BŰN ÉS BŰNHŐDÉS A RÉGI TABÁNBAN ANNO1686-1708: HATÓSÁG ELLENI ERŐSZAK ÉS EGYÉB HUNCFUTSÁGOK:

A két város büntető joggyakorlatában a legbőségesebb anyagot a hatóság elleni erőszak, tiszteletlenség és engedetlenség esetei szolgáltatják; ezért a különös rész befejezéseként ezekről szeretnék még rövid áttekintést  adni, az engedetlenség példájaként említve néhány kisebb súlyú cselekményt is. Az osztrák büntetőtörvónykönyv 99. cikkében úgy rendelkezett, hogy a külön nem szabályozott cselekményeket a római jog (ius commune) szerint kell megbüntetni. A gyakorlat az említett magatartásokat megkövetéssel, házi őrizettel vagy rövidebb időtartamú áristommal torolta meg, de a végrehajtásnak fegyverrel ellenszegülőkre III. Ferdinánd 1643-i rendelete értelmében halált és vagyoni büntetést is kiszabhatott

 Buda és Pest hatóságának nem volt szüksége a római jog segítségére, az osztrák kódexben sem keresgélt szabályt, hanem valóban arbitrarie, az osztrák gyakorlathoz hasonlóan változatos módon torolta meg az ilyen eseteket. Hogy annyiszor kellett foglalkoznia velük, azt eléggé megmagyarázzák azavaros állapotok, a bíróság tekintélyének kamarai és katonai részről történt megcsorbítása, az újra meg újra kitörő pártviszályok, és talán a magisztrátus tagjainak sokszor alacsony műveltsége, csekély megbecsülése is.

Kéz és nykkaloda. úgynevezett "hegedű"

A hatóság elleni erőszak legsúlyosabb esete első tisztviselőjének megverése volt. Erre a tárgyalt korszakban csak olyanok vetemedtek, akiket az illetékességi kiváltság megvédett a büntetéstől. Név szerint Kohlbacher Lampért Mátyás pesti harmincadellenőr volt az, aki az adminisztrációra támaszkodva több mint egy évtizeden át fegyverrel is ellenszegült a pesti hatóságnak. Már 1693-ban megsértette a vásárbíró jogait, megtagadta az adót és gyalázta a bírót; 1696-ban erőszakkal vitte el a városházáról a legelőpénz fejében lefoglalt ökreit, s a reá kivetett adóösszeget sem akarta megfizetni mindaddig, míg a tanács számot nem ad felhasználásáról. A következő évben — mint már említettem — az adóvégrehajtás során eljáró Eschenbrugger bírót bottal fejbe vágta, sőt még kardot ia rántott ellene, de azután maga is megijedt a polgárság bosszújától. A Fürstenbusch-bizottság javaslatára ugyan jóval később 50 tallér pénzbüntetéssel sújtották, de garázdálkodását nem hagyta abba; 1699 nyarán ismét szabadszájúan mocskolta a tanácsot, sot a bíróviselt  Lehner Mihályt meg is verte. Az év őszén pedig komájával, Leistnerrel és több ellátóhivatali tiszttel együtt fegyveresen támadta meg a templomból kijövő bírót és szindikust. A tanács felháborodott tiltakozásában kifejtette, hogy a bírónak joga van sérelmét azonmód megtorolni, mert ez a római jog szerint notorium, és nem is mondható a saját ügyében ítélkezőnek, mert ilyenkor „nicht privátam sed publicam authoritatem defendirt". Még a kancelláriát is felkereste kérvényével, de az nem tehetett semmit . Hogy az adminisztráció jóvoltából Kohlbachernek semmi baja sem lett, az a két város 1707-i közös eljárásából is kitetszik; ez ismét a notórius zavarkeltő ellen folyt, a mindkettőjük elleni iniuria miatt.

Előkelő polgár inasa 17.század végén

A Kochlbacher okozta zavarokon kívül is szép számmal fordult elő hatóság vagy közege elleni erőszak. így fogta fel Buda hatósága a három tanácsosát kivont karddal megtámadó Scharl Ferenc cselekményét, ezért bilincsben végzendő közmunkára és megkövetésre ítélte, a kard viselésétől pedig eltiltotta.  De leggyakrabban a végrehajtásra kiküldött közegek ütköztek ellenállásba. Fegyverrel állt ellen a pesti tör vény szolgának, s a bírót mindennek elmondta Tempi Pál mézesbábos; csak azért szabadult meg néhány napi őrizet után, mert Lehner bíró is elhamarkodottan küldteáristomba. Notórius erőszakoskodó volt Jaskó Mihály. Állatzálogolás után erősen szentségeit a tanács ellen., majd a letartóztatásra kiküldött őrökkel szemben késsel védekezett. Ekkor még néhány tallérral szabadult, de 1695-ben, amikor a strázsamesterhadnagyra fogott  tőrt, felesége meg gyilkosnak szidalmazta ezt, súlyosabban is megbüntették. Három napi áristomot kapott, három napig kellett a térre vasban, feleségének pedig hegedűben kiáltania, mindig 9 és 10 óra között. A nyilvános megkövetés szövegének elmondásakor szájon kellett csapnia magát. Könyörgésére és közbenjárásra azonban a nyilvános büntetést elengedte a pesti magisztrátus.

Rácx határőr katonák 18.század elején

Jask óné, mert nem tett lakatot a nyelvére, hamarosan újra bekerült az áristomba. Harcias asszony lehetett a budai Wablerné is, aki végrehajtás során szóváltásba keveredett a két strázsamesterrel, majd pincéreivel ledobatta őket a lépcsőn, hogy a felcserek alig győzték őket kötözni. A költségeken kívül megkövetéssel és csekély pénzbüntetéssel szabadult, még a pincéreknek is elengedték a néhány órai megszégyenítő utcaseprést. A strázsamesterek elleni erőszakért, kardrántáséit, megverésükért a tettesek egyébként Budán és Pesten néhány napi áristomot vagy csekélyebb pénzbüntetést kaptak ; csak egy szabólegény került rövid időre „az új pesti kínzókamrába". Mellesleg itt kell megemlíteni azokat az eseteket, amelyekben a vádlott az erőszakot nem a hatósággal, hanem valamelyik polgártársával szemben alkalmazta, vagyis önbíi áskodáshoz folyamodott (sein eigener Richter gewest). Itt ugyan nem a hatóság vagy közege szenvedett, de a tanács tekintélyét érte sérelem, mert az önhatalommal a kény szer alkalmazás monopóliumán esett csorba. Ezért mindkét város vagy elzárással, vagy még gyakrabban szerényebb mértékű pénzbüntetéssel sújtotta a tetteseket.  Az ilyen önhatalmú intézkedés sajátos eseteként büntették a bírói zár feltörését.

Budai vásárra igyekvő vásározók

Gyakran előfordult, hogy valamelyik polgár rágalmazó vagy sértő kifejezésre ragadtatta magát a budai polgármester vagy a pesti bíró ellen. A tényállások elég változatosak: a tettes leszamarazta a polgármestert, verekedett a bíró házánál, tiszteletlenül az asztalt verte és dacosan felelgetett neki, mérgében életveszélyesen fenyegette, vagy megrágalmazta azzal, hogy fölösleges kiadásokat okoz a lakosságnak, hogy jogcsavaró, megvesztegethető, hogy csak párthíveinek kedvez, hogy a katonai parancsnokot gyalázta stb. Ugyancsak sokféle a kiszabott büntetés is: a tiszteletlent néhány napra, vagy szavainak bebizonyításáig áristomba tették, „hogy kijózanodjék", kisebb pénzbüntetésre ítélték, a bíró nyilvános megkövetésére kötelezték, sőt — mint a sok zavart okozó Jaskó Mihályt — polgárjogától megfosztva ki is utasították.

Az elmarasztalt nemegyszer a kamarai adminisztrációhoz fellebbezett, méltánytalannak vélve a fogságot vagy a büntetést; az igazgatóság ilyenkor méltányos elintézést rendelt, vagy egyenesen szabadlábra helyezését rendelte el, mint az Unger polgármestert megfenyegető Paukenhaider János esetében történt. Maguk a városok is fordultak az adminisztrációhoz, ha valamilyen okból nem bírtak a sértegető vei. így 1692-ben Gering Mihály János városi és egyben helyőrségi seborvos a pesti bírót nyüvánosan sértegette és párbajra hívta, majd a budai polgármester utasításának is ellenszegült, sőt „ut personam in publico officio constitutum" csúnyán legyalázta, őt a kamarai igazgatóság kötelezte megkövetésre és pénzbüntetésre; valószínűleg nem tagadta meg a prófosz karhatalmát a Proberger igazi bírói minőségét kétségbe vonó Pressl Bertalan üvegessel szemben sem. A felsőséghez kellett fordulnia a tanácsnak, ha valamelyik tagja sértette meg a bírót, és ezért ki akarták zárni az ülésekről. így történt ez Pesten a gyalázkodó Kleinhackel György esetében, Budán pedig Krempl Tóbiást akarta kizáratni Bösinger a már említett börtönfelnyitási viszály idején. A beadvány indokolásában a római jog, az egyházjog, Carpzov és Gaill német jogtudósok tételei támogatják a polgármesternek azt az állítását, hogy őt persona publica minőségében érte sérelem, ezzel pedig a tettes infamis lett, akit a közfunkcióból ki kell zárni. (Ez egyébként később meg is törtónt, míg Krempl a molnárcéh hasonló vádja alól nem tisztázta magát a tanácsnál.)

Ez az ügy átvezet az erőszakos cselekmények egyik mellékhajtásához, amelyekben a polgármester nem sértettje, hanem tettese volt az erőszaknak. A cselekmény mindkét esetben a budai tanácsot sértette, hiszen Bösinger ennek tagjai ellen követte el a tettlegességet. Abban az elmérgesedett ügyben, mely Klinglmayer péknek a törvényszolga fogságából való erőszakos kiszabadításával kezdődött, a polgármester 1695 tavaszán spanyolnáddal bal arcán véresre verte, vagy a maga előadása szerint „gyengéden megütögette" Krempl tanácsost; később meg egy távozó gyógyszerészlegény — nyilván nem gazdája tudta nélkül — meg is pofozta. Krempl erre az elutazó legényt társaival együtt megleste a melegfürdőnél, s útravalóul jól eldöngette. Sem ő, sem a vele tartó Unger nem fukarkodtak a szidalmakkal Bösinger ellen, de ez sem maradt adósuk. A kamarai adminisztrációnál évekig húzódott az ügy, végre megkövetéssel és csekély pénzbüntetéssel zárult le; ez egyébként még 1699 őszén is behajtatlan maradt. 

Céhláda 1675-ből

Még súlyosabban esett a latba Bösinger másik erőszakossága: 1697 nyarán vacsorára hívta meg Zaunockh tanácsost, és itt bizonyos számadásokat követelt tőle, majd szóváltás során az arcába vágott. Az egész tanács sértve érezte magát, és elégtételért fordult az adminisztrációhoz. A részegségével védekező Bösingert megkövetésre kötelezték, de a tanács nem nyugodott addig, míg ez nem kívánsága szerint, az egész magisztrátus, a fertálymesterek és a lakosságot képviselő néhány polgár jelenlétében folyt le. Ezenkívül a polgármesternek 25 tallér pénzbüntetést kellett letennie a Szentháromság-szobor javára. Több mint három év telt el, míg a szangvinikus gyógyszerész végre megfizette a mindkét ügyből eredő pénzbüntetését, s ezzel a tanácsból történt átmeneti kirekesztése is véget ért.

Ilyen példaadás mellett alig csodálkozhatunk azoknak az eseteknek jelentős számán, amelyekben a budai vagy a pesti tanács ellen fakadt szitkozódásra valamelyik polgár. A tiszteletlenség sokféle lehetett, az iratok nem is mindig részletezik; ilyen volt az ülésen tanúsított egyszerű insolentz, a kereset szerénytelen előadása, a bíró és a község szidalmazása, a magisztrátus becsületességének vagy hitelességének kétségbe vonása, tehetetlenségével szemben a polgárság erőszakos fellépésének „egészen lázadó" sürgetése, az adókivetésben eljárók megsértése, a porció-cédula megvetően történt elszakítása és hasonlók. Az ilyeneket elkövetőket a strázsamesterhez, súlyosabb esetben a törvényszolgához ültették le, az utóbbiakat meg is vasalták, vagy gyakran pénzbüntetésre kötelezték. A tanács megkövetése természetesen nem maradhatott el. Ha a feleség fakadt ki a hatóság ellen, a férj kötelességévé tették, hogy „fogja be a száját". Furcsa világításba helyezi a fellebbezési jog gyakorlását az a néhánypesti eset, amelyben büntetést róttak ki egy-egy polgárra a város ellen az adminisztrációnál tett valótlan panasz miatt.

 A kamarai igazgatóság ugyanis az ilyen félig polgári, félig büntetőügyekben is ólt felülvizsgálati jogával. A XVII. század végén Pesten fordult elő néhány jelentősebb eset. Eysserich Sámuel kereskedő 1697-ben nyílt utcán huncfutolta le a tanácsot, János deák szenátort és a rendes adófizetőket, s ezért a nyilvános megkövetésen kívül 300 ft pénzbüntetésre vagy negyedévi bilincsben töltendő fogságra ítélték. A kérésére mérsékelt pénzbüntetés még mindig 50 forintot, vagy nemfizetés esetén négy heti fogságot tett ki. Végül az adminisztráció enyhítette ezt — a megkövetésre és a kiállott fogságra való tekintettel — 25 forintra. Csiszár Mihály pesti lakos megrágalmazta János deákot, hogy 1693-ban porciópénzeket osztott szét a tanácsosok között, s ezzel a kijelentésével a megyeházán izgatta a polgárokat. A részletes bizonyítás ellene szólt, s ezért vasban végzendő közmunkára kárhoztatták, de az adminisztráció a kiállott tíz heti vizsgálati fogság után szabadlábra helyezte.

Ugyancsak az  izgatás indokolta egy Peringer nevű pesti ember letartóztatását, mivel nem tisztességes dolog nyílt utcán valótlanságokat terjeszteni, s ezzel nyugtalanságra okot adni". A valótlanság abban állott, hogy Peringer az 1699-i porció Összegét 8000 forintra, a polgárok számát pedig 350—400-ra taksálta. Addig maradjon áristomban — szólt az ítélet —, míg ezeket a számokat be nem bizonyítja.

A kiváltságlevelek megszerzése után Budán és Pesten is előfordult, hogy valamelyik érdekcsoport a hatalmon levők ellen izgatta a polgárságot. Budán Bösinger működésének utolsó szakaszában, 1705-ben Sprenger János volt vízivárosi bíró nyugtalanságot keltett azzal, hogy a Bösingertől Bécsből vett leveleket más polgároknak, sőt az adminisztráció embereinek is mutogatta. Mivel a magisztrátus előtt eltitkolta ezeket, áristomba tették, de még a kancellária utasítása előtt szabadlábra került, mert a leveleket fogságában elégette. Ugyanabban a hajóban evezett az egyik budai jogász, Mieser Fülöp Jakab is, aki új kiváltságokkal és könnyebb terhekkel hitegette a polgárokat, így izgatott a hatóság ellen, és még 300 forint jutalmat is kért magának. A tanács biztosan megtartotta a kancellária ajánlására adott válaszában elhangzó fenyegetését, hogy Mieser meg fogja kapni azt, amit megérdemel.

 Pesten ugyanakkor az keltett zavart, hogy Pollermann tanácsos megkísérelte megtörni Proberger bíró serfőzési monopóliumát. Közben azzal fenyegetődzött, hogy majd leszámol a bíróval és a „kupaktanácsot tartó" magisztrátussal. Proberger nem is akart egy asztalhoz ülni ellenfelével, de mikor ennek titkos pálinkafőzdéjét megtalálták, elvesztette

hitelét. Csak 1707 tavaszán, megkövetés mellett fogadták vissza a tanácsba. Mindezek az ügyek a városok lakosságán belül kialakult érdekcsoportok harcával függőttek össze, és a sérelmek érzékeny megtorlása nem annyira az absztrakt városi tekintély, mint inkább az éppen kormányzó tábor érdekében törtónt. Így a felsorolt ügyek, bármüyen széles skáláját mutatják be az ellenszegülésnek és tiszteletlenségnek, nem érnek fel soha a városi joghatóság alól kivett seditionis crimen, a lázadás magaslatáig.

A városi juriszdikció határain belül inkább azt tapasztaljuk, hogy a magisztrátus kisebb eljárási vétségeket is tekintélyének sérelmeként torolt meg; így a más fórum előtti kiegyezést, az idézéssel vagy az adminisztráció utasításával szembeni engedetlenséget, hamis tényállítást vagy hamis bizonyítvány bemutatását. Az ilyenekért néhány napi áristomot vagy csekélyebb pénzbüntetést szabott ki. Ugyancsak fogsággal bűnhődött az a fél, aki ellenfelét a tanács színe előtt gyilkosnak nevezte, és azonmód meg is kellett ezt követnie. Valamivel súlyosabban torolta meg Buda hatósága Aurisch György kádár cselekményét, aki evangélikus vallását elhallgatta, s így a kádárcéh mesterévé emelkedett. Ötven akónyi hordót kellett készítenie a városnak, és 6 font viaszt adnia a templomnak. Később azonban a büntetést mérsékelték, és meghagyták nála a céhládát is.

A polgármester (bíró) és a tanács megsértésén kívül büntetés alá esett egyes hatósági közegek szidalmazása is. Egyes tanácsosok ugyan polgári úton kereshették becsületüket, de hatósági jellegük miatt a szankció sem maradt el. így az utóbb sikkasztónak bizonyult Schorr pesti vásárbíró, aki selymának és a város megcsalójának nevezte János deák szenátort, a nyilvános megkövetésen kívül 40 fuvart kellett hogy adjon a járdakészítéshez; később Neander városkapitány sértegetőjét hat fehér viharlámpa szolgáltatására és az egész homagiumra, kötelezte a tanács.  Áristom vagy pénzbüntetés járt annak, aki a fertálymestereket sértegette, a hajóhíd mesterét, vámszedőjét gyalázta,² a kapuőrre, éjjeli őrre illetlen szavakat (pl. Buren-wachter, kuruc huncfut stb.) kiabált. Ha a strázsamestert provokálták, és ez nem késett kardjáva! eldöngetni a kihívót, a tanács megállapította, hogy megérdemelten kapta a verést.  

A budai hatóság megtorolta a kerületi bíróságokon esett sérelmeket is.Az erkölcsi szabályoknak, a társas együttélés rendjének megsértéséből adódtak azok a kisebb súlyú bűncselekmények, amelyeket a két város hatósága általában csekély pénzbüntetéssel, áristommal vagy közmunkával torolt meg. Bár a kihágás fogalma még ismeretlen volt, visszatekintve ebbe a kategóriába sorolhatnók őket. Az ilyen deliktumok mintegy szubszidiáriusan  estek büntetés alá, ha nem valósították meg a törvényi tényállások egyikét. Példaképpen tekintsünk át néhányat. A vallás elleni sérelem volt a templom előtti verekedés, vagy az ünnepen végzett testi munka. A jó erkölcsökbe ütközött az idős szülőkkel szembeni rossz bánásmód, vagy a feleség szájaskodása, rossz viselete. Vossmayr Jánost Buda tanácsa négy heti közmunkára ítélte, mert szüleivel hányivetien viselkedett, mostohaapját megverte és megharapta; csak a papság kérésére változtatták át büntetését a Szentháromság-szoborra adandó 3 mázsa vasra.  Az osztályszempontok indokolták a mester vagy gazdasszony megveréséért kiszabott áristomot, a cselédlánynál „hegedűt". Pest tanácsa jellemző módon „kezdetnek 50 ütést" osztott ki Lehner Mihály két szolgájának, akik gazdájukat megverték.  Jelentős volt a közrendi sérelmek száma; ilyen a párbaj,a vaklármával előidézett zavarkeltés, a rémhírterjesztés (a rácok le akarják mészárolni a magyarokat!), az önkényes éjszakai házkutatás. A pesti felső kapu őrének erőszakossága hivatali hatalommal való visszaélésnek számított, de ha védelemben sebesített meg valakit, büntetlen maradt. A kuruc időkben bevezetett polgárőrség elhagyása kisebb büntetést vont maga után, de ha a helyettesként oda küldött fiúk a puskaporral játszva testi sértést okoztak, a pénzbüntetés növekedett, a fiúkat pedig megostorozták.

Kihágásként büntették a polgárok vagyonát sértő és veszélyeztető cselekményeket, ha nem estek a lopás vagy a rablás fogalma alá. így a gondatlanságból elkövetett  tűzokozás büntetése tíz heti áristomig is felmehetett. A szőlőhegyen történt rongálást, gyümölcsfa kivágását — hanem esett súlyosabb beszámítás alá — férfinál közmunkával, nőnél hegedűvel fenyítették meg. Ide sorolnám a haszontalan lim-lomot és orvosságot (!) árusító házaló esetét is, akit árujának elkobzása után a budai törvényszolga kivezetett a városból. Mindezek az ügyek arra a konklúzióra vezetnek rá, hogy a magisztrátus szigorúan ellenőrizte a lakosság életmódját, magaviseletét, erkölcsi magatartását, és fenyítő hatalmát a városokban éppen hatalmon levő csoportnak, rendszerint a vagyonos polgároknak érdekében gyakorolta.

Bűn és bűnhődés a régi Tabánban eddigi részei:
1./   Tolvajok és orgazdák
2./    Istenkáromlók és boszorkányok
3./    Házasságtörők
4./    Emberölés
5./    Hitvesölés
6./    Kettős házasság
7./    Nemi erőszak és társai
8./   Paráznaság és kerítés
9./   Orgazdák, csalók, sikkasztók, szökevények

10./ Templomi tolvajok, rablók, hamisítók
11./ Hatósági elleni erőszak és egyéb huncfutságok

BŰN ÉS BŰNHŐDÉS ARÉGI TABÁNBAN:TEMPLOMI TOLVAJOK, RABLÓK, HAMISÍTÓK

TEMPLOMI TOLVAJOK

Az ellenreformáció korában természetesnek találták, hogy a templomból vagy más megszentelt helyről történt lopást súlyosabban kell büntetni. Ennek kijelentésével kezdődik a Pr. Or. 85. cikke is. Budán fordultak elő ilyen esetek, de aránylag enyhe ítélettel értek véget.

Walhsch Gottfrid fogadóst, az Aranyhajó tulajdonosát 1692 elején Budán letartóztatták, s ezért felháborodott panasszal fordult a kamarai adminisztrációhoz; ez elrendelte a városnak a vizsgálatot, és azonnal jelentést tett Bécsbe. A fogadósra a tettes, Zandl Bernát 14 éves bajor fiú vallott; állítólag Wallisch bujtotta fel őt arra, hogy a budai felsővárosi templomban elrejtőzve, gyöngysorokat, kelyhet, Agnus Deit lopjon el onnan. Szerencséjére az ostyákat nem fogta meg kézzel, hanem kendőbe takarta. Wallisch mindent tagadott; az innen-oda hányódó szolgalegény — úgymond — haragból vallott rá, mert többször elkergette. A tanúk vallomásai Wallischnak kedveztek, de a fiú még a szembesítéskor is vádolta; csak akkor vonta vissza állítását, amikor a hamis eskü veszélyeire figyelmeztették, és a feszületre irányították a szemét. Beismerte, hogy ilyen módon akart szabadulni a következményektől; nyilván a kikeresztelkedett zsidóval szembeni előítéletre számított, s a letartóztató prófosz kérdése adta neki az ötletet.

Fosztogató katonák

 Most már Wallisch kiszabadult, Buda tanácsa pedig megtette javaslatát az ítéletre. Hivatkozott a római joga és a Carolina 172, 174, 175. szakaszaira, melyek ilyen esetben nagyobb szigort kívánnak, sőt a Criminalisten egyenesen halállal büntetnek. Mégis: a tolvaj összes haszna 2 garas volt, nem tört be, csak elrejtőzött, 15 éven aluli és szegény, a tárgyak visszakerültek a tulajdonoshoz. Ezért — ismét a Carolina 160. fejezete alapján, és persze Carpzov tekintélyével — halálbüntetés nem szabható ki. Javaslata megvesszőzésre és örök száműzésre irányult; az ostyák sorsára nézve még kínvallatást ajánlott. Nincs adat a tortúrára, de az ügy elhúzódott; az udvari kamara az adminisztráció felterjesztésére csak egy év múlva hagyta jóvá Zandl félsillingnyi megvesszőzését a pellengéren. majd száműzését. A fiút nemcsak szentségtörő lopásban, hanem hamis vádban (crimen falsi) is bűnösnek találta. Ehhez képest az ítélet enyhének számít; annak rendje és módja szerint végre is hajtották.

Tolvaj cigányok 17.sz végén

A másik esetben már nem a Carolinára, hanem a többszörösen zsinórmértékül rendelt Praxis Criminalisra hivatkozott a város. Mayr Franciska beismerte a 25 forint értéket meghaladó szentségtörő lopást, ezért a kódex szerint halállal kellene bűnhődnie, különösen visszaesése miatt. Mégis, mivel a lopott holmi kevés kivétellel visszakerült, a többiről itt van Bürgl Sámuel kötelezvénye, más lopás pedig nem bizonyult rá, a Pr. Cr. 85. c. 12. § 7. pontja szerint csak extraordinaria poena a helyénvaló. (A hivatkozás módja arra vall, hogy a törvénykönyv német szövegét használták !) A kamarai igazgatóság döntés előtt az orgazda letartóztatását és kihallgatását rendelte el, s ez meg is történt. Bürgl Sámuel azonban bizonyítani tudta, hogy ártatlan, mert a tárgyakat nem sciens qua tales, tehát egyházi jellegüket fel nem ismerve vásárolta meg, azután a valót megtudva segített a tettes letartóztatásában. Szabadlábra is helyezték, és most már csak az udvari kamara döntését kellett kisürgetni. Végre ez úgy ítélt, hogy a vádlott másfél évi fogságára és a kár megtérítésére való figyelemmel — bár halált érdemelne — még fél esztendeig dolgozzék bilincsben, majd menjen száműzetésbe. Ezen kívül nincs több teljes perünk; a szentségtörő lopás orgazdaságával vádolt Natl zsidó ügyében az ítélet nem maradt fenn, az 1701-ben szentségtörésért őrizetbe vett szabók iratai ugyancsak elkallódtak. Csak annyi derül ki róluk, hogy Jansler Ferenc szabólegényt a kapucinusok közbenjárására kiengedték, és visszaadták a kolostornak, ahol bizonyára addig is szolgált.

Kovács céh pénzes perselye 17.sz végén

A templomok fosztogatásához hasonló cselekményt követett el két éjjeli őr és sírásó, akiket a horvátvárosi bíró leplezett le. Kiásták a koporsókat, és deszkáikat eladogatták. A violatio sepulchrorum ugyancsak szent hely meggyalázásának számított, s az immár ismeretlen büntetés bizonyára szigorú volt, A két sírásó pere mellett fekszik Hirschl Vitus drámai vallomása is arról, hogy 1700-ban elhunyt felesége sírját is kifosztották, de a tetteseknek nem jött nyomára. Hét évvel később ezt a bűncselekményt is a sírásók rovására írták.

Díszes pénzesláda 17.sz végén

RABLÓK

Csak néhány esete maradt fenn, az ítéletek is különböző súlyúak. A Pr. Cr. a helyi szokás szerint kard vagy kötél általi halált rendelt a rablásra, ha nem voltak enyhítő körülmények; ha voltak, közmunka kiszabását írta elő. Ehhez híven Buda tanácsa — és nyilván az adminisztráció is — a latrociniumhan bűnösnek talált Lockgrasser Pált 1694-ben bitófára akarta juttatni, de ezt a várparancsnok helyettese megakadályozta. Több év után a kamarahuszárok tetten értek és elfogtak egy rác rablót, és a kamarai igazgatóság elrendelte, hogy a város ítélkezzék felette az osztrák büntetőtörvénykönyv szerint. A tanács őt — bizonyára enyhítő körülmények alapján — már 1698 márciusában félévi közmunkára ítélte, s a javaslatot felterjesztette. De a praedonatus el rapina vádlottja még másfél évnél tovább sínylődött a börtönben, döntés még mindig nem történt. A város — most már nevét is megmondva — ruhátlan és beteg állapotára, és főleg családja eltartásának költségeire hivatkozva nyomatékosan kérte az adminisztrációt, eszközölje ki az udvari kamaránál a netán elveszett ( !) ügyirat elintézését. A hosszú fogság után Puskaporos Miskót már semmiképpen sem ítélhették halálra.1 Az ilyen költségek és az őrizettel járó felelősség miatt kellett a városoknak egyenesen elrendelni, hogy ne térjenek ki a császári albizottság által nekik átadott rablók fölötti ítélkezés elől. Az időpontok egyezése szerint Budának Pató János huszár, Pestnek pedig Kandó Mátyás perét kellett lefolytatnia. Pató a sértettek kielégítése és társainak bevallása alapján kegyelmet kapott az uralkodótól, és magyar nyelvű békeesküjét letéve szabadult; az elrabolt drágaköves láda — konstantinápolyi gazdáinak elhalálozása folytán — később a kincstárra szállt

Menekülők 1686-ból

. Másként végződött Kandó pere, aki a velencei követ poggyászát rabolta ki. A sértett közbenjárása ellenére a Pr. Cr. 86. cikke alapján halálra ítélték, és az adminisztráció utasítására Pesten felakasztották. Érdemes itt megemlíteni, hogy a névrokonság alapján vele együtt elfogott Szabó Mihók ártatlanságának kiderültével kiszabadult, az igazi társtettesek nevét azonban a bitófára szegezték. Az osztrák főhatóságok tehát, amelyek emberölésért e korszakban egy vádlottat sem ítéltek halálra, a tulajdon súlyos sérelmeit (rablás, nagyobb értékű lopás) már többnyire kíméletlenül torolták meg.

I.Lipót tallérjának elő- és hátoldala 1682

PÉNZ-, OKIRAT- és MÉRTÉK HAMISÍTÓK

Csak a hamis pénz felhasználására van példa ebből az időből. Buda hatósága katonai panaszra 30, majd csak 12 forint pénzbüntetéssel sújtotta Gialmo Brentano kereskedőt, aki két katonának hamis dukátot adott el. A katonákat kapitányuk megfenyítette. Az okirat hamisítás  anyaga ugyancsak szegényes. A szökése után három évvel ismét kézre került Piernbaum György katonai obsitot mutatott fel, de hamar felismerték, hogy hamis; végül maga is bevallotta. Büntetése ismeretlen, de még másfél év múlva is ült. Egy boroszlói születésű nőt, aki tagadás után mégis beismerte, hogy a felhasznált leveleket és váltót Waibel festő pénzért készítette neki, irgalomból csak kiutasították, a hamisító azonban áristomba került. Az osztrák törvénykönyvben megszabott testi vagy vagyoni büntetés alternatívájából a városok csak az utóbbit alkalmazták, azt is szerény mértékben. Elsősorban arra törekedtek, hogy a károsultnak elégtételt szerezzenek, így Buda a kettős mérleggel mesterkedő rácokat a gyapjú vételnél megrövidített szűcs kárpótlásán kívül mindössze arra ítélte, hogy két gyertyát szolgáltassanak a tanácsházán ülő szegény foglyok számára. Máskor — részletezés nélkül — négy forint büntetést szabott ki hamis mérték használatáért. A további esetekben nem annyira a mérték volt hamis, mint a szállított áru kevesebb. így két pozsonyi kereskedő vádat emelt Bürgl zsidó ellen, hogy 64 lat ezüst fejében kevesebbet adott el nekik, benne sok ónt is. Érdekes, hogy a tanács egy rác aranyművest alkalmazott szakértőnek. Az ő terhelő vallomása alapján az eladót a törvényszolga kezére adták, s az ezüstöt lefoglalták a Szentháromság szobra javára. Ugyancsak Budán panaszolt be Gering kirurgus egy mészároslegényt, hegy megrövidíti a naponta szállított hús mennyiségét; később az ilyen visszaélésen tetten ért mészárost egy órára, nyilván a népharag prédájául, a strázsamester helyisége előtti emelvényre állították.

                                                Pest-Buda a 18.században


Bűn és bűnhődés a régi Tabánban eddigi részei:
1./   Tolvajok és orgazdák
2./    Istenkáromlók és boszorkányok
3./    Házasságtörők
4./    Emberölés
5./    Hitvesölés
6./    Kettős házasság
7./    Nemi erőszak és társai
8./   Paráznaság és kerítés
9./   Orgazdák, csalók, sikkasztók, szökevények

10./ Templomi tolvajok, rablók, hamisítók

BŰN ÉS BŰNHŐDÉS A RÉGI TABÁNBAN ANNO 1686-1708:ORGAZDÁK, CSALÓK, SIKKASZTÓK, SZÖKEVÉNYEK

CSALÓK,SIKKASZTÓK

A Praxis Criminalis alig szól valamit a csalásról, itt is inkább a szemfényvesztő pénzváltókról, vásári csalókról emlékezik meg. Leginkább ide soiolnám a csehországi Constanz Tamás esetét, akit 250 forint értékű arany- és ezüstpénze tett gyanússá. A strázsamester fogságából elővezetve bevallotta, hogy kártyázásból tartja fenn magát. Az ítélet bizonytalan idei közmunkára szólt a pesti városházán; csak akkor szabadulhatott ki, ha a pénz tisztességes eredetét bebizonyította.

          Fél lábbal áll a büntetőbíráskodás területén a sikkasztás is. A városok gyakorlatában gyakori elszámolási perekben elsősorban a panaszos kártérítési igénye érvényesült, de sor korült büntető szankciókra is. így a kiadatásnál már említett Engelmann-ügyben a hűtlen kezeléssel vádolt boltiszolga 11 hétig ült — szerinte ártatlanul — a budai strázsamesteméi, közben volt gazdasszonya az üzletet felnyittatta, és mindenét elvitette. Egy budai pincér, aki gazdája pénzének egy részét elkártyázta, bilincsben dolgozva kellett hogy a hiányt előteremtse; később azonban eskü mellett szabadon engedték.Hasonlóan kötelezték elszámolásáig Pesten kényszermunkára Sarlay Jánost, aki Nyitra tájékán a város megbízásából hajdúkkal elfogott egy házasságtörő párt, de pénzükből közel 90 forintot zsebre tett. A legjelentősebb sikkasztási ügy Schorr György pesti piacbíró ellen folyt, aki ugyancsak hónapokat töltött a strázsa mester őrizetében. A tanács hosszasan vizsgálta pénzkezelését, és végül bűnösnek találta részben szándékosan elsikkasztott, részben ex culpa, hanyagságból a városra nézve elveszett összegek hűtlen kezelésében. Az ítélet állásvesztésre, az okozott kár megtérítésére és 50 tallér pénzbüntetésre szólt, melynek egyharmadát (25 ft) könyörgésére elengedték.  Lehner János ügyében viszont, akit a polgárőrség számára átvett gyertyákkal történt visszaélésekben marasztaltak, a pesti tanács később megváltoztatta ítéletét, és helyreállította becsületét.

Kínvallatás

FOGOLYSZÖKÉS és SZÖKTETÉS

A Praxis Criminalis büntette a fogoly szökését és megszöktetését, az utóbbit szándék és gondatlanság esetén egyaránt. De Budán és Pesten, ahol az őrizet kezdetleges volta miatt elég gyakran szökött meg valamelyik fogoly, ezt a cselekményt alig torolták meg önállóan. Ha sikerült a szökevényt ismét kézre keríteni, a reá mért néhány forint pénzbüntetés eredeti cselekményét (pl. hatóságnak való ellenszegülés, tiszteletlenség) és a szökést együttesen vette figyelembe. Egyetlen esetben mondta ki a budai tanács hogy „die violirung des arrest vor sich Selbsten strafmässig", s ezért büntetése száz tallér lesz, de a jelekből ítélve csak jövedelemre akart szert tenni. Az összeget ugyanis — egyébként kétszeri mérséklés után csak a felét — a pécsi postamester tette le Bockh Kristóf volt boltiszolgáórt, aki a szökés után Pécsre ment, és ott házasodni készült. A számára kiállított bizonyítvány annyira takargatja a cselekményt, hogy nyilvánvaló: a postamestertől jövendőbeli veje tisztázásáéit szép summát lehetett kapni.

A fogolyszöktetés szándékos esete nem fordult elő, hiszen nem számíthatjuk ide az Unger—Krempl—Bösinger viszály során történt erőszakos zárfeltörést. Ha a kérdés szóba került, inkább annak megállapítására törekedtek a városok, hogy a szökésért terhel-e valakit felelősség, és ha igen, kit. A polgári eljárásjogban volt már szó róla, hoey a nem fizető adóst is áristomba tették; szökése esetén az azért felelős hatósági közeget kártérítésért lehetett perbe fogni.

Szökevény

Bűn és bűnhődés a régi Tabánban eddigi részei:
1./ Tolvajok és orgazdák
2./ Istenkáromlók és boszorkányok
3./ Házasságtörők
4./ Emberölés
5./ Hitvesölés
6./Kettős házasság
7./Nemi erőszak és társai
8./Paráznaság és kerítés
9./Orgazdák, csalók, sikkasztók, szökevények

BÜN ÉS BŰNHŐDÉS A RÉGI TABÁNBAN ANNO 1686-1708:PARÁZNASÁG ÉS KERÍTÉS

A katonaság állandó jövés-menése, a polgárság gyarapodása a rosszéletű nők seregét vonzotta a Duna-parti városokba. A hatóságoknak sok bajuk volt velük, sokszor ítélkeztek paráznaság és tiltott együttélés tárgyában. Ezeknek az ítéleteknek az előzményei azonban általában nem maradtak fenn, leggyakrabban két-három soros bejegyzések tartották fenn emléküket a tanácsülési jegyzőkönyvekben. Annyi kiderül belőlük, hogy egy-egy rossz életű nőszemély ügyében a városi hatóság meglehetősen sommásan járt el. Ha a nő beismerésben volt, vagy terhessége elárulta az előzményeket, nem volt nehéz elmarasztalni. De számos esetben a közhír, a könnyelmű élet gyanúja is elég volt a büntetéshez; egyre-másra seprűzték ki a nőket „wegen scandalosen vnd suspecten Hurenleben". Erre a fejlettebb jogi fogalmakkal szögesen ellentétes eljárásra maga az osztrák kódex (Pr. Cr. 81. c. 2. §) adott lehetőséget. Mint a törvénykönyv, a budai és a pesti gyakorlat sem tett különbséget a vadházasság és az üzletszerű kéjelgés között; az előbbiben bűnösök mégis kaptak annyi kedvezményt, hogy 8 vagy 14 napon belül férjhez menve a büntetéstől megszabadultak; ha pedig ez nem történt meg, a többiekhez hasonló száműzetés várt rájuk. Általában meg kell még jegyezni, hogy a kéjnőket rendszerint lopással is vádolták, s a büntetés mindkét cselekményért együtt sújtotta őket; így azt a váci vándorszűcsöt kifosztó nőszemélyt, aki mindössze két forintot ismert be díjként „propter turpem mercedem". Az ügyiratok hiányában nehéz megállapítani, a paráznaság vagy a lopás esett-e súlyosabban a latba.

                                              

Az egyes esetek önmagukban nem jelentősek, ezért inkább azt figyeljük meg, milyen természetű büntetéssel sújtották a tetteseket. A kerítésre, melyet az osztrák kódex külön szakaszban részletesen szabályozott (Pr. Cr. 80. c), mindössze két esetet találtam. Az egyikben a kerítőnőt (Kupplerin) 3 napon belüli távozásra kötelezték Buda területéről, holott a törvény szerint módjukban lett volna meg is vesszőzni; a másikban megelégedtek a száműzés fenyegetésével.A parázna nők szabályszerű büntetése a „hegedűvel" való kivezetés és a városból való száműzés volt, enyhébb megítélés esetén csak a kiutasítás és a „hegedűvel" való megfenyegetés. A „hegedű" (Fidel) az analógiák szerint három, kör alakú nyílással ellátott fenyítő-eszköz volt, mely az elítélt nyakát és két csuklóját úgy fogta össze, mintha hegedülne. Ebben a nyakkalodában kellett elviselnie a város végéig a tisztes életű polgárok, asszonyok és utcagyerekek szitkait, csúfolódását és hajigálását a szerencsétlen nőnek. 

Ritkább esetben pénzbüntetést vagy „kótert" szabott ki hegedű helyett a bíróság; de volt olyan ítélet is, mely két-három egymás utáni napra a nyakkalodába kárhoztatta a bűnőst. Volt mód a büntetés enyhítésére is ; így Márton pesti magyar gombkötő feleségét közismert könnyelmű életéért arra ítélték, hogy három vasárnap világítson a templomban, vagy vigye a „hegedűt", de mert fiatal volt, és férje is hibáztatta magát, 12 forint pénzbüntetéssel szabadult. Sichlnét pedig, aki Hurerey mellett lopott holmit is adott el, előbb fél óra hegedűre ítélték, de azután férjére és fiára való tekintettel csak kiutasították. Egy őrmes-ternének a fornicatio miatt kiállott 14 nap áristomra és terhességére tekintettel elengedték a nyilvános büntetést. A visszaesés viszont súlyosbította a nő helyzetét; azt a személyt, akit Pest már kiutasított, 24 óra alatti távozásra kötelezték, valami alamizsnát nyomtak a kezébe, s a törvényszolga közreműködését is csak nehezen engedték el. Modauer szolgálóját pedig, aki a gazdájával való paráznaság gyanúja miatt már előbb a városon kívül került, de utóbb ismét visszatért, arra ítélte a pesti tanács, hogy hegedűben álljon a pellengéren, azután űzzék ki. Maga Modauer is súlyos pénzbüntetést kapott, de ezt némileg mérsékelték. 

Ez átvezet a paráználkodó férfiak megbüntetésének kérdéséhez. Voltak szép számmal ilyenek is a városok tömlöcében. Az ugyan kivételes eset volt, hogy Buda tanácsa kiutasított egy pincért „ob suspicionem magnam inhonestae cohabitationis". De azokat a férfiakat, akik egyébként tisztességes nőt teherbe ejtettek, a cselekmény jellegére való tekintettel nem egyszer marasztalták gyertyában vagy viaszban a templomok javára.Eleinte ilyen jellegű volt a következményekkel nem járt paráznaság büntetése is, de egyre inkább helyet adott a pénzbüntetésnek. Jellemző, hogy Gloss Mátyás pesti szabólegényt céhe még ki is akarta rekeszteni a munkából életmódja és francia betegsége miatt. Súlyosabban bűnhődött Rumely Péter-rác, aki egy férjes nővel 8 hónapig élt együtt; 24 birodalmi tallér lefizetéséig áristomban tartották. Ugyancsak komoly összeget róttak ki azokra a legényekre, akik nyilvános kéjnővel közösültek; a hasonló személlyel a vízivárosi Kék kacsába kirándulgató — de utóbb ártatlannak bizonyult — Perger Zsigmond pesti fazekas (mint Huerentreiber) ügyében pedig részletes bizonyítási eljárást folytattak le Budán. Valószínűleg hasonló cselekményeket róttak fel tizenkét vargalegénynek, akiket „öt nap és öt éjjel folytatott epikureus életükért" két napi sáncmunkára ítélt a budai tanácsVégül álljon itt a paráznaság kísérletének büntetése. Huss Lukács festő legénye éjjel belopódzott a mesterek szobájába, ahol leányuk is aludt. Azzal védekezett, hogy csak meg akarta csókolni, mert szereti. A pesti tanács érthetően nem hitt neki; mestere elhagyására és egy tallér megfizetésére kötelezte. 

                                                 

A XVII. század vallási türelmetlenségének jele, hogy az osztrák büntető törvénykönyv külön cikket szentelt a zsidóval, törökkel vagy egyéb „hitetlennel" elkövetett nemi bűncselekményeknek. Ezeknek büntetési tételét súlyosabban állapította meg a közönséges cselekményekénél, s a 6. §-ban még azt is kimondta, hogy a joghatóság gyakorlója az uralkodó tudta és beleegyezése nélkül nem enyhítheti a büntetést. Budán egyetlen eset fordult elő, amely ennek a cikknek az alkalmazására módot adott. Higel János Keresztély 19 éves diák állott vádlottként a budai tanács előtt. A kihallgatás és szembesítés kimutatta, hogy egy Erzsébet nevű zsidólánnyal közösült, és őt teherbe ejtette. Így a Pr. Cr. szerint — érvel a tanács — testi fenyítésre és száműzésre (zum Staubbesen vndt Verweisung des Landts) kellene ítélni. Mivel azonban fiatal, anyja még él, a nő ajándékokkal csalogatta magához, és a jezsuita rektor is közbenjárt érte, eddigi — néhány hónapos — fogságát büntetésnek tudják be, és szabadon bocsátják. Ez a rendkívüli enyhesóg nyilván azzal függ össze, hogy Erzsébet, aki a diáktól származó gyermekét megölte, az eljárás folyamán ünnepélyesen katolizált; keresztapaságát maga Zennegg, az adminisztráció tanácsosa vállalta. Egyébként ismeretlen ítélete bizonyára irgalmas volt, hogy új hitét el ne hagyja, s ez az elnézés kihatott a férfi ügyére is.-

Bűn és bűnhődés a régi Tabánban eddigi részei:
1./ Tolvajok és orgazdák
2./ Istenkáromlók és boszorkányok
3./ Házasságtörők
4./ Emberölés
5./ Hitvesölés
6./Kettős házasság
7./Nemi erőszak és társai
8./Paráznaság és kerítés

Következő rész: szerkesztés alatt

Forrás: Bónis György :Buda és Pest bírósági gyakorlata a török kiűzése után 1686-1708

Read more: http://tabananno.blogspot.com/2012_01_08_archive.html#ixzz1jvLKhFZs

BÜN ÉS BŰNHŐDÉS A RÉGI TABÁNBAN ANNO 1686-1708: NEMI ERŐSZAK ÉS TÁRSAI(18+)

Reinold (Renolde) Ker. János milánói születésű, 40 éves, nős és családos polgárt, a Máriaképhez címzett budai fogadó tulajdonosát, a tanács 1689 vége felé őrizetbe vétette azzal az indokkal, hogy Merkl kovács mostohalányával, az alig 14 esztendős Katával fajtalanságot követett el. A gyanúsított az udvari kamarához és az igazgatósághoz fordult, tiltakozva a vád ellen. Igaz, hogy a lány Belgrádban egy ideig szolgálatában állt, de a dobosokkal folytatott titkos paráználkodása és lopás miatt elbocsátotta. Erre az anya kitalálta, hogy viszonya volt vele, és hogy ő, holott jó férj és atya, a leányt „von vorne vnd hinten gebraucht"; ilyesmi igazán eszébe sem jutott. A kamara és az inspekció is Buda hatóságát bízták meg a processus inqui-sitorius lefolytatásával. A bírósági és „jóságos" kihallgatást a tanúk és a leány vallomása alapján „in puncto aduiterii, coactae libidinis et peccati contra naturalem usum", tehát három főbenjáró bűncselekmény gyanújával vezették le. Reinold előbb csak annyit ismert el, hogy a hajón közös kabát alatt aludtak, mert szűk volt a hely; később a tanács előtt beismert 3—4 közösülést, de kitartott amellett, hogy nem élt kényszerrel, és nem hátulról végezte; a szembesítés után végül bevallotta, hogy a leányt „auch von hinten her an gehörigen Orthe gebraucht hate". A tanács ítélete a Praxis Criminalisnak tűzhalállal, karddal, száműzéssel fenyegető szakaszaihoz képest enyhe volt, mert a fogadóst csak kiskorú leánnyal hátulról véghezvitt közösülésért (házasságtörésért és erőszakért nem!) büntette meg 100 dukátra azzal, hogy lefizetéséig őrizetben marad.

   Igaz viszont, hogy a vád tár-hat alkalommal közösült tehénnel, ebből kétszer józan fővel. Kérdésekre kijelentette, hogy mindig ugyanaz a tehén volt, és az állat gazdája, a magyar Miklós érte tetten. A város felterjesztése főleg a rabtartási költségek miatt sürgette az ítéletet, mert Lukács már több mint fél éve volt fogságában.A döntést nem ismerjük, de nem lehetett nagyon könyörületes. Két évvel később az udvari kamara az adminisztráció előterjesztésére a Pr. Cr. 73. c. alapján arra ítélte a székesfehérvári Weinreich Gottfridet, hogy kard által veszítse életét, majd hamvait szórják a szelekbe a kutyáéval együtt, amellyel vétkezett.

    Vérfertőzésre is csak egy esetet találtam. Kirnzl fuvaros felesége egy évnél hosszabb ideig csavargott sógorával, ezért incestus gyanújába esett, s ezt be is vallotta. Bár a Pr. Cr. 74. cikke szerint testi fenyítés és örökös száműzés várt volna reá, Kollonics bíboros és a helyi papság közbenjárására csak egyházi büntetéssel sújtották: vasárnap a mise idején gyertyával kellett a templom kapuja előtt állania. Az enyhe ítéletben alkalmasint része volt annak is, hogy férje hajlandónak mutatkozott a hűtlen asszonyt visszafogadni. Az erőszakos nemi közösülésre is kevés adatunk van. Az egyik esetben Burckhardt Rózsa Anna 12 éves cselédlány vallott gazdájára, Albich Kristóf hivatalszolgára, hogy családja távollétében ledobta az ágyra, és elvette ártatlanságát. Buda tanácsa szemlét rendelt el, melynek során az esküdt bába megállapította, hogy a leány érintetlen. Kiderült, hogy amit a vérzésről elmondott, azt csak mostani gazdasszonyának elbeszéléséből tudta meg. Mivel a vádlott tagadott, a lány vallomása ingadozott, s a szemle is ellene szólt, a felfüggesztett Albichot ismét visszafogadták szolgálatába. Ha férjes asszony volt a sértett, a városi hatóság arra is törekedett, hogy a családi békét helyreállítsa. Ezért bocsátotta el Kirchhofernét, akit egy franciával értek tetten; a felek vallomása szerint a nemi erőszak csak a kísérletig jutott el, ezért Pest tanácsa megelégedett a férfi 50 forintra való megbüntetésével.Végül említést érdemel egy anekdotának is beillő eset. Scheibelhofer Jakab szolga a budai szőlőhegyen sétáló polgári házaspárt azzal rémítette meg, hogy jönnek a kurucok. A férj gyorsan elbújt, az asszony azután engedett a támadó akaratának; az úgy érte el célját, hogy megfenyegette: ha nem áll kötélnek, 15—20 kuruc megy majd végig rajta, Kedvét kitöltvén, még ki is fosztotta a polgárokat. ítélete sajnos nem maradt fenn, de alig hinném, hogy a város méltányolta leleményességét; annál kevésbé, mert a fogságban beismerte tettét.

Bűn és bűnhődés a régi Tabánban eddigi részei:

1./ Tolvajok és orgazdák

2./ Istenkáromlók és boszorkányok

3./ Házasságtörők

4./ Emberölés

5./ Hitvesölés

6./Kettős házasság
7./Nemi erőszak és társai

Következő rész: szerkesztés alatt

Forrás: Bónis György :Buda és Pest bírósági gyakorlata a török kiűzése után 1686-1708

BŰN ÉS BŰNHÖDÉS A RÉGI TABÁNBAN ANNO 1686-1708 /6: KETTŐS HÁZASSÁG

Ennek a bűncselekménynek több esete azzal az ellentmondásos helyzettel függ össze, hogy HL Ferdinánd törvénykönyve és a korabeli jogszabályok is súlyosan büntették a bigámiát, viszont a bíróságnak számolnia kellett a protestáns konzisztóriumok bontóperes gyakorlatával, ha nem akart elszakadni a magyar jogélet realitásától.

 Így a Budáról és Pestről ismert egyik esetben sem került sor a Praxis Criminalisban rendelt kard általi halálbüntetés kiszabására.

Az első ismert vádlott Vicsay Istók református magyar. Buda az adminisztrációhoz terjeszti fel vallomását, és megjegyzi, hogy a Pr. Cr. szerint halált érdemelne, ám az adott esetben ezt nem lehet kiszabni. Gyakori ezen a vidéken, főleg kálvinisták között, hogy valaki elbocsátja első feleségót „per repudium", és bizonyos összeg lefizetése mellett (?) mást vesz nőül; így Vicsay nem rosszhiszeműen járt el, Javaslata, hogy válasszák el második feleségétől, térjen vissza az elsőhöz, a büntetést pedig az egyházi felsőség rója ki rá. Az adminisztráció már nem méltányolta a magyar viszonyokat, és az udvari kamarának abban az értelemben tett javaslatot, hogy a férfit kard általi halállal, a második asszonyt pedig pellengérrel és száműzéssel sújtsák. Felsorolta azokat a tényeket, amelyek a férfi és a második asszony tudatosságát bizonyítják. A kamara az asszonyra nézve így is döntött, de a férfi büntetését együgyűségére és a kálvinista szabályok hiányos érvényesülésére való tekintettel öt évi, bilincsben végzendő kényszermunkára enyhítette a császári hajóhadnál vagy erődítésnél.

   A másik bigámia-ügy, Gall János György budai mészárosé, valóságos tengeri kígyóvá dagadt. Gall nem volt már fiatal ember, amikor a tanács elé került; eredeti lakóhelyén, Mannheimben 1669-ben nősült meg először. Minthogy azonban szívesen járt más nők után, és korosodó feleségétől meg akart szabadulni, széltében kezdte híresztelni, hogy az asszony  boszorkány. Nem átallotta  azt sem, hogy ezen a címen az ottani konzisztóriumtól ágytól és asztaltól való elválasztást, a tanácstól pedig feleségére halált kérjen. Ehelyett a mannheimi bíróság őt ítélte el házasságtörésért, előbb kétszer becstelenítő büntetésre, majd a városból való kiseprűzésre. Azt már nem tudta megakadályozni a jeles tanács, hogy egy Plank Margit nevű fiatal lányt magával ne vigyen. Magyarországra jővén Gall elhallgatta házas állapotát, és Maroson feleségül vette a szeretőjét. Nem sokkal Buda felszabadulása után megtelepedett a városban, békén folytatta mesterségét, házat is szerzett, s az új asszonytól négy gyermeke született. De balszerencséje a városba hozta egy volt polgártársát, s ez sietett őt bevádolni a tanácsnál. A magisztrátus 1695 elején börtönbe vetette a házaspárt, és lefolytatta a büntetőeljárást. Gall mester a kérdőpontokra következetesen azt válaszolta, hogy nem bűnös a kétnejűségben, mert az első asszony boszorkány volt, nem feleség. Német birodalmi priuszát természetesen elhallgatta, de a városbeszerezte az iratokat Mannheimből, és megtette javaslatát az ítéletre.Ezzel kezdődött a „furfangos mészáros" budai kálváriája; házastársát két polgár kezességére szabadlábra helyezték.

A tanács javaslatát az adminisztráció (talán módosítva) továbbította Bécsbe; a hazai anyagban csak az utóbbi maradt fenn. A mannheimi előzmények és a kötelék fennállása alapján megállapította, hogy Gall a Maroson hamis tanúk jelenlétében kötött házasságért a Carolina 121., a Praxis Criminalis 77. cikke és Carpzov tanítása alapján kard általi halált érdemel. Ágyasát mint adultérât testi büntetéssel és száműzéssel, a tanúkat pedig a lex Cornelia de falsis értelmében börtönbüntetéssel kell sújtani. Az udvari kamara határozata azonban késett. A városi tanács és az adminisztráció nem győzte sürgetni a döntést; hivatkoztak a hosszú fogság következményeire, egyrészt a költségek növekedésében, másrészt a halálbüntetés lehetőségének — az osztrák jog szerinti — elenyeszesében. 1696 februárjában az ügyben nyilatkozni hivatott új udvari kamarai ügyésznek, Hoche-nak küldött szerencsekívánatokhoz a Gall-ügy és egy másik per elintézésének sürgetése járult. Végre az udvari kamara meghozta ítéletét: Gallt a kiállott egy év és egy napi fogságra tekintettel 4, feleségét 2 évi kényszermunkával sújtotta, a bűntársakra nézve pedig vizsgálatot rendelt. A tanács kihirdette az ítéletet, de — nyilván a költségek miatt — rögtön megengedte Gálinak, hogy egy időre hamzsabégi gazdaságába mehessen, és így gyermekeit eltarthassa. Csak közel fél év után, az adminisztráció utasítására hozták vissza a börtönbe. Az asszony kitöltötte két esztendejét, ezután szabadult, és kitiltották a városból, férje azonban továbbra is a kegyetlenkedő Gnestel törvényszolga kezén maradt. Igaz, ezt az ütlegelés megismétlődése miatt elbocsátották, de kevés túlzás lehet Gall későbbi panaszában, hogy hat évi fogsága alatt tizenháromszor verték véresre, és hallását is elvesztette.Az utolsó félesztendőben az adminisztráció engedélyével bilincseitől eltekintve szabadon közlekedhetett a Várban. Az udvari kamara végre elengedte büntetésének utolsó hónapját, de ennek sem vette hasznát, mert a városi tanács láthatóan elszabotálta a rendelkezés végrehajtását.

A Gall-ügy még a büntetés kitöltésével sem ért véget, A tanács nem sokkal utóbb, 1700 márciusában utasítást kért az adminisztrációtól, mert a mészáros tovább folytatta együttélését feleségével, ez pedig  a mintegy ezer forint értékű közszerzeményből való kielégítéséig nem hagyta el a várost. Csak negyedévi töprengés után találtak megoldást; addig a mészárost mindenesetre újból őrizetbe vették, ezúttal a strázsamesternél. Az adminisztráció előlegezett egy évi házbért, lépéseket tett a svábországi követelések behajtására, és meghagyta az. asszony kifizetését, még az árvapénzek rovására is. Plank Margit most már bizonyos összeg birtokában, békeesküt tévén, elhagyta a várost, s egy hét múlva Gallt is kiengedték a fogságból. De korai volt a magisztrátus öröme, hogy megszabadult tőle. A „furfangos mészáros" ugyanis folytatni akarta mesterségét, s ebben támogatta az adminisztráció is. A budai mészáros céh és a város ünnepélyesen tiltakozott, sőt a magyar kancelláriától (egyelőre hatástalan) tiltó parancsot is eszközölt ki ellene.Ezzel az akciójával — ha lehetett — még rosszabbul járt. Gall elindult Bécs felé, és már 1701 tavaszán ismét együtt élt Plank Margittal Magyaróvárott. A visszaeső bűnöst hiába kérte ki a tanács az ottani hatóságoktól. Bizonyára neszét vette az üldözésnek, és nyáron  már felségfolyamodványt nyújtott be, amelyben Bösinger polgármester és a budai magyar mészárosok ártatlan áldozatának tüntette fel magát. Minden vagyonát elvették — írta — , selymának, tolvajnak, boszorkánymesternek szidalmazták, sötét börtönbe csukták hat évre, össze-vissza verték. Kérte a javaiba való visszahelyezését és még elégtételt is, hiszen ő mindvégig ártatlan volt: első felesége nem asszony, hanem boszorkány.  Az udvari kamara kihallgatta a Bécsben időző Bösingert, de Gálinak nem adott hitelt; a panaszt az adminisztrációnak adta ki, és figyelmeztette a bigámiába való visszaesés veszélyére. Csak annyit kívánt, hogy ha Budán ismét kézrekerülne a házaspár, Bösinger ne vegyen részt a jogszerűen folytatandó ítélkezésben.

Még egy esztendőbe telt, amig Gall rájött, hogy a boszorkányváddal nem ér célt. Az is lehet, hogy megunta  Plank Margitot, és ifjabb menyecskéhez pártolt. 1702 augusztusában mindenesetre már azon a címen kért teljes visszahelyezést a királytól,  hogy a második asszonnyal nem akar többé együtt élni, csak „tűrhetetlen paraszti tudatlanságból" kötötte második házasságát, és error iurist követett el. A beadvány most is megjárta a szokott utat; Buda tanácsa már éppen elosztotta a Gall-ház vételárát, és élesen ellenezte az infamia iuris notata személynek vagyonába és mesterségébe való visszahelyezését. Az adminisztrációnak mégis számot kellett adnia a mészáros lefoglalt ingóságairól. Ezzel eltűnik szemünk elől a ravasz ember, aki a jog útvesztőjében bujkálva nemcsak életét, de vagyonánakegy részét (a hamzsabégi gazdaságot) is meg tudta menteni. Rajta kívü még két férfi marasztaló ítélete maradt ránk, mindkettő Pestről. Császár Jurkó pontosan megismételte Gall cselekményét: első feleségéről hallgatva másodszor is házasságra lépett. Beismerése alapján mind a városi tanács, mind az adminisztráció halálbüntetést javasolt, a Pr. Cr. ide vonatkozó cikkét alkalmazva. De az udvari kamara őt is csak négy évi közmunkára ítélte vasban. A másik vádlott, Kerner János kőszegi mészáros még olcsóbban szabadult. Első feleségét, egy pap szolgálóját az esküvő után elhagyta, később elvett egy másikat. Az első asszony azonban hírét vette, és utána jött Pestre. Mivel késznek nyilatkozott vele együtt élni, a tanács megállapította, hogy életét eljátszotta ugyan, de a papság közbenjárására csak hat heti közmunkára ítélte a templomnál. Még ezt sem töltötte ki, mert a plébános ismét közbelépett érdekében; jó két heti munka után, békeeskü mellett az első asszonnyal távozott Figyelemre méltó, hogy a megbocsátás a Pr. Cr. szerint csak a házasságtörésnél csökkentette a büntetést, a bigámiánál nem ; a tanács itt az analógia segítségével enyhített.

A többi hasonló ügyben nem hoztak marasztaló ítéletet. Lintner János kőműveslegényt, aki Franciaországba ment, és tíz évig nem vett hírt első feleségéről, bizonyára felmentették. Vallomása szerint a holtnak hitt asszony felbukkanásakor második feleségét kielégítve elbocsátotta, és visszatért az elsőhöz. Mayr Simon, akit állítólagos leánya, a gyermekülésben gyanús Mayr Borbála vádolt kettős házassággal, keresztlevelével igazolta, hogy nem azonos az atyával; a nőt megkövetésre, a hírt továbbadó fuvarost pénzbüntetésre ítélték. A váci Bogyó Istvánnét, egyébként szegény csallóközi nemes leányát, a Horvát Jurkó pesti mezőőrrel kötött második házasságért biztosan elítélték volna, ha a váci vikárius ki nem kéri. Ez hivatkozott a megbocsátás enyhítő hatására is.Végül a két néven is szélhámos-kodó Piernbaum György himbergi ember, és később Boldizsár újlaki telepes a kettős házasság miatt kiszabandó büntetést szökés útján kerülte el.

Bűn és bűnhődés a régi Tabánban eddigi részei:

1./ Tolvajok és orgazdák

2./ Istenkáromlók és boszorkányok

3./ Házasságtörők

4./ Emberölés

5./ Hitvesölés

6./Kettős házasság

Következő rész: Nemi erőszak és társai

Forrás: Bónis György :Buda és Pest bírósági gyakorlata a török kiűzése után 1686-1708

BŰN ÉS BŰNHÖDÉS A RÉGI TABÁNBAN ANNO 1686-1708 /5. :HITVESÖLÉS

Három nagy hitvesölési ügy fordult elő a tárgyalt időszakban, véletlenül mind Pesten. Ezek azonban nemcsak büntetőjogi szempontból jelentősek, hanem Pest tanácsának korán jelentkező önállósulási törekvéseit is bemutatják. A Smolkay- és a Pan-ügy egyenesen férj gyilkosságnak minősül.

      1689 március közepén Pest tanácsa letartóztatta Smolkay Miklós polgár özvegyét, Sinka Ilonát „samb ihres Hurenbuben" azzal az indokolt gyanúval, hogy férjét eltétette láb alól. Társának, Fersarosy (Felsárosi?) Kis Pálnak 100 forintot adott azért, hogy ezt elvégezze. Az asszony először panasszal fordult a kamarai igazgatósághoz, s ez jelentést kért a letartóztatás okáról, majd Pest pallosjogának hiányára hivatkozva követelte a foglyoknak, a tanúk vallomásainak és a megölt polgár kabátjának (bűnjel?) kiszolgáltatását.

       A tanács azonban „lázadó engedetlenséggel" megtagadta a gyanúsítottak kiadását a kamara darabontjainak. Másnap a tanács újra összeült, s a megkérdezett Sax Simon szószóló a fertálymesterekkel együtt úgy foglalt állást, hogy a költségekre való tekintettel teljesítsék a parancsot. A tanács messzebb tekintett, a bírót és Hofrichtert kiküldte, hogy tárgyaljanak az adminisztrátorral, de már késő volt. A kamarai darabontok hadnagya szigorú paranccsal és hajdúk kíséretében jött a városházára, s a foglyokat átszállította Budára.

A kamarai inspekció aránylag gyorsan döntött az ügyben. Megállapította, hogy Smolkayné beismerte a felbujtást, Kis Pál pedig a gyilkosságot. Hivatkozott V. Károly büntetőtörvényére, a Carolinára, mely az ilyen esetekben a birodalmi törvényekkel egybehangzóan azt rendeli, hogy a gyilkosokat törjék kerékbe, s ezután fonják tagjaikat a kerékre; hasonlóképpen halálbüntetést érdemel a nő is. (A férfi a Pr. Cr. 70. cikke szerint is bérgyü-kosnak, asszasszinnak minősült, és kerékbetörést vont magára, a nő pedig a 65. cikk szerint halállal kellett hogy lakoljon.) Mégis — ez enyhítés ! — azt javasolta, hogy a tettest végezzék ki karddal, és azután fonják a kerékre, a nő pedig ugyanígy haljon meg, és testét a vesztőhelyen temessék el. Mielőtt azonban az udvari kamara legfelső fokon meghozhatta volna ítéletét, a magyar kancellária beavatkozott az ügybe, és Werlein szerint orvul (subreptitie) kegyelmet eszközölt ki az asszonynak. Az inspekció tanácstalan volt, de arra mindenesetre utasítást kért, hogy Kis Pált alulról vagy felülről haladva törjék kerékbe. (Az utóbbi volt az aránylag irgalmasabb mód.) A döntés azonban késett, közben biztosítani kellett — hatósági zár útján — az özvegy ingóságait, kivéve négy disznaját, melyek eladási árából fedezte az inspekció a felszaporodott (100 forintot meghaladó) rabtartási költségeket.46 Végre decemberben az udvari kamara „ratifikálta" a kegyelmi elhatározást, és elrendelte Kis Pál kivégzését. Most azonban az a nehézség merült fel, hogy a várparancsnok ezt még a kamarai igazgatóságnak sem akarta megengedni. Utolsó adatunk arról tanúskodik, hogy Smolkaynét reverzális mellett szabadon bocsátották, Kist pedig a joghatósági vita eldőltéig vasban tartották.

Az ügynek nemcsak az a tanulsága, milyen bonyolult módon ütköztek össze a különböző hatáskörök és törekvések egy főbenjáró ügyben. Az is kiderül belőle, hogy a kamarai igazgatóság a magyar országgyűlésen mégis csak ismeretessé vált Praxis Criminalison túlmenve a városok ügyeibenminden aggály nélkül a német birodalmi törvényeket, közelebbről a véres Carolinát alkalmazta. Ez szolgálhatott Pan Katalin halálra ítélésének alapjául is 1693-ban, bár az ügy iratai nem maradtak fenn. Pest tanácsa mari-ticidiumbsLïi találta bűnösnek, elítélte, és — a polgárság megszervezése óta elsőnek — ki is végeztette. Az atya-, anya-, hitves- és gyermekgyilkosságra a Pr. Cr. 65. cikke a körülményekhez képest többféle büntetést rendelt, a legsúlyosabb esetben kerékbetörést. Ezt jelképezte Pan Katalin kivégzésének módja: előbb jobb kezét, azután fejét vágta le a hóhér, majd a fejet és a kezet kerékre tűzte.

A harmadik nevezetes perben azt kellett eldönteni: előre megfontolt szándékkal, szándékosan vagy gondatlanul követték-e el a cselekményt. Modauer György 46 éves, schweinfurti eredetű molnár és ács, akit közönségesen csak „ezermesternek" ismertek Pesten, köztudomásúan rosszul élt a feleségével. Már a századfordulón foglalkoztatták a tanácsot perpatvaraik, és a férfinak egy Salome nevű bajor szolgálóval folytatott viszonya.1702 szeptember végén azután az asszonyt holtan találták Fót és Veresegyház között; a bal melle alatt behatoló sörét ölte meg. A férj hónapokra eltűnt, állítólag Rómában járt régen tervezett zarándokútján, és csak februárban került kézre Budán. A pesti tanács a kiadatás után a szabályszerű módon kihallgatta.Elmondotta, hogy az elmúlt ősszel Veresegyházára ment a feleségével szenet venni, magával vitte a puskáját is. Visszajövet az asszony mindegyre bosszantotta, szidalmazta, nem akart tovább jönni, mire ő haragjában bot helyett a puskával vágta oldalba. A sörétre töltött fegyver elsült, és akaratán kívül megölte a nőt. Ezután indult el a zarándoklatra. A tanács nem látta világosan az ügyet. A rossz házasélet, az asszony egyébként felesleges elvitele Veresegyházára, a menekülés az animus occidendi mellett szól, de ezt csak a tortúra deríthetné fel. Modauer értett a fegyverhez, tehát használata szándékosnak látszik, bűnössége legalább dolus indi-rectus, mert a lehetséges eredményt előre kellett volna látnia. Mindez a Carolina 137. cikke szerint már egymagában is halált érdemel, mert sem jogos védelem, sem véletlen nem hozható fel mentségül. A szénvásárlásnak tanúval bizonyított szándéka, a feleség ingerlő magatartása, és a szándéknak az eredménynél nagyobb jelentősége viszont a halálnál csekélyebb büntetés mellett szól. Ha ezeket figyelembe veszik, az eredményt nem lehet előre megfontolt vagy szándékos cselekményből származatni. Végül Pest tanácsa — bár hajlott a halálbüntetés felé — a kamarai igazgatóságra hagyta a döntést.51 Az adminisztráció biztonság kedvéért elrendelte a tor-meditate ölte meg a feleségét, a kamarai igazgatóság azt jelentette Bécsbe, hogy csak „culpam latam, quae in homicidio dolo non aequiparatur" lehet neki felróni, tettét felindulásban követte el, ezért halálbüntetés helyett csak négy évi kényszermunkára kell ítélni.52 A döntés most is elhúzódott; a a város kérvényezett, Modauer ezenkívül szitkozódott, fenyegetődzött is a börtönben.Végre októberben döntött az udvari kamara; láthatóan bizonyítottnak vette a gondatlanságot, és Modauert culposum homicidium miatt mindössze egy évi, bilincsben végzendő közmunkára ítélte. A városi tanács az adminisztráció utasítására végre is hajtotta az ítéletet.

A többi hitvesölési ügy kevésbé jelentős. Ugyancsak gondatlanságról volt szó Lehner Mihály esetében, aki beteg feleségére rácsapta az ajtót, ez elesett, majd belső vérzésben meghalt. Bár ítélet nem maradt fenn, valószínűleg felmentették, mert csak Probergerné vallott úgy, hogy a haldokló urát hibáztatta sorsáért.Wodar Sztojan vízhordó féltékenységi rohamában nyakába szúrt a feleségének, az ölési szándékot sem tagadta. Mivel az asszony nem halt meg, csak közmunkára ítélte a budai tanács, de két hét múlva felesége könyörgésére szabadon engedte.Ugyancsak enyhén bírálták el Persiza Joan rácot, aki lövéssel veszélyes sebet ejtett a feleségén; kiengedték szüretre, majd megkövetés és a gyógykezelési költség fizetése mellett szabadon bocsátották.Poller Jakabné maga mentette meg férjét hasonló cselekménye ügyében; úgy vallott, hogy a lövés véletlen volt, és már meg is bocsátotta.Ezeken kívül csak töredékek maradtak fenn a hitvesölés más eseteiről



Bűn és bűnhődés a régi Tabánban eddigi részei:
1./ Tolvajok és orgazdák
2./ Istenkáromlók és boszorkányok
3./ Házasságtörők
4./ Emberölés
5./ Hitvesölés

Következő rész:Kettős házasság

Forrás: Bónis György :Buda és Pest bírósági gyakorlata a török kiűzése után 1686-1708