SZÁZÉVES(174 éves) DOLGOK:PEST-BUDA

Életkép 1838-ból


Száz évvel ezelőtt van és május elseje. Ilyenkor az ember a Városmajorba rándul ki, amint húsvét-hétfőn a Gellérthegyre és pünkösdhétfőn a Lipótmezőre. Mindezek a helyek természetesen még nagyon-nagyon messze vannak a várostól. Évente csak egyszer járnak arra mások, mint bennszülöttek.


A Városmajorban már ugyanazok a fák állnak, szóról-szóra ugyanazok a fák, mint később. Alattuk már korán reggel óriási és nagyon vegyes tömeg mozgolódik. Seidenwurm, a suszter, feleségével, felesége csinos húgával, a nyolc gyermekkel, kiket feleségével együtt létrehozott, továbbá a segéddel és két inassal sonkát eszik. Mellette egy kosár mindenféle jóval, egy szalmafonatú demizsonban budai vörösbor, saját termése. Az ország fantasztikusan el van látva élelemmel.


Egy másik városmajori fa alatt a Mayerffy-család ül, a nagy patrícius família. Nekik inas bontja ki a kosarat és helyezi el tartalmát egy gyönyörű kiterített kendőre, finom pástétomokat és nyalánkságokat. Valamivel odébb cseh tüzérek röhögnek csehül bizonytalan jellegű tabáni nők társaságában és Brudern báró csodálatos sétapálcával és egy bécsi hölggyel a karján elmegy előttük, mosolyogva. A kis vendéglő előtt Pfisterer András királyi protomedicus sörözik Birkenwasser tanácsnokkal. Két lépéssel odébb óbudai zsidók ülnek a földön, prémes kaftánban, amelyet a nyári nap sem tud levarázsolni róluk; kezük lázas izgalommal magyaráz.


Az úton összekarolva sváb lánykák, Rozik és Rézik andalognak szőkén és együgyűen és mögöttük kardos jurátusok pödrik bajuszukat és sajnálják, hogy nem tudnak németül. Egy fapadon szakállas, komoly rácok ülnek, helytelenítően nézik a nagy nyüzsgést, egy egészen fiatal, görögruhás lány édességgel kínálja őket, egy fiú pedig a földön ül és tamburázik nekik. És cigányok, főképp cigányasszonyok és rajkók mindenfelé, hogy az orientalitás teljes legyen.


Ezt a csodálatos tarkaságot talán csak Konstantinápolyban találni. Mennyi nép találkozik itt békességben! Magyarország valamikor Közép- és Kelet-Európa Amerikája volt, a környék minden hajótöröttjének menedéke, csodálatos kolónia, hatalmas és termő anyamellére örömmel és türelemmel ölelt minden idegent. Így épült fel Pest a semmiből nagyvárossá úgyszólván percek alatt.


A patak mentén, a Lipótmezőre vezető úton megyek kifelé, száz év előtt. Fehér keresztjeivel egy dombon fekszik a városi temető, ahol a Mayerffyak és patricius-társaik nyugodtak; fái alatt száz éven át elmélkedtek fiatal költők a mulandóságról, mint például Jékely Zoltán;  de most már kiszedték a sírokat, a Mayerffyakra már csak én emlékszem és rövidesen én is el fogom felejteni.


A temetőn túl mindenfelé gazdag bortermő dombok terülnek el, az újonnan ültetett szőlőskertekben a budai polgárok nyaralói. A Kalmárffyak nagy villája és Gamel tanácsos úré, a nagy gyümölcsalléval, azután Pauer úré, a városi pénztár főellenőréé, majd Margarich asszonyé, Funk úré, Knotz úré, Hoffer úré, Perger úré, Schmidt úré, Mayerhold úré és kint a Laszlovszky-major, mert azért magyarok is voltak a világon, már akkor is. De a Zúgligetet még Sau-Winkelnek hívták, csak később finomodott Au-Winkellé.


A Fácán már megvolt és akkoriban épült a vendéglő a Szép Juhásznénál; máma az enyészet, az omlás leghátborzongatóbb makáber pompájával néz az eltévedt kirándulóra. Akkor a vendéglő még új volt, de körötte romokban hevert a régi Pálos-klastrom, ahol Nagy Lajos király nagy fénnyel temette el Remete Szent Pál csontjait, amelyeket Prágából ünnepi menetben hoztak ide. Később kiderült, hogy a ravasz csehek megtartották Remete Szent Pál fejét, hamis koponyát mellékeltek az igazi csontokhoz; no de II. Lajos megszerezte az igazi fejet is a jámbor szerzetesek nagy boldogságára és azután sietett Mohács alá.


Azután felmegyek a Normafához és elnézem a magyar tájat. Mozzanatokban szegényebb festők rakták volna részletenként egymás mellé, hogy minél drámaibb vagy andalítóbb, de mindenesetre minél hatásosabb legyen. A magyar tájat úgy öntötte ki valaki a zsákjából egyszerre, egészben. Itt a belső formát kell csodálni, a nagyvonalú kompozíciót.


És itt lent a két város. Köztük a hajóhíd. A kabátos embert szó nélkül átengedik rajta; az inges-gatyást megállítják. Ha dühösen tiltakozik, továbbengedik, mert látják, hogy bocskoros nemes, nem kell adót fizetnie; ha szomorúan lehajtja a fejét, akkor fizetnie kell, jobbágy.


A Vár olyan, mint egy olasz hegyi város, négy kapujával és középen a királyi palota, ahol nem lakik király, mint az olasz Castellok, amelyekből már kihaltak a zsarnokok. A Krisztina még majorjellegű, a Viziváros földszintes félpolgári település, a Tabán fecskefészekszerű házai, ahol az elszegényedett rácok kiárusítják lányaikat, lépcsőzetesen kapaszkodnak fel a Gellérthegyre, a hegy tetején csillagvizsgáló áll.


Odaát Pest épp most kezdődik. Ötven éve még sivatag volt, ott, ahol most az Új-Város vagy Lipótváros áll, az Új Piactér körül, nagyszerű palotáival, egyenes utcáival. A Lipótváros és Belváros közt már kezd kiépülni a Dunapart, egy kis sétány is van már a Kemnitzer-háztól a hajóhídig és itt áll a ház, ahol Széchenyi István lakik és a Kaszinó. Vontatóhajók tömege a Duna mentén; a Görög Templom előtt és azon túl dél felé örökös keleti vásár áll.


Építkezés mindenfelé, a Belvároson túl az országút mellett most építik a Múzeum oszlopos roppant épületét, a külvárosok szinte érzékelhetően terjednek legyező alakban szerte. Csak a Lipótváros áll meg az Új Épületnél, amelynek irdatlan tömbjét II. József császár felépíttette és azután meghalt, mielőtt ideje lett volna megmondani, mit akart vele.


A városi Szépészeti Bizottság még mindig nincs megelégedve, merész terveket dolgoz ki. Le akarja bontani a régi városfalak maradványait, eltüntetni a latrinákat sz Invalidus-palota (ma Központi Városháza) mögül, kitelepíteni a vágóhidakat, szabályozni a halpiacot, kitelepíteni a füvészkertet és hóhér lakását, eltüntetni a szégyenoszlopot a Halpiacról és a vesztőhelyet a Zöldségpiacról, fákkal ültetni be az Üllői utat, Üllői úti fákkal...


De ezek csak a közelebbi tervek, mondják. Idővel nagyobb dolgokra is sor fog kerülni, feltöltik a Duna partját, csatornázzák a várost, kiépítik a Dunakorzót, a Városligetet, amely egyelőre inkább elv, mint liget, dómot építenek a Lipótvárosban, plébániatemplomot a Ferencvárosban és ki tudja még mit.


A Die Biene című hetilapban cik jelenik meg: milyen lesz Pest és Buda száz év múlva. A cikkíró azt álmodja, hogy alszik és száz év múlva ébred fel a Gellérthegyen, ahol addigra a csillagvizsgáló mellett óriási szálloda épült, mert Magyarországon kifejlődött az idegenforgalom. A Dunának már két hídja lesz, álmodja, a hajóhídon kívül egy állandó pilléres híd is (megjegyzem, ennek a lehetőségét a tudósok nagyon sokáig kétségbevonták, tekintettel a Duna sodrára). Már nemcsak német színház lesz, hanem lesz egy magyar színház is, meg egy tót színház a Józsefvárosban, sőt már egy zsidó és egy rác színház felállításáról is rebesgetnek.


A Duna hátán gőzhajók, vitorlások és gondolák fognak nyüzsögni. Két szökőkútja is lesz a városnak. A Margitsziget valóságos parkká fog alakulni. A borkereskedés csodálatosan ki fog fejlődni, ez lesz a város jólétének alapja, már magyar pezsgőt is fognak gyártani. A zsidók magyar nemzeti viseletben fognak járni és olyanok lesznek, mint a többi ember. Több milliomos lesz itt, mint Amsterdamban. Budának már 80.000, pestnek már 200.000 lakosa lesz. A meglevő külvárosokhoz újak fognak épülni: a Ferdinánd-, Géza és Szent István város.


Istenem, a valóság mennyivel többet adott, mint a költői ábránd és mindez milyen keveset, milyen iszonyú keveset segít rajtunk!


Szerb Antal

BUDA ÉS PEST 1790 KÖRÜL

 A képen jól felismerhető az ún. Szarvas ház, a mögötte betorkolóhajóhíddal, az Apród utca vonala, a szt Katalin plébánia templom.A szerb templomnak csak a csúcsa látszik. Jobb oldalon sorakoznak a híres budai szőlőkertek tőkéi . Valahogy így nézett ki a Tabán , midőn lakója lett Virág Benedek. Ugyancsak ez időtájt nyithatott ki a később legendássá vált Mélypince vendéglő  a későbbi Fehérsas utcában, amit akkor még Weisse Adler Gassé-nak hívtak lakói.

Sajnos, a "Blogspot.com" a képnagyítást csak bizonyos mértékig engedi ,azon felül a kép egy része lemarad.A képre kattintva a teljes fotó lesz látható.

VENDÉGLÁTÁS PEST-BUDÁN ANNO

 Ahhoz, hogy Pest-Buda az ország politikai, gazdasági, kulturális és irodalmi központja lett, nagyban hozzájárult a XIX. század első felének fejlesztési és építési programja. Lebontották a városfalakat, csatornázni kezdtek, fásították a Városligetet, utcasorokat építettek.

Lutriárus a kávéházban(kucséber)

Fentiek természetes velejárója volt a vendéglátás fejlődése is. Új éttermek, fogadók, kávéházak és szállodák épültek. A változások feltűntek az országot járó külföldieknek és egyre több könyv jelent meg úti tapasztalataikról. Ezek az "útleírások" bőven taglalják az akkori Pest-Buda vendéglátását is. Schams Ferenc gyógyszerész Péterváradról települt Pestre, ő alapította az első vincellériskolát. Pestről írt leírása 1821-ben jelent meg, ebben rangsorolja a fogadókat és szállodákat. Tapasztalatai alapján első osztályba tartozik a Magyar Király, a Hétválasztó Fejedelem és a Fehér Hajó, a másodikba az Arany Sas, a Két Pisztoly és a Két Oroszlán. A harmadik osztályba Schams szerint az elővárosi fogadók tartoznak, többek között a Fehér Bárány, a Trombitás és a Fehér Farkas. Egy másik utazó, Wilhelm Richter művéből egyéb érdekességeket is megtudhatunk. "A jobb szállók éttermeiben az a szokás, hogy különböző árakon lehet ugyanazt fogyasztani. Az első emeleten ezüst tálakról eszik az ember, mahagóni bútorok közt, magas rangú államférfiak, elegáns hölgyek, gazdag pénzarisztokraták társaságában. Lenn a földszinten fele pénzért ugyanazt kapja az ember, csakhogy újezüst tálakon, kevésbé drága edényekben, egyszerűbb társaságban és berendezés mellett." Írásából az is kiderül, hogy mi került az asztalra: "A pesti ember, mint minden magyar, el nem engedi a mindennapi erős húslevest és a jó adag marhahúst. A jobb helyeken a leves és a hús közé közételt iktatnak, ezt általában assietnek nevezik - ami lehet farsangi fánk, valami pástétom vagy halétel. Magyarországon ugyanis az a szokás, hogy a halételeket a marhahús előtt tálalják. A marhahúshoz mesés sorozatú mártást vagy fiatal zöld hagymát, uborkasalátát vagy ecetes tormát esznek. Ezt követi a becsinált, mely borjúból vagy szárnyasból készül hosszú lével, de leginkább piros paprikával borsolva szeretik. (Íme a pörkölt és a gulyás "ősreceptje"!) A becsinált után a főzelék következik, tetején hússal vagy sült szalonnával, legyen az lőcsei lencse vagy pesti kelvirág, avagy bármi más, de mindig kitűnő főzelék. A főzeléket a tészta követi. De Magyarországon nemcsak az osztrák konyha tésztái járják, hanem vannak speciális magyar tészták is, amilyen a juhtúrós galuska. Az utolsó fogás a sült, legtöbbször szárnyas, de rostélyos, vesepecsenye, császárhús, szűzsült is. Mindezekhez neszmélyi, budai vörös, pesti vagy kőbányai fehér, ménesi, különféle hegyaljai, egri, magyarádi vagy szerednyei bor kapható".

Lacikonyha a piacon

Az írásokból kiderül, hogy ez időben a fogadókon és vendéglőkön kívül nagyszámú bormérés, serház és pálinkamérés is van Pesten és Budán.

A XIX. század húszas éveiben Pesten 800, Budán 240 ilyen jellegű vendéglátóhely működött. Sok borházban sört is mértek, annak ellenére, hogy 31 önálló "serház" is működött. Schams szerint a rövid italok elterjedése is erre az időszakra tehető: "Noha Magyarországon a szeszesitalok közül a bor örvend a legnagyobb közkedveltségnek, mégis a mindenféle mesterségesen előállított pálinkák kimérése és eladása is elharapódzott már, jobban, mint kívánatos volna.

Hentes és csirkeárus a piacon

               

Mind étkezési, mind italozási szokások tekintetében külön világ volt a kávéházaké. Ott kezdetben a kávén kívül teát, sört, bort, rumot, különféle puncsokat és rozsólist (likőr) szolgáltak fel. A fehér zsemlét, perecet, kuglófot és aprósüteményt már az ősidőkben is kínáltak a kávé mellé, de kapható volt a debreceni kolbász őse, a "krajtzáros virtsli" is, amelyről idővel az árdrágulás "leszedte" a ráadásba adott reszelt tormát. Gaál György, az 1803-ban Budán megjelent város - pamfletjében, A tudós Palótz avagy Furkáts Tamásnak Monosbélbe 'lakó Sógor - urához írt levelei-ben ezt meg is említi, ímigyen: "Budán azon Kávéházban, a mellybe a Vendégek jó Kraitszáros Virstlikkel traktáltatnak, most a régi Sistema már megváltozott. Annak előtte a' Virstlik jó tormával meghintve voltak, de mivel a 'Kávés Mester a tormával is többet veszt, most már torma nélkül való kolbászokkal traktálja a' Vendégeit".

Krajtzáros virsli

A komolyabb ételkínálatra a Café Restaurantok megjelenéséig kellett várni. Az Angol Királynő szálloda házában működő világhírű Grand Café már a XIX. század elején Café Restaurant volt, ahogy a Paradicsom és a Mondain Kávéház is. Nyíltak kifejezetten nyári üzletek is. Ezek közül az egyik legismertebb a leopoldvárosi György Kert volt, amelyről még Schams Ferenc is megemlékezik: "A kiszolgálás jó és gyors és az idegen figyelmét nem fogja elkerülni, hogy a pesti Publicum is olyan szeretettel csüng a sült csirkén, mint a bécsi".

A XIX. század negyvenes éveiben újabb italok jelentek meg a kávéházi asztalokon. Az Abbázia, a Baross, a Central és a Pilvax törzsközönségét a franciás bohémség jellemezte. Jegelt, szalmaszálon szívott párizsi feketekávé volt a divat, a tragikus öntudat elvesztése érdekében pedig Baudelaire, Rimbaud és Verlaine kedvenc italát, az Absynthe-ot "vedelték". Az 1848-as szabadságharc első napjaiban a Pilvaxból Szabadság Csarnok lett, a jelkép pedig a szabadságitalnak elnevezett krampampuli, amely nem volt más, mint a lengyelek által divatba hozott cukorra és kávéporra öntött, majd meggyújtott spiritus.

Vendéglői figurák

Forrás: 

Horváth Dezső :VENDÉGLÁTÁS PEST-BUDÁN A REFORMKOR ÉS A SZABADSÁGHARC IDEJÉN - A KÜLFÖLDI TUDÓSÍTÓ SZEMÉVEL

GVADÁNYI JÓZSEF:EGY FALUSI NÓTÁRIUSNAK BUDAI UTAZÁSA

(Részlet a műből)
a Tabáni rác bíró temetése
KILENCEDIK RÉSZ
Ebben előbeszéli, hogy a Tabánban a rác bírónak temetésén lévén, az mint
ment véghez. Azon nap estve Pestre a bálba általmenvén: leírja a bál házát,
abba miket látott, mint vacsorált, egy maskarába öltözött öregúrral miként bánt,
mind addig mi történt ottan, míglen a szállására aludni ment.

báró Gvadányi józsef  1725-1801

Másnap ünnep lévén, sessio nem vala:
Hanem a rác bíró Tabánban meghala,
Fekete posztóval egész háza fala
Bé vólt vonyva, mivel gazdag ember vala.
Hallván, temetése hogy pompásan lészen,
Sok pap, sok kalugyer[20] állna immár készen,
Maga a vladika[21] hogy majd slusbát[22] tészen,
Sok nép már megtölté udvarát egészen.
Ott vóltam, de annyi szakállos rác papot
Együtt még nem láttam: csak itt tizenhatot.
Láttam egyet köztök félszemére vakot,
Mely a füstölőhöz legelőször kapott.
Sok temjént kanállal ez a tűzre vetett,
Melytől is hírtelen oly nagy láng gerjedett,
Hogy hosszú szakállán végig elterjedett,
Vállaira fésűlt haja is perzsedett.
A vak pap kiáltott, mert a láng égette,
Perzselte arcáját és fejét felette;
De sok kalugyerek állván őmellette,
Kitől hogy lehetett, őt úgy segítette.
Eggyik szentelt vizet öntött szakállára,
Másik pluviálét[23] borított hajára,
Sokan nagy könyvekkel csapkodtak vállára,
Elólták a lángot mégis utóljára.
A vak papnak elmúlt az authoritása,Tekintetes vala szakállal állása,
Nem vólt darab főldön e szakállnak mása,
E' vólt az ő dísze, az ő gravitássa.
Most a temjén lángja ezt csutává tette;
De hamvát a rácság seprette, s felszedte,
Ennek kis dózissát ki-ki amint vette,
Amulétum[24] helyett nyakra függesztette - -
Más pap állott ennek legottan helyére,
De ez már vigyázott a füstölőjére,
Ez is szakállos volt, tartá aztat félre,
Hogy ha láng lobban fel, ne érjen mellyére.
A vladika hozzáfogott a slusbához,Papság, kalugyerek a sok térdhajtáshoz,
Számtalan Hoszpodi pomiluj mondáshoz,
A sok atyafiság pedig a síráshoz. - -
Láttam rokonyságát és a gyermekeit
Vén atyjok arcáját csókolni, s kezeit,
Szóval megköszönni jótéteményeit,
Drága tátát mondván hullatni könyveit.
E ceremóniát amint elvégzették,
A testet szent Mihály lovára feltették,[25]
A temető-helyre fáklyák közt kivitték,
Koporsóját sírnál itten bészegezték.
Sírját is a papok szűntelen füstölték.
Köröskörűl szentelt vízzel azt öntözték,
Testét a sírásók sírba eresztették.
Földet reá vágván, azzal bétetézték. - -

A temető-helyről többekkel mint mentem,
Egyszer jobb oldalom felé tekintettem:
Egy rendes iffiú megy, látom, mellettem;
Hogy csintalan lehet, azt észrevehettem.
Hozzám szólott, s mondá, de szólván nevetett:
Uram, ez a vén rác, ki eltemettetett,
Legalábbis ötszáz köböl bab az lehet,
Amennyit ő, míg élt, olajjal megevett.
Ha estve házánál fogják lakni torát,
Láttam, vittek oda sok ezer pruszkorát,[26]
Bozsenitzát[27], azaz kecskebak sódorát,
Kalugyerség, papság majd fogyasztja borát.
Jó sclavoniai erős rakiában[28]
Lesz részek, mert fogják inni azt héjában;
De csak tor ez, és nem lésznek oly vígságban,
Amint még ma estve lészek én a bálban.

Idegen szavak magyarázata:
20. Kalugyerek az oláh, rác és orosz szerzetesek, basilisták.
21. Vladika oláh, rác, vagyis orosz püspököt tészen.
22. Slusba isteni szolgálat, melyet oláh, rác és orosz papok tésznek.
23. Pluviále, nagy hosszú széles palást, amelyet a papi rend csak isteni szolgálatkor vész magára.
24. Amulétum, reliquiák, vagyis szentség; mint egy vánkoskában nyakon viseltetik. 
25. Szent Mihály lovának mondatik azon fa-szer, melyre a koporsó tétettetik és vitetik.
26. Pruszkora tészen apró pogácsákat, amelynek tetejét az áldozóknak és lithurgiához szentelnek az oláh, rác és orosz papok.
27. Bozsenitza az ürmények és rácok kedves ételek: napon aszott fiatal kecskebakok lapockái.
28. Rakiának hívják a rácok az égett bort s más pálinkát.


A teljes mű  ITT  olvasható!

Ismeretlen festő: Buda és Pest a XIX. sz elején

Háttérben a vár  és a hajóhíd, Távolban Ó-Buda, jobb oldalon a pesti hajókikötő, baloldalon  a Gellérthegy, alatta a"kocsisor" a rosszlányok házikóival, előtérben 

árúszállító dereglye.

TÁNCOKKAL TELE TEÁTROM

Szepesi Attila írása

   A soknemzetiségű, kisebb-nagyobb településekből össze forrott Pest-Buda ma is őrzi tarka elevenségét. Igaz, a korábbi századfordulón – az eklektika vásári kavalkádja jegyében – némiképp egységesült, de kaleidoszkóp-tarkaságából sok mindent meg is őrzött. Részeinek hol előkelősködő, hol rusztikus színárnyalatai megmaradtak. Durvábban szólva: a metropolis tákolmányszerűsége ma is érződik.
Mikrovilágai eredetüket idézik. Némelyik zárt belvárosi udvar mintha a barokk korra emlékezne. Tűzfalak közé beékelt török reminiszcenciájú fürdői és minaretjei közül is áll egy-egy. A hegyoldalak magányos sziklagyepe íriszekkel meg leánykökörcsinekkel tarkállik. A város egyik-másik fertályának csak a hangulatos neve idézi a múltat: a Vizafogóé, Felhévízé, Fehéregyházáé meg a Rácvárosé. A Csikágó sebtiben-tákolt proletárkulisszái éppúgy megmaradtak, mint a pesti külvárosok rozoga gyártelepei, melyek itt-ott holdbeli tájat idéznek.
E tarkabarka világ régvolt népünnepélyei a maguk színkavalkádjával méltóak voltak Pest-Buda farsangi karakteréhez. Irodalmi művek mozaikkövekként sok mindent megőriztek e búcsúkból és vásári forgatagokból, utcai kavalkádokból, alkalmi vurstlikból, szedett-vedett vándorcirkuszokból és menazsériákból, panoptikumokból meg primitív tűzijátékokból. A helyi forgatagokban a bolgárok és cincárok, bosnyákok meg szkipetárok, ruszinok, tótok és oláhcigányok éppúgy ott csellengtek és tették a dolgukat, mint a sváb, görög, rác és zsidó kereskedők, nem szólva a koldusok, prostituáltak, planétásemberek, kengyelfutók, tűznyelők, zsebmetszők, jósok és kintornások, meg a mutatványoskompániák ezerféle furcsa szerzetéről.
A város középkori meg barokk mulatságairól sok emlék nem maradt fenn. Kétségtelen, hogy a kártyavetőktől a kockajátékosokig, a muzsikus kompániától a bűvészekig és kötéltáncosokig, a moreszka-táncosoktól a medvetáncoltatókig ezerféle árnyéklélek és vándorszerzet kísértette errefelé a Duna partján is a forgandó szerencsét. A 17. század végétől aztán megsokasodnak az adatok. A jó Gvadányi, a poéta-generális a kikötők meg a katonai parádék tarka világát rajzolja meg. Gaál György főképp a kocsmákét meg a teátrumokét. A forgatagok hangulata mégis legjobban a korabeli hírlapokból bogarászható ki. Ezt a munkát Zoltán József könyvtáros végezte el, aki Népi szórakozások a reformkori Pest-Budán címmel adta közre kutakodási eredményét…

Május elsejei népünnepély a Gellérthegyen 1905-ben

A hajdani, ricsajos vásárok helyszíne többek között a Szénpiac (Erzsébet tér), az Országút (Múzeum körút), a Kerepesi (ma Rákóczi) út, a Kecskeméti utca, a Városház tér, meg végestelen végig a pesti meg a budai Duna-part volt. Hajókon is, de főként szekereken hozták a temérdek árut. Gyümölcsök hegyeit és barmokból egész nyájakat, füstölt meg élő halak tömegét (köztük több mázsás vizákat és tokhalakat!), ruha- és cipőneműt, de a fésűsök, kefekötők, könyvárusok mellől a fűszerárusok, a lacikonyhák meg az alkalmi borkimérések sem hiányozhattak. Örményektől oroszokig, franciáktól törökökig számolatlan idegen fordult meg e zsibongó vásárterek némelyikén, és elragadtatott képet festett a keleti hangulatú kavalkádról. Köztük a nagy mesemondó, a dán Andersen is, akit megfogott a Magyar Akropolis gazdagsága és színvarázsa.
Pest-Budának három fontos búcsúja volt: húsvétkor a gellérthegyi, pünkösdhétfőn a zugligeti és Kisasszony-napján a lipótmezei. A mézeskalácsosoktól a medvetáncoltatókig sokféle árus és kuncsorgó vett részt ezeken. A gellérthegyi ünnep külön színfoltja volt a rothadt alma hajigálás, mellyel a gyereksereg tréfálta meg a sürgő-forgó kompániát. A búcsúk mellett fontos esemény volt a pünkösdhétfői svábhegyi mulatság, ahol az ifjúság futós-, ütős-, veregetős és szembekötős-játékokkal mulattatta magát. A felnőttek hada viszont a csapszékek táncztermében a nyivogó lyra mellett forgolódott, azaz táncolt víg kurjongatások közt. És ne feledjük el a május elsőjére eső munkásmurikat sem, melyek helyszíne Pesten a Városliget, Budán a Városmajor meg a Horváth-kert volt. Itt májusfák alatt, trombitaszóban, eszem-iszom mellett hinta, keringcse (ringispil) és báb-alakok (bábszínház) szórakoztatták az alsóbb néposztályt, melynek férfi tagjai a kalapjuk karimájába zöld ágat tűztek…

Megtelnek a kocsmák , vendéglők, kerthelyiségek....

A különféle népünnepélyek résztvevőit szórakoztató mutatványos-kompánia legnagyobb és párját ritkító szélhámosa alighanem egy vízen járó volt. 1834. október 26-án délután tízezer lélek tolongott a pesti Duna-part Margitszigettel szemközti részén. Nagy oka volt a sokadalomnak. Egy Löwenritt nevű kétes egzisztencia hirdetést tett ugyanis közzé, miszerint Alól irottnak szerencséje van a fő nemességnek és tisztelt közönségnek jelenteni, hogy több évi fürkészés s gondolkodás után amaz igen fontos és közhasznu felfedezésre tett szert, melly szerint minden vizen minden veszély és megnedvesülés vagy meghülés nélkül egyenes állásban keresztül lehessen meni… Ez a körmönfont és homályos fecsegés még hosszan folytatódik s felszólítja a müértő közönséget: győződjön meg 20 krajcár ellenében a vízen járás említett csodájáról.
Nos, a felcsigázott nagyérdemű azt láthatta, hogy a nevezett Löwenritt beballagott a folyóba, aztán – egy csónak kíséretében – pár méteren át sodortatja magát az árral, majd a ladikba pattan, s a meghökkent publikumtól búcsút sem véve átevez a túlpartra, és krajcárok sokaságával a zsebében végleg eltűnik.
De nemcsak ilyen minden hájjal megkent szélhámosok vidították vagy épp bolondították a szájtáti sokaságot. A hevenyéncz-költészek, Lagenschwart dr. meg az olasz Bindocci, bármely adott témára verset rögtönöznek. Örökbecsű műveik, sajnos, nem maradtak fenn. Mamok, a majomember elképesztő tagficzamitásairól híresült el. Romanini, a spanyol udvari tánczosnő egy rézsodronyon mutatta be szöcskéket meghazudtoló produkcióját. Bertoletti a bolhacirkuszával, Borovics Vince a tűzijátékával ugyanúgy a reformkori mulattatás bajnoka volt, mint a morva Franciska Heppner, a lábművész, akinek mindkét karja hiányzott, ám a lábával írni, pisztolyt tölteni és azt elsütni is képes volt. Ide sorolandó egy bizonyos Lehmann, a léghajós, aki a Városligetben mintegy harmadfél ezer lábnyira szállt fel a halandók fölé. A sokadalmi nevezetességek közül nem maradhat ki Hirsch Danemark csodarabbi sem, aki betéve tudta a Misnát meg a Talmudot, s kiben a legnagyobb fokig van csigázva a combináló emlékerő, olyannyira, hogy a publikum által számmal megjelölt lapot azonnal felmondja, bármilyen letakart szövegrészt felidéz, sőt még arra is képes, hogy a mondatokat tükörszerűen, tehát fordítva darálja el.
E nézvágyait ingerlő kóklerek sorát gyarapította egy bizonyos Kjellberg nevű vízgázló és hullámtipró, aki a kötéltánc meg a vízen járás kombinációjával szédítette a bámész népet. Mensen Ernst gyorsfutóról, aki szintén fellépett Pesten az 1830-as években, az a hír járta, hogy 14 nap alatt elfutott Párizsból Moszkvába. Pesten előbb gólyalábon billegve produkálta magát, majd egy rét-kört rohant körbe-körbe. A korabeli lap, a Jelenkor tudósítása szerint gyorsasága a léghasító madáréval vetekedett és közben – ráadásul – még vígan fütyörészgete is.
A díjbirkózók különféle pénzjutalmak és jóféle hordó borok kitűzésével ingerelték küzdelemre azokat az erős és magabíró legényeket, akik a közönség soraiból meg kívántak mérkőzni velük. Leghíresültebbjük a francia Jean Dupuis volt, aki sorra földre teremtette az ellene fellépő honi mészáros-, serfőző- és bognárlegényeket. Később egy bizonyos Magyar Hercules, a jó nevű Toldy (!) János lépett a nyomdokaiba.

A panoptikumokban, melyek viaszbábként mutattak be különféle hírességeket – bemeneti díj 12 váltó krajczár –, ki-ki megcsodálhatta Mária Teréziát, 2-ik Josefet, de különféle bibliai személyek meghitt társaságában Sobri Jóskát, meg mindenféle haramiákat, gyilkosokat, orozókat és korhelyeket is.
El nem maradhatnak a korabeli vándor állatkertek és más alkalmi menazsériák, melyekben gyönyörü oroszlánok, tigrisek, leopardok, parducz, parducz-macska, oroszlán-tigris, hyéna, jégmedve, gnou-bivaly, farkatlan juh, kenguruh és erdei ördög is megcsodálható. A borzongató nevű erdei ördög alighanem az Európa északi tájain élő ragadozó, a rozsomák lehetett.
A tudós állatok, Aloys Schmidt korzikai csoda-lova, meg egy Bécsből jött, névtelen szerecsen tanult kutyája megmondta, ki hány éves, meg hogy hány óra van. Egy mopszlikutya kártyázni és számtanpéldákat megoldani is tudott. (Utóbbiért szívből irigylem!) Betűkből szavakat rakott ki, és felismerte a színeket is…
A panorámák, azaz opticai képek, messzi városokat, többek között Lemberget meg Nápolyt, Jeruzsálemet, Moszkvát és Berlint láttatták, de a regensburgi székesegyházat, a svájci Ördögmalmot, a perzsa sah palotájának belsejét, a török hadiflotta égését Navarin kikötőjében, az inkvizíció föld alatti ítélőszékét, a tüzet okádó Vezúvot, a portugáliai Evora Csontkápolnáját, meg sok egyéb pittoreszk és borzongató látnivalót kínáltak a közönségnek. A panorámák kacifántos elnevezései, a dioramai s cosmoramai mutatvány, a világ játékszíne vagy épp Coulember úr napmikroszkópja, a néha lanyhuló érdeklődés felcsigázását és ébren tartását szolgálták.
A cirkuszokban lovagművészek és kötéltáncosok, emberevő egyiptomi krokodilusok, néger-kígyók, levegőben lebegő híres emberek, kígyólányok és gólyatáncosok, négyfülű, lófejű és nyolclábú disznók, táncoló csontvázak, chinai alakosok és mulattató majmok, számolni tudó lovak, tagfintorgók, továbbá mázsányi súlyokkal hajigálódzó erőművészek (erőmutatványos Herculesek) csodálhatók meg, és persze az elmaradhatatlan pojácák is fellépnek, kik időnkint enyelgésekkel törekvék mulatni a nézőket. Nevezetes volt az orosz tüzkirály, Schwarzenberg Pál (a neve nem épp orosz), aki izzó ólmot, lángoló szurkot és forró olajat evett, tüzes vasból darabokat harapott le, végül valami tűzijátékfélét is produkált, melyet – ismeretlen okból – szellemtüznek mondtak. De nem hiányozhattak a kártyavetők és kendőjátékosok sem, nem szólva a különféle bűvészkedőkről és ördöngösökről, ködfátyolkép-mutogatókról és más szemfényvesztőkről.
A cirkuszok, búcsúk, sokféle alkalmi ünnepek és lacikonyhás vásárok velejárói a rögtönzött bábszínházak, ahol Bolond Istók, Paprika Jancsi és Vitéz László szórakoztatja az aprónépet, ám sejthetően egy-egy gyermeklelkét dicséretesen megőrző felnőttet is…
A hajdanvolt mulatságok változatos helyszínei között a Városliget éppúgy szerepel, mint a Zugliget meg a budai vár, a Duna-parti Jobbágypiac, a Rózsa tér meg az Országút (a mai Margit körút), de a Városmajor, a Gellérthegy, Leopold mezeje meg a Svábhegy is.
Kétségtelen, hogy a pest-budai kóklerek és más mutatványos hírességek tündöklésének ideje a reformkorra esik. Miért, miért nem, a terebélyesülő és ezerféle kósza lelket, nációt, teremtő álmot és ábrándos balekot is magába szippantó nagyváros kedvez a farsangi kavalkádnak. Heccszínházaival és vándorkomédiásaival, uzsorásaival, vakparádéival és körmeneteivel, fiákereseivel, kéregetőivel meg betlehemeseivel, girhes inasaival és naplopóival, ripacsaival meg alkalmi árusaival valóban táncokkal és vígsággal tele teátrom volt akkor ez a még emberi méretű, kedélyét és tarka forgatagait jól kezelő metropolis.

SZERB ANTAL :SZÁZÉVES DOLGOK , PESTBUDA

Száz évvel ezelőtt van és május elseje. Ilyenkor az ember a Városmajorba rándul ki, amint húsvét-hétfőn a Gellérthegyre és pünkösdhétfőn a Lipótmezőre. Mindezek a helyek természetesen még nagyon-nagyon messze vannak a várostól. Évente csak egyszer járnak arra mások, mint bennszülöttek.

A Városmajorban már ugyanazok a fák állnak, szóról-szóra ugyanazok a fák, mint később. Alattuk már korán reggel óriási és nagyon vegyes tömeg mozgolódik. Seidenwurm, a suszter, feleségével, felesége csinos húgával, a nyolc gyermekkel, kiket feleségével együtt létrehozott, továbbá a segéddel és két inassal sonkát eszik. Mellette egy kosár mindenféle jóval, egy szalmafonatú demizsonban budai vörösbor, saját termése. Az ország fantasztikusan el van látva élelemmel.

              Egy másik városmajori fa alatt a Mayerffy-család (1) ül, a nagy patrícius família. Nekik inas bontja ki a kosarat és helyezi el tartalmát egy gyönyörű kiterített kendőre, finom pástétomokat és nyalánkságokat. Valamivel odébb cseh tüzérek röhögnek csehül bizonytalan jellegű tabáni nők társaságában és Brudern báró csodálatos sétapálcával és egy bécsi hölggyel a karján elmegy előttük, mosolyogva. A kis vendéglő előtt Pfisterer András királyi protomedicus sörözik Birkenwasser tanácsnokkal. Két lépéssel odébb óbudai zsidók ülnek a földön, prémes kaftánban, amelyet a nyári nap sem tud levarázsolni róluk; kezük lázas izgalommal magyaráz. Az úton összekarolva sváb lánykák, Rozik és Rézik andalognak szőkén és együgyűen és mögöttük kardos jurátusok pödrik bajuszukat és sajnálják, hogy nem tudnak németül. Egy fapadon szakállas, komoly rácok ülnek, helytelenítően nézik a nagy nyüzsgést, egy egészen fiatal, görögruhás lány édességgel kínálja őket, egy fiú pedig a földön ül és tamburázik nekik. És cigányok, főképp cigányasszonyok és rajkók mindenfelé, hogy az orientalitás teljes legyen.

 Ezt a csodálatos tarkaságot talán csak Konstantinápolyban találni. Mennyi nép találkozik itt békességben! Magyarország valamikor Közép- és Kelet-Európa Amerikája volt, a környék minden hajótöröttjének menedéke, csodálatos kolónia, hatalmas és termő anyamellére örömmel és türelemmel ölelt minden idegent. Így épült fel Pest a semmiből nagyvárossá úgyszólván percek alatt.

  A patak mentén, a Lipótmezőre vezető úton megyek kifelé, száz év előtt. Fehér keresztjeivel egy dombon fekszik a városi temető, ahol a Mayerffyak és patricius-társaik nyugodtak; fái alatt száz éven át elmélkedtek fiatal költők a mulandóságról, mint például Jékely Zoltán; — de most már kiszedték a sírokat, a Mayerffyakra már csak én emlékszem és rövidesen én is el fogom felejteni.

A temetőn túl mindenfelé gazdag bortermő dombok terülnek el, az újonnan ültetett szőlőskertekben a budai polgárok nyaralói. A Kalmárffyak nagy villája és Gamel tanácsos úré, a nagy gyümölcsalléval, azután Pauer úré, a városi pénztár főellenőréé, majd Margarich asszonyé, Funk úré, Knotz úré, Hoffer úré, Perger úré, Schmidt úré, Mayerhold úré és kint a Laszlovszky-major, mert azért magyarok is voltak a világon, már akkor is. De a Zúgligetet még Sau-Winkelnek hívták, csak később finomodott Au-Winkellé. A Fácán már megvolt és akkoriban épült a vendéglő a Szép Juhásznénál; máma az enyészet, az omlás leghátborzongatóbb makáber pompájával néz az eltévedt kirándulóra. Akkor a vendéglő még új volt, de körötte romokban hevert a régi Pálos-klastrom, ahol Nagy Lajos király nagy fénnyel temette el Remete Szent Pál csontjait, amelyeket Prágából ünnepi menetben hoztak ide. Később kiderült, hogy a ravasz csehek megtartották Remete Szent Pál fejét, hamis koponyát mellékeltek az igazi csontokhoz; no de II. Lajos megszerezte az igazi fejet is a jámbor szerzetesek nagy boldogságára és azután sietett Mohács alá.

             Azután felmegyek a Normafához és elnézem a magyar tájat. Mozzanatokban szegényebb festők rakták volna részletenként egymás mellé, hogy minél drámaibb vagy andalítóbb, de mindenesetre minél hatásosabb legyen. A magyar tájat úgy öntötte ki valaki a zsákjából egyszerre, egészben. Itt a belső formát kell csodálni, a nagyvonalú kompozíciót.

És itt lent a két város. Köztük a hajóhíd. A kabátos embert szó nélkül átengedik rajta; az inges-gatyást megállítják. Ha dühösen tiltakozik, továbbengedik, mert látják, hogy bocskoros nemes, nem kell adót fizetnie; ha szomorúan lehajtja a fejét, akkor fizetnie kell, jobbágy.

A Vár olyan, mint egy olasz hegyi város, négy kapujával és középen a királyi palota, ahol nem lakik király, mint az olasz Castellok, amelyekből már kihaltak a zsarnokok. A Krisztina még majorjellegű, a Viziváros földszintes félpolgári település, a Tabán fecskefészekszerű házai, ahol az elszegényedett rácok kiárusítják lányaikat, lépcsőzetesen kapaszkodnak fel a Gellérthegyre, a hegy tetején csillagvizsgáló áll.

Odaát Pest épp most kezdődik. Ötven éve még sivatag volt, ott, ahol most az Új-Város vagy Lipótváros áll, az Új Piactér körül, nagyszerű palotáival, egyenes utcáival. A Lipótváros és Belváros közt már kezd kiépülni a Dunapart, egy kis sétány is van már a Kemnitzer-háztól a hajóhídig és itt áll a ház, ahol Széchenyi István lakik és a Kaszinó. Vontatóhajók tömege a Duna mentén; a Görög Templom előtt és azon túl dél felé örökös keleti vásár áll. Építkezés mindenfelé, a Belvároson túl az országút mellett most építik a Múzeum oszlopos roppant épületét, a külvárosok szinte érzékelhetően terjednek legyező alakban szerte. Csak a Lipótváros áll meg az Új Épületnél, amelynek irdatlan tömbjét II. József császár felépíttette és azután meghalt, mielőtt ideje lett volna megmondani, mit akart vele.

A városi Szépészeti Bizottság még mindig nincs megelégedve, merész terveket dolgoz ki. Le akarja bontani a régi városfalak maradványait, eltüntetni a latrinákat sz Invalidus-palota (ma Központi Városháza) mögül, kitelepíteni a vágóhidakat, szabályozni a halpiacot, kitelepíteni a füvészkertet és hóhér lakását, eltüntetni a szégyenoszlopot a Halpiacról és a vesztőhelyet a Zöldségpiacról, fákkal ültetni be az Üllői utat, Üllői úti fákkal...

De ezek csak a közelebbi tervek, mondják. Idővel nagyobb dolgokra is sor fog kerülni, feltöltik a Duna partját, csatornázzák a várost, kiépítik a Dunakorzót, a Városligetet, amely egyelőre inkább elv, mint liget, dómot építenek a Lipótvárosban, plébániatemplomot a Ferencvárosban és ki tudja még mit.

Gellérthegy és környéke a XIX.század elején

A Die Biene című hetilapban cik jelenik meg: milyen lesz Pest és Buda száz év múlva. A cikkíró azt álmodja, hogy alszik és száz év múlva ébred fel a Gellérthegyen, ahol addigra a csillagvizsgáló mellett óriási szálloda épült, mert Magyarországon kifejlődött az idegenforgalom. A Dunának már két hídja lesz, álmodja, a hajóhídon kívül egy állandó pilléres híd is (megjegyzem, ennek a lehetőségét a tudósok nagyon sokáig kétségbevonták, tekintettel a Duna sodrára). Már nemcsak német színház lesz, hanem lesz egy magyar színház is, meg egy tót színház a Józsefvárosban, sőt már egy zsidó és egy rác színház felállításáról is rebesgetnek. A Duna hátán gőzhajók, vitorlások és gondolák fognak nyüzsögni. Két szökőkútja is lesz a városnak. A Margitsziget valóságos parkká fog alakulni. A borkereskedés csodálatosan ki fog fejlődni, ez lesz a város jólétének alapja, már magyar pezsgőt is fognak gyártani. A zsidók magyar nemzeti viseletben fognak járni és olyanok lesznek, mint a többi ember. Több milliomos lesz itt, mint Amsterdamban. Budának már 80.000, pestnek már 200.000 lakosa lesz. A meglevő külvárosokhoz újak fognak épülni: a Ferdinánd-, Géza és Szent István város.

Istenem, a valóság mennyivel többet adott, mint a költői ábránd és mindez milyen keveset, milyen iszonyú keveset segít rajtunk!
1.
TABÁN ANNO: A TABÁNI MÁRVÁNYHORDÓ
2009 Nov. 04
A déli pinceágban található az a Mayerffy Károlyról elnevezett márványhordó, melynek köszönhetően a pince és tartozékai műemléki védettséget élveznek - és amelyről a pincerendszer nevét kapta. ...
TABÁN ANNO: Serfőzdék a régi Pesten, Budán és Óbudán
2011 máj. 22
1815-től pedig már két modern serfőzde is működött, a Mayerffy- és Petz-féle. Majd az 1840-es évektől a Tüköry-féle, később a Honnauer és Schmidt családok is híressé váltak sörfőzésükről. Budán 1498-1539 között működött ...
TABÁN ANNO: A TABÁNI TEMETŐ
2009 febr. 15
Eredetileg itt nyugodott két, a koalíciós háborúkban 1810-ben, illetve 1811-ben elesett fiatal tiszt, Mayerffy Alajos és Ferenc: a korabeli, közel egyforma barokk katonasírok ma a Kerepesi úti temetőben állnak, a 48-as ...

Serfőzdék a régi Pesten, Budán és Óbudán

A mai Budapest elődvárosai, a hegyvidék, a síkság és a Duna találkozásánál fekvő Óbuda, Buda és Pest területe már az ősidők óta lakott. Önálló sörfőzéssel a városegyüttes azonban csak a 12. század óta rendelkezik. II. Géza ekkor telepítette le a johannitákat, a Szent János Lovagrend tagjait. A lovagrend kórházat épített, amelyhez sörfőzde is tartozott. Az itt főzött ispotályos sör elsősorban a betegek ellátására szolgált, de persze a lovagok maguk sem vetették meg a jóféle seritalt.

A török hódoltság korában a mai Váci utcában működött a Boza háné azaz „A sör háza”, ahol a sörfőzde mellett kocsma is volt. Kétes hírű hely lehetett, 19. századi átépítése során egyes helyiségeiben elásva kocsmai viták során elhunytak maradványaira bukkantak.

A török kiűzése után 1687-ben Proberger Jakab nyitott sörfőzdét Első Pesti Serfőzőház néven. (Emlékét őrzi a Serház utca.) A Pesti Magyar Serfőző Céh 1696-ban alakult meg. 1815-től pedig már két modern serfőzde is működött, a Mayerffy- és Petz-féle. Majd az 1840-es évektől a Tüköry-féle, később a Honnauer és Schmidt családok is híressé váltak sörfőzésükről.

Budán 1498-1539 között működött serfőző céh, viszont sört egészen az 1820-as évekig főztek a Tabáni Serfőzőházban, illetve a Rácvárosi Serfőzdében.

Óbudán a török utáni időkben  az 1723 és 1776 közötti években a gróf Zichy család főzette a sört. Az itt főzött sört a Mókushoz, a Lövőházhoz, a Tocsogóhoz, a Kerékhez és a Rákhoz címzett községi italmérésekben lehetett kapni.

A 19. század második felétől azután fellendült sörfogyasztás. A sört mérő vendéglátóhelyek népszerűségének növekedésével a nagy rendezvényeken, kiállításokon mind nagyobb teret nyert a sörgyártás és -értékesítés bemutatása, reklámozása. A három város egyesülése után az 1885-ös országos, majd az 1896-os millenniumi kiállításon a nagyobb serfőzdék már saját sörcsarnokokat állítottak fel, ahol termékeiket bemutatták. A magukra valamit is adó gyártók általában két-három féle világos és egy-két féle barna sört is készítettek.

Forrás :Serteperte

PARKOK ÉS KERTEK PEST-BUDÁN: TABÁN

Pesti László - Tarjányi Ferenc Fery Antal (1908-1994) fametszeteivel
	A Tabán a Gellérthegy, a Naphegy és a Várhegy között terül el. Helyén illyr-kelta őstelepülés volt s mint ilyen, talán egész Budapest magva, A török elől menekülő rácok egy része itt telepedett le. A török időkben tekintélyes városrész lehetett, a Krisztinavárossal egyesítve Hosszú Külvárosnak nevezték. Nevének eredetét két lehetőségből is magyarázzák. A török "taban" talpat, hegyaljat jelent. Viszont az ott megtelepedett tímárok debaghane" elnevezését a szlávok "tabahon"-ra fordították amiből a Tabán származtatható. A terület egyéb nevei Kis Pest, Alhévíz, Szent Gellért falva, Kelenföld, Rácváros. 1541-ben Budával együtt került török megszállás alá, ettől kezdve viseli a Tabán nevet. A hódoltság alatt eltörökösödött, az 1686-os ostrom szinte eltörölte a föld színéről. A visszatelepülő szerbek egy része Csernojevics Arzén pátriárka vezetésével érkezett. Az 1700-as évek elején már több mint 700, kunyhószerű háza volt, lakossága közel 2800 fő ennek 95%-a szerb. Az 1697-ben a Görög és a Hadnagy utca sarkán épült szerb templom 1945-ben megsérült, lebontották. Korner Frigyes szerint 1858-ban közel ezer apró ház: alkotta a rác negyedet. Régi utcái: Bércz utca, Orom utca, Horgony utca, Szem utca, Kökény utca, Árok utca, Avar utca, Arany Kakas utca, Holdvilág utca, Tczipő utca, Kereszt tér.
Több nevezetes irodalmi egyéniség lakott itt: Szigligeti Ede, Vahot Imre, Czuczor Gergely, Szerdahelyi Kálmán, Czakó Zsigmond, Ráday Gedeon, Déryné, Virág Benedek és Semmelweis Ignác, akinek szülőháza - Apród utca 1-3. - ma Orvostörténeti Múzeum és az anyák megmentője is itt van eltemetve. A szerb irodalom is képviseltette magát, itt élt és alkotott Ipujatovics Jakov, Jovan Pacsics, Sima Milutinovics Sarajlija és Vitkovics Mihály. A tabáni plébániatemplom 1728 és 1736 között épült Obergruber Keresztély tervei szerint, tornyát 1750 és 1753 között Nepauer Mátyás emelte. Háborús sérüléseit 1946-ban, majd 1958-ban állították helyre. A törökök építkezése főleg templomokra és fürdőkre korlátozódott. A hajóhíd budai hídfőjétől északra Köprü basa dzsámija állott. A mai Rác-fürdő tájékán épült a Kücsük ilidzse dzsámi. Később a városrész lezüllött, bűnözők tanyájává vált, emellett a közegészségügyi állapotok is a legrosszabbak közé tartoztak. Lebontását hossza vita után határozták el. A főváros és a Közmunkák Tanácsa együtt megszerezte az összes telket és házat és ez által szabad kezet nyert a városrész újjáépítésének tekintetében. 1945 előtt ugyanis még beépítését tervezték, de a háború miatt erről le kellett mondani. A beépítés 7 millió pengőt igényelt volna, míg az ideiglenes rendezés 700 ezer pengőbe került. Bárczy István polgármester is a végleges szabályozás híve volt. A tervet Varga László műegyetemi tanár dolgozta ki, s a Tabánban 1220 lakást építettek volna. A városrész bontását 1932-1933-ban sok vita után hajtották végre, de meghagyták a Döbrentei utca, az Apród utca és a Szarvas tér házait, a Várkert Bazárt és a Kioszkot. Hajdani háza közelében szobor őrzi Virág Benedek költő emlékét. A tabáni park a Naphegy keleti lejtőjén létesült 1932-1936-ban, közel 174.000 négyzetméteren. 1934-ben, a bontáskor Nagy Lajos, az Aquincumi Múzeum igazgatója egy római erődítés és egy árpádkori sátorváros maradványait tárta fel. 1935-ben a Rudas-fürdőnél fűtésre alkalmas melegvíz után kutattak. Ugyanebben az évben a vicedoli kultúrára jellemző cserépdarabokat találtak. 1936-ban Garády Sándor egy római őrtorony, valamint öt középkori épület alapfalait ásta ki. A római őrtornyot feltehetően Frigerius római hadvezér építette Kr. u. 374-ben. 1865-ben a Kereszt téren állították fel a keleti szerb egyház hívei a keresztet, mely a háborúban megsérült. Ennek közelében Bónis Éva eraviszkusz lakótelep nyomait tárta fel. A városrész bontását siettette a budai körút és az Attila út összezárása. Az átfogó kertészeti terveken Morbitzer Dezső, a részletterveken Baranya Gyuláné, Csorna Antal, Jécsay László és Maros Éva dolgozott. A munkákat Fonód Károly irányította, a 700 kubikos vezetője Gimesi András volt. Építés közben találták meg az Ördögárok egyik hídpillérét. A park 1937-re készült el. A vízhiány enyhítésére a mostani Távhőszolgáltató helyére egy kisméretű, kivilágítható szökőkutat építettek. A gyógyforrások kihasználására többször tervezték nagyszabású fürdő-együttes létesítését. A háború a Tabánban is sokat pusztított, 1945 után ismét rendezésre volt szükség. A Bakay Árpádné tervezte felújítás után akkor a főváros egyik legszebb látványossága lett. 1966-ban az Eszperantó Kongresszus alkalmából készült az Eszperantó Park és Emlék, melyhez később Ludwig Zamenhof szobra is csatlakozott. Evvel fejeződött be a tabáni park mai alakjának körvonalazása. Az Orvos-utca közelében a Tabáni Spartacus SKE Tájfutó Szakosztálya tájékoztató táblát helyezett el, amit Morandini Kristóf, Morandini Viktor és Fráter Tamás készített Lenkei Ákos térképének felhasználásával. E tábla tartalmazza a Tabáni Botanikai Tanösvény által bemutatott hazánk legfontosabb erdőtársulásait, mégpedig: 1. Nyílt-homoki tölgyes, 2. Hársas-kőrises sziklaerdő, 3. Cserszömörcés molyhos-tölgyes bokorerdő, 4. Cseres-tölgyes, 5. Zárt homoki tölgyes, 6. Tölgykőris-szil ligeterdő, 7. Szubmontán bükkös, 8. Fűz-nyár ligeterdő, 9. Gyertyános-tölgyes. A Tabáni Kereszt közelében az Első Magyar Wheel Klub fennállásának 10. évfordulója tiszteletére 2008. május 24-én egy kínai díszkörtét - Pyrus calleriana "Capital" - ültetett. A Haydn-park eredetéről, hajdani területéről biztos adatok nincsenek, de egyike volt az első barokk kerteknek, itt állt a Budai Színkör nyári hajléka is. 1752-ben jelölték ki a vársíkot, azaz a vár körüli jól belátható s ezért be nem építhető területet, mégpedig a várfaltól egy puskalövésnyire. Ily módon a Haydn-park a Vérmezővel is összeköttetésben állt. A vár jelentőségének csökkenése után a Helytartótanács 1784-ben elrendelte a védelmi célokra fenntartott terület ingyenes szétosztását, így került sor a Vérmező déli részén fekvő 12.200 négyszögölnyi terület kihasítására Niczky Kristóf számára, aki itt házat és nyaralót épített. Ezeket elköltözése miatt 1789-ben eladta Szentgyörgyi Horváth Zsigmondnak és Gludovácz Györgynek, előbbi lett a Horváth-kert névadója. Ebben az időben a kert igen szép lehetett, mert a korabeli szerzők kizárólag dicsérik a narancs- és citromfákat, a fasorokat, a francia- és angol kertrészeket, az Ördögárok kifalazott szakaszát. A kimondottan díszkertet zöldség-, gyümölcs- és szőlőskertek vették körül. A kert 70 éven át volt ebben az állapotban, amikor az Alagút folytatását képező Alagút utca kettévágta a parkot. 1842-ben szerződést kötöttek Huber Ignáccal, aki a kertbe arénát és hozzá vendéglőt épített. Ez a Budai Nyári Színkör megtelepedését jelentette. A színház épületét Ságody József tervezte és 1843-ban 1200 férőhellyel meg is nyitották. 1851-ben a Horváth-család belső vitája miatt a kert tovább darabolódott. 1856-ban a Horváth-örökösök engedélyt kértek birtokaik parcellázásához. Mivel ez a színházat veszélyeztette volna, a községtanács elhatározta az 1062 négyszögöles telek megvételét, s hozzá megvásárolta az árok másik oldalán lévő 575 négyszögöles telket is, így a Budai Tanács 10.500 forintot fizetett a parkért. A területnek az Alagút utca és a Roham utca közötti részét házhelynek osztották ki, a többit megtartották közkert céljára. 1879-ben a Főváros Tanácsa újból rendezte a kertet és a színházat is tatarozták. Ez utóbbit 1924-ben felújították, s a parkot Räde Károly tervei szerint átépítették és nyilvános kertté tették. A színház roskadozó épületét 1937-ben, a 2637. előadás után bontották le. 1945-ben a háború feldúlta a parkot, amit környezetével együtt rendeztek, az új út- és villamoshálózat zöldfelület rovására bővült. Jelenlegi nevét a kert 1960-ban kapta, amikor itt helyezték el Joseph Haydn szobrát, a nagy zeneszerző halálának 150. évfordulója alkalmából. Szobrok, emlékművek Feszület korpusszal a tabáni templom előtt, Dózsa György + 7 alak, Joseph Haydn, Ülő nő kútszobor, Eszperantó-kút, Eszperantó-emlék, Ludwig Zamenhof szobra, Erzsébet királyné szobra, Marót-emléktábla, Ördögárok hídfőmaradványa, Két fóka, Virág Benedek emléke, Antall József szobra, 56-os emlék, a Szent János-szobrot és a Tabáni Keresztet a Budapesti Városvédő Egyesület közreműködésével újították fel. Szobrok és emléktáblák a park határain: Erzsébet-hídon két építési tábla, Elek Apó kútja a Fátyol utcában, Döbrentei Gábor szobra a Fogas utca sarkán, Tóth István emléktáblája, Clark Ádám emléktáblája a Lánchíd utcában, Mihelics Vid emléktáblája, Mátyás-oszlop a Dózsa György téren, Bajcsy-Zsilinszky Endre, Gerevich Aladár és Ottlik Géza emléktáblái. Rácz-gyógyfürdő, Hadnagy utca 8-10., a Gellérthegy északi lábánál a Hadnagy utca és a Hegyalja út közötti területen áll. A fürdő a XV. században, valószínűleg Zsigmond király idejében épült, de többen Mátyás király fürdőjének is tekintik, mert uralkodása idején fedett folyosó kötötte össze a palotával. Ma is fennálló nyolcszögű kupolacsarnoka török emlék. 2008. augusztus A térkép nagyobb méretben Forrás:www.kia.hu

KOLTA MAGDOLNA: Képmutogatók Pest-Budán

A képek, a látvány nyújtotta élmény története jócskán megelőzte a fényképezés feltalálását. Mint oly sok minden, a fotográfia sem előzmények nélküli újdonság, nem társtalan különlegesség a képek birodalmában. A fotográfia kultúrtörténetének első fejezete annak a hosszú útnak a végigkísérése, amelyet végigjárva az emberi látás, a látás útján való befogadás képessé vált a fotográfiai kép -- egyfajta absztrakt jel -- értelmezésére. Az út két végpontja a pocsolyában megpillantott arcmás, illetve az olcsó, sokszorosítható, könnyedén elkészíthető fotográfiai kép. A kettő között az újkori Európa vizuális kultúrájának színes kavalkádja: ördöngösként tisztelt varázslámpások, optikai kísérletek nyomán piacra dobott játékszerek, bonyolult rajzmasinák, a világ teljességét szobányira zsugorító panorámák és kozmorámák, pörgő-forgó mozgásimitációk és számtalan más eszköz. A pest-budai polgár is jóval korábban tette ki magát a képek okozta izgalmaknak, mint hogy -- a korabeli híradások tanúsága szerint -- Vállas Antal, az értő közönség asszisztálása mellett, elkészítette volna első dagerrotípiáit a budai Duna-partról.

      Szegődjünk most a szórakozni vágyó pesti polgár nyomába, s lépten-nyomon találkozni fogunk a fotográfia őseivel és távoli rokonaival, az optikai játékokkal, festett, kivágott és egyéb képekkel. Körutunkon vásári mutatványosokra és ámuló közönségükre bukkanunk: a kései szemlélő számára valamennyien a képcsinálás folyton változó mivoltát, állandó átalakulását bizonyítják.

      „A népnek is megvan ollykor ollykor jó napja” [1]

      A jó nap főként a vásárok és az ún. népünnepélyek idején köszöntött a reformkori Pest-Buda polgáraira. A sokadalmaknak elmaradhatatlan kellékei voltak a legkülönfélébb mutatványosok produkciói: állatheccektől a képmutogatókig, bábszínháztól az „opticai mutatványokig”.

      1820 táján Bécs után Pest volt a legfontosabb Duna-parti vásárváros. Budán, a Vízivárosban március 1-én, június 27-én, szeptember 14-én és november 30-án, Pesten pedig a Váci út-Ország út-Kerepesi út [2] határolta területen József-, Medárd-, János- és Lipót-napkor tartottak nagyvásárt. [3] Az 1820-as évektől a Városliget, majd a Városmajor is felbukkan mutatványos-színhelyként, a negyvenes évektől pedig a Rákóczi út és Múzeum körút kereszteződésénél lévő - később nagy karriert befutó - füvészkertet emlegetik ilyenként. Ezeken a vásárokon nemcsak a terményárusok és iparosok csináltak jó üzleteket, hanem a mutatványok gazdái is. A 18-19. század fordulóján többségükben osztrák, olasz mutatványosok vándoroltak Magyarországon: „vágánsok, csavargók, csepürágók: azaz különböző bűvészek, szemfényvesztők, kötéltáncosok, műlovarok, állatszelídítők, medvetáncoltatók, bohócