Ennek a bűncselekménynek több esete azzal az ellentmondásos helyzettel függ össze, hogy HL Ferdinánd törvénykönyve és a korabeli jogszabályok is súlyosan büntették a bigámiát, viszont a bíróságnak számolnia kellett a protestáns konzisztóriumok bontóperes gyakorlatával, ha nem akart elszakadni a magyar jogélet realitásától.
Így a Budáról és Pestről ismert egyik esetben sem került sor a Praxis Criminalisban rendelt kard általi halálbüntetés kiszabására.
Az első ismert vádlott Vicsay Istók református magyar. Buda az adminisztrációhoz terjeszti fel vallomását, és megjegyzi, hogy a Pr. Cr. szerint halált érdemelne, ám az adott esetben ezt nem lehet kiszabni. Gyakori ezen a vidéken, főleg kálvinisták között, hogy valaki elbocsátja első feleségót „per repudium", és bizonyos összeg lefizetése mellett (?) mást vesz nőül; így Vicsay nem rosszhiszeműen járt el, Javaslata, hogy válasszák el második feleségétől, térjen vissza az elsőhöz, a büntetést pedig az egyházi felsőség rója ki rá. Az adminisztráció már nem méltányolta a magyar viszonyokat, és az udvari kamarának abban az értelemben tett javaslatot, hogy a férfit kard általi halállal, a második asszonyt pedig pellengérrel és száműzéssel sújtsák. Felsorolta azokat a tényeket, amelyek a férfi és a második asszony tudatosságát bizonyítják. A kamara az asszonyra nézve így is döntött, de a férfi büntetését együgyűségére és a kálvinista szabályok hiányos érvényesülésére való tekintettel öt évi, bilincsben végzendő kényszermunkára enyhítette a császári hajóhadnál vagy erődítésnél.
A másik bigámia-ügy, Gall János György budai mészárosé, valóságos tengeri kígyóvá dagadt. Gall nem volt már fiatal ember, amikor a tanács elé került; eredeti lakóhelyén, Mannheimben 1669-ben nősült meg először. Minthogy azonban szívesen járt más nők után, és korosodó feleségétől meg akart szabadulni, széltében kezdte híresztelni, hogy az asszony boszorkány. Nem átallotta azt sem, hogy ezen a címen az ottani konzisztóriumtól ágytól és asztaltól való elválasztást, a tanácstól pedig feleségére halált kérjen. Ehelyett a mannheimi bíróság őt ítélte el házasságtörésért, előbb kétszer becstelenítő büntetésre, majd a városból való kiseprűzésre. Azt már nem tudta megakadályozni a jeles tanács, hogy egy Plank Margit nevű fiatal lányt magával ne vigyen. Magyarországra jővén Gall elhallgatta házas állapotát, és Maroson feleségül vette a szeretőjét. Nem sokkal Buda felszabadulása után megtelepedett a városban, békén folytatta mesterségét, házat is szerzett, s az új asszonytól négy gyermeke született. De balszerencséje a városba hozta egy volt polgártársát, s ez sietett őt bevádolni a tanácsnál. A magisztrátus 1695 elején börtönbe vetette a házaspárt, és lefolytatta a büntetőeljárást. Gall mester a kérdőpontokra következetesen azt válaszolta, hogy nem bűnös a kétnejűségben, mert az első asszony boszorkány volt, nem feleség. Német birodalmi priuszát természetesen elhallgatta, de a városbeszerezte az iratokat Mannheimből, és megtette javaslatát az ítéletre.Ezzel kezdődött a „furfangos mészáros" budai kálváriája; házastársát két polgár kezességére szabadlábra helyezték.
A tanács javaslatát az adminisztráció (talán módosítva) továbbította Bécsbe; a hazai anyagban csak az utóbbi maradt fenn. A mannheimi előzmények és a kötelék fennállása alapján megállapította, hogy Gall a Maroson hamis tanúk jelenlétében kötött házasságért a Carolina 121., a Praxis Criminalis 77. cikke és Carpzov tanítása alapján kard általi halált érdemel. Ágyasát mint adultérât testi büntetéssel és száműzéssel, a tanúkat pedig a lex Cornelia de falsis értelmében börtönbüntetéssel kell sújtani. Az udvari kamara határozata azonban késett. A városi tanács és az adminisztráció nem győzte sürgetni a döntést; hivatkoztak a hosszú fogság következményeire, egyrészt a költségek növekedésében, másrészt a halálbüntetés lehetőségének — az osztrák jog szerinti — elenyeszesében. 1696 februárjában az ügyben nyilatkozni hivatott új udvari kamarai ügyésznek, Hoche-nak küldött szerencsekívánatokhoz a Gall-ügy és egy másik per elintézésének sürgetése járult. Végre az udvari kamara meghozta ítéletét: Gallt a kiállott egy év és egy napi fogságra tekintettel 4, feleségét 2 évi kényszermunkával sújtotta, a bűntársakra nézve pedig vizsgálatot rendelt. A tanács kihirdette az ítéletet, de — nyilván a költségek miatt — rögtön megengedte Gálinak, hogy egy időre hamzsabégi gazdaságába mehessen, és így gyermekeit eltarthassa. Csak közel fél év után, az adminisztráció utasítására hozták vissza a börtönbe. Az asszony kitöltötte két esztendejét, ezután szabadult, és kitiltották a városból, férje azonban továbbra is a kegyetlenkedő Gnestel törvényszolga kezén maradt. Igaz, ezt az ütlegelés megismétlődése miatt elbocsátották, de kevés túlzás lehet Gall későbbi panaszában, hogy hat évi fogsága alatt tizenháromszor verték véresre, és hallását is elvesztette.Az utolsó félesztendőben az adminisztráció engedélyével bilincseitől eltekintve szabadon közlekedhetett a Várban. Az udvari kamara végre elengedte büntetésének utolsó hónapját, de ennek sem vette hasznát, mert a városi tanács láthatóan elszabotálta a rendelkezés végrehajtását.
A Gall-ügy még a büntetés kitöltésével sem ért véget, A tanács nem sokkal utóbb, 1700 márciusában utasítást kért az adminisztrációtól, mert a mészáros tovább folytatta együttélését feleségével, ez pedig a mintegy ezer forint értékű közszerzeményből való kielégítéséig nem hagyta el a várost. Csak negyedévi töprengés után találtak megoldást; addig a mészárost mindenesetre újból őrizetbe vették, ezúttal a strázsamesternél. Az adminisztráció előlegezett egy évi házbért, lépéseket tett a svábországi követelések behajtására, és meghagyta az. asszony kifizetését, még az árvapénzek rovására is. Plank Margit most már bizonyos összeg birtokában, békeesküt tévén, elhagyta a várost, s egy hét múlva Gallt is kiengedték a fogságból. De korai volt a magisztrátus öröme, hogy megszabadult tőle. A „furfangos mészáros" ugyanis folytatni akarta mesterségét, s ebben támogatta az adminisztráció is. A budai mészáros céh és a város ünnepélyesen tiltakozott, sőt a magyar kancelláriától (egyelőre hatástalan) tiltó parancsot is eszközölt ki ellene.Ezzel az akciójával — ha lehetett — még rosszabbul járt. Gall elindult Bécs felé, és már 1701 tavaszán ismét együtt élt Plank Margittal Magyaróvárott. A visszaeső bűnöst hiába kérte ki a tanács az ottani hatóságoktól. Bizonyára neszét vette az üldözésnek, és nyáron már felségfolyamodványt nyújtott be, amelyben Bösinger polgármester és a budai magyar mészárosok ártatlan áldozatának tüntette fel magát. Minden vagyonát elvették — írta — , selymának, tolvajnak, boszorkánymesternek szidalmazták, sötét börtönbe csukták hat évre, össze-vissza verték. Kérte a javaiba való visszahelyezését és még elégtételt is, hiszen ő mindvégig ártatlan volt: első felesége nem asszony, hanem boszorkány. Az udvari kamara kihallgatta a Bécsben időző Bösingert, de Gálinak nem adott hitelt; a panaszt az adminisztrációnak adta ki, és figyelmeztette a bigámiába való visszaesés veszélyére. Csak annyit kívánt, hogy ha Budán ismét kézrekerülne a házaspár, Bösinger ne vegyen részt a jogszerűen folytatandó ítélkezésben.
Még egy esztendőbe telt, amig Gall rájött, hogy a boszorkányváddal nem ér célt. Az is lehet, hogy megunta Plank Margitot, és ifjabb menyecskéhez pártolt. 1702 augusztusában mindenesetre már azon a címen kért teljes visszahelyezést a királytól, hogy a második asszonnyal nem akar többé együtt élni, csak „tűrhetetlen paraszti tudatlanságból" kötötte második házasságát, és error iurist követett el. A beadvány most is megjárta a szokott utat; Buda tanácsa már éppen elosztotta a Gall-ház vételárát, és élesen ellenezte az infamia iuris notata személynek vagyonába és mesterségébe való visszahelyezését. Az adminisztrációnak mégis számot kellett adnia a mészáros lefoglalt ingóságairól. Ezzel eltűnik szemünk elől a ravasz ember, aki a jog útvesztőjében bujkálva nemcsak életét, de vagyonánakegy részét (a hamzsabégi gazdaságot) is meg tudta menteni. Rajta kívü még két férfi marasztaló ítélete maradt ránk, mindkettő Pestről. Császár Jurkó pontosan megismételte Gall cselekményét: első feleségéről hallgatva másodszor is házasságra lépett. Beismerése alapján mind a városi tanács, mind az adminisztráció halálbüntetést javasolt, a Pr. Cr. ide vonatkozó cikkét alkalmazva. De az udvari kamara őt is csak négy évi közmunkára ítélte vasban. A másik vádlott, Kerner János kőszegi mészáros még olcsóbban szabadult. Első feleségét, egy pap szolgálóját az esküvő után elhagyta, később elvett egy másikat. Az első asszony azonban hírét vette, és utána jött Pestre. Mivel késznek nyilatkozott vele együtt élni, a tanács megállapította, hogy életét eljátszotta ugyan, de a papság közbenjárására csak hat heti közmunkára ítélte a templomnál. Még ezt sem töltötte ki, mert a plébános ismét közbelépett érdekében; jó két heti munka után, békeeskü mellett az első asszonnyal távozott Figyelemre méltó, hogy a megbocsátás a Pr. Cr. szerint csak a házasságtörésnél csökkentette a büntetést, a bigámiánál nem ; a tanács itt az analógia segítségével enyhített.
A többi hasonló ügyben nem hoztak marasztaló ítéletet. Lintner János kőműveslegényt, aki Franciaországba ment, és tíz évig nem vett hírt első feleségéről, bizonyára felmentették. Vallomása szerint a holtnak hitt asszony felbukkanásakor második feleségét kielégítve elbocsátotta, és visszatért az elsőhöz. Mayr Simon, akit állítólagos leánya, a gyermekülésben gyanús Mayr Borbála vádolt kettős házassággal, keresztlevelével igazolta, hogy nem azonos az atyával; a nőt megkövetésre, a hírt továbbadó fuvarost pénzbüntetésre ítélték. A váci Bogyó Istvánnét, egyébként szegény csallóközi nemes leányát, a Horvát Jurkó pesti mezőőrrel kötött második házasságért biztosan elítélték volna, ha a váci vikárius ki nem kéri. Ez hivatkozott a megbocsátás enyhítő hatására is.Végül a két néven is szélhámos-kodó Piernbaum György himbergi ember, és később Boldizsár újlaki telepes a kettős házasság miatt kiszabandó büntetést szökés útján kerülte el.
Bűn és bűnhődés a régi Tabánban eddigi részei:
3./ Házasságtörők
4./ Emberölés
5./ Hitvesölés
Következő rész: Nemi erőszak és társai
Forrás: Bónis György :Buda és Pest bírósági gyakorlata a török kiűzése után 1686-1708
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése