1909-ben egy havas decemberi éjszakán- a Csend ucca 1 sz házban az Athenaum Nyomda kottaszedő nyomdászának családjába 10. gyermekként egy kislány született , akit Stefi névre kereszteltek a tabáni templomban...(Készült ez a blog anyám és nagyapám emlékére...)


2009. november 6., péntek

BUDÁN VAN EGY KIS "HEURIGER"

BUDAPESTI ÚTIKALAUZ ANNO 1937

Budapesti notesz
(1937)
________________
MEGYERY ELLA

"Isten veled, Budapest, te édes..." Ismerik Vas István és Ránki György sanzonját, Melitta búcsúdalát az Egy szerelem három éjszakájá-ból? "Pannonia szálló és Vadászkürt, / Ó, a disztingvált különterem! / Pertis hegedűje, jaj, hová tűnt? / És a Grill, a kis Parisien?"

...............................................Sennyey Vera énekel:Búcsú Budapesttől


Könyvének megjelenésekor, 1937-ben, Megyery Ella nem sejthette, hogy Budapest néhány év múlva romokban hever, a mai olvasó maga tehet róla, ha ezt a franciás könnyedséggel megírt "társasági" útikalauzt lapozgatva megérinti az "Isten veled, édes életünk!" hangulata.

A szerző "kézenfogó jótanácsokkal" akarta ellátni az idegent, a vendéget, aki a "világ valamelyik sarkáról" elindult Budapest felé, és úgy látszik, volt igény a jó tanácsaira: a Dante még ugyanabban az évben franciául is kiadta (a kitűnő Gara László fordításában), 1941-ben pedig angolul és olaszul is megjelentette aBudapesti notesz-t.

Megyery Ella, aki 1889-ben született, költőként kezdte pályáját, majd a Pesti Hírlap munkatársa lett. Bejárta egész Európát és Észak-Afrikát, több útirajzot írt (Világvándora hercegnő, 1928; Római notesz, 1929; Istenek, fáraók, emberek, 1935; Velencei notesz, 1937). A második világháború után Portugáliában és az NSZK-ban élt, az emigráció (szélső)jobboldali köreihez tartozott. 1962-ben halt meg.

Kicsit affektált, kicsit kékharisnyás, de egyéni hangú és szórakoztató útikönyvéből bőséges szemelvényeket adunk.

Budapest, a nyár városa

"La Hongrie est mêlée pour moi
à un parfum - le parfum des
acacias."

(Henry Bordeaux)

Első kérdésedre, amely budapesti kirándulásod legkedvezőbb időpontjára vonatkozik, két megjegyzésem van, két egyszerű tőmondat, amely mindent megvilágít.

Első: Budapest másfélmilliós modern metropolis, amely az év minden szakában két kézzel szórja a maga szezon-örömeit, jöhetsz tehát bármikor, tél közepén épp úgy, mint kánikulában, hiszen a kellemesen mérsékelt, sohsem túl hideg, sohsem túl meleg magyar klíma egyetlen hónapot sem tesz indexre. Mégis, ha rám hallgatsz, május és október között osztod be programmodba a magyar fővárost, mert: Budapest-fürdőváros - Urbs Thermarum.

Budapest-fürdőváros: ime, a második mondat, amelyben, mint vízcseppben a tenger, Budapest egész kivételessége benntükröződik.

Budapest-fürdőváros; ugye, nem először hallod ezt a paradox kettősséget: főváros, amely egyszersmind fürdőhely is? Talán már ültél otthon este a rádiód előtt, a híres magyar cigányzenét élvezve az éteren keresztül, mikor egyszerre csak megütötte füledet az angol, német, francia, olasz, svéd, holland hívás, a vendégcsábító üzenet, amely a pesti mikrofon mellől az egész világnak szól:

"Ha egy pompás fővárosban akar szórakozni s közben üdülni, pihenni, reumáját gyógyíttatni: jöjjön Budapestre!" Budapest egyetlen pontja Európának, egyetlen igazi ville d'eauxja, ahol nincs meg a gyógyulásnak az az unalom-ára, tipikus fürdőhely egyoldalúsága, ami Karlsbadot épp úgy jellemzi, mint Aix les Bains-t, vagy Gasteint, vagy Vichyt - jöjjön Budapestre, mert kúrája szünetjeit itt egy világváros minden csillogása, minden attrakciója és szórakozása tudja kitölteni, olyan bőségével, színszóró változatosságával a nagyvilági örömöknek, hogy a végén nem is tudja: nem ezek az örömök a lényegesek-e s a közbevetően megszerzett gyógyulás csak mellékes szerencse, amelyért semmi lemondást, semmi világtól elvonultság-áldozatot sem hozott. Budapest tavasza, különösképpen hosszú, napsütéses ősze (Magyarország "arany őszeiért" d'Annunzio is rajong egyik könyvében s Nothnagel a magyar őszi levegőt a fjordok levegőjénél is egészségesebbnek tartja) az olasz s francia tavaszok és őszök lágyságával vetekszik, - igazi fénykora azonban mégis a nyár. Budapest a nyár városa, a kertek, parkok, ligetek, százféle strandfürdő városa - a Duna városa! A gyógyulás és üdülés városa, a szép nők és megvesztegetően kedves emberek városa, a kis kerti vendéglők, fényes terraszok, cigányzenék és borok városa s május, június, július a legragyogóbb hónapjai.

Páratlan nyári szépségeivel a Kongresszusok Városa is lett újabban Budapest, amelynek az 1938-as Eucharisztikus Kongresszus adja meg a legértékesebb fémjelzést. Ezeknek a nemzetközi találkozóknak valóban nem lehet eszményibb színtere Magyarország szépséges fővárosánál, amely magas kulturájával, tudományos és művészi intézményeivel ugyanolyan termékeny talaját jelenti a szellemi munkának, amilyen gazdagon alkalmat ad az élet szépségeinek élvezetére, - hiszen tudjuk, hogy a legkomolyabb kongresszus sem áll örök tanácskozásból...

Hogy Budapest a legideálisabb klimatikus nyaralóhely, akár külföldi, akár bennszülött számára, ezt az igazságot a régi Pestnek egy népszerű kabinetalakja és gavallérja, a fehér szegfűjéről és pepita ruhájáról híres Podmaniczky Frigyes báró klasszikus rövidséggel így tömörítette össze: »Nyaralni csak Pesten lehet! Bolondok házába való az a budapesti, aki máshová megy!«

A budapesti Promenade des Anglais

"De annyi szép hölgy, mint itten
E keringő Syrén-örvényben -
Nincs e világon ide lenn!
"
(Vajda János)

Nem lenne hízelgő az idegen szépség-érzékére, ha a Budapesti Sétákra külön rá kellene őt beszélnem.

A város derűs, színes, változatos hangulata, elevensége mellett is békés és nyugodt atmoszférája magában véve is sétára csalogató; szomorú, de a mai zűrzavaros világban idestova azt is be kell írni az idegenforgalmi prospektusokba, ha egy ország olyan szigete a józanságnak, mérsékletnek, politikai-társadalmi szélsőségmentességnek, amilyen Magyarország. Budapest kapkodás és sietség nélküli tempója - amelyben talán még lappang valami Kelet bölcs ráéréséből - mindenki számára ad valami pihentetőt, úgyhogy talán nem is hízelgett nagyon az a pestrajongó amerikai orvos, aki azt mondta nekem nemrég, hogy a pesti sétákat egyenesen receptre kellene felírni a huszadik század rohanó embereinek.

A pesti korzón, 1930-as évek, Schäffer György felvétele, Magyar Nemzeti Múzeum Történeti FényképtáraHogy Budapest legszebb sétaalkalma az akácfákkal szegett Dunakorzó, olyan ismert igazság ez, amelyet banalitástól irtózó tollam szinte szégyenkezve ír le. Ennek a kedélyességében is grandiózus sétatérnek olyan hangulata van, mint egy nagyvilági szalonnak, amit a természet és a budapesti élet együttesen díszítettek ilyen utolérhetetlenre. A mindig napfényes, levegős vízpart, amelyet egyik oldalról Európa leghatalmasabb folyama fog ezüst keretbe, másik oldalról pedig a szállodapaloták, zenés kávéházterrasszok füzére fon körül, csak a nizzai Promenade des Anglais-hoz hasonlítható, hiszen az élet is olyan vidám, fényűző, nagyvilági és nemzetközi rajta, ha egyelőre nem is olyan arányokban, mint a Côte d'Azur-on.

