BENKŐ GYULA VISSZAEMLÉKEZÉSEI

1939-ben végzett a Színművészeti Akadémián.

A Vígszínházhoz szerződtették, előbb ösztön.

díjasként, később rendes tagként. 1948 tavaszától

1949-ig

Tolnay Klári és Somló István mellett a színház

társigazgatója volt. 1949-ben az Ifjúsági színházhoz

került.

1951-ben Várkonyi Zoltán hívására visszatért a

Vígszínházba, aminek a Magyar Néphadsereg

Színháza volt a neve 9 éven keresztül. 1960-tól

kapta vissza a Vígszínház nevet. 1962 és 1968

között a Színházművészeti Szövetség titkára volt.

1978-ig volt tagja aVígszínháznak, ekkor nyugdíjba

vonult.

Részlet a színész önéletírásáből:

"A szűkös lehetőségeken belül azért nekem is akadtak szórakozásaim. Élmények, érdekességek, apróbb-nagyobb örömök, amelyek megmaradtak bennem. A keresztapámmal elengedtek kirándulni. Többnyire motorbiciklin száguldottunk a budai hegyekbe. Lakott a házban egy távoli rokonunk is, a Kálmán bácsi, fodrász volt, aki vasárnap délelőttönként elvitt a Tabánba, sétáltunk, beültünk egy kiskocsmába, ő fröccsöt ivott, én málnaszörpöt, aztán hazamentünk. "Bújtam" vele a józsefvárosi kocsmákat is: a Reichmannt, a szemetesek és utcaseprők "imaházát", aztán a Fleischmann borozót, s a Wégner vendéglőt, ahová Krúdy is el-eljárt, s amelyet Kálmán bácsi különösen a rizlingje miatt kedvelt. A legnagyobb élményem az volt, mondhatni ünnep-számba ment, ha valamelyikükkel beülhettem egy konflisba, és a Práter utca végétől a József körútig kocsikáztam... Az első emeleten laktak Kohn bácsiék, egy vallásos zsidó házaspár. Nem volt gyerekük, és talán ezért is láttak mindig szívesen: náluk szoktam hozzá ahhoz, hogy cukrosan ettem a babfőzeléket, meg a káposztás tésztát. Az öreg Kohn vízvezetékszerelő volt, és szerettem nézni, ahogy hajlította a csöveket, vagy sodorta a kócot, készült a másnapi munkákra ... Az egyik barátom mamája nyomdában dolgozott, onnan vitte haza az Aller képes családi lapját. Volt abban mindenféle, a novellától a detektoros rádió leírásáig, azután képregények, mint a Csengő és Bengő kalandjai, valamint a Józsi bácsi, Vili és a Dick című izgalmas mese arról, hogy ők hárman hogyan utazzák be a világot repülőgéppel. Cafattá olvastuk az újságot, s az érdekesebb történeteket el is játszottuk: két sámlira vasalódeszkát tettünk, ez volt a repülőgép, mi pedig ezen a deszkán repültünk Ázsiába, Amerikába, Indiába - mint a Józsi bácsiék... A nagymama gyakran elvitt magával vásárolni, ismertem a Zeidl hentest, a Weisz péket, meg az árusokat a Teleki téri piacon. Két fillérért szalmacukrot vett nekem, vékony szálú, törmelékes cukorkát, ez volt akkoriban a gyerekek egyik kedvenc csemegéje. Nem állítom, hogy jól éreztem magam ebben a világban, diákkoromban már nyomasztóan is hatott rám, inkább csak elfogadtam olyannak, amilyen volt, s élénken és boldogan reagáltam arra a kevéske fényre, ami kijutott nekem. Akármilyen sivár volt is ez az élet, gyermekként sok szeretetet, emberséget kaptam tőle, s ez nagyon mély nyomokat hagyott bennem."

A visszaemlékezés teljes szövege ITT: