1909-ben egy havas decemberi éjszakán- a Csend ucca 1 sz házban az Athenaum Nyomda kottaszedő nyomdászának családjába 10. gyermekként egy kislány született , akit Stefi névre kereszteltek a tabáni templomban...(Készült ez a blog anyám és nagyapám emlékére...)


2010. február 20., szombat

BENKŐ GYULA VISSZAEMLÉKEZÉSEI


A Vígszínházhoz szerződtették, előbb ösztön.
díjasként, később rendes tagként. 1948 tavaszától
1949-ig
Tolnay Klári és Somló István mellett a színház
társigazgatója volt. 1949-ben az Ifjúsági színházhoz
került.
1951-ben Várkonyi Zoltán hívására visszatért a
Vígszínházba, aminek a Magyar Néphadsereg
Színháza volt a neve 9 éven keresztül. 1960-tól
kapta vissza a Vígszínház nevet. 1962 és 1968
között a Színházművészeti Szövetség titkára volt.
1978-ig volt tagja aVígszínháznak, ekkor nyugdíjba
vonult.

Részlet a színész önéletírásáből:

"A szűkös lehetőségeken belül azért nekem is akadtak szórakozásaim. Élmények, érdekességek, apróbb-nagyobb örömök, amelyek megmaradtak bennem. A keresztapámmal elengedtek kirándulni. Többnyire motorbiciklin száguldottunk a budai hegyekbe. Lakott a házban egy távoli rokonunk is, a Kálmán bácsi, fodrász volt, aki vasárnap délelőttönként elvitt a Tabánba, sétáltunk, beültünk egy kiskocsmába, ő fröccsöt ivott, én málnaszörpöt, aztán hazamentünk. "Bújtam" vele a józsefvárosi kocsmákat is: a Reichmannt, a szemetesek és utcaseprők "imaházát", aztán a Fleischmann borozót, s a Wégner vendéglőt, ahová Krúdy is el-eljárt, s amelyet Kálmán bácsi különösen a rizlingje miatt kedvelt. A legnagyobb élményem az volt, mondhatni ünnep-számba ment, ha valamelyikükkel beülhettem egy konflisba, és a Práter utca végétől a József körútig kocsikáztam... Az első emeleten laktak Kohn bácsiék, egy vallásos zsidó házaspár. Nem volt gyerekük, és talán ezért is láttak mindig szívesen: náluk szoktam hozzá ahhoz, hogy cukrosan ettem a babfőzeléket, meg a káposztás tésztát. Az öreg Kohn vízvezetékszerelő volt, és szerettem nézni, ahogy hajlította a csöveket, vagy sodorta a kócot, készült a másnapi munkákra ... Az egyik barátom mamája nyomdában dolgozott, onnan vitte haza az Aller képes családi lapját. Volt abban mindenféle, a novellától a detektoros rádió leírásáig, azután képregények, mint a Csengő és Bengő kalandjai, valamint a Józsi bácsi, Vili és a Dick című izgalmas mese arról, hogy ők hárman hogyan utazzák be a világot repülőgéppel. Cafattá olvastuk az újságot, s az érdekesebb történeteket el is játszottuk: két sámlira vasalódeszkát tettünk, ez volt a repülőgép, mi pedig ezen a deszkán repültünk Ázsiába, Amerikába, Indiába - mint a Józsi bácsiék... A nagymama gyakran elvitt magával vásárolni, ismertem a Zeidl hentest, a Weisz péket, meg az árusokat a Teleki téri piacon. Két fillérért szalmacukrot vett nekem, vékony szálú, törmelékes cukorkát, ez volt akkoriban a gyerekek egyik kedvenc csemegéje. Nem állítom, hogy jól éreztem magam ebben a világban, diákkoromban már nyomasztóan is hatott rám, inkább csak elfogadtam olyannak, amilyen volt, s élénken és boldogan reagáltam arra a kevéske fényre, ami kijutott nekem. Akármilyen sivár volt is ez az élet, gyermekként sok szeretetet, emberséget kaptam tőle, s ez nagyon mély nyomokat hagyott bennem."
A visszaemlékezés teljes szövege ITT:

VIRÁG BENEDEK LAKÓHÁZA AZ 1890-ES ÉVEKBEN

2010. február 19., péntek

MIRELLE KONYHÁJA

Krisztinavárosi konyha

Talán már említettem, krisztinavárosi lány vagyok. A Naphegyen nőttem fel, a Tabánban barangoltam, magaménak érzem a Gellért-hegy és a Vár közé ékelődött kis földdarabot. A történetével együtt.

Ahogy nőttem, úgy élt bennem az a sok mese, régi kép, zörgő képkocka a Halálos Tavaszból, mindaz, ami az én kicsiny városom múltját jelentette.

Így aztán, amikor Maci kitalálta, hogy miről is szóljon ez a forduló, úgy gondoltam, hogy végre fórumot kap az én patriotizmusom.

Nem is magukon a recepteken kezdtem el gondolkodni, hanem azon, hogy hogyan meséljek arról, hogy mit jelentett a XIX-XX. század fordulóján a Tabán, miért tartozunk örök hálával Zórád Ernőnek és hogy a Krisztinaváros kimérései milyen fontos étteremhistóriai elemei a pestbudai gasztrotörténelemnek.

Tabán...

(...) Valamikor itt házak álltak, Uram, de milyen házak! És a házak közt utcák kanyarogtak, de milyen utcák! A házak földszintesek voltak, és a közepükön, a szederfa mellett mosóteknő állt. Leve hívogatólag csorgott végig az utca közepén, mély csatornákat vájva a szabálytalan macskafejek közt. Minden második ház nagy hírű, régi vendéglő volt, sramlizenével. Itt állt, kérem, a Mélypince, a Poldi bácsié, ötszáz éves pinceboltozatával, ahol egykor török urak örömtanyát tartottak fenn közköltségen. (...)

Szerb Antal: Budapesti kalauz Marslakók számára


A Tabán jellegzetességét a girbe-gurba utcák mentén működő kocsmák, kiséttermek adták, egyfajta budai Montmartre-ként vonzották a színészeket, írókat, aki szerelmesei voltak a hely vidéki bájának, a rác lakosság által vitt éttermek konyhájának és a Naphegy lankáink termelt tőkékből nyert boroknak.

A domboldal tövében meg ott állt Buda nyári színháza, a Budai Színkör, s ez a kulturális élet magával hozta a Naphegy lábánál kialakulóban lévő Krisztinaváros éttermi gazdagodását.

A Pálya utcában megnyílt a Vén Diófa étterem. Itt, a kerthelységben gyűltek össze a Horváth-kertben lévő Budai Színkör művészei az előadás után, de a külföldi színészek, filmsztárok is szívesen időztek ebben az ízig-vérig budai kisvendéglőben.

A Márvány utcában legendák ködében elkeresztelődött a Márványmenyasszony. Van aki úgy tartja, hogy egy híres budai bortermelő családé, a Sulzbergereké volt. A legenda szerint a család egyik lánya megvakult és „márvány kebellel” mondott le vőlegényéről, ezért lett a borkimérés neve Márványmenyasszony. De keringenek olyan pletykák is, hogy egy ájult menyasszony adta az ihletet a névhez.

Mindettől függetlenül az étterem nevéhez a kitűnő konyha, a kiváló borok fűződtek, az embereket vonzotta az árnyas kerthelység és a remek kiszolgálás. Az étlap különlegességei a liba és kacsaételek voltak.

1885-ben országos díjat nyert a 1883-as fehér csemegeborával, ekkor kezdték felfedezni, de igazi ismertségre 1910 körül tett szert, amikor a pesti színészek, írók felfedezték a Tabán rejtett értékeit és vele együtt magát a Márványmenyasszonyt is.

De a környék legrégebbi és talán legismertebb étterme a Zöldfa volt. Ez az étterem együtt alakult a környékkel. Az 1772-ben keresztséget nyert Krisztinaváros parcellái közül néhány akkoriban egy kocsmárosé volt, aki borkimérést tartott fent. Maga a borozó 1775-ben már Zöld fa néven került bejegyzésre. A XX. század első felében az étterem vezetését híres szakácsok vezették a konyhát s maga a hely Buda legmodernebb, legszebb éttermeként hirdette magát.

Ám, ahogy a jött a városi racionalizálás, a Tabánban dúló járványok miatt, a domboldalon bontásra ítélték a városban élő falut, úgy tűntek el a barátságos, házias konyhájú éttermek, az ódon pincékből kínált borok és úgy fakult meg Budán az igazi magyar konyha.

De addig a Krisztinaváros tökéletes otthona volt a lombárnyas kerthelységeknek, a cigányzenének és az otthonos éttermeknek.

Azoknak, ahol az étlapon minden nap szerepelt:

Zsenge zöldborsóleves

Lebbencsleves

Marhagulyás

Ujházy-leves

Paprikáscsirke

Rántott csirke

Rántott borjúláb

Marhapörkölt

Székelykáposzta

Szegedi halászlé

Kapros tökfőzelék

Forgács-fánk

Kapros túróslepény

Rakott palacsinta


HOVÁ TÜNTEK A TABÁNBA ÁLMODOTT ÉPÜLETMONSTRUMOK?


Vágó József: Tanulmányterv a Tabán újjáépítéséhez
(Új Magyar Építőművészet I. kötet 148. oldal, Budapest, 1938.)

"Hová tűntek... a Tabánba álmodott épületmonstrumok, a tudományos fantasztikus filmek ház-dinoszauruszai, ez a ninivei sűrűségű kőrengeteg, csúzos skandináv fürdővendégek álomparadicsoma?

De jó, hogy mindez nem valósult meg!?

Palota (Tabán) mozi, az első budai mozik egyike


A Tabán filmszínház alapítása 1910-es évekre tehető, amikor Palota moziként megnyitotta kapuit, 1947-től Krisztina, 1954-től Diadal mozi neveit viselte, majd 1990 óta Tabán mozinak hívják. 2008-tól ART-filmhálózat tagjaként a Grantfilm Kft vette át az üzemeltetését a Budapest Filmtől. Ez az egyetlen olyan mozi Budapesten, amelyik helyet biztosít egy 30 fős klubhelységben a moziterem mellett 1-1 film utáni beszélgetéshez, kisebb vetítéshez vagy előadáshoz. Minkét terem kibérelhető bármilyen rendezvényhez, előadáshoz vagy külön filmvetítéshez.

A mozi a Krisztina körúton található a vár alatt, belépve egy modern és hangulatos kávézó, Odeon videotéka és a jegypénztár található. Az előtér uralkodó színe a világoszöld. Pár lépcsőfokot megtéve jutunk el a 12 soros, 60 férőhelyes (nagy) moziterembe. A légkondícionált terem lehelletnyit lejtős üléselrendezésű, az ülések fakózöld kárpitozásúak, felhejthatók, de fejtámlájuk nincsen. A vászon kicsi, a 4. sorból már élvezhető a film. Kinézete és berendezettsége a '60-as évekre emlékeztető falra függesztett kristálylámpákból áll, a terem színe belül sárgás barna. A hagyományos vetítőgép egy projektorral egészül ki, amelyen a reklám filmek peregnek le és egy-egy filmet akár dvd-n is látni lehet ezen keresztül.

A célközönség inkább és főleg az idősebb és szépkorúak illetve a művészfilmeket kedvelő közép és fiatalabb korosztályé. Hétvégéken matiné előadással a gyerekeknek kedveskednek.

A jegyár közepes, megfizethető, de nyugdíjas és diák-kedvezménnyel olcsón mozizhatunk. Ezen felül egy héten egyszer a Budavári filmklub alkalmával ingyenesen nézhetőek meg filmek. Mivel art moziról van szó, leginkább művészfilmet járszanak egy-két alkotástól eltekintve, de nem jellemző a nagymozifilm játszása.

Megközelítésileg nagyon jó helyen van. A 18-as és 56-os villamossal, a 16-os, 178-as, 105-ös buszokkal elérhető.

Nagy múltú mozi, a jelenben is írja történelmét, így reménye-ink szerint meghatározó színfoltja marad Budának, a budai vár mellett.

TABÁN TEÁZÓ MŰLTJA ÉS JELENE


A MÚLT........................

Talán Tabán – Kati elment, a hely pedig elindult a lejtõn
(Nagy Moszkító, 2006 július 9)

Tabán Teázó, vagy ahogy Kati, az egykori pincérnõ a telefonba mondta kedves hangján: Tabán Tea. Merthogy a Tabán Teázó egykoron valóban teázó volt, majd’ félszáz teakészítmény közül lehetett választani, a teát igazi tealevelekbõl és nem filterrel készítették, és a kávé is rendben volt.

Na persze sokan már akkor is sörözni, vagy borozni jártak, mint ahogy ma is leginkább ebbõl a célból keresik fel az Attila úti vendéglátóipari egységet. Gimnazista koromban nem volt kérdés, hová menjünk délután, a Tabán Teázó egyeduralkodóvá lett a programjainkban, aminek persze több oka is volt.

Az elsõ a már említett Zsuzsi, a pincérnõ, akibe valamilyen módon szerelmes is voltam. Egy negyvenes asszony fekete pincérruhában, hófehér elõkével persze nem átlagos szerelmet generál, hanem olyan plátói vonzalmat, amelybe egy jó nagy adag anyai érzés is belevegyül. Hogy is ne vegyült volna, amikor gyakran ajándék üveg pezsgõkkel, vagy doboz cigarettával lepett meg bennünket, amikor néha kedvesen megsimogatta enyhén ittas buksinkat, csípõje jobbra-balra rengett az asztalok között, de még a teázó legtávolabbi pontjáról sem mulasztott el felénk küldeni egy kedves mosolyt, amelytõl mi persze elolvadtunk ott azon nyomban.

A teázó másik nagy titka az, hogy hatalmas, földig érõ ablakai vannak. Ha ismerõsünk netán fél- vagy akár egy órát késik, és még újság sincs nálunk, nos akkor is igen kellemesen eltelik az idõ a járókelõk mustrálásával, az elsuhanó autók szemlélésével. A halovány és kissé sárgás fátyolfüggönyökön rézsútosan sütött be a Nap, kirajzolva az asztallábak árnyékát, illetve a levegõben hancúrozó porszemeket.

Egy alkalommal, amikor esõs volt az idõ, több órán keresztül suhantak mellettünk az elsõ EBESZ- vagy talán már NATO-konferencia fekete limuzinjai bennük a világ vezetõ hatalmasságaival. És akkor rendeltünk egy korsó sört, rágyújtottunk egy cigarettára, hátradõltünk – ott voltunk a Tabánban, minden más csak ottlétünk díszletéül szolgált.

Innen lehetett indítani a bulit, de tulajdonképpen a buli önmagában is megvolt ott, ahová azért jelentõs számú ismerõs is járt, így folyamatosan lehetett kokettálni az asztalok között, a WC-ben misztikus vak- vagy rendes ablakok nyíltak különbözõ lichthofokba, ahonnan a dohos levegõ értelmezhetetlen szófoszlányokat hozott, miközben nehéz fejünket döngve a csempéhez vágtuk a piszoár elõtt és mély barátságot kötöttünk a mellettünk vizelõvel.

És ha bezárt, az sem volt tragédia, el lehetett kóborolni egy kicsit a Tabánban, felfokozott filozófiai vitákat folytatni a haverokkal egy üveg bor mellett, vagy behúzódni valamelyik bokorba egy arra kapható lánnyal – (és ott aztán persze mély filozófiai beszélgetéseket folytatni).

Így telt el jó néhány gondtalan év, szinte minden délutánunkat, esténket a Tabánban töltöttük, és amikor telefonon egyeztettük az esti programot, a hely szóba sem jött, csak az idõpontot rögzítettük.

Aztán egy autóbaleset miatt akkori kompániánk néhány hónapra kimaradt a helyrõl. Amikor legközelebb - még a mûtét nyomait magamon viselve - bebicegtem a helyre, csodálkozva tapasztaltam, hogy levették a fátyolfüggönyöket, egy cicanadrágba öltözött, flegma szõke nõ kérdezte: mi tetszik.

Mondtam, hogy egy ásványvizet kérek (akkoriban éppen nem ihattam alkoholt), meg egy puncstortát.

-Puncstorta nincs, kivágtam ezeket a kommunista süteményeket.

