Hajdanában egy-egy nagyobb tűzvész egész városokat, városrészeket pusztíthatott el, nem beszélve a kisebb településekről. Éppen ezért a tűzoltás a városi élet egyik legkomolyabb feladatai közé tartozott: a városban működő céhek mindegyikének meg volt a maga jól körülhatárolt feladata, amelyért tűz esetén felelős volt. Krónikánk következő lapjain a pest-budai tűzoltóság kialakulásáról, megszervezéséről olvashatunk érdekes adalékokat. (Közreadja: Fodor Béla)
Éjjeli tűzesetkor az illető utca ablakaiba égő gyertyákat volt köteles állítani mindenki. A tűzhöz elsősorban a kéményseprő és az ács céh mesterei és legényei vonultak ki. A lovas, szekeres céhek – serfőzők, molnárok, fuvarosok, bérkocsisok – a Városház térre és a tűzoltószertárakba vágtattak. Az utcák lámpásait az üveges, a mézeskalácssütő és a képfaragó céh tagjai gyújtogatták. A Duna-parton a lajtos kocsi hordóit a napszámosok, a favágók és a targoncások töltögették. A városi szivattyús, azaz a vízipuskás szekerek szivattyúit a lakatos, a rézöntő, a bognár, a fazekas, a sarkantyúkovács, a bádogos, a kádár, az övcsináló, a kalapos, a kordoványos tímár és a patkószegkovács céh emberei nyomkodták. Az egyes háztulajdonosok vízipuskái mellé a szappanfőző, a reszelővágó, az esztergályos, a fésűs, az orgonamíves, a kövező, a pálinkafőző és az ecetfőző céh volt beosztva. A Duna-parton a víznek a lajtos szekerekbe való szivattyúzása a tímárvarga céh dolga volt. A vedrekkel való sorbaállást a halász és a molnár céh végezte, a vizet a sütő, a szatócs, a kertész és a keményítő céh meregette. Sort állott a kézről kézre adogatott bőrvedrekkel minden kefekötő, paplanos, gyékényfonó, kesztyűs, kékfestő, tűkovács, köszörűs, magyar és német szabó, harisnyakötő, táskacsináló. A létrákat a serfőzők, asztalosok és kötélverők cipelték. A már elégett, de még parázsló tetőgerendák elhamvasztása és földdel való betemetése a kéményseprő, az ács, a cserepező, a téglaégető és a kőfaragó céh kötelessége volt. A sebesülteket a borbély és a patikus céh mesterei kezelték, az utcára kimentett javakra a kereskedőház tagjai ügyeltek.
Az 1810. szeptember 5-én délben kitört tabáni (vízivárosi) tűzvészt egy Schuller nevű szőlőműves pintérmester házában történt baleset okozta. Az egész Víziváros kinnt dolgozott a hegyi szőlőkben, nem akadt senki, aki oltott volna. Víz sem volt a hegyoldalban, így később borral próbálkoztak oltani, de sikertelenűl. Négyszáz ház égett le, elpusztultak a katonai raktárak, a tűz belekapott a tabáni rác templomba és a katolikus plébániatemplomba. Elpusztult a Duna-vizet a Várba felnyomó Kempelen Farkas tervezte vízvezeték is. A tűz feljutott a Krisztinavárosba, a szikrákat az orkánná fajult szél a Várba, sőt Pestre is átvitte. József nádor lóháton vágtatott le, az Esterházy-regiment gránátosait vezényelte ki az oltáshoz.
Amikor az 1880-as években a Vízivárosban is megjelent a vízvezeték, és már működött az óbudai víztorony, megjelentek a lovas, trombitás, csengős robogó tűzoltókocsik, és a tűzoltók már tömlőkkel locsolták a tüzet.
E sorok írója, mint ötéves vízivárosi kisfiú jól emlékszik arra a Budára is átlátszó óriási tűzre, mely 1890-ben pusztította el a pesti lipótvárosi Gyapjú utcában volt Német Színházat. A hatalmas füstöt a vízivárosi Kapás utca sarkán bámulta az utcai riadt tömeg...
Forrás:Honismert 2004 márc-ápr /Pejó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése