SALY NOÉMI:A Horváth kerttől a szerb ABC-ig

Az Ördögárok hídfőjére a Krisztinaváros déli határát jelző Horváth-kert végében már csak a vízen járók védőszentje, Nepomuki Szent János szobra emlékeztet: a játszótérnek, a sétálóknak hátat fordítva mosolyog a semmibe. A kis hídnak nyoma sincs, a patak szennycsatornaként hallgatja, hogy morajlik fölötte naphoszszat a "tabáni sztráda" járműfolyama. Itt állt a budai körút krisztinavárosi szakaszának utolsó kávéháza, a rövid életű Palota. 1909-ben bukkan fel a címtárban, Mayer János neve alatt. 1914-ben már hiába keressük. Az egyetlen ismert fénykép tanúsága szerint elegáns, szép hely volt, talán túl szép is ehhez a kisvárosias környezethez.
Haladjunk tovább a Tabán központja, a Szarvas tér felé. Névadója, az Arany Szarvas-ház ma is áll: néhány társával együtt tanúsítja, mit pusztított el hetven esztendővel ezelőtt a fürdőnegyedről, pénzes beruházókról álmodozó városvezetés. A pár éve elvégzett műemléki helyreállítás során kiderült: a háromszög alaprajzú, copf stílusú lakóház valójában három épületből állt össze eggyé. Mai formáját az 1810-es nagy tűzvész után egy évvel nyerte el: ekkor Sághy Ferenc volt a tulajdonosa.
A tabáni hajóhídfő körzetében állt a budai Hét Választó Fejedelem fogadó, amelynek szintén már régóta működött kávéháza. A Rudas és a Rácfürdőnek a török kor óta ugyancsak. Ezért nem mondhatjuk teljes bizonyossággal, hogy Gaál György épp a Szarvasról beszél, amikor hőse, a sógorához mulatságos leveleket intéző "tudós palótz" 1803-ban erről panaszkodik: "Tsak igaz az, hogy a kabak addig úszkál a vizen, még elnem merül: én-is a kedves Halbel tzvölfli Bankánál (a Rátzvárosi Kávéházban) mind addig megjelentem, még az erszényemet a játék kórsága megnem lapitotta, és így nem ott híztam, a hól bíztam."

A XVIII-XIX. századi Tabán arculatát három népcsoport határozta meg: a szerbek, akikről a negyedet sokáig Rácvárosnak nevezték, a németek és - legkisebb számban - a magyarok. A Szarvas-ház a szerb kultúra fellegvára volt. Míg hazájuk török uralom alatt állt, a szerb értelmiségiek Pesten és Budán alakították ki irodalmi nyelvüket, itt nyomtatták könyveiket, lapjaikat.
Urosevics Danilo tavaly megjelent könyve, a Tabán - Szerbek a budai Tabánban, képekben külön fejezetet szentel a régi századelő nyelvújítási mozgalmának. E mozgalom egyik vezéralakja a Goethe által is igen nagyra tartott Vuk Karadzsics, aki 1810-ben és 1814-ben is vendégeskedik itteni barátainál, a fürdőkben gyógyulást keresve. Kik a barátai? Vitkovics Mihály, két nép irodalmának közös büszkesége és fivére, Jovan, a Tabán pópája. Luka Milovanov, aki segít összeállítani Karadzsicsnak az első modern szerb nyelvtankönyvet. Szava Mrkalj, aki Milovanovval együtt korszerűsíti a szerb ábécét.A Szarvas-ház irodalmár lakói közül hármat is említhetünk, akik ugyanabban az időben élnek és dolgoznak itt:
Sima Sarajlija, Jovan Pacsics és Jakov Ignjatovics budai városatya, "a szerbek Jókaija".
E jeles férfiak sűrűn látogatják a szemközt lakó pálos szerzetest, Virág Benedeket is, s az ő révén ismerkednek a kor magyar, német, román, szlovák íróival, nyelvújítóival.
1838-ban, a nagy árvíz idején a Szarvas menedékházzá válik. A budai dombokra menekülők idecsónakáznak a jégtáblák között, dideregve szimatolnak forró kávé után. Barabás Miklós szörnyű mérgesen emlékszik a kávés feleségének eljárására:
"…a Szarvas kávéházba mentem reggelizni, ahol olyan ügyes tulajdonosné volt, hogy mikor meghallotta, hogy Pesten mindent a fele porcióra szállítottak le, ő is rögtön elég apró poharat tudott előteremteni a fele adagok számára. Én annyira fölingerültem a kapzsiság láttára, hogy fönnhangon így kiáltottam a vendégekhez: »Pesten a szükség kényszerítette a kávésokat arra, hogy árvíz idején csak fél porciókat adjanak, de tegnap már a vidékiek is bejöhettek a városba, s így a kávésok is a rendes adag kávét adják…« Ezzel otthagytam a kávéházat, s azt hiszem, a pestiek mind otthagyták."
Hogy valóban a kapzsiság vagy inkább a józan asszonyi takarékosság, a készletek szűkössége vitte-e a kávésnét a Barabást felháborító elhatározásra, nem tudjuk. Mindeközben viszont Christen kávéssal az árvíz idején bátor és önfeláldozó magatartásukkal kitűnt polgárok névsorában találkozunk…
1845, lecsillapodtak a budai kedélyek. Lakner Sándor színes riportban mutatja be a Hölgyfutár hasábjain a Szarvas kávéház vasárnap reggel szentmise helyett játékba merült vendégeit:
"Egy pár filiszterileg gépszerűes dominóhős üldögélt a gyér asztalok egyikénél, phlegmatico-mathematicus képekkel számítgatva ujjaikon filléres nyereség- vagy veszteségeiket. Kiváló példányai ma csupán fővárosunkban lelhető mintapolgároknak, kik... fejvakarva borzadoznak ama rettentő csapás ellenében, miszerint a magyar szó Buda városában is széltében lábacskára kapogatni kezdeget."
Ezután már csak a kávésok nevét sorolhatjuk, akik hosszabb-rövidebb ideig szolgálják a magyar szóra kapogató tabáni polgárokat: az 1860-as években Martinovics Elek, 1877-ben Raitz Ferenc, 1880-tól 1888-ig Schieszl György, 1890-ben Fill Mihály (Ferenc fia később a Döbrentei utca 4.-ben folytatja apja mesterségét), 1891-től tíz esztendőn át Pertl István, 1902-től 1910-ig a gyönyörű nevű Czrnagoracz Szilárd, majd további két évig szegény özvegye, 1912-ben Hoyer Rezső, 1913-tól 1916-ig pedig Jiraskó Vilmos, az utolsó évben egy Kestler nevű kollégával vagy rokonnal társulva. A két háború között a helyiségekben már patika működött.
Akinek tavaszodván kedve kerekedik végigsétálni pár lépésnyi igazi tabáni macskakövön, az lépdeljen föl a Szarvas teraszára. 1894-ben az Erzsébet híd építése kapcsán a tér szintjét két teljes méterrel lesüllyesztették, ezért néz velünk farkasszemet a régi pincefal, magasodik fejünk fölött a járda.

Népszabadság 2004 július 17

HELBING FERENC:TABÁNI KÉPEK

Aláfestő zen:Szívemben bomba van.......(Budapest bár)

HELBING FERENC,A TABÁN FESTŐJE(1870-1958)

....................................... Helbing Ferenc grafikája:KIRKÉ

Művészeti tanulmányait az Iparrajziskolában és az Iparművészeti Iskolában végezte, majd nyomdavezetőként helyezkedett el. 1906-ban az Iparrajzisk., 1910-től az Iparművészeti Isk. grafika tanárává nevezik ki, majd rektora volt 1927 és 1936 között. A Wodiáner-féle könyvtábla pályázaton tűnt fel, majd a Révai-féle pályázaton is sikerrel szerepelt. Címlaptervei szorosan a könyv tartalmához igazodnak. 1898-ban a Költők albumára hirdetett pályázaton első díjat nyert. Karierrje szorosan kötődik a litográf technikához, kezdetben. Magyar bankjegyek tervezésével is hírnevet szerzett. A Magyar Nemzeti Galériában megtekinthetőek az alkotásai. 1920 és 1935 között számos bélyeg tervét készítette el, az 1920-as évek meghatározó bélyegtervezője volt Magyarországon. A Koronás Madonna sorozat 5000 koronás értékének tévnyomata, a Fordított Madonna az egyik legértékesebb magyar bélyegritkaság.

Helbing Ferenc grafikája: Az 1920-as 1000 koronás bankjegy

Művészeti munkássága jobbára az alkalmazott grafikához kapcsolódott. Szecessziós stílusú könyvillusztrációkat (Keleti mesék, Magyar-hun mondák képekben), kötés-, címlap- és fedélterveket, ex libriseket, bélyeg-, bankjegy- és éremterveket (Corvin-koszorú), egyedi grafikai lapokat, díszokleveleket és plakátokat készített. Jelentős érdemei vannak a modern sokszorosítógrafikai eljárások hazai meghonosításában. Kiváló réz-, fametsző és litográfus volt, s a magyar reklámgrafika úttörői közé tartozott. Munkáival sikeresen szerepelt a hazai és a nemzetközi kiállításokon és pályázatokon. Tagja volt a századelő és a két világháború közti korszak művészeti egyesületeinek (Magyar Aquarell- és Pasztelfestők Egyesülete, Magyar Grafikusok Egyesülete, Magyar Rézkarcolóművészek Egyesülete stb.), valamint egyik vezetője a művészetirányító kormányzati szerveknek (Magyar Országos Képzőművészeti Tanács, Műemlékek Országos Bizottsága, Egyházművészeti Tanács, Országos Ösztöndíj Tanács). A 40-es években még részt vett kiállításokon, s mivel művésztanári működése során festő- és grafikusnemzedékek egész sorát nevelte fel, hatása kitapintható a XX. sz. második felének magyar művészetében is (tanítványai közé tartozott - többek között - Zórád Ernő, Kaesz Gyula, Szántó Piroska, Bálint Endre, Amerigo Tot, Sigismund Kolos-Vary).

- Annak idején, közvetlenül a lebontás előtt rengetegen fotózták, festették a Tabánt. Kiket ismert, kiket becsült közülük?-kérdezték egy interjúban Zórád Ernőt 2002-ben.

"Talán a Göböly Jóskát, aki ma is él. Valamivel fiatalabb nálam. Ő is a Fehér sas téri polgáriba járt, onnan ismertem. Találkoztunk akkor is, amikor ott, kint festettünk. Említhetném még egykori igazgatómat az iparművészeti iskolán, Helbing Ferencet vagy Haranghy Jenőt. Helbing arról volt nevezetes, hogy ő rajzolta a pengőbankjegyeket."

TABÁN, FESTMÉNY, HANGULAT

A zongoránál Zórád Ernő...(*027)

TABÁN, FIÁKER, KONFLIS

Az 1870-es évekig Buda és Pest közlekedése nem függött úgy össze, mint napjainkban. Az első állandó Duna-hidunk, a Lánchíd felavatásáig (1849) ugyanis rendkívül körülményes volt a két város közötti átkelés. Az 1767 óta működő egyetlen hajóhíd annyira nem volt megbízható, hogy olykor előfordult, hogy valaki átkelt az egyik partról a másikra, és több napig nem tudott visszatérni, pl. egy hirtelen jött jégzajlás következtében (maga Széchenyi is járt így egyszer). De önmagában még a Lánchíd is kevés volt ahhoz, hogy rendszeres forgalom alakulhasson ki Buda és Pest között - erre igazából csak 1876-tól, a Margit híd átadásától nyílt lehetőség a fiatal (1873) fővárosban. Éppen ezért az első bérkocsik, majd később az omnibuszok vagy Pesten, vagy Budán közlekedtek, és az őket működtető társaságok is függetlenek voltak egymástól.


................................. BÉCSI FIÁKER (kétlovas bérkocsi)

A 18. század végén jelentek meg az első pest-budai bérkocsisok, akik „pénzért kitsinn hordanak ide s tova akárkit”. Egy 1827-es császári rendelet már szabályozta a bérkocsizást (a „rutinvizsgára” a mai Vérmezőn került sor), számuk ugyanis rohamosan nőtt: 1810-ben Budán már 100 fiákerest számoltak össze. A bérkocsiknak két változata volt: az egyfogatú konflis (angolosan konfortábli), valamint a kétfogatú fiáker – természetesen ez utóbbi volt az elegánsabb. A kocsisok elsősorban svábok voltak, akik nem mindig voltak figyelmesek utasaikkal, de más járókelőkkel sem: „Mult csütörtökön, este tized fél órakor, midőn éppen a magyar színházból a nép jőne, az Úri-útzában, éppen a posta hivatal előtt, egy esze nélkül nyargaló bérkocsis egy embert tiportatott le, ki, mint hallom, kevés perecz után kiadá lelkét, mert a kocsikerék fején ment keresztül…” – írta egy újság 1842-ben. A 19. század közepére már erős céhük és lapjuk (Bérkocsiipar) is volt – az előbbit egy 1872-es rendelet szüntette meg. 1929-ben már nem számíthatott sikkesnek fiákeren utazni, ugyanis már csak egyetlen egy szállított utasokat, konflisból ekkor még 200-nál is több futott a városban.

............................KONFLISOK KORFUN(egylovas bérkocsik)

A bérkocsisok rendszeres zugligeti célpontja volt a 18. század végétől egészen az omnibusz megjelenéséig (1832) a Laszlovszky-major, ahová Laszlovszky József rendszeresen hívott előkelő vendégeket, majd fia az 1820-as években kocsmát is nyitott, illetve a nem messze lévő, az 1790-es évek végétől működő Szarvas vendégfogadó, mely szintén óriási népszerűségnek örvendett ebben az időben.
Zugligetbe elég kellemes, lankás (kővel borított) út vezetett, a fogadók könnyen megközelíthetőek voltak még kedvezőtlen időjárás esetén is. Nem így a Szép Juhászné felé vagy a mai Istenhegyi út vonalában, mely utak meghódítására általában csak fiákeresek vállalkoztak, és azok is gyakran megálltak pihenni (ilyen pihenő és itató egykori helyét jelzi egy emlék-vályú az Istenhegyi út mellett).

.......................................TABÁNI KONFLIS

Krúdy Gyuláról mondja a fáma: Este gyalogosan átsétált a Tabánba, ahol barátai és hívei várták. A pesti polgármesterek éjjel - nappalra konflist rendeltek mellé, amely mindenhová követte őt, s ha elfáradt felült rá. Egy tabáni kocsma volt a törzshelye, amely a „Mély pincéhez” volt címezve. Hajnali 3-4 óráig evett-ivott a pincében, amikor is a hívei fölkísérték, ekkor már fölült a konflisra. A kocsis, mint harminc éve minden hajnalban, megkérdezte: - Hova megyünk Gyula úr? S a válasz mindig ez volt: - Haza, a kis kitérővel. Amely alatt azt kellett érteni, hogy a mostani Erzsébet tér környékén mindig talált magának egy-egy bolyongó szépséget, akit felültetett a bakra, mondván, hogy „rossz nő”, úriember mellé nem ülhet a kocsiba. Hazavitte… Később írni kezdett délelőtt tíz óráig, aminek végeztével az örömlány ruháit kirakta a folyosóra, mert hogy, ne öltözzön fel úriember lakásában, aztán ő maga is lefeküdt.Történt egyszer, mikor hajnali négykor barátai felkísérték a pincéből, a konflisos feltette a szokásos kérdést. - Hova megyünk Gyula úr? Ám a válasz meglepő volt: - Székesfehérvárra! Az öreg kocsis zokszó nélkül megfordítatta a lovakat, és elindult a Gellért szálló irányába a Fehérvárra vezető úton. Krúdy két napig nem volt Budapesten. Harmadnapra ismét megjelent törzshelyén. Rajongói kérdésekkel ostromolták, hogy hol volt két napig. Nagyot szívott cigarettájába, s messze-messze nézve annak füstjébe, elmélázva így szólt: - Most 25 éve 1901-ben a Fehérvár melletti Mór kiskocsmájában a vendéglős remekbe sikerült birkagulyásából ettem és ihattam a borából is. Tegnap előtt hajnalban-annyi év után- a szél felém fújta a hajdan volt gulyásnak az illatát, így hát lementem és megnéztem, hogy van-e még belőle. Volt.

(forrás:hegyvidék.com)

MÁLY GERŐ ÉS GÓZON GYULA ÉNEKEL

ESTI SZÉL RINGATJA CSÓNAKOM.....