1909-ben egy havas decemberi éjszakán- a Csend ucca 1 sz házban az Athenaum Nyomda kottaszedő nyomdászának családjába 10. gyermekként egy kislány született , akit Stefi névre kereszteltek a tabáni templomban...(Készült ez a blog anyám és nagyapám emlékére...)


2009. november 27., péntek

PROSTITÚCIÓ A RÉGI BUDAPESTEN


A prostitúció a társadalmak megszokott jelensége. Meghatározott feltételek, szabályok, a hatalom által megszabott korlátok, törvények között épül be a mindennapokba. A szabályozások minősége mindig kifejezi a kor igényét.

A prostitúció szabályozásának történetére visszatekintve meghatározó jelentőségűnek kell tekinteni a 15–16. században kifejlődött szifiliszes járványt. A nemi betegség szervesen összefonódott a szexuális üzleteléssel, ezért – orvosi ismeretek és megfelelő gyógyszerek hiányában – úgy vélték, a fertőzéssel szembeni egyetlen hathatós védekezés a prostitúció szigorú szabályozási rendszerének a kidolgozása. Különböző korokban a hatalom részéről különféleképpen igyekeztek megfelelni ennek a feladatnak, és a különböző megoldási módokra komoly befolyást gyakorolt a társadalomnak a prostitúcióval kapcsolatos magatartása.

Nagyváros – nagy prostitúció

A külföldi tőke beáramlása, a közlekedés és a bankrendszer nagyarányú fejlődése, valamint az iparosodás hatására Budapest a múlt század második felében az európai városi fejlődés élére került. A nagy gazdasági vonzóerővel rendelkező fővárosba munkát kereső vidéki férfiak és azok nyomában – főként cselédmunkát vállaló – vidéki lányok tömegei özönlöttek. Csakhamar az ország városi cselédségének 50%-a Budapesten talált megélhetést. Az új világváros társadalmi struktúrájában megjelent és egyre jelentékenyebbé vált a polgári középosztály mindenféle, többek között a szexuális szolgáltatások felé is igényt mutató rétege, míg másik oldalon rendelkezésre álltak a zömmel vidékről érkezett „szolgáltatók”. A városi polgár szokásaihoz lassan kezdett hozzátartozni a bordélyok, illetve a prostituáltak szolgáltatásainak igénybevétele. Rendszeressé vált, hogy a gondos atya 18. életévét betöltő fiúgyermekét bordélyházban vezettette be a nemi élet rejtelmeibe. A prostituálódás sajátos útjára kényszerült az a cselédlány, akinek feladatául szabták a háziúr fiának „gyakorlati oktatását”.

Rendet a bordélyokban!

A fellendülő prostitúció és a bordélyházak számának növekedése már Pest-Buda és Óbuda közigazgatásának egyesítése előtt arra késztette a fejlődő város vezetőit, hogy szabályozzák a bordélyok működését. Szabályozási munkájukban az Európában (Anglia kivételével) elfogadott reglementációt érvényesítették. Ennek lényege az, hogy elrendelték a prostituáltak közrendészeti nyilvántartását, rendszeres orvosi ellenőrzését, és amennyiben nemi betegnek találták őket, akkor rendőri úton hajtották végre kényszergyógykezelésüket.

A Szentkirályi főpolgármester és Gerlóczy főjegyző által 1867. okt. 31-én kiadott rendelet 5 részből és 81 paragrafusból állt. Megszabta, hogy ki, mikor, hány éves korban nyithat bordélyt. Ilyen intézményből a városban összesen negyvenet engedélyezett. Ezekben ötnél kevesebb és tizenötnél több nem lehetett az alkalmazott kéjnők száma. Előírta, hogy a felvétel alkalmával a bordély tulajdonosa köteles megvizsgálni a működési igazolvánnyal (bárca) rendelkező, 17 esztendősnél nem fiatalabb jelentkezőt. A „türelmi bárcát”, a rendőrhatóság elnéző magatartását (értsd: engedélyét) bizonyító okiratot a főkapitány adta ki. A megbetegedett prostituáltat a bordély tulajdonosa volt köteles kórházba szállítani.

Az egészségügyi ellenőrzésre különös gondot fordítottak. Előírta a rendelet, hogy a bordélytulajdonos „köteles naponta reggeli órákban, az orvosi vizsgálat napjait kivéve, hölgyeit megvizsgálni, és ha betegséget gyanítana, a kerületi főorvosnak azonnal jelentést tenni, a nőt pedig az orvosi vizsgálat megtörténtéig a férfi érintésétől eltartóztatni”.

Hogy a bordély ne sértse a közrendet, a házban sem hangos zeneszó, sem a nyilvános szeszfogyasztás nem volt megengedett, az utcai ablakokat pedig lefüggönyözve kellett tartani. A sokféle előírás be nem tartása esetén akár 100 Ft büntetést is kiszabhattak a hatóságok. Amennyiben pedig engedetlen kéjnővel szemben merült fel panasz, a kerületi kapitány rendőri erővel léphetett fel a renitens ellen.

Bordélyos és magánkéjnők

A prostitúcióba kezdő nőnek először a kerületi tiszti főorvosnál kellett jelentkeznie, aki bizonyítványt állított ki egészségi állapotáról. Ezután vette őt névsorba a kerületi kapitányság, és adták meg számára a türelmi bárcát. Hivatásos működése csak e két okirat birtokában volt lehetséges.

A bejegyzett kéjnők egy része bordélyos prostituált lett. Ők főleg az egyszerűbb, szegényebb vidéki bevándorlók közül kerültek ki, míg a magánkéjnő saját lakásán űzhette iparát. Mindkét típusú kéjnő négynaponként kötelező orvosi vizsgálaton vett részt. Ezért az ellátásért a bordélyos prostituált 25, a magánkéjnő 50 krajcárt fizetett a kerületi tiszti főorvosnak. A vizsgálaton való részvétel elmulasztása 50 forintig terjedő pénzbírságot vonhatott maga után. Az orvos a vizsgálat eredményét és időpontját beírta a bárcába, az esetleges megbetegedést jelentette a kapitánynak, a beteget pedig kórházba küldte.

Bejegyzett és titkos prostituáltak

A bejegyzett prostituáltak morálisan igen rossz helyzetbe kerültek, tekintve, hogy teljesen ki lettek szolgáltatva a rendőröknek, illetve a bordélyok tulajdonosainak. Financiális szempontból sem jártak jól, mivel a bordélyokban alaposan kizsákmányolták őket, ha pedig magánkéjnőként működött valaki, annak igen magas lakbért állapított meg a lakástulajdonos. Ez utóbbi illusztrálására álljon itt két adat: a mesterségét titokban űző kéjnő 15 Ft havi lakbért fizetett, míg a bejegyzett magán kéjnőtől naponta 3 Ft lakdíjat szedtek be.

Ilyen körülmények között a kórházakból kikerült és magukat önállósító, a bordélyokból elszökött kéjnők, valamint kicsapott cselédek inkább választották a titkos prostitúciót megélhetési formául. Becslések szerint a titkos kéjnők száma idővel tízszeresen meghaladta a bejegyzettekét.


































Közerkölcs és a millennium

A bordélyok száma Budapesten megállíthatatlanul nőtt. 1878-ban a kerületi elöljárók már 147 bűnfészek eltávolítását sürgették. A bordélyok száma tekintetében a magyar főváros erőteljesen megközelítette a hétszerte több lakossal rendelkező Párizst, és megelőzte azt a Hamburgot, amely szexuális élvezeteket nyújtó vigalmi negyedével még napjainkban is e vonatkozásban a világ élvonalát jelenti. A bordély magánember és közhivatal számára bombaüzletet jelentett. Weisz Dezső törvényhatósági képviselő 1877-ben interpellációt nyújtott be e tárgyban a polgármesterhez. Felháborodva állapította meg, hogy az adófizető polgárok közcélokra összegyűjtött pénzén vett épületekben bordélyokat üzemeltetnek: „Tagadhatatlanul élénk forgalmú a Sugárút, a Neptun-fürdő és a 18–21. számú házak főbordélya: a Fővárosi Közmunkák Tanácsáé. A Két szerecsen utcának minden boltjában a prostitúció települt meg. Azok közül csak a 21... 31... 33... 35... 42. számúakat említem fel, melyek tulajdonosa ismét a Fővárosi Közmunkák Tanácsa...”

A nyilvánosan kipattant botrányt elsimították, mivel a hatalom az egyik oldalról elítélte az erkölcstelenséget, de más részről nem érdekelte, milyen forrásból tesz szert haszonra. A 837/1884. szám alatt kiadott újabb „szabályrendelet a bordély-ügyről” csak némileg módosított a korábbi gyakorlaton. Előírta, hogy kéjnő telepek csak olyan félreeső utcákban lehetnek, melyek közelében sem templom, sem iskola nincsen. Korlátozta a bordélyos prostituáltakkal szemben a tulajdonos visszaélési lehetőségeit. Megtiltotta terhes nők prostitúcióra való kényszerítését. Az egészségügyi ellenőrzést a rendőrorvosi kar főorvosának irányítása alá helyezte.

A millenniumi ünnepségek a fővárosi szórakoztató ipar számára hatalmas lehetőséget jelentettek. Korabeli feljegyzések szerint 930 kocsma, 249 kávéház, 87 étterem és 426 kávémérés tartozott rendőri felügyelet alá. Ezeken a szórakozóhelyeken szép számban tűntek fel a titkos kéjnők, akiknek elegánsabb, jobban szituált rétege az orfeumok és a dalcsarnokok (előkelő mulatók) állandó közönségéhez tartozott. A budapesti múlt iránt érdeklődők számára eláruljuk,milyen orfeumok és dalcsarnokok működtek akkoriban:

Orfeumok: 1. Somossy-mulató 2. Herzmann-mulató 3. Folies Caprice 4. Oroszi Caprice.

Dalcsarnokok: 1. Fischer Mór (Imperial) 2. Munk Herminia (Valero u. 8.) 3. Mandl Laura (Király u. 39.) 4. Schwarz Kálmán (Váci körút 11.) 5. Reich Jakab (Kerepesi u. 64.) 6. Mandl Manó (Király u. 88.) 7. Wassermann Vilmos (Király u. 15.) 8. Vizmathy Ignác (Eldorádó) 9. Rujder Adolf (József körút 38.).

A rendőrség igyekezett a felügyelete alatt álló szórakozóhelyeken tőle telhetőleg óvni a közerkölcsöt. Néhány különösen erkölcsrombolónak ítélt kuplét vagy jelenetet le is vetetett ezek műsoráról. De lényegi kérdésekben nem ért el számottevő eredményt. A millenniumi ünnepségek idejére a kimutatások szerint már az összes nyilvántartott kéjnő szifiliszes megbetegedésben szenvedett. Talán ezzel is összefüggött az, hogy ekkor tájt négy év átlagában csökkent a bordélyházak száma – miközben, mint említettük, nőtt a fertőzöttség mértéke. Ezzel szemben a századfordulóra jelentősen megnőtt a magánkéjnők csoportja, és ezeknél lassabban terjedt a fertőzöttség. (Legalábbis erre utalnak az adatok, amelyek azonban esetleg a lazább ellenőrzésnek is betudhatók.)

A millenniumi kiállítás idegenforgalmának növekedése, a prostituáltak számának emelkedése, a fokozott alkoholfogyasztás okozta erkölcsi lazulás miatt a szifilisz hazánkban a századforduló egyik rettegett népbetegségévé vált, ahol a megbetegedettek halálozási aránya elérte a 7%-ot. Ez a helyzet cselekvésre ösztönözte a hatóságokat. Az 1898-as XXI. törvénycikk kimondta, hogy a nemi betegség gyógyításának költségeit az állam vállalja magára. Más intézkedésekkel a titkos prostitúciót igyekeztek háttérbe szorítani, mivel ott az egészségügyi ellenőrzés hiánya növelte a fertőzés veszélyét. Az 1901. március 19-i rendelet a bordélyházi és magánkéjnőkön kívül engedélyezte a prostituáltak egy harmadik típusának működését. Ezek voltak az úgynevezett igazolványosok, akik rendes foglalkozásuk mellett, kiegészítő pénzkereset gyanánt űzték az üzletszerű kéjelgést. Ezzel újabb réteget tudtak ellenőrzés alá vonni. A titkos prostitúciót azonban nem tudták megszüntetni.

Forrai Judit

1 megjegyzés: