1909-ben egy havas decemberi éjszakán- a Csend ucca 1 sz házban az Athenaum Nyomda kottaszedő nyomdászának családjába 10. gyermekként egy kislány született , akit Stefi névre kereszteltek a tabáni templomban...(Készült ez a blog anyám és nagyapám emlékére...)


2010. szeptember 10., péntek

UTAZÁS ANNO- AJJAJAJ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

ADJUNK AZ IDEGENFORGALOMNAK

Fotók a régmúltból.....

Hadnagy utca

Hadnagy utca vége

A II.Világháborúban lebombázot és 1948.ban le is bontott szerb templom

Kereszt tér a návadó szerb kereszttel

Hadnagy -Kereszt. és Kör utcák találkozásánál volt Farkas Béla kocsmája

Köműves lépcső

A híres Holdvilág utca ,a festők örök témája (lásd a jobb oldali sáv külön kiállítását)

Körmenet a szerb templomnál az 1910-es években
A Tabán tavlati képe, a plébániatemplom tornya még a régi formájában

A kerékpározás kultúrtörténete


1892-ben Elizabeth Pennel amerikai újságírónő azért kerekezett el Berlintől Budapestig velocipédjén, hogy demonstrálja: a nők is képesek komoly sportteljesítményekre. A férfiak uralta polgári társadalom pukkasztásának és figyelmeztetésnek szánt teljesítmény a szeptember 4-én nyíló bringatörténeti kiállítás egyik részének kiindulópontja lett: itt a nők jogainak fokozatos kiterjesztésén és a női divat változásain keresztül mutatják be a női emancipáció és a kerékpározás kapcsolatát.
2010. szeptember 4-én nyílik és november 14-ig látható a kerékpározás kultúrtörténetéről szóló kiállítás a BTM Kiscelli Múzeumban, ahol a tömegtermékké válás történetét éppúgy megtekinthetjük, mint a biciklinek és a biciklizésnek a nőmozgalom előretörésében játszott szerepét, de a kortárs hazai kerékpáros-körök favorit-témáival is foglalkozik az anyag, hiszen a Critical Mass történetét is feldolgozza.
Aki kerékpárra termett és aki nem, egya


Aki kerékpárra termett és aki nem, egyaránt élvezheti a kirándulást a kétkerékvilágba - csak november 14-ig kell ellátogatnia a Kiscelli Múzeumba, de ha szeptember 4-én megy, Závada Pállal, Both Gabival és Darvas Kristóffal is összefuthat a megnyitón.
A Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeuma 2010 őszén a budapesti kerékpár(ozás) kultúrtörténetét bemutató kiállítást rendez. Budapesten is egyre többen szállnak kerékpárra a bringa közlekedési és környezetvédelmi előnyeit élvezve. Az utóbbi évtizedekben elviselhetetlenül megnőtt autóforgalomra reagálva egyre több civil csoport alakult, amelyek a kerékpárral való közlekedés feltételeinek javítása mellett lobbyznak, s kialakult egy sajátos budapesti kerékpáros szubkultúra is. A kérdés aktualitását és jelentségét mutatja, hogy 2008-ban Budapesten rendezték meg a világon a legnagyobb tömeget mozgósító kerékpáros felvonulást, a Critical Mass-t. A városvezetés már nem hagyhatta figyelmen kívül e sajátos társadalmi csoport igényeit, így ha lassan is, de elindult a főváros kerékpáros közlekedésének infrastrukturális fejlesztése.

A kiállításunk célja, hogy grafikák, fotók, útmutatókönyvek, plakátok, kisnyomtatványok, szabályrendeletek, filmhíradó-részletek, valamint antik és jelenleg is használatban lévő kerékpárok segítségével mutassa be a kérdéskör eddig kevésbé ismert aspektusait a 19. század második felétől napjainkig. A szervezők szerint a téma történetiségének kidolgozása és bemutatása sokban segíti az aktuális problémák megértését, s így a kiállítás bekapcsolódhat a kétkerekes közlekedésről szóló civil diskurzusba.


A kiállítás három témakör köré csoportosítva mutatja be a nagyvárosi kerékpározás kultúrtörténetét: Az első egység a „vasparipának” a polgári társadalom egyik szórakozási eszközeként történt budapesti megjelenését, meghonosodását mutatja be. Korabeli újságcikkek, fotók és könyvek segítségével szemléltetik az első velocipédek fővárosi fogadtatását, majd fokozatos tömegtermékké válását, aminek köszönhetően egyre szélesebb társadalmi rétegek engedhették meg maguknak, hogy kerékpáron járjanak munkába, bevásárolni vagy kirándulni. Kiemelten foglalkozik a kiállítás a korabeli gyártókkal, a biciklis viselkedési szabályok, rendeletek fejlődéstörténetével és a kerékpár, mint munkaeszköz megjelenésével.


A kiállítás másik egysége a női emancipáció és a kerékpározás összefüggéseit láttatja a 19. század végén és a 20. század elején. A kiindulópont egy újsághír: 1892-ben az amerikai újságírónő, Elizabeth Pennel Berlintől egészen Budapestig kerekezett velocipédjén, ezzel is demonstrálva a férfiak uralta polgári társadalom számára, hogy a nők is képesek komoly sportteljesítményekre. A kiállítás ezen része elsősorban a nők jogainak fokozatos kiterjesztésén és a női divat változásain keresztül mutatja be a női emancipáció és a kerékpározás kapcsolódási pontjait.

A kiállítás aktuális kérdéseket, valamint a kerékpáros sportot feldolgozó részének a Kiscelli Múzeum kriptája ad helyszínt. A különböző gyorsasági és ügyességi kerékpáros sportágak mellett itt mutatják be Európa legrégibb épített kerékpárpályája, az 1896-ban épült Millenáris Velodrom történetét. A kriptában kapnak helyet ugyanakkor a kerékpáros divatot és szubkultúrát, valamint ennek reprezentációs színtereit (futár szubkultúra, romkocsmák, közterek stb.), s végül a kerékpáros közlekedés tömegmozgalommá válásának főbb elemeit (pl. a Magyar Kerékpáros Klub akciói, Critical Mass kerékpáros felvonulás) bemutató fotók és tárgyak.

Az archív fotók, plakátok, könyvek mellett jórészt magángyűjtőktől származó kerékpárok – mintegy 100 darab, melyek közül jó néhány egészen különleges – láthatók. Számos múzeumpedagógiai program és rendezvény is kíséri a kiállítást: már a megnyitó napján 10 órától várják a látogatókat a kiállításhoz kapcsolódó programokkal.










KOSZKOL JENŐ 1858-1935


Koszkol Jenő (Dorog, 1868. ápr. 30.Bp., 1935. márc. 17.): festő.A Mintarajziskolában Greguss János, Székely Bertalan és Lotz Károly voltak a mesterei. Díjak: Esterházy-díj
(1896), állami vízfestmény-díj (1923). Hosszabb tanulmányúton járt Olaszországban, Németországban és Észak- Afrikában.
Bp.-en 1888-tól szerepelt kiállításokon akvarell és pasztell, táj- és városképeivel, valamint csendéleteivel (Konyhacsendélet, Miracoli-templom Velencében stb.). Hosszabb tanulmányúton járt Olaszországban, Németországban és Észak Afrikában. 1911-ben Aradon kollektív kiállítást rendezett. Az 1920-as évektől kezdve a nyarakat Esztergomban töltötte. Több hazai díjat nyert. 1888-tól rendszeresen szerepelt a Műcsarnok tárlatain. Művei az MNG-ben és a Történeti Múz.-ban vannak.






2010. szeptember 9., csütörtök

TABÁN ÉS KÖRNYÉKE HÍRESSÉGEI: 02:AZ UTOLSÓ NÁDOR PEST-BUDÁN



JÓZSEF NÁDOR , AZ APA, MAGYARORSZÁG FELVIRÁGOZTATÓJA

Habsburg József Antal főherceg, a későbbi II. Lipót császár fia 1776 márciusában született Firenzében. Pest-Budával csak akkor ismerkedett meg, amikor 1792-ben részt vett bátyja, Ferenc magyar királlyá koronázásán.


1795-ben, amikor az addigi nádor, József főherceg fivére, Sándor Lipót halálos balesetet szenvedett Laxenburgban, az alig 18 éves ifjút helytartóvá választották.

A XIX. század első felének számos vívmánya fűződik József nádor nevéhez.

Gyakori vendég volt a budai palotában a bécsi udvarnak sok gondot okozó gróf Széchenyi István. József nádor támogatta a Széchenyi által életre hívott Magyar Tudós Társaságot, a mai Magyar Tudományos Akadémia elődjét.

Segítette a Nemzeti Múzeum létrehozását, a Ludovika-Akadémia létrejöttét, a Kereskedelmi Bank első részvényeinek vásárlója volt. A libegő, a lóvasút, a városrendezés, az építészet, a Városliget, a Margitsziget, a Lánchíd, a Vaskapu, a mérnökképzés, a magyarnyelvű színház, a vakok intézete, a kisdedóvók, valamint a művészetek támogatása terén József nádor szintén jeleskedett.

Első felesége, Alexandra Pavlovna orosz nagyhercegnő 1801 márciusában az első gyermekük születését követően, 19 évesen halt meg. Hasonlóan fiatalon halt meg második felesége, Hermina schaumburgi hercegnő: ő ikerszülését követően 20 éves korában hunyt el. Harmadik felesége, Württemberg Mária Dorottya főhercegnő túlélte a nádort. József nádor 1847. január 13-án hunyt el Budán.

ISTVÁN, A MÉLTATLAN UTÓD


Százhatvanhárom évvel ezelőtt a nyár végén nagy ünnepségre készülődött Pest-Buda. Magyarország helytartóját, a nádori cím várományosát, István főherceget várta a főváros 1847. augusztus 29-re. Az országos előkelőségek, a városi hatóságok, sőt az egyesületek és vállalatok is valósággal versengtek, hogy uralkodónak kijáró pompával ünnepeljék a királyi fenség érkezését – a forradalom előtt utoljára. Az európai hatalmasságok a reneszánsz óta törekedtek arra, hogy uralmukat az antikvitás diadalmeneteire emlékeztető ünnepélyes bevonulásokkal is megjelenítsék alattvalóik előtt. Az említett készülődés mögött azonban mélyebb és összetettebb motívumok – valódi érzelmek, politikai számítások, anyagi érdekek – is munkáltak, mint a szokásos, felülről elrendelt és megrendezett ünneplésekben. Megnyilvánult például benne a testvérvárosok régi vágya, hogy a fővárossá váló Pest-Buda rangját végre egy igazi udvartartás is emelje (nem is szólva annak jótékony gazdasági hatásáról). A Mária Terézia alatt felépült Várpalotát ugyan elvben uralkodói székhelynek tekintették a magyar rendek, ám a valóságban a király csak ritkán, akkor is igen rövid időre látogatott Budára. Valami udvarpótlékot az 1790-es években kapott a középkori székváros. Ekkortól rendezkedtek be ugyanis a Habsburg-ház nádorrá választott tagjai: előbb Sándor Lipót, majd jó fél évszázadra öccse, József főherceg, végül az ő fia, István. (A nádor az első számú rendi méltóság: a magyarországi közigazgatás és igazságszolgáltatás vezetője, az országgyűlés felsőtáblájának elnöke, „mellesleg” Pest vármegye főispánja volt.) A nádori lakosztályokat a palota déli szárnyán – a mai Budapesti Történeti Múzeum helyén – alakították ki.



Valódi udvari élet azonban József idején, első házasságának rövid két évét leszámítva nem alakult ki. (Csak a főherceg első feleségének, a fiatalon elhunyt cárleánynak, Alekszandra Pavlovnának a Budára érkezésével, 1799-ben látszott felragyogni a rezidencia régi fénye. A magas szintű reprezentációhoz szokott és hatalmas magánjövedelemmel rendelkező cárkisasszony megjelenése felpezsdítette a kulturális és társasági életet: ekkor került sor Haydn, majd Beethoven budai vendégszereplésére is.) A palatínus, azaz a nádor későbbi házastársai, az István születésébe belehalt Hermina, valamint Mária Dorottya protestáns puritanizmussal rendezték be udvartartásukat. A nádori család életmódjában nem lépte túl egy vagyonosabb polgárcsalád kereteit, sok mindent megvalósított a biedermeier kor eszményéből, a csendes családi élet boldogságából. Jól illett ebbe a képbe a családfő „hobbija” is: József alakította ki a Várhegy lejtőin a sokak által megcsodált kertet, amelynek 300-fajta rózsáját a királyi fenség gyakran saját kezével metszegette. István nem örökölte apja takarékosságát, ráadásul jóval nagyobb jövedelmet alkudott ki a családtól; ha megadatik számára az idő, valószínűleg valódi „fejedelmi” központtá fejleszti Budát. Az 1817-ben született fiú – német nagyanyjánál töltött első éveit leszámítva – Budán és a vidéki birtokon, Alcsúton nőtt fel, szinte patriarchális közelségben az alattvalókhoz. A „palatínus Pista” személyéhez a hazai közvélemény nagy várakozásokat fűzött. A magyar önrendelkezés remélt kiszélesítése esetén – és ezt mindenki Habsburg-jogar alatt képzelte – fontos szerep várhatott egy olyan főhercegre, aki egyesíthette magában a családi és nemzeti elkötelezettséget. (Kimondatlanul – 1848 bizonyos pillanataiban kimondva is – ott lebegett egy esetleges önálló magyar királyság lehetősége is az ő jogara alatt.) Népszerűségét nagyrészt készen kapta, azaz atyjának, az osztatlan tiszteletnek örvendő József nádornak köszönhette, de maga is gyarapította az 1838-as árvízi mentésben való részvételével. Szép reményekre jogosított közvetlen, nyílt természete, jó képességei és az, hogy a dinasztiából ő volt az első, aki magyar környezetben nőtt fel. Jellemének fő hiányosságát az őt közelebbről ismerők a döntésképtelenségben látták. (1848-as bukását részben ez, részben a drámai helyzet okozza majd, amelyben identitásának két oldala feloldhatatlan ellentétbe került.) Most azonban még arra készültek a nemzeti szellemű politikai erők – beleértve a Kossuth Lajos és Batthyány Lajos vezette reformellenzéket is –, hogy a hiúságtól egyáltalán nem mentes főherceg identitásának a magyar elemét erősítsék meg az országra szóló ünnepléssel. A negyvenes éveket István nagyrészt a birodalom más tartományaiban töltötte, de ezt mindenki – valószínűleg maga is – csupán egy hosszúra nyúlt tanulmányútnak tekintette, felkészülésnek Magyarország kormányzására. 1847 elején ott állt apja halálos ágyánál, és néhány nap múlva már meg is érkezett a helytartói kinevezés. (Nádorrá csak az országgyűlés választhatta meg, és azt nem lehetett máról holnapra összehívni.) A tavaszt és a nyarat még csehországi kormányzói ügyeinek átadásával töltötte, és augusztus 28-án érkezett meg egy gőzhajón; a vártnál egy nappal korábban. Így aztán nem volt se ágyúdörgés, se vivátozó tömeg, amikor a Várba hajtatott, ám a következő napokban mindebben bőségesen része lett. A két napig tartó ünneplésben spontán és szervezett elemek keveredtek. A megérkezése utáni napon, első pesti kikocsizásakor a nép „riadó örömmel” üdvözölte a fess fiatalembert. Este a budai egyenruhás polgárőrség tisztelgett a Várpalota régi-új lakója előtt, aki a 600 fáklya fényénél felvonuló menet hódolatát az erkélyen fogadta. Másnap már kora reggel benépesültek a máskor csendes budai utcák. Kilenc órakor a pesti és budai polgárőrség vonult fel zeneszóval, majd sorfalat alkotott a Dísz tértől a Helytartótanács Országház utcai épületéig. Kirajzottak az utcákra a budai kormányhivatalok tisztviselői is, számtalan kíváncsi polgárral együtt. Az ország fő méltóságviselői az Úri utcai érseki palotában gyülekeztek, majd – a korabeli beiktatási ceremóniák szokása szerint – a hercegprímás és az országbíró vezetésével díszruhában, díszhintókkal átvonultak a királyi palotába, hogy felkérjék Istvánt hivatala átvételére. (Még a fényes főúri menetből is kitűnt a hercegprímás hatlovas hintója, amely előtt két lovas nyargalt.) A kölcsönös üdvözlések után – a küldöttséget „tüzes éljenzésre” ragadta, hogy a Habsburg főherceg anyanyelvi magyarsággal válaszolt – a polgárőrség és a tömeg éljenzése közben az országnagyok átkocsiztak az Országházba, ahol István átvette a Helytartótanács elnökletét. Este a Nemzeti Színház rendezett díszelőadást, amely a nemrég megzenésített Himnusszal kezdődött, és a Szózattal végződött. 31-én a legfőbb bíróság, a Királyi Kúria, a Királyi Kamara, Pest és a közeli megyék, valamint a két város hivatalos küldöttségei „udvaroltak” a helytartónak, aki „leereszkedő nyájassággal” fogadta a tisztelgőket. Délben a Vigadóban István adott 224 terítékes díszebédet. Az ünneplés fénypontja a két város esti díszkivilágítása volt. Buda épületeinek megvilágítására 20000 lámpást utalványozott a tanács. Kivilágították a Gellért-, a Sváb- és a Sas-hegy csúcsát, gyertyafénnyel írták a Dísz téren állt Casinóra, hogy „Éljen István”. A Dunán kivilágított hajók horgonyoztak, a hajóhíd mindkét végén fénylő diadalív, az épülő Lánchídról és hajókról kilőtt tűzijáték kápráztatta el a közönséget. Pest – a Várból nézve – mintha lángtengerben úszott volna. Különösen pazarul ragyogtak a Duna-sor palotái és a középületek. A Hatvani (ma Kossuth Lajos) utcában, Landerer és Heckenast nyomdájának kapujában, István szobra alatt egy működő sajtóról szórták a nép közé a még nedves lapokat – most még csak egy alkalmi üdvözlő verssel... Maga az ünnepelt kocsin járta az őt éltető tömeggel zsúfolt utcákat, és szinte fürdött a népszerűségben. A háromnapos ünnep szeptember 1-jén egy maradandó nyomot hagyó eseménnyel ért véget: erre a napra időzítette a Középponti Vasúttársaság az épülő Pozsony–Pest–Debrecen vonal második szakaszának, a Pest–Szolnok közötti vaspályának a megnyitóját. A megnyitó és a próbaút egyben István országjáró körútjának nyitányaként is szolgált. A bemutatkozó, ismerkedő utazás valóságos diadalmenetté változott.



A nemzet és egy Habsburg-leszármazott talán még sosem állt ilyen közel egymáshoz, mint ezekben a hetekben. Több pohárköszöntőben is elhangzott a „magyar Habsburg” szájából – Vörösmarty után szabadon –, hogy „addig kívánok élni, amíg hazámnak élek”, természetesen kifogástalan magyarsággal. Amikor a főherceg vonata mozsárdurrogás, zeneharsogás és hatalmas éljenzés közepette kigördült az indóházból, aligha gondolta volna bárki, hogy az ünnepelt egy év múlva bukott politikusként, éjszaka, szökve kényszerül elhagyni szülővárosát, és hogy oda csak 1867-ben térhet vissza – végső nyugalomra az apja által épített nádori kriptába.

CSUDAPEST 1962 CSAK 60 ÉVEN FELÜLIEKNEK!

Új képek a "Magyar festők aTabánról " c. kiállításon




MESEAUTÓ ANNO 1930

2010. szeptember 8., szerda

TABÁN ÉS KÖRNYÉKE HÍRESSÉGEI: 01



......ALEXANDRA PAVLOVA ROMANOVA 1783-1801, "A MAGYAROK KIRÁLYNÉJA""



1799-ben Ferenc császár azért küldte el öccsét Szentpétervárra, hogy feleségül kérje Nagy Katalin cárnő kedvenc unokája, I. Pál cár leánya kezét. A tervezett házasság nem titkolt célja: szorosabbra vonni a két uralkodói dinasztia, a Habsburg-ház és Romanovok kapcsolatát. József nádor és Alekszandra Pavlovna Romanova első találkozása felrúgott minden politikai taktikát és praktikát. Azonnal egymásba szerettek: a 16 éves orosz nagyhercegnő és a 23 éves osztrák főherceg a gatcsinai cári kastélyban előbb görögkeleti, majd római katolikus szertartás szerint házasságot kötött. Az orosz nagyhercegnő 1800 januárjában lépett az Osztrák Birodalom területére. Rövid bécsi bemutatkozó látogatás után Budára siettek. Élettel telt meg a királyi vár: megfordult itt Haydn és Beethoven, a magyar írók, költők verseket írtak, a főrendek naponta bálokat rendeztek a nádorné tiszteletére. Az orosz főhercegnő meglepően sokat tett a magyar kultúra, a zene, a nemzeti viselet és műipar fellendítéséért. Ez leginkább férje iránt érzett szerelmével magyarázható, hiszen korábban ki sem mozdult a cári udvarból, és semmit sem tudott a magyarokról.-ímigyen szól egy róla 2004.ben készült film bevezetője.Hogy mi az igazság József főherceg és hitvese romantikus szerelmi történetéből, nehéz kideríteni, de kétséhtelen tény, hogy a főherceg mindent megtett, hogy felesége rövid magyarországi élete során jól érezze
magát és vigasztalhatatlan volt fájdalmában , midőn az ifjú hitves meghalt.

Alexandra Pavlovnát, az orosz cár I. Pál lányát, és Nagy Katalin unokáját kora egyik legszebb asszonyaként tartották számon. A nagyhercegnőnek nem adatott meg, hogy szerelemből házasodjon: politikai okokból adták József magyar nádorhoz. A házasság ráadásul nem a Habsburgok, vagy a Romanovok ötlete volt: sokkal inkább közrejátszott az esemény létrejöttében a Napóleontól és seregétől való félelem. Az már nehezen kideríthető, hogy igaz-e a legenda, miszerint az érdekházasság szerelembe fordult.

József nádor nyaralót épített felesége számára a Margitszigeten, és sokat tartózkodtak Ürömön is. A nagyhercegnő nagyon megszerette ez utóbbi helyet, pedig egyébként az ország megkedvelésére nem maradt sok ideje:
Az esküvőt 1799. október 30-án először a cári kápolnában görögkeleti szertartás szerint, majd külön erre az alkalomra készített és fölszentelt oltár előtt katolikus szertartás szerint tartották meg Gatcsinán. A főhercegi pár 1800. január 2-án Bécsbe, majd egyhónapos tartózkodás után Budára érkezett. Buda városának hivatalos fogadóbizottsága - Pest és Óbuda képviselőinek, a nemesi bandériumoknak, a polgárőrségnek, a vármegyei huszárok díszegységeinek, a Jász-Kun kerületek és Pest megye küldötteinek társaságában, a különböző vallású főpapokkal egyetemben - Óbuda határában várta a főhercegi párt. A rövid üdvözlő beszédek az "ország házában" (ma a Magyar Tudományos Akadémia várbeli, Országház utcai palotája) indult az immár népes menet, hogy ott újabb lelkesült beszédeket hallgasson. Újabb üdvözlések következtek a budai városháza előtt, majd huszárok sorfala között a nádor és hitvese behajtatott a palotába.
A három város - Buda, Óbuda és Pest - rég várt, szeretett rokonként üdvözölte az idegen hercegnőt; Virág Benedek zengzetes verset írt tiszteletére:

"Jer hamar! régen ki-terült karokkal
Vár Hazánk József! kebelébe vissza:
Jer szerentsénk Fija! ritka kintsü


Hertzegi Jázon!
És Te! fenséges szeretet Leánya!
A kinek szívét örömünk ajánlja,
Légy Alexandránk, s olaj-ággal ékes

Béke-galambunk!
Oh, ditső Mátyás palotája! hosszas
Árvaságodnak szomorú ruháját
Vesd le már! látod: közelít szerentséd


Büszke reménye."

Február 2-án, a házaspár érkeztének másnapján - miután "el végeztetvén Nádor Ispányné Ő Csász. Herczegsége a maga kápolnájában az Isteni-tiszteletet" - Alexandra elé vonultak bemutatkozásra az udvarmesteri hivatal tagjai és ezzel a hivatalos ceremóniák véget is értek.
Az ifjú pár a királyi palotában a részükre átalakított lakosztályban lakott. A következő egy év Alexandra számára az örömök forrása lehetett - írta életrajzírója, Ortenburg Henrik. Ortenburg több mint egy emberöltővel később - 1860-ban - írta könyvét, s mivel nemcsak azokat az újságokat nézte át, amelyeket nekünk is módunkban volt elolvasni, hanem beszélhetett még azokkal, akik Alexandrát látták és ismerték, leírását többé-kevésbé hitelesnek kell elfogadnunk.József nádor nyaralót épített felesége számára a Margitszigeten, és sokat tartózkodtak Ürömön is. A nagyhercegnő nagyon megszerette ez utóbbi helyet, pedig egyébként az ország megkedvelésére nem maradt sok ideje.
A nádori udvarban egymást követték az Alexandra kedvéért és általa rendezett lovasjátékok, hangversenyek, bálok, vadászatok, margitszigeti szüreti mulatságok és a Buda környéki sétakocsikázások. Egy ilyen séta alkalmával ismerte és szerette meg Alexandra Ürömöt, amelyet József nádor meg is vásárolt számára és ahová nyaralókastélyt terveztek. Ide - amikor előrehaladt terhessége miatt nyilvánosan kevesebbet szerepelt - többször és szívesen kilátogatott.
Alexandra igen jószívű volt mindenkivel szemben. Így pl. mikor a pesti küldöttség nem tudott visszamenni a jégzajlás miatt - a hajóhidat szét kellett szedni -, Alexandra elrendelte, hogy költségén mindenkit gazdagon szállásoljanak el, míg a visszatérés baj nélkül megoldható. Feljegyezték róla, hogy a tót lakossággal nemegyszer orosz-szlovák nyelven beszélgetett.
A nádor hosszú ideig csak mérsékelten foglalkozott közügyekkel. A Várban egymást követték a fényes ünnepségek, amelyeken Alexandra legtöbbször magyaros ruhában jelent meg. A nagy zenei műveltségű fiatal nádornénak hamar megtetszett a pattogó ritmusú magyar zene és tánc. Ez a zene akkor még nem volt szokásos a Várban, de Alexandra kérésére egyre gyakrabban játszották.
A vidám természetű nádorné hamar megszerette új hazáját és közvetlensége, őszintesége miatt őt is mindenki megkedvelte. A köznép "magyar királynéként" emlegette. A bécsi udvar ezt nem nézte jó szemmel. Bécsben járván Alexandrának igen sok megaláztatásban volt része. Így pl.: már második bécsi tartózkodásuk idején nem a Hofburgban vagy a Schönbrunnban kaptak szállást, hanem az utóbbinak egy távoleső "kertészlakában" szállásolták el őket. Különösen Ferenc császár neje, Terézia és Thugut báró, a titkosrendőrség volt főnöke tett meg mindent, hogy Alexandra életét megkeserítsék.A vidám természetű, művelt, közvetlen és őszinte természetű nádorné hamar megszerette új hazáját és őt is mindenki megkedvelte. A köznép "magyar királynéként" emlegette. A nádori udvarban egymást követték az Alexandra kedvéért és által rendezett lovasjátékok, hangversenyek, bálok, vadászatok, margitszigeti szüreti mulattságok és Buda környéki sétakocsikázások.

Idézetek a korabeli Wiener Zeitung írásaiból:
"Ő császári fensége, aki Haydn Józsefet, a muzsika doktorát Budára meghívta a legkellemesebben, lepte meg Ő királyi fenséget és előadta Teremtés című oratóriumát." (1800. március 9.)
Alexandra névnapjára rendezett ünnepségsorozat záróakkordjaként pedig az akkor harmincéves Beethoven kapott meghívást.
" A hangversenyen a híres Beethoven úr különös ügyességgel mutatta be tehetségét a Forte pianínón."
(1800. május 2.)

Egy sétakocsikázás során ismerte és szerette meg Alexandra Ürömöt, amelyet József nádor meg is vásárolt számára, és ahová nyaralókastélyt terveztek. 1800. júniusában Alexandra másállapotba került. Amikor előrehaladt terhessége miatt nyilvánosan kevesebbet szerepelt többször és szívesen kilátogatott Ürömbe, majd költözött ki szűkebb környezetével a kis nádori villába. 1801. március 8-án reggel 8 órakor leánygyermeknek adott életet, aki a szülés után pár órával meghalt. A kislányt már holtában keresztelték Paulina névre.
Bejegyzés a - Matricula Defunctorum ab anno 1787-1843 -a vízivárosi egykor kapucinus templom anyakönyvi kötetében, melyben a keresztelés és temetés tényét a kapucinus atyák egyszerre rögzítették:
"Serenissima Principessa PAULINA, Archi Ducis Austriae ac Palatini Hungaricae Filia (1801. március 9.) "
Alexandra Pavlovna állapota a szülést követően napról napra rosszabbodott, és március 16-án csendben követte gyermekét.



"A neki szépült Budára
Nádorispányunk számára
Egy áloét hoztak volt:
De alig lett virágzása,
Mint
az áloék szokása,
Ő is azonnal meghót."

(Csokonai: A palatinusné halálára)


A tragikus események mind József nádort, mind a magyar közvéleményt nagyon megrendítették. Örömhír helyett gyászhír érkezett Pétervárra is, ami már nem találta életben a cárt.
(I. Pált március 22-ről 23-ra virradólag a fellázadt magas rangú tisztek hálószobájában megfojtották.)
Alexandra Pavlovna holttestét a királyi palotában, feltehetőleg a nádornéi lakosztályok egyikében a pravoszláv szertartásnak megfelelően ravatozták fel.


Kövessük Alexandra Pavlovna "halotti el takaríttatásának pompás czeremóniáját" a Magyar Hírmondóval. Március 21-én "reggeli 9 órakor össze gyűltek a cs. k. udvari mester, a fő udvari mesterné, a palotás dámák, a három valóságos szolgálatban lévő kamarás urak, és az egész udvar, a fő hertzegi audientziális szobába; s onnan által menvén a kápolnába, jelen voltak a liturgián, és a hólt testnek papi áldattatásán. Mellynek vége lévén, onnan ki indultak illy renddel: két fő hertzegi kammerdinerek vitték néhai Nádorispánné Ő Cs. Hgsége szívét és belső részeit, két edényben; azután mentek minden fő hgi lajblokájok, vadászok, s huszárok; ezeket követték a belső szoba leányok, (Kammerdienerinnen) a kik után vitték a hólt testet 4 ajtón állók és szoba füjtők; hanem a halottra terített szőnyegről le függő arany bojtokat 6 cs. k. kamarás urak fogták a kezekbe, s vitték. Kiken kívül a koporsó mellett még 8 lajblokáj ment, égő fáklyát vivén a kezébe, és ő velek egygyütt huszonnégyen a Korona Őrző Királyi Gárda közzül. - Ezeket követte a fő papság, a fő udvari mester egy fáklyával, a fő udvari mesterné a palotás dámákkal, és mind azok, akik jelen vóltak a halotti tisztességen."
A menet a kápolnából gyalog tartott a mai Oroszlános udvaron keresztül a Rácváros (Tabán) felé levezető út torkolatáig, ahol díszhintóra téve a koporsót s két urnát, a gyászmenet is kocsikon folytatta útját. A mai Szarvas térre az Új kapunak is nevezett Várkapun (das neue oder Burg Thor) át az egykori Palota úton jutottak - szinte ugyanott, ahol ma gyalogszerrel jövünk a Ferdinánd kapun át a Semmelweis-házig a Budapesti Történeti Múzeum külső kapujától - innét útjukat a hajóhíd feljárója előtt elkanyarodva - a Várkert Kioszk délnyugati sarkánál - a "rátzok főutcáján" (Döbrentei tér - Gellért rkp.) majd a mai Budafoki úton át (alte Strasse nach Promontor) folytatták a Nádorispáni kertbe.
Ürömön temették el, díszes sírba. A sírkápolna alsó kápolnáját a hetvenes években többször feldúlták, de a Kiszely István vezette történészcsoport döbbenten látta, hogy mindezek ellenére Alexandra Pavlovna bebalzsamozott teste épségben megmaradt három méter hosszú aranyozott ruhában, összes ékszereivel.

Először őrséget hagytak a sírkápolnánál, később pedig restaurálták a nagyhercegnő ruháit. 1982-ben ismét kifosztották a kriptát, Alexandra Pavlovna karjait letörték, a ruháját letépték, a feszületét, és a gyűrűit pedig ellopták. Másnap szerencsére Szolnokon megtalálták a tetteseket, és az értékeket. A test ezután a budavári Habsburg-kriptába került. Állítólag Barbinetz Joahim pópa szőnyegbe csavarva, taxival vitte el a várba. Egészen 2004-ig itt volt, mert Ürömöt nem találták biztonságosnak. Addig az üres pravoszláv kápolnába szemetet öntöttek be, a közeli patak vize is beszivárgott a kriptába, anyagiak híján riasztót se tudtak beszerelni. Több felszerelési tárgyat így is sikerült megmenteni, és az ezredforduló táján elkezdődhetett a felújítás is.
2004. szeptember 11-én aztán az orosz ortodox egyház kérésére a nagyhercegnő földi maradványai visszakerültek az égi patrónusáról elnevezett, felújított Szent Alexandra vértanúnő kápolnába. A sírhelyre került még a Nagy Honvédő Háború során az Orosz Múzeumból elveszett, F. Bognyevszkij által festett Alexandra Pavlovnát ábrázoló festmény pontos másolata is.

............. AZ ÜRÖMI KÁPOLNA
A kápolna alapkövét 1802. tavaszán tették le Ivan Matvejevics Muravjov Aposztol pétervári diplomata jelenlétében és körülbelül egy év alatt elkészült. Az épületet Szamborszky Andrej Afanaszjevics esperes (Alexandra gyóntatója, aki vele érkezett Magyarországra) szentelte fel 1803. május 20-án, egyes feltételezések szerint 1803. szeptember 12-én. Berendezték a paplakot, a kántori lakást és minden előkészületet megtettek a temetési szertartásra.
...........A KÁPOLNA IKONOSZTÁZA

Korabeli tudósítás a palatinusné temetéséről a Magyar Kurir 33. számából:
"
Palatinusunk ő kir.Fő Hertzegsége elfelejthetetlen életpárjának Alexandra Paulowna, Orosz Nagy Hertzeg Asszonynak hólt teste, ilyen czeremóniákkal tétetett bé a múlt hónap 30-dikán a Budától nem messze épült Ürömi kápolnába: A T. Kaputzinus Atyák Budán a magok klastromjukban összegyülekezvén, a holt test a T. Gvajrdján által az orosz papságnak általadatott s a fő hertzegi udvarnokok által a halottas szekérhez vitetett. A szekér előtt és körúlötte Württenberg Regementje béli dragonyosok; utána pedig a boldogultnak hajdani gyóntató papja T. Zámborszky András úr és egy orosz görög pap; az után udv. Fő mester gr. Szapáry úr ő Excja, cs. Kir kamarás és a K. Helytartó Táblánál lévő tanátsos gr. Nádasdy, cs. K. kamarásés fő építő igazgató Heppe urak mentek, a kik mindnyájan egy 6 lovas hintóban ülvén, kisérték bizonyos számú hertzegi udvarnokokkal együtt Üröm felé a halottas szekeret. A helység határához érkezvén, itten fákjákkal fogadták az összegyülekezett lakosok a kísérőket, s a hólt testet a szekérről levétetvén, a hetzegi komornyikok által a kápolnába vitetett, a hol a szokott liturgiáknak elvégződése után, megszenteltetett, s a kriptába, nyugvó helyére bocsátatott."
Bejegyzés közzététele....................................A hercegnő sírja mai állapotában.

Források:


A kápolna megtekintéséhez az alábbi link nyújt segítséget:

A Tabán megújulásai.....


rosmegújítás a Tabánban


A főváros 130 éves történetét végignézve városrendezési szempontból a Tabán átalakítása nevezhető az egyik legnagyobb szabású, de mindenképpen a legismertebb és a legtöbb érzelmet kiváltó akciónak. A Gellért-hegy és a Vár-hegy között elnyúló budai terület a török kiűzése után a XVIII. század elején nyerte el azt a településszerkezeti képet, amely később az egész városrész sorsát megpecsételte. Ekkor szerb betelepülők érkeztek a területre, akik házaikat minden szabályozás nélkül felépítve, organikus településformát hoztak létre. Maga a terület a kora újkori Budán fontos közlekedési csomópontként funkcionált. Déli irányból a Tabán számított az első budai hajóállomásnak, és az észak-déli, illetve a Dunán keresztül a kelet-nyugati szárazföldi kereskedelmi útvonalak metszéspontja is itt volt. A városrész jelentőségét tovább növelte, hogy a Pest és Buda közt 1766-tól létező hajóhíd budai oldalon a Tabántól indult ki. A közlekedési, kereskedelmi tényezők tehát a térség jövőbeni fejlődését vetítették elő, ám a Tabánban kialakult települési forma a valódi nagyváros kialakulásának gátját képezte.
1810-ben óriási tűzvész pusztított a Tabánban. Az újjáépítés során alakult ki a Tabán végleges utcahálózata, amely a városrész lebontásáig már nem változott. Az utcahálózat átalakulását leszámítva a városrész általános képe ugyanolyan maradt, továbbra is a kanyargós, szűk utcák, aprótelkeken álló földszintes kisházak jellemezték a területet. A XIX. századi Tabán már nem Pest-Buda gazdasági fejlődése miatt vált ismertté, hanem sokkal inkább a Gellért-hegy oldalában lévő barlanglakások, a Rác fürdő környékén zajló prostitúció, a tiltott szerencsejátékok, a zug-pálinkakimérő helyek, és a közbiztonság hiánya határozták meg arculatát. Egyszóval a Tabán a város vigalmi negyedeként működött. A Lánchíd megépülésével a Tabán elvesztette a korábbi dunai átkelőhöz kapcsolható központi szerepét, és az ebből fakadó kereskedelmi előnyöket.
Pest, Buda és Óbuda egyesülése után a kialakuló modern fővárosban a Tabán elmaradottsága, rendezetlensége még szembetűnőbbé vált. A Fővárosi Közmunkák Tanácsának jelentései járványügyi, közbiztonsági és esztétikai szempontból is tarthatatlannak nevezték a Tabán állapotát. A városrész lebontásának terve már a XIX. század második felében napirenden volt. Az elképzelést erősítette, hogy ezzel egy időben a területen feltörő gyógyvizek fővárosi kézbe kerülése, és ezzel a lehetőséggel a terület gazdaságosabb hasznosítása körvonalazódott a városvezetésben. A terület rendezése felé az első lépést az Ördög-árok megfelelő méretűvé való kiszélesítése és befedése jelentette 1878-ban. Ez egyrészt a higiéniás körülmények javulását hozta, hiszen így a szennyvíz nem folyt szabadon, másrészt az árvízveszély is megszűnt az Ördög-árok felöl.
A városrész nagyobb szabású átalakításának előfeltétele volt a terület Főváros általi kisajátítása, ami csak fokozatosan valósult meg. Részben emiatt a különböző rendezési és szabályozási koncepciók csak tervek maradtak, vagy évtizedekkel később lehetett azokat a gyakorlatba is átültetni. 1878-ban a megfelelő területek kisajátítása után döntöttek a Gellért-hegyen lévő barlanglakások, viskók felszámolásáról, illetve a Tabán dunaparti házsorának lebontásáról. A századforduló körüli években megerősítették a Gellért-hegy támfalát, a Gellért-hegy oldalában felállították Szt. Gellért szobrát, alatta megindult a vízesés, de a legjelentősebb esemény az Erzsébet híd 1903-as átadása volt. Mindezek következtében a Tabán Duna felöli része már rendezettebb képet mutatott, de belső részében továbbra sem történt változás. Noha a teljes lebontás továbbra is napirenden maradt, a gyakorlatban csak az egész budai oldalt érintő közlekedési fejlesztésekhez kapcsolódó átalakításokra születtek tervek. 1907-ben a Fővárosi Közmunkák Tanácsa elrendelte az Attila körút és az Árok utca kiszélesítését. Ugyanebben az időben került sor a villamosközlekedés bevezetésére is a Tabánban. 1912-ben már részletes szabályozási terv is készült a városrészre vonatkozóan; a Duna partjának még változatlanul hagyott részén elkezdődtek a bontások, és a régi házakat felváltva a korban modernnek számító bérpaloták építése vette kezdetét. Ekkor úgy tűnt, hogy a Tabán megújítása felgyorsulhat. Ezt jelzi, hogy 1913-ban 10 éves tervet irányoztak elő, mely a Tabán teljes területének rendezését foglalta magában, ám az I. világháború jelentősen lelassította a tervezett változásokat. A világháború alatt leálltak a megkezdett bontások, és a már kiürített házakba ismét lakók költöztek be.
A világháború után megint új tervek születtek. A leggrandiózusabb egy ún. szerpentinút megépítése volt, amely az Erzsébet hídból kiindulva további 8 budai városrészt (Gellérthegy, Naphegy, Sasad, Sashegy, Németvölgy, Orbánhegy, Mártonhegy, Farkasrét) érintett volna. Ehhez kapcsolódva a Tabán-völgybe csatlakozóudvaros bérházakat, míg a Nap-hegy és a Gellért-hegy oldalába szabadon álló bérvillákat képzeltek el. Egy másik terv a Tabán nagyvárosias beépítését szorgalmazta: főútvonalakat alakított volna ki, melyek mentén teraszosan hátranyúló, modern épületek alkották volna a városrész új képét. Mindkét, az egész Tabánt érintő terv megvalósítása 4-5 ezer ember kitelepítését jelentette volna. Az ő elhelyezésüket azonban a Trianon miatti bevándorlások következtében fellépő lakáshiány miatt nem lehetett megoldani. A terület átalakításának időpontja ismét kérdésessé vált. A városrész kiürítéséről azonban nem tett le a főváros. Egy 1927-es terv szerint a Tabán összes lakóját a Budaörsi úti bérházakba költöztették volna. A lakók nagy része azonban nem fogadta el a csereingatlant, így a városrész elbontása ezúttal is későbbre halasztódott. A városrész lebontásához a végső lökést a gyógyfürdőkről hozott 1929-es törvény adta meg. A Budapest mint fürdőváros koncepciónak megfelelően az idegenforgalmi szempont került előtérbe a Tabán rendezése során.
Közel félévszázad tervei után 1933-ban végül lebontották a Tabánt, miután drasztikus lépéssel a főváros felmondott az itt élő, ekkor mintegy 3700 bérlőnek. A bontás nemcsak lakóházakat, hanem négy itt működő iskolát is érintett. A terület ilyen formában történő átalakítása ellen a korabeli sajtóban cikkek jelentek meg, és széleskörű volt a fővárosi, lakossági tilta kozás is. A bontás ellenzői nem értették, hogy a főváros modernizációs törekvéseinek miért kell szükségszerűen együtt járnia ennek a romantikus, macskaköves utcákkal, lépcsőkkel tarkított, mediterrán hangulatú városrésznek az eltüntetésével. A bontás hírére állítólag naponta 8-10 festő próbálta megörökíteni az utókornak a Tabán utcáit és házait. A munkálatok során felmerült, hogy valamelyik jellegzetes utcáját meghagynák érintetlenül, de végül csupán a Duna-parti házsorhoz, néhány régi, műemlék jellegű házhoz és a területen lévő két templomhoz nem nyúltak hozzá. A Tabán további hasz nosítására a '30-as években új szabályozási tervet tárgyalt a főváros. A fürdőcentrum elképzelésen kívül az elegáns kertváros ötlete is felmerült, tehetős rétegek villáival. 1935-37-ben, ideiglenes jelleggel parkosították a Tabánt. Közben ásatások is folytak, ennek során római kori és középkori épületmaradványok kerültek elő. A két fürdő korszerűsítése és a szállodák megépítése továbbra is napirenden maradt. Ennek szellemében gyógyfürdő-szállóra írtak ki pályázatot, amely az elképzelések szerint csak az első lett volna a szállodák sorában, melyektől évente 3-4 ezer ember látogatását remélték. De ahogyan az első világháború a bontást, a második világháború az újjáépítést gátolta meg, sőt, mint később nyilvánvalóvá vált, ennek lehetőségét teljesen meg is szüntette. A II. világháborúban a még meghagyott tabáni épületek is megrongálódtak, melyeket a világháború után a romeltakarítás során elbontottak. Erre a sors ra jutott többek között a Rác templom is. A két fürdőben is komoly károk keletkeztek. A világháború után tehát a fürdőcentrum lekerült a napirendről, így az eredetileg ideiglenes jelleggel kiépített angolkertet tekintették a Tabán végleges hasznosítási megoldásának. 1964-ben az új Erzsébet híd átadásakor kiépítették az Attila út és a Krisztina körút végleges nyomvonalát, helyreállították a parkot, így a Tabán azóta is a ma ismert képét mutatja.
A főváros által megálmodott fürdőcentrum terve persze időről-időre ötlet szintjén továbbra is felmerült. A legkomolyabb elképzelés az 1980-as évek közepéről ismert, amikor egy svéd vállalkozói csoport a Rác fürdőhöz kapcsolódó szállodakomplexumot tervezett. A vitát végül a zöldterület javára az döntötte el, hogy a fürdők szolgáltatásait a most is ismert állapotukban a hazai vendégek is meg tudják fizetni, míg egy korszerű fürdőkomplexum kiépítése ezt nem tenné lehetővé. Emellett ebben az időben már a zöldterületek fogyása is valóságos problémát jelentett a Főváros számára, így ez is hangsúlyos érvként szolgált a tabáni terület változatlansága mellett.
A régi Tabán egy kis töredéke látható ma is. Többek között a plébániatemplom, Semmelweis szülőháza, a Szarvas-ház, az Árpád, a Döbrentei és a Czakó utca néhány épülete, a Rudas és a Rác fürdő is a régi Tabán emlékét őrzik. E néhány ház tartja életben annak emlékét, hogy hogyan válhat a városkép egy egyedülálló színfoltja legalább annyira az átgondolatlan várospolitika, mint a sorscsapások, háborúk, tűzvészek áldozatává.
A közelmúltban újra aktuálissá vált a Rác fürdő felújításával egybekötött luxusszálloda Tabánban való építésének koncepciója. A tervek szerint a szállodakomplexum területéről indulna a Gellérthegyi sikló is. A beru házás jelentős zöldterületek felszámolását jelentené. Az előkészületek már megkezdődtek: a Tabán egy részét közterületről építési területté minősítették át, és a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal engedélyt adott mintegy 50-60 ősfa kivágására is. Az ATTAC Magyarország heves tiltakozásba kezdett a környezetpusztítás ellen. A közelmúltban tűntetést szervezett, nyílt levélben kérte Demszky Gábor főpolgármester és Sólyom László köztársasági elnök támogatását. Az ATTAC információi szerint a - vitatható értékű - beruházás a Széchényi-hitel keretében 750 millió forintos állami támogatást kapott, és a főváros 25%-os részesedéssel bír a beruházó Rt.-ben. A civilek érvelésének alapja, hogy a zöldterületekkel mostohán ellátott Budapest egy sajátos hagyományú, ritka, összefüggő zöldterületét rombolná a beruházás. Az ATTAC a Tabán mellett kardoskodva arra is figyelmeztet, hogy Budapest belső területein a zöldterek aránya nem éri el az EU által előírt minimum felét sem, így becsüljük meg, amíg délutánonként kiülhetünk a Tabánba!
Nagy Áron, Szegő Dóri