Mindaddig nem is lehet tavaszról beszélni Pesten, míg ez a Lánchídtól Petőfi-szoborig nyúló aszfaltszalag üres. A Dunakorzó seregszemléje a pesti társaságnak, ahol a báltermek és szalonok élete tovább folytatódik, mint egy csillogó kirakatban, amelyhez fogható ebben az összeállításban sehol sincs a világon. Igazi pièce unique a pesti korzó, amelynek minden órában megvan a maga törzsközönsége s ez a publikum a nap egyes szakaszai szerint változik, tolódik, cserélődik. Reggel hivatalbasiető urak kávéznak a Hangli fái alatt, ráérő külföldiek cigarettázgatnak a kávéházterrasszokon s a nagy felvonulás déli félegy és kettő közt éri el tetőfokát, mikor csak lépésről-lépésre lehet előresodródni az elegáns tömegben s a Buchwald-székek szinte elővételben kelnek el. Ebédután csendesen sütkérező feketézők uralma következik, majd jön az ozsonnaidei nagy run, pletykára, élményre, életre éhes embereivel, hogy vacsora után ismét békésebb sétálgatók vegyék birtokukba az ívlámpáktól, holdtól, csillagoktól, Duna-visszfénytől ragyogó vízpartot.

Érdekes, hogy a szemközti oldalon nem tudott korzóélet kialakulni s a jó budaiak levegő-rezervoárja nem a vadgesztenyés Dunapart, hanem a romantikus Bástyasétány, ahol vasárnaponként katonazene mellett andalognak a párok s eszükbe se jut, hogy átjőjjenek a puccos és flancos Pestre...

Ahová Casanova szökött

"Köröttem - esős akvarell - Tabán.
Nyugodt lennék itt s boldog is talán..."

(Kosztolányi Dezső)

A háromcsillagos gellérthegyi panoráma után vess egy pillantást, olvasó, az északi oldal tágas, szép vue-jére, amelynek a Tabán Gyógyszálló építésére kiszemelt, most parkírozott lejtője nemrégen a Tabán nevű városrész volt, Buda legrégibb és leghangulatosabb kis sarka. (Tabán török szó és talpat, itt hegylábat, illetve hegytalpat kell érteni alatta.)

Most meg kellene magyaráznom, persze, mi is volt a Tabán, mit jelentett Pestnek ez a romantikus kis szöglet?

Mindent, ami csend, pihenés, gondokból kikapcsolódó szentimentalizmus, fiatalság és bohémes önfeledtség. Mindent, amit a kettesbenvaló szerelmi andalgások adhatnak, hiszen Tabán nélkül nem is volt igazi szerelem Pest-Budán; tabáni séták, tabáni vacsorák, tabáni holdvilágpartik adták meg az értelmét ennek az alig világított, nyaktörőflaszterű külön birodalomnak, ahonnan pár éve még kézilámpásos bakterfélék kísérték le a kocsmavendéget a sötét, lejtős úton a nagy térig, ahol felvették az új szomjasokat és ballagtak visszafelé, imbolygó fényfoltjaikkal. Mint egy szigeten, rejtőzött itt minden, amit túl, a zajos és hivalkodó Pesten, nem lehetett megtalálni: hegynek kapaszkodó, girbe-görbe utcák, zöldremázolt, boltíves kapuk, mögöttük árnyas udvarokkal, ahol heuriger-hangulatú kocsmaasztalkák bújtak össze az ecetfák alatt s a citerások és sramlisok rigmusaiban a tabáni muskátlik kedvessége, egyszerűsége, igénytelen bája és hamva virított. Az őslakók - nagyrészt magyarrá vedlett svábok és rácok - furcsán festői, egymásra dülöngélő házacskákban éldegéltek itt és minden utcának más képet, más jellegzetességet adtak. A macskaköves sikátorokon a legenda szerint Casanova léptei is végigkongtak, mikor a Dogepalota ólombörtönéből egyenesen Budára szökött és itt, a Tabán egy vendégfogadósánál húzta meg magát, közben természetesen magába bolondítva a házigazda leányát, ahogy ez hozzá s a Tabán szerelmetszuggeráló híréhez és miliőjéhez illett.

Se szeri, se száma azoknak a verseknek és nótáknak, melyekre a virágzó és halálraítélt Tabán hangolta a poétaszíveket, de nincs az a prózai lélek a mi generációnkból se, aki egy sereg érzékeny emléket, múltatidéző reminiszcenciát ne őrizne a Tabánból, - ezért általános feljajdulást és elkeseredést zúdított fel a városszépészeti szempontból feltétlenül indokolt »esse delendam«, amelynek könyörtelen parancsa 1934. őszén utolsó szegletéig megölte ezt az idillikus helyet. A vén házakat lerombolta a csákány s a híres kiskocsmákból sem maradt fenn más, mint egy-egy szederfa a volt udvar közepén...

Ami vigasztaló, csak az, hogy a Tabán lebontásával még nem ment ki a szerelem a divatból Pesten, hanem talált más helyet... De ki tudja - töpreng a költő - "lesznek-e oly boldogok, mint a holtak, kik egyszer itten oly boldogok voltak?..."

Így aggódik a poétaszív, a praktikusok azonban már kibékültek a Tabán halálával, mert tudják, hogy ez az eddig csak részben kihasznált hőforrásterület, egyre szépülő parkjával és idegenforgalmi újításaival, Budapest-fürdővárosnak egyik legértékesebb centrumává fog terebélyesedni.

Régi utcák, régi házak, régi emberek

"A Vár valóságos külön világként áll a hegyen..."
(Hoffmansegg gróf, 1793.)

A Királyi Palota vizitje után, amely felületesen is igénybe vesz jó két órát, folytatjuk felfedezőutunkat a Várban, mert tudni kell, hogy Váron nemcsak a szorosan vett Királyi Palotát értjük, hanem az egész területet, amely, mint Várhegy, a Levéltárig terjed.

Néhány szép épület állít meg egy-egy percre: a népszerű József királyi herceg palotája a Siklóval szemben, a Honvédelmi Minisztérium, a Külügyminisztérium s a tér parkírozott végében a Honvédszobor, melyet az 1848-49-es szabadságharc elesett katonáinak állított a nemzet.

A Színház-utcában a Várszínház. Csukott ajtók, csukott ablakok mögött alszik már emberöltőnyi idő óta ez a régi sárga épület, amelynek érdekes története van, II. József császár elrendelte ugyanis, hogy az osztrák Karmelitáknak üresen álló temploma és kolostora nyilvános árverésen a leg- többetígérőnek eladassék s ennek a templomnak színházzáalakítását vitte keresztül Bulla Henrik Ferenc, a budai és pesti színházak igazgatója. A császár csak hosszas huza-vona után adott engedélyt az átalakítási munkálatokra, amelyek Kempelen Farkasnak, a sakkautomata világhírű feltalálójának felügyelete alatt 1787. januárjában mégis megkezdődtek s a temp- lomból átvedlett teátrumot következő évben meg is nyithatták.

Szép emléktábla tanúskodik a színház falán annak nevezetességéről, Beethoven hangversenyéről, amelyen a teljesszámú arisztokrácia élén, maga József nádor is megjelent. Tizenhetedik opusa került ekkor előadásra a nagy bonni mesternek, aki a mostani Vörösmarty-téren volt Pesti Színház megnyitásának fényét is emelte István király című kompozíciójával. Beethoven általában többször járt Magyarországon s először mint Brunswick grófék vendége érkezett Budára. Hosszabb időt töltött Kismartonban is, mint Esterházy Miklós herceg vendége, legemlékezetesebb azonban korompai és martonvásári tartózkodása, a "Halhatatlan kedves" mellett, aki nem volt más, mint a magyar Brunswick Teréz. Ezt Beethoven életrajzírói is elismerik s 1937. tavaszán, mikor éppen lebontásra került a vérmezői ház, ahol Brunswick Terézia grófnő (szép szobra a Bástyasétányon) az első óvodát megnyitotta, az édes-fájdalmas idill előadásra is került a Nemzeti Színházban.

