A Régi Sipos vendéglô a mai napig a régi Óbuda emlékképét idézi. Ez legfôképpen Fejér Miklósnak, az üzletvezetônek köszönhetô, noha a vendéglôt ma már nem egyedül, hanem a lányai segítségével měködteti. Óbuda díszpolgára nemrég ünnepelte 80. születésnapját.
Több évtized a vendéglátásbanmérhetetlenül nagy idô. Nem csoda, hogy a tulajdonos számos tapasztalatról, csodálatos emlékekrôl mesélt beszélgetésünk során.
Ha valaki az Ön nevét hallja ma Óbudán, akkor egybôl a Sipos vendéglô jut eszébe. Azt jóval kevesebben tudják, hogyan volt korábban. Meséljen egy kicsit az életpályájáról,hogyan jutott el idáig. Miként kezdte a vendéglátószakmát?
Fejér Miklós: A nagymamának az 1900-as évek elején aTompa utca és a Páva utca sarkán kocsmája volt. Mikorô kiöregedett, anyám egyik testvére vitte tovább az üzletet,akinek a Tabánban a Döbrenteni u 9. szám alatt’30-tól 48’-ig volt egy nagyon híres vendéglôje Háromcsôrě Kacsa néven, amit nem államosítottak. ’48 végén, a tulajdonos halála után a vendéglô megszěnt;majd Rákosi Mátyás központi könyvelésére kerültem –akkor már megkezdôdtek az államosítások, aztán az egyik rokonom ’55-ben gebines üzletet kapott, ott lettemújból vendéglátós. Abban az idôben, az ’50-es évek végén és a ’60-as, ’70-es évek elején a Dél-Pesti Vendéglátó-ipari Vállalatnál dolgoztam. A nagy kiugrásom az volt, hogy a Duna-parton működött a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem alatt a Matróz Csárda, ahol árultak csigát, békát, rákot, teknôsbékát és mindenféle olyan halat, ami a magyar folyókban és tavakbantalálható. Nagyon jól ismertem az Észak-Magyar Vendéglátó-ipari Vállalat igazgatóját, Sárai Józsefet, akia ’70-es években megkérdezte, hogy nem lenne-e kedvem átjönni Budára. Átkerültem a Fillér utcába a Kikelet nevě vendéglôbe, ott voltam 5 évig, onnan a’70-es évek végén Óbudára kerültem a Kenyeres utcai Hörpintô vendéglôbe. A ’80-as évek elején nagy rombolás volt Óbudán, amikor a régi épületeket lebontották, a Sipost is le akarták bontani. Az akkori vendéglátóigazgató és a tanácselnök gondoltak egy nagyot, hogy ezt a patinás nevet mégsem kellene az enyészet martalékává tenni. Azt mondták, hogy a Fô teret sétáló térré teszik, és a Lajos utcában lévô Sipos helyén egy 10 emeletes épület lett volna, de ezt nem hagyták. A bontás megszünt pénzhiány miatt, és így kerültem én a Fô térre. Csodálatos 12 évet töltöttem ott. Az ország és avilág színe-java megfordult a Siposban. Külföldi vendégeket is vendégül láthattunk: többek között JacquesChirac-ot és Helmut Kohl-t.
Vendéglátó-ipari nagyvállalattól átkerülni a magánszférába elég nagy különbséget jelenthetett. Mi volt a legjelentôsebb változás az Ön életében?
F. M.: Minden üzletet úgy kezeltem, mintha a sajátom lett volna, csak valaki felé el kellett számolni.Tisztességgel, becsületesen elszámoltam, mint egy jó férj a felesége felé. Én már a privatizációs korszak elôtt magántulajdont üzemeltettem.
Miért éppen Óbudát választotta élete, munkája helyszínéül?
F. M.: Nincs ebben olyan nagy titok, sorsszerěen történt minden. Ha valaki szereti a szakmáját, akkor mindenhol ugyanazzal a precizitással dolgozik. Csak az ismeretségen múlott; azon, hogy pont engem kerestek meg. Azon múlik minden. Én világ életemben nagy sportrajongó voltam, talán nincs is olyan sportág, ahol ne lennének
ismerôseim, barátaim. Mind jártak nálam, vitték a hírét a vendéglômnek maguktól. De megfordult nálunk a NATO fôtitkára, akinek külön kikötése volt, hogy nem kíváncsi hangzatos éttermekre. Egy kültelki kiskocsmára vágyott, elhozták hát hozzánk. És mondanom sem kell, nagyon jól érezte magát.
A vendéglô hétköznapi életében elôfordulnak nehézségek, ittmost elsôsorban a vendégekre gondolok. Volt emlékezetesen nehéz vendége?
F. M.: Az élet olyan, hogy nem süt mindennap a nap, és nem esik mindennap az esô. Vannak jó napok, rossz napok. Van, aki bejön, és lehet, hogy rossz napja van; ezt egy jó szakembernek kedvességgel, udvariassággal, figyelmességgel kell oldani, ezzel lehet minden vendég kedvében járni. Több mint három évtizede Óbudán dolgozom. Itt mindig úgy kell dolgozni, hogy bele is tudjálnézni az emberek szemébe. Nem lehet etikátlanul viselkedni senkivel szemben. Soha nem okozott problémát a vendégek kedvében járni, mindig ehhez tartottam magam.
Melyek azok a dolgok, amelyek még ennyi év után is motiválják?
F. M.: Ma már a lányaim dolgoznak javarészt – nagyon jól –, de amíg az ember tud mozogni, addig ha más nem is, de egy „jó estét”, egy „jó étvágyat” a vendégeink felé mindennap kijár tôlem. Szívesen beszélgetek, válaszolok
a kérdésekre és tanácsot adok, de már nem avatkozom bele a napi apró, lényeges dolgokba. Mára ez maradt az én fô feladatom.
Melyik ebben a kapcsolatrendszerben a fontosabb: inkább Önnek hiányzik még mindig a szakma, a vendéglátás, a törzsvendégek; vagy éppen fordítva: inkább a vendégek igénylik azt, hogy Ön itt legyen, kezet tudjanak fogni Önnel, és tudjanak pár jó szót váltani? Kétpólusú kapcsolatrólvan szó, mégis lehet, hogy az egyik oldal erôsebb a kettô közül.
F. M.: Nem hiányzik egyik sem, mert természetes dolognak veszem azt, hogy találkozzak az emberekkel. Akárhová megyek, mindenütt találkozom vendégekkel;és vannak olyanok, akikkel rég ismerkedtem meg, még vendégeim voltak, és ma már a barátaim. Viszont soha nem lépem át azt a határt, amit egy vendéglôsnek ismernie kell – mindig vendégként kell kezelni a barátot is.
Hihetetlen szakmai múlttal és nagyon szép életúttal rendelkezik. Amikor végigtekint rajta, talál-e olyat, amit mé mindenképpen megvalósítana?
F. M.: Ebben a szakmában nincs olyan, hogy muszáj. Csinálja valaki kedvtelésbôl, vagy csinálja valaki a szakmája szeretetébôl. Vagy egyszerěen észre sem veszi, csak teszi a dolgát nap mint nap. Kevesen mondhatják el 2007 végén, 2008 elején, hogy látták a Jávort udvarolni, a Tabánban a Horti Pistát kiszolgálni már önmagában is felemelô. De ugyanígy szeretem a hétköznapokat is,hiszen aki ide betér, ugyanúgy kell fogadni. Tisztelettel.
S. T.
Forrás:ÓBUDAI EST 2008 2.szám
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése