Krúdy és a nők - hálás téma. Hiszen szinte az egész
életmű központi magva a szerelem. Az író alakmásai (Szindbád, Rezeda Kázmér) elképzelhetetlenek a tollán életre keltett hölgyek, Majmunka, Császár Fruzsina, Késő Fáni, Galamb Irma, Antónia, Estella s a többiek hosszú sora nélkül. De mi most nem a novellák és regények százféle leány- és asszonyalakját mutatjuk be, hanem azokat a nőket, akik hosszabb-rövidebb ideig fontos szerepet játszottak az író magánéletében. Azt nem mondhatjuk, hogy főszerepet, mert - sajnálatos vagy nem - Krúdyt még szerelme tetőfokán is csak hetekre, hónapokra ragadott magával egy-egy leány vagy asszony. Aztán folytatta bevált életformáját, csatangolt a városban, hosszasan üldögélt terített asztalok mellett, ha kedve úgy hozta, nekivágott az országnak, s olykor hosszú időre eltűnt otthonról, beköltözött "egy barátságos házba", vagy, ha anyagi helyzete engedte, egy-egy szálloda bennlakója lett. Alkalmatlan volt a családi életre. Folyton menekült. Ennek oka az ő nagy-nagy otthontalansága. A szülői házát is otthagyta tizenhat évesen. Ha tetszik lázadásból, ha tetszik azért, mert egy restellni való családi titok mérgezte odahaza a levegőt. Apja csak sokadik gyermekük születése után vette feleségül azt a nőt, akivel együtt élte le az életét. A tizenhat éves szökevény írópalánta nem hozott jó mintát hazulról a boldog házaséletről.
Korán kezdte Krúdy Gyula a női nem megismerését. Első erotikus élményeinek írásos emlékei vannak. Egyik leglíraibb prózai művében, az N. N. Egy szerelem-gyermek című "regénykéjében" mesélte el emlékezetébe örökre bevésődött gyerekkori élményét, egy majdnem vele egykorú kis szolgáló karjaiban szerzett érzéki benyomásait. Már itt érezhető az elveszett otthon, az édesanya simogató keze utáni nosztalgia. Krúdy korán kiszakadt családja, testvérei köréből. Tízévesen Szatmárba, egy évvel később a podolini kegyesrendi algimnáziumba küldték tanulni. A felvidéki kisvárosban találkozott először a szerelemmel. Wittkó Irmának hívták a tizennégy-tizenöt év körüli kislányt, aki megdobogtatta a nyíregyházi diák szívét. Idősebb volt ifjú
Korán kezdte Krúdy Gyula a női nem megismerését. Első erotikus élményeinek írásos emlékei vannak. Egyik leglíraibb prózai művében, az N. N. Egy szerelem-gyermek című "regénykéjében" mesélte el emlékezetébe örökre bevésődött gyerekkori élményét, egy majdnem vele egykorú kis szolgáló karjaiban szerzett érzéki benyomásait. Már itt érezhető az elveszett otthon, az édesanya simogató keze utáni nosztalgia. Krúdy korán kiszakadt családja, testvérei köréből. Tízévesen Szatmárba, egy évvel később a podolini kegyesrendi algimnáziumba küldték tanulni. A felvidéki kisvárosban találkozott először a szerelemmel. Wittkó Irmának hívták a tizennégy-tizenöt év körüli kislányt, aki megdobogtatta a nyíregyházi diák szívét. Idősebb volt ifjú
gavallérjánál, de Gyula diák koravén fiúcska lévén, többnek nézett ki esztendei számánál. Az akkori idők etikettje szerint szabályosan levizitelt a lányos háznál, s a szülők is szívesen fogadták a jó vágású, víg kedélyű, jó modorú úrfi - természetesen szülői ellenőrzés melletti - látogatásait. A bimbózó kamaszszerelemből nem lett semmi. Irma kisasszony később hozzáment egy helybéli gimnáziumi tanárhoz, s szült neki hét gyermeket.
A további diákéveket már otthon töltötte, szülői felügyelet mellett. Ám nem olyan szoros a gyeplő, hogy a még kiskorú diák ne keveredhetne a helyi bohémek közé. Két nyírségi korhely, egy kegydíjas, kiöregedett színész és egy megfeneklett költő vezette be az ifjú Krúdyt a kocsmázás és a szoknyák körüli titkokba. Családja persze nem nézte jó szemmel kimaradozásait.Mikor a rövid debreceni és nagyváradi kitérők után, a millennium évében a fővárosba érkezett, már majdnem mindent tudott a borról, a nőkről és a szerelemről. A tollával akarta meghódítani a várost, éppúgy, mint Balzac hőse, Rastignac Párizst. Eleinte józsefvárosi hónapos szobák mélyén húzta meg magát, kiskocsmákban üldögélt, helyismeretet s ezzel együtt új barátokat szerzett. Apja hiába utazott utána Pestre, hiába íratta be fiát az egyetemre, fölöslegesen kecsegtette a Sorbonne lehetőségével. Az ifjú Krúdy elverte a tandíjra hagyott pénzt, egyetemre soha nem járt, még a könyvtárak tájékát is elkerülte. Az élettel ismerkedett, az volt az egyeteme. Hogy belelásson az emberi szívekbe, nem kellett vaskos köteteket lapozgatnia.A szerelem is hamarosan beköszöntött az életébe. Szíve választottjával előbb olvasták, mintsem látták egymást. Spiegler Arabella (írói álnevén: Satanella) írásai megjelentek abban a debreceni lapban, ahol Krúdy segédszerkesztő volt. A kezdő prózaíró fővárosba küldött novelláinak megítélését egy pesti szerkesztő Bella kisasszonyra bízta. A személyes találkozás egy irodalmi körben történt. Bár az utcákon
A további diákéveket már otthon töltötte, szülői felügyelet mellett. Ám nem olyan szoros a gyeplő, hogy a még kiskorú diák ne keveredhetne a helyi bohémek közé. Két nyírségi korhely, egy kegydíjas, kiöregedett színész és egy megfeneklett költő vezette be az ifjú Krúdyt a kocsmázás és a szoknyák körüli titkokba. Családja persze nem nézte jó szemmel kimaradozásait.Mikor a rövid debreceni és nagyváradi kitérők után, a millennium évében a fővárosba érkezett, már majdnem mindent tudott a borról, a nőkről és a szerelemről. A tollával akarta meghódítani a várost, éppúgy, mint Balzac hőse, Rastignac Párizst. Eleinte józsefvárosi hónapos szobák mélyén húzta meg magát, kiskocsmákban üldögélt, helyismeretet s ezzel együtt új barátokat szerzett. Apja hiába utazott utána Pestre, hiába íratta be fiát az egyetemre, fölöslegesen kecsegtette a Sorbonne lehetőségével. Az ifjú Krúdy elverte a tandíjra hagyott pénzt, egyetemre soha nem járt, még a könyvtárak tájékát is elkerülte. Az élettel ismerkedett, az volt az egyeteme. Hogy belelásson az emberi szívekbe, nem kellett vaskos köteteket lapozgatnia.A szerelem is hamarosan beköszöntött az életébe. Szíve választottjával előbb olvasták, mintsem látták egymást. Spiegler Arabella (írói álnevén: Satanella) írásai megjelentek abban a debreceni lapban, ahol Krúdy segédszerkesztő volt. A kezdő prózaíró fővárosba küldött novelláinak megítélését egy pesti szerkesztő Bella kisasszonyra bízta. A személyes találkozás egy irodalmi körben történt. Bár az utcákon
sétálgató írójelölt korábban is láthatta későbbi aráját: a fényképe ugyanis több éven át díszelgett a híres Calderoni látszerészcég Váci utcai kirakatában. Noha elég nagy a korkülönbség köztük - tíz év -, hamarosan megtartják az eljegyzést, majd a jogilag még nem nagykorú Krúdy el is veszi az eladósor határán már egy kissé túllépett leányt. Krúdy apja hiába tiltakozott a tervei ellenére való frigy miatt. Győz a szerelem. Az ifjú pár beköltözik az após Király utcai lakásába, az úgynevezett Pekáry-házba, amely később róluk-miattuk híresül el.
Hamarosan gólya kelepel a kéményen. 1900 őszén megsz
Hamarosan gólya kelepel a kéményen. 1900 őszén megsz
ületett legeslegifjabb Krúdy Gyula. Néhány hónapig négy férfiú szerepelt ezen a néven az anyakönyvekben: a 48-as veterán, a nyíregyházi ügyvéd, a pesti író-süvölvény és a pár hetes csecsemő. Krúdy apja azonban váratlanul meghalt, nem érte meg a huszadik századot. A fiatalasszony első gyermekük születése után megszűnt írónak lenni. Ne szépítsük a tényeket, nem jegyezték magasan nevét a századfordulós irodalmi tőzsdén. Egyetlen addig megjelent kötete alkalmi tárcagyűjtemény. Legifjabb Krúdy
Gyulánénak ideje se nagyon lett volna az irodalomra. Jöttek sorban a porontyok: négy szülés, három életben maradt gyermek, egy fiú (Gyula) és két leány (Ilona és Mária).A család benépesedése egyes házasságokban elsimítja az ellentéteket, még jobban összeforrasztja a párokat. Krúdyék esetében fordítva történt. A fiatal írónak szakítania kellett volna addigi életmódjával, esetleg állást vállalnia, de mindenképp több pénzt keresni, hiszen egyre szaporodó családot kell eltartania. A gondok elsősorban mégsem anyagi természetűek voltak. A szépreményű ifjú alkalmatlan bármiféle együttélésre. Első otthona elvesztése, Debrecenbe szökése óta soha sehol sem lelt otthonra. De akkor miért vette feleségül Spiegler Arabellát? Szerelmes volt, és imponálhatott neki asszonyának korábban elért irodalmi hírneve. Ez is igaz, de az évtizeddel idősebb leány egyfajta pótlék lehetett számára, olyasvalaki, aki betölti mellette a korán elveszített anya szerepét.Krúdy Gyula az 1900-as években elkezdte kétlaki életmódját. Igazi otthona a szerkesztőségek, szállodai különtermek, kávéházi márványasztalok, éjszakai bohémtanyák vidéke. Az efféle életnek hatalmas az üzemköltsége. A három gyerek eltartásában bizony nagyobb segítség az asszony apja, a nagyapa. Krúdyék meglehetősen fura távházasságban éltek. Fennmaradt számos cédula, levélke, amelyeken kávéházi asztal mellől üzen, vagy pénzt küld hitvesének.
A külön élő férjnek csupán egyetlen mentsége van. Meg is fogalmazza a mindenkori írói életforma egyik nélkülözhetetlen feltételét. "Gúnyoljon ki! Nekem naponta szükségem van 2-3 órás magányra, amikor gondolkozom. Ezért élek még, ezért vagyok, ezért nem haltam meg, mert mindennap egyedül voltam darab ideig." (Idézi Krúdy Mária: Az első család. In: Krúdy világa. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, 1964) Tehát: feltétel nélküli odaadás, cserébe néhány, kosztpénz feletti vagy inkább helyetti, pénzajándék, és alkalmi látogatások a családi otthonból szerelmi légyottok helyszínévé degradálódó Király utcai lakásban. Semmiért - egészen.
Ráadásul Krúdy mindjárt a házasságuk elején megtiltja asszonyának, hogy irodalommal foglalkozzék. Mint egy zord cenzor, publikációs tilalommal sújtja a nejét. Valljuk meg, ebben a tiltásban volt egy adag elfogulatlanság is. Satanella alias Bogdán Bellából nem vált volna egy Kaffka Margit, de még Czóbel Minka sem. Házasságuk a tízes években már csak papíron létezett. Krúdy szállodákban (Meteor, Royal) lakott, válásról mégsem esett szó köztük, mígnem egyszer csak sürgőssé nem vált az ügy. De addig még sok leány és asszony fordult meg
A külön élő férjnek csupán egyetlen mentsége van. Meg is fogalmazza a mindenkori írói életforma egyik nélkülözhetetlen feltételét. "Gúnyoljon ki! Nekem naponta szükségem van 2-3 órás magányra, amikor gondolkozom. Ezért élek még, ezért vagyok, ezért nem haltam meg, mert mindennap egyedül voltam darab ideig." (Idézi Krúdy Mária: Az első család. In: Krúdy világa. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, 1964) Tehát: feltétel nélküli odaadás, cserébe néhány, kosztpénz feletti vagy inkább helyetti, pénzajándék, és alkalmi látogatások a családi otthonból szerelmi légyottok helyszínévé degradálódó Király utcai lakásban. Semmiért - egészen.
Ráadásul Krúdy mindjárt a házasságuk elején megtiltja asszonyának, hogy irodalommal foglalkozzék. Mint egy zord cenzor, publikációs tilalommal sújtja a nejét. Valljuk meg, ebben a tiltásban volt egy adag elfogulatlanság is. Satanella alias Bogdán Bellából nem vált volna egy Kaffka Margit, de még Czóbel Minka sem. Házasságuk a tízes években már csak papíron létezett. Krúdy szállodákban (Meteor, Royal) lakott, válásról mégsem esett szó köztük, mígnem egyszer csak sürgőssé nem vált az ügy. De addig még sok leány és asszony fordult meg körülötte.
Nemcsak az éjjel-nappal nyitva tartó kávéház jelenthetett menedéket a családi élet terhei elől menekülő, magányra vágyó írónak. Akadtak Pesten olyan házak, ahol szívesen fogadták a be-betérő ifjakat. Nem kell a legrosszabbra gondolni. Ezeket az intézményeket nem jelölte piros lámpa, bennlakóinak nem kellett időről időre megjelenniük a tisztiorvos előtt. Ezekből a házakból sem volt kitiltva a szerelem, de látogatóik a pénz és a kultúra arisztokráciájának soraiból kerültek ki avagy a nemesi almanachok fényes lapjain szerepelt a nevük.
Még ma is áll a belvárosi Magyar utca 20. alatti, Károlyi-kertre néző emeletes palota, ahol egy századfordulóval ezelőtt Pest talán legszebb rózsája virágzott. Többféle néven lett ismert a hölgy, aki a nevére bejegyzett ingatlant ajándékba kapta egy tehetős hódolójától. Emlegették Pest rózsájának, irodalmi kaméliás hölgynek. Krúdy Madame Louise-ként írta meg alakját novellában, publicisztikában, regényben is - legszebben talán A vörös postakocsi lapjain.
Pilisi Rózaként lett ismert, de eredetileg Schumayernek hívták. Egy 48-as honvédtiszt leányaként született 1857-ben. Bő két évtizeddel volt idősebb Krúdynál. Lám, megint az anyahiány! Madame Louise szerette a fiatal tehetségeket. Szalonjában megfordult a korabeli irodalmi élet színe-java. Kezdők, ígéretek és féltehetségek - elegendő, ha valakinek köze volt a nyomtatott betűhöz. Barátokat lehetett szerezni, sőt, olykor ellenségeket is. Krúdynak mindkettőből kijutott. Pilisi Rózánál ismerkedett meg közelebbről Szemere Miklóssal, akiről később több regénye és cikke főfiguráját mintázta. S itt történt az a majdnem tragikusan végződő szerelmi "baleset", amely Krúdy pályáját évekkel később negatívan befolyásolta.
Róza beleszeretett egy fiatal írócskába, aki jellemnek is, szerzőnek is gyengének bizonyult. Amikor az ifjú támogatott talált magának egy tehetős menyasszonyt, azonnal hátat fordított jótevőjének. Róza a szó szoros értelmében majdnem belehalt a szakításba: mellbe lőtte magát. Csakhogy a gyorsan kihívott orvos a seb alapján megállapította, hogy az öngyilkosság kizárt, Pest rózsájára rálőtt valaki. S a kis palotában akkor éppen ott tartózkodott a nősülni készülő, hűtlen ifjú gavallér.
Krúdy ismerte ezt a történetet, s évekkel később beleszőtte Francia kastély című regényébe. Egész Pest tudta, kikről van szó. Pekár Gyula - mert ő volt az írónak is, jellemnek is gyönge ifjú - évekkel később törlesztett Krúdynak. Amikor a kommün alatti csekély szerepvállalása miatt a húszas évek elején írói pályája megtört, Pekár - bosszúból - még rúgott rajta egyet.
Kevésbé előkelő helyen, nem a Belvárosban, hanem az akkortájt valódi bohémnegyednek számító Terézvárosban állt a "kakasos ház". (Nevét arról kapta, hogy udvarán kapirgáló kakasokat a ház legkedvesebb törzsvendégeiről nevezték el.) Krúdy többször is megírta az Ó utca 29. számú épület krónikáját. Tulajdonosa egy Marinovics Jolán nevű hölgy, akit csak a sajtó öreganyjának becéztek a vendégei. Ez a hely nem az arisztokratáké és a sznob hajlamú írócskáké. Ide a sajtó munkásai, éjszakai robotosai jártak. Állítólag még Jókai Mór is megfordult itt, de törzsvendég volt Ady Endre, Révész Béla, Tábori Kornél, Tarján Vilmos, Lázár Miklós - többségük mára elfelejtett, csupasz lexikonadattá vált tollforgató, akik a maguk idejében mégis közvélemény-formáló személyiségei voltak a sajtóéletnek. Krúdy nem csekély időt töltött itt. Nem esett messze az Ó utca 29. Király utcai otthonától, de itt nem fogadták családi gondok, egyívású társai körében időzhetett. S volt a háznak még egy csábereje. Kitűnően főztek. Nem lehetett oly kései órán betérni ide, hogy az éhes és főként szomjas hírlapíró ne részesült volna a terített asztal örömeiben. Krúdy azzal fizetett a koszt-kvártélyért, hogy bevonultatta az irodalomba Marinovics asszonyt. Johanna, Steinné, Jánoska - efféle neveken - olykor a valódin is - szerepeltette a nőt, aki menedéket adott a magafajta lelki emigránsnak.
Amikor több mint egy évtizedes írói munkával végre meghódította a siker céda istennőjét, s A vörös postakocsi a korabeli irodalmi slágerlista élére került, Krúdy szállodába költözködött, a tízes évek közepén a körúti Royal bennlakója lett. A szállóvendégnek nem kellett nélkülöznie a hölgyek társaságát sem. Sőt, az is lehetséges, hogy kifejezetten egy hölgy kedvéért költözött be a Royal szálloda egyik harmadik emeleti szobájába. Csakhogy az a hölgy éppen a szállodát igazgató Várady Gyulának a felesége. Ez a tény azonban nem zavarta őket abban, hogy szerelmi viszonyt folytassanak a forgalmas étterem és hotel személyzete előtt. Portások és pincérek, londinerek és szobaasszonyok kíváncsi tekintetétől kísérve bizonyára nem maradt titokban a szenvedélyes liezon. Feltehetőleg a férj is tudott vagy legalább sejtett valamit. A botrány mégis elmaradt - csak később robbant ki, egészen más okok miatt.
Valószínű, hogy Krúdy élete asszonyát találta volna meg az "egyetlen jóság" személyében, ha nem lettek volna mindketten házasok. De hát válásról szó sem lehetett. Krúdy még megtehetné, de az asszony nem akart botrányt. Jó neki így, ahogy van. Először is a férje mit sem sejt, vagy illedelmesen és okosan úgy tesz, mintha mit sem tudna. Másodszor: akkor oda lenne az egzisztencia, a megélhetése után futó, robotos író nem parti. Csodaszép szerelmes leveleket lehet kapni tőle, de egy szabószámlát sem tudna kifizetni szíve hölgyének. Váradyné élénk társadalmi életet élt. Magas, molett, a kor ízlése szerinti jó megjelenésű negyvenes asszony. Túlfűtött temperamentumával, fenntartás nélkül szereti Krúdyt. Nem csak a levelek jönnek-mennek köztük, Krúdy is utazik velük, nyaranta hosszú heteket tölt vendégként Váradyék siófoki panziójában. S itt történt meg a baj, amiből aztán ország-világra szóló botrány lett. Mert Váradyné azt még elnézte valahogy, hogy az író, miközben vele folytatott viszonyt, a Royalban lakó más úri hölgyek hódolatát is fogadta. Azt azonban már az ő szabados szelleme sem vette jó néven, hogy szerelme, pártfogoltja, partnere szemet vessen - a leányára.
Az új szerelem szelleme azonban kiszabadult a palackból, s többé nem lehetett visszazavarni. Az egyik siófoki nyaralás közben történt: vakációra hazaérkezett Váradyné előző házasságából származó tizenhat éves leánygyermeke, Rózsa Zsuzsika. Krúdy eleinte, ahogy illik, kisgyerekként kezelte őt. Váratlanul sújtott le a szerelem villáma.
Nyár volt, forró július, tópart, vidámság, cigányzenés esték, nagy baráti társaság. Rózsa Zsuzsanna születésnapját ünnepelték éppen. Krúdy talán az illendőnél kissé melegebben köszöntötte a "kislyányt". Ezt még nem vette észre senki, még ők maguk sem. Mindenesetre akkor, azon az estén kezdődhetett a szerelmük. Elsőre eléggé lehetetlennek tűnt ez az érzelem. A híres, szerelmi ügyekben sokat, túlontúl sokat tapasztalt író negyvenedik életéve felé ballagott. A lány tizenhat, még javában kiskorú, külföldi nevelőintézetben tanul.
Azt legalábbis sejteni lehet, hogy a javakorabeli férfi miért habarodik bele a kislányba, aki - mint tudjuk - addigi szerelmének, az "egyetlen jóságnak" a gyermeke. De a gyereklány? Ő mit lát vagy érez a deresedő halántékú lovag közeledtén?
Később, már asszonykorában így vallott életének erről az időszakáról:
"Hamar cseperedtem nagylánnyá, útban voltam. Soha egy kedves szót, meleg ölelést nem kaptam. Gyula papa jó volt hozzám a maga módján, de mégis én voltam a mostohagyerek. (...) Szenvedtem, sokat sírtam. Állandóan arról ábrándoztam, ha majd egyszer eljön Ő! (...) Nagyon csinos voltam. Ahogy mondták: mint egy eleven nyíló rózsabimbó." (Krúdy múzsái. Jelenkor, 1963. május-június)
A nyár múltával nem tűnt el a szerelem. Krúdy megvárta Zsuzsikát az iskola előtt, hazakísérte, és a családi ebéd után a leányszívet meghódító gavallér visszavonult a mamával. A lánynak tanulnia kellett, s eleinte azt hitte szegény, hogy lovagja csak a látszat kedvéért teszi a szépet az anyjának. Mire megtudta az igazat, már halálosan beleszeretett az íróba. Titokban még jegygyűrűt is kapott tőle.
Aztán eljött az 1918-as nyár. Végéhez közeledett a háború, politikai viharok zajlottak, érlelődött a Monarchia összeomlása, de a szerelmeseket nem ez foglalkoztatta. Kisörsön, a Balaton-felvidéken nyaralt a Várady család. Krúdy természetesen velük tartott. Ott írta egyik legpoétikusabb művét, Az útitárs című kisregényét. Az ártatlanságát felajánló szerelmes Eszténa alakjában nem nehéz Várady Zsuzsikára ismerni.
Néha az élet utánozza az irodalmat. Krúdy egy 1914-es regényében, a Palotai álmokban rokonszenvező szeretettel írt egy szökevény szerelmespárról. Most ők cselekszik ugyanezt. Az író - mint egy romantikus regényhős - megszökteti a leányt. A badacsonyörsi állomáson akarnak vonatra szállni, amikor feltűnik a színen a feldúlt anya (más források szerint az apa), a megunt szerető.
A többit el lehet képzelni.
Hiába a botrány, hiába a tiltás, hiába dugják el a leányt egy időre a világ elől. Mind a ketten eltökéltek. Krúdy Gyula már semmit sem akar jobban, mint Várady Zsuzsikát feleségül venni. A Royalból kiköltözött, a csendes Margitsziget fái között meghúzódó régi szálloda lakója lett. De még mindig nős ember. El kell válnia előző asszonyától, lassan felcseperedő gyermekei anyjától, Spiegler Bellától. Az asszony azonban megmakacsolja magát, nem akar válni. Ez a bosszúja az elhagyatottságért, az évtizedes megalázottságért. Ki lenne olyan nagyvonalú a helyében, hogy rögtön beleegyezne mindenbe? Krúdynak ügyvéd barátai segítenek a hosszadalmas, bonyolult válóperben. Végül csak a kommün idején sikerül jogilag is felbontatni a házasságot, amely már jó ideje csak papíron létezett.
Az élet, a szerelem azonban gyorsabb, mint a törvényszéki csűrcsavarás. 1918. október 21-én Krúdy Gyula betölti negyvenedik évét. Nincs hangos születésnapi ünnep, se baráti dáridó. Az őszülő halántékú szerelmes, Szindbád élő mintája a legszebb ajándékot kapja a sorstól. A már újra Pesten tartózkodó Várady Zsuzsika kiszökik hozzá a Szigetre. Ott is marad nála, többé nem tér vissza a rideg szülői házba.
Naptári pontossággal kilenc hónap múlva még egy ajándékot kap. 1919 nyarán kislánya születik. A legkedvesebb, a legféltettebb - mert utolsó - negyedik gyermek, aki a keresztségben szintén a Zsuzsanna nevet nyeri el.
A boldogságnak tökéletesnek kellene lennie. A család végül megbékült. A két apát, az igazit és a nevelőt, meghatja az unoka érkezése. Váradyné, az anya szerencsejátékokkal (kártya, lóverseny) gyógyítgatja súlyos sebet kapott önérzetét. A házasság is megköttetik közben. Az első feleség tűnik az egyetlen vesztesnek.
Hamarosan azonban beborul az ég az ifjú házasok fölött. Az első pofont a politika adja. Krúdy Gyulát tanácsköztársasági szerepvállalásáért támadni kezdik. Vétkeinek listája rövid. Ha egyáltalán véteknek lehet nevezni, hogy szerkesztője volt egy Néplap nevű újságnak, hogy riportot írt a kápolnai földosztásról, hogy javaslatot tett az utcanevek megváltoztatására. Az írók megleckéztetésében tobzódó új hatalomnak ez is elég. Pekár Gyula is támad: ütött a bosszú órája a Francia kastély miatt. Krúdy új munkáinak nem talál hazai kiadót, több regénye Bécsben jelenik meg. Ebben az időszakban egyetlen mentsvára, fő megélhetési forrása, hogy szigeti magányában álomfejtéssel kezd foglalkozni.
Ám nem csak az anyagi nehézségek kezdik ki az új házasok törékeny boldogságát. Szerelem ide vagy oda, az író nem tud változtatni bevált életformáján. Egy világ tűnt el körülötte pár hónap leforgása alatt. A régi, úgynevezett békebeli Magyarország süllyedt el a történelem viharában. Ő mégis ott és ugyanúgy szeretné folytatni az életét, mint régen. A margitszigeti magány, a kis család csak ideig-óráig nyújtott számára menedéket, boldogságot. Újra felkereste a régi helyeket, s a megszűnt "barátságos házak" és a kihalt cimborák helyett talált magának újabb helyszíneket és pajtásokat. Búvóhely lehet számára egy Király utcai sörház vagy a tabáni Mély pince vendéglő, Krausz Poldi irodalmi nevezetességű bohémtanyája. Tanúsítvány is akad Krúdy keze vonásával arról, hogyan élte napjait ekkortájt. "Ezennel bizonyítom, hogy Krausz Poldi Mély pincéhez címzett vendéglőjében életem szép napjait és éjszakáit töltöttem." Hát így él egy boldog házasember? Hát így ír az, akinek barátságos otthona van?
Pedig a fiatalasszony mindent elkövetett jobb megélhetésük érdekében. A húszas években nyaranta gyermekpanziót működtetett a Hűvösvölgyben. Krúdy azonban nem szerette, ha a körülötte élő nők pénzkereső tevékenységet folytatnak. Ő akarta eltartani a családját, akiknek az a dolguk, hogy hűségesen várják otthon. Tűnődhetünk azon, hogy inkább az anyagi gondok ölik meg a szerelmet vagy az efféle kisajátító, uralkodni vágyó természet.
Krúdy Gyula sógornője, Várady Edit, aki hosszú életet élt, a múlt század kilencvenes éveiben mesélte jelen sorok írójának a következő történetet. Egyszer, már a harmincas években kiment Óbudára a testvéréhez. Akkor már az adósságaik miatt ki kellett költözködniük a szigeti házból. A Templom utcai kis lakásban csak a két Zsuzsit, anyát és leányát találta otthon. Krúdy valahol a városban volt. Mivel a háziak semmivel sem tudták megkínálni, meghívta őket egy közeli cukrászdába. Közben hazajött az író, s a szomszédoktól tudta meg, hol a családja. Hatalmas botrányt rendezett.
Az utolsó évek a boldogtalanság jegyében zajlottak. Krúdy sokat betegeskedett, többször kórházba került, szanatóriumokban kúrálták súlyosan megrendült egészségét. Ideig-óráig szót fogadott orvosainak, abbahagyta az ivást, de aztán minden kezdődött elölről. Vagyis inkább folytatódott az a kávéházi, kocsmai életforma, melyet olyan ínycsiklandóan kellemes irodalmisággal jelenített meg Márai Sándor Szindbád hazamegy című regényében. A valóság azonban kissé zordabb képet mutatott. A valóság az, hogy Krúdy házassága romokban hevert. Keserű és igazságtalan torzkép, melyet egy posztumusz regényében (Purgatórium) a beteg férjétől pénzt követelő asszonyról rajzolt. Valóságos gúnyirat kerekedett a leírásból. De ha elmondjuk Krúdy utolsó éjszakájának történetét, beláthatjuk, hogy ő mint magánlény (azt is lehetne írni, hogy magánylény) megbűnhődött az asszonyok ellen elkövetett vétkeiért.
1933 májusában az óbudai kis lakásban kikapcsolták az áramot. Krúdy nem sokkal korábban vagyontalansági esküt tett, nem lehetett végrehajtani a ki nem fizetett számlákat. Élete utolsó napján ráadásul egy magas rangú állami hivatalnok leszidta, amiért egy prágai lapban közöltette egyik írását. Hazament, még hozatott a kislányával egy üveg bort a közeli Kéhli vendéglőből, de fölösleges volt már az irodalmi üzemanyag. Az éjszaka folyamán csendesen elaludt. Megállt a szíve. Ha igaz a híresztelés, tizennégy éves leánya talált rá másnap reggel. A felesége, szeretett Zsuzsija nem aludt otthon.
Az özvegy nemsokára egy óbudai mérnök felesége lett.
Kelecsényi László írása (ÉS 2007 DEC.21)
Nemcsak az éjjel-nappal nyitva tartó kávéház jelenthetett menedéket a családi élet terhei elől menekülő, magányra vágyó írónak. Akadtak Pesten olyan házak, ahol szívesen fogadták a be-betérő ifjakat. Nem kell a legrosszabbra gondolni. Ezeket az intézményeket nem jelölte piros lámpa, bennlakóinak nem kellett időről időre megjelenniük a tisztiorvos előtt. Ezekből a házakból sem volt kitiltva a szerelem, de látogatóik a pénz és a kultúra arisztokráciájának soraiból kerültek ki avagy a nemesi almanachok fényes lapjain szerepelt a nevük.
Még ma is áll a belvárosi Magyar utca 20. alatti, Károlyi-kertre néző emeletes palota, ahol egy századfordulóval ezelőtt Pest talán legszebb rózsája virágzott. Többféle néven lett ismert a hölgy, aki a nevére bejegyzett ingatlant ajándékba kapta egy tehetős hódolójától. Emlegették Pest rózsájának, irodalmi kaméliás hölgynek. Krúdy Madame Louise-ként írta meg alakját novellában, publicisztikában, regényben is - legszebben talán A vörös postakocsi lapjain.
Pilisi Rózaként lett ismert, de eredetileg Schumayernek hívták. Egy 48-as honvédtiszt leányaként született 1857-ben. Bő két évtizeddel volt idősebb Krúdynál. Lám, megint az anyahiány! Madame Louise szerette a fiatal tehetségeket. Szalonjában megfordult a korabeli irodalmi élet színe-java. Kezdők, ígéretek és féltehetségek - elegendő, ha valakinek köze volt a nyomtatott betűhöz. Barátokat lehetett szerezni, sőt, olykor ellenségeket is. Krúdynak mindkettőből kijutott. Pilisi Rózánál ismerkedett meg közelebbről Szemere Miklóssal, akiről később több regénye és cikke főfiguráját mintázta. S itt történt az a majdnem tragikusan végződő szerelmi "baleset", amely Krúdy pályáját évekkel később negatívan befolyásolta.
Róza beleszeretett egy fiatal írócskába, aki jellemnek is, szerzőnek is gyengének bizonyult. Amikor az ifjú támogatott talált magának egy tehetős menyasszonyt, azonnal hátat fordított jótevőjének. Róza a szó szoros értelmében majdnem belehalt a szakításba: mellbe lőtte magát. Csakhogy a gyorsan kihívott orvos a seb alapján megállapította, hogy az öngyilkosság kizárt, Pest rózsájára rálőtt valaki. S a kis palotában akkor éppen ott tartózkodott a nősülni készülő, hűtlen ifjú gavallér.
Krúdy ismerte ezt a történetet, s évekkel később beleszőtte Francia kastély című regényébe. Egész Pest tudta, kikről van szó. Pekár Gyula - mert ő volt az írónak is, jellemnek is gyönge ifjú - évekkel később törlesztett Krúdynak. Amikor a kommün alatti csekély szerepvállalása miatt a húszas évek elején írói pályája megtört, Pekár - bosszúból - még rúgott rajta egyet.Kevésbé előkelő helyen, nem a Belvárosban, hanem az akkortájt valódi bohémnegyednek számító Terézvárosban állt a "kakasos ház". (Nevét arról kapta, hogy udvarán kapirgáló kakasokat a ház legkedvesebb törzsvendégeiről nevezték el.) Krúdy többször is megírta az Ó utca 29. számú épület krónikáját. Tulajdonosa egy Marinovics Jolán nevű hölgy, akit csak a sajtó öreganyjának becéztek a vendégei. Ez a hely nem az arisztokratáké és a sznob hajlamú írócskáké. Ide a sajtó munkásai, éjszakai robotosai jártak. Állítólag még Jókai Mór is megfordult itt, de törzsvendég volt Ady Endre, Révész Béla, Tábori Kornél, Tarján Vilmos, Lázár Miklós - többségük mára elfelejtett, csupasz lexikonadattá vált tollforgató, akik a maguk idejében mégis közvélemény-formáló személyiségei voltak a sajtóéletnek. Krúdy nem csekély időt töltött itt. Nem esett messze az Ó utca 29. Király utcai otthonától, de itt nem fogadták családi gondok, egyívású társai körében időzhetett. S volt a háznak még egy csábereje. Kitűnően főztek. Nem lehetett oly kései órán betérni ide, hogy az éhes és főként szomjas hírlapíró ne részesült volna a terített asztal örömeiben. Krúdy azzal fizetett a koszt-kvártélyért, hogy bevonultatta az irodalomba Marinovics asszonyt. Johanna, Steinné, Jánoska - efféle neveken - olykor a valódin is - szerepeltette a nőt, aki menedéket adott a magafajta lelki emigránsnak.
Amikor több mint egy évtizedes írói munkával végre meghódította a siker céda istennőjét, s A vörös postakocsi a korabeli irodalmi slágerlista élére került, Krúdy szállodába költözködött, a tízes évek közepén a körúti Royal bennlakója lett. A szállóvendégnek nem kellett nélkülöznie a hölgyek társaságát sem. Sőt, az is lehetséges, hogy kifejezetten egy hölgy kedvéért költözött be a Royal szálloda egyik harmadik emeleti szobájába. Csakhogy az a hölgy éppen a szállodát igazgató Várady Gyulának a felesége. Ez a tény azonban nem zavarta őket abban, hogy szerelmi viszonyt folytassanak a forgalmas étterem és hotel személyzete előtt. Portások és pincérek, londinerek és szobaasszonyok kíváncsi tekintetétől kísérve bizonyára nem maradt titokban a szenvedélyes liezon. Feltehetőleg a férj is tudott vagy legalább sejtett valamit. A botrány mégis elmaradt - csak később robbant ki, egészen más okok miatt.
Valószínű, hogy Krúdy élete asszonyát találta volna meg az "egyetlen jóság" személyében, ha nem lettek volna mindketten házasok. De hát válásról szó sem lehetett. Krúdy még megtehetné, de az asszony nem akart botrányt. Jó neki így, ahogy van. Először is a férje mit sem sejt, vagy illedelmesen és okosan úgy tesz, mintha mit sem tudna. Másodszor: akkor oda lenne az egzisztencia, a megélhetése után futó, robotos író nem parti. Csodaszép szerelmes leveleket lehet kapni tőle, de egy szabószámlát sem tudna kifizetni szíve hölgyének. Váradyné élénk társadalmi életet élt. Magas, molett, a kor ízlése szerinti jó megjelenésű negyvenes asszony. Túlfűtött temperamentumával, fenntartás nélkül szereti Krúdyt. Nem csak a levelek jönnek-mennek köztük, Krúdy is utazik velük, nyaranta hosszú heteket tölt vendégként Váradyék siófoki panziójában. S itt történt meg a baj, amiből aztán ország-világra szóló botrány lett. Mert Váradyné azt még elnézte valahogy, hogy az író, miközben vele folytatott viszonyt, a Royalban lakó más úri hölgyek hódolatát is fogadta. Azt azonban már az ő szabados szelleme sem vette jó néven, hogy szerelme, pártfogoltja, partnere szemet vessen - a leányára.
Az új szerelem szelleme azonban kiszabadult a palackból, s többé nem lehetett visszazavarni. Az egyik siófoki nyaralás közben történt: vakációra hazaérkezett Váradyné előző házasságából származó tizenhat éves leánygyermeke, Rózsa Zsuzsika. Krúdy eleinte, ahogy illik, kisgyerekként kezelte őt. Váratlanul sújtott le a szerelem villáma.
Nyár volt, forró július, tópart, vidámság, cigányzenés esték, nagy baráti társaság. Rózsa Zsuzsanna születésnapját ünnepelték éppen. Krúdy talán az illendőnél kissé melegebben köszöntötte a "kislyányt". Ezt még nem vette észre senki, még ők maguk sem. Mindenesetre akkor, azon az estén kezdődhetett a szerelmük. Elsőre eléggé lehetetlennek tűnt ez az érzelem. A híres, szerelmi ügyekben sokat, túlontúl sokat tapasztalt író negyvenedik életéve felé ballagott. A lány tizenhat, még javában kiskorú, külföldi nevelőintézetben tanul.
Azt legalábbis sejteni lehet, hogy a javakorabeli férfi miért habarodik bele a kislányba, aki - mint tudjuk - addigi szerelmének, az "egyetlen jóságnak" a gyermeke. De a gyereklány? Ő mit lát vagy érez a deresedő halántékú lovag közeledtén?
Később, már asszonykorában így vallott életének erről az időszakáról:
"Hamar cseperedtem nagylánnyá, útban voltam. Soha egy kedves szót, meleg ölelést nem kaptam. Gyula papa jó volt hozzám a maga módján, de mégis én voltam a mostohagyerek. (...) Szenvedtem, sokat sírtam. Állandóan arról ábrándoztam, ha majd egyszer eljön Ő! (...) Nagyon csinos voltam. Ahogy mondták: mint egy eleven nyíló rózsabimbó." (Krúdy múzsái. Jelenkor, 1963. május-június)
A nyár múltával nem tűnt el a szerelem. Krúdy megvárta Zsuzsikát az iskola előtt, hazakísérte, és a családi ebéd után a leányszívet meghódító gavallér visszavonult a mamával. A lánynak tanulnia kellett, s eleinte azt hitte szegény, hogy lovagja csak a látszat kedvéért teszi a szépet az anyjának. Mire megtudta az igazat, már halálosan beleszeretett az íróba. Titokban még jegygyűrűt is kapott tőle.
Aztán eljött az 1918-as nyár. Végéhez közeledett a háború, politikai viharok zajlottak, érlelődött a Monarchia összeomlása, de a szerelmeseket nem ez foglalkoztatta. Kisörsön, a Balaton-felvidéken nyaralt a Várady család. Krúdy természetesen velük tartott. Ott írta egyik legpoétikusabb művét, Az útitárs című kisregényét. Az ártatlanságát felajánló szerelmes Eszténa alakjában nem nehéz Várady Zsuzsikára ismerni.
Néha az élet utánozza az irodalmat. Krúdy egy 1914-es regényében, a Palotai álmokban rokonszenvező szeretettel írt egy szökevény szerelmespárról. Most ők cselekszik ugyanezt. Az író - mint egy romantikus regényhős - megszökteti a leányt. A badacsonyörsi állomáson akarnak vonatra szállni, amikor feltűnik a színen a feldúlt anya (más források szerint az apa), a megunt szerető.
A többit el lehet képzelni.
Hiába a botrány, hiába a tiltás, hiába dugják el a leányt egy időre a világ elől. Mind a ketten eltökéltek. Krúdy Gyula már semmit sem akar jobban, mint Várady Zsuzsikát feleségül venni. A Royalból kiköltözött, a csendes Margitsziget fái között meghúzódó régi szálloda lakója lett. De még mindig nős ember. El kell válnia előző asszonyától, lassan felcseperedő gyermekei anyjától, Spiegler Bellától. Az asszony azonban megmakacsolja magát, nem akar válni. Ez a bosszúja az elhagyatottságért, az évtizedes megalázottságért. Ki lenne olyan nagyvonalú a helyében, hogy rögtön beleegyezne mindenbe? Krúdynak ügyvéd barátai segítenek a hosszadalmas, bonyolult válóperben. Végül csak a kommün idején sikerül jogilag is felbontatni a házasságot, amely már jó ideje csak papíron létezett.
Az élet, a szerelem azonban gyorsabb, mint a törvényszéki csűrcsavarás. 1918. október 21-én Krúdy Gyula betölti negyvenedik évét. Nincs hangos születésnapi ünnep, se baráti dáridó. Az őszülő halántékú szerelmes, Szindbád élő mintája a legszebb ajándékot kapja a sorstól. A már újra Pesten tartózkodó Várady Zsuzsika kiszökik hozzá a Szigetre. Ott is marad nála, többé nem tér vissza a rideg szülői házba.
Naptári pontossággal kilenc hónap múlva még egy ajándékot kap. 1919 nyarán kislánya születik. A legkedvesebb, a legféltettebb - mert utolsó - negyedik gyermek, aki a keresztségben szintén a Zsuzsanna nevet nyeri el.
A boldogságnak tökéletesnek kellene lennie. A család végül megbékült. A két apát, az igazit és a nevelőt, meghatja az unoka érkezése. Váradyné, az anya szerencsejátékokkal (kártya, lóverseny) gyógyítgatja súlyos sebet kapott önérzetét. A házasság is megköttetik közben. Az első feleség tűnik az egyetlen vesztesnek.
Hamarosan azonban beborul az ég az ifjú házasok fölött. Az első pofont a politika adja. Krúdy Gyulát tanácsköztársasági szerepvállalásáért támadni kezdik. Vétkeinek listája rövid. Ha egyáltalán véteknek lehet nevezni, hogy szerkesztője volt egy Néplap nevű újságnak, hogy riportot írt a kápolnai földosztásról, hogy javaslatot tett az utcanevek megváltoztatására. Az írók megleckéztetésében tobzódó új hatalomnak ez is elég. Pekár Gyula is támad: ütött a bosszú órája a Francia kastély miatt. Krúdy új munkáinak nem talál hazai kiadót, több regénye Bécsben jelenik meg. Ebben az időszakban egyetlen mentsvára, fő megélhetési forrása, hogy szigeti magányában álomfejtéssel kezd foglalkozni.
Ám nem csak az anyagi nehézségek kezdik ki az új házasok törékeny boldogságát. Szerelem ide vagy oda, az író nem tud változtatni bevált életformáján. Egy világ tűnt el körülötte pár hónap leforgása alatt. A régi, úgynevezett békebeli Magyarország süllyedt el a történelem viharában. Ő mégis ott és ugyanúgy szeretné folytatni az életét, mint régen. A margitszigeti magány, a kis család csak ideig-óráig nyújtott számára menedéket, boldogságot. Újra felkereste a régi helyeket, s a megszűnt "barátságos házak" és a kihalt cimborák helyett talált magának újabb helyszíneket és pajtásokat. Búvóhely lehet számára egy Király utcai sörház vagy a tabáni Mély pince vendéglő, Krausz Poldi irodalmi nevezetességű bohémtanyája. Tanúsítvány is akad Krúdy keze vonásával arról, hogyan élte napjait ekkortájt. "Ezennel bizonyítom, hogy Krausz Poldi Mély pincéhez címzett vendéglőjében életem szép napjait és éjszakáit töltöttem." Hát így él egy boldog házasember? Hát így ír az, akinek barátságos otthona van?
Pedig a fiatalasszony mindent elkövetett jobb megélhetésük érdekében. A húszas években nyaranta gyermekpanziót működtetett a Hűvösvölgyben. Krúdy azonban nem szerette, ha a körülötte élő nők pénzkereső tevékenységet folytatnak. Ő akarta eltartani a családját, akiknek az a dolguk, hogy hűségesen várják otthon. Tűnődhetünk azon, hogy inkább az anyagi gondok ölik meg a szerelmet vagy az efféle kisajátító, uralkodni vágyó természet.
Krúdy Gyula sógornője, Várady Edit, aki hosszú életet élt, a múlt század kilencvenes éveiben mesélte jelen sorok írójának a következő történetet. Egyszer, már a harmincas években kiment Óbudára a testvéréhez. Akkor már az adósságaik miatt ki kellett költözködniük a szigeti házból. A Templom utcai kis lakásban csak a két Zsuzsit, anyát és leányát találta otthon. Krúdy valahol a városban volt. Mivel a háziak semmivel sem tudták megkínálni, meghívta őket egy közeli cukrászdába. Közben hazajött az író, s a szomszédoktól tudta meg, hol a családja. Hatalmas botrányt rendezett.
Az utolsó évek a boldogtalanság jegyében zajlottak. Krúdy sokat betegeskedett, többször kórházba került, szanatóriumokban kúrálták súlyosan megrendült egészségét. Ideig-óráig szót fogadott orvosainak, abbahagyta az ivást, de aztán minden kezdődött elölről. Vagyis inkább folytatódott az a kávéházi, kocsmai életforma, melyet olyan ínycsiklandóan kellemes irodalmisággal jelenített meg Márai Sándor Szindbád hazamegy című regényében. A valóság azonban kissé zordabb képet mutatott. A valóság az, hogy Krúdy házassága romokban hevert. Keserű és igazságtalan torzkép, melyet egy posztumusz regényében (Purgatórium) a beteg férjétől pénzt követelő asszonyról rajzolt. Valóságos gúnyirat kerekedett a leírásból. De ha elmondjuk Krúdy utolsó éjszakájának történetét, beláthatjuk, hogy ő mint magánlény (azt is lehetne írni, hogy magánylény) megbűnhődött az asszonyok ellen elkövetett vétkeiért.
1933 májusában az óbudai kis lakásban kikapcsolták az áramot. Krúdy nem sokkal korábban vagyontalansági esküt tett, nem lehetett végrehajtani a ki nem fizetett számlákat. Élete utolsó napján ráadásul egy magas rangú állami hivatalnok leszidta, amiért egy prágai lapban közöltette egyik írását. Hazament, még hozatott a kislányával egy üveg bort a közeli Kéhli vendéglőből, de fölösleges volt már az irodalmi üzemanyag. Az éjszaka folyamán csendesen elaludt. Megállt a szíve. Ha igaz a híresztelés, tizennégy éves leánya talált rá másnap reggel. A felesége, szeretett Zsuzsija nem aludt otthon.
Az özvegy nemsokára egy óbudai mérnök felesége lett.
Kelecsényi László írása (ÉS 2007 DEC.21)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése