A TABÁNI MÁRVÁNYHORDÓ

A Tabán sok titkot rejt még a mai napig is .Ezek egyike az Attila út 21 -ben az 1930-as években feltárt úgynevezett Mayerffy pince,melybe később a 60-as években nevesépítészek borozót álmodtak.Az építkezés félbemaradt,az önkormányzat pár éve árulja a pincét , hátha egy vastag zsebü vállalkozó fantáziát lát benne.
A Budai Vár nyugati lábánál húzódó Attila út és környezete Budapest történeti negyedének része. Egykori feljegyzések és rajzok alapján megállapítható, hogy a terület a török időktől fogva sűrűn beépített. A Várhegy és a Krisztinaváros között húzódó Ördögárok mentén több út, azok mellett jelentős épületek voltak. A közeli tabáni Duna-átkelőhöz vezető utak és települések már a XII. században kialakultak. A XIII. században a települést a Várheggyel a déli nagy rondellán húzódó útvonal és az Ördögárok fölé épített felvonóhidas kapu kötötte össze.
A magyar középkor fontos létesítményei voltak vizsgált területünk szomszédságában: Mátyás király kertjei, melyek csak rajzokon, illetve a humanista útleírók írásaiban maradtak meg.
A XVI. századi metszeteken szereplő "aula marmorea" (márvány palota) a ma Buzogánytoronynak nevezett toronytól húzódott le az Attila út vonaláig, falakkal védve a királyi kerteket. Az Attila út 25-27. sz. telkeken Garády Sándor az 1930-as években 1,6 - 2,0 méter széles kelet-nyugati irányba haladó falakat talált az akkori talajszint alatt 1-2 méterrel. A falak áthúzódtak a szomszédos telkekre is. A tekintélyes vastagságú falak feltehetően a volt királyi palota erődrendszeréhez tartoztak.
A pincefeltárások szükségességét alátámasztják a XVIII-XIX. századi térképek is. Az erődítési telkek (Glacis) kiosztásakor a Garten weg (Kertész, majd Logodi, ma Váralja utca) és a mai Ferdinánd kapuhoz vezető út közötti domboldalon történt telekosztáskor a térképek ezeken a helyeken - igaz, elszórva - pincéket jelölnek.
A törököktől való visszafoglaláskor a városrész teljesen megsemmisült, ám igen hamar nem csak újjáépült, de ki is bővült. A munkálatokat Mária Terézia rendelettel támogatta, II. József pedig engedélyezte a Várvédő övezet beépítését.
1810-ben hatalmas tűzvész pusztította el a települést, mely után későbarokk (copf) majd klasszicista stílusban indult meg az újjáépítés. A budai osztrák építési hatóság (Baucomissio) irányításával rendezett település fejlődött. A XIX. századi térképek tömbkiosztása, úthálózata már a mai állapotot mutatja. Ezen a területen alapította az 1847-ben elhunyt József nádor azon Várkertészetet, melynek üvegházai a II. világháborúig üzemeltek, és az ostrom során semmisültek meg.
Ebből a korszakból több műemlék is megmaradt. Erre az időre tehető a Mayerffy pince kiépítése is. A pincék a csaknem teljesen megsemmisült Tabánnak utolsó hírmondói, és egyben fontos gazdaságtörténeti emlékek is.

A déli pinceágban található az a Mayerffy Károlyról elnevezett márványhordó, melynek köszönhetően a pince és tartozékai műemléki védettséget élveznek - és amelyről a pincerendszer nevét kapta.
"A hordó építésekor 1826-ban éppen negyvenéves volt a gazda. (...) 1827-ben Mayerffy könyvecskét nyomtatott, hogy megindokolja, miért is szakított a hagyományos borászati meggondolásokkal. A címe: "Előterjesztése azon hasznoknak, melyeket a Márvány-hordók a Fa-Hordókhoz képest ajánlanak."

Az újfajta bortartó edény megalkotója már munkája előszavában is céloz rá, hogy megoldása forradalmasíthatja a szőlő levének eltarthatóságát, s így e találmány vetekszik a külföld legjobbjainak ötletével (...) Hosszas kísérletezés után vágott bele a nagy vállalkozásba.
Kisméretű márványhordót faragtatott, hogy először abban próbálja ki a bort eltarthatóságát.
Azt tapasztalta, hogy a az értékes nedű gyorsabban érik kőfalak között. Azt is kipróbálta - igen kedvező eredménnyel - mennyire képes megvédeni a vastag kőfal a bort hőmérséklet ingadozásának kellemetlen hatásától. S amikor minden módon meggyőződött ötlete kivihetőségéről, papírra vetette a nagy bortartály rajzát, s kikocsizott Süttőre, Áprily Márton kőfaragómesterhez. Ez valamikor 1825 késő őszén történt. Tavasszal pedig már meg is érkeztek a faragott kövek Budára.

A fél hengert formázó tartály alaplapja - mely kőzúzalékkal egyenletesre döngölt földön nyugszik - négy egymáshoz illesztett részből áll. Teljes területe négyszer két és fél méter. Magassága két méter nyolcvan centiméter. Kerületén tizennégy kődonga simul egymáshoz. 'Ezeket a hozzá értő kőfaragó illendően egymáshoz mettszi, s a minden kőfoglalásoknál használni szokott ragasztó (Steinkütt) erősen együvé tartja.'
Akónként 1 forint 48 krajcárba került ezüstben szemben a fahordók akónkénti két forint harminchat krajcáros árával. (...)
A Mayerffy hordó a mai napig megőrizte jó állapotát, külső részén semmilyen sérülést nem tapasztaltunk. Előlapján jól olvasható az építtető által felvésetett latin szöveg:

DURABILIUS OPUD

NOBILIS CAROLUS MAYERFY

INVENIT POSTERORUM COMODO

OPERAS AGENTE MART-APRIL

1826

Magyarul: 1826 március - áprilisában fejezték be a vassal megerősített tölgynél tartósabb művet, melyet nemes Mayerffy Károly az utódok javára talált fel.
Mayerffy Károly a jelek szerint egy ennél nagyobb alkalmatosság elkészítésének gondolatával is foglalkozott. Könyvében többször utalt arra, hogy e háromszázas után egy háromezer akós (tehát majd 160 ezer liter űrtartalmú) hordót is szándékozik építeni (...) Az is figyelemre méltó, hogy a könyvecskét kisérő rajzok közül az egyik egy ilyen háromezer akós hordót ábrázol, amelyen az 1827-es évszám szerepel.

Aligha került volna ez az évszám a rajzra, ha nem foglalkozik komolyan az ötlettel Mayerffy. Bora volt hozzá elég - lévén egyike a kor legnagyobb szőlőbirtokosainak - pénze is minden bizonnyal.
Ha valóban megépült, ott szunnyad most is a hegy gyomrában.
Ami pedig a tizenöt-ezer literes kisöccsét illeti, nincs nyoma, hogy Mayerffy Károly halála után valaki is használta volna..." (Buza Péter: Pest-budai történetek, Budapest, 1982)
Egy lelkes amatőr kutató GPS-sel felszerelkezve nyomába eredt a történetnek:
Beszámolója ITT olvasható