1909-ben egy havas decemberi éjszakán- a Csend ucca 1 sz házban az Athenaum Nyomda kottaszedő nyomdászának családjába 10. gyermekként egy kislány született , akit Stefi névre kereszteltek a tabáni templomban...(Készült ez a blog anyám és nagyapám emlékére...)


2010. június 9., szerda

XI.TABÁNI NÉPZENEI FESZTIVÁL



Június 19., szombat 10.00-21.00muzej_logo_sotetalapra
Helyszín: Virág Benedek Ház udvara
(I. kerület, Döbrentei utca 9.)
csk zenekarProgramok:
10.30 Kőketánc gyermek táncház, népmese14.00 - 15.00 Tárlatvezetés a Tabán Múzeumban
15.00- 16.00 Tárlatvezetés a Tabán Múzeumban
Kiállítások: A Tabán története, A „Magyar Horác”- Virág Benedek és kortársai, A tabáni kiskocsmák
16.00 Csík zenekar koncert17.30 Dresch Quartett koncert19.00 Gereben Zenekar koncert
Védnök: Dr Nagy Gábor Tamás Polgármester
Művészeti vezető: Farkas Zoltán "Batyu"
A fesztivál ingyenes!

A fesztivál a táncházi „holtszezonban” kínál igazi családi programot: gyerekeknek koncertet, táncházat, felnőtteknek közös éneklést, koncertet.
A Tabáni Népzenei Fesztivál alapvető célkitűzése, hogy a természetes beszédre és az őszinte énekhangra helyezze a hangsúlyt. Olyan előadókkal várjuk a Virág Benedek ház udvarára látogató közönséget, akik őrzik az ősi tradicionális beszédet, dallamvilágot.
Támogatók:
Budavári Önkormányzat
nka



Forrás:Bem6

CSÍK ZENEKAR KONCERT A TABÁNBAN 2010 JÚNIUS 19


Tabananno videó (2009 augusztus, Balatonszárszó , Zenés Vers Hete)

2010. június 7., hétfő

Vendéglő a 3 majomhoz




A Három Majom borpince-étterem a tabáni hagyományokat ápolva, a negyed fénykorának egyik nagyhírű kocsma-fogadója, és nem utolsó sorban a 3 bohókás tulajdonos után kapta derűre fakasztó nevét. Az étterem a mai Tabán legöregebb épületének, a Szarvas-háznak pincéjében és az azelőtti terasz részen működik. A ház mai formáját 1810-ben nyerte el, három épület Copf stílusban történ egybeépítéséből.



A pince az épület legöregebb része, a Tabáni Múzeumban fellelt jegyzetek alapján kora legalább 300 évesre tehető. A helység közel 8 hónapos munkával a Nemzeti Örökségvédelmi Hivatallal együttműködésben lett restaurálva és benne kialakítva, a mai előírásoknak és elvárásoknak megfelelő, hangulatos vendéglátótér és korszerű konyha.



Az étterem előterében a Tabán és környékéről egy kis kiállítás is látható. A pincerészében 40-45, a teraszon 20 főt tudunk leültetni. Az étlap szolid árfekvésű, a fogások pedig a szakácsok, a tulajdonosok ill. jómagam magas elvárásainak köszönhetően, az ínyencek számára is tartogat érdekességeket. Borkínálatra különös hangsúlyt helyeztünk, így az 50 féle palackos bor mellett, kiváló minőségű és kedvező árfekvésű folyóborokkal is tudunk kínálni. Áprilistól-októberig teraszunkon is élvezhetik vendégszeretetünket.

2010. június 6., vasárnap

BUDAPEST ANNO 1938 SZINESBEN!





METRO-GOLDWIN -MAYER színes film Budapestről

Új képek a "Magyar festők aTabánról " c. kiállításon


FÁBRI DEZSŐ:ÁROK UTCA

Szabó László:Árok utca

Szabó László: Döbrentei utca


A kiállítás többi képe (97db) ITT megtekinthető

A gellérthegyi víztározó


Ivóvíz a zongorában: a gellérthegyi víztároló

2010.03.22

Március 22-ike a víz világnapja. Ez alkalomból Budapest vízellátásának központi helyszínére, a gellérthegyi víztárolóba látogattunk el, ahol rátaláltunk két zongorára.
{image.alt_attr} - Kép © Fővárosi Vízművek
A létesítmény a vízhálózat fontos eleme: kis fogyasztásnál tárolják, nagy fogyasztásnál pótolják a szükséges vízmennyiséget, biztosítják a megfelelő, egyenletes víznyomást, és még oltóvizet is adnak a tűzoltóságnak. A beruházás a 70-es évek egyik legnagyobbika volt. Akkoriban azzal számoltak, hogy 2000-re Budapest lakossága eléri a 2,25 milliót, a vízfogyasztás napi maximuma pedig az 1,82 millió köbmétert.
{image.alt_attr} - Kép © Papp Géza

Ehhet jelentősen novelni kellett atároló kapacitást .A helyszín kijelölésénél három fontos szempont volt. Először, elegendő méretű szabad helyre volt szükség. Másodszor, a fogyasztók, a vízhálózat közelében kellett maradni. Harmadrészt, megfelelő magasságban kellett a létesítményt elhelyezni. A tárolók egyrészt javították a belvárosi nyomásviszonyokat, másrészt biztosították a dél-budai lakótelepek (Őrmező, Kelenföld, Gazdagrét) ivóvíz-ellátását. A pontos elhelyezésnél a megfelelő magasság volt még fontos szempont: túl alacsony elhelyezésnél nem lenne elegendő víznyomás, túl magas elhelyezésnél a túlnyomás károsíthatja a vezetékhálózatot. Ezeknek a szempontoknak megfelelő helyszínt a Gellérthegy oldalában, a Hegyalja út felett találtak. 1904-ben már épült víztároló a hegyen, de az a túloldalon, a Kelenhegyi út felől − ez az újabb víztárolóval egy kilométer hosszú alagúton keresztül van kapcsolatban a hegy belsejében.
A tervezők a MÉLYÉPTERV és a FŐMTERV voltak, a tereprendezést a BÁNYATERV, a parkosítást a BUVÁTI tervezte. Hazai példa híján a nagyvilágban néztek körül, végül az ún. müncheni típusú medence lett a magyar változat kiindulópontja. Mivel korábban ilyen még nem épült, először kisebb méretben próbálták ki magukat az építők: a rákosszentmihályi 10 000 négyzetméteres medence lett a nagy beruházás arányosan lekicsinyített kistestvére. Az áramlástani modell kísérleteket a Műegyetem Áramlástani Tanszékén, füsttel modellezve végezték el.
A kijelölt terület már építésekor is kiemelt fontosságú zöldfelületnek számított, így nem csoda, hogy a tervezőcsapat olyan művet igyekezett tervezni, amely minél jobban belesimul a hegy zöldfelületes-sziklás környezetébe. A beruházó a Fővárosi Vízművek volt, a mérnöki tervezést a FŐMTERV, a MÉLYÉPTERV és a BÁNYATERV készítette, a generálkivitelező a Mélyépítő Vállalat volt. Az építkezés 1974-től 1981-ig tartott. A kivitelezéshez külön egészségügyi minisztériumi "egyedi felmentés" is kellett, a törvényi rendelkezés ugyanis a medencék köré védőterület kialakítását írja elő − így viszont elveszett volna a hegy parkja. A helyi adottságokhoz igazodtak azzal is, hogy a tervezett 100 000 köbméteres kapacitást 80 000-re csökkentették.
{image.alt_attr} - Kép © Fővárosi Vízművek
Az egész létesítmény hármas felépítésű: medence, gépházak és előkamrák, valamint a bejárati épület. A medencék kialakításánál a víz áramlásához kellett igazodni: nem alakulhatnak ki örvénylések, folyamatos áramlás mellett nem alakulhatnak ki olyan zárványok, ahonnan nem folyik tovább a víz, és a megfelelő szellőztetést is biztosítani kell a víztér felett. A kialakítás legfontosabb eleme a hiperbola alakú oldalfal, aminek eredménye a medence zongora alakja, valamint a vízbevezetést követő rácsfalazás. A kísérletek eredményeképpen 40 cm-es bemenetű, 30 cm-es kimenetű rácsszélességű fal épült meg. A rácsfal és az oldalfal közötti rész a bemenettől egyre szűkülő. Ezek eredményeképpen folyamatos és egyenletes a víz beáramlása a nagy, zongora alakú medencetérbe.
{image.alt_attr} - Kép © Magyar Építőművészet
A két medence egymással teljesen szimmetrikus, mindkettő alapterülete 5000 négyzetméter, amely 8 méteres vízszinttel beszorozva medencénként 40 000 köbméteres kapacitást ad ki. (Az egy medencéhez tartozó teljes, 6000 négyzetméternyi terület körülbelül a Népstadion futballpályájának alapterületével megegyező.) A hiberbola alakú oldalfal végénél a vízoszlop teljes magasságában történik a víz kiengedése egy elvezető csatornába. A födémet 6 méterenként elhelyezett, alul-felül kehelyszerűen kiszélesedő, 50 cm átmérőjű oszlopok sora támasztja alá − összesen 212 darab. Az oldalfalak 40 cm vastag, a padlólemez 30 cm vastag betonból készült el. A vízzáró padlólemez kivitelezésekor 200 munkás dolgozott folyamatosan, 41 órán át a helyszínen, mivel egyetlen óriási, 2100 köbméteres betontömbként kellett létrehozni azt. A lemez már az oszlopok talapzatait és az oldalfalak alsó 80 cm-es részét is magában foglalja. Ehhez feszített betont használtak: a betonba ágyazott csövekben helyezték el az acélrudakat, amelyeket utólag megfeszítettek és végeiken rögzítettek. A feszítés következtében a betonban nem keletkeznek repedések, így elkerülhető a víz szivárgása.
A víztömeg feletti terek szellőztetésére itt nem szerettek volna nyílásokat vágni felfelé (mint például sok metróállomásnál), hogy a fenti parkot ne csúfítsák el szellőzők. Inkább gépi légkeringtetést építettek be.
A kívülről is látható támfalakat Széll András és Vadász György tervezték. A cél az volt, hogy az 1 hektárnál is nagyobb felületű medence ne idegen testként álljon a hegyen, hanem simuljon bele abba. (Már csak azért is, mert a Várból is jól látható a terület.) Így aztán a létesítményt bele is vájták a hegybe − közben azt is sikeresen megoldva, hogy a védett fákat ne kelljen kivágni. Két tervváltozat is készült, az egyik ívesebb kialakítással számolt, a másik, megvalósult változat kissé tördelt vonalvezetésű; ez utóbbi jobban illeszkedett a hegy keleti oldalának morfológiájához.
{image.alt_attr} - Kép © Papp Géza
A kilátóterasz is tördelt vonalú lépcsőn át közelíthető meg. Érdekes kettősség figyelhető meg ezen az egyedi építményen: míg a költségek nagy része természetesen a medencék megépítésére ment el, addig az, amit kívülről az egészből láthatunk, az összköltség mindössze 4,5%-át tette ki: ez a kertészeti kialakítás és a sziklafalra emlékeztető támfalak. A támfalak kialakítását érte némi kritika: a barna földszínű festés egyértelműen a tájba simulást szolgálja, ám a mintázat inkább betonra, mint kőre emlékeztető. Ezzel együtt ez a támfal vált a víztároló szimbólumává, hisz ez a legtöbbször látható része. A födémszerkezet felső szigetelése fölé 60-160 cm földréteg került, így nemcsak cserjéket, de fákat is ültethettek a hatalmas víztömeg fölé.
{image.alt_attr} - Kép © Papp Géza
A külső térrendezés hangsúlyos eleme lett a Lesenyei Márta szobrászművész és Vadász György építész együttműködésében készült szoborkompozíció, amely Buda és Pest találkozását ábrázolja, és elkészülte óta a fővéros egyik jelképévé vált, a háttérben a dunai panorámával.
A föld alá rejtettség, a félig rejtőzködő kialakítás az építők tisztelgése volt a természet előtt, amely ivóvizünket biztosítja − közel harminc éve.

A gellérthegyi víztározó

Ivóvíz a zongorában: a gellérthegyi víztároló

2010.03.22

Március 22-ike a víz világnapja. Ez alkalomból Budapest vízellátásának központi helyszínére, a gellérthegyi víztárolóba látogattunk el, ahol rátaláltunk két zongorára.

{image.alt_attr} - Kép © Fővárosi Vízművek

A létesítmény a vízhálózat fontos eleme: kis fogyasztásnál tárolják, nagy fogyasztásnál pótolják a szükséges vízmennyiséget, biztosítják a megfelelő, egyenletes víznyomást, és még oltóvizet is adnak a tűzoltóságnak. A beruházás a 70-es évek egyik legnagyobbika volt. Akkoriban azzal számoltak, hogy 2000-re Budapest lakossága eléri a 2,25 milliót, a vízfogyasztás napi maximuma pedig az 1,82 millió köbmétert.

{image.alt_attr} - Kép © Papp Géza

A helyszín kijelölésénél három fontos szempont volt. Először, elegendő méretű szabad helyre volt szükség. Másodszor, a fogyasztók, a vízhálózat közelében kellett maradni. Harmadrészt, megfelelő magasságban kellett a létesítményt elhelyezni. A tárolók egyrészt javították a belvárosi nyomásviszonyokat, másrészt biztosították a dél-budai lakótelepek (Őrmező, Kelenföld, Gazdagrét) ivóvíz-ellátását. A pontos elhelyezésnél a megfelelő magasság volt még fontos szempont: túl alacsony elhelyezésnél nem lenne elegendő víznyomás, túl magas elhelyezésnél a túlnyomás károsíthatja a vezetékhálózatot. Ezeknek a szempontoknak megfelelő helyszínt a Gellérthegy oldalában, a Hegyalja út felett találtak. 1904-ben már épült víztároló a hegyen, de az a túloldalon, a Kelenhegyi út felől − ez az újabb víztárolóval egy kilométer hosszú alagúton keresztül van kapcsolatban a hegy belsejében.

A tervezők a MÉLYÉPTERV és a FŐMTERV voltak, a tereprendezést a BÁNYATERV, a parkosítást a BUVÁTI tervezte. Hazai példa híján a nagyvilágban néztek körül, végül az ún. müncheni típusú medence lett a magyar változat kiindulópontja. Mivel korábban ilyen még nem épült, először kisebb méretben próbálták ki magukat az építők: a rákosszentmihályi 10 000 négyzetméteres medence lett a nagy beruházás arányosan lekicsinyített kistestvére. Az áramlástani modell kísérleteket a Műegyetem Áramlástani Tanszékén, füsttel modellezve végezték el.

A kijelölt terület már építésekor is kiemelt fontosságú zöldfelületnek számított, így nem csoda, hogy a tervezőcsapat olyan művet igyekezett tervezni, amely minél jobban belesimul a hegy zöldfelületes-sziklás környezetébe. A beruházó a Fővárosi Vízművek volt, a mérnöki tervezést a FŐMTERV, a MÉLYÉPTERV és a BÁNYATERV készítette, a generálkivitelező a Mélyépítő Vállalat volt. Az építkezés 1974-től 1981-ig tartott. A kivitelezéshez külön egészségügyi minisztériumi "egyedi felmentés" is kellett, a törvényi rendelkezés ugyanis a medencék köré védőterület kialakítását írja elő − így viszont elveszett volna a hegy parkja. A helyi adottságokhoz igazodtak azzal is, hogy a tervezett 100 000 köbméteres kapacitást 80 000-re csökkentették.

{image.alt_attr} - Kép © Fővárosi Vízművek

Az egész létesítmény hármas felépítésű: medence, gépházak és előkamrák, valamint a bejárati épület. A medencék kialakításánál a víz áramlásához kellett igazodni: nem alakulhatnak ki örvénylések, folyamatos áramlás mellett nem alakulhatnak ki olyan zárványok, ahonnan nem folyik tovább a víz, és a megfelelő szellőztetést is biztosítani kell a víztér felett. A kialakítás legfontosabb eleme a hiperbola alakú oldalfal, aminek eredménye a medence zongora alakja, valamint a vízbevezetést követő rácsfalazás. A kísérletek eredményeképpen 40 cm-es bemenetű, 30 cm-es kimenetű rácsszélességű fal épült meg. A rácsfal és az oldalfal közötti rész a bemenettől egyre szűkülő. Ezek eredményeképpen folyamatos és egyenletes a víz beáramlása a nagy, zongora alakú medencetérbe.

{image.alt_attr} - Kép © Magyar Építőművészet

A két medence egymással teljesen szimmetrikus, mindkettő alapterülete 5000 négyzetméter, amely 8 méteres vízszinttel beszorozva medencénként 40 000 köbméteres kapacitást ad ki. (Az egy medencéhez tartozó teljes, 6000 négyzetméternyi terület körülbelül a Népstadion futballpályájának alapterületével megegyező.) A hiberbola alakú oldalfal végénél a vízoszlop teljes magasságában történik a víz kiengedése egy elvezető csatornába. A födémet 6 méterenként elhelyezett, alul-felül kehelyszerűen kiszélesedő, 50 cm átmérőjű oszlopok sora támasztja alá − összesen 212 darab. Az oldalfalak 40 cm vastag, a padlólemez 30 cm vastag betonból készült el. A vízzáró padlólemez kivitelezésekor 200 munkás dolgozott folyamatosan, 41 órán át a helyszínen, mivel egyetlen óriási, 2100 köbméteres betontömbként kellett létrehozni azt. A lemez már az oszlopok talapzatait és az oldalfalak alsó 80 cm-es részét is magában foglalja. Ehhez feszített betont használtak: a betonba ágyazott csövekben helyezték el az acélrudakat, amelyeket utólag megfeszítettek és végeiken rögzítettek. A feszítés következtében a betonban nem keletkeznek repedések, így elkerülhető a víz szivárgása.

A víztömeg feletti terek szellőztetésére itt nem szerettek volna nyílásokat vágni felfelé (mint például sok metróállomásnál), hogy a fenti parkot ne csúfítsák el szellőzők. Inkább gépi légkeringtetést építettek be.

A kívülről is látható támfalakat Széll András és Vadász György tervezték. A cél az volt, hogy az 1 hektárnál is nagyobb felületű medence ne idegen testként álljon a hegyen, hanem simuljon bele abba. (Már csak azért is, mert a Várból is jól látható a terület.) Így aztán a létesítményt bele is vájták a hegybe − közben azt is sikeresen megoldva, hogy a védett fákat ne kelljen kivágni. Két tervváltozat is készült, az egyik ívesebb kialakítással számolt, a másik, megvalósult változat kissé tördelt vonalvezetésű; ez utóbbi jobban illeszkedett a hegy keleti oldalának morfológiájához.

{image.alt_attr} - Kép © Papp Géza

A kilátóterasz is tördelt vonalú lépcsőn át közelíthető meg. Érdekes kettősség figyelhető meg ezen az egyedi építményen: míg a költségek nagy része természetesen a medencék megépítésére ment el, addig az, amit kívülről az egészből láthatunk, az összköltség mindössze 4,5%-át tette ki: ez a kertészeti kialakítás és a sziklafalra emlékeztető támfalak. A támfalak kialakítását érte némi kritika: a barna földszínű festés egyértelműen a tájba simulást szolgálja, ám a mintázat inkább betonra, mint kőre emlékeztető. Ezzel együtt ez a támfal vált a víztároló szimbólumává, hisz ez a legtöbbször látható része. A födémszerkezet felső szigetelése fölé 60-160 cm földréteg került, így nemcsak cserjéket, de fákat is ültethettek a hatalmas víztömeg fölé.

{image.alt_attr} - Kép © Papp Géza

A külső térrendezés hangsúlyos eleme lett a Lesenyei Márta szobrászművész és Vadász György építész együttműködésében készült szoborkompozíció, amely Buda és Pest találkozását ábrázolja, és elkészülte óta a fővéros egyik jelképévé vált, a háttérben a dunai panorámával.

A föld alá rejtettség, a félig rejtőzködő kialakítás az építők tisztelgése volt a természet előtt, amely ivóvizünket biztosítja − közel harminc éve.