A nagy német zenészek közül Brahms volt még gyakori, szinte törzsvendége a pesti koncertpódiumoknak. 1867-ben jött először Magyarországra s két önálló hangversenyével igen nagy sikert aratott. Ezentúl csaknem minden évben ellátogatott a magyar fővárosba s itt születtek meg a világhírű Magyar táncai is. Általában a kor legnagyobb művészei mind megfordultak és felléptek Buda-Pesten, Berlioztól, Haydntől és Joachimtól elkezdve Jenny Lindig, Vieuxtempsig s gyakran kereste fel hazája fővárosát a zongoratitán, Liszt Ferenc is, akinek fellépte mindig művészeti és társadalmi eseménynek számított s akit országos körútján is kitörő lelkesedés kísért.

.

Tovább sétálva, a Vár nemesen archaikus, néptelen utcácskáiba érünk, Budapest egyik legzárkózottabb, legelőkelőbb negyedébe, ahol a léptek is szordinósabban koppannak s ahol mintha még a biedermeier-kor emberei és erkölcsei élnének a kulcsracsukott, boltíves kapuk mögött. Mintha Wells időgépe lenne a sikló, amely a lármás Pestről ide felröpít s századokat és századokat mennénk vissza a régvoltba, úgy sorakoznak itt egymás mellett az arisztokrata palotácskák, történelmi mágnásnevek viselőinek patinás családi fészkei, ünnepélyes komolysággal összebújva a csendben; nem egy közülük látta és túlélte a törökelőtti időket is. A tömör, vaskos portálék homlokzatán egy-egy ódon kőcímer őrzi a tradíciót, a múltat, s azt a bizonyos "Várhangulatot", amely egy kicsit Nürnberg, egy kicsit San Miniato, egy kicsit a barokk Ó-Bécs, - mindenből valami s mégis egészen más, külön szín és levegő: budai Vár...

A Tárnok-utcán át a Szentháromság-térre érünk most, Buda egyik leghangulatosabb piazzájára, melynek közepén a XVIII. századeleji Szentháromság-oszlop emlékeztet IV. Károly koronázására s a magyar alkotmányra tett esküjére, amely ennek a barokk-obeliszknek lépcsőzetén történt. Az emlékművet egyébként a pestisjárványtól való megszabadulásának emlékére emelte Buda lakossága, épp úgy, ahogy a Mária-tér szép barokk Madonnáját is s egy másik Szentháromság-szobrot az óbudai Szentlélek-téren, amelyen ott áll borromei Szent Károly, nyakárahurkolt kötéllel és térd- rehullva esedezik az angyaltartotta feszülethez az óbudaiak megmentéséért. A »fekete halál« ugyanis többször látogatta meg Budát s a könyörgő nép ellene főképpen borromei Szent Károly segítségét kérte.

Amerre nézünk, történelmi szépségű és művészi értékű nevezetességekbe ütközik a szemünk; kétségtelenül, ez Budapestnek az a sarka, ahol a kövek is történelmet lehelnek s éreztetik a magyar múlt súlyát és mélységét, éreztetik az alapot és hátteret minden mai törekvésünkhöz, amelyek csak ezeréves hagyományaink folytatásai.

Nézd, milyen kecses az aranyszínben csillogó szobrocska a Szentháromság-szobortól balra eső kis téren, az Uri-utca sarkán! A világháborúban elesett Hadik huszárok emlékére készült nemrégen s ha nem Hadik András grófot, Mária Terézia rettenthetetlen generalissimusát ábrázolná, azt mernénk rá mondani, hogy bájos! Végtelen grácia, végtelenül finom, hajporos rokokó-hangulat árad a magascsákós, zsinórosdolmányú császári lovastiszt alakjából, aki Berlinig elkalandozott vitézeivel, mialatt Fridericus Rex a hétéves háborút vívta. Egy porosz lobogót s kéttucat női kesztyűt követelt csak a huszárgenerális Berlin városától - s lám, a megsarcolt németek úgy becsapták őt, hogy mikor hazaérkezett s a kesztyűket hódolattal át akarta nyújtani királynőjének, szégyenszemre kiderült, hogy a ravasz berlini magisztrátus csupa balkézre valót pakkolt a díszes dobozokba!

Reggeltől-estig

"Budapest m'a rappelé le Paris d'avant guerre..."
(Eduard Bourdet)

Szinte végtelenbenyúló fejezet volna, ha a részletekbe is belemennénk, de hát itt már igazán az olvasó dönt, hiszen semmi sem olyan relatív a világon, mint az emberek igénye és fogalma az úgynevezett szórakozásról.

Ezért csak azokat a bizonyos "slágvortokat" adom, amelyek mindenki számára ariadnefonalak a pesti szórakozások labirintusában, még pedig egyelőre csak a nappalra való időtöltésekről és mulatságokról beszélve.

Elegáns cukrászdák, ahol élénk, színes élet kavarog s az egyedülállót is elszórakoztatja:

a pesti élethez szervesen hozzátartozó Vörösmarty-téri Gerbeaud. Ez a főüzlet, finom, nagyvilági enteriőr, délelőtti aperitífkor, vagy délutáni tea-időben a legjobb közönséggel tele, születés- és pénzarisztokráciával, színházi világgal, korzóról beszaladó flaneurökkel, pénz- és időmilliomosokkal, elegáns külföldiekkel, szóval: tout Budapesttel. Itt teázik gyakran Ferenc József unokája. Auguszta királyi hercegasszony is kíséretével.

Floris, ugyancsak a Vörösmarty-tér sarkán, ahol light lunchöt is felszolgálnak.

Lukács-cukrászda (Andrássy-út és Váci-utca).

Budán: Auguszt (Krisztina-tér). Nyári helyisége a Hűvösvölgyben.

A biedermeyerhangulatú százéves Russwurm a Várban.

Ezenkívül természetesen még számtalan jó cukrászdát találsz a város minden részében (ötórai-tea minden jobb hotelben). Pest szereti az édességet s különös tehetsége van azok elkészítéséhez: a Gerbeaud-csokoládé és Gerbeaud-mignon világhírű.

.

Angol-park


Nagy területű, jó levegőjű, virágos-fás szórakozó-kert, amelyért a külföldiek általában igen lelkesednek, mert ilyenfajtájú mulató parkjuk vagy egyáltalán nincs, vagy jóval szerényebb örömöket kínál. A berlini Lunaparkhoz hasonlítható még leginkább, bár sok tekintetben ezt is felülmúlja s évről-évre meglepi a közönséget valami új tréfával, új attrakcióval. Nagyon sivár és savanyú lélek legyen már az, akit az itt egymástkergető naiv élmények nem tudnak felhangolni - hullámvasúttól a vízi-siklóig, boszorkányos autópályától a százféle mutatványosbódé trükkjéig, kedves és üdítő kis bolondságáig. Magyaros csárda, kiskocsma, jóközönségű étteremterrassz, bajormintájú sörözőhodály, (Alpesi Falu) vacsoraalatti varieté-programmal, cigányzene, katonazene, jazz, bár, tánclokál - minden van ebben a varázskertben, amelyben olyan olcsón, vagy olyan drágán lehet szórakozni, ahogy csak tetszik. Legnépesebb este kilenc és éjfél között (éjjel 2-ig nyitva), de délután is érdemes elsétálgatni benne, mert mindig szórakoztató s az egész miliő friss és derűs.

Fővárosi Állatkert

E sorok írója különleges állatkertszakértő, aki végigtanulmányozta már Európa minden nevezetesebb állatkertjét, Hagenbeckétől a felülmúlhatatlannak tartott antwerpeniig, joggal mondhatja tehát, hogy a budapesti Állatkert, úgy anyag, mint »szervirozás« szempontjából elsőrangú. A szépen ápolt park az állatokat lehető eredeti környezetükben mutatja be; az elszórtan álló épületek erdélyies stílust tükröznek. Az Aquárium: déltengeri misztérium, a Pálmaház: tropikus őserdő. Itt is mindenféle rendű és rangú éttermek, lovaglóalkalmak gyerekek és nagyok számára.

Figyelem: a nyári hónapokban az állatkertben igen olcsó s legmagasabb művészi igényeknek is megfelelő szimfónikus koncertek, elsőrangú bel- és külföldi sztárokkal játszott operaciklusok. Ez a szabadtéri muzsika igazi értéke a nyári Pestnek, legalább egyszer minden zenekedvelőnek hallania kell.

A pesti parkokat, szépen fásított köztereket (Margitsziget és Városligeten kívül Múzeumkert, Károlyikert, Erzsébet-tér, Szabadság-tér, Petőfi-tér, Népliget, Tabáni-park, Horváth-kert, Városmajor) magadtól is felfedezed, vízisétára azonban biztosan nem gondolsz.

A Zsófia sétahajó délutáni vagy esti járatát pedig nem szabad elmulasztanod, mert talán így tudsz legzavartalanabbul elmerülni a nagy budapesti körképbe. A gusztusos hajó útja két vagy négy órát tart s délután ozsonnázni, este vacsorázni is lehet a hegyek közé fjordszerűen beékelt Dunán. Kisebb társaságok dunai kirándulásaira különösen alkalmasak a MFTR nagyobb motorcsónakjai: a vízitaxik.

Isten őrizz, hogy a szórakozások között a ma oly sorsdöntő bridzsalkalmakat kihagyjam. Tapasztalni fogod, hogy Budapesten igen jól bridzselnek. Privátházban, kávéházban, strandon, kirándulóhelyen, vízen és szárazon annyi a bridzsszalon, mint fűszál a réten, s megfelelő formák közt jelentkező külföldit mindnyájan szívesen látnak. Az országos Magyar Bridzs Club címe, ahol készséggel kezedre járnak: Erzsébettéri Kioszk.

Itt említem meg az International Clubot is (Vigadó-épület), amely egyenesen a pestenélő és pestetlátogató külföldiek kedvéért alakult. Ez a kultúrmissziót végző nívós és úri egylet szép előadásokat, felolvasásokat, vacsorákat, táncestélyeket is rendez s igen ügyesen és tapintatosan hozza egymáshoz közel Budapestet s az itt vendégeskedő elite-külföldet. Nincs az a nemzetközi nevezetesség, művész, író, politikus, társadalmi nagyság, aki a finom szalonokban meg ne fordulna, akár a vezetőség meghívására, akár jószántából. De hétköznapi utas is jó helyre került, ha ide bejutott. Otthon van Pesten.

Délutáni tánc

Hol szerviroznak délutáni teád mellé délutáni táncot is?

Mindenütt, hiszen Budapest olyan jókedvű és vidám világváros, hogy ezen a téren se marad le a nyugati metropolisok mögött. Az összes jobb hotelhallokat ideírhatnám, de csak a leglátogatottabbakat emelem ki a sorból, így rang szerint a Dunapalota, Gellért, Hungária Bristol, Astoria, Britannia és Royal five o'clock-táncait, valamint a Baross-grillt és Budán a Bellevuet, a rózsadombi Zsigmond café-restaurant-t, ahol nyáron is hangulatos ozsonna-tánc folyik, akár a margitszigeti Polo-cukrászda táncparkettjén. Itt mindenütt jó társaságot, jó zenét, jó hangulatot találsz s legalább látásból megállapíthatod, hogy a magyar gavallér - egyéb érdemei között - a világ első táncosa is.

Zenés kávéházak, bárok, mulatók

Cigányzene nélkül nincs pesti este s legkönnyebben és legolcsóbban kávéházban juthatsz hozzá. De korántsem mindegy, hogy melyik kávéházban ülsz le cigányzenét hallgatni, mert a magyar közmondás ugyan azt állítja, hogy nincs rossz cigány, csak rossz hangulat, én azonban tudom, hogy cigánybanda és cigánybanda közt nagyobb különbség lehet, mint verkli és zongora között.

Mentől jobb a kávéház, annál jobb a cigány is - ez természetes s ha ehhez tartod magad, nem érhet csalódás. Még jobban jársz, ha nem kávéházban, de étteremben keresel cigányt, mert a legelőkelőbb prímások inkább itt játszanak.

Jó cigányzenés kávéházak (lásd: Pesti kávéházak) a Spolarich, Baross, Ostende, Bodó, Emke, Pátria s még egy tucat, de elég ezekbe belekóstolnod, hogy kávéházi habitüévé nődd ki magad, hiszen ennek a kávéházi életnek sehol a világon nem találod párját.

Az Ostende kávéház zenekara 1930 körül, Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli MúzeumaElső percben talán csalódást fog okozni, hogy a cigányokon bizony nincsenek sujtások és lampasszok, ahogy külföldön szerepeltetni szokták őket - még csak vörös nadrágot se viselnek ellentengernagyi atillájukhoz. Legfeljebb az úgynevezett rajkók vannak többé-kevésbbé kiadjusztálva, ez a külföldön is oly viharos sikerrel szerepelt gyerekbanda, híres cigányok nyolc, tizenkét, tizenötéves fiai, akik külön vállalkozásba tömörültek s amit produkálnak, valóban nagyszerű! (Ostende-, Bodó-, Carlton-, Britanniában játszanak felváltva.) Hogy a zene a magyar cigánynál nem betanulás és begyakorlás műve, hanem vérbeli hajlam, születéssel együtt hozott diszpozíció, azt semmi és senki se bizonyíthatja jobban, mint ezek a tüzesszemű rajkók (rajkó cigány szó s gyereket jelent), akikkel a magyar közönség se győz betelni.

Cigányokon kívül természetesen jó jazzbandeket

is találsz a kávéházakban és kávéház-grillekben, különösen a Dunapart modern caféiban, ahol újabban a dizőzök is aggasztóan elszaporodtak s legtöbbjük angol-francia chanson-műsort is ad.

Bárok közül a dunaparti Prince of Wales a legfelkapottabb, de a hotelek bárjaiban s a többi tucatban is el lehet tölteni egy-egy estét. Mindegyikben »csak az úri közönség táncol« s közbe-közbe néhány könnyű műsorszám is szórakoztat. Szép kilátása miatt érdemes egyszer a Ritz-tetőterrasszt felkeresni, ha már a Dunára kiugró, nizzai Jetée-szerű etablissement - amit ilyen díszletek közt bűn meg nem építeni - még mindíg várat magára.

Ami a mulatókat illeti,

azok iránt minden idegen már a kofferjába csomagolva hozza magával a kíváncsiságát. A pesti éjszaka boite-jait épp oly izgalmas érdeklődéssel tünteti ki a pestetjáró, mint a párisi Montmartre és Montparnasse lokáljait. Éjszakai mulató: ez külön programmja minden külföldinek, mi tagadás, sok- nál az egyetlen, különösen ha olyan országból érkezik, ahol effajta szórakozás már morálsértésnek számít.

Tény, hogy a boldog béke napsütésében Budapest nem kevesebb, mint negyven mulatót számlált. Valamennyibe jutott pénz és hangulat. Ma se utóbbi körülményen múlik, hogy az impozáns szám lecsökkent s tulajdon- képen csak négy elsőrendű az, ahova nyugodtan eltanácsolhatlak, akkor is, ha nincs lumpolási szándékod, csak jó varieté-műsort, néhány modern rövűszámot, táncattrakciót, görlcsapatot, szerpentin- és hólapdacsatát akarsz látni.

Legdrágább külföldi számai rendszerint a Parisien Grillnek (nyáron: Margitsziget) s a forgó üvegparkettes Arizonának vannak. A Moulin Rouge is nívós s jégoszlopok közt, nyáron is nyitva. A nyár népszerű lokálja még a Városligetben a Jardin d'Atelier.

A Fővárosi Nagyvendéglő a Városligetben, 1930-as évek, Seidner Zoltán felvétele, Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeuma

A téli mulatónegyed a Nagymező utca és környéke, ahol a felsoroltakon kívül is évről-évre új mulatók transzparensei villognak.

Jó mulatást!... több címet azonban már nem adok - én rám ne vessen senki, ha aztán nem tudsz hazautazni.

Budapesti negyed 2004/3

2009. november 5., csütörtök

RÁCZÜRMÖS, ÜRMÖS AVAGY VERMOUTH

....................................raácürmös vicc a korabeli élclapból (Borsszem Jankó)

Nagy Ignác érdekfeszítő bűnügyi ponyvájában(MAGYAR TITKOK) a tabáni kocsmába betérő vendégsereg mielőtt komolyan nekilátna evéshez -iváshoz , mintegy aperitífként ráczürmösöket hajigál magába. Nohát , nézzünk csak utána ,mi is ez a magát itató nedű , mivel őseink oly előszeretettel locsolták gigájukat:

A PALLAS nagy lexikona tömör meghatározást ad :
Ürmösbor

nagyban készül a Szerémségben (karlócai ürmös), Olaszországban, hol különösen a torinói ürmös (Vermut di Torino) hires és nevezetes kereskedelmi cikk. Mi kétféle ürmöst ismerünk, a rác ürmöst és a főtt ürmöst. A rác ürmös oly módon készül, hogy egy hordót felfenekelnek, azt 3/4 részben ép érett szőllőfürtökkel telerakják s e közé fehér ürmöt (Artemisia absynthium), kalmuszgyökeret, citrom- s narancshéjat stb. tevén, óborral teletöltik és 4-5 hétig érni hagyják, mikor a hordó már csapra üthető; most valahányszor bort veszünk belőle, óborral mindig teletöltjük s addig használjuk, mig a keverék ízt adó anyagai ízüket vesztették. Némelyek tormát, mustárt, szegfűborsot is használnak, egészen ízlésük szerint járván el; a kereskedelmi ürmösnél azonban ügyelni kell, hogy lehetőleg mindig egyforma minőségü legyen. A főtt ürmös ugy készül, hogy a mustot azon frissében, amint a sajtó alól kikerül, felére vagy negyedére lefőzik s azután hordóra töltve, tiszta vászonzacskóban porrá tört fehér ürmöt (mintegy 15-20 grm. egy hl.-re) s más fennebb említett anyagot eresztenek bele s ezt addig hagyják benne lógni, mig az e nélkül inkább

A Pest, Buda és Óbuda 1873-as egyesítését követő első húsz évben még csak két híd, a Lánchíd és a Margit-híd állt a fővárosiak rendelkezésére, hogy átkelhessenek a túlpartra. Így a pesti vendégekért a budai oldalon álló kisvendéglők nemigen vehették fel a versenyt az ekkor virágkorukat élő józsefvárosi és ferencvárosi kiskocsmákkal. Csak különleges ínyencségekkel lehetett átcsábítani az erre fogékony pestieket. Akko riban – a leírások szerint – szívesen át-át ruccantak betérni például a Szar vas téren álló „A három heteshez” címzett szerb kocsmába, ahol a mézes gesztenye mellé ráadásul a szerémségi Karlócáról érkezett valódi rác ürmöst kínáltak bor ezen anyagok ízét és illatát kellőképen magába vette.


Ráczürmös ma is kapható:


A neten körülnézve a rácürmös ma is megvehető

Magyar Ürmös vörös 0,5
: Sümegi és fiai pincészet, Hajós-Bajai.

Ár:
1100 HUF

leírás A híres magyar és rácürmös ősi receptek szerint készült, mediterrán fűszerek és fehér ürömfű felhasználásával. A fűszereket a szőlőbogyókra öntött édes mustban oldjuk fel, a must lassan kiforrva veszi át a növények kellemes ízét és illatát.

Több info: Az ürmös főleg a hölgyek kedvelt téli itala volt a múltban és reméljük lesz a jövőben is. 16,5 V/V% alkoholtartalmu.

Ürmösbor házilag

(Terebess szerint)=gyorsrecept

Elkészítése

Házi ürmösbor. A teljes virágzásban levágott, megszárított, 20-80 cm hosszú hajtásvégeket használjuk fel. 5 l borhoz 2-2 g szárított ürömfüvet, ezerjófüvet, kálmost, angelikagyökeret és kakukkfüvet adunk. A bort 1 dl tiszta szesszel felerősítjük. Másnapig állni hagyjuk, közben föl-fölrázzuk, majd tiszta vásznon átszűrjük és ízlés szerint 25-50 dkg cukorral megédesítjük. Azonnal fogyaszthatjuk. Jéggel kiváló aperitif.


(jÓKAJA.HU szerint)=ínyenceknek

Régi hagyománya volt a fűszeres boroknak Magyarországon, már az erdélyi fejedelmek asztalán is megfordult. Közeli rokonságban állnak az olasz származású vermuttal, csak az utóbbinak annyival jobb a sajtója, hogy az ürmösnek már a neve lassan feledésbe merül. Sokféle recept létezik, ez egy a lehetséges variációk közül.

A mennyiségek 1 liter borhoz valók, és szárított gyógynövényekre, fűszerekre vonatkoznak. A frissből, tekintettel annak víztartalmára közel a háromszorosát vehetjük. Az összes itt felsorolt fű és fűszer kapható gyógynövényboltban, patikában, fűszerek között.

1 teáskanál fehér üröm
1 tk borsmenta
1 tk rozmaring
1 tk egész szegfűszeg
1 tk kálmosgyökér
1 tk angelikagyökér
1/2 tk darabos fahéj
1/2 tk ezerjófű
1/2 tk kakukkfű
4 tk méz

Mindezen hozzávalókat keverjük a borba, zárjuk le, és sötét, helyen tartva, egy hétig, naponta rázzuk fel. Szűrjük le, a legegyszerűbb e célra a kávéfilter a csúcsos, hálós szűrőben. Dugózzuk le a palackokat és érleljük néhány hétig. A sok gyógyfűtől emésztést segítő, étvágyjavító hatású, de azért nem orvosság, hanem ital.

ÜRMÖSKEDVELŐK, MUNKÁRA FEL!

2009. november 4., szerda

Saly Noémi:Nő a kocsmában


Nehéz az embernek, ha nő. Az egész élettani berendezés eleve tele van macerákkal, a melle is vagy túl kicsi vagy túl nagy, ott vannak azok a havi nyavalyák, az a felháborító igazságtalanság, hogy a pasik végszükségben csak nekifordulnak egy fának, mi meg – hát, aki guggolt már gyanútlanul csalánba a sötétben, tudja miről beszélek. (Azt most már csak elvétve, ironikusan hallani, hogy mi lennénk a gyengébb nem: sajnálatos, de mi vagyunk a szívósabbak, az életképesebbek, ezért kell büntetésből tovább élnünk, ez ugyanis nem hosszabb, rózsabimbós ifjúságot, hanem hosszabb, gyakorta megalázó és magányos öregséget jelent, ezért akinek egy csepp esze van, nem irigyli túlzottan.)

Itten, Európa közepén nőnek lenni, hát ezt még külön érdekességek színezik. A letegezések és letetszikezések pokoli bugyrain túl a társadalmi elvárások bizonytalanságai. A szerepjátékok, amelyekben szinte mindenki tehetségtelen amatőrnek bizonyul. Az ember nincs bezárva lefátyolozottan a legbelső szoba rejtekébe, nincs abban a förtelmes visszaélésekre alapot adó hatalmi helyzetben sem, amiben az amcsi csajok, hogy a legudvariasabb férfimosolyt is joga legyen ,,szexuális zaklatásnak" minősíteni – a kettő között azonban nem egyensúly van, hanem imbolygás, szamárfülek a szélben, helyzetekről és személyektől függő, biztos minta nélküli viselkedésformák, ahol mit se könnyebb, mint hibázni.

..................................................................Saly Noémi

Itt van például az ivás. Hol, mit, kivel. (Hamvas szerint ,,bármit, bármikor, bárhogyan" – de ezt csak ő engedhette meg magának, s a ,,kivel" kérdése továbbra is megoldatlan.)

Hadd jegyezzem meg elöljáróban: utálok berúgni, hányok olyankor, kamaszkorom óta nem is igen esett meg. Rettegek a részegektől. Nem mindtől persze: őrangyali türelemmel vártam például dülöngélésig ittas barátomra, míg hosszan a hóba vizelt az Erzsébet-híd tövében, hogy aztán emelt fővel, egymást támogatva vonuljunk a puha éjszakában a tabáni lankák elé (nem mondom, hogy nem voltam én is nemhogy borközi, de pálinkáktól meghatározott kedélyállapotban). Ugyanez a türelem jellemzett akkor is, amikor Vaddal hosszúlépéseztünk szegedi kocsmákban, négyzetes haladvány szerint rendelve a következő köröket, mert a Vad matematikus volt, s szerette megadni a dolgok egzakt módját. És elég részeg volt a krampusz is, amikor mellém ült Krúdyról beszélgetni – de nem is tudom, Krúdyról lehet-e egyáltalán józanul beszélni a mai világban. Tehát utálok berúgni és rettegek a részegektől, de van kocsma és kocsma, részeg és részeg, a különbséget pedig nem azzal kell meghatároznom, hogy nekem épp milyen a kedvem, illetve hogy részt veszek-e a rítusban vagy sem.

Rítus, ezt fontos leszögeznünk. Amióta egy fia táltos sem vállalja már, hogy az egész közösség helyett és nevében megfelelő időközönként megegyen egy adag mérges gombát vagy megigyon valami borzalmas löttyöt, habzó szájjal kitombolja mindenki dühét, tolmácsolja az égieknek mindenki kérését, és elhajítsa a francba az össze létező ártó démonokat; amióta nincs rend az ünnepek között, mert nemcsak a csokinyuszit kutyulták össze a Megváltó vére hullásával, nemcsak Munkás Szent József ácsmester napjára nyomtak a munkások kezébe a méltósággal emelhető borospohár helyett transzparenseket (majd semmit), de hosszú évtizedekre Szent István jobbját is egy baljós ,,alkot-mánnyal" láncolták össze, továbbá, még újabban, minden tapló újgazdag tűzijátékkal és ökörsütéssel hozza ország-világ tudomására, ha sikerült szellentenie egyet – szóval, amióta ez az összevisszaság van (elég régóta, persze), azóta az ivás rosszul kezelt egyéni problémává korcsosult. Rítusnak kellene lennie, csak így lenne létjogosultsága, méltósága, helye a világban. Az ivás, az igazi ivás célja énszerintem nem az, hogy az ember emberalatti állapotba kerüljön, hanem hogy emberfölöttibe: a jól eltalált mámor derűs lebegése, de még akár a jóízű, duhaj óbégatás is nagyon rendben lehet, és még azt is készséggel elhiszem, hogy akad, akinek erre valami nyomós okból nap-mint-nap szüksége van, de ha az emberalatti meg az emberfölötti között nincs ott az ember, abból csak baj lehet, van is.

Kérdés mármost, mit keres ebben a nő.

A régi kocsmák, az igaziak, a falusiak – hát nem egyszer fordult elő velem kis falvakban, hogy beléptem megkérdezni a buszmenetrendet, az utat vagy, hogy hol is lakik a Jani bácsi: bizony mondom, az volt az érzésem, mintha orthodox kolostor templomában tévedtem volna az ikonosztáz mögé. Ültek, álltak a bennszülöttek, férfiak, kivétel nélkül férfiak, kezükben pohár, tekintetükben valami réveteg biztonsága a létnek, a hovatartozásnak, a világ rendjének, melynek részét képezte az az évszázadok óta nem takarított deszkabudi is: távoli, de határozott illata finoman felülírta a söntés semmire sem hasonlító szagkeverékét, a savanykás borok és sunyi féldecik gőzeit, a földes gumicsizmák nehéz kipárolgását és a korszerű mosogatószerek negédes bűzét – mondom, ültek, álltak a bennszülöttek, és úgy néztek rám, mint egy marék véres kukacra, aztán vagy hajlandók voltak megszólalni magyarul, vagy nem, s vagy feleltek a kérdésemre, vagy nem.

Az igazi kocsmában tehát – s ennek beismerésére sok évtized tapasztalata kényszerít – asszonynépnek helye nincs. Az asszonynép találkozzék a kútnál, a vegyesboltban, a pityókaföldön, a tengerihántásnál vagy ahol akar: a kocsma a férfiak birodalma.

Az igazi kocsmában üzletek köttetnek, diplomáciai ügyek bonyolódnak, históriák terjednek tova és tovább, nóták zümmögődnek, s mindebbe nem kavar bele semmiféle lepcses szájú némber, akinek fogalma sincs az élet nehézségéről és bonyolultságáról, illetve meg lehet beszélni a sorstársakkal mindazokat a nehéz és bonyolult problémákat, melyeket a nevezett lepcses szájú némberek jelen- vagy távolléte okoz a férfiember életében, amikor nagy óvatlanul kiteszi a lábát a kocsmából. Könnyű belátni: innen jobb, ha távol maradunk, ez még mindig olyan, mint az indiánok szent kunyhója.

Igazi kocsma azonban ma már szinte nem létezik, helyette jött létre az italbolt fertelmes intézménye, részben helyette a presszó, s mostanában még sokféle csúf öszvér-intézmény, amelyekben csak az a közös, hogy az ivás méltóságáról sem működtetőinek, sem használóiknak nincs fogalma. (igaz, hogy megintcsak: az ivás méltóságához az ember méltósága szükségeltetnék alapfeltételnek, s ebből se sokat hagytak, se falun, se városon.)

Hiszen micsoda méltóság kellhetett ahhoz, hogy az ember éjszakának évadján felzörgesse az öreg Krausz Poldit, a budai Tabán legnagyobb tekintélyű kocsmárosát! Hogyan kellett tudni vállalni az ivás halaszthatatlan szükségét és legyűrhetetlen kényszerét! És Poldi bácsi ugyancsak méltóságteljesen fölkelt két komor vendége kedvéért, hosszú alsógatyájának bokamadzagját méltóságteljesen húzva maga mögött a földön, és leballagott nyolcvan nyaktörő lépcsőfokon a hegy hűs méhébe, látom, amint valami beavatás szerpapjaként cammog fölfelé a mocskos, penészes palackokkal, szuszogva, dörmögve leteszi a kis, zömök borospoharakat az asztalra, csönd van, finoman koppan a pohár, csurran a bor,

Ady Endre és Krúdy Gyula – gondolom – nem koccint, csak összebólint, aztán majd valahogy kireggeledik, élet lesz, a Duna hűvös párái, vontatóhajók kőszénfüstje, vadgesztenyék óvó tenyere az iskolába igyekvő gyerekek kobakja fölött, kofák pakolódnak a Döbrentei téri piac ponyvái közt, a Rudas fürdő drabális masszőrje lepedőt cserél a nedves fapadon.

Csak hát nekem, nőnek, erről az egészről sejtelmemnek se volna szabad lennie. Hacsak nem én vagyok a rozoga virágárusnő, aki bekukkantok a fényre, tétova éjjeli lepke, hogy azonnal vissza is rebbenjek a fal sötét tövéhez. Ha nem én vagyok az az elkóborolt, borzas kis utcalány, aki éppen most veszett össze a szomszédos rác halászmester anyósával, és sértetten, kibőgött pofával húzódnék valami erős férfi mellé, az se baj, ha nem fizet semmit, csak hát ezt a két komor úrfélét ismerjük, egy szemvillanással kiparancsolják az ember lányát az ivóból úgyis. Vagy ha nem én vagyok a tabáni bábaasszony, hosszú, barna barhentszoknyában, fölfelé iparkodva a műszeres táskával, futtomban lesve csak be az ablakon, de azért belesve, jó, ha az ember időben értesül az eseményekről, ugyan kinek a kedvéért gyújtott itt megint világot ez a vén bolond.

A Tabánt 1933-ban eldózerolták a föld színéről, Krúdy halálát mindenesetre meg kellett várni hozzá, nagy szégyen, hogy nem tudni, Poldi bácsival mi lett, kocsmák, leanderes, ecetfás kocsmák rogytak térdre a csákányok előtt, egyetlen eperfa áll a szánkózódomb közepén, szerintem az se kocsmaudvarból maradt.

Kocsmáért ma mellékutcákba kell befordulni, messziről megcsapja az embert a savanyú lőre és a sokadnapos dohányfüst szag-keveréke, nehéz a szag, mint a szív, ha ez a szag eltalálja, mindig a megfelelő pillanatban, persze, amikor az lenne a legjobb, ha be lehetne állni a söntéspult előtt tétovázó férfiak közé, ha nem lenne teljes képtelenség ebben a kalapban kérni egy kisfröccsöt, amit ráadásul nem is szeretek, bár mostanában minden héten meg kell innom legalább kettőt, ráadásul délelőtt,

de az rítus, ez meg csak megfutamodás lenne, odafutamodnék a rokkantnyugdíjas Dezső bácsi, a munkanélküli Szmandra Pityu meg a hajléktalan Sanyika mellé, hát hogy venné ez ki magát, egyszeriben megbomlana bennük az a kevés biztos tudás is a világról, nekem az a dolgom, hogy meghallgassam Dezső bácsi lábfájását, amikor kihozza Cézárt a kisparkba, Szmandra Pityu egy lélegzetre elsóhajtott ,,szianonókahogyvagyjólvagy!?" kérdésére, amikor kitolja a kukát, azt feleljem: ,,Sziapityuköszmegvagyok", Sanyikának pedig kéretlenül kiutaljak két szál cigarettát, amiből egyet a füle mellé fog tűzni, miközben megjegyzi, hogy még mindig utálja a mentolosat.

Nem állhatok be hát a pult elé, legalábbis itt nem, de ha az ember a saját utcájában nem fordulhat be a kocsmába, akkor sehol. Ráadásul ez a mi kocsmánk nem is igazi kocsma, inkább olyan presszó-féle, nyári estéken a nagy platán alatt sok egyetemista meg mindenféle anarchista kamasz kupacolódik, félig egymás ölében, irattartókkal, mobiltelefonokkal, kutyákkal jönnek ide, fene tudja, miféle zugaiból a városnak, nézik egymást meg a Gellérthegyet, néha ki lehet lesni, hogy a Vörös villa valamelyik szobájában villanyt nyújtanak, Katika sürgölődve bezárja a trafikot. (Ilyenkor persze én is beülök, sört iszom Zekével, nincs rajtam kalap.) Az a jó, amikor beköszönt az ősz, az ifjú anarchisták otthon maradnak, délelőtt csak három asztalnál ülnek a bácsik, vagy négynél, déli szél van, olyankor érezni az őszi Duna illatát, Kapitány szomszéd jön az Ördögárok torkolatától a pecabottal meg a kukacos dobozzal, a sörnek pedig pont

olyan színe van, mint a nagy platán hullongó leveleinek.

Nekem kocsmában, főleg ebben a kalapban, csak férfiak oldalán illik megjelennem, ilyenkor ihatok, amit akarok, nincs már az a régi rend se, hogy csak pikoló sört lehetett, vagy ,,valami édeset a hölgyeknek?" – ihatok pálinkát (szoktam, körtét, szilvát), ihatnék vodkát, nem szeretem, ihatnék bort, egy csomó minden eszembe se jut, most se, meg amikor választanom kéne: sokszor elbámulok azokon a nyár derekán is gyászba borult csitriken, megannyi szicíliai özvegy, akik ennek dacára mindenféle színes löttyök nevét is meg tudják jegyezni, isszák hosszú pohárból, szívószállal (ezért se rendes kocsma ez, meg egyik se, ahol ilyenek egyáltalán kaphatók), néznek a fiúk szemébe a pohár fölött, nagy büdös hazugságokat gondolnak közben, én meg csak ülök zsémbesen, engem nem vernek át ezzel a szédítő szabadsággal, pohár sör, egyre gyakrabban kérek csak egy pohár sört, aztán esetleg még egyet, a mellettem ülő férfiak majdnem mindig kapacitálnak, hogy kérjek nyugodtan korsót, de nem kérek, azért se kérek.

Megiszom a pohár sört vagy azt a körtét, hideg téli estéken a fél unicumot (ezt az egyet csak a krampusznak sikerült kifigyelnie, hogy ilyenkor célszerű megsimogatni a térdemet az asztal alatt, egy pillanatra ugyanis kihagy az agyam, de ha kapok még egy pohár sört/körtét/unicumot, azonnal visszakapcsol, egyre élesebbé válik a látásom és egyre reménytelenebbé a pasik helyzete), megiszom tehát, nő a kocsmában, nők a kocsmában, férfiak oldalán, csak azt tudnám, otthon ki van ebben a városban, hervadnak odafönn a virágaim, míg én itt iszom, haza kéne menni megöntözni őket, a fikuszt, a zöldikét, a billbergiát, az abutylont, a bíborpletykát, az amarilliszt, a muskátlit, a büdöskét az erkélyen, a begóniákat, azt a lóherére emlékeztető,

lila viccet, amit Bíró Annától kaptam, meg a nagy pálmát, a fenyőmet – meg kéne őket öntözni, éles tekintet helyett Hrabal bölcs, érzelemmentes szeretetével, azzal a kíméletlen gyöngédséggel nézni a világra (ő is mindig kocsmában ült, sört ivott, ez is bizonyítja, hogy nem vagyok teljesen elveszve ezzel a sör-dologgal, tót őseim is nyilván sört ittak, a magyarok bort, Spitz Jakab meg szilvóriumot, ezért is szabad nekem mindent innom), de már nem tudok érzelemmentes maradni, most pedig, ha kérhetném, kísérjen haza valaki, mint a régi szép időkben, amikor még ez is kötelező volt, és álljunk egy picit a kapualjban.

HELYSZÍNI RIPORT AZ 1830-AS ÉVEKBŐL ,EGY TABÁNI VENDÉGLŐBŐL


A reformkor végefelé Nagy Ignác , aki akkoriban a legnépszerűbb írók közé tartozott. terjedelmes bűnügyi regényt írt (1844-45) Magyar Titkok címmel.

Ez a zegzugos, novellisztikus kalandokból összeszőtt, lankadatlanul izgalmas történetáradat az éppen keletkezőben levő pesti alvilág, a vidéki betyár-garázdálkodások, a hagyományos és az új bűnök, a még igen kezdetleges bűnüldözési próbálkozások országos körképe. Részben riportsorozat, részben erkölcsi javító szándék, részben figyelmeztetés a társadalmi veszélyekre, részben a legközönségesebb ponyva.Ebből a könyvből emeljük ki azt a részt , melyben a főhős egyik este az utca népe által sodortatva egy tabáni vendéglő felé veszi útját az akkor még Hosszú utca névre hallgató későbbi legendás Hadnagy utcában, egyben hiteles leírását adva a helynek és közönségének egyaránt:



......................................Hadnagy utca 35 Egy kisvendéglő az utcáról nézve

" Menjünk tehát mi is a hegyre, ha úgy tetszik , nyájas olvasó.Ha a sötétség nem akadályoztatna, örömest leírnók az embereket,kik előttünk, mögöttünk s körülöttünk haladnak,így azonban csak annyit mondhattunk, hogy egyetlen politikus sem volt közöttünk, mert mind-nyájan egyazon czél felé látszottak törekedni.(…)Az egész tömeg az úgynevezett hosszúutcába vonult, melynek még

nincsenek ugyan lámpái, de annál több csapszéke és lebuja van, hol eszén és egészségén ugyszólván valóságos potom áron túladhat az ember.


.......................................A kisvendéglő kerthelyisége a ház udvarán

Egyébiránt ezen utcza nem csak valóságosan hosszú, hanem egyszersmind rendkívül szűk, szörnyen piszkos és kimondhatatlanul görbe, s majd völgybe ereszkedik, majd ismét magasba emelkedik,jobbra-balra pedig minduntalan apró sikátorokra nyílik.(…)De mi az ,mi ott távolról felénk világítana,ha némileg homály által nem boríttatnék?Az előttünk haladók mind oda sereglenek.(…)


Alacsony háznak alacsony kapuja előtt állunk most, mely egymás után magába nyeli az érkrzőket,kik emiatt éppen nem bosszankodhatnak, mert hiszen ők is nyelni jöttek.(…)A tágnak látszani nem akaró szűk udvarban még egy homályos lámpa ég, s ennek fényében nyitott ajtóhoz jut aza ember, melyből üröm szaga és

öröm zaja üdvözli az érkezőket.(…)

A terem nem nagyon díszes ugyan, de a társaság annál válogatottabb,gazdag úrtól le egészen a targonczásig, mert hiszen miért ne vegyíthetne ő is ürömöt örömeibe?Épen ilyen lehetett Noé apánk bárkája, abban is minden volt, valamint itt.

Étlapot…..hiába keresünk ugyan, de azért a jó orrú ember azonnal helyre találhatja magát, és bizonyosan nem fog éhség miatt panaszkodhatni.A hagymaszag azt jelenti, hogy itt jó pörkölthúst kaphatni, sőt többnyire paprikás csirkét is, a bors és pörnye szaga káposztás rétest gyaníttat, mely nem oly vékony tészta ugyan, mint a mostoha anya kenyérszelete, de nem is oly vastag, hogy csizmatalpnak lehetne használni, a füstszag jóféle sódart hirdet, a majoránna azon kellemes sejtelmet ébreszti minden érzékeny kebelben, hogy a termetes hurka sem idegen ezen a helyen, hol pedig király van, ott az apród sem lehet távol,azaz alaposan reménylhetjük, hogy kolbászt is kaphatunk.

És mi csúsztatja le a jó zsíros falatokat?Először az ürmösök király , az úgynevezett

rácz ürmös, mely egészen megfelel politikai jellemének,nem zajoskodik, nem pattog, nem habzik, hanem alázatos édességgel csúszik le torkunkon, s nagyon itatja magát, midőn azonban már lenyeltük, s szájunkat megtörlöttük, akkor csodálkozva érezzük, hogy utóíze mégis keserű s kissé émelygős.

