Buda és Pest hatóságának nem volt szüksége a római jog segítségére, az osztrák kódexben sem keresgélt szabályt, hanem valóban arbitrarie, az osztrák gyakorlathoz hasonlóan változatos módon torolta meg az ilyen eseteket. Hogy annyiszor kellett foglalkoznia velük, azt eléggé megmagyarázzák azavaros állapotok, a bíróság tekintélyének kamarai és katonai részről történt megcsorbítása, az újra meg újra kitörő pártviszályok, és talán a magisztrátus tagjainak sokszor alacsony műveltsége, csekély megbecsülése is.
 |
| Kéz és nykkaloda. úgynevezett "hegedű" |
A hatóság elleni erőszak legsúlyosabb esete első tisztviselőjének megverése volt. Erre a tárgyalt korszakban csak olyanok vetemedtek, akiket az illetékességi kiváltság megvédett a büntetéstől. Név szerint Kohlbacher Lampért Mátyás pesti harmincadellenőr volt az, aki az adminisztrációra támaszkodva több mint egy évtizeden át fegyverrel is ellenszegült a pesti hatóságnak. Már 1693-ban megsértette a vásárbíró jogait, megtagadta az adót és gyalázta a bírót; 1696-ban erőszakkal vitte el a városházáról a legelőpénz fejében lefoglalt ökreit, s a reá kivetett adóösszeget sem akarta megfizetni mindaddig, míg a tanács számot nem ad felhasználásáról. A következő évben — mint már említettem — az adóvégrehajtás során eljáró Eschenbrugger bírót bottal fejbe vágta, sőt még kardot ia rántott ellene, de azután maga is megijedt a polgárság bosszújától. A Fürstenbusch-bizottság javaslatára ugyan jóval később 50 tallér pénzbüntetéssel sújtották, de garázdálkodását nem hagyta abba; 1699 nyarán ismét szabadszájúan mocskolta a tanácsot, sot a bíróviselt Lehner Mihályt meg is verte. Az év őszén pedig komájával, Leistnerrel és több ellátóhivatali tiszttel együtt fegyveresen támadta meg a templomból kijövő bírót és szindikust. A tanács felháborodott tiltakozásában kifejtette, hogy a bírónak joga van sérelmét azonmód megtorolni, mert ez a római jog szerint notorium, és nem is mondható a saját ügyében ítélkezőnek, mert ilyenkor „nicht privátam sed publicam authoritatem defendirt". Még a kancelláriát is felkereste kérvényével, de az nem tehetett semmit . Hogy az adminisztráció jóvoltából Kohlbachernek semmi baja sem lett, az a két város 1707-i közös eljárásából is kitetszik; ez ismét a notórius zavarkeltő ellen folyt, a mindkettőjük elleni iniuria miatt.
 |
| Előkelő polgár inasa 17.század végén |
A Kochlbacher okozta zavarokon kívül is szép számmal fordult elő hatóság vagy közege elleni erőszak. így fogta fel Buda hatósága a három tanácsosát kivont karddal megtámadó Scharl Ferenc cselekményét, ezért bilincsben végzendő közmunkára és megkövetésre ítélte, a kard viselésétől pedig eltiltotta. De leggyakrabban a végrehajtásra kiküldött közegek ütköztek ellenállásba. Fegyverrel állt ellen a pesti tör vény szolgának, s a bírót mindennek elmondta Tempi Pál mézesbábos; csak azért szabadult meg néhány napi őrizet után, mert Lehner bíró is elhamarkodottan küldteáristomba. Notórius erőszakoskodó volt Jaskó Mihály. Állatzálogolás után erősen szentségeit a tanács ellen., majd a letartóztatásra kiküldött őrökkel szemben késsel védekezett. Ekkor még néhány tallérral szabadult, de 1695-ben, amikor a strázsamesterhadnagyra fogott tőrt, felesége meg gyilkosnak szidalmazta ezt, súlyosabban is megbüntették. Három napi áristomot kapott, három napig kellett a térre vasban, feleségének pedig hegedűben kiáltania, mindig 9 és 10 óra között. A nyilvános megkövetés szövegének elmondásakor szájon kellett csapnia magát. Könyörgésére és közbenjárásra azonban a nyilvános büntetést elengedte a pesti magisztrátus.
