PLAKÁT ANNO 1900-1989

Avagy milyen plakátokat láthattak eleink?

VÉGIG A HADNAGY UTCÁN....

EGY RÉGI KÉPET HOZ YOU TUBE-RÓL ÁT A SZÉL...

Nyílt levél a You Tube-ra "picilány 14"-nek

Kedves picilány! ( aki adatlapod eléggé elmosódott fényképe után nem is olyan picilány vagy!)

Nem is tudom,nevessek -e , vagy bosszankodjak, mikor a minap a videókat tallózva, az egyik általad kreált " műalkotásban" anyám , nagyapám fényképét fedeztem fel, amit e blogról koppintottál.Lám-lám ,ennyire népszerű a blog, mondhatnám nagyképűen, már lopják is a belevalót.Azután még egyszer átgondolva a dolgot , azt mondanám Néked ,ha találkoznánk:

ok. rendben van miért ne tölthetnél le képeket a blogról?

De egyezzünk meg abban , szóljon a letöltött kép a Tabánról, ne családom tagjairól, ha már újra közzéteszed. Mert ,ha tudsz olvasni picilány, a képeken szereplő személyek azonossága

szemvillanás alatt meghatározható. Vagy el se olvastad ?

üdvözlettel kassius

A nóta amúgy gyönyörű, de hát ez meg Mensáros László érdeme....

Az ominózus videó a You Tube-on ITT

ELEINK KEDVENC ELEDELE.....

Tabáni dagadó

A dagadót felszúrjuk, és üreget nyitunk. Ezután reszeljük meg az almákat és keverjük össze mazsolával, reszelt citromhéjjal, 2 evőkanál rummal és annyi zsemlemorzsával, hogy tölthető masszát kapjunk. Megtöltjük az üreget, amelyet előzőleg sóval, törött borssal és nagyon kevés majoránnával ízesítünk. Hústűvel zárjuk be a nyílást, kívülről is sózzuk, borsozzuk, és mindkét oldalán hirtelen süssük meg, majd sütőben puhulásig pároljuk.

Burgonyapürével, saját levével tálaljuk.

JÓ ÉTVÁGYAT!

JÓZSEF ATTILA MÚZSÁI........(GYENES GITTA, WALLESZ LUCA)

Gyenes Gitta: Önarckép

Gyenes Gitta :Tabáni részlet

Gyenes Gitta 1888-ban született és 1960-ban halt meg, mindvégig Budapesten élt. Tanulmányait Budapesten, Nagybányán a híres művésztelepen és Rómában végezte. Polgári családban született és egy jól ismert újságíró (Wallesz Jenő) felesége lett. Zuglói tágas otthonuk a húszas-harmincas években művészeti és irodalmi szalonként vált ismertté, mely vonzotta a fiatal tehetségeket, többek között József Attilát és barátait is.

Gyenes Gitta vonzó és művelt asszony volt, aki számos kiállításon szerepelt alkotásaival, porcelánfestészettől, formatervezésen át a festészetig. A húszas-harmincas években alkotott art deco grafikái és festményei kiemelkedő szépségűek, több közülük a Magyar Nemzeti Galéria tulajdona.

József Attila legkiemelkedőbb versei közül Gyenes Gittához írta a Nyár volt és a Miért hagytál el, hogyha kívánszcíműeket

Gyenes Gitta lánya Wallesz Luca, aki tizenéves korától érdeklődő és egyre aktívabb szereplője a családi irodalmi szalonnak. Szépsége, mint a fényképek is igazolják, valóban elbűvölő, tehetsége a művészetekben szintén sokoldalú, bár nem jut el olyan elismertségig, mint édesanyja.

Wallesz Luca

Wallesz Lucához, aki ekkor 16 éves, 1927 karácsonya és 1928 között egy egész csokor gyönyörű verset ír József Attila. E Luca-versciklus nyitó, egyben egyik legismertebb darabja, az Áldalak búval vigalommal című, mely annyira muzsikál, hogy több kiváló zenei feldolgozás ihletője is lett.” (Zarándy Zoltán)

-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-

A Kossuth Rádióban 2001. június 10-én elhangzott Névjegy-beszélgetés

Vértessy Sándor interjúja Sándor Ivánnal

– E múltidéző kitérő után hallgatom a József Attila-élményt.
– Igen. Nos, Wallesz Luca, aki József Attila első múzsája volt 1924-től, később az Amerikai út 74-ben lakott. Gyerekkoromban ismertem meg. Ezelőtt 25 évvel elindultam a nyomába, mert úgy éreztem, hogy többet kell tudnom arról a világról, amiben József Attila is itt élt a szomszédos Korong utcában. Amit most mondok, Wallesz Lucától tudtam meg. A szomszédos ház itt a Mexikói út 54. A második emeleti lakásba lépett be József Attila 1924 decemberében. Walleszék akkor ott laktak. Gyenes Gitta – Luca anyja – festő volt. Ő hívta meg a 19 éves József Attilát a műtermébe. Először a festőmamába volt szerelmes, aztán Lucába. Ha kinézünk az erkélyen, akkor látsz két öreg gesztenyefát. A lakóktól, akik itt laknak, szüleik emlékeit közvetítve megtudtam, hogy ezek alatt a régi gesztenyefák alatt ült József Attila is Gyenes Gitta is. Az Az a szép régi asszony című versben írja: „Azt a szép, régi asszonyt szeretném látni, ismét… Csak látni szeretném őt, nincs vele semmi tervem. Napozva, álmodozva, amint ott ült a kertben. S mint ő maga becsukva, egy könyv van a kezében, s körül nagy, tömött lombok zúgnak az őszi szélben”… Hát itt írta. Zúgnak itt azóta is a nagy tömött lombok. Attila később a Korong utcában lakott, ott írta az Eszmélet című versét. A tizenkettedik strófa: „Vasútnál lakom. Erre sok vonat jön-megy és el-elnézem, hogy’ szállnak fényes ablakok a lengedező szösz-sötétben”… Hallom ebben a lakásban a vonatok hangját. Márton László kiváló fiatalabb írótársam egy ideig itt lakott a környéken. Adtam neki ebből a József Attila fotóból, ami Gyenes Gitta festménye alapján készült. Nekem Luca adta. A hátára ráírtam: Laci elmondtam neked, hogy kitől kaptam ezt a fotót, elmondtam a történetét. Add majd te is tovább egyszer ezt a képet, őrizzük, őriztessük meg az élményét.

Faludy György visszaemlékezése:

Jegyzetek az esőerdőből

A 30-as évek közepén nagyobb társaság jött össze szombatonként Gyenes Gitta festőművésznő lakásán. Forgács Anti, Goda Gábor, József Attila és e sorok írója a társaság törzstagjai közé tartozott. Összejöveteleink központja és célja a festőművésznő lánya, Luca volt. Attila Lucának udvarolt, mint ahogy hozzá írt szerelmes verseiből közismert. Luca, úgy hiszem, nagyon kedvelte Attilát, a költőt és verseit, de személyéhez jóval kevésbé vonzódott. Alighanem ez volt az oka, hogy Attila az egyik szombaton kijelentette: másnap, vasárnap rajta lesz a 4:25-kor induló ceglédi vonaton. Nézzük meg őt az erkélyről, mert bizonyságot tesz majd Luca iránt érzett szerelméről.

Ebből semmit sem értettünk. A ceglédi vonat annak idején kelet felé a Nyugati pályaudvarról indult, ahogy a bécsi vonat manapság a Keletiből indul. Lucáék Zuglóban laktak, azt hiszem , a Mexikói úton; nyugatra néző erkélyükről le lehetett látni a vasúti sínekre. A Thököly utat, talán kétszáz méterrel odább, akkoriban - 1935 vagy 36 nyarán - a vonatok még nem hídon keresztezték, mint most, hanem sorompó volt, amiért is a szerelvények lépésben haladtak keresztül. Hogy azonban Attila mire készül vonaton és miért kívánja, hogy a balkonról nézzük - ezt nem tudta egyikünk sem.

Vasárnap délután ott szorongtunk valamennyien az erkélyen. Luca zsámolyon ült a balkon közepén, mi pedig félkörben álltunk, illetve szorongtunk mögötte. A ceglédi személyvonat menetrendszerűen tűnt fel. Attila az egyik lehúzott, harmadik osztályú ablaknál állt. Mintha biccentett volna felénk. Leemelte fekete kalapját és maga mögé hajította. Aztán mellmagasságban gyufát gyújtott és kihajolt az ablakon. Az égő gyufát a hajába dobta. Később tudtuk meg tőle, hogy előzetesen egy kis flaska benzinnel locsolta meg. Néhány pillantásig hosszú lángnyelvet vonszolt feje mögött, majd újra föltette kalapját. Ott állt, mereven, mozdulatlanul - talán azt figyelte: megnyerte-e Luca szerelmét? - míg a szerelvény elragadta előlünk.

József Attila: Mikor az utcán átment a kedves...

Mikor az uccán átment a kedves,
galambok ültek a verebekhez.

Mikor gyöngéden járdára lépett,
édes bokája derengve fénylett.

Mikor a válla picikét rándult,
egy kis fiúcska utána bámult.

Lebegve lépett – már gyúlt a villany
s kedvükre nézték, csodálták vígan.

És ránevettek, senki se bánta,
hogy ő a szívem gyökere-ága.

Akit ringattam vigyázva, ölben,
óh hogy aggódtam – elveszik tőlem!

De begyes kedvük szivemre rászállt,
letörte ott az irígy virágszált.

És ment a kedves, szépen, derűsen,
karcsú szél hajlott utána hűsen!

1925. jún. / 1928

MARGITSZIGET, TABÁN,GYEREKKOR

Vidor Miklós írása Világrajöttömkor már várt rám első két barátom: Jancsi kétévesen, Öcsi kéthetesen. Örököltük egymást attól a hajdani két diáklánytól, akik valamikor egymás mellett ültek az iskolapadban, s férjhezmenetelük után sem szakadtak el. Egyikük anyám lett, másikuk keresztanyám. Közel laktunk egymáshoz, a Margit híd pesti oldalán, így anyáinkkal tavasztól őszig sűrűn jártunk át a Margitszigetre. A híd járdája akkoriban fapallós volt még, a vaskos deszkák résein át leláttunk a hullámzó vízre. Az a húszas évekbeli Margitsziget gondozott virágoskert és kalandos ősvadon volt egyszerre. Óriási, terebélyes fái, dús bokrai pompás rejteket kínáltak, s mi indián tolldíszben nyargalásztunk köztük. Anyáink szemmel tartottak bennünket, letelepedve a kényelmes, fehérre mázolt padokra: áthajlítható támlájuk volt, hogy aki süttetni akarta magát, mindig szembefordulhasson a nappal. De ha zápor kerekedett, akkor is volt hová menekülni előle, a tágas sétányon túl hatalmas tetőszerkezet nyúlt el hosszanti és keresztirányban, behúzódhattunk alá. De az igazi szenzáció a lóvasút volt. Sínei a felsőszigetig vezettek - akkor még híre sem volt az Árpád hídnak - szorgos trappban húzták a lovacskák a villamoskocsira emlékeztető járművet. Az idő tájt állt még a kiszálló s néhány egyéb épület is. A kolostor maradványai megragadták képzeletünket. Itt élt IV. Béla király lánya az apácák között, a Nyulak szigetén, melyet később róla, Margithercegnőről neveztek el. A hajóállomáson ácsorogva lestük a kikötő meg távozó propellereket. Aztán egyszer csak vége szakadt a napfényes szigeti délelőttöknek. Nemcsak azért, mert Jancsi után mi is iskolába kerültünk Öcsivel, de keresztanyámék átköltöztek Budára, a Vár alatt elterülő Tabánba. Itt épült föl a magányosan álló tekintélyes bérpalota, mely ma is idegenül hat a park közepén: Bethlen udvar. Ide jártunk át hozzájuk anyámmal, de nemsokára magam is vállalkoztam az útra. Külön világ volt a hajdani Tabán. Vidékies, apró házai, girbegurba, regényes utcái a múltba vezettek. Már a nevük is ódon hangulatot árasztott: Holdvilág utca, Árok utca, Fehérsas tér, Tzipó utca... Gyalogjáró helyett keményre taposott puszta földön lépkedtünk, itt-ott fűcsomók, bokrok tarkázták az utat, akár falun. Nyitott kapukon be-benéztünk egy-egy virágágyas, leanderes udvarba, az emberek úgy éltek itt, mint száz évvel azelőtt. Krinolinszoknyás hölgyeket, cilinderes gavallérokat álmodhattunk az ittfeledett lugasokba, kőhajításnyira a történelmi Várnegyedtől. Gyerekfővel kószáltunk erre, félig mese, félig valóság volt az ódon település. Valamikor szőlőtermelők lakták, 183-ban tűzvész pusztította el, százszám váltak hamuvá házai. A hagyomány szerint vigyázatlanság okozta, a hordók belsejének kiégetésekor támadtak a sebesen növekvő lángok. De a tabániak újra fölépítették: közadakozásból gyűlt össze az építőanyagra való, az őslakosok két kezük munkáját tették hozzá. Utána még egy évszázadig élt a Tabán. A főváros híres szórakozónegyedévé vált, hangulatos kisvendéglők, kertes udvarok csalogatták a túlpartról a vacsorázó közönséget. Más volt itt a pecsenye íze, a poharakba csorduló bor zamata a tarka terítős asztalokra árnyat vető lombok alatt. Harmonikaszó zendült odabenn, jókedvű társaságokat szállítottak a fiákerek májustól szeptemberig a tabáni kocsmákba. Régebben állt még a pellengér, a szégyenoszlop. Ahhoz kötözték világ csúfjára a lefülelt bűnösöket. Talán az utolsó regényes tabáni história nyomain baktattam Jancsi-Öcsi mellett a kanyargós utcákon: leolvashattuk az omladozó házfalakról. Állítólag egy csavargó rótta rájuk kedvesének szóló búcsúüzenetét, mikor kitelt a becsülete, s el kellett bujdosnia innen végképp. A mi tabáni bolyongásaink idején már ott lebegett a kedves, múltízű városrész fölött a halálos ítélet, hogy hamarosan beteljen rajta. Elvénhedt, rogyadozó vityillói, csatornázatlan utcácskái lebontásra vártak mindazzal együtt, ami visszahozhatatlan. Meg lehetett volna menteni? Bizonyára: sok-sok pénzzel, amiből a közeledő második világháború előtti Magyarországon egyre kevesebb volt. Ami nyomokban megmaradt a Tabánból, azt a város ostroma söpörte el. A középkori eredetű Rácfürdő áll még, a régi házszámot viseli: Hadnagy utca 1. Csak épp az utca fogyott el mögüle. Akárcsak a többi álomba illő utcácska, vendéglő, köztük a híres Mélypince, ahol az utolsó tabáni vándor, a múltba merengő Krúdy Gyula üldögélt szívesen a boroskancsó mellett. Átalakult a környék. Parkosították a lankás oldalt a Vár s a Gellérthegy között, visszaadták a természetnek. A Szarvas téren emlékoszlop őrzi az ostromban elpusztult csinos házacska helyét:Virág Benedek, a "magyar Horatius" otthona volt valaha. S az ismét vendéglőként megnyitott Aranyszarvas fogadóban a Budára látogatóBerzsenyi Dániel szállt meg hajdanta, hogy találkozzék az ország központjában élő író, költő barátaival. Az egykori Tabán helyén modern városkép fogad, az újjáépített Erzsébet híd fölüljárójával; fiákerek helyett autók, száguldó buszok járnak erre, a villamos is eltűnt. Ha olykor elvetődöm gyerekkorom tájaira, úgy nézek körül, mint a messziről érkezett vándor. Nyolc-tízévesen csatangoltunk erre Jancsival, Öcsivel, a Gellérthegy oldalában táboroztunk le, köpenyünkből s egy jó fogású botból sátrat eszkábáltunk, épp aláfértünk mind a hárman. Tűnődve kutatom, hol is lehetett az a nyugalmas tisztás. Ma padok állnak, lépcsők kanyarognak a lejtős oldalon. Már csak a képzelet idézheti vissza azt a három fiút, akik akkor voltunk, s úgy eltűntek innét, akárcsak a régi színhely, úgy, ahogyan emlékezünk rá. Üj Ember 2001.nov.25

TABÁN A FESTMÉNYEKBEN IS ÉL TOVÁBB

Bánfalvy Ákos:TABÁN

Kató Kálmán (Krrisztanits Kálmán) :Tabán

Vasanits Zoltán:Tabáni képek

Vasanits Zoltán :Az egykori Tabán

Tibai Takács János: Utcarészlet(Tabán)

Simon György János :Kereszt-tér a Tabánban

Pap Géza Tabán
Nemes Lampérth József: Tabáni részlet

Mednyánszky László: A behavazott Tabán a lemenő nap fényében

Mátrai Vilmos :Tabáni részlet
Ismeretlen festő 20.sz eleje: Tabáni részlet

Ismeretlen festő 20.sz eleje:Tabáni részlet

Henei Gusztáv: Tabán

Gyenes Gitta : Tabáni részlet (grafika)

Frics Sándor: az egykori Tabán

Ember Zsolt: Tabán

Csabai Uy Géza (1889-191) : Tabán

TABÁN, EGY ELTŰNT VÁROSRÉSZ

MÉRNÖK ÚJSÁG 2008 / OKTÓBER

Az idõsebb nemzedékbõl is egyre kevesebben vannak, akik ha elmennek az Erzsébet híd budai hídfõjének környékére. még fel tudják idézni egy romantikus, de elavult városrész macskaköves utcáit, apró házait, kisvendéglõit. A fiatalabbak már csak nosztalgikus visszaemlékezésekbõl, egy-egy film kurta jeleneteibõl, megsárgult fényképekrõl, vagy képzõmûvészeti alkotásokból ismerik. A Tabán utolsó házait 1933 második felében bontották le. * * * A Gellérthegy északi lejtõje, a Naphegy, a Várhegy és a Duna határolta völgykatlan, melyen (a már befedett) Ördögárok vize olykor megduzzadva és pusztítva rohant át, mindig fontos átkelõhely volt a Dunán. Kõkori, bronzkori, rézkori, vaskori emlékek kerültek napvilágra ezen a tájon. Idõszámításunk elõtt egy évszázaddal az eraviszkuszok, majd négy évszázadon át a római légiók katonái álltak õrt abban a toronyban (romjait sajnos az Erzsébet híd építése eltüntette), ami a vele szemben álló pesti oldalon feltárt Contra Aquincummal együtt védte a dunai révet. A honfoglaló magyarok már használták ezt az átkelõhelyet és a régi krónikák a budai oldalról, mint „Minor Pest ultra Danubius sita”, a Dunánál fekvõ Kis-Pestrõl emlékeznek meg. A Képes Krónika is így nevezi ezt a területet – része volt Kelenföld is –, ahol Gellért püspököt 1047-ben megölték. Itt építették tiszteletére a Boldog Gellért Mártír templomát és talán innen származik az a kisméretû kõfaragvány, a Tabáni Krisztus, melyet 1130 körül készíthettek. A tatárjárás a települést elsöpörte, de lassan újjáéledt, amikor 1247-ben IV. Béla király Budán várat építtetett és a Tabán területe annak a falakon kívüli elõvárosa lett. 1396-ban Zsigmond király keresztes hadjárata Nikápolynál súlyos vereséggel végzõdött, és a török sereg a stájer hegyekig elõretört. A felbomló sereg katonáiból és a délrõl menekülõ szerb lakosságból sokan itt telepedtek le, mert a budai német polgárság nem akarta õket a városba befogadni. A település szorgalmas, de igénytelen lakóinak munkája nyomán a terület virágzásnak indult, ráadásul a nyugatra és délre vezetõ útvonalak erre vezettek, s itt állt a hajóhíd, melyen áthaladtak a keletre tartók. A meleg vizû forrásokra épített fürdõkben felüdülhettek az utasok és a vándorkereskedõk. Az ezzel járó szórakozások, mulatozások és mindenféle ellátások hasznát az élelmes rácok látták. Egy francia lovag erre utaztában már 1438-ban elismeréssel írt az itt lévõ fürdõkrõl, a Rác fürdõ és a Rudas fürdõ õseirõl. Buda 1541-ben török kézre került, s míg a hegyen lévõ város pusztult, Tabán területe virágzott. A katonaságnak vasból készített fegyverre és bõrbõl készült felszerelésekre, lábbelikre, nyergekre volt szüksége. Az ezeket elõállító kézmûvesek követték a sereget. A meleg vizû források, az Ördögárok bõ vize bõrfeldolgozásra alkalmas körülményeket biztosított, ezért a török tímárok itt telepedtek meg. Ettõl nevezték a területet Debaghane-nak, tímár telepnek, mely szlávos elferdítés után a magyar Tabánná alakult. A településen ebben az idõben hat mecset, tíz imaház, négy elemi iskola, három fogadó, három kolostor, három meleg fürdõ és mintegy száz tímárbolt volt, a házak száma pedig meghaladta az ezret. A település képét a törökök gazdagabb és a szlávok szegényebb házai jellemezték. A Buda visszafoglalásáért folyó harcok aztán úgyszólván teljesen eltüntették a települést a föld színérõl. Az elmenekült lakosság ugyan lassan visszatért, a barlangokban megbúvók elõjöttek, de az egykori pezsgõ élet és a viszonylagos jólét csak részben köszöntött be újra. A XVIII. század végéig a rácok élet-halál küzdelmet vívtak a Pest-budai kereskedelem hegemóniájáért a német polgárokkal. A jövedelmezõbb foglalkozásokat az erõsbödõ németek foglalták el, a rácok primitívebb körülmények között éltek és alacsonyabb mûveltséget igénylõ munkákat végeztek. A német polgárok csak „Donaujager”-eknek gúnyolták a vízhordással, dunai rakodással, napszámos munkával foglalkozó rácvárosi polgárokat. Még 1700 után is ez a jellemzõ, bár 700 házával és 2780 fõs lakosságával a környék legnépesebb települése volt. A lakosság 95 százaléka szerb, csupán 2%-a magyar, ami 12 családot jelentett. Igaz, ebben az idõben Buda egész lakosságának alig 5%-át tették ki a magyarok. A görögkeleti vallású szerbek külön közigazgatásban éltek, 1697-ben már volt külön másodbírájuk, kiváltságaik másokétól eltértek, de csak 1775-ben kaptak polgárjogot. Építészetrõl ekkoriban alig beszélhetünk. A 14-16 négyszögöles telkeken kunyhószerû építmények emelkedtek. A Gellérthegy tövében így kialakult egy egészen szegényes városrész, ahol a régi borospincék is részben lakásul szolgáltak, és a Gellérthegy keleti lábánál, a Duna-parton egészen a mai Gellért fürdõig kezdetleges, fõleg fából épült viskók emelkedtek. Nem csoda hát, hogy a rendezetlenül, szegényesen kialakult városrészt számtalan csapás sújtotta. 1689 és 1831 között nyolc alkalommal pusztította járvány a lakosságot. A Budai Várban 1723 húsvétján keletkezett tûz ide is átterjedt és felperzselte a település nagy részét. Az 1732 és 1775 években viszont árvíz pusztított. A háborús rombolásokon kívül a tûz és a víz okozta a legnagyobb tragédiákat. 1810-ben szörnyû tûzvész tombolt. Szeptember 5-én Schuller János kádármester segédje hordódongákat égetett ki, amikor a hirtelen támadt szél a tüzet magával ragadta, hatszáz ház égett le és ötven ember lelte halálát. A tûz kiterjedt egészen a ma Fõ utca és Ponty utca sarkán álló Kapucinus templomig, nem kímélve a Víziváros e részén álló házait sem. Megtépázta a városrészt az 1838. évi nagy árvíz, mert a megáradt Dunából visszatorlódott a víz az Ördögárok medrébe. Hasonlóan rombolt 1875. június 26-án a nagy felhõszakadástól az Ördögárok õrjöngõ folyóvá duzzadt vize, szétrombolva az alsó szakaszán két évvel azelõtt készített boltozatot. A romokból önmagának gátat építve torlódott vissza és öntötte el a völgyben lévõ épületeket. A városrész a sok pusztítás után lassan két részre szakadt. A vár felé esõ része, a Szarvas tér és a Hajóhíd környéke kulturáltabb, a polgáriasodó Pesthez igazodni kívánó, fejlõdõ kereskedõ és iparváros lett, míg a Gellérthegy oldalában húzódó, szegényebb emberek által lakott terület színvonala egyre süllyedt. Tabán gazdasági életére kedvezõtlenül hatott a Lánchíd és az Alagút megépítése is. Már nem a hajóhíd volt az összekötõ kapocs kelet és nyugat között. Az északról hozott termékek a Tabán érintése nélkül, a Lánchídon át kerültek a pesti piacokra. A Krisztinavárosi területrõl a terményeket eddig a Várhegy megkerülésével vitték a Lánchídon át, de az Alagút megépítése lerövidítette az utat és a fuvarosok elkerülték a Tabán területét. Pécs és Székesfehérvár irányából érkezõ fuvarosok még erre jöttek és fogyasztásuk hasznát még élvezhették a tabáni vendéglátók, ám az Alagút megnyitásával õk is a rövidebb utat választották. Tabán fejlõdése megállt, miközben a pesti Duna-parton kiépült a díszes korzó, a Gellért-hegyen szaporodtak az elõkelõ villák és nyaralók, bõvült és szépült a Királyi Palota. Az egyesített fõvárosnak ez a része megérett a megújításra. A Közmunkatanácsot már megalakulása óta foglalkoztatta a Tabán rendezése. Az 1874. évi jelentése szerint szembeötlõk a Gellérthegy oldalát ellepõ fecskefészkek, melyeknek látványa messzirõl nem kedvezõtlen, de borzalmas maga a valóság. Bár szükségesnek tartja, hogy a házak egész csoportját bontsák le, egyelõre a szabályozás csak néhány primitív utca létesítésére szorítkozott. Ehhez is a házak mintegy tíz százalékát kellett lebontani. A fõváros tanácsa elõször 1878-ban határozta el a Gellérthegy északi oldalára kapaszkodó viskóknak és magának az egész Tabánnak folyamatos kisajátítását és lebontását, és 1890-ig 116 házat le is bontottak. 1894-ben merült fel elõször a Tabán területrendezési tervének szükségessége, 1898-ban elkészítették a tabáni utcák és terek szabályozását tartalmazó tervet. Az 1908. évi XLVIII. sz. törvénycikk Tabán felõl is méltó környezetet kívánt biztosítani a Királyi Palotának s lehetõvé tette az Attila út melletti sáv házainak kisajátítását és lebontását, hogy helyükön díszes palotasor épülhessen. A fõváros szervei részérõl készített rendezési tervrõl sok vita folyt, végül is a Közmunkatanács 1909. február 11-én tartott ülésén nem foglalt állást a tervekrõl, mert „...a polgármester úr ugyanis elsõrendû városépítési feladatnak tartja, hogy az Attila körút, a Naphegy és a Gellérthegy közötti városrészben a hatóság olyan gyökeres intézkedést tegyen, amelyek lehetõvé teszik, hogy itt, ezen a természeti szépségekkel megáldott területen egy modern városrész alakulhasson ki.” Errõl fejtette ki elképzelését Bárczy István polgármester a közgyûlés 1909. július 7-i ülésén: „Ha apródonként történik a rendezés, akkor az a baj, hogy tökéletlen rendezés lesz. A fõvárosnak nem szabad elmulasztani a kínálkozó alkalmat, hogy nagyot alkosson, itt a város legszebb részén, a fõváros kellõs közepén, amely valóban festõi vidék és oly területen van, ahol nincs értékes objektum azon a három házon kívül, amelynek a szabályozásba való bevonása kétséges, a többi részen nincs értékes felépítmény a Tabánban.” Devecis Ferenc fõvárosi középítési igazgató és Pálóczi Antal neves városrendezõ terve alapján a Fõváros átvállalta a Közmunkatanácstól az egységes rendezés lebonyolítását. 1909 és 1914 között 126 ingatlant sajátítottak ki vagy vásároltak meg. Az innen kiszorultak részére Mártonhegyen és a Budaörsi úton vásárolt a Fõváros cseretelkeket. Egy hónappal az I. világháború kitörése elõtt elfogadott terv szerint elõkelõ lakónegyedet akartak teremteni a Tabánból, s úgy tervezték, hogy az elavult tabáni házak lerombolása után öt éven belül az új negyed felépítése megkezdõdhet. A háború azonban közbeszólt, bár a háborús évek idején is kisajátítottak 105 épületet. Az 1920-as évek lakásínsége miatt megtiltották a kisajátításokat és a bontásokat. A gazdasági helyzet konszolidációjával vált ismét aktuálissá a Tabán rendezése, de csak 1931-ben realizálódott a Fõváros és a Közmunkatanács 1909-ben kötött megállapodása, s nekikezdtek annak végrehajtásához. Petrovácz Gyula építész javasolta, hogy egy kis jellemzõ részt tartsanak meg és erre a Kõmûves-lépcsõ környékét tartotta alkalmasnak, továbbá a többi részt gipszmodellen és fényképeken örökítsék meg. A Tanács értékelte a javaslatot, és úgy határozott, hogy a Tabán vidékének kisebb festményeken való megörökítése érdekében a Fõvárosi Múzeumnak külön 1000 korona összeget bocsát rendelkezésre. A Fõváros törvényhatósági bizottságának 1933. május 23-i ülése szótöbbséggel jóváhagyta a polgármester „...Tabán újjáépítésének végrehajtása ügyében tett elõterjesztésébõl az elsõ pontot, a székesfõváros tulajdonában lévõ összes tabáni épületek bérletének felmondására és a kiürítendõ épületek haladéktalan lebontására vonatkozó javaslatot”. Meghirdették a bontásra vonatkozó versenytárgyalást és az év folyamán 700 bérleményt felszámoltak. Ezzel – néhány kivétellel – Tabán utolsó házai is eltûntek. Az Apród utca és a Döbrentei utca által határolt terület kívül esett a kisajátítás határán, itt maradt meg az a házcsoport, amit a II. világháború harcai megrongáltak, de nem helyrehozhatatlanul. A terület többi része nagy parkká alakult át. A rendezés során a mai Szarvas tér szintjét több mint két méterrel lesülylyesztették, a Szarvas ház elõtti terasz mutatja az egykori szintet. Több pályázatot írtak ki a rendezési terv elkészítésére, ami az építészek és városrendezõk nagy érdeklõdését váltotta ki. Az 1933-ban tartott pályázaton 65 pályázó vett részt, a városrész lebontása utáni történések azonban már kívül esnek ennek az írásnak a keretein és idõhorizontján. Tabán emlékét megõrzi a sok legenda, fénykép, festmény, irodalmi alkotás. A költõ Garai Gábor így búcsúzik tõle: „...ösztövér házikók gyöngéd tabáni dombok hátán – belõletek csak hírmondó maradt...” ** Néhány értékes épület a Tabánban – Görögkeleti szerb templom. Ennek elõdjét 1697-ben építették, de mert szûknek bizonyult, az 1700-as évek közepén újat építettek. Ez a nagy tabáni tûzvészben leégett, de újra felépítették. A II. világháború okozta súlyos sérüléseit már nem javították ki, romjait lebontották. – Szent Katalin-plébániatemplom. Helyén egykor török dzsámi állt. Buda visszafoglalása után ezt kapták meg a hívõk és alakították át elõször kápolnává, majd újabb és újabb bõvítések következtek, s a XVIII. század közepén tornyot is építettek, és ezzel elnyerte mai alakját. – Apród utca 1–3. Ez az épület is a XVIII. században épült. Ebben volt Semmelweis Ignác apjának üzlete, s itt született az „anyák megmentõje”. 1962-ben Pfannl Egon tervei szerint állították helyre. Ma Orvostörténeti Múzeum. Halálának 100. évfordulóján itt helyezték el az udvari falban a nagy orvos hamvait. – Imre fürdõ (Rác fürdõ). A Hadnagy utca egyetlen megmaradt háza, amely már a középkorban is üzemelt. 1864–70 között készült Ybl Miklós tervei szerint az eklektikus-romantikus kupola és épületszárny, ám ezeket 1964-ben lebontották. Most az egészet modernizálják és gyógyszállóval bõvítik. – Várkert. A Várkert Kioszknak ismert épületet szintén Ybl Miklós tervezte. A finom, árkádos eklektikus-reneszánsz stílusú épület 1894–1897 között épült, eredetileg a Királyi Palotát vízzel ellátó berendezés gépháza volt. Ma kaszinó üzemel benne. – Szarvas-ház. Az 1700-as évek elsõ felében építették. A lekerekített sarkú barokk épület is áldozatul esett az 1810. évi nagy tûzvésznek, ezután copf stílusban építették újjá. – Arany Szarvas. Az egykori sütõház nagy irodalmi hagyománnyal rendelkezett. Itt élt Virág Benedek az Apród utca elején. A korszak vezetõ irodalmi személyiségei – Vörösmarty Mihály, Kisfaludy Károly, Toldy Ferenc és mások – sokszor megfordultak a házban, melyet az 1810. évi tûzvész – a költõ értékes könyvtárával és kézirataival együtt – elpusztított. Az író barátai helyreállították, de másfél évszázad múlva a II. világháború végleg tönkretette.

Hajós György

Valóban ez a hely a legmegfelelőbb?

Tisztelt Önkormányzat!

Minden tiszteletem és részvétem a kitelepítettek és kényszermunkába hurcoltak iránt ,de valahogy nem érzem az emlékmű helyszínválasztását szerencsésnek.Tudom ,mindenkit irritál a negy zöld domboldalnyi tér,hogy épületet, emlékművet biggyesszen rá,de már az oda nem illő 56-os emlékmű is elég szerencsétlen döntés volt, semmi köze a Tabánhoz,ne rontsuk tovább az összképet egy újabb balfogással.Kérdezték erről pl. a Tabán Társaság véleményét?

Talán egyszer magának a Tabánnak is lehetne emléket állítani itt ,a TABÁNBAN.

Pályázat köztéri alkotásra-A kitelepítettek emlékműve tervezésére

2009 december 17

Budapest Főváros Önkormányzata megbízásából a Budapest Galéria pályázatot ír ki: A kitelepítettek emlékműve tervezésére. Az emlékmű helyszíne: Budapest I. kerület, Tabán, az Attila út és Krisztina körút közötti zöld terület Bethlen udvartól délre eső része, hrsz: 6318/1. A pályázat célja: Köztéri alkotás felállítása az 1950 és 1953 között kényszerlakhelyekre és kényszermunkatáborokba elhurcoltak emlékére.

(PÁLYÁZATOK.ORG)

KASSIUS

A régi Tabán városmodelljének térképészeti alapjai

Lenkei Ákos térképész írása

Bevezetés

A mai tabáni park területén 75 éve még egy sűrűn beépített városrész állt. Ha 1933-ban a

városvezetés nem bontatja le felelőtlenül, akkor Budapest szívében a világörökség részét képezné egy Rovinj vagy Český Krumlov hangulatához fogható műemlék együttes. Különlegességei közé tartozna a középkorból öröklött utcahálózata, a török kori pincerendszere, a rác (szerb), svábés magyar kultúrát ötvöző vendéglátási hagyománya, melyet a többévszázados múltra visszatekintő kiskocsmái és vendéglői képviselnének.

Szerencsére rendelkezésre áll elegendő forrás,melynek segítségével virtuálisan ismét életre

kelthetők a régi negyed házai; ugyanis ránk maradt rengeteg korabeli fénykép és egy térképmű, ami pontos és hiteles képét adja a városrésznek.

Ez utóbbi a Marek-féle térképrendszer amelynek alapszelvényei a rekonstrukció alapját képezik. Ebben a cikkben a fenti mű Tabánt érintő alap- és szintezési szelvényeinek goereferálását és a korabeli mért magassági adatok térbeli helyzetének

meghatározását mutatom be.

A munka során a fő szempont az volt, hogy a kapott térinformatikai adatbázis kiindulópontul szolgálhasson a városrész hiteles és nagyrészletességű térbeli rekonstrukciójához.

A célvetület (később részletezett szerencsés egybeesések miatt is) az EOV, a magassági pontok elhelyezésének kívánt viszonyrendszere a Magyarországon használatos balti (kronstadti) alapszint volt.

A térkép vetülete

Timár Gábor és Biszak Sándor azzal a feltételezéssel éltek (Timár–Biszak, 2007; Biszak–Timár,2007), hogy a térképrendszer budapesti sztereografikus vetületben készült. Habár azt a rendszert már 1860-tól (a budai felmérés kezdete előtt már 10 évvel) használták kataszteri térképezésre az országban, egy Marek Jánostól származó közlés konkrét bizonyítékul szolgál arra, hogy vetületi számítások nélkül tértek át a síkra: „Minthogy a kiszámított háromszög méreti hálózat igen csekély, alig 2 négyzetmérföldre terjedő, ennélfogvaaz csak mért sík és nem mint gömbszögű hálózat számítatott,…” (Marek, 1874).

Ezt az eljárást a hálózati kiinduló pontra fektetett érintő sík és az érintett gömbfelület

csekély különbsége lehetővé tette, időtakarékossága pedig indokolttá.

A belterületi alapszelvényeken (Budapest FővárosLevéltára, BFL, a_201/13) a

kiemelt alappontok koordinátáit feltüntették. Ezek az adott szelvény délkeleti sar

kából számított értéket mutatnak ölben, három tizedesjegy élességgel. Egységes, a

teljes felmérést átfogó rendszerre vonatkozó koordinátákat eddig csak a negyedrendű

pontok áttekintő térképsorozatának belterületeket ábrázoló szelvényein találtam (BFL, a_201/6) a lap szélén lévő táblázatos formában. A táblázatok címe szerint az értékek a budai délkörre vonatkoztatott összrendezők.

Ez egybeesik azzal, amit maga Marek János isközöl: „Az összrendezők kiindulási pontjául …a

Gellérthegyen létezett csillagdának keleti tornyavétetvén, a hálózati pontok is ezen főpont délvo

nalára és az azt metsző merőlegesre fektetett…”

(Marek, 1874).

Szabad szemmel is igazoltnak látszik, hiszen az áttekintő szelvényeken található koordináta-hálózat zéró pontja a volt Gellérthegyi csillagda keleti pillérének helyére esik. Ez a térképen a 80 as számú belterületi szelvény délkeleti sarka, ami azonos a 163-as számú külterületi szelvény délkeleti sarkával. (Ugyanezen áttekintő térképsorozat külterületeket bemutató példányain már csak az adott szelvényen belüli lokális értékeket tüntették fel.) Mindez csak az esetleges ellenőrzés miatt érdekes, a georeferá lás a szelvénykeretek és az azokon található beosztások

alapján végezhető el. A síkbeli elhelyezés A fentiek alapján látható, hogy a Marek- térkép és az

EOV között eltérés adódhat abból, hogy az egyikben amért, a másikban vetületi síkon ábrázolt vonalak vannak.

Ez a tényező itt elhanyagolható, ugyanis a Tabán területén mért távolságok torzulása messze a kitűzött negyeméteres pontosságon belül van. Ugyanígy figyelmen kívül hagyható a Fasching-féle alappont-hálózat újratájékozásából származó esetleges eltérés is.

A fentiek alapján a georeferálásnak a legegyszerűbb és célszerű eljárása a „kifeszített” Marek-szelvényeknek és az EOV-rendszernek egy ismert közös pont alapján való fedésbe hozása.

Ennek megfelelően elsőként létrehoztam a célszelvények kereteinek képét, a 250×200 bécsi öl nagyságútéglalapokat és azon belül a 10 ölenkénti osztásokat. Az illesztéshez célszerűen a Gellért-hegy nevű alappontot (65–4011) választottam,ami a Marek-rendszerben szelvénysarok, EOV-ban pedig ismertek a koordinátái (650000,00,238104,70).

