1909-ben egy havas decemberi éjszakán- a Csend ucca 1 sz házban az Athenaum Nyomda kottaszedő nyomdászának családjába 10. gyermekként egy kislány született , akit Stefi névre kereszteltek a tabáni templomban...(Készült ez a blog anyám és nagyapám emlékére...)


2011. december 31., szombat

TABÁN ANIMÁCIÓ 1930!!

A Facebook-on jelent meg ez a pompás  videó , mégpedig  Saly Noémi muzeológus méltatásával. Úgy látszik többen vagyunk tabánmániások, ez a pár perces animáció azt a régi vágyunkat teljesíti , hogy újra bejárjuk a köddévált egykori városnegyed macskaköves utcáit. Csak gratulálni lehet az alkotóknak!




Forrás: ingatlanmenedzser.hu

2011. december 29., csütörtök

LAKCÍMJEGYZÉK ANNO 1900 TABÁN


Még csak készülőben , de máris sok érdekességet tár fel a több, mint 100 évvel ezelőtti  lakónyilvántartó , amely foglalkozás szerint rendszerezi  Tabán akkori lakóit. Kiderül pl, hogy az 1890-es évek filoxéra járványa nem csak a szőlőket pusztította ki, de a kádárokat is. A Mélypince híres Joszó cigánya , aki inkább hegedült  kedvtelésből, mint az uraknak pénzért : szintén a Tabánban lakott, az Attila krt 7-ben. Lehetne sorolni  az érdekes , mára eltünt mesterségeket is, meg azt, hogyan szorította ki a bűnözést a hatóság a Gellérthegyről: Rendőrlakásokat alakított ki a Citadellában. Ha netán valaki valamely ősét véli joggal felfedezni a nevek között, kérem írja meg .

BORBÉLY

Bőgner Márton borbély Hadnagy u 27
Cseh Károly borbély Döbrentei u 17
Herlicska (Herlitska )Lajos borbély Hadnagy u 20
Klein György borbély Fehérsas u 10
Krachtuz Ferenc borbély segéd Felsőhegy u 77
Landenberger Pál borbély Döbrentei u 8

BOGNÁR
Lovas Sándor bognár mester Árok u 33

BŰVÉSZ
Wittenhoffer Ferencz bűvész Horgony u 30

CSAPOS
Berger János csapos Naphegy u 23

CSEREPES
Kováts Ferenc id. cserepes Kereszt u 13
Bauer István cserepes Naphegy u 37
Dávid Frigyes cserepes Ív u 16


2011. december 27., kedd

BŰN ÉS BŰNHÖDÉS A RÉGI TABÁNBAN ANNO 1686-1708 /4. : EMBERÖLÉS

Aki mást gonosz szándókkal  megöl, és így embervért ont, annak is vére ontassék." Ezzel a mondattal kezdődik a Praxis . Criminalis . 62. cikke, de rögtön utána különbséget tesz a gonosz szándékból és az  ex improviso  történt emberölés között, később pedig felsorolja a büntethetőséget kizáró és a büntetést enyhítő okokat is. Gyilkosság és szándékos emberölés között elmosódik a különbség, az ex improviso ölés fogalma is bizonytalan. A büntetőjogi elmélet kiforratlansága fejeződik ki a két város idevágó gyakorlatában, vagy inkább az udvari kamarának az ő javaslataikra hozott határozataiban.



        Mindenekelőtt egy negatívum tűnik szembe: a tárgyalt korszakban a két városban senkit sem végeztek ki emberölésért, bár az osztrák törvénykönyv a szándékos emberölést kard általi halállal bünteti. Igaz, az iratokban nincs nyoma annak sem, hogy gyilkosság történt volna.  Egyetlen ügy tényállását tekintette a két tanács gyilkosságnak, de ebben sem férhetett hozzá a tetteshez: J akosics hídvámszedő brutális megölését.   Egy dán lovaszászlós vágta le, mert a repülőhíd nem állt elég gyorsan elő ; ezután át akart rá ugratni, de a Dunába zuhant volna, ha két vincellér le nem húzza lováról. A főőrségre vitt zászlós ellen a városok felháborodva tettek panaszt Pfeffershoven tábornoknál. A nyilván felindulásban elkövetett emberölést túlozva , bűnvádi eljárás megindítását kívánták. Hangoztatták, hogy Jakosics évek óta buzgón szolgált nekik, hat gyermek maradt utána, amellett őket képviselte , így a sérelem voltaképpen őket érte. A jogszabályok önkényes magyarázata mellett a feliratot fogalmazó jogász abban is vétett, hogy a korában irányadó német büntetőjogi elmélettől  eltérően a corpus delicti kifejezést nem az emberölés tényállása értelmében használta, hanem az őrizetben levő tettesre alkalmazta. Arra gondolhatunk, hogy ezeknek a jogi fogalmaknak nem egészen helyénvaló parádéjával a jogtudatlan tábornokra akart hatást tenni.Mindenesetre tudta azt, hogy a gyilkos szándék a Pr. Cr. 61. c. 10. § 1. pontja szerint a polgári személyeknél is halálbüntetést vont maga után. Gyilkosságnak minősülhetett volna még az a másfél év múltán kiderült emberölés, melyet Michael János kovács egy ajándékba kapott hét éves török fiúcskán követett el; kikötéssel, veréssel, hideg víz rálocsolásával addig kínozta, míg belehalt. Az ítélet azonban sajnos hiányzik.



        A szándékos emberölés esetei rendszerint civakodásból származtak. Legsúlyosabban Miskó rác hajóslegény bűnhődött, aki Jován nevű barátjával Mohácsig vitte a császári követséget — az időpontból ítélve a karlócai béketárgyalásokra —, visszajövet azonban Hamzsabégnél összeszólalkozott társával, leütötte, és holttestét a vízbe dobta. Az ügy részletei nem ismertek, de súlya miatt az udvari kamara hozta meg az ítéletet; Miskót tízévi, bilincsben végzendő kényszermunkára ítélte. A végrehajtás során az elítélt áttért a katolikus hitre, ós súlyosan megbetegedett; ezért a város is támogatta kegyelmi kór vényét, majd engedélyt adott neki, hogy kb. másfél évi sínylődés után tabáni nővéréhez kerüljön ápolásra. Hasonlóan szóváltás során ütötte agyon vasvillával Papolaskovics György katolikus rác a szántóföldjén talált ortodox rácot; az eljárás során a védelemre hivatkozott. Csak az mentette meg életét, hogy egyetlen kiskorú és ingadozó tanú, az áldozat 14 éves szolgája vallott ellene. Buda tanácsa egyenesen úgy vélte, hogy casus fortuitus történt, ezért javasolta a tettesnek  évi, a dulakodásban részt vett fivérének 1 évi kényszermunkára ítélését. Az adminisztráció mint bíróság a fivért Carpzov tanítása alapján ártatlannak nyilvánította, és kezesség mellett szabadlábra helyezte, a tettes ügyét azonban az akasztófa felállításáig függőben tartotta. Valószínűleg ennek elmaradása miatt mégis kénytelen volt döntést kérni az udvari kamarától; az ítélet úgy hangzott, hogy Papolaskovics egy évi nehéz fogság után még egy esztendeig dolgozzék bilincsben. Idős apja azonban kielégítette az áldozat rokonait, ezért kérésére a kamara egy félév után kegyelmet adott a fiúnak.2Nem állapította meg az adminisztráció az ölési szándékot Nagl János halászlegény esetében sem, aki Pesten csákánnyal halálra sebesített egy szabólegényt. Mindössze 40 forintot (a polgári vérdíj összegét) kellett megfizetnie az áldozat nővérének, egyébként három hónapi vizsgálati fogság után kiszabadult. Nem ismerjük Jurkó Vuzkó ítéletét, aki az „ördögadtával" szitkozódó és az ő arcába sújtó társát halálra verte; mivel azonban a boncolás kimutatta, hogy az áldozat vízkóros volt, a tettest kezességre kiengedték  Ugyancsak hiányosak Scherardin budai tímár ügyének iratai. Eszéken összevissza verte és taposta Grossbardtot, majd a sérelemért 2 font viaszt és 2 misét ajánlott fel neki. Az egyezség után, mértéktelen evés-ivás miatt is, a sértett meghalt; az özvegy nyilván hiába keresett már elégtételt.
Mindezek az esetek arra mutatnak, hogy a szándékos emberölés, illetve halált okozó testi sértés eseteiben a kriminális büntetés mellett elevenen hatottak a hozzátartozók kártérítésre, sőt bosszúra irányuló igényei, de befolyásolta a tettes sorsát megbocsátásuk is. Jellemző Preuss Salamon budai fuvaros esete, aki italos fővel hátulról leszúrta társát, Pöffel Vencelt. Mivel az eset Schwechatnál történt, a bécsi bíróság járt el a tettes ellen, csak a tanúvallomásokat szerezte be Budáról. A tettes fogságában az ölési szándék hiányára hivatkozott. Az ítéletet, melyet nem ismerünk, befolyásolta az az információ, amely a vádlott előéletéről innen ment Bécsbe; míg az áldozat „ein zimblicher grober Mann" volt, a tettes jó magaviseletét a plébános is igazolta. Enyhítette ítélete súlyát az is, hogy az özvegy megbocsátotta cselekményét, kijelentvén, hogy „kein Bluet vor Bluet verlange", csak tartásdíj, költség és megvert szolgájának elégtétele irányában lépett fel igényekkel, melyeket a Bécsben tartózkodó szindikus tolmácsolt.  


      
   Pest tanácsa valószínűleg felmentette Rác Mihály 18 éves szolgát, aki egy inast szóváltás során — vagy mint ő vallotta, játékból — a Dunába dobott, s ezzel halálát okozta, az áldozat apja ugyanis kijelentette, hogy a bűncselekményt bizonyítani nem lehet, s ő nem kíván bosszút.
Hasonló eset történt Budán, Nidrolt vincellér feleségével, aki megkergetett egy kislányt, s ez ijedtében a Dunába ugorva belefulladt. A tanács szerint praeter intentionem elkövetett cselekményért mintegy erkölcsi elégtételt kellett adnia: hat misét mondatni a leány lelki üdvéért, és 60 napig dolgozni a Szentháromság-szobron.
A gondatlanságból okozott emberölés és a véletlen eseteit nem mindig lehetett könnyen elválasztani egymástól. A szőlőben üldögélő Mantl Lőrincnek lába között tartott puskája elsült, és megölte a háta mögött álló fiút. A budai tanács megállapította, hogy még gondatlanság (culpa) sem terheli, s a véletlenségből történt emberhalálért nem büntette meg, az őrizetből elbocsátotta.Hasonlóképpen végződhetett Gastgeb János diák hiányosan ismert ügye. Társával könyveket dobáltak egymáshoz, majd ő olyan szerencsétlenül vágta oda a papírvágókést, hogy beleállt a másik fejébe. Megítélését az is befolyásolhatta, hogy az áldozat nem akart elmenni a borbélyhoz, és csak hat hétre rá halt meg. Gondos megvizsgálás, tanácsosok és fürdősök szemléje után mentette fel Pest tanácsa a császári ellátóhivatal két szolgáját, akiknek kocsija hibájukon kívül halálra gázolt egy öt éves kisfiút.  Ugyancsak Pesten került áristomba Viskovics Tamás szolga, akinek pisztolya véletlenül (ongefehr) elsült, és megölt egy rác kislányt. Előbb kezességre ki akarták engedni, de mert még aznap kielégítette az áldozat rokonait, végleg szabadlábra helyezték.30 A gondatlanság legrészletesebb mérlegelését a kb. 16 esztendős Janiska Mihály csizmadiainas ügyében találjuk meg. Amikor a mesterek együtt italoztak, elküldték őt sörért; az előszobában egy pisztolyt talált, és üresnek hívén, az utcán elsütötte. A lövés éppen vele egykorú társát találta, aki részben az elégtelen gyógykezelés miatt belehalt. Boncolás és részletes kihallgatás után a pesti tanács — és nyomán a kamarai igazgatóság is — úgy foglalt állást, hogy a fiú „nicht ex animo et voluntate vulnerandi, minus occidendi, sondern mehrist auss vnvorsichtiger weiss", azaz vigyázatlanságból idézte elő az eredményt, így halállal (poena ordinaria) nem büntethető, csak egyéb ( extraordinär ia) büntetéssel és kártérítéssel. Mivel azonban nem teljesen „extra culpam", ezért fizessen kártérítést a rokonoknak, vagy félévig dolgozzék bilincsben. Az ítélet megfelelt az osztrák törvénynek, mely csak a szándékos emberölést büntette halállal.
Nagyon hasonló tényállással találkozunk Widtmann Ulrik, Gickelsberg ezredes lakája esetében, aki részegségében lövöldözve halálosan megsebesítette Karner molnár hét éves kisfiát. Az elbírálás azonban nem a gondatlanságra, hanem a véletlenül bekövetkezett ittasságra támaszkodott. Az adminisztráció tette át az ügyet Buda tanácsához, utasítva, hogy az osztrák büntetőtörvénykönyv szerint vizsgálja ki, ós tegyen javaslatot az ítéletre. A tanács alapos munkát végzett: beszerezte a doktor és három seb-orvos látleletét, a gyógykezelés és a temetés összes számláját. Javaslata szerint a cselekmény halálbüntetést (poena ordinaria) érdemelne, de a részegség a Pr. Cr. 44. c. 13. §-a szerint enyhítő körülmény. Lám, Carpzov is mentesíti a részeget a halálbüntetéstől, mert hiányzik nála az elkövetésre irányuló szándék. Szerinte a lakájt 20 ft borbély- és gyógyszerköltség, valamint 40 ft rabtartási és bírósági költség viselésére kell kötelezni, emellett negyedévre vasban végzendő közmunkára kárhoztatni. Az adminisztráció véleménye szerint a javaslat ugyan „legum criminalium et au-thorum conforme" volt, az ezredes közbenjárására mégis csak hat heti kényszermunkára, a szülők m€igkövetésére és a megállapítandó költségek viselésére kötelezték a tettest.
     A részegség szolgált János borbély mentségéül is, aki ivás közben — szerinte tréfából — rá akarta bírni Márton gombkötő szolgáját, hogy üsse agyon az urát. Ezért büntették csak 10 tallérra, és még ezt is mérsékelték, pedig a vádat a tanács szemében hihetővé tette az, hogy a felcser nőtlen fivére túl gyakran látogatta meg a gombkötőnét. Biztonság kedvéért a magisztrátus kötelezte a fivért, hogy negyedéven belül házasodjék meg.
   Ha a részegség enyhítette a büntetés súlyát, az elmebeteg a törvény szerint egyáltalán nem volt büntethető. Az egyetlen idevágó esetet fent már említettem: Hayvas Tamás örményről van szó, akinél a török „állampolgárság" még bonyolította a kérdést.Ő a pesti mészárszék környékén halálra sebzett egy másik örményt. A fogságból elővezetve mindent tagadott, még a kést sem ismerte el a magáénak, és a szembesítéskor sem tört meg. Felmerült az őrültség lehetősége; a törvényszolga úgy vallott, hogy a tettest részegen hozta be, és mert még elalvás előtt üvöltözött, külön zárta el a többitől. Pest hatósága az ügy kivizsgálása után kijelentette, hogy Hayvas elmezavara miatt nem akarta a cselekményt, és ha hibás is, dolus nem terheli. Ezért azonban nem felmentését, hanem extraordinaria poena kiszabását javasolta. Mint már említettem, a hiányos iratokból is kitetszőleg pénzbüntetéssel szabadult; ennek összege a költséggel együtt 150 forintot tett ki. Szokás szerint meg kellett esküdnie, hogy hosszas fogságáért nem áll bosszút, és a városba nem tér vissza (Urphed)
Ugyancsak kizárta a cselekmény büntethetőségét a jogos védelem (moderamen inculpatae tutalae), amellyel a Praxis Criminalis is külön cikkben foglalkozott. A legnevezetesebb példa a bíróviselt Herold Henrik Szigfrid pesti gyógyszerésszel kapcsolatos.
   1695. január végén egyik esteHerold átment szomszédjához, István felcserhez, hogy szánkót kérjen tőle kölcsön. Egyszer csak kiugrott az ajtón egy magyarul káromkodó ember, Kis Jurkó császári kocsimester, és karddal verni kezdte a patikust. A csetepatéba kivont karddal beavatkozott Augustin György kereskedő, majd Sambhauer Mihály boltiszolga is; ez úgy hitte, hogy a többiek életveszélyben vannak, ezért hátulról leszúrta Kis Jurkót. A kamarai igazgatóság utasítására a verekedés mindhárom résztvevőjét letartóztatták, Herold későbbi panasza szerint vasra is verték, de őt ugyancsak utasításra kb. két hét múlva kezesség mellett kiengedték. A város gyorsan lefolytatta az eljárást, márciusban már az udvari kamarához ment az ítélet javaslata. A tanács még a tettesre is enyhítést javasolt az V. Károly-féle büntető törvénykönyv 145. és a Pr. Cr. 64. cikkében előírt kardhalállal szemben, mert — úgymond — a volt bíró és a régi barát védelme ezt kívánja. Az adminisztráció szigorúbb volt; szerinte a tettes summe dolosus, ha nem is malitiosus, és így a római jog (lex Cornelia de sicariis), a Carolina, a Pr. Cr. és a nagy tekintélyű Carpzov tanítása szerint kard általi halált érdemel. A védelemre való hivatkozás nem áll meg, mert a tettes ezt túllépte (genzlich excedirt), hiszen a másik kettő már nem szorult rá. A bűntársak közül Augustinra félévi börtönt ajánlott vasban, Heroldtól azonban csak 50 tallért akart behajtani a plébánia javára. A bécsi kamara szokás szerint fektette az ügyet, csak december elején kért felvilágosítást a kiállott fogságra és a szakértők esküjére nézve. Most már meghozta az ítéletet: Sambhauert 3 évi, társait (complices ) pedig 2, ill. fél évi közmunkára ítélte. Herold még a fél évet is sokallta, azonnal Bécsbe utazott enyhítést kérni. Felségfolyamodványában nyomatékosan hivatkozott a jogos védelemre, mégpedig a Carolina 111. cikke alapján, és felpanaszolta a városi hatóság kényszerintézkedéseit. A „prop-riae salutis defensor par sit innocent!" elv alapján kijelentette, hogy ő a jog szerint megölhette volna támadóját, és teljesen ártatlanul ítélték el.
    A kért menlevelet megkapta, sőt még a magyar kancellária is közbenjárt érdekében, és elérte az eljárás felfüggesztését, Pest polgárságának kérésére azután a két complex büntetését mérsékelték: Augustinnak nem kellett két évig bilincsben dolgoznia a legközelebbi gránicházban, csak 200 tallért fizetnie; Herold húsvétig házi őrizetben maradt, júniusra pedig már tanács tagságát is visszakapta.1697 folyamán azután a másik két elítélt büntetését is mérsékelték, főleg a volt polgármester védelmére hivatkozva. Augustin 50 forintot fizetett és egy zarándokutat kellett tennie, Sambhauer pedig az év végén kegyelem útján kiszabadult.39 A folt azonban rajtuk maradt; Heroldot a kamarai bizottság elnöke, Caraffa di Stigliano gróf 1698-ban azzal ütötte el a bíróságtól, hogy emberölés bűnrészeseként hosszabb ideig gyalázatos fogságban ült.
Még néhány ügyben történt hivatkozás a jogos védelemre. A Herold-ügy előtt történt, hogy a generális ellátó hivatal auditora vádat emelt Pest tanácsánál Georg Pál polgár ellen, aki egy császári fuvarosszolgát ölt meg. A vádlott előadta, hogy kárán okulva fegyverrel őrizte palotai tanyáját és birkáit; egy éjszaka emberek közeledtek a tanyához, és másodszori felhívásra sem feleltek. Lakótársával együtt közéjük lőtt, és másnap reggel a fuvarosszolgát holtan találták, mellette két puska feküdt a földön. Bár az ítélet hiányzik, a vádlott felmentését tenném fel, mert a Pr. Cr. külön rendelkezett arról, hogy a fegyverrel behatoló éjszakai tolvajt büntetlenül meg lehet ölni (62. c. 8. § 4°)
     Saját személyének védelmét allegálta Kostyán Mihály megyei kapitány; szolgája azt vallotta, hogy megölt hadnagya ingerelte, pisztollyal rá is lőtt, a hadnagy fivére pedig „mit dem Pallasch" hozzá is sújtott a kapitányhoz. Mivel a városnak ki kellett adnia a tettest, a jogkérdés eldöntését nem ismerjük.
   Végül 1707-ben ismét az a kérdés vetődött fel, ölhet-e valaki más védelmében. Czanin Miskó hajdú úgy megsebzett egy muskétást, hogy belahalt; az áldozat egy bajtársával együtt saját házában támadott meg egy polgárt. Buda tanácsa az elégtételt kívánó katonai parancsnoknak kifejtette, hogy a tettes — ha nem is volt a megtámadott alkalmazottja —, Carpzov és a nála idézett auktorok szerint jogosan védte meg a polgár életét, s ezért nem büntethető. Csak a gyógyítás költségében kellene őt marasztalni. Ugy látszik, így is dőlt el az ügy, mert nemsokára olvassuk a tanácsjegyzőkönyvben, hogy Miskó nevében az „accor-dierte" 18 forint gyógykezelési költséget kifizették a felcsernek.Az idézett perek tanulsága, hogy a saját és a más személyének védelme éppen úgy büntetlenséget — vagy legalább enyhébb megítélést — biztosított az elkövetőnek, mint a vagyon védelme éjszakai támadás ellen.
A városok és a kamarai szervek^ büntetőjogi gyakorlata nem egészen kiforrott a tárgyalt két évtizedben.  Általános  tendenciája — talán a betelepedés előmozdítása érdekében — az enyhítés lehetőségeinek kihasználása, a halálos ítélet mellőzése. Ingadozásán alig lehet csodálkozni. A kor büntetőjoga még nem dolgozta ki e bűncselekmény általános fogalmát.




Bűn és bűnhődés a régi Tabánban eddigi részei:
1./ Tolvajok és orgazdák
2./ Istenkáromlók és boszorkányok
3./ Házasságtörők
4./ Emberölés

Következő rész: Hitvesölés

GVADÁNYI JÓZSEF:EGY FALUSI NÓTÁRIUSNAK BUDAI UTAZÁSA


(Részlet a műből)
a Tabáni rác bíró temetése
KILENCEDIK RÉSZ
Ebben előbeszéli, hogy a Tabánban a rác bírónak temetésén lévén, az mint
ment véghez. Azon nap estve Pestre a bálba általmenvén: leírja a bál házát,
abba miket látott, mint vacsorált, egy maskarába öltözött öregúrral miként bánt,
mind addig mi történt ottan, míglen a szállására aludni ment.
báró Gvadányi józsef  1725-1801

Másnap ünnep lévén, sessio nem vala:
Hanem a rác bíró Tabánban meghala,
Fekete posztóval egész háza fala
Bé vólt vonyva, mivel gazdag ember vala.
Hallván, temetése hogy pompásan lészen,
Sok pap, sok kalugyer[20] állna immár készen,
Maga a vladika[21] hogy majd slusbát[22] tészen,
Sok nép már megtölté udvarát egészen.
Ott vóltam, de annyi szakállos rác papot
Együtt még nem láttam: csak itt tizenhatot.
Láttam egyet köztök félszemére vakot,
Mely a füstölőhöz legelőször kapott.
Sok temjént kanállal ez a tűzre vetett,
Melytől is hírtelen oly nagy láng gerjedett,
Hogy hosszú szakállán végig elterjedett,
Vállaira fésűlt haja is perzsedett.
A vak pap kiáltott, mert a láng égette,
Perzselte arcáját és fejét felette;
De sok kalugyerek állván őmellette,
Kitől hogy lehetett, őt úgy segítette.
Eggyik szentelt vizet öntött szakállára,
Másik pluviálét[23] borított hajára,
Sokan nagy könyvekkel csapkodtak vállára,
Elólták a lángot mégis utóljára.
A vak papnak elmúlt az authoritása,Tekintetes vala szakállal állása,
Nem vólt darab főldön e szakállnak mása,
E' vólt az ő dísze, az ő gravitássa.
Most a temjén lángja ezt csutává tette;
De hamvát a rácság seprette, s felszedte,
Ennek kis dózissát ki-ki amint vette,
Amulétum[24] helyett nyakra függesztette - -
Más pap állott ennek legottan helyére,
De ez már vigyázott a füstölőjére,
Ez is szakállos volt, tartá aztat félre,
Hogy ha láng lobban fel, ne érjen mellyére.
A vladika hozzáfogott a slusbához,Papság, kalugyerek a sok térdhajtáshoz,
Számtalan Hoszpodi pomiluj mondáshoz,
A sok atyafiság pedig a síráshoz. - -
Láttam rokonyságát és a gyermekeit
Vén atyjok arcáját csókolni, s kezeit,
Szóval megköszönni jótéteményeit,
Drága tátát mondván hullatni könyveit.
E ceremóniát amint elvégzették,
A testet szent Mihály lovára feltették,[25]
A temető-helyre fáklyák közt kivitték,
Koporsóját sírnál itten bészegezték.
Sírját is a papok szűntelen füstölték.
Köröskörűl szentelt vízzel azt öntözték,
Testét a sírásók sírba eresztették.
Földet reá vágván, azzal bétetézték. - -
A temető-helyről többekkel mint mentem,
Egyszer jobb oldalom felé tekintettem:
Egy rendes iffiú megy, látom, mellettem;
Hogy csintalan lehet, azt észrevehettem.
Hozzám szólott, s mondá, de szólván nevetett:
Uram, ez a vén rác, ki eltemettetett,
Legalábbis ötszáz köböl bab az lehet,
Amennyit ő, míg élt, olajjal megevett.
Ha estve házánál fogják lakni torát,
Láttam, vittek oda sok ezer pruszkorát,[26]
Bozsenitzát[27], azaz kecskebak sódorát,
Kalugyerség, papság majd fogyasztja borát.
Jó sclavoniai erős rakiában[28]
Lesz részek, mert fogják inni azt héjában;
De csak tor ez, és nem lésznek oly vígságban,
Amint még ma estve lészek én a bálban.

Idegen szavak magyarázata:
20. Kalugyerek az oláh, rác és orosz szerzetesek, basilisták.
21. Vladika oláh, rác, vagyis orosz püspököt tészen.
22. Slusba isteni szolgálat, melyet oláh, rác és orosz papok tésznek.
23. Pluviále, nagy hosszú széles palást, amelyet a papi rend csak isteni szolgálatkor vész magára.
24. Amulétum, reliquiák, vagyis szentség; mint egy vánkoskában nyakon viseltetik. 
25. Szent Mihály lovának mondatik azon fa-szer, melyre a koporsó tétettetik és vitetik.
26. Pruszkora tészen apró pogácsákat, amelynek tetejét az áldozóknak és lithurgiához szentelnek az oláh, rác és orosz papok.
27. Bozsenitza az ürmények és rácok kedves ételek: napon aszott fiatal kecskebakok lapockái.
28. Rakiának hívják a rácok az égett bort s más pálinkát.


A teljes mű  ITT  olvasható!

Pajor Ildikó, a Tabán Múzeum gyűjteményvezetőjének emlékei Zórád Ernőről

Zórád Ernő a Tabánban


Emléksorok 2011 novemberében


2001-ben kaptam a felkérést, hogy tervezzem meg a hamarosan elkészülő, gyönyörűen felújított, restaurált Apród utca 10 – Döbrentei utca 9 sz. műemlék épület-együttesben a Tabán Helytörténeti Gyűjtemény kiállítását.
        Az első látogatásom idején két különálló fehérre meszelt valamikori pince fogadott- a forgatókönyv írója Mohos Márta nem vállalta a további munkát, a kiállításra kerülő anyagok egy nagy szekrényben voltak a Polgármesteri Hivatalban. A határidő 2002. április 16.


      Első pillanatra lehetetlen vállalkozásnak tűnt-de miután több évtizedes kiállítás rendezői és kivitelezői múlt volt már mögöttem és tabáninak számítottam-hiszen 1965.-től éltem itt- nem lehetett megfutamodni.
          A legnagyobb izgalom közepén – mikor 15-20 különböző szakmájú ember dolgozott egyszerre a helyszínen egyszer csak ott termett Zórád Ernő és végigjárta a termeket – odament az egyik tabáni festményhez és nagy hangon ezt mondta:
Ezt itt azonnal vegyétek le és vigyétek vissza oda ahonnan hoztátok!Meg voltunk döbbenve és rémülve- miért?