 |
| Rácx határőr katonák 18.század elején |
Jask óné, mert nem tett lakatot a nyelvére, hamarosan újra bekerült az áristomba. Harcias asszony lehetett a budai Wablerné is, aki végrehajtás során szóváltásba keveredett a két strázsamesterrel, majd pincéreivel ledobatta őket a lépcsőn, hogy a felcserek alig győzték őket kötözni. A költségeken kívül megkövetéssel és csekély pénzbüntetéssel szabadult, még a pincéreknek is elengedték a néhány órai megszégyenítő utcaseprést. A strázsamesterek elleni erőszakért, kardrántáséit, megverésükért a tettesek egyébként Budán és Pesten néhány napi áristomot vagy csekélyebb pénzbüntetést kaptak ; csak egy szabólegény került rövid időre „az új pesti kínzókamrába". Mellesleg itt kell megemlíteni azokat az eseteket, amelyekben a vádlott az erőszakot nem a hatósággal, hanem valamelyik polgártársával szemben alkalmazta, vagyis önbíi áskodáshoz folyamodott (sein eigener Richter gewest). Itt ugyan nem a hatóság vagy közege szenvedett, de a tanács tekintélyét érte sérelem, mert az önhatalommal a kény szer alkalmazás monopóliumán esett csorba. Ezért mindkét város vagy elzárással, vagy még gyakrabban szerényebb mértékű pénzbüntetéssel sújtotta a tetteseket. Az ilyen önhatalmú intézkedés sajátos eseteként büntették a bírói zár feltörését.
 |
| Budai vásárra igyekvő vásározók |
Gyakran előfordult, hogy valamelyik polgár rágalmazó vagy sértő kifejezésre ragadtatta magát a budai polgármester vagy a pesti bíró ellen. A tényállások elég változatosak: a tettes leszamarazta a polgármestert, verekedett a bíró házánál, tiszteletlenül az asztalt verte és dacosan felelgetett neki, mérgében életveszélyesen fenyegette, vagy megrágalmazta azzal, hogy fölösleges kiadásokat okoz a lakosságnak, hogy jogcsavaró, megvesztegethető, hogy csak párthíveinek kedvez, hogy a katonai parancsnokot gyalázta stb. Ugyancsak sokféle a kiszabott büntetés is: a tiszteletlent néhány napra, vagy szavainak bebizonyításáig áristomba tették, „hogy kijózanodjék", kisebb pénzbüntetésre ítélték, a bíró nyilvános megkövetésére kötelezték, sőt — mint a sok zavart okozó Jaskó Mihályt — polgárjogától megfosztva ki is utasították.
Az elmarasztalt nemegyszer a kamarai adminisztrációhoz fellebbezett, méltánytalannak vélve a fogságot vagy a büntetést; az igazgatóság ilyenkor méltányos elintézést rendelt, vagy egyenesen szabadlábra helyezését rendelte el, mint az Unger polgármestert megfenyegető Paukenhaider János esetében történt. Maguk a városok is fordultak az adminisztrációhoz, ha valamilyen okból nem bírtak a sértegető vei. így 1692-ben Gering Mihály János városi és egyben helyőrségi seborvos a pesti bírót nyüvánosan sértegette és párbajra hívta, majd a budai polgármester utasításának is ellenszegült, sőt „ut personam in publico officio constitutum" csúnyán legyalázta, őt a kamarai igazgatóság kötelezte megkövetésre és pénzbüntetésre; valószínűleg nem tagadta meg a prófosz karhatalmát a Proberger igazi bírói minőségét kétségbe vonó Pressl Bertalan üvegessel szemben sem. A felsőséghez kellett fordulnia a tanácsnak, ha valamelyik tagja sértette meg a bírót, és ezért ki akarták zárni az ülésekről. így történt ez Pesten a gyalázkodó Kleinhackel György esetében, Budán pedig Krempl Tóbiást akarta kizáratni Bösinger a már említett börtönfelnyitási viszály idején. A beadvány indokolásában a római jog, az egyházjog, Carpzov és Gaill német jogtudósok tételei támogatják a polgármesternek azt az állítását, hogy őt persona publica minőségében érte sérelem, ezzel pedig a tettes infamis lett, akit a közfunkcióból ki kell zárni. (Ez egyébként később meg is törtónt, míg Krempl a molnárcéh hasonló vádja alól nem tisztázta magát a tanácsnál.)
Ez az ügy átvezet az erőszakos cselekmények egyik mellékhajtásához, amelyekben a polgármester nem sértettje, hanem tettese volt az erőszaknak. A cselekmény mindkét esetben a budai tanácsot sértette, hiszen Bösinger ennek tagjai ellen követte el a tettlegességet. Abban az elmérgesedett ügyben, mely Klinglmayer péknek a törvényszolga fogságából való erőszakos kiszabadításával kezdődött, a polgármester 1695 tavaszán spanyolnáddal bal arcán véresre verte, vagy a maga előadása szerint „gyengéden megütögette" Krempl tanácsost; később meg egy távozó gyógyszerészlegény — nyilván nem gazdája tudta nélkül — meg is pofozta. Krempl erre az elutazó legényt társaival együtt megleste a melegfürdőnél, s útravalóul jól eldöngette. Sem ő, sem a vele tartó Unger nem fukarkodtak a szidalmakkal Bösinger ellen, de ez sem maradt adósuk. A kamarai adminisztrációnál évekig húzódott az ügy, végre megkövetéssel és csekély pénzbüntetéssel zárult le; ez egyébként még 1699 őszén is behajtatlan maradt.
Még súlyosabban esett a latba Bösinger másik erőszakossága: 1697 nyarán vacsorára hívta meg Zaunockh tanácsost, és itt bizonyos számadásokat követelt tőle, majd szóváltás során az arcába vágott. Az egész tanács sértve érezte magát, és elégtételért fordult az adminisztrációhoz. A részegségével védekező Bösingert megkövetésre kötelezték, de a tanács nem nyugodott addig, míg ez nem kívánsága szerint, az egész magisztrátus, a fertálymesterek és a lakosságot képviselő néhány polgár jelenlétében folyt le. Ezenkívül a polgármesternek 25 tallér pénzbüntetést kellett letennie a Szentháromság-szobor javára. Több mint három év telt el, míg a szangvinikus gyógyszerész végre megfizette a mindkét ügyből eredő pénzbüntetését, s ezzel a tanácsból történt átmeneti kirekesztése is véget ért.
 |
| Céhláda 1675-ből |
Ilyen példaadás mellett alig csodálkozhatunk azoknak az eseteknek jelentős számán, amelyekben a budai vagy a pesti tanács ellen fakadt szitkozódásra valamelyik polgár. A tiszteletlenség sokféle lehetett, az iratok nem is mindig részletezik; ilyen volt az ülésen tanúsított egyszerű insolentz, a kereset szerénytelen előadása, a bíró és a község szidalmazása, a magisztrátus becsületességének vagy hitelességének kétségbe vonása, tehetetlenségével szemben a polgárság erőszakos fellépésének „egészen lázadó" sürgetése, az adókivetésben eljárók megsértése, a porció-cédula megvetően történt elszakítása és hasonlók. Az ilyeneket elkövetőket a strázsamesterhez, súlyosabb esetben a törvényszolgához ültették le, az utóbbiakat meg is vasalták, vagy gyakran pénzbüntetésre kötelezték. A tanács megkövetése természetesen nem maradhatott el. Ha a feleség fakadt ki a hatóság ellen, a férj kötelességévé tették, hogy „fogja be a száját". Furcsa világításba helyezi a fellebbezési jog gyakorlását az a néhánypesti eset, amelyben büntetést róttak ki egy-egy polgárra a város ellen az adminisztrációnál tett valótlan panasz miatt.
A kamarai igazgatóság ugyanis az ilyen félig polgári, félig büntetőügyekben is ólt felülvizsgálati jogával. A XVII. század végén Pesten fordult elő néhány jelentősebb eset. Eysserich Sámuel kereskedő 1697-ben nyílt utcán huncfutolta le a tanácsot, János deák szenátort és a rendes adófizetőket, s ezért a nyilvános megkövetésen kívül 300 ft pénzbüntetésre vagy negyedévi bilincsben töltendő fogságra ítélték. A kérésére mérsékelt pénzbüntetés még mindig 50 forintot, vagy nemfizetés esetén négy heti fogságot tett ki. Végül az adminisztráció enyhítette ezt — a megkövetésre és a kiállott fogságra való tekintettel — 25 forintra. Csiszár Mihály pesti lakos megrágalmazta János deákot, hogy 1693-ban porciópénzeket osztott szét a tanácsosok között, s ezzel a kijelentésével a megyeházán izgatta a polgárokat. A részletes bizonyítás ellene szólt, s ezért vasban végzendő közmunkára kárhoztatták, de az adminisztráció a kiállott tíz heti vizsgálati fogság után szabadlábra helyezte.
Ugyancsak az izgatás indokolta egy Peringer nevű pesti ember letartóztatását, mivel nem tisztességes dolog nyílt utcán valótlanságokat terjeszteni, s ezzel nyugtalanságra okot adni". A valótlanság abban állott, hogy Peringer az 1699-i porció Összegét 8000 forintra, a polgárok számát pedig 350—400-ra taksálta. Addig maradjon áristomban — szólt az ítélet —, míg ezeket a számokat be nem bizonyítja.
A kiváltságlevelek megszerzése után Budán és Pesten is előfordult, hogy valamelyik érdekcsoport a hatalmon levők ellen izgatta a polgárságot. Budán Bösinger működésének utolsó szakaszában, 1705-ben Sprenger János volt vízivárosi bíró nyugtalanságot keltett azzal, hogy a Bösingertől Bécsből vett leveleket más polgároknak, sőt az adminisztráció embereinek is mutogatta. Mivel a magisztrátus előtt eltitkolta ezeket, áristomba tették, de még a kancellária utasítása előtt szabadlábra került, mert a leveleket fogságában elégette. Ugyanabban a hajóban evezett az egyik budai jogász, Mieser Fülöp Jakab is, aki új kiváltságokkal és könnyebb terhekkel hitegette a polgárokat, így izgatott a hatóság ellen, és még 300 forint jutalmat is kért magának. A tanács biztosan megtartotta a kancellária ajánlására adott válaszában elhangzó fenyegetését, hogy Mieser meg fogja kapni azt, amit megérdemel.
Pesten ugyanakkor az keltett zavart, hogy Pollermann tanácsos megkísérelte megtörni Proberger bíró serfőzési monopóliumát. Közben azzal fenyegetődzött, hogy majd leszámol a bíróval és a „kupaktanácsot tartó" magisztrátussal. Proberger nem is akart egy asztalhoz ülni ellenfelével, de mikor ennek titkos pálinkafőzdéjét megtalálták, elvesztette
hitelét. Csak 1707 tavaszán, megkövetés mellett fogadták vissza a tanácsba. Mindezek az ügyek a városok lakosságán belül kialakult érdekcsoportok harcával függőttek össze, és a sérelmek érzékeny megtorlása nem annyira az absztrakt városi tekintély, mint inkább az éppen kormányzó tábor érdekében törtónt. Így a felsorolt ügyek, bármüyen széles skáláját mutatják be az ellenszegülésnek és tiszteletlenségnek, nem érnek fel soha a városi joghatóság alól kivett seditionis crimen, a lázadás magaslatáig.
A városi juriszdikció határain belül inkább azt tapasztaljuk, hogy a magisztrátus kisebb eljárási vétségeket is tekintélyének sérelmeként torolt meg; így a más fórum előtti kiegyezést, az idézéssel vagy az adminisztráció utasításával szembeni engedetlenséget, hamis tényállítást vagy hamis bizonyítvány bemutatását. Az ilyenekért néhány napi áristomot vagy csekélyebb pénzbüntetést szabott ki. Ugyancsak fogsággal bűnhődött az a fél, aki ellenfelét a tanács színe előtt gyilkosnak nevezte, és azonmód meg is kellett ezt követnie. Valamivel súlyosabban torolta meg Buda hatósága Aurisch György kádár cselekményét, aki evangélikus vallását elhallgatta, s így a kádárcéh mesterévé emelkedett. Ötven akónyi hordót kellett készítenie a városnak, és 6 font viaszt adnia a templomnak. Később azonban a büntetést mérsékelték, és meghagyták nála a céhládát is.
A polgármester (bíró) és a tanács megsértésén kívül büntetés alá esett egyes hatósági közegek szidalmazása is. Egyes tanácsosok ugyan polgári úton kereshették becsületüket, de hatósági jellegük miatt a szankció sem maradt el. így az utóbb sikkasztónak bizonyult Schorr pesti vásárbíró, aki selymának és a város megcsalójának nevezte János deák szenátort, a nyilvános megkövetésen kívül 40 fuvart kellett hogy adjon a járdakészítéshez; később Neander városkapitány sértegetőjét hat fehér viharlámpa szolgáltatására és az egész homagiumra, kötelezte a tanács. Áristom vagy pénzbüntetés járt annak, aki a fertálymestereket sértegette, a hajóhíd mesterét, vámszedőjét gyalázta,2 a kapuőrre, éjjeli őrre illetlen szavakat (pl. Buren-wachter, kuruc huncfut stb.) kiabált. Ha a strázsamestert provokálták, és ez nem késett kardjáva! eldöngetni a kihívót, a tanács megállapította, hogy megérdemelten kapta a verést.
A budai hatóság megtorolta a kerületi bíróságokon esett sérelmeket is.Az erkölcsi szabályoknak, a társas együttélés rendjének megsértéséből adódtak azok a kisebb súlyú bűncselekmények, amelyeket a két város hatósága általában csekély pénzbüntetéssel, áristommal vagy közmunkával torolt meg. Bár a kihágás fogalma még ismeretlen volt, visszatekintve ebbe a kategóriába sorolhatnók őket. Az ilyen deliktumok mintegy szubszidiáriusan estek büntetés alá, ha nem valósították meg a törvényi tényállások egyikét. Példaképpen tekintsünk át néhányat. A vallás elleni sérelem volt a templom előtti verekedés, vagy az ünnepen végzett testi munka. A jó erkölcsökbe ütközött az idős szülőkkel szembeni rossz bánásmód, vagy a feleség szájaskodása, rossz viselete. Vossmayr Jánost Buda tanácsa négy heti közmunkára ítélte, mert szüleivel hányivetien viselkedett, mostohaapját megverte és megharapta; csak a papság kérésére változtatták át büntetését a Szentháromság-szoborra adandó 3 mázsa vasra. Az osztályszempontok indokolták a mester vagy gazdasszony megveréséért kiszabott áristomot, a cselédlánynál „hegedűt". Pest tanácsa jellemző módon „kezdetnek 50 ütést" osztott ki Lehner Mihály két szolgájának, akik gazdájukat megverték. Jelentős volt a közrendi sérelmek száma; ilyen a párbaj,a vaklármával előidézett zavarkeltés, a rémhírterjesztés (a rácok le akarják mészárolni a magyarokat!), az önkényes éjszakai házkutatás. A pesti felső kapu őrének erőszakossága hivatali hatalommal való visszaélésnek számított, de ha védelemben sebesített meg valakit, büntetlen maradt. A kuruc időkben bevezetett polgárőrség elhagyása kisebb büntetést vont maga után, de ha a helyettesként oda küldött fiúk a puskaporral játszva testi sértést okoztak, a pénzbüntetés növekedett, a fiúkat pedig megostorozták.
Kihágásként büntették a polgárok vagyonát sértő és veszélyeztető cselekményeket, ha nem estek a lopás vagy a rablás fogalma alá. így a gondatlanságból elkövetett tűzokozás büntetése tíz heti áristomig is felmehetett. A szőlőhegyen történt rongálást, gyümölcsfa kivágását — hanem esett súlyosabb beszámítás alá — férfinál közmunkával, nőnél hegedűvel fenyítették meg. Ide sorolnám a haszontalan lim-lomot és orvosságot (!) árusító házaló esetét is, akit árujának elkobzása után a budai törvényszolga kivezetett a városból. Mindezek az ügyek arra a konklúzióra vezetnek rá, hogy a magisztrátus szigorúan ellenőrizte a lakosság életmódját, magaviseletét, erkölcsi magatartását, és fenyítő hatalmát a városokban éppen hatalmon levő csoportnak, rendszerint a vagyonos polgároknak érdekében gyakorolta.
Bűn és bűnhődés a régi Tabánban eddigi részei:
1./ Tolvajok és orgazdák
2./ Istenkáromlók és boszorkányok
3./ Házasságtörők
4./ Emberölés
5./ Hitvesölés
6./ Kettős házasság
7./ Nemi erőszak és társai
8./ Paráznaság és kerítés
9./ Orgazdák, csalók, sikkasztók, szökevények
1./ Tolvajok és orgazdák
2./ Istenkáromlók és boszorkányok
3./ Házasságtörők
4./ Emberölés
5./ Hitvesölés
6./ Kettős házasság
7./ Nemi erőszak és társai
8./ Paráznaság és kerítés
9./ Orgazdák, csalók, sikkasztók, szökevények
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése