RIMBAUD A TABÁNBAN............

A MAGÁNHANGZÓK SZONETTJE

Szurok Á! hó É! rőt I! zöld Ü! kék O! - csak egyszer

lehessek titkotok mind elbeszélni bátor!
Á!: - bolyhos öv, mely a setét legyek faráról
csillog, ha szörnyű bűzt belepnek lomha testtel!

Á! árnyak öble! É! hűs párák, tiszta sátor,
halk hóvirág, királyi hermelin, jégtűs gleccser!I! bíborok, kihányt vér, kacagógörcs a keccsel
vonagló női ajkon, ha düh rándítja s mámor!

Ü!: - az isteni tenger nyugodt, gyürűző tánca,nyájjal hintett fehér csöndje, tudósok ránca
a békés homlokon, mit alkimia tép föl. -

Ó!: - szörnyü harsonák, mik ítéletre zengnek,
és Csönd, melyben világok és angyalok kerengnek,
Oméga! - viola sugár az Ő szeméből!

(Tóth Árpád fordítása)

...............................................JEAN NICHOLAS ARTHUR RIMBAUD 1854-1891.

RIMBAUD A TABÁNBAN

Egy kisasszony siet, arca csupa mosoly. A sétány hársai közt jár, hol zöld az árnyék. Zajjal rebben a szél, hisz a város közel. A szív ragyog részegen. Az ember nem komoly tizenhét évesen.
Egy nő botlik, szeme hervadt virág. A sétány hársai közt baktat, most is zöld az árnyék. A szél rebben zajjal, ül a város közel. A szív gagyog félszegen. Az ember jó komoly harminchét évesen.
Öreg a zöld árnyék, a város lassan rebben, bánt a szél zaja. Az ember komolytalanul komoly. A Tabán kis dombjáról lebukfencezik. Komolyan komolytalan. Mindegy, hány éves. Részegen gagyog.
Járt-e Rimbaud a Tabánban? Nem járt Rimbaud a Tabánban. Párizsban járt, ott, ahol az ősz. Nem volt komoly tizenhét évesen. Halott volt harminchét évesen.
Hexameterben ír levelet III. Napóleon fiának. Tizenhárom és fél éves. Gratulálnak neki. 16, lóg a vonaton, börtönbe csukják. Tizenhét évesen fázva, éhezve csatangol Párizsban. "Halál Istenre!" - vési krétával a padokra. Megvannak-e még azok a padok? 18 éves, a Verlaine-szerelem. 19, mikor Verlaine rálő. Egy padlásszobába megy, befejezi az Egy évad a pokolban-t. Lejön a padlásról és nem ír többé.
Még él tizennyolc évet. Semmit nem gondolok, s a számon némaság.
21 éves, ekkor Verlaine már újra szabad ember, hívő katolikus, próbálja téríteni Rimbaud-t, aki megveri és elzavarja. Verlaine nem lő rá. 22 éves, katonának áll a holland gyarmati hadseregbe. Hamar megszökik. Nem ír. Cirkuszban tolmács, bejárja Skandináviát, teherhordó. Nem ír. Végigjárja a fél világot, építkezési felügyelő. Nem ír. Tífuszos lesz. Nem ír. Meggyógyul, ír: útjairól a párizsi Földrajzi Társaságnak. (Vélemény: "szárazsága ellenére igen érdekes".) 30 éves, egy abesszin nővel él. Nem ír. Fegyverekkel kezd foglalkozni. Nem ír. Kávé-, bőr- és pézsmaexportőr ügynökséget vezet. Nem ír. 37 éves, daganatot észlel a jobb térdén. Nem ír. Levágják a lábát. Nem ír. Marseille-ben fekszik. Nem ír. Halála előtt állítólag megtér. Meghal.
Járt-e a Tabánban? Nem járt a Tabánban. Mindegy, hol szippantotta a szabad tér illatát. Egy június-esten a hársot. Nekem a Tabán illata Rimbaud. Nekem ő a tabáni júniusról írt, az én tizenhét évemről, egy kisasszonyról, aki sietett, arca csupa mosoly.
Az életről írt és a halálról. Jó ideig az érzelem a gondolat ura, a szív pedig az észé. A gondolat később az érzelem fölé hajlik, az ész meg gúnyolódik a szíven. Gondolom én. A gondolat ölte meg a költőt. A tér szabad, a tét apad. Pár fapad. Pillanat. Az ember meghal egy perc alatt. Egy ember nem komoly tizenhét évesen. És nem él, mikor harminchét.
A roppant ég alatt oly rút és bús az ember; nem tiszta már s ezért mezítlen járni nem mer.
Írt az életről. A halálról. Annyit élt, mint mindenki, egy évadnyit a pokolban.

EGRESSY ZOLTÁN (színház.hu)

A BUDAI SZÍNKÖR

Idei első bejegyzésemben a Zerkovitz dalok és operett okán merült fel a Budai Színkör neve. A mai generációnak esetleg Honthy Hanna dereng fel a színházzal kapcsoltba hozhatóan ,ezért ideje felfrissíteni emlékezetünket:

A BUDAI DESZKASZÍNHÁZ

A Krisztinaváros egykori jeles építménye, a Budai Nyári Színkör és mellette a Horváth-kert 1843-tól kezdve, közel száz éven át csábította Pest-Buda polgárait. A 19. század utolsó évtizedében már a platánfákkal hűsített kertben játszott Beregi Oszkár és Jászai Mari. Blaha Lujza lépett fel népszínművekben, Környei Béla és Küry Klári énekelt operettet. A színészekáltal rajongott rendező, Krecsányi Ignác, úgy építette fel a Horváth-kerti előadásokat, hogy a legegyszerűbb emberek is örömüket leljék a produkciókban. A nézőtér beosztása is széles közönség befogadására volt alkalmas. A páholyok előtt, az ülőhelyekmellett és mögött állva nézhették végig az előadást azok, akiknek csak néhány fillérjük volt. Így aztán az intézmény a fővárosiak „színházra nevelésének” egyik fontos terepe lett. Merthogy a nagy, nyitott ponyvasátor alatt komoly premierek is zajlottak: itt mutatták be Budapesten először Hauptmann Takácsok-ját, Ibsen Nóráját, a Cyranót és az Éjjeli menedékhelyet is.

...................................Éjjeli menedékhely a Színkörben 1905-ben

Buda városa 1870. február 7-én tartott közgyűlésén határozatban tiltotta meg a német nyelvű színielőadásokat. Ez a rendelkezés vonatkozott a Horváth kert területén működő Budai Színkörre is. Az épületben már 1843 óta játszottak német vándortársulatok. A színházat a következő évtizedekben Ofen Tagstheater in der Christinen-Stadt im v. Horváthschen Garten néven ismerték. Magyar nevét 1870. május elsején kapta, amikor Offenbach Szép Heléna című operettjével Latabár Endre társulata bemutatkozott. De sem Latabár, sem a következő évek jó nevű vidéki színigazgatói – Miklósy György, Fehérváry Antal, Bokody Antal, Szathmáry Károly, Bogyó Alajos – nem tudtak sikert aratni. Úgyszólván mindegyikük a csőd elől menekült vissza megszokott kerületébe. Ez a helyzet egészen 1883-ig nem változott, amikor egy másik híres színházigazgató, Krecsányi Ignác a fejébe vette, hogy megpróbál a közismerten nehéz körülmények ellenére állandó nyári játékhelyet teremteni magának Budán.

Visszaemlékezésében pontosan, sőt kíméletlenül fogalmazta meg az addigi balsikerek okát: „Abban az időben a színészet még kitagadott, megvetett mostohagyermeke volt Budának. Hallani sem akartak ott magyar színészről. Idegenkedtek tőle. Gyűlölték. S ha mindezek dacára egy társulatot balsorsa véletlenül odasodort, az rövid idő múlva tönkremenve, szétzüllve menekült a szélrózsa minden irányába." A bukottság, az elhanyagoltság a színpad állapotán is meglátszott: „A színpad rivaldáján alig huszonöt-harminc, az első és második felső szuffitában összesen ötven-hatvan légszeszláng volt alkalmazva” – folytatta emlékezését a nagy vidéki városok jól felszerelt színpadjaihoz szokott igazgató. Ezért azután átalakíttatta a színkört, a kopott, rongyos díszletek helyett Lehmann Mórral és a külföldi Eduard Ortnerrel újakat készíttetett, valamint magával hozta – ezúttal éppen Debrecenből érkezett – a vidéki elsőrendű színpadokon használt fundusát. 1883. június 9-én nyílt meg a rendbehozott színház. Az eseménynek az új igazgató ünnepi színezetet adott: „Kora hajnalban négyöles nemzeti zászlót tűzettem az épület ormára. Hadd lássák messziről, hogy ott mai naptól ismét a magyar Thália ütött tanyát.

A függöny pontban hét órakor felgördült. Megjelentek a prológba írt évszázadok, görögtűztől tündököltek a tablók, bevonult a színtársulat, végül beléptem én. A fekete magyar ruha, lakkcsizma és tollas kalpag nem festhetett rajtam nagyon rosszul, mert viharos tapssal fogadtak.”Váradi Antal Buda ébredése című prológját követően Franz Suppénak egyik nem túl gyakran játszott operettje, A gascogne-i nemes került színre. A nyári évadban még jó néhány operettet lehetett látni, így Achille Edmond Audran, Alexandre Charles Lecocq, az ifjabb Johann Strauss és Louis Varney műveit. A magyar drámairodalmat Szigligeti Ede képviselte A fény árnyaival. Ezúttal sikert aratott Almási Tihamér két népszínműve: A tót leány és A milimári; bemutatták Toldy István bordélyházi miliőt sejtető darabját, a „kényes” tematikájúnak tekintett Kornéliát, végül Jókai Mór Dózsa Györgyét. Az évadot 1883. szeptember 23-án Váradi Antal Epilógusa zárta.

1884-től négy évadon keresztül a budai nyári színjátszóhelyen Csóka Sándor, Feleky Miklós, Nagy Vince és Makó Lajos próbálkozott, ők azonban sehogy sem tudtak boldogulni. Nem segítettek az olyan furcsa produkciók, mint az 1886-ban játszott Afrika-Magyarország című, négy felvonásból, 21 képből álló, zenével, dalokkal, táncokkal és csatajelenetekkel adott látványosság sem. Krecsányira várt a feladat, hogy megkezdett munkáját végérvényesen sikerre vigye.

Krecsányi Ignác 1888. május 5-én újra nekivágott a nagy feladatnak. Bár első évada nagyon gyengén sikerült, kitartó munkájának {193.} köszönhetően 1914-ig Temesvárral és Araddal együtt nyaranta Budát is ellátta társulatával; folyamatosan és sikerrel szerepelt a Fővárosi Nyári Színház néven működő Horváth kerti épületben. A műsorban egyelőre még meglehetős súllyal szerepelt a népszínmű, így például Klárné Angyal Ilka Árendás zsidó (1890), Follinusz Aurél Náni (1891), Csepreghy Ferenc Szépasszony kocsisa (1891) című darabja. Krecsányi azonban lassan, de következetesen egyre értékesebb drámai műsort kezdett kiépíteni. 1891-től Jókaitól a Fekete gyémántok, Szigligetitől A trónkereső került színpadára, majd Rákosi Jenő „paraszt-tragédiája”, a Magdolna. Krecsányi mutatta be a április 25-én a millenniumi évad nyitódarabjaként Jókainak A kőszívű ember fiai című regénye nyomán készített dramatizálását Keresd a szíved címmel, amelyet a Nemzeti Színház ekkor visszautasított.

Nyilván a pesti irodalmárok számára is érdekesnek ígérkezett Végh István – festő, színházi ember – csúfondáros paródiája, Az ember komédiája című bohózata. „Az Úr itt mint pesti háziúr jelenik meg, a bevégzett nagy mű pedig az újonnan felépített ház. Az Úr fogad a ház gondnokával, Fer Luciánnal, hogy a beköltöző lakók jól fogják magukat érezni és soká maradnak benne. Az első lakók, Ádám és Éva azonban Fer Lucián intrikájára csakhamar otthagyják a házat, s egy pincelakásban álmodják át Madách történeti képeinek paródiáját” – foglalta össze a játék lényegét Galamb Sándor.90 A római szín alcíme „Röndnek muszáj lönnyi!” lett, s benne Péter apostol helyett egy rendőr csípte fülön a kétes hírű mulató kompániát. Kepler mint éhes tanító éppen Sanyaró Vendelt – az élclapok napidíjas hivatalnokát – tanította az éhezés mesterségére. És így tovább…

Krecsányi Ignácot 1899-tól 1901-ig Makó Lajos váltotta fel Temesvárott, így Budán is Makó társulata mutatkozhatott be. Az új direktor Krecsányihoz hasonlóan több érdekes magyar művet vitt a nyári aréna színpadára, s műsorát olyan igényességgel állította össze, mint elődje. Makó 1899-ben Somló Sándor Szombatosok című történelmi tragédiájával kezdte az évadot. Társulata 1901-ben eljátszotta a Csongor és Tündét és az újdonságnak számító Ocskay brigadérost. A magyar dráma térhódítását jól jellemzi, hogy Krecsányi igazgatásának utolsó két évadjában egymás után előadatta a „téli sikerdarabokat”, Lengyel Menyhért Taifun, Bródy Sándor A tanítónő, Szomory Dezső Györgyike, drága gyermek, Hajó Sándor Lakájok című színművét.

Bár az igazgató személye alapvetően meghatározta a vidéki társulat műsorát, Makó és Krecsányi programját egységben szemlélhetjük. Mindketten színvonalas klasszikus drámai műsor kialakítására törekedtek. Shakespeare A makrancos hölgye 1891-ben még kivételnek számított. 1899-ben az Othello, a Lear király, 1900-ban a Hamlet, 1901-ben A velencei kalmár és 1903-ban A szentivánéji álom került színre Budán. Eljátszották Friedrich Schiller ritkán adott drámáját, a Fiescót (1897), Heinrich Laubetól az Essex grófot (1904). Egyik igazgató sem volt érzéketlen a kortárs dráma iránt. Műsorra tűzték José Echegaray divatos műveit (Folt, amely tisztít, 1899; Mariana, 1899; Bernardo Montilla, 1900), Ibsen Nóráját (1899), Hermann Heijermans Ora et labora című drámáját Hevesi Sándor fordításában Pénz (1904) címmel; 1908-ban Maurice Maeterlinck művét, a Monna Vannát és Oscar Wilde Saloméját is játszották.

Makó Lajos 1900-ban az évad kezdésére igazi meglepetést tartogatott: Ábrányi Emil fordításában színre vitte Edmond Rostand Cyrano de Bergerac című színművét Pethes Imrével a címszerepben. A szokatlan helyszínen megtartott magyarországi bemutatót követően a Cyrano a hazai színpadok egyik legnépszerűbb műsordarabjává vált, Pethes Imrét pedig a Nemzeti Színház szerződtette.

Makó és Krecsányi műsorpolitikáját a kortárs orosz drámairodalmat reprezentáló két ősbemutató is dicséri: 1901. szeptember 7-én színre került Lev Tolsztoj A sötétség hatalma című műve, 1903. július 4-én pedig előadták Kálnoki Izidor fordításában az Éjjeli menedékhelyet – Makszim Gorkij jeleneteit „az élet mélységeiből”.

Krecsányi Ignác és Makó Lajos műsorának tengelyében jelentős súllyal szerepeltek az operaelőadások. A Budai Színkörben 1890-ben még csak A tévedt nő, azaz Verdi Traviatája szerepelt műsoron, 1903-tól jelentős és folyamatos repertoár alakult ki. Egymás után adták elő 1903-ban Rossini A sevillai borbély, Verdi A két Foscari, Gounod Faust, Verdi Rigoletto, Bizet Carmen, 1906-ban Auber Fra Diavolo, 1907-ben Meyerbeer Dinorah, 1908-ban Thomas Mignon című operáját. Népszerű szerző volt Puccini; műsorra került a Pillangókisasszony (1908), a Tosca (1909) és a Bohémélet (1910). Előadták Verdi Álarcosbál (1909), Eugen D’Albert A hegyek alján (1911) s Erkel Ferenc Bánk bán (1911) című művét.Emellett természetesen régebbi és újabb operettek rendszeresen szórakoztatták a Horváth kerti színház nyári látogatóit.

Ennek a programnak a teljesítéséhez megfelelő együttes kellett. Krecsányi Ignác társulatában a magyar színjátszás jó néhány jeles tagját felfedezhetjük. Krecsányi „nevelése”, K. Hegyesi Mari 1886-tól a Nemzeti Színházban folytatta pályáját. Krecsányi indította el Pálffy Györgyöt is, aki Nagy Imre halála után a Nemzeti Színházban a vezető drámai hős szerepkörét töltötte be. Krecsányinál volt szerződésben Ditrói Mór és felesége, Ditróiné Eibenschütz Mari. Ditrói egykori direktorától vitte a Vígszínházba Haraszthy Hermint és Rónaszéki Gusztávot. Utóbbi nemcsak jó komikusnak bizonyult, a színészi közéletben is jelentős feladatokat vállalt: tevékenykedett mint a színészegyesület alelnöke, az egyesület színiiskolájában tanított és alapító tagja volt a nyugdíjintézetnek. A buda–temesvári társulattól a Népszínházhoz került vezető komikusnak Németh József és – valamivel később – a temperamentumos és nagy terjedelmű baritonhanggal megáldott Kiss Mihály, aki Tamássy József után Blaha Lujza állandó partnere lett. De aki nem szerződhetett a fővárosba, az is értékes tagja maradt – többnyire éppen sokoldalúsága miatt – a vidéki társulatoknak. Závodszky Teréz, később a neves színigazgató, Komjáthy János felesége, drámában és népszínműben egyaránt játszott. Váczy Vilma nemcsak operában volt használható, de Zrínyi Ilonát (Szigligeti: II. Rákóczi Ferenc fogsága) és Szederváry Kamillát (Csiky: A proletárok) is sikerrel alakította. Fenyéri Mór komikus szerepeiben vált ismertté, de Ibsen Kísértetek című drámájában Engstrand asztalost is eljátszotta. Híres vidéki színész volt a „mindenes” Abonyi Gyula és a Debrecenben, Kassán, Aradon egyaránt népszerű buffó-komikus, Nyilassy Mátyás.

Makó Lajos társulatában a már említett Pethes Imrén kívül Réthy Laura, Sziklai Szeréna, Ódry Árpád, Faragó Ödön is színpadra lépett.

Az első világháború kitörésekor, 1914. augusztus 3-án, Krecsányi feladta a Budai Színkör vezetését. Ősztől, pontosabban október végétől volt színikerületét Komjáthy János vette át; az évad végén azonban ő is nyugdíjba ment.

Ekkor új korszaka kezdődött a színháznak, mert élére Sebestyén Géza került, akinek vezetésével ismét folyamatossá vált a budai nyári színkör működése. Sebestyén az első világháború idején azonban még nem érhetett el jelentősebb eredményeket. A világirodalmat 1915-ben Hebbel Juditja, 1918-ban Goethe Faustja képviselte. 1918-ban operára is futotta: Delibes Lakméját láthatta a közönség. A szokványos operettműsor mellett leginkább a kortárs magyar dráma jutott szóhoz. Bródy Sándornak három darabja is műsorra került: 1915-ben A medikus és a Timár Liza, 1916-ban a Lyon Lea. 1916-ban eljátszották Gábor Andor Ciklámenjét, 1917-ben Bíró Lajos A rablólovag című drámája, 1919-ben pedig Lengyel Menyhért szatírája, A hálás utókor került színre. A színház ezután már csak a következő színháztörténeti korszakban virágzott fel ismét. 1920-tól 1937-ig, lebontásáig, neves színészek jó színvonalú, néha kiugró sikerű operettekkel szórakoztatták nyaranta a budai és nem csak a budai polgárságot.

"„A Színkör hozzátartozott a pesti nyárhoz: múltja volt, ha nem is klasszikus, de nem is érdemtelen múltja, a magyar színpad legelső művésznői és művészei szórakoztatták e rozoga deszkákon a nagyváros elárvult nyári közönségét” – írta Márai Sándor 1937 nyarán, amikor bezárták a Budai Nyári Színkört. Hogy miért?

Ilyen volt a Budai Nyári Színkör a Horváth-kertben

„Mindössze az történt – s ez az, amit a laikus nem ért –, hogy a régi színház, amely tavaly még játszott, ez idén már nem játszhatott, az történt, hogy a Színházat, amelyet becsuktak, mert sürgősen le kell bontani, nem bontották le sürgősen, az történt, hogy egy nagy csapat szegény ember: színésznők, színészek, zenészek, rendezők, statiszták, díszletezők, jegyszedők nem kerestek ezen a nyáron egyetlen fillért sem, az történt, hogy a budai kocsmák fölöslegesen elvesztették nyári, pesti közönségük egy részét, az, hogy néhány nyári daljáték, ez a nem valami magas rangú, de nem is értéktelen műfaj, melyhez nálunk zeneszerzők és librettisták kitűnően értenek, nem kerülhetett színre, s végül az, hogy e szegény, poros nagyváros közönsége – legalábbis azok, akik nem mehetnek el nyáron a salzburgi Festspielékre –, egyszóval egymillió ember közül mindazok, akiknek szerény nyári mulatságához hozzátartozott egy este a Budai Színkörben, ahol hangulat, zene, atmoszféra az ifjúságra emlékeztette őket, ez évben nem mehetett el a Budai Színkörbe. Miért? Csak

Itt aratta sikereit Csortos és Fedák Sári. Meg Kabos Gyula is.

Bilicsi Tivadar így emlékezett vissza erre az időre: „1919-ben Buda nyári színház nélkül maradt volna, ha egy alkalmi ún. kollektív színtársulat szerzõdés nélküli színészekbõl össze nem áll, hogy elõadásokat tartson a patinás nyári arénában. Ott, akkor láttam elõször játszani Kabos Gyulát. A kis gróf c. operettben: Zápolya János ripacs színigazgatót alakította olyan mulatságosan, hogy gurultunk a nevetéstől, és tombolva tapsoltunk minden jelenete után. Ki gondolta volna akkor, hogy ő lesz a magyar hangosfilm legnépszerûbb komikusa?”

Forrás:Magyar színháztörténet-Budai színházak

Magyar Színházművészeti Lexikon / Budai Színkör