Kommunista sütemény? Talán mert olyan rózsaszínes? Meglepõdtem, de ami a puncstortánál is lényegesebb volt: belém nyilallt a tudat, hogy ha ez a formátlan cicababa itt csak úgy rendelkezik, akkor valószínûleg tulajdonosváltás történt. Balsejtelmem sajnos beigazolódott, kiderült, hogy Katit és a nõvérét – õ is ott dolgozott, csak általában a pult mögött – kidobták, nyomtalanul eltûntek, csak annyit lehetett róluk tudni, hogy talán Kaposváron vannak.

És innentõl kezdve a hely elindult lefelé a lejtõn. A halvány rózsaszín lampionokat (nem voltak ízléstelenek) rikító kékre festették, mindenhová elhelyezték az ugyanolyan kék színekben pompázó cigaretta plakátjait, az itallapról eltünedeztek a régi finom teák, de megcsappant a sör-és borválaszték is, a felszolgálók pedig minõsíthetetlen stílusban vették fel és hordták ki a rendelést.

A Tabánt ekkor egyértelmûen nem szerették gazdái: elhanyagolták, lezüllesztették, minden bizonnyal pénzmosásra használták, rosszarcú félmaffiózók jelentek meg a helyen. Mi viszont kikoptunk onnan, csak néha-néha, a régi reflexnek engedelmeskedve szerveztünk születésnapot, vagy bármilyen más összejövetelt a Tabánba.

A Tabán züllése azonban másfél évvel ezelõtt megállt, és azóta lassan evickél fölfelé a minõségi vendéglátás irányába. Fiatal srácok, lányok szolgálnak ki, akik a szakmához persze mit sem értenek, de legalább kedvesek. Gyakran elõfordul ugyan, hogy fogmosópoharakban hozzák ki a bort, de a helyre újra visszatértek a gimnazista, egyetemista arcok, a szemlélõdõ, és a huncut porszemeket bámuló figurák. Némely napokon élõ zene is van, ez általában elviselhetetlen, de a helynek mégsem tesz rosszat.

Van ezenkívül egy nagy elõnye: itt kapható Szalon sör, ami a helyet Budapesten unikálissá teszi, arról nem is beszélve, hogy az általam rendkívül kedvelt nedû még hihetetlenül olcsó is!

Ajánlható tehát a Tabán, igaz, ma már csak egy a többi opció közül, ma már csak talán Tabán.

Szunyi

ÉS A JELEN


Sokkoló vajszínű árnyalat

2009.06.25. 09:07 - TonyCaviar

Az Attila út rövid, kanyonszerű szakaszán - ahol mindkét oldalon méretes bérház fogja közre - áll időtlen idők óta a Tabán teázó, mely már a kelták korában is a dekadens budai aranyifjúság kedvelt törzshelye volt. Egy egész évfolyamot töltöttem ebben az egyszerű alaprajzú helyiségben, melyben szellőztetés nem lévén, téli estékre olyan füst lett, hogy sövényvágóval sem lehetett elbánni vele. Folytonos viaskodás ment azért, hogy mennyire tartsuk nyitva az ajtót, annak függvényében, hogy éppen ki került a fulladásos halál határára.

Megdöbbentően hosszú ideig, egész tavalyelőttig ez a kurzus ment a Tabán teázóban – ha váltott is tulajdonost, az lényegében nem változtatott a helyen - amíg két évvel ezelőtt az I. kerületi önkormányzat tetemre hívta a környékbeli kocsmákat, azaz újra megpályáztatta velük a helyiségeiket, magasabbra srófolva a bérleti díjat, azzal a nyilvánvaló céllal, hogy a helyi érdekű ivókat leváltsa jobban tejelő – és csinosabb – turistaivókra.
A Tabán Teázó esetében ez nem sikerült azonnal, mert első körben a gazdasági bizottság egy ismerősének a csemetéje kapta meg a helyet, aki amatőr hangvételű biciklis kocsmát rittyentett belőle – talán Pedál lehetett a neve, vagy valami hasonló.
Tegnap délután jártam arra, és már a járdára kihelyezett fagyis pultból gyanítottam, hogy a bicikliskocsma bezárt, és új szellemben vezetik a helyet. Valóban. A legjelentősebb változás, hogy az eddigi semmilyen székeket lecserélték keskeny, magas támlájú, vajszínű bőrrel borított székekre, melyeket a trendi Balaton parti ivókban lehet látni. Ez a design valami mély és megmagyarázhatatlan kapcsolatban áll a Bacardi rum márkával, és ideális esetben egy csokira szolizott sms-ező menyecske pihenteti benne vékony, hosszúkás testét.
Az új design igencsak kirí a környék hangulatából, eltér mindenféle elvárástól, pláne, hogy ebből a tolakodó vajszínű garnitúrából pont ugyanannyi asztalt és széket telepítettek a kis terembe, mint a régi, jellegtelen és kicsi garnitúrából, ezért aztán úgy fes az egész, mint egy költözés alatt álló Domus-lerakat – egy kicsit zsúfolt tehát.
A falon plazmatévé és finomkodó modern művészet, a kiszolgálás korrekt, kedves, és az árszabás is meglepően intelligens: 4 dl-es Tuborg korsót rendelek 390 Ft-ért, de nem kerüli el a figyelmemet, hogy a borok már kicsit drágábbak.
A sör teljesen rendben van. Szagra kicsit kénes, a malátás alapvetést mustáros savanykásság jellemzi, a végén könnyű kézzel felfirkantott, gyengén komlós végződéssel – frissítő, könnyed és testetlen, utóíze határozatlanul kesernyés. Finom, na.
A sör jó, a sokkoló vajszínű árnyaltot még szokni kell.

Tabán Teázó
1013, Bp. Attila út 27.

Kibontott évszázadok a „Rácz-fürdőben”



A török medencéknél a fáklyákat nem engedélyezték, ezért csak a zöld „exit” felirat világít

Kopott és dísze vesztett sárga kastély volt a tabáni fák közt a Rác fürdő, mielőtt bezárták. Falaiban öt évszázad emlékei rejtőztek, de senki sem tudta, hogy mennyi minden: Mátyás kori márványok, török medencék és kupolák, barokk házfalak,Ybl tervezte csarnokok. Nem is nagyon lehetett látni ezeket, mert a török kort a barokk tüntette el, a barokkot Ybl, majd Yblt a háború utáni felújítás. A mostani átépítés viszont épp ellenkező logikával történt: mindazt, ami a századokból megmaradt, meg is akarták mutatni.

Ez az értékfelmutató szemlélet mindjárt a homlokzaton fölfedezhető: a főépület visszakapta régi, XIX. századi feliratait, díszeit, sarokkupoláit. Például ismét cz-vel és kötőjellel íródik a fürdő neve, s külön feltüntetik azt is, hogy „Uri”, illetve „Női” gőzfürdő, pedig amúgy koedukált lesz a fürdőzés. Az előcsarnokot is úgy állítottak helyre, ahogy 1891-ben kinézett. Az volt az elv, mondja Dévényi Tamás tervező, hogy minden épületrész a hitelesen helyreállítható, legkorábbi állapotában legyen rekonstruálva. Az előtér helyreállításakor például egy korabeli újságillusztrációt vettek alapul, mert az volt a legkorábbi és legpontosabb ábrázolás. Valamiben mégis eltértek ettől: most üvegfal néz az udvar felé, hogy a belépő mindjárt meglássa az épülettömb belsejében helyreállított török kupolákat. A másik építészeti vezérelv ugyanis az átláthatóság volt.

Az előcsarnokban egyébként csak a jegyet lehet majd megvenni, s aztán egy oldalajtón át ki kell sétálni a fürdő oldalépületéhez, amely jó másfél méterrel mélyebben van, a XVIII. századi járószinten. Itt végre egy barokk kapualjon át juthatunk be a fürdőbe. A kapu szintén el volt falazva a XIX. század vége óta, amikor a környéket feltöltötték. Egy 1876-os árvízi fényképen azonban még látszott, s most megint úgy néz ki, mint akkor. Nemcsak kibontották, hanem visszafestették fölé még a szolgáltatásokat hirdető régi német feliratokat is. Olyan meglepő dolgokat például, hogy „malzenbad”, ami sörfürdőt jelent, és „elektrische bad”, ami pedig elektromos fürdőt, amit akkoriban elektromos bőrű halakkal szolgáltattak. Ilyenek az új fürdőben nem lesznek.

Ybl Miklós annak idején, az 1860-as, 1870-es években kétszer is megtoldotta a Rácz-fürdőt a tulajdonos, Heinrich János orvostudor felkérésére. Épített például egy keleties stílusú kupolacsarnokot a meleg vizes medence számára, külön egy móros stílusú pazar zuhanycsarnokot és az ahhoz kapcsolódó langyos medencét kupolával, továbbá az úgynevezett Flóra-fürdőt, mely a római fürdőket utánozza. Többségük az 1965-ös felújításkor megsemmisült.

A mostani átépítés nagy kérdése volt, hogy miként újulhatnak meg az elveszett Ybl-terek. A kupolacsarnokból és a Flórafürdőből ’65 után is megmaradt valami, így ezeket „csak” revitalizálni kellett, viszont a többit a semmiből újjáépíteni. A zuhanycsarnok és a langyos fürdő 15 centiméteres vasbeton falakkal épült vissza, formaazonos módon, néhány méterrel arrébb, mint ahol eredetileg volt. Régi képek alapján sikerült korhűen berendezni is: hatalmas rózsájú rézzuhanyokkal, nyomáskiegyenlítő melegvíz-tartályokkal, műsziklafallal, a langyos fürdőben reliefekkel és kerámiacsillagokkal. Talán egyedül csak a brazil császár ajándék órája hiányzik még a tökéletes illúzióhoz, de a helyét annak is porcelánburkolattal jelezték a műmárvány padlóban.

Hasonlóan értékorientált megújítás történt a régi török termekben. A török korban a fürdőnek volt egy hatalmas, körbepadkás előcsarnoka, melybe Buda visszavívása után beleépítettek egy barokk házat.

A csarnok oldalai és a ház falai is máig megmaradtak, és Dévényi Tamás helyreállítása mindkettőt érthetően be is mutatja, eltérő színű festéssel és burkolattal különböztetve meg a korszakokat. A barokk maradványok zöldesszürke márványmozaikot kaptak, a török falak pedig vörös téglaporral színezett vakolást. Minden értelmezhető és átélhető. A török medencék közül kettő megvan, a nagyobb fölött még az eredeti kupola is, amit immár kívülről is látni, mert kiszabadították a ráépítés alól. A kisebb medence fölött pedig rekonstruálták az 1905-ben elbontott kupolaboltozatot. Emlékszünk, ez a két félgömb-tető látszik az előcsarnok ablakaiból kívülről. Belsejükben az építész annyira korhű szeretett volna lenni, hogy fáklyával akarta megoldani a világítást, de nem engedélyezték, így helyette kis, hordozható lámpákat kapnak majd a fürdőzők. Mert itt villany nincs, kivéve a kötelező zöld „exit” lámpát. Fény csak a boltozat csúcsán télen is nyitva lévő kerek nyíláson szűrődik be.

A fürdő különböző korszakainak helyreállított helyiségeit XXI. századi, üvegfalas folyosók és terek kötik össze. Így a több évszázados emlékek valóban úgy hatnak, mint a vitrinben a kiállítási tárgyak, melyek azonban egyáltalán nem érinthetetlenek, sőt használni és élvezni kell őket. Végiglubickolni bennük ötszáz évet.

A felújítás krónikája

2002-ről előbb 2003-ra, majd 2004-re, végül 2005 áprilisára halasztódik a fürdőfelújítás kezdése. 2005-ben 750 millió forintot kap a projekt a Széchenyi-terv keretéből. A fürdő rekonstrukciója, bővítése és a hozzá kapcsolódó 60 szobás gyógyszálló építése a Rácz Nosztalgia Kft. beruházásában zajlik, melyben a főváros a kft.-be vitt földterület révén 25 százalékban tulajdonos. A projekt része egy sikló is, a fürdőtől a Gellért-hegy tetejéig. Az építkezés idejét két évre tervezik, azonban jelentősen elnyúlik a munka, valójában öt évig tart.

2007-ben tervezőt váltanak: Kaszab Ákostól Dévényi Tamás és Kis Péter veszi át a fürdőtervezést.

A 67 szobás szálloda terve Pethő László, a siklóé Roth János munkája.

2009: hűtlen kezelés miatt nyomoz a rendőrség a fürdő tulajdonjogrészének magánkézbe adása körül.

2010. február vége: műszaki átadás. Május: várható megnyitás.

A sikló építési engedélye még mindig nem jogerős.

Csordás Lajos Népszabadság