Ámde a tökéletes üröm-öröm bajnokai igen ügyesen tudják ezen kellemetlen hatást megelőzni: ők ugyanis újonnan isznak, mielőtt még a keserűség és az émelygés beköszönthetne.(…)

A második ital az úgynevezett „Pliczerl -wirmet „ , miként azt a jártas ügyismerők nevezik.Ez némi árnyéklatával bír a franczia természetnek, kő

kancsókba van fojtva, s dugaszát , mely szabad forrongását gátolja, roppant

erőszakkal és nagy durronással magasra löki.Ennek íze édes, mint a franczia beszédé, s csuda –e tehát, hogy leginkább csak hölgyek kapnak rajta?

(…)És most már tekintsünk szét a teremben.Felső részének egyik zugát

Naturzängerek foglalják el, kik azért neveztetnek így , mivel rendkívül természetes hangokon jobbadán csak az egyszerű meztelen természetet dicsőítik kedélyes dalaikban , mindent a maga természetes hangján nevezvén meg, mi igen szép, főkép midőn fiatal énekesnő ajkairól hallhatja az ember a természet ezen elbájoló természetes hangjait."

Akit érdekelnek a reformkori magyar ponyvaregények ,mindjárt az egyik legnépszerűbbel kezdheti el élvezni ennek műfajnak szépségét és irodalmi magasságait

Magyar Titkok Nagy Ignác bűnügyi ponyvaregénye

A TABÁNI MÁRVÁNYHORDÓ


A Tabán sok titkot rejt még a mai napig is .Ezek egyike az Attila út 21 -ben az 1930-as években feltárt úgynevezett Mayerffy pince,melybe később a 60-as években nevesépítészek borozót álmodtak.Az építkezés félbemaradt,az önkormányzat pár éve árulja a pincét , hátha egy vastag zsebü vállalkozó fantáziát lát benne.
A Budai Vár nyugati lábánál húzódó Attila út és környezete Budapest történeti negyedének része. Egykori feljegyzések és rajzok alapján megállapítható, hogy a terület a török időktől fogva sűrűn beépített. A Várhegy és a Krisztinaváros között húzódó Ördögárok mentén több út, azok mellett jelentős épületek voltak. A közeli tabáni Duna-átkelőhöz vezető utak és települések már a XII. században kialakultak. A XIII. században a települést a Várheggyel a déli nagy rondellán húzódó útvonal és az Ördögárok fölé épített felvonóhidas kapu kötötte össze.
A magyar középkor fontos létesítményei voltak vizsgált területünk szomszédságában: Mátyás király kertjei, melyek csak rajzokon, illetve a humanista útleírók írásaiban maradtak meg.
A XVI. századi metszeteken szereplő "aula marmorea" (márvány palota) a ma Buzogánytoronynak nevezett toronytól húzódott le az Attila út vonaláig, falakkal védve a királyi kerteket. Az Attila út 25-27. sz. telkeken Garády Sándor az 1930-as években 1,6 - 2,0 méter széles kelet-nyugati irányba haladó falakat talált az akkori talajszint alatt 1-2 méterrel. A falak áthúzódtak a szomszédos telkekre is. A tekintélyes vastagságú falak feltehetően a volt királyi palota erődrendszeréhez tartoztak.
A pincefeltárások szükségességét alátámasztják a XVIII-XIX. századi térképek is. Az erődítési telkek (Glacis) kiosztásakor a Garten weg (Kertész, majd Logodi, ma Váralja utca) és a mai Ferdinánd kapuhoz vezető út közötti domboldalon történt telekosztáskor a térképek ezeken a helyeken - igaz, elszórva - pincéket jelölnek.
A törököktől való visszafoglaláskor a városrész teljesen megsemmisült, ám igen hamar nem csak újjáépült, de ki is bővült. A munkálatokat Mária Terézia rendelettel támogatta, II. József pedig engedélyezte a Várvédő övezet beépítését.
1810-ben hatalmas tűzvész pusztította el a települést, mely után későbarokk (copf) majd klasszicista stílusban indult meg az újjáépítés. A budai osztrák építési hatóság (Baucomissio) irányításával rendezett település fejlődött. A XIX. századi térképek tömbkiosztása, úthálózata már a mai állapotot mutatja. Ezen a területen alapította az 1847-ben elhunyt József nádor azon Várkertészetet, melynek üvegházai a II. világháborúig üzemeltek, és az ostrom során semmisültek meg.
Ebből a korszakból több műemlék is megmaradt. Erre az időre tehető a Mayerffy pince kiépítése is. A pincék a csaknem teljesen megsemmisült Tabánnak utolsó hírmondói, és egyben fontos gazdaságtörténeti emlékek is.

A déli pinceágban található az a Mayerffy Károlyról elnevezett márványhordó, melynek köszönhetően a pince és tartozékai műemléki védettséget élveznek - és amelyről a pincerendszer nevét kapta.
"A hordó építésekor 1826-ban éppen negyvenéves volt a gazda. (...) 1827-ben Mayerffy könyvecskét nyomtatott, hogy megindokolja, miért is szakított a hagyományos borászati meggondolásokkal. A címe: "Előterjesztése azon hasznoknak, melyeket a Márvány-hordók a Fa-Hordókhoz képest ajánlanak."

Az újfajta bortartó edény megalkotója már munkája előszavában is céloz rá, hogy megoldása forradalmasíthatja a szőlő levének eltarthatóságát, s így e találmány vetekszik a külföld legjobbjainak ötletével (...) Hosszas kísérletezés után vágott bele a nagy vállalkozásba.
Kisméretű márványhordót faragtatott, hogy először abban próbálja ki a bort eltarthatóságát.
Azt tapasztalta, hogy a az értékes nedű gyorsabban érik kőfalak között. Azt is kipróbálta - igen kedvező eredménnyel - mennyire képes megvédeni a vastag kőfal a bort hőmérséklet ingadozásának kellemetlen hatásától. S amikor minden módon meggyőződött ötlete kivihetőségéről, papírra vetette a nagy bortartály rajzát, s kikocsizott Süttőre, Áprily Márton kőfaragómesterhez. Ez valamikor 1825 késő őszén történt. Tavasszal pedig már meg is érkeztek a faragott kövek Budára.

A fél hengert formázó tartály alaplapja - mely kőzúzalékkal egyenletesre döngölt földön nyugszik - négy egymáshoz illesztett részből áll. Teljes területe négyszer két és fél méter. Magassága két méter nyolcvan centiméter. Kerületén tizennégy kődonga simul egymáshoz. 'Ezeket a hozzá értő kőfaragó illendően egymáshoz mettszi, s a minden kőfoglalásoknál használni szokott ragasztó (Steinkütt) erősen együvé tartja.'
Akónként 1 forint 48 krajcárba került ezüstben szemben a fahordók akónkénti két forint harminchat krajcáros árával. (...)
A Mayerffy hordó a mai napig megőrizte jó állapotát, külső részén semmilyen sérülést nem tapasztaltunk. Előlapján jól olvasható az építtető által felvésetett latin szöveg:

DURABILIUS OPUD
NOBILIS CAROLUS MAYERFY
INVENIT POSTERORUM COMODO
OPERAS AGENTE MART-APRIL
1826
Magyarul: 1826 március - áprilisában fejezték be a vassal megerősített tölgynél tartósabb művet, melyet nemes Mayerffy Károly az utódok javára talált fel.
Mayerffy Károly a jelek szerint egy ennél nagyobb alkalmatosság elkészítésének gondolatával is foglalkozott. Könyvében többször utalt arra, hogy e háromszázas után egy háromezer akós (tehát majd 160 ezer liter űrtartalmú) hordót is szándékozik építeni (...) Az is figyelemre méltó, hogy a könyvecskét kisérő rajzok közül az egyik egy ilyen háromezer akós hordót ábrázol, amelyen az 1827-es évszám szerepel.

Aligha került volna ez az évszám a rajzra, ha nem foglalkozik komolyan az ötlettel Mayerffy. Bora volt hozzá elég - lévén egyike a kor legnagyobb szőlőbirtokosainak - pénze is minden bizonnyal.
Ha valóban megépült, ott szunnyad most is a hegy gyomrában.
Ami pedig a tizenöt-ezer literes kisöccsét illeti, nincs nyoma, hogy Mayerffy Károly halála után valaki is használta volna..." (Buza Péter: Pest-budai történetek, Budapest, 1982)
Egy lelkes amatőr kutató GPS-sel felszerelkezve nyomába eredt a történetnek:
Beszámolója ITT olvasható