 -Ez az ember az én képemről másolt –nem akarom itt látni!-
Nem volt mit tenni- visszaszállítottuk és vártuk a Zórád Ernő képeket.
      A híre, munkássága, bohém személyisége ismert volt ­– sok-sok másolattal rendelkeztünk – de eredetit nem tudott adni
      Mindent eladtam! – mondta – semmim sincs!
Aztán egy napon megjelent – miután nagysikerű, fergeteges születésnapi ünnepséget és könyvének dedikálását szerveztük meg a Tabán Múzeumban, hogy hozott képeket!
       Szép „modern” keretben, üvegezve átadta – de rögtön láttam – ezek fotók – bár jó minőségűek.
Akkor már nehezen járt- éreztem, hogy nagy gesztus Tőle ez a Tabán Múzeum felé és nagyon köszöntem.
     A képeket letette és odalépett hozzám – az irodában és a homlokomra egy keresztet rajzolt. Egy eredetit.
   A gesztus, az ötlet, a megbízatás Tőle azóta is rajtam van – őrzöm és vigyázom az emlékét – a képei által tanítjuk a régi tabáni mesterségeket, a tabáni emberek életét , a tabáni szerelmek és utcák zeg-zugosságát, a tabáni háztetőket és udvarokat,a tabáni kapukat és a tabáni igazi gavallérokat amilyen Ő volt és amilyen nem lesz több.
     Bár a Tabán Múzeumba nem került eredeti Zórád kép, de mosolya, embersége, humora és hangja, életszeretete velünk van és marad a Tabánban.

                                                                 Jankóné Pajor Ildikó
                                                    A Tabán Múzeum gyűjteményvezetője


Budapest –Tabán 2011. november 29.

Zórád Ernő életmű kiállítása jelenleg ITT tekinthető meg 2012 március közepéig

2011. december 26., hétfő

Ismeretlen festő: Buda és Pest a XIX. sz elején


Háttérben a vár  és a hajóhíd, Távolban Ó-Buda, jobb oldalon a pesti hajókikötő, baloldalon  a Gellérthegy, alatta a"kocsisor" a rosszlányok házikóival, előtérben 
árúszállító dereglye.

2011. december 25., vasárnap

BŰN és BŰNHŐDÉS a RÉGI TABÁNBAN 1686-1708: HÁZASSÁGTÖRÉS

Erre a bűncselekményre már több az adat, nemcsak általánosabb volta miatt, hanem a háborús viszonyok következtében is. A kamarai inspekció már 1688-ban megfigyelte, hogy egyes házas budai polgárok más nőkkel élnek közös háztartásban, s ezzel botrányt okoznak. Felhívta tehát a polgármestert és a tanácsot, hogy ezeket az állapotokat szüntessék meg, a bűnösöket pedig mások elrettentésére sújtsák büntetéssel. Később újra figyelmeztette Buda és Pest tanácsát a szajhák, házasságtörők és más kétes elemek megbüntetésére. Ami a szankciót illeti, erre a Praxis Criminalis tág lehetőségeket nyújtott aszerint, hogy mindkét fél házas volt-e, vagy csak az egyik, s ezenkívül az elkövetők rendi állása szerint is.
Buda és Pest tanácsa is sokféle büntetést alkalmazott a házasságtörés tetteseire. Néha nem is tudunk meg többet az esetről, mint egyik vagy másik polgár pénzbüntetésének feljegyzését; itt is mérséklésnek volt helye, néha több alkalommal is. A részegség ennél a cselekménynél is enyhítette a büntetést. Rosszabbul járt Pämmer János 75 éves szőlőcsősz, akit a huszárok tetten értek, hogy hiányos öltözetben egy vincellér feleségével feküdt az ágyban, míg a férj a fürdőben járt. A budai tanács kioktatta, „dass ein Ehemann zu sein, und nicht eines anderen Weibs Ehebeth gehöre", és a tanácsházán vette őrizetbe. Az ítélet tagadása ellenére kötelezte őt 64 forint pénzbüntetés, a bírói és ellátási költség, s a vincellér (lopás okozta) kára megtérítésére; egyébként ez a „Vén Kutyabőr" ép bőrrel szabadult. Az asszonyt, aki urától megszökött és meg is lopta, a következő vasárnapra mise és prédikáció idejére, kezében pálcával és gyertyával a templomkapu elé rendelték.Rost János bognár, akinek atyasága a teherbe ejtett szolgáló vallomásából derült ki, a házasságtörésért ugyancsak pénzbüntetéssel, 100 forinttal bűnhődött; megszégyenítésétől (öffentliche Bestraffung) az osztrák törvénnyel egybehangzóan csak gyermekeire való figyelemből tekintettek el, a nőt viszont száműzték.

A száműzetés gyakori következménye volt a házasságtörésnek. Érdekes, hogy Budáról és Pestről száműzték azt az asszonyt, aki egy kalugyerrel esett bűnbe.  Ugyanez és gyalázkodásért még  két órai pellengérre állítás lett a része Schlemmel Mihálynak, akinek cselekménye nem egészen világos: ,,quasi Entführung", talán férjes asszony megszöktetésének kísérlete. Egyébként általában a nők kerültek a pellengérre. így Pesten pálcával a pellengérre állították, majd száműzték Szabó Ilonát, aki a város pásztorával vétkezett. A szerencsétlen fiatalasszonyt  férje elhagyta, és Komárom környékéről vetődött Pestre. Annak mégis örülhetett, hogy az eredeti bigámia-váddal szemben csak házasságtörésért ítélték el. A pásztor büntetését 10 tallérról 6 forintra mérsékelték, mert hűséges volt a városhoz. A száműzetést akkor is kimondták, ha az elítélt vagyonnal rendelkezett; egy budai harisnyakészítőt házasságtörő élete miatt kiutasítottak, házának vételárát pedig tartozásaira fordították. A maradékot akkor kapta meg, amikor elindult.
A házasságtörés bonyolultabb esete volt az asszony szökése, mert ilyenkor rendszerint meg is lopta urát. 
          Egy korai esetben a kamarai igazgatóság vallatta a pesti  Werini Miklósné anyját lánya hollétéről, a szökevényeket kereső férjnek pedig ajánlólevelet adott. Gondot fordítottak a szöktetés megelőzésére is; ezért került Budán áristomba egy német birodalmi szabó, Markutt és felesége, akik Kokall budai vámszedő leányának titkos leveleket hoztak régi szerelmétől. A szülők Wehringer rézműveshez adták nőül a lányt, de ez láthatóan csak az alkalmat leste, hogy megszabaduljon tőle. Annak a hitelezőnek, aki túl gyakran fordult meg adósa, Zimmermann házában, a tanács megfutotta a látogatást,,wegen suspecter Lieb gegen sein Weib".  Ha már sikerült a szökés, és a tettesek kézre kerültek, a nő további sorsa a Pr. Cr. értelmében attól függött, megbocsát-e neki a férje. Egy debreceni fuvaros felesége Pestről állt odább egy másikkal, állítása szerint férje rossz bánásmódja miatt. A másik férfi — úgymond — csak elkísérte őt Bécsbe, ahol a Máriaképnél tisztasági fogadalmat akart tenni ! Pest kiküldöttei Nyitra mellett fogták el a szökött párt. Az asszonyt az áristomon kívül közmunkára ítélték a Kecskeméti kapunál, de ettől a férj megbocsátása megmentette ; a szemérmes csábító pedig megtérítette az okozott kárt.Binder Mártonné, aki Becher udvari kamarai tanácsos Pesten nevelősködő fiával szökött meg, ugyancsak férjének köszönhette, hogy a nyilvános büntetéstől (a pellengértől) megszabadult, de férjét nyilvánosan meg kellett követnie. A csábító még egy ideig meglakta az áristomot. Megbocsátott a hűtlen asszonynak Ruhehofer  győri kalapos is, akit felesége egy mészáros-legénnyel elhagyott, meglopott, sőt a csábítótól teherbe is esett. Ezért a budai tanács a bűnbánatot mutató asszonyt elengedte, a mészárost viszont vasban végzendő félévi közmunkára és a születendő gyermek eltartására kötelezte. Amikor azonban ismét együtt kerültek kézre, az asszonyt a törvényszolgával vezettette ki. Ugyancsak a megbocsátás alapján szeretett volna Buda megszabadulni  Martinkovicsnétól, aki immár harmadszor szökött meg férjétől  Bosnyák Márton hegedűssel; érdeklődött az uradalomnál, ahová a vádlottak tartoztak, visszafogadnák-e a házastársak a hűtleneket. A mannersdorfi uradalom a költségek miatt átengedte megbüntetésüket Budának ; ők azután megoldották a kérdést, amennyiben innen is megszöktek.
A házasságtörés megbüntetésére az egyházi bíróság is illetékesnek tartotta magát a peccatum címén. Különösen akkor jutott szóhoz, amikor valamelyik fél  válást (separatio) kért a hűtlenség alapján. A századfordulón a hírhedt civakodó Krempl Tóbiás pék és budai tanácsos Bécsben emelt házasságtörési vádat felesége ellen, aki kegyetlensége miatt elhagyta. A bécsi erkölcsrendészeti közegnek, a Rumormeisternek  a közbelépését kérte ellene, s az asszonyt csak Kollonics bíboros mentette meg a fenyítőháztól. A jelek szerint a prímási szentszéken folyt le az elválasztásra irányuló eljárás, Buda tanácsának csak a házasságtörés mellett felhozott tanúk kihallgatása maradt. Ugyanakkor Kremplné keresetet nyújtott be ura ellen a kamarai igazgatóságnál az őt ért sérelmek miatt. A hiányosan ismert ügyben az adminisztráció megtiltotta két gyanúba vett pesti mészároslegénynek, hogy az ismét Budára érkezett asszonyt meglátogassák, vagy vele levelezzenek; Kremplnek azonban láthatóan nem sikerült vádját igazolnia. Még több bonyodalmat okozott Demetrovics Nedelkónak és katolikus feleségének pere. A rác kereskedő azzal vádolta az asszonyt, hogy míg ő üzleti ügyeiben fél évnél tovább Péterváradon időzött, négy gyermekét elűzte koldulni, ő maga éjjel-nappal táncolt és bujálkodott a tisztekkel, urának kb. ezer tallérját és sok borát elherdálta, gyanús házakba vitte. A nő azzal védekezett, hogy házaséletük megromlásának a vallási ellentét az oka, férje eltiltja a katolikus templom látogatásától. Pest tanácsa az együttélés kérdését a szentszékhez tette át, ezzel azonban több óhitű rác polgár tiltakozását váltotta ki. Ezek a férfi mellett kardoskodtak, kérték kihallgatásukat a tanács vagy a saját papjuk előtt, de máshol nem voltak hajlandók rá.

 A magisztrátus azonban nem merte az ügyet elvonni a pesti plébánostól, mindössze közölte vele a rácok kijelentéseit. A szentszék eljárásáig az asszonyt a város házasságtörés gyanúja miatt vasra verette, és egy évig ült is a törvényszolgánál, később már bilincs nélkül. Nedelkó azonban hátrányos helyzetbe kerülhetett a szentszéken, mert egyre inkább csak ingóinak visszaszerzését szorgalmazta, erre kancelláriai leiratot is eszközölt ki. Hozzájárult felesége szabadlábra helyezéséhez is. Az utolsó iratból úgy látszik, hogy a tanács egyezséggel zárta le a bonyolult ügyet. Végül említést érdemel, hogy ha a házasságtörést nem sikerült bizonyítani, mint Szőllősi Pál pesti csizmadia feleségének ügyében, a tanács ártatlansági bizonyítványt adott ki, a rágalmazókat pedig pénzbüntetéssel sújtotta.

Bűn és bűnhődés a régi Tabánban  eddigi részei:
1./ Tolvajok és orgazdák
2./ Istenkáromlók és boszorkányok
3./ Házasságtörők

Következő rész:  4./ Emberölés

TABÁNI KÉPESLAP ANNO 1890 KÖRÜL

     
    Az 1903-ban lebontott viskók a Gellérthegy északi lejtőjén

2011. december 24., szombat

BŰN ÉS BŰNHÖDÉS A RÉGI TABÁNBAN ANNO 1686-1708 /2. : ISTENKÁROMLÓK ÉS BOSZORKÁNYOK


 Istenkáromlás

Bármennyire rettegett is a kor embere a természetfölötti hatalom haragjától, káromkodás mégis sűrűn elhangozhatott a két városban. Erre vall a kamarai igazgatóság 1696-i utasításának az a pontja, amely szigorúan meghagyja a tanácsoknak, hogy tartsák szemmel és büntessék meg — többek között — az istenkáromlókat. A cselekmény feltehető gyakoriságához képest mégis aránylag csekély számú káromlási per maradt fenn, s ezek közül sem ismerjük mindegyikben az ítéletet. Az első ügyben a büntetés határozottan engesztelő jellegű: a Szentháromságot magyarul gyalázó férfit arra kötelezték, hogy az ennek tiszteletére Pesten épülő szobron közmunkát végezzen. Más pesti büntetőperekben a kriminális iratok elveszte miatt az ítélet is ismeretlen. 
Ördögök megidézése
1702-ben letartóztattak egy zsidót, mert a tanúk vallomása szerint azt mondta: ha Krisztus Isten volt, miért hagyta magát megostorozni? Később Wachinger Lőrinc került bíróság elé, aki feleségét részegen megkergette, mert ez megbotránkozott káromlásán. Mindkét esetben azzal védekezett a vádlott, hogy részeg volt; Wachingerre azonban még fogolytársa, a feleséggyilkos Modauer is rávallott, hogy csúful káromkodik a börtönben, apósát, anyósát és a papokat az ördöggel akarja elvitetni. Annyi biztosra vehető, hogy mindketten elkerülték a halálbüntetést, mert a Pr. Cr. idézett cikke is enyhítő körülménynek tudta be a részegséget. Ítélet nélkül maradt ránk a legbővebben dokumentált istenkáromlási ügy, Rost János budai bognáré. 1703-ban történt, hogy egy kötélgyártóval és egy építőmühelyi írnokkal iddogálva levette a szekrényről az ott álló feszületet, kezében ide-oda dobálta, megpaskolta, és kijelentette, hogy ez csak „ein Hundts etc.", egy darab fa, mely semmit sem segít neki.

Bűbájos rontást tesz a bíróságra

 (Ehhez tudni kell, hogy a ma már megszelídült huncfut szóból a kor még világosan kihallotta az eredeti vagina canis értelmet; ezt az élő emberrel szemben is súlyos becsületsértést az iratok és jegyzőkönyvek majdnem mindig csak szemérmesen rövidítve írták le.)
A jelenvoltak állítólag megbotránkoztak, és otthagyták Rostot; bíróság elé csak két év múlva került, valamelyik fültanú fecsegése folytán. Mivel a tanúk vallomásai kellő alapot adtak a vizsgálatra, a tanács színe előtt kihallgatták a kérdőpontokra nézve, de ő csak annyit ismert el, hogy a leeső feszületet elkapta, és tagadásában méga szembesítéskor is megmaradt. Fogságából ugyan — bizonyára kezességre — kiengedték, mert már néhány hónap múlva múlt időben beszélt róla, de ügye még legalább két esztendeig elhúzódott. Érdekes nyilván jogászi segítséggel készült védőirata, melyben eljárásjogi kifogások mellett azt az érdekes szempontot veti fel, hogy ha mondott is valamit a fakeresztre, ez nem Isten felsége ellen irányult, mert nem volt meg benne az animus iniuriandi. Sajnos az utolsó irat még mindig a kérdőpontokra való kihallgatását tartalmazza, ítélete ismeretlen.5 Az ügy mindenesetre sokat ártott jóhírének, még követelésperében is hivatkoztak rá.6 Az ítéletre más esetekből lehet következtetni. 


Boszorkányszombat
Egy budai asszonyt, aki lerészegedve káromkodott, és a rácvárosi ferenceseket is sértegette, pro terroré száz tallérra büntettek meg, majd ezt könyörgésére 75 tallérra mérsékelték, amit borban fizethetett meg.7 Hueber asztalost, aki ismételten gyalázta Sparber atyát, és még káromkodott is, kenyéren és vizén elszenvedett 8 napi áristom után bilincsbe verték. A „Hering" csúfnevű sörkimórőt, akit a feljelentő esküje alapján ítéltek el negyedévi kényszermunkára, végül négy hét bőjtös fogság helyett két hét után elengedte a tanács.
A városok büntetései talán súlyosaknak tűnnek, hiszen feltehetjük, hogy Budán és Pesten nemcsak a beszállásolt katonaság emlegette a „Tausend Sacrament"-et. A polgárok is igen sokat ittak, és részegen ebben a tekintetben is feloldódtak gátlásaik. Ha azonban a Praxis Criminalisnak a legsúlyosabb esetben válogatott kínzásokkal nehezített tűzhalál-büntetésére gondolunk, vagy arra a két császári rendeletre, mely 1713—15-ben nem talált elég kegyetlen szankciókat a káromkodás megtorlására,10 akkor a városi gyakorlat határozottan enyhének bizonyul.

Boszorkány

Varázslók és boszorkányok

A mágia anyaga meglehetősen szegényes, holott az osztrák törvénykönyv idézett cikke szomorú példája a boszorkány hitnek. Pesten két asszony összeszólalkozásából per támadt, s a sértegetőnek tartania kellett a pénzbüntetéstől. A sértett férje arra hivatkozott ellene, hogy „abergläubische Sachen braucht" büntetlensége érdekében. Mivel azonban csak egy csacska öregasszonyt tudott tanúnak hozni, a tanács nem fogadta el bizonyítását. Budán meg Wallisch Gottfrid fogadós anyósát vették őri-zetbe azzal a gyanúval, hogy egy birkafejet ólommal töltött ki, majd elásta annak érdekében, hogy lánya és veje magukhoz vegyék őt. A budai tanács ugyan veneficium   (méregkeverés)gyanújával tartóztatta le, és addig akarta őrizetben tartani, míg a mérgezésnek Wallischra tett hatása kiderül; valójában azonban inkább mágiáról volt itt szó.Ugyanez lehetett a vád egy „diabolicus incantator" (ördögi varázsló) ellen is, akit Győrött nyomoztatott a város.

Cimborálás az ördöggel

Boszorkányság miatt nem indult eljárás a két városban ebben az időben, a fogalmat azonban nemegyszer említették. A bigámiáért letartóztatott Gall János György mészáros arra hivatkozott, hogy Mannheimben hagyott első feleségét boszorkánysággal gyanúsították, de a világi hatóság módot adott neki a tisztázásra; erre ő bánatában Budára költözött. Védekezése szerint azt hitte, hogy az ilyen súlyos bűncselekmény felbontja a házasságot, mert a boszorkány nem nő, tehát nem is feleség. Ez a szubjektív vélekedés azonban nem mentette meg a bűnvádi eljárástól, melyre még visszatérek. Egyébként a „boszorkány" kifejezés csak becsületsértési perekben fordult elő. Egy ácslegény feleségét azért nevezték annak, mert tehenei meggyógyítása érdekében tejet öntött a keresztútra; egy másik asszonyt, mert az ellenfél libái elpusztultak. Érdekes, hogy férfi is tett hasonló panaszt Pesten, mert üzleti konkurrensének legyűrése miatt Hexenmeister névvel illették.
Buda és Pest tanácsának becsületére válik, hogy ezeket a vádakat nem vette komolyan, a feleket megkövetésre vagy csekély pénzbüntetésre ítélte. A tárgyalt korszakban egyetlen boszorkánypert sem folytattak le, ami a vármegyékkel, sőt a külföldi judikatúrával szemben is magasabb szintre emeli a városi gyakorlatot.


Forrás: Bónis György :Buda és Pest bírósági gyakorlata a török kiűzése után 1686-1708

Következő rész: Házasságtörés anno

2011. december 22., csütörtök

BOLDOG KARÁCSONYT!!


SOK MÉG A GYŰLÖLET, ÉHSÉG ÉS SZENVEDÉS, MIKOR LESZ VÉGE MÁR, KIS GYERTYALÁNG?


Minden nap gyújtsatok gyertyákat emberek, égjen a békeláng mindenhol már!

KARÁCSONYI KÉPESLAP-TÖRTÉNELEM 1900-1961

1902

 1904
 1807
 1911
1912

 1916
 1918
1919

1922
 1925
 1928



1933

1934

1935

1936

1942

1961

FOLYÓ PALOTASORRAL: VÁRKERT RAKPART

 Merényi György
A 19. század végi dinamikus városfejlődés egyik csúcspontja a Pestet és Budát összekötő, Erzsébet királynéról elnevezett szépséges lánchíd megszületése volt, a fővárosban negyedikként. Felépülése azonban a budai hídfőjétől északnyugatra fekvő, a Várhegy déli lejtői és a Gellérthegy között megkapaszkodó Tabán sorsát is befolyásolta. Később bontások és háborús pusztítás pecsételték meg végképp e regényes városrész történetét. A rombolás csúcspontja a mindössze 42 évig létezett büszke híd esztelen felrobbantása volt.




A Tabán és a Várkert rakpart 1895 körül

A régi időktől lakott és egyenletes beépítésű budai Duna-part sorsa felett nem őrködött szigorú városrendezési szándék. A pesti Duna-korzóról áttekintve a mai látvány, amely a 19. század végének arculatát nagyrészt megőrizte, meggyőz bennünket a túlparton építkezők akaratáról és jó ízléséről. Az egységesen formált, beépített partoldal felett azonban a Tabánnak ma már csak hűlt helye látszik. A földszintes, ritkábban emeletes házakat felváltó palotasor a Dunán méltóságosan átívelő egykori híd elkészülésével párhuzamosan nyerte el ma is látható formáját. Ám József nádor és kortársai álma, hogy e partszakasz a vele átellenben futóhoz hasonlóan zöldellő korzóvá váljon, sohasem vált valóra. Napjainkban a szépreményű parton a dús növényzet helyén, az aszfalttengeren villamos dübörög.


A pesti oldalról szemlélve közel megegyező magasságú, három- és négyemeletes épületekkel egységesen beépített partszakaszt láthatunk. A házak sora fölött csak a Szent Katalin plébániatemplomnak az egykori Tabánt is megidéző magányos, párnatagos harangtornya ágaskodik. A három tömbből álló házsor az Ybl Miklós által tervezett, a várkertek elegáns lezárásaként 1882-re felépült Várkert Bazártól egészen a Gellért-hegy lábánál fekvő Döbrentei térig húzódik.

A Várkert rakpart (amelynek korábbi nevei közül csak Zita királynőére tart igényt az emlékezet) és a Döbrentei Gábor nevét viselő utca között soroló telkeken felépült bérpaloták jellemzői a zsebkendőnyi belső udvarok és nemegyszer a két utcára is nyíló bejáratok. A Fogas és a Fátyol utcák által tagolt tömbök épületei közül a budai szerb görög katolikus püspökség 1890-ben felépült, hagymakupolás épülete (ld. cikkünket a szerb Budapestről) és a sort a Várkert kioszknál nyitó Lyka-ház kupolás, szebbik fele veszett „csak” oda a háborúban. Előbbi helyén ma kis terecske, utóbbi helyén egy rémséges beépítés található.

Északról dél felé egymás után épültek a nagyvárosi igényeknek és a frekventált területnek jobban megfelelő elegáns megjelenésű többemeletes bérpaloták. A sort a szintén Ybl Miklós által tervezett és már 1879-ben kész, a várpalota vízellátását szolgáló gépház örököseként szivattyúháznak épült neoreneszánsz épület nyitja, amely ma Várkert Kioszkként ismert. Tőle délre magasodott az 1893-ban felépült, sarokrészén kupolával ékes második Lyka-ház. Elődje egyetlen többemeletes épülete volt az építése idején még nagyrészt földszintes Duna-parti sornak. Magasságban hozzá igazodott a vízből mentő szent nevét viselő egykori fürdőorvosnak, Heinrich Nepomuki Jánosnak, a Rácz-fürdő híres orvosának saját háza. Fogas utcai saroktornyáról — a tervrajzon kívül — egy nemrég internetes aukción előkerült, dísztányérra festett képmása árulkodik csupán.






A Várkert rakpart története képekben



A Várkert rakparton szívesen telepedtek meg építészek: a következő épülettömbben például maga Hauszmann Alajos. A Döbrentei utca 10. szám alatti saját tervezésű bérpalotájába 1892-ben költöző mester ez idő tájt kapta a megbízást a Királyi Palota átalakítására. Első emeleti otthonának kivitelezői között találjuk azokat a mestereket, akikkel a Palota felújításán is dolgozott: Thék Ede bútorasztalos, Jungfer Gyula műlakatosmester mellett Lotz Károly festőművész a kortárs építész kollégákat is megörökíthette e lakás dolgozószobájának falfreskóin. Sokáig e házban lakott Györgyi Dénes építész, királyi főtanácsos, híressé vált világkiállítási pavilonok tervezője.

Mindenesetre a másik oldalról áttekintő mai bámészkodó számára ez a napjainkban példásan felújított, tetőzetével a sorból kiemelkedő, újragyártott, csillogó Zsolnay-cseréppel fedett szép épület tűnik ki leginkább a felújításra váró többiek sorából.

Még a millennium évében, egy szerencsés kimenetelű vadászbaleset után a földbirtokos Kégl György is Hauszmannal terveztette meg a szomszéd telken saját bérházát. A véletlen okán vadkacsa helyett „csupán” neves építészünk metszőfogát kiverő sörét, úgy tűnik, elég volt a földbirtokosnak az életre szóló lelkifurdalásra. A Kégl-ház tervezésérért adott busás honorárium mellett a Hauszmannak küldött két szép hátasló és a későbbi húsvétokra érkező bárányküldemények tanúsítják végeérhetetlen lelkifurdalását. Az 1920-as években az ismert likőrgyárosé lett bérpalota második emeleti lakásából gróf Hadik Andrásné Gschwindt Edit még a pesti oldal páratlanul egységes látványában gyönyörködhetett. A kései utódoknak már csak az 1967-ben, az egykori Duna Szálló helyén felhúzott Intercontinental (ma Marriott) szálló méla tömbje jutott.

A Duna-hídhoz legközelebbi tömbben először a reneszánsz palotákat idéző Bertényi-féle bérház, a „Wekerle-ház”, (Wekerle Sándornénak, a neves államférfi édesanyjának volt érdekeltsége) készült el az 1880-as években Makay Endre műépítész tervei alapján. Az Erzsébet híd építésének kezdetekor még földszintes, egyemeletes házakkal záródó sort Gulyás Bélának, a Királyi Bábaképző Intézet igazgatójának a háza követte. A hozzá csatlakozó Wagner-ház neoreneszánsz dekorációval díszes. Várkert parti homlokzatának egységességét a szimmetrikusan elhelyezett, korinthoszi fejezetes pilaszterek vizuális hangsúlyai adják. Tulajdonosai és talán tervezői is Wagner Marcell és Julián műépítészek voltak. Svábhegyi villák és egy szép Izabella utcai bérház (85. sz) tudósítanak munkásságukról.



A Hauszmann Alajos tervezte házak ma a Várkert rakparton



A Várkert rakpart első tömbje, balról a harmadik a Mándl-ház

Eztán épült a sor kuriozitása, Buda egyik legkeskenyebb épülete: a Mándl-ház. Két testvér, Mándl Manó és Ármin vásárolták meg a telket az 1890-es évek második felében. A Weinréb és Spiegel építőmesterek által épített, hat méternél alig szélesebb lakóházat a tömbnek különleges karaktert adó manzárdháromszög zárja.

A historizáló sort az Alpár Ignác tervezte szecessziós, tetőkertes bérpalota követte 1908-ban (Harkányi báróé), ennek első emeleti lakásában ma a Vas István-Szántó Piroska lakásmúzeum látogatható. Az elismert tudós, matematikus és asztronómia professzor Harkányi Béla itt lakott a ház felépítésétől 1932-ben bekövetkezett haláláig.

A Rácz-fürdő szivattyúházát is magába foglaló, lakással egybeépült gépház helyén 1911-ben, a tömbben utolsóként készült el Riva József tervei alapján a Rácz-fürdőt megújító Heinrich Nepomuki János orvos telkén a Gellért-hegyre néző, kétemeletes lakóház. (A híres orvosról már hallottunk, hiszen két tömbbel feljebb a Várkert rakpart egyik első többemeletes bérházát ő építtette az 1880-as években.)

Az Alpár-féle ház igazi kuriózum, hiszen Alpár Ignác nem a budai oldalon, és nem elsősorban az új idők szecessziós ízlésében tervezett. Benne a henger formájú felvonó mellett kisebb, ételszállításra formált másik lift is működött. A tetején téli növénytároló résszel és a páratlan panorámában való gyönyörködésre, sétára is alkalmas terasszal záródó ház épült fel legkésőbb, vele vált teljessé, befejezetté a Várkert rakparti egységes házsor. E világörökséggé nyilvánított Duna-parti helyszínen — reméljük — ezért sem fog e ház egykoron buja tetőkertjére tervezett beépítés, emeletráépítés megvalósulni.

Forrás:hg.hu 201012.16

BŰN ÉS BŰNHÖDÉS A RÉGI TABÁNBAN ANNO 1686-1708 /1. : TOLVAJOK

TABÁNI  FEKETE KRÓNIKA  ANNO  XVII-XVII.SZÁZAD


Tabán városrész  Buda 1686-os felszabadulásakor megsemmisül az ostrom következtében, lakói szét-szélednek ,vagy kihátrálnak a törökkel együtt az országból. A bécsi udvar ugyanakkor az újonnan szerzett területek benépesítésére kedvezményes letelepedési lehetőségeket kínáló dekrétumokat hoz. 1690-től megindul a beáramlás , főleg a Dunán dereglyéken jönnek a kalandvágyó , otthon valamilyen ok miatt nem érvényesülő , szerencse próbáló bajorok, svábok , 1690-ben a török visszafoglalja Belgrádot, előlük Csernovics Arzén vezetésével  mintegy 2500 rác család kér és kap bebocsáttatást . A pátriárka végleg felégeti maga mögött a visszaút lehetőségét, Lipót császártól kiváltságokat  eszközöl ki  rác katonaság felállítása fejében. Visszatérnek a török uralma alatt itt élő rác iparosok, kereskedők is. Magyarok nem jöttek , csak gyér számmal , ők most kezdik vívni szabadságharcukat  a hegyaljai felkelésből kiteljesedő Rákóczi szabadságharccal.
     Újra kinyitnak Tabán  viszonylag épségben maradt fürdői: a Rác Fürdő és a Rudas , sőt a tulajdonos Bergassi kapitány  a fürdő bővítése címén  leromboltatja  a Rác fürdőhöz közeli rácok földbejájt sátortetős kunyhóit és szemet vet a Gellérthegy oldalán újonnan telepített szőlőkre,Az utcákon megjelennek a duna vizet , tejet árusító kereskedő k, kinyitnak a szatócsboltok , kocsmák bormérések. Iparosok árulják a szövetet, csizmát , kenyeret sütnek a pékek, egyszóval elindul az élet,. A legfőbb munkát a rácoknak a lerombolt  vár sürgős helyreállítása adja , itt százával dolgoznak. Még nincs messze a török és újra támad a határokon A 18.század hajnalára kezd kialakulni egy korántsem homogén Buda , ahol a hatalmi viszonyok még nincsenek kikristályosodva  és a bécsi kamara is hol ide hol oda csap ,hogy fenntartsa a rendet. Az emberek is nehezen szokták meg a törökétől gyökeresen elütő igazságszolgáltatást , az ellenreformáció türelmetlenségét, a budai várkapitányok basáskodását , Buda városbíráinak  fennhatósági törekvéseit.
 Bónis György :Buda és Pest bírósági gyakorlata a török kiűzése után 1686-1708 .. c. könyvében szemezgetve képet kaphatunk a kialakuló  városrész  lakóinak  életéről, bünösökről és a velük szemben alkalmazott szankciókról.


TOLVAJOK és ORGAZDÁK



Amilyen gyakori és sokrétű a lopás ebben az időben, olyan szétágazó a bírói gyakorlat is. Minthogy az ilyen ügyekben rendszerint a károsult lép fel vádlóként, összefolyik a bűnvádi eljárás és a polgári per; így már 1688-ban egy „in causa praesumpti furti", aranygyűrű eltulajdonítása miatt indult eljárás a felperes és alperes válaszának ós viszontválaszának civiljogi külsőségei között zajlik le, s a kereseti követelés a gyűrűt kéri vissza. Sokszor töredékes adataink ezért nehezen teszik lehetővé, hogy a történeti távlatból elválasszuk ezt a két performát. Itt lehetőség szerint mellőzöm azokat, amelyekben a felperes célja elsősorban ingóságainak visszaszerzése volt.
A lopást 25 forint értékhatáron felül, vagy kisebb értékben, de visszaesésben elkövetve halállal büntették; férfi elítélt kötél által, nő kard által végezte életét. Ha a halálbüntetés feltételei nem voltak meg, vagy enyhítő körülmények mutatkoztak, a bíróság belátása szerint (arbitrarie) szabhatott ki büntetést. Ezért van az, hogy Buda és Pest, illetve a kamarai adminisztráció büntetőbíráskodása a lopás nagyszámú esetében a haláltól a néhány napi munkáig mindenféle szankciót alkalmazott. Halállal a tárgyalt korszakban csak egyetlen személy lakolt, mégpedig Bödör Mihók 35 éves vagabuvdus, aki Pesten lévén szolgálatban.
(Gyöngyösi) János deák tanácsosnál, társával együtt lovat lopott. A kamarai igazgatóság az előbb Gyöngyösön és Jászberényben elkövetett hasonló cselekményeit bizonyító adatok birtokában jóváhagyta Pest tanácsának halálos ítéletét,  Bödört utolsó kihallgatása után a polgárság kikísérte a bitófához, és itt a hóhér felakasztotta. A két város tanácsa egyébként több esetben hivatkozott arra, hogy a tettes halált érdemelne; ezt a büntetést kérte a Carolina alapján Bürgl Sámuel zsidó szolgájára, Ottinger Mózesre is, aki gazdája pálinkáját ellopta. Az adminisztrációnál folyt eljárás eredménye azonban nem ismeretes. Aránylag ritka volt a testi fenyítés is, legalábbis egymagában. Egy Anna nevű, „szabad személy" 55 forintot tulajdonított el, de ezt részben a károsult őrmesterrel együtt élte fel, ezért csak félsillingnyi verésre (15 ütés) és száműzésre ítélte a budai tanács. Ugyanennyit szabott ki Pest a Józsefnapi vásáron elfogott egyik zsebmetszőre, a zágrábi Antoni Istvánra, s a szerencsétlen még aznap meg is halt a börtönben. Egy 15 éves bajor cselédlányt a város „körülbelül 25 ütésre" büntetett meg, melyet a törvényszolgának kellett a korbáccsal privatim kiosztania; itt az enyhítés a nyilvánosság mellőzésében nyilatkozott meg !
A lopás súlyosabb, de halált még nem érdemlő eseteiben a bilincsben végzendő közmunka volt a leggyakoribb szankció. Időtartama néhány naptól kb. egy évig terjedhetett. Jelentősebb ügy volt Fogarasi Jánosé, aki gazdáját, Sőtér Ferenc alispánt folytatólagosan kb. 120 tallér értékben lopta meg. Bizonyos értékű lopást beismert, de nem vett magára mindent, amit felróttak neki, s emellett a kínzás alatt is kitartott. Ez és a kár megtérítése mentette meg életét. Miután vagy egy esztendeig sínylődött börtönben, mindössze négy heti közmunkára ítélte a kamarai igazgatóság.145 Két rác, akiket a kamara huszárai marhalopáson (abigeatus) értek tetten, ugyancsak a kár megtérítése folytán kerülte el a bitófát. Buda tanácsa azt javasolta, hogy három vasárnap egymás után álljanak egy-egy ökörbőrrel a kezükben a rácvárosi templom előtt, könyörögjenek kegyelemért, és fizessenek 24 tallér pénzbüntetést. Az adminisztráció elejtette a tortúrára vonatkozó kívánságát, s a tettesek megszégyenítésén kívül 3 heti közmunkával, 12 tallér büntetéssel szabadultak.146 Ugyancsak rácok kerültek a budai tanács elé a császári proviantliszt ellopásának vádjával. A magisztrátus utasítást kapott, hogy a törvény szerint járjon el ellenük. Egyiküknek egy évet meghaladó fogságát végül büntetésnek tudták be, a másik kettőt, Pantelit és Vukosánt azonban még egy évi kényszermunkára ítélte a kamarai igazgatóság. Az utolsó negyedévet később kegyeleniből elengedték, beszámítva a
vizsgálati fogságot is. Más esetekben is gyakran alkalmazták a városok a közmunkát, súlyosabb ügyekben az adminisztráció döntése alapján; a század utolsó éveiben 3 naptól 4 hónapig terjedő időtartamban, még gyanú alapján is. Bilincsben végzendő munkára utalnak minden bizonynyal az ilyen budai ítéletek is: „ad compedes condemnirt".A XVIII. század elején az iratok már azt is elárulják, hol dolgoztatták a tetteseket: néhány napig a városházán, „más cselédlányoknak példa gyanánt" a téren taligában vagy az utcán, a budai városi szőlőhegyen,vagy elég sűrűn a budai kórházban. A megvasalt ápolók akár félesztendőt is eltölthettek itt. Ezzel a büntetéssel egyébként már a gyermekölés kapcsán is találkoztunk.
Gyakori büntetése volt a lopásnak a megszégyenítés és kiutasítás. A marhatolvaj rácok esetében ezt javasolta a budai tanács, és ezt is hajtották végre rajtuk, csak közmunkával súlyosbítva. Ugyanígy kellett ökörbőrrel a kezében, emelvényen (auf der Bün) állva megkövetnie a közösséget két törökbálinti parasztnak, és ökörbőr nélkül egy asztaloslegénynek, akik — mint tettesek és bűnrészes — ökröket loptak, ós a budai szőlőhegyen vágták le. Felbujtójuk 20 tallérral bűnhődött; a kor viszonyaira jellemző módon nyilván a kurucokra akarta terelni a gyanút, mert kioktatta a parasztokat, hogy tettenérés esetén lőjenek a levegőbe, és derekasan káromkodjanak magyarul. Ugyancsak szemléletesen büntették meg azokat, akik a városi szőlőhegyen venyigét, szőlővesszőt vágtak ós loptak el: a vesszőket a nyakukba kötve pellengérre állították őket egy vagy több óráig, s esetleg végig is vezették őket a Tabánon. Pellengérre (ad falum) kárhoztatták azt az alsókubini házaspárt is, mely ugyan 54 forintot lopott el, de ezt jórészt megtérítette; azután kiutasították őket. De a megszégyenítés leggyakoribb és kizárólag nőkre alkalmazott módja a már említett „hegedűbe" zárás volt, melyet rendesen a száműzés követett. Itt széles skálája nyílt az egyéniesí-tésnek: egy vagy több napon át, fél vagy egy órára naponként kerültek a
házi tolvajok a nyakkalodába. Olyan ítélettel is találkozunk, amely az egyik vádlottat három napig hegedűben, a másikat egy napig és anélkül tette ki a közmegvetésnek. De a talio elve alapján hegedűbe zárták és kiseprűzték azt a nőt is, aki mást hamisan vádolt lopással.
Ha a megszégyenítést a személyre való tekintet vagy a cselekmény enyhesége miatt nem látták indokoltnak, a vizsgálat során elkerülhetetlen áristom után a tettest egyszerűen kiutasították. A polgár, mint a sógora ládáját kifosztó Croath András, a száműzésen és pénzbüntetésen kívül még polgárjogát is elvesztette. Bizonyára más büntetésben is részesült a békeeskü mellett kiutasított „Ferenc huszár", akinek ügye csak töredékesen maradt fenn, de Rittersheimb kamarai tanácsos szerint 4700 akó proviant-liszt ellopásában vett részt. A legtöbb esetben azonban a városból való kiűzés egyenesen a — sommásnak mondható — vizsgálatot követte. Ha meg tudták venni a kárt a tolvajon, előbb persze megtéríttették vele.160 Ezek az aránylag kis esetek, akárcsak a Hurerey ügyei, már félig-meddig a közrendészeti igazgatás körébe tartoznak. A városok arra törekedtek, hogy a polgárok tulajdonát veszélyeztető elemektől szépszerével megszabaduljanak. Ebbeli igyekezetükben a gyanú alapján is büntettek! így egy ízben a badeni őrgróf ezredének markotányosa panaszt tett, hogy ládáját feltörték és kifosztották. A gyanú egy Ipzanova Tomasa nevű rác nőre irányult. Letartóztatták, előbb „jóságosan", majd kínzással is vallatták, de tagadott; utóbb a pénz megkerült, s a markotányos vallomást tett a nő ártatlansága mellett. A békeeskü letétele mellett mégis kiutasították Budáról.Ugyancsak Pest falain kívül került az ágynemű ellopásával gyanúsított cselédlány pusztán azért, „weil der mehriste Verdacht auf sie fallen thut". Feltűnő esete a gyanú alapján való eljárásnak a lakatoslegényeké is, akiken Hueber János vendéglős a maga 60 forintját kereste. Bizonyítani nem tudott, a tettes nem is került meg ; biztonság kedvéért azonban a budai tanács jegyzőkönyvbe vette valamennyi legény pénzének összegét, hogy későbbi életmódjukból — a költekezésből — rábukkanjon a tettesre.
Az osztrák büntetőtörvénykönyv súlyosabban minősítette a betöréses lopást. Ezzel a váddal tartóztatták le a svájci eredetű, 35 éves Freymueth Ulrik János lakatost, aki több alkalommal, álkulcs segítségével is nagyobb Összegeket lopott a jezsuitáktól. Buda tanácsa érdemesnek találta a halálra, de mert más betöréseket nem ismert be, az általános jogelv alapján (iuxta commune Brocardicum iuris) tortúrát javasolt. Az adminisztráció szokása
szerint elfektette az ügyet, holott mind a tanács, mind a vádlott (ez előbb harminc heti, majd egy év és egy napi fogságára hivatkozva) kérte az ügy befejezését. Mikor az adminisztráció meghozta közbenszóló ítéletét, s elrendelte a kínvallatást, a vádlott ennek során is mindvégig tagadott. A kamarai igazgatóság engedélyével végre a város javaslatot tett az ítéletre, A vádlott 275 forint értéket lopott, megélhetése megvolt, a jezsuitáknál bizalmi helyzetével és lakatostudásával élt vissza, visszaeső. Mindezek  V. Károly törvényének 160. cikke szerint kötél általi halálát indokolnák, de hosszas fogsága és a sértettek kielégítése miatt csak azt ajánlják, hogy nyüvánosan verjék meg, és ítéljék örök száműzetésre. A kamarai igazgatóság a verést 15 ütés mértékben (mit einen halben Schillinn) jóváhagyta, s a száműzéssel is egyetértett. Az elítéltnek az iratoknál fekvő békeesküje (Urfehde) azt mutatja, hogy az ítéletet végre is hajtották. Ugyancsak betöréses lopás gyanújába esett Pesten Wilfersheimb kertésze, mert ura bincéjéhez álkulcsot csináltatott, és látták, amikor bort vitt el. Mivel azon-pan tagadott, a tanács nem látta tisztán a tényállást (corpus delicti). A városi bíróságok számos esetben a bizonyítás nehézségeivel küszködtek; más ügyekben az iratok hiányossága nem enged meg következtetést. A törvény meghatározta azokat a gyanújeleket, amelyek elfogatásra adnak alapot, így természetesen a lopott holmi megtalálását a gyanúsítottnál. Városainkban is letartóztatták azt, akinél pl. Buda pecsétjével ellátott üres váltókat vagy lopott lovakat találtak. Gyanúba kerültek azok, akik az adott időben a helyiségben tartózkodtak, akiket a tett színhelyén (pl. hajón) láttak, akik beszélgetés során elszólták magukat; a cselekményt mégis a vádlónak kellett bizonyítania, s ennek hiányában a kérésére letartóztatott személyt szabadlábra helyezték. Ha a vádlott beismerésben volt, a városnak már csak az esetleges enyhítő körülményeket kellett mérlegelnie. Ha nem, a Pr. Cr. szabályozta gyanúokok esetén tortúrához folyamodott: megmutatta a vádlottnak a hüvelykszorítót, a kötelet, mellé állította a hóhért, sőt a kínzóeszközöket néha alkalmazta is. Pest egy ékszerlopásban szökése miatt gyanús szolgálót azzal bírt vallomásra, hogy a törvény szolgával aznap 15, másnap 30 és azontúl mindig kétszeres mennyiségű ütést adatott neki; nyilván nem kellett e módszert sokáig alkalmazni. Ha másutt elkövetett lopásokkal vádoltak valakit, a város be-szerezte az illető helyek bizonyítványait. Ha mindez nem vezetett eredményre, a vádlottat felmentették, és — már csak iparűzése szempontjából is — tanúsították ártatlanságát. A bíróság elé állítottak sorsa tehát nagymértékben függött attól, mennyire tudták elviselni a kínvallatást.
Végül még a lopásban való bűnrészesség kérdéséről kell külön is megemlékezni. Egyes fent idézett esetekből kitűnik, hogy a bűnsegédet és a felbujtót a tettesnél enyhébben büntették meg.173 Az adatok azonban túl szegényesek ahhoz, hogy ezt általános elvként szűrhessük le. így Wilhelm Mihály volt állatorvos vádjára veje ülte meg az áristomot, mint particeps furti 450 forint eltulajdonításában; az ügy végül is polgári úton egyezséggel zárult le, a vő lekötötte szőlejét zálogba.174 Öt hétig sínylődött vasban Milinkó Jován zombori rác, mert száz forintot meghaladó érték ellopásában complex gyanújába esett. Majd azzal bocsátották szabadon, hogy kerítse meg a tettest, és ez sikerült is neki. A tabáni bírónál vasra vert tettes még újabb szökése előtt tisztázta Milinkó ártatlanságát.175 Az ellopott kabát elrejtésében segítséget nyújtó Koll János viszont, a bűnpártoló, elsősorban kártérítést űzetett, s emellett a törvényszolga kezére került.176 A lopás vádja mögött tehát minduntalan megjelent a restitúcióra irányuló polgári kereset.
Az osztrák büntetőjogban az orgazdaság is csak lopással kapcsolatos tevékenységnek számított. A néhány ismert esetben elsősorban pénzbüntetéssel sújtották; a tolvajok kivétel nélkül katonák voltak. Kisebb értékű lopott tárgy megvásárlásáért 4 tallért, nagyobb értékűnél 20 tallért is kiszabtak a városok, s az egyik orgazdát (természetesen a zsellért !) kiutasították. Az orgazdaságot üzletszerűen folytató nemes kocsmárosnéra Pest száz tallért rótt ki, és kocsmatartási jogát is elvette. Izsák budai zsidót ugyanitt 40 tallérra büntették meg egy ezüstkanál megvételéért, és az összes zsidókat a városból való kitiltással fenyegették meg, ha az eset megismétlődik. Ebben a magyar városok antiszemitizmusa nyilatkozik meg, hiszen az 1708-i országgyűlés gravameneiben is a zsidókat okolták a lopás és a rablás elharapódzásáért.  Nem volt ismeretlen a megszégyenítő bün-tetés sem; a (lopott) rozmaringot vásárló asszonyt a törvényszolgának kellett a piacra kiállítania.
Az orgazdaság megalapozatlan vádja sem maradt büntetlenül. Soyer Lukács kőműves, akit Pesttől kellett kikérni, Budán leült áristoma után még kártérítést követelt és kapott ellenfelétől, de néhány esztendő múlva ő követett el becsületsértést a pesti Szegedi Mihállyal szemben, akit a tanács a házkutatás idejére benn tartott a városházán, de ártatlannak talált. Ezek az esetek is mutatják, amit a polgári ügyek bővebben is illusztrálnak, hogy a lopás és orgazdaság vádjával csínján kellett bánni; bizonyítás hiányában visszaütött arra, aki felhozta.

Következő rész:  Istenkáromlók és boszorkányok

Forrás: Bónis György :Buda és Pest bírósági gyakorlata a török kiűzése után 1686-1708