KÉPEK HANÁK PÉTER " A CSÁSZÁRI BÉCS ÉSA KIRÁLYI BUDAPEST " C. KÖNYVÉBŐL

STRENGEL&CO DRESDEN UND BERLIN FOTOGRÁFIÁJA 1902-BŐL

KÉTSZER A KÉPRE KATTINTVA JÖNNRK KI IGAZÁN A RÉSZLETEK, A JOBB ALSÓ SAROKBAN MÉG A SÉTÁLÓKAT IS LÁTNI A CZIRJÉK FÉLE "SZÉKELY GÓBÉ" VENDÉGLÓ ELŐTT

MIKSZÁTH KÁLMÁN ÍRÁSA

MAGYAR GRÁC

Azt mondta egy ügyes élcelő, hogy akik kiesnek a gráciából, azok Grácba vonulnak. A csendes Grácba, hol a légy köhögését is meg lehet hallani, s hol olyan olcsó minden - mint a katona, ha megöregszik.

Lapunk egy előfizetője, »egy penzionált ezredes«, aki a királyfiék ünnepélye alkalmával itt járt a fővárosban, szemet vetett a jó öreg Budára.

Szegény elhagyatott Buda, ha már te is megtetszettél valakinek!...

*

Azt írja tisztelt előfizetőnk, hogy itt jó lenne a szegény megöregedett katonatiszteknek.

Éppen nekik való lenne. A locsogó Duna széles tükrében elábrándoznának fiatalságukról, a lakatlan királyi vár (vagy hogy talán a citadella és a Hentzi-szobor) eszükbe juttatná dicsőségüket; az öreg Gellértnek kopasz feje az ő saját korukat.

Aztán csendes hely ez is, éppen mint Grác, kivált a Tabán. A főváros zajából ide alig jut más valami, mint akár Felső-Magyarország valamelyik kis falujába, ide is csak az újságok hozzák meg, hogy mi történt a világon - tegnap.

*

Megvan itt Grácnak vagy Pozsonynak minden előnye, még az olcsóság is.

Az öreg katonák, kik örökös zajban töltötték életüket, nem szeretik a zajt többé; no, az nincs is itt; ha nyáron a fürdőkkel nem tartanák fenn a közlekedést a döcögő omnibuszok, igazi csoda lenne, egy pesti vagy egy idegen ember megjelenése a Lajtán... akarom mondani a Dunán túli oldalon.

Ezek az omnibuszok adják meg Budának a nagyvárosi színezetet. Hanem az olcsóságát nem veheti el semmi.

Mintha mérföldek választanák el a fényűzésben, komfortban és élvezetekben kéjelgő testvér-várostól.

Csak a Duna szeli át, s mégis egy tenger fekszik köztük.

*

Valamikor a »Fővárosi Lapok«-ban olvastam, hogy egy budai polgár halt meg hetvenkilenc éves korában, ki még sohasem volt ideát Pesten.

Valóban, hiába van ott a törvénycikk, hiába írjuk egy szóval a két város nevét, maga az öreg Buda csak nem akar átjönni Pestre. Nem is jön át sohasem, és éppen azért alkalmas penzionált katonák városává lenni. Teljesen osztjuk tisztelt előfizetőnk nézetét.

Hanem azt mégis megvalljuk őszintén, hogy volt egy idő, amikor másképp képzeltük ős Budát.

A nemzeti trikolórt láttuk lobogni a vár fokán.

A királyok mindig itthon vannak. Minisztereknek, főuraknak fényes fogatai robognak fölfelé.

Vége-hossza nincs az udvari parádéknak...

Ha a budai telekkönyvbe bepillantunk, ott látjuk a történelem összes fényes neveit mint háziurakat.

A monumentális ragyogó paloták mind oda épülnek. Pesten csak a burgerek és kereskedők laknak.

A »sikk« minden úri embernek, akinek pénze van, Budán lakni és Budán költeni. Itt kering minden bolygó a nap körül.

...De hát ez mind csak képzelődés, hiú remény volt. Kiábrándultunk belőle, s mikor az ezredes úr praktikus eszméjét elolvastuk, akkor beláttuk, hogy neki igaza van, ha magyar Grácot akar Budából. Talán az vezette erre az ötletre, hogy hiszen Buda is egy gráciából kiesett város - legyen tehát Grác.

Beláttuk, de mégis felkacagtunk. Vajon mikor arra kívánja figyelmeztetni bajtársait, hogy milyen csendes, nyugalmas hely ez, nem jelent-e meg az ő ajkán is egy keserű mosoly? Nem érzi-e még ő is, hogy ebben milyen szatíra van?

...Mátyás, Lajos élettől pezsgő királyi székhelye becsületes öreg katonatisztek csöndes asyluma, a temető előszobája legyen.

Tabananno videó: Hadnagy utca

OLD TIMER BRINGA,AVAGY BMX ANNO

Fejér Miklós a Sipos vendéglőse

A Régi Sipos vendéglô a mai napig a régi Óbuda emlékképét idézi. Ez legfôképpen Fejér Miklósnak, az üzletvezetônek köszönhetô, noha a vendéglôt ma már nem egyedül, hanem a lányai segítségével měködteti. Óbuda díszpolgára nemrég ünnepelte 80. születésnapját.

Több évtized a vendéglátásbanmérhetetlenül nagy idô. Nem csoda, hogy a tulajdonos számos tapasztalatról, csodálatos emlékekrôl mesélt beszélgetésünk során.

Ha valaki az Ön nevét hallja ma Óbudán, akkor egybôl a Sipos vendéglô jut eszébe. Azt jóval kevesebben tudják, hogyan volt korábban. Meséljen egy kicsit az életpályájáról,hogyan jutott el idáig. Miként kezdte a vendéglátószakmát?

Fejér Miklós: A nagymamának az 1900-as évek elején aTompa utca és a Páva utca sarkán kocsmája volt. Mikorô kiöregedett, anyám egyik testvére vitte tovább az üzletet,akinek a Tabánban a Döbrenteni u 9. szám alatt’30-tól 48’-ig volt egy nagyon híres vendéglôje Háromcsôrě Kacsa néven, amit nem államosítottak. ’48 végén, a tulajdonos halála után a vendéglô megszěnt;majd Rákosi Mátyás központi könyvelésére kerültem –akkor már megkezdôdtek az államosítások, aztán az egyik rokonom ’55-ben gebines üzletet kapott, ott lettemújból vendéglátós. Abban az idôben, az ’50-es évek végén és a ’60-as, ’70-es évek elején a Dél-Pesti Vendéglátó-ipari Vállalatnál dolgoztam. A nagy kiugrásom az volt, hogy a Duna-parton működött a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem alatt a Matróz Csárda, ahol árultak csigát, békát, rákot, teknôsbékát és mindenféle olyan halat, ami a magyar folyókban és tavakbantalálható. Nagyon jól ismertem az Észak-Magyar Vendéglátó-ipari Vállalat igazgatóját, Sárai Józsefet, akia ’70-es években megkérdezte, hogy nem lenne-e kedvem átjönni Budára. Átkerültem a Fillér utcába a Kikelet nevě vendéglôbe, ott voltam 5 évig, onnan a’70-es évek végén Óbudára kerültem a Kenyeres utcai Hörpintô vendéglôbe. A ’80-as évek elején nagy rombolás volt Óbudán, amikor a régi épületeket lebontották, a Sipost is le akarták bontani. Az akkori vendéglátóigazgató és a tanácselnök gondoltak egy nagyot, hogy ezt a patinás nevet mégsem kellene az enyészet martalékává tenni. Azt mondták, hogy a Fô teret sétáló térré teszik, és a Lajos utcában lévô Sipos helyén egy 10 emeletes épület lett volna, de ezt nem hagyták. A bontás megszünt pénzhiány miatt, és így kerültem én a Fô térre. Csodálatos 12 évet töltöttem ott. Az ország és avilág színe-java megfordult a Siposban. Külföldi vendégeket is vendégül láthattunk: többek között JacquesChirac-ot és Helmut Kohl-t.

Vendéglátó-ipari nagyvállalattól átkerülni a magánszférába elég nagy különbséget jelenthetett. Mi volt a legjelentôsebb változás az Ön életében?

F. M.: Minden üzletet úgy kezeltem, mintha a sajátom lett volna, csak valaki felé el kellett számolni.Tisztességgel, becsületesen elszámoltam, mint egy jó férj a felesége felé. Én már a privatizációs korszak elôtt magántulajdont üzemeltettem.

Miért éppen Óbudát választotta élete, munkája helyszínéül?

F. M.: Nincs ebben olyan nagy titok, sorsszerěen történt minden. Ha valaki szereti a szakmáját, akkor mindenhol ugyanazzal a precizitással dolgozik. Csak az ismeretségen múlott; azon, hogy pont engem kerestek meg. Azon múlik minden. Én világ életemben nagy sportrajongó voltam, talán nincs is olyan sportág, ahol ne lennének

ismerôseim, barátaim. Mind jártak nálam, vitték a hírét a vendéglômnek maguktól. De megfordult nálunk a NATO fôtitkára, akinek külön kikötése volt, hogy nem kíváncsi hangzatos éttermekre. Egy kültelki kiskocsmára vágyott, elhozták hát hozzánk. És mondanom sem kell, nagyon jól érezte magát.

A vendéglô hétköznapi életében elôfordulnak nehézségek, ittmost elsôsorban a vendégekre gondolok. Volt emlékezetesen nehéz vendége?

F. M.: Az élet olyan, hogy nem süt mindennap a nap, és nem esik mindennap az esô. Vannak jó napok, rossz napok. Van, aki bejön, és lehet, hogy rossz napja van; ezt egy jó szakembernek kedvességgel, udvariassággal, figyelmességgel kell oldani, ezzel lehet minden vendég kedvében járni. Több mint három évtizede Óbudán dolgozom. Itt mindig úgy kell dolgozni, hogy bele is tudjálnézni az emberek szemébe. Nem lehet etikátlanul viselkedni senkivel szemben. Soha nem okozott problémát a vendégek kedvében járni, mindig ehhez tartottam magam.

Melyek azok a dolgok, amelyek még ennyi év után is motiválják?

F. M.: Ma már a lányaim dolgoznak javarészt – nagyon jól –, de amíg az ember tud mozogni, addig ha más nem is, de egy „jó estét”, egy „jó étvágyat” a vendégeink felé mindennap kijár tôlem. Szívesen beszélgetek, válaszolok

a kérdésekre és tanácsot adok, de már nem avatkozom bele a napi apró, lényeges dolgokba. Mára ez maradt az én fô feladatom.

Melyik ebben a kapcsolatrendszerben a fontosabb: inkább Önnek hiányzik még mindig a szakma, a vendéglátás, a törzsvendégek; vagy éppen fordítva: inkább a vendégek igénylik azt, hogy Ön itt legyen, kezet tudjanak fogni Önnel, és tudjanak pár jó szót váltani? Kétpólusú kapcsolatrólvan szó, mégis lehet, hogy az egyik oldal erôsebb a kettô közül.

F. M.: Nem hiányzik egyik sem, mert természetes dolognak veszem azt, hogy találkozzak az emberekkel. Akárhová megyek, mindenütt találkozom vendégekkel;és vannak olyanok, akikkel rég ismerkedtem meg, még vendégeim voltak, és ma már a barátaim. Viszont soha nem lépem át azt a határt, amit egy vendéglôsnek ismernie kell – mindig vendégként kell kezelni a barátot is.

Hihetetlen szakmai múlttal és nagyon szép életúttal rendelkezik. Amikor végigtekint rajta, talál-e olyat, amit mé mindenképpen megvalósítana?

F. M.: Ebben a szakmában nincs olyan, hogy muszáj. Csinálja valaki kedvtelésbôl, vagy csinálja valaki a szakmája szeretetébôl. Vagy egyszerěen észre sem veszi, csak teszi a dolgát nap mint nap. Kevesen mondhatják el 2007 végén, 2008 elején, hogy látták a Jávort udvarolni, a Tabánban a Horti Pistát kiszolgálni már önmagában is felemelô. De ugyanígy szeretem a hétköznapokat is,hiszen aki ide betér, ugyanúgy kell fogadni. Tisztelettel.

S. T.

Forrás:ÓBUDAI EST 2008 2.szám

UNOKÁINK IS LÁTHASSÁK!

Tisztelt Olvasóm!

Ha fontos Önnek ez a város, Budapest és Ráday Mihály városvédő műsora, fővárosunk értékeinek megmentése, kérem tiltakozzon a műsor megszüntetése ellen..... !

JELENTKEZÉS ITT

Talán még nem késő!

Felhívás a városvédő műsor megmentéséért!

Ráday Mihály „Unokáink sem fogják látni” című műsorát májusban láttuk utoljára az MTV adásában. Már az sem volt „az igazi”: a mindössze 25 percnyi műsort nézői szempontból egyre kedvezőtlenebb időpontban sugározták. Május óta szaporodtak a rossz érzéseink. Először idén maradt el a júniusi adás, s azután egyetlen hír sem szólt a ”nyári szünet” utáni folytatásról, arról hogy Ráday műsorának hol a helye az őszi új műsorrendben. Érdeklődésünkre az MTV Zrt. Közönségszolgálata arról tájékoztatott bennünket, hogy „sajnos egyelőre nem tudjuk megmondani, pontosan mikor folytatódik Ráday Mihály városvédő sorozata”. E válasz fölkeltette bennünk a gyanút, hogy az „Unokáink..” egyáltalán nem is lesz látható a jövőben. Most, szeptemberben hiába keresi bárki is a műsort a programban. Ezt felháborítónak tartjuk.

Ráday Mihály több mint harminc éve küzd a magyar nemzeti kulturális örökség kincseinek megmaradásáért. Kesztyűt dobott a közönynek, a tudatlanságnak, az olykor politikai indíttatású rombolásnak. Amit az „Unokáink…”-ban művelt, szemléletváltás, ismeretterjesztés is volt, pedagógia is. Megtanította a nézőt az épített környezet kincseinek felismerésére, de arra is, hogy e kincsek megőrzése végett cselekedni kell, s hogy mit kell cselekedni. A műsor és az alkotó neve régóta összeforrt a magyar örökségvédelem ügyével. Tények tucatjával bizonyítható, hogy e műsor lett a menedéke és a mentőöve számos, pusztulásra ítélt építészeti emléknek. Ráday – a műsor segítségével – segítette számtalan civilszervezet munkáját, műemlékvédelemre buzdított fiatalokat, s hírt adott a munkájukról rendszeresen. A műsor és készítője iránti bizalom alapja a hitelesség, s az is, hogy már a pártállamban, s a rendszerváltás óta is pártpolitikától, a napi politikától távolságot tartva ösztönzött épített örökségünk tevékeny megóvásáért minden korosztályt.

Az „Unokáink sem fogják látni” és Ráday személyes népszerűsége befogta az egész Kárpát-medencét, sőt túlzás nélkül, kontinensünket is. Európa ítészei kiderítették, hogy ilyen jellegű, hatásában is meggyőző tévés sorozatot egyedül hazánkban készítenek. Ráday 1998 óta – számtalan hazai elismerésen túl - az Europa Nostra, a legnagyobb európai civil műemlékvédő szervezet legnagyobb elismerésének, becsületrendjének a birtokosa.

A hazai város- és faluvédők, a magyar kultúra szereplői, szerelmesei nevében nyomatékosan szeretnénk felhívni az MTV Zrt. illetékeseinek figyelmét Ráday Mihály „városvédő” műsorának hazai és európai értékeire, jelentőségére a magyar közéletben és az örökségvédelemben. Létfontosságúnak gondoljuk, hogy a Kossuth-díjas művészettörténész-operatőr-rendező tovább folytathassa műsorát. Ez hazai kulturális életünk, de a határainkon túl élő magyarság, s egész Európa kulturális közéletének érdeke is.

2010. szeptember 10.

Aláírók: Winkler Gábor Ybl Miklós-díjas építész, egyetemi tanár, az Europa Nostra Tanács (Hága) tagja, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, 9028 Győr, Páva utca 38/F