1909-ben egy havas decemberi éjszakán- a Csend ucca 1 sz házban az Athenaum Nyomda kottaszedő nyomdászának családjába 10. gyermekként egy kislány született , akit Stefi névre kereszteltek a tabáni templomban...(Készült ez a blog anyám és nagyapám emlékére...)


2011. március 17., csütörtök

LOUIS BLERIOT ÁTREPÜL BUDAPEST FELETT

   A szárnyas ember,Louis Blériot  1909 július 25-én átrepülte a La Manche csatorna 37 km-es távolságát 36 perc alatt.Világszenzáció volt ez akkoriban.
      Ugyanebben az évben, október 17-én Magyarországon is bemutatót tartott. Ez volt az első alkalom, hogy hazánk területén repülő szállt fel.
A  35A típusú repülőgép Blériot két munkatársa, Leblanc és Manet kíséretében már két nappal a híres francia aviatikus megérkezése előtt Budapestre ért. Október 14-én és 15-én a gépet a Vigadó nagytermében állították ki, majd a felszállás helyére vitték. Október 16-án este ugyancsak a Vigadóban Blériot vetített képekkel illusztrált előadást tartott a La Manche átrepüléséről.
         
A felszállásra az Üllői út melletti gyalogsági gyakorlóteret jelölték ki.  A rendezvény céljaira deszkapalánkkal kerítették körül azt a területet, amelyet ma az Üllői út, az Ecseri út, továbbá az Epreserdő, Csengettyű és Pöttyös utcák határolnak. Itt számos ideiglenes, faépítményt emeltek: az Üllői út és az Ecseri út sarkánál a repülőgép hangárját, ennek két oldalán pedig tíz lelátót és több páholyt. A hangártól, egyszersmind a start helyétől távolabb szabadon álló padüléseket helyeztek el, továbbá állóhelyeket kerítettek körül. A palánkkal körülvett területen ilyenformán több tízezer néző helyezkedhetett el.
        A belépődíjak eléggé borsosak voltak. Egy négyszemélyes páholyért 100 koronát, a tribünülésekért 5-30 koronát kellett fizetni. A padülésekért 2-3 koronát, az állóhelyékért 1 koronát kértek. (1 korona vásárlóértékét hozzávetőleg 50 mai forintra becsülhetjük.) Blériot 40 ezer korona tiszteletdíjat kapott.

      Október 17-én reggel 8 óra tájt újságírók, valamint az autóklub aviatikai bizottságának néhány tagja jelenlétében Blériot próbarepülést végzett. Az akkori Magyarország c. napilap riporterét idézve: "Ez volt az első felszállás magyar földön. Ebben a percben hasította először az új világszörnyeteg Budapest levegőjét..." Az aviatikus 60-70 m magasságba emelkedve nagyjából a Határ útig repült, s innen tért vissza a starthelyre.
       A délutáni rendezvényre hatalmas tömeg gyűlt össze. A hírlapok 150-200 ezer emberről írtak, a rendőrség megállapítása szerint ennél jóval több, 280-310 ezer érdeklődő volt kíváncsi a szenzációs eseményre. Budapestnek akkoriban 880 ezer lakosa volt, vagyis a lakosság harmad része vándorolt ki az Üllői útra. Persze a körülkerített területre csak a fizető közönség jutott be, százezernyi embernek meg kellett elégednie azzal, amit elleshetett a gyakorlótér távolabbi részeiről, vagy a Népliget mellett húzódó vasúti töltésről.








       Bár a város belterületéről közvetlen villamosjáratokat és omnibuszokat indítottak a rendezvény felé, ezek alig néhány ezer utast tudtak szállítani, a mai Nagyvárad tér táján pedig a nagy tömegben a közlekedési eszközök végképp elakadtak. Maga Blériot is csak úgy tudott eljutni a felszállás helyére, hogy gépkocsiját lovasrendőrosztag vette körül, s ez a kíséret – az egykori rendőri szakkifejezéssel élve - kellő tapintattal és eréllyel  tört utat a tömegben.
       A délután fél háromra kitűzött első felszállásra a szeles idő miatt több mint másfél órás késéssel került sor; ezt a műveletet később még két felszállás követte. Egy-egy alkalommal Blériot 6-8 percig repülve 15-40 m magasságban néhány kört irt le. 36Utólag a szeles idővel indokolták, hogy az aviatikus nem tudta elérni ugyanazt a magasságot, mint a reggeli főpróbán.
      A La Manche hősét minden egyes leszállás után a közönség tomboló lelkesedéssel ünnepelte. Áttörve a belső kordont sokan a géphez tódultak, végül is a rendőrségnek kellett az ünneplő tömeget szétoszlatnia.
      A korabeli napilapokban lelkes beszámolók, színes riportok, fennkölt hangú vezércikkek foglalkoztak Blériot budapesti repülésével. Ám sajnálkozó hangú írásokkal is találkozunk az egykori újságok hasábjain. Olyanokkal, melyek restellni valónak, sőt valóságos "nemzeti szégyennek" tartották, hogy nem magyar aviatikus repült először hazánk légterében.






2011. március 13., vasárnap

A KÉHLI-TABÁNI HANGULATOK ÓBUDÁN

  A Kéhli

Ahogy Krúdy írta kedvenc vendéglőjéről: „Ahol lassítani szoktak a leggyorsabb fiákerek, állott egy kocsma, mint egy piros virág. Itt volt a leghangosabb a dal, itt előzködtek a verklisek és itt járta bolondját a tánc.” Ez a híres hely a hazai vendéglátás egyik ikonja, a Kéhli vendéglő, amely a történelmi Óbuda maradék kis szögletében található.

Valamikor a XIX. század első negyedében költözött ide a német származású Kéhli família. Az ablakokból kikönyöklő vagy a kapuk előtt pletykálkodó asszony ságok rövidesen hírül adták, hogy a szorgalmas betelepülőknél kiváló borok kaphatók. Szőlészettel foglalkoztak ugyanis Kéhliék, és ősi fészkük is borpincének épült 1828-ban. Jó hírük volt az óbudai boroknak, mígnem a filoxéravész el nem pusztította a patinás tőkéket. Krúdy így búslakodott efölött A borász című karcolatában: „A filoxéra pusztítását, amely gyermekkoromban olyan szomorúvá tette Magyarországot, mint a tatárjárás, nem tudták pótolni az amerikai vesszők...”
Az üzleti érzékkel megáldott óbudai bormérők azonban a talpra álláshoz segítségül hívták Bacchus mellé a másik fél- (vagy egész?) istenséget: Gasztronómiát. A kultusztárggyá nemesedett szódásüvegek nedűjével hígított borok (vesd össze: fröccs) alá „borkorcsolyának” mind gyakrabban feltálaltak fokhagymás tokaszalonnát, töpörtyűt, hurkát, kolbászt – természetesen lilahagymával. Aztán a kemencék meg a „sparherdek” szintén beálltak vendégcsalogatónak, és ontották a finomabbnál finomabb ételeket. A terjengő illatok meg a halk citeraszó egyre több helybéli polgárt, hivatalnokot, iparost, no meg könnyűléptű kisasszonyokat ültetett a kiskocsmák kockás abroszos asztalaihoz. Itt még azt a kispénzű betérőt is szívesen látták, aki a hentesnél vásárolt füstölt csülköt papírból kibontva, saját halnyelű bicskájával falatozta el, s csak a sert – mert Krúdytól tudjuk, hogy a sör az igazából ser – vagy a két deci vöröset kérte a pincnököktől.
A Kéhli család a XIX. század utolsó esztendejében határozta el, hogy a kisipari vendéglátást „innoválják”, és a „zónapörköltes” kisvendéglőt továbbfejlesztik. Szerencsére „zöldmezős” beruházásba nem fogtak, hanem a régi borospincének épült házat rendezték be étteremnek. Reklám nélkül is hírük ment hamarosan a jó magyaros ételeknek, a szíves vendéglátásnak, a fülbemászó zeneszónak, így azután az asztalokon állandó attribútum lett a „foglalt” táblácska. Kéhli mama varázslatos egyénisége és szaktudása az emberi örömök, a szeretet és a barátság menedékévé tette a Mókus utcai házat, melyet Krúdy nemes egyszerűséggel „kegyhelynek” nevezett.
Ami azt illeti, a Kéhli tényleg állandó zarándokhelye volt az írónak, nem csak azért, mert közelében lakott, hanem a hely és az étkek szelleme is megigézte. Ő pedig szellemével a mai napig „kísérti” a Kéhlit és vonzza az „író urakat” meg a gyomrukat szerető egyéb kasza-kapakerülőket. A Kéhli és Krúdy összefonódott, egymást teremtő szimbiózisban él a város, sőt az ország tudatában. Huszárik Szindbádjának varázslatos aranyfényben rezgő főtt velőjét csak itt lehet kapni, fonott kosárban tálalt fokhagymagerezdes pirítóssal. De kizárólag csak ezen az étlapon találhatunk olyan legendás remekeket, mint a „Forró fazék”, vagyis a saját ízesítésű marhahúsleves, a tejfölös tarkabableves, meleg előételnek lecsó, a sashegyi ökörháta vesepecsenyéből, amely a hajdani Tabán egyik kultikus étele volt.
Az étlapnál maradva: az elnevezések is őrzik a múlt atmoszféráját, az irodalmat, ezekből néhányat ízelítőül ideidézünk.

A Krúdy Gyula Irodalmi Kör nem csupán az író emlékét őrzi, hanem az irodalmon kívül egyéb művészeti ágakat is patronál. Színészek, zenészek, képzőművészek állandó vendégei a Krúdy Szalonnak. Legutóbb fotókiállítást rendeztek Krúdy és Óbuda korabeli fényképeiből. Az író fi atalkori képe még a XIX. századi stúdiókban, az úgynevezett fényirdákban készült. Az egyik művészi portré úgy megtetszett Simon M. Veronika festőművésznek, hogy megfestette; az öregkori Krúdyt pedig Koncz Eta vitte vászonra. Érdekes és szokatlan találkozása ez a képzőművészetnek és a fotográfiának.

Szindbád margitszigeti étke
„Krúdy úr bolyongó lelkületű, ábrándos figurája és hőse e nevezetes étel elfogyasztásával merített bátorságot, ha szelet csapni készült a vidéki kisvárosok polgárasszonyai körül. Csibemájjal megtöltött és császárszalonnába göngyölt sertésfilét készítettek neki kedves vendéglője konyháján. Tálaláskor tejszínespaprikás gombamártással öntözve, rántott vereshagyma-karikákkal díszítették és zöldmetélttel körítették meg. Ezek után már olyan ékesen tudott udvarolni Szindbád, hogy alig-alig akadt, aki ellenállt ostromainak.”
Hasonló stílusban íródott az étlapra a piros kisfazékban főtt velős csontot kínáló fogás meg a fogasszeletek Pista bá’ módra, vagy Fidó apó magyar kúti medvetalpa. Újkori legendát örökít meg „Nádas Gyuri pulykamellcsodája gombaábrándokkal”. A bohém és mindig vidám György urat törzsvendégként fogadják kedvenc helyén: a Kéhli gyertyafényes Lakomapincéjében. Egyszer, egy átmulatott holdas éjjel utáni pirkadatkor fogalmazódott meg a fenti címen aposztrofált pulyka (régiesen: „póka”) „mejje húsának” ilyetén elkészítése.
Nádas Gyuri a jó falatok és a felejthetetlen szeánszok viszonzásául megszerezte egy régiségárverésen Kéhli mama eredeti naptárát a harmincas évekből, amelyen saját kézírásával vannak felróva a titkos „recipék” és a bevásárlandó hozzávalók. A „tulaj” féltve őrzi az étterem vitrinjében, és csak a kedves-kedvenc vendégek lapozhatnak bele olykor.
Kihagyhatatlan az étlapról – és a rendelésből is – „Lévai Esztike töltött káposztája”.
„Lévai Esztike jól belakmározott a disznótorból megmaradt és már sokadszor melegített töltött káposztából. Volt abban csülök is, meg füle-farka. Jó csöves pirospaprikával, csipetnyi majorannával és magyarborssal ízesítve. Olyan jól esett a lakoma, hogy Cecei uramnak ötkilósra sikeredett születni.” Lévai Esztike oly sokáig főzte még a „töltött káposztáját”, hogy a Kéhli mesterszakácsának, Gaál B. Eduárdnak sikerült eltanulnia az ötkilós babák születését serkentő finomságot, amely állandó (fő)szereplője a ház étkezési liturgiáinak.
Hogy ki volt az az ötkilós jövevény? Nem más, mint a Kéhli jelenlegi tulajdonosa: Cecei-Horváth Tibor. Aki ismeri, úgy emlegeti, mint „reneszánsz embert”. Valóban, Cecei uram – aki ma már a hússzor öt kilót is megnyomja a mázsán – kalandos utat járt be az ősi izsáki udvarháztól a Híd-vendéglőig, amiből azután életre keltette az egykori, illetve a mai Kéhlit.
Cecei-Horváth Tibor „viselt dolgait” még érintőlegesen is hosszú lenne számba venni: dolgozott konyhában, raktárban, jéggyárban, volt feketeöves karatebajnok; Pest-Budán és a Balatonon, de még Írországban is szolgálta a vendégek seregét, hol szakácsként, hol pedig tulajdonosként. De a legmeghatározóbb „reneszánsz” tulajdonsága a szépnem meg az irodalom szeretete. Minden szerelmét megverselte, amit ma már egy külön kötetben olvashatunk. Tehát nem csupán Krúdy miatt lett irodalmi szentély a Kéhli, hanem Cecei író úr jóvoltából is. Általában a vendéglátó „műintézetekben” (lásd: kocsmákban) az irodalmat legfeljebb Schiller szokta képviselni, könnyű vörösbor képében. Itt azonban olyan literátorok ültek Krúdy idejében meg utána is, mint Tersánszky Józsi Jenő, Márai Sándor, Babay József, de megfordult itt Berda Józseftől kezdve a kortárs irodalom legjava. A Kéhliben van ugyanis a Krúdy Gyula Irodalmi Kör székhelye, ahol vendégeskedett már Jókai Anna, Nagy Gáspár, Fodor András, Csukás István, hogy csak a Kossuth-díjasok egy részét említsük. Élénk művészeti élet folyik e falak között, amelyről a tulajdonos kijelentette, hogy addig lesz a Krúdy-kör otthona, míg le nem omlanak.
A patinás hely jövője is biztosított, hiszen a két fiú – Gergő és Tibor – apját követve elkötelezte magát a hivatásos vendéglátás mellett, és korszerű ismeretekkel, de a régmúlt iránti tisztelettel őrzik a Kéhli hírét. A hírről jut eszembe: a legjobb száz hazai vendéglő toplistáján természetesen ott található a Kéhli. De sikerének híre eljutott már külhonba is: legutóbb a Neue Züricher Zeitungban találkoztam a „mit traditioneller ungarischer Cuisine” ismertetőjével, amelynek pontos címét is megadták: „Das Kéhli Vendéglő an der Mókus Strasse.”
Nos, aki még nem tette, zarándokoljon el ide egyszer...

FORRÁS:
www.fototech-nika.hu/hu/.../kehli.html
Takács Ferenc
Fotók: Szentiváni János

HAMAROSAN KAPHATÓ LESZ SALY NOÉMI ÚJ KÖNYVE

A büszke anya és az üjszülött.........................

A szerző monológja konyvéről:

Ímhol az újszülött. (Boltokba még nem került, könyvbemutató majd valamikor az ünnep után lesz.) Nemazé, de szerintem gyönyörű lett - hála a fizikai kivitelezést végző 9s Műhelynek és a győri nyomdának :)  Ja, azt elfelejtettem mondani: 212 olyan képeslap van benne, hogy gatya nem marad szárazon. És ennek úgy egyharmadából én se láttam korábban példányt. Én csak a belbecsről tehetek :) Arról is csak félig-meddig, már ami a szövegeket meg a válogatást illeti. De persze boldogan bezsebelem a fülvakarásokat, és szaporán csóválom hozzá a farkincámat. Köszi mindenkinek :)A jó könyv legfontosabb ismérve: fogja, akié, és örül :) Hát még én hogy örülök ilyenkor! Nnna.