig tartó poharazgatás után. Mikor már halálos betegen feküdt a kórházban, utolsó kívánsága egy pókhálós palack bor volt a „Mélypince” legmélyéről. Az öreg személyesen vitte el, és az író a kórházi ágy szélén koccintva vett búcsút az élettől és barátjától.

De meleg szavakkal emlékezett Poldi bácsiról Tersánszky Józsi Jenő és Márai Sándor is , meg a Petőfi Irodalmi Múzeumban látható vendégkönyv tanúsága szerint számos, író, festő szobrász. A vendégkönyvet élete főművének tartotta az öreg, az első oldalán gyermekeire hagyva , mint egyéb vagyon híján legfőbb értékét. Ez a könyvecske bizonyítja, miszerint ő és felesége Lina néni egykor „mindenki által szeretve és tisztelve voltak. A nyilas időkben élete kockáztatásával felkereste Márait, hogy rábízza a könyv megőrzését az utókor számára . Nem akarom elismételni a történetet, aki bele akar mélyedni ,ITT megteheti.

.........Borostyánnal fojtogatott fák a temetői úton

A vendégkönyv a világháború után kikerült Amerikába , de az utódok végül is (nagyon bölcsen) úgy döntöttek, magyar földön van a helye és legnagyobb megbecsülést is itt kapná meg, ezért hazaküldték. Poldi bácsi dédunokája 1977-ben hagyományozta a múzeumnak. 

A „ Mélypincéről” fennmaradt írásokból , a gyermekeinek a vendégkönyvbe írt bevezetőből és a vendégek bejegyzéséből egy olyan szorgalmas, becsületes kisember alakja rajzolódik ki előttünk, aki első pillanatra elnyeri rokonszenvünket és bizalmunkat. Dédunokája említette egyszer , hogy a derék korcsmáros valahol a Kozma utcai zsidótemetőben nyugszik, gyerekkora óta maga se volt ott , de a név alapján talán a gondnokság tud információt adni . Izgatottan készültem a sír felkutatására. Mint afféle zsidó vallásban járatlan ember egy szombaton fel is kerekedtem, napfényes idő volt november elején szokatlanul meleg . A temető két kovácsoltvas kapuja zárva volt. Nem értve a dolgot addig kerülgettem a kerítést míg a villamossíneken túl egy kis oldalbejáratot találtam, az is zárva, de belül egy középkorú ember sütkérezett a napfényben egy kis házikó előtt matatva. Kérdésemre csak annyit vetett oda félvállról :-Szombaton? Drága uram, szombaton sohasem vagyunk nyitva-és sütkérezett is tovább.

........Poldi Pácsi és felesége itt alussza örök álmát. 

Persze – gondolhattam volna-esett le a tantusz. A legközelebbi alkalom két hét múlva jött el. Péntek délelőtt. Cseperegni kezdett az eső, mikor elindultam , de nem akartam tovább halasztani a találkozást. A főbejáratnál a temetőőr mosolyogva fogadott, megjegyezve, hogy a parcella, melyben kocsmárosunk nyugszik, a temető leghátsó részében van, innen legalább félóra séta, plusz még a feliratok kisilabizálása, mert az se a legkönnyebb. Végig a temetői úton gyötört a dolog , hogyan fogom a sírt fellelni,

Az első, időben nem is oly távoli parcellák meg a mártírok ápolt sírjai után egyre elvadultabb lett a környezet, a csupasz, korona nélküli fák csonkjait és a sírköveket a földön vastagon benőtte, megfojtotta a mindenfelé kúszó borostyán, az eligazító táblák is egyre rozsdásabbak és olvashatatlanabbak lettek. Ráadásul az eső is nekiveselkedett, szemerkélésből nagy cseppekbe váltott át, a felerősödő szél hátulról szinte fellökött. A zuhogó esőben a sírok között kísértő szellemnek látszottam , ha valaki figyelt volna, de egy lélek se járt a környéken. Ledörzsölve egy sorjelző követ a szám alapján végre nyomra leltem, és a bozóton, kidőlt ágakon át a sírok közt bukdácsolva egy síremlék felirata láttán felerősödött szívdobogásom:

Édesanyánk, Édesapánk 

Krausz Lipótné sz .Fleischmann Lea 

1872-1945 

Krausz Lipót 

1870-1956 

Bizonyára Mariska lányuk, aki nagy lélekjelenléttel és bátorsággal mentette őket a nyilas terror alatt, állíttatta a sírkövet anyja halálakor 1945-ben, és férje is ide kívánt temetkezmi 11 év múlva.
Hát így esett meg szerencsés talákozásom a "Mélypince" korcsmárosával, -szerencsés-, mert a sírt viszonylag könnyen megtaláltam az esőben és a feliratai is meglepően jól elovashatóak. Újabb kavicsot helyeztem a többi mellé a sír mellvédjére és kezemmel végigsimítottam a hideg gránitot. Mától elmondhatom, személyes ismerőse vagyok Poldi bácsinak és Lina néninek. 

Nyugodjatok békében...

..........................A sírfelirat közelről ..

VASÁRNAPI SZALONSPICC KOCSMÁZÁS UTÁN

1932 októberi bejegyzés a Mélypince vendégkönyvébe:

Borbély Sándor : Tabánsirató

Éjszaka, ha már a Hold rí,

Nincs más vígasz , csak a Poldi,

Pár literrel szíven talál,

s feketét készít rá Amál.

S ha majd könnyeink tolulnak,

s unokáink leborulnak:

Új bérpaloták kövében,

Falában , levegőjében

Kísért majd itt néhány nóta,

s kik elköltöztek azóta,

Gyula bácsi, Kornél, Tabán

S mi mindnyájan bús részegek-

Visszajáró kísértetek-

Nézünk ki majd az ablakán

A másik oldalon rövid beírás:

"Ha berúgok kérem a jó emberelet, hogy vigyenek a mamához haza (Margit körút 50)

Szász Ella"

a "Mélypince vendégkönyve"

Elkészült a Mélypince tabáni vendéglő site-ja, elérhatő az oldalsáv "tabáni kocsmák "rovatában.

Itt gyüjtjük össze az egykorvolt neves műintézményről íródott cikkeket , festményeket , grafikákat, a neves vendégeket és bemutatjuk Poldi bácsi legféltettebb kincsét , a vendégkönyvet, melyet az életénél is jobban féltett. A könyv eredetije hosszú utat tett meg a Fehérsas utcai korcsmából Amerikába az utódok bőröndjében , aztán egy bolcs családi döntés után mégis visszakerült Magyarországra. Nem is akárhová- a dédunoka (T.J). a Petőfi Irodalmi Múzeumnak ajándékozta-.

........................................Krausz Lipót 1931-ben ,61 évesen

Öszhajú ,jóboru derék Poldi bácsi,
Mondja a cigánynak maga is hoqy -ácsi!-
Jobb a maga bora , mint a cigány dala,
A csopaki hegyoldal igaz diadala....

A vendégkönyv közvetlenül is elérhető ITT

vissza

TARNAY JÓZSEF:A " MÉLYPINCE " HALÁLÁRA

A "Mélypince" vendégkönyve számtalan vidám és szomorú bejegyzést rejt, híres és köznapi

vendégek tollából. Közülük most egy szomorú költeményt mutatunk be -az egyik törzsvendég,

névszerint Tarnay József kesergését élet és halál összefüggéseiről népszerű vendéglője lebontásának hallatán .A szerző kézírásával közölt versezet ott helyben a kockás abrosszal terített asztalon, bizonyára egy pohár rizling mellett született és jól érzékelteti a tabániak bontás előtt hangulatát.

A legendás törzsvendég Krúdy Gyula másnap 1933 május 12-én halt meg

A Mélypince halálára

Megint szünet.

Aztán megint csak Poldi bácsi kezdi el:

– A temetőről jut eszembe, hogy tegnap már verset írtak a vendéglő emlékkönyvébe a Mélypince haláláról. Tarnay József írta be a verset az albumba. Olvassa már el, na, itt van!

Hozza az albumot. Az utolsó oldalon kezdem nézegetni. Az utolsó oldalon van a vers. Már nem emlékszem határozottan, de hat, vagy nyolc strófa. Kedves. Megható. És főleg őszinte. Az első strófát le is másoltam. Íme:

„Már nem sokáig állnak a falak,
Mindent, mi régi, elpusztítanak,
Az apró, csendes kis házak helyét
Gőgös villáknak osztják szerteszét.”

És így tovább. Ha beleférne a riportba, az egész verset ide kellene iktatni.

Az album lapjait forgatom. Az első oldalon ez a feljegyzés áll: „1918-922 törzsvendég volt Kepes Gyula tábornok, a Ferenc József-föld feltalálója”.

Autogramok, versek, karikatúrák, vicces és kevésbé vicces emléksorok váltakoznak az albumban. (Érdekes, hogy a legkitűnőbb írók és újságírók milyen tehetségtelenek lesznek, ha emlékalbumba kell írniok!)

Miután szomorú aktualitása van, másoljuk le, mit írt Krudy Gyula a Mélypince emlékalbumába? Ezt írta:

Bizonyítvány.

Ezennel bizonyítom, hogy Krausz Poldi Mélypincéjéhez címzett vendéglőjében életem szép napjait és éjszakáit töltöttem.

Budapest, 1931. május 27.

Krudy Gyula.

Drága, felejthetetlen Krudy Gyula! Ő tudna most igazán szép, szívhez szóló búcsúztatót írni e Mélypince haláláról!

Olyant, amilyent a legrégibb budai kiskocsma múltja valóban megérdemelne.

Lestyán Sándor.

(Újság, 1933/109. /május 14./ 7-8. p.)

A HÍRES VENDÉGKÖNYV JELENLEG FELTÖLTÉS ALATT VAN , NÉHÁNY OLDALA MÁR LÁTHATÓ ITT

vissza