Az illesztést követően a már EOV-ban lévő keretre kellett ráfeszíteni a szelvényeket a rajtuk

található keretjelek alapján. A konverzió tökéletesen sikerült, ezt bizonyítja a nagyméretarányú

térképekkel való pontos egyezés (4. ábra).Magassági viszonyrendszerben való

elhelyezés A szintezési munkálatok során a viszonyítási felület – a vízszintes alapponthálózat kiépítéséhez hasonlóan – egy sík volt. Így ír róla Marek János (Marek,1874): „A hálózat és ebből fogva a távolságok csekély voltánál a pontok magasságának kiszámításánál csak az egyszerű földi sugártörést figyelembe vevő

képlet használtatott."

A lejtmérés kiindulópontja a Lánchíd budai mederpillérébe vésett öles beosztású vízmérce 0

vonása (más szóval sempontja) volt. A Marek-féle magassági értékek a mérési terület csekély kiter- jedésének köszönhetően ezen kiindulási ponton

keresztül bekapcsolhatók az abszolút balti magassági rendszerbe. Ennek érdekében az 1870-től

1873-ig tartó budai szintezés során végzett relatív mérésekhez a vízmérce nullpontjának abszolút

magasságát kell hozzáadni.

A fenti kapcsolási pont Balti-alapszinthez viszonyított magassága 95,9413 méter a Bendefy

László által közölt adatokat véve alapul (Bendefy,1951). Az esetleges eltérő értékektől vett kü

lönbségek az általam elvárt pontosságon belülre esnek. A feldolgozás során a három tagból álló

adatokat át kellett számolni bécsi öl-rendszerből méter-rendszerbe, ugyanis a pontokat lábban,

hüvelykben és vonásban írták meg. A tényleges magassági értéket tehát az adatrögzítést követő

számolás után lehetett nyerni. Itt érdemes röviden kitérni a szintezési szelvényeken található magassági információkra. Az 1870-ben létrejött Fővárosi Közmunkák Tanácsa együttesen írta ki a pályázatot Buda háromszögelésére, lejtmérésére és részletes felmérésére.

A nyertes Háromszögméreti és Számító Hivatallal megkötött szerződés (ismeretlen szerző, 1936)

körültekintően meghatározta a szintezés minden részletét. A fennmaradt szintezési alapszelvények (BFL, a_201/14) azt igazolják, hogy a mérnököka feltételeket szigorúan betartva jártak el. Így minden utca középvonalának és a kétoldali járdatengelyek vonalának magassági viszonyait meghatározták. A mérési vonalakon a felvételi pontok sűrűsége az utca lejtési viszonyainak függvényében akár 10 öl (18,96 méter) is lehetett a szerződés szerint, a gyakorlatban ez sokszor csak 15 méter. A szerződés előírásai szerint a tereket

20×20 öles négyzethálóval borították, aminek a sarokpontjaiban végeztek mérést. Valójában

20×20 öl a rácsháló maximális méretét takarja, mert az rendszerint 7–8 öles (14–16 méteres).

Ezen túl minden ház (önálló ingatlan) bejáratánál a küszöb magasságát is meghatározták. Továbbá megmérték a csatornafedők és a hozzájuk tartozó nyílás fenekének magasságát is.

Nem volt belefoglalva a szerződésbe az épületek udvarain található ki és beszögelések felvétele, de szinte mindegyiknél található legalább egy mérési adat,legtöbbször három–öt. Mindez jól megfigyelhetőa Szarvas teret bemutató ábrán.

Végül a nagyobb, nem közterületnek számító térszíneken 10 láb értékenként szintvonalakat rajzoltak, amelyeken látszik, hogy nem csupán a felvezetett magassági pontok alapján interpolálták.

A szintezési szelvények tehát nagyon részletes és pontos leírását adják az 1870-es évekbeli Bu

da domborzati viszonyainak.Egy térmodell létrehozásával az utcák pontosan kirajzolhatók, és az épületek külső és belső udvar felöli sarokpontjainak fekvése is meghatározható.

A korabeli források georeferálásnak és magassági viszonyrendszerben való elhelyezésnek köszönhetően a 3 dimenziós rekonstrukciót a térben abszolút módon meghatározva lehet létrehozni.

A munka eddigi és várható további eredményei

Az eddig feldolgozott források között van 7–7 darab 0,5 méteres hibán belüli geo-

referált 1875-ös Marek-féle (BFL, a_201/13) és a későbbi 4. ábra A Szarvas tér műholdfelvételen és fölötte a georeferált Marek-térkép vektorizált változata. Kék színnel láthatók az 1875-ös épületek, pirossal a szintezési pontok és egyes mérési vonalak.

1912-es (BFL, e_251/50) alapszelvény.

Emellett feldolgoztam az előzőekhez tartozó szintezési alapszelvényeket (BFL, a_201/14), és egy geo- referált 1”=40° léptékű (Tabánra eső) szintezési átnézeti lapot (BFL, a_201/15). Az előzőek

alapján georeferáltam három, az 1930-as évek elején készült légifotót (Hadtörténeti Térképtár)

és számos korabeli helyszínrajzot. A sor végére hagytam, ám a legfontosabb a több mint 2500

rögzített magassági pontot és közel 100 szintvonalat tartalmazó térinformatikai adatbázist (2.

és 3. ábra).

A későbbiek során ezek alapján meghatározható a régi épületek alaprajza és sarokpontjainak

magassága, valamint megrajzolható az utcák és terek felülete. Ezt követően azokhoz a házakhoz,

amelyekről elegendő korabeli fénykép áll rendelkezésre homlokzat, tető és esetleg udvar építhető.

A munka végére összeállna egy háromdimenziós városmodell, melynek a segítségével – ha csak

virtuálisan is, de – ismét sétát tehetünk a Tabáni egykori hangulatos utcáin