Hegyvidék
Krúdy Gyuláról másként
Még az irodalomtörténészek körében is meglepetést kelt egy mára szinte teljesen elfelejtett, XX. Század eleji (1916-ban megjelent) összeállítás, Roboz Imre (1892-1944) tollából. „Az irodalom boudoirjában” címet viselő munkát alig 20 évesen kezdte a későbbi teljes színházi szakember, a holokauszt egyik jobb sorsra hivatott áldozata. A kiadó (Rózsahegyi ás társa) előszavában négy kötetesre tervezte a benne szereplő írókról, művészekről a kellemes sok intimitást, alapos megfigyelésről árulkodó jellemzést tartalmazó sorozatot. Ismereteink szerint csak az első kötet jelent meg. Ebben Krúdy Gyuláról, Karinthy Frigyesről, az „Ember tragédiája”tantieme-peréről, Keleti Artúrról, Vajda Ernőről, Színi Gyuláról, Kálnoki Izidorról, Bródy Sándorról, Heltai Jenőről és Szomory Dezsőről tudhatunk meg olyan apróságokat és érdekességeket, melyeket a későbbi életműveiket bemutatók vagy nem ismertek, vagy más összefüggésükben dolgozták bele munkájukba.
Nagy kár, hogy nagyjából a 1916-os év karácsonyára tervezett második kötet nem jelent meg. (Bár tévednék – és valami véletlen folytán bevallhatnám tévedésem!) Benne a következő írók és költők novellisztikusan megírt életrajzát ígérték: Ady Endre, Ambrus Zoltán, Babits Mihály, Bán Ferenc, Bíró Lajos, Bródy Sándor, Farkas Imre, Hajó Sándor, Hatvany Lajos, Herczeg Ferenc, Ignotus, Kabos Ede, Kemény Simon, Kiss József, Kosztolányi Dezső, Lakatos László, Lengyel Menyhért, Miklós Jenő, Molnár Ferenc, Móricz Zsigmond, Rákosi Jenő, Révész Béla, Szomory Dezső, Szép Ernő, Szilágyi Géza, Szomaházy István, Tormay Cecile. A harmadik kötetben az akkori élő irodalom bemutatását, a negyedikben a sajtó érdekesebb egyinéségeinek megismertetését tűzték ki témául. A kötetek megjelentetését négy hónapos időközökre tempírozták.
A következőkben a már akkor is nagyérdeműnek számító, de még nem élő szoborként tisztelt Krúdy Gyula arcképét mutatjuk be. Másként, mint ahogyan eddig ismertük!
„ Tizennégy éve házas ember már és… olyan darab férfi, mint egy orosz díjbirkózó és dörmög, akár a medve, ha téli álma után reumásan és berekedve előbújik a barlangjából. A fejét – rajta az érzékiség megduzzadt orrcimpáival és roppant állkapcsával – egy fejjel magasabban hordja bárkinél, … aligha kelt … kellemes benyomást. Korán megcsípte a dér és kissé ferdén is tartja a fejét, mintha mindig leejteni akarná a balválláról. Tizenkét esztendős korában, mikor a Poprád vize befagyott Podolin alatt, egy halászlékbe lépett, alig tudták kimenteni a jégtáblák alól. Akkor merevedett meg úgy a nyaka… Pörge posztókalapját szereti jobbféle félrecsapva viselni. Tömött fekete bajuszát angolosra nyíratja és a haját, úgy ápolja, mintha állandóan vidéki lakodalomba készülődne. Végül pedig tokája van, ami nem enged valami tüzes szívre következtetni. És van a szája szögletében egy örökös és merőben sajátságos mosoly: A kínzó nagyravágyás és a nembánomság, a finom csemegék és a kielégített falánkság, bánatos álmodozások a sörös pohár mellé, könyökölve és a metsző fölény, durva röhejek és a nobilis szellemeskedés, a cirógató gúnyolódás és a bókba burkolt tőrdöfések, bölcs tapasztalatok, olthatatlan remények és bús csalódások helyezték oda azt az ádáz és vonzó és megejtő mosolyt.
Hogyan iszik Krúdy? Mint a többi magyar. A poharába egy kis felejtést, egy kis hitet, egy kis zsenialitást tölt még, két deci bort és felhajtja fenékig. És sokszor tölt és sokszor fenékig üríti… Egyszer régen belépett az Erdélyi borozóba és rendelt egy spiccet. Aztán könnyed kézlegyintéssel intette magához a többi spicceteket. „
Érdekesen mutatja be Krúdy szerelemit is Roboz Imre:” Mint a költők a holdnak, úgy s annyiszor vallott szerelmet Krúdy a nőknek. Egy régi lovag járt közöttünk, szerelmes, nemes és hódító lovag, aki meghalna, ha a nők nem akarnának mind meghalni érte. De szerencsére a nők könnyelműek…
Szinbád két – három nőnek volt a csillaga egyszerre a hosszú életen át. Addig sohasem hagyta békében a nőket, amíg meg nem szerették. És így történt, hogy élete tizedrészét ablakok alatt töltötte, mely ablakokra mohón vagy alázatosan, boldogtalanul vagy fenyegetőzve nézegetett. A nőket meglesni, útjaikon titkon elkísérni és kitudni titkaikat, reményeiket, vágyaikat, - ebben mindig mester vala. Órákig mozdulatlanul figyelni egy kis óbudai házat, amely a hegyoldalban volt és benne varrógép zakatolt, vagy kocsin követni egy vágtató kocsit, melyben dáma ül nagy kalapban és illatok között, - éjjel lopva, lessel világos ablakot figyelni, amelyet csipkefüggöny borít, vagy a templom sötét oszlopai alatt megfigyelni az imádkozó asszonyt és kieszelni, hogy kiért és miért imádkozik: ezzel annyi időt töltött el Szindbád, néha a gyümölcs leszakítására se maradt érkezése.
Mindig több volt szerelmében a vágy és az ábránd, mint a tett.
Krúdy Gyula szíve… sose múlik el húszesztendős… Az a férfi tud csak így gondolkozni a nőkről, mint ő, akinek gyerekfejébe e gondolatokat egy fennkölt asszony fehér keze simogatta bele, akinek egy szent nő volt az anyja… vagy az első szeretője.
Hajnalig iddogál, de csak elvétve fordul elő, hogy hölgy társaságában udvaroljon a pohárnak.
Tizenhat évvel ezelőtt úgy szeretett, hogy szerelméért azonnal meghozte a legényember legsúlyosabb áldozatát: hozomány nélkül megnősült… Szerette a nőkben a nála három-négy fejjel alacsonyabbat, némileg kövéret, barnát, pici kezűt, csöpp lábút, meleg tekintetűt, a finomat, lágyat, műveltet s az ilyeneket galamboknak nevezte.”
És tovább érdekes leírás következik arról, hogy az író első felesége, a kor jeles írónője, Spiegler Arabella (aki Satanella néven publikált, és irodalmi szalont is tartott) vallott, hogyan indította el írói útján a kezdő Krúdyt – nem visszatartva semmi ihletszerző és élményt adó passzióitól az irányba, hogy megvalósíthassa álmait, elképzeléseit!
Kapcsolatuk – a házasság megkötésétől, a három gyerek születése dacára – nem volt sem napfényes, sem kiegyensúlyozott. Erről a következőket olvashatjuk Roboz Imrétől:
„Miután elvette az írónőt s Bécsbe akartak utazni nászútra, de a Metropole Szállodában – hol írók és hírlapírók bizonyos kedvezményeket élveztek – elérték céljukat, Satanella neve letűnt a lapok tárcarovatából. Krúdy nem engedte írni a feleségét. Az asszony kért, könyörgőt, sírt, fenyegetőzött, de a férje hajthatatlan maradt.
A sorban születtek meg a gyerekek: December 27-én esküdtek, és kilenc hónap és kilenc nap múlva megszületett Krúdy Gyula. Ötnegyed év után bekopogtatott a gólya Ilonával, utána következett az öt hónapig élt Veronika, és rá nyolc esztendőre Micike.”
Roboz Imre, lám, intim, kevesek által ismert tudnivalókat közöl Krúdy családjáról, szüleivel, rokonaival való kapcsolatáról is – közötte számtalan olyan érdekes vallomást, amit maga az író fogalmazott meg a témával kapcsolatosan feltett kérdésekre. Ezek az adatok minden Krúdy-életrajzhoz, méltatáshoz, bemutatóhoz értékes, apróbb-nagyobb kiegészítéssel szolgálnak!
Érdekesek Roboz megállapításai Krúdy újságírói tevékenységéről:”Nem volt megfelelő újságíró.
Hiányoztak belőle azok a képességek, melyek a sajtó munkátársait az egész földön ellenszenvesekké teszik azok előtt, akik csak felületesen ismerik őket s munkájukat.”
Egy igen jellemző vonását is megismerteti:” Krúdynak nem szokása kihasználni a barátait. még csak képviselőséget sem fogadott el tőlük.”
Megtudjuk azt is, hogy Krúdy kedves, az életfilozófiáját is eláruló elve:”Annyit nem lopnak sehol, mint Magyarországon, nekem mégsem jutott belőle egy garas sem.”
S hogy milyen ember valójában, arra is választ kapunk Roboztól:”... Szereti az előkelő szórakozásokat. Szívesen vadászgat főúri erdőkben, a futtatásokat rendesen végignézni Bécsben, Freudenauban és Karlsbadban, - a pompás látcsövet hercegien lehet a szem elé venni, - s szeret címeres ezüsttel terített asztalokhoz ülni, amely lukullusdiák kellemes alkalmul szolgálnak Tokajtól a Fudzsino-jármáig termett összes arany és bíborszínű italokat végigízlelni s csendesen lerészegedni a drágalátos ízektől.”
Megtudjuk, hogyan vélekedett és nyilatkozott róla ( akitől később elvált) a felesége, hogy mennyit keresett írásaival és abból mennyit adott a családi háztartáshoz. És azt is hogy „ a kedvenc eledele a marhahús, kedvenc itala a francia pezsgő - legtöbbször persze frissen csapolt sört iszik s a spiccereket – vagy hogy a kedvenc költője Puskin... Ugyanannyi ideig szokott aludni, amennyit ébren töltött; néha nyolc, néha harminchat órát egyhuzamban. Télen a Royalban vagy a Pannóniában, nyáron a városligeti Gundelban fogyasztja el az ebédet, rendesen délutáni négykor. Beteg még soha nem volt, a feje sem fájt. Az írásain kívül más tisztességes módon pénzt nem keresett. A pénzzel nem tud bánni. Szükséges dolgokra nem szívesen adja ki, ezért váratlanul szokott elfogyni. Annyira istenfélő, amennyire nőgyűlölő, ha megesik, hogy a hölgyikén nem fognak andalító hazugságai. Kedveli a díszt, luxust, piperét és a gyanútlanul üldögélőket a kávéházban éjfélután...”
Draveczky Balázs
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése