BŰN ÉS BŰNHŐDÉS ARÉGI TABÁNBAN:TEMPLOMI TOLVAJOK, RABLÓK, HAMISÍTÓK

TEMPLOMI TOLVAJOK

Az ellenreformáció korában természetesnek találták, hogy a templomból vagy más megszentelt helyről történt lopást súlyosabban kell büntetni. Ennek kijelentésével kezdődik a Pr. Or. 85. cikke is. Budán fordultak elő ilyen esetek, de aránylag enyhe ítélettel értek véget.

Walhsch Gottfrid fogadóst, az Aranyhajó tulajdonosát 1692 elején Budán letartóztatták, s ezért felháborodott panasszal fordult a kamarai adminisztrációhoz; ez elrendelte a városnak a vizsgálatot, és azonnal jelentést tett Bécsbe. A fogadósra a tettes, Zandl Bernát 14 éves bajor fiú vallott; állítólag Wallisch bujtotta fel őt arra, hogy a budai felsővárosi templomban elrejtőzve, gyöngysorokat, kelyhet, Agnus Deit lopjon el onnan. Szerencséjére az ostyákat nem fogta meg kézzel, hanem kendőbe takarta. Wallisch mindent tagadott; az innen-oda hányódó szolgalegény — úgymond — haragból vallott rá, mert többször elkergette. A tanúk vallomásai Wallischnak kedveztek, de a fiú még a szembesítéskor is vádolta; csak akkor vonta vissza állítását, amikor a hamis eskü veszélyeire figyelmeztették, és a feszületre irányították a szemét. Beismerte, hogy ilyen módon akart szabadulni a következményektől; nyilván a kikeresztelkedett zsidóval szembeni előítéletre számított, s a letartóztató prófosz kérdése adta neki az ötletet.

Fosztogató katonák

 Most már Wallisch kiszabadult, Buda tanácsa pedig megtette javaslatát az ítéletre. Hivatkozott a római joga és a Carolina 172, 174, 175. szakaszaira, melyek ilyen esetben nagyobb szigort kívánnak, sőt a Criminalisten egyenesen halállal büntetnek. Mégis: a tolvaj összes haszna 2 garas volt, nem tört be, csak elrejtőzött, 15 éven aluli és szegény, a tárgyak visszakerültek a tulajdonoshoz. Ezért — ismét a Carolina 160. fejezete alapján, és persze Carpzov tekintélyével — halálbüntetés nem szabható ki. Javaslata megvesszőzésre és örök száműzésre irányult; az ostyák sorsára nézve még kínvallatást ajánlott. Nincs adat a tortúrára, de az ügy elhúzódott; az udvari kamara az adminisztráció felterjesztésére csak egy év múlva hagyta jóvá Zandl félsillingnyi megvesszőzését a pellengéren. majd száműzését. A fiút nemcsak szentségtörő lopásban, hanem hamis vádban (crimen falsi) is bűnösnek találta. Ehhez képest az ítélet enyhének számít; annak rendje és módja szerint végre is hajtották.

Tolvaj cigányok 17.sz végén

A másik esetben már nem a Carolinára, hanem a többszörösen zsinórmértékül rendelt Praxis Criminalisra hivatkozott a város. Mayr Franciska beismerte a 25 forint értéket meghaladó szentségtörő lopást, ezért a kódex szerint halállal kellene bűnhődnie, különösen visszaesése miatt. Mégis, mivel a lopott holmi kevés kivétellel visszakerült, a többiről itt van Bürgl Sámuel kötelezvénye, más lopás pedig nem bizonyult rá, a Pr. Cr. 85. c. 12. § 7. pontja szerint csak extraordinaria poena a helyénvaló. (A hivatkozás módja arra vall, hogy a törvénykönyv német szövegét használták !) A kamarai igazgatóság döntés előtt az orgazda letartóztatását és kihallgatását rendelte el, s ez meg is történt. Bürgl Sámuel azonban bizonyítani tudta, hogy ártatlan, mert a tárgyakat nem sciens qua tales, tehát egyházi jellegüket fel nem ismerve vásárolta meg, azután a valót megtudva segített a tettes letartóztatásában. Szabadlábra is helyezték, és most már csak az udvari kamara döntését kellett kisürgetni. Végre ez úgy ítélt, hogy a vádlott másfél évi fogságára és a kár megtérítésére való figyelemmel — bár halált érdemelne — még fél esztendeig dolgozzék bilincsben, majd menjen száműzetésbe. Ezen kívül nincs több teljes perünk; a szentségtörő lopás orgazdaságával vádolt Natl zsidó ügyében az ítélet nem maradt fenn, az 1701-ben szentségtörésért őrizetbe vett szabók iratai ugyancsak elkallódtak. Csak annyi derül ki róluk, hogy Jansler Ferenc szabólegényt a kapucinusok közbenjárására kiengedték, és visszaadták a kolostornak, ahol bizonyára addig is szolgált.

Kovács céh pénzes perselye 17.sz végén

A templomok fosztogatásához hasonló cselekményt követett el két éjjeli őr és sírásó, akiket a horvátvárosi bíró leplezett le. Kiásták a koporsókat, és deszkáikat eladogatták. A violatio sepulchrorum ugyancsak szent hely meggyalázásának számított, s az immár ismeretlen büntetés bizonyára szigorú volt, A két sírásó pere mellett fekszik Hirschl Vitus drámai vallomása is arról, hogy 1700-ban elhunyt felesége sírját is kifosztották, de a tetteseknek nem jött nyomára. Hét évvel később ezt a bűncselekményt is a sírásók rovására írták.

Díszes pénzesláda 17.sz végén

RABLÓK

Csak néhány esete maradt fenn, az ítéletek is különböző súlyúak. A Pr. Cr. a helyi szokás szerint kard vagy kötél általi halált rendelt a rablásra, ha nem voltak enyhítő körülmények; ha voltak, közmunka kiszabását írta elő. Ehhez híven Buda tanácsa — és nyilván az adminisztráció is — a latrociniumhan bűnösnek talált Lockgrasser Pált 1694-ben bitófára akarta juttatni, de ezt a várparancsnok helyettese megakadályozta. Több év után a kamarahuszárok tetten értek és elfogtak egy rác rablót, és a kamarai igazgatóság elrendelte, hogy a város ítélkezzék felette az osztrák büntetőtörvénykönyv szerint. A tanács őt — bizonyára enyhítő körülmények alapján — már 1698 márciusában félévi közmunkára ítélte, s a javaslatot felterjesztette. De a praedonatus el rapina vádlottja még másfél évnél tovább sínylődött a börtönben, döntés még mindig nem történt. A város — most már nevét is megmondva — ruhátlan és beteg állapotára, és főleg családja eltartásának költségeire hivatkozva nyomatékosan kérte az adminisztrációt, eszközölje ki az udvari kamaránál a netán elveszett ( !) ügyirat elintézését. A hosszú fogság után Puskaporos Miskót már semmiképpen sem ítélhették halálra.1 Az ilyen költségek és az őrizettel járó felelősség miatt kellett a városoknak egyenesen elrendelni, hogy ne térjenek ki a császári albizottság által nekik átadott rablók fölötti ítélkezés elől. Az időpontok egyezése szerint Budának Pató János huszár, Pestnek pedig Kandó Mátyás perét kellett lefolytatnia. Pató a sértettek kielégítése és társainak bevallása alapján kegyelmet kapott az uralkodótól, és magyar nyelvű békeesküjét letéve szabadult; az elrabolt drágaköves láda — konstantinápolyi gazdáinak elhalálozása folytán — később a kincstárra szállt

Menekülők 1686-ból

. Másként végződött Kandó pere, aki a velencei követ poggyászát rabolta ki. A sértett közbenjárása ellenére a Pr. Cr. 86. cikke alapján halálra ítélték, és az adminisztráció utasítására Pesten felakasztották. Érdemes itt megemlíteni, hogy a névrokonság alapján vele együtt elfogott Szabó Mihók ártatlanságának kiderültével kiszabadult, az igazi társtettesek nevét azonban a bitófára szegezték. Az osztrák főhatóságok tehát, amelyek emberölésért e korszakban egy vádlottat sem ítéltek halálra, a tulajdon súlyos sérelmeit (rablás, nagyobb értékű lopás) már többnyire kíméletlenül torolták meg.

I.Lipót tallérjának elő- és hátoldala 1682

PÉNZ-, OKIRAT- és MÉRTÉK HAMISÍTÓK

Csak a hamis pénz felhasználására van példa ebből az időből. Buda hatósága katonai panaszra 30, majd csak 12 forint pénzbüntetéssel sújtotta Gialmo Brentano kereskedőt, aki két katonának hamis dukátot adott el. A katonákat kapitányuk megfenyítette. Az okirat hamisítás  anyaga ugyancsak szegényes. A szökése után három évvel ismét kézre került Piernbaum György katonai obsitot mutatott fel, de hamar felismerték, hogy hamis; végül maga is bevallotta. Büntetése ismeretlen, de még másfél év múlva is ült. Egy boroszlói születésű nőt, aki tagadás után mégis beismerte, hogy a felhasznált leveleket és váltót Waibel festő pénzért készítette neki, irgalomból csak kiutasították, a hamisító azonban áristomba került. Az osztrák törvénykönyvben megszabott testi vagy vagyoni büntetés alternatívájából a városok csak az utóbbit alkalmazták, azt is szerény mértékben. Elsősorban arra törekedtek, hogy a károsultnak elégtételt szerezzenek, így Buda a kettős mérleggel mesterkedő rácokat a gyapjú vételnél megrövidített szűcs kárpótlásán kívül mindössze arra ítélte, hogy két gyertyát szolgáltassanak a tanácsházán ülő szegény foglyok számára. Máskor — részletezés nélkül — négy forint büntetést szabott ki hamis mérték használatáért. A további esetekben nem annyira a mérték volt hamis, mint a szállított áru kevesebb. így két pozsonyi kereskedő vádat emelt Bürgl zsidó ellen, hogy 64 lat ezüst fejében kevesebbet adott el nekik, benne sok ónt is. Érdekes, hogy a tanács egy rác aranyművest alkalmazott szakértőnek. Az ő terhelő vallomása alapján az eladót a törvényszolga kezére adták, s az ezüstöt lefoglalták a Szentháromság szobra javára. Ugyancsak Budán panaszolt be Gering kirurgus egy mészároslegényt, hegy megrövidíti a naponta szállított hús mennyiségét; később az ilyen visszaélésen tetten ért mészárost egy órára, nyilván a népharag prédájául, a strázsamester helyisége előtti emelvényre állították.

                                                Pest-Buda a 18.században


Bűn és bűnhődés a régi Tabánban eddigi részei:
1./   Tolvajok és orgazdák
2./    Istenkáromlók és boszorkányok
3./    Házasságtörők
4./    Emberölés
5./    Hitvesölés
6./    Kettős házasság
7./    Nemi erőszak és társai
8./   Paráznaság és kerítés
9./   Orgazdák, csalók, sikkasztók, szökevények

10./ Templomi tolvajok, rablók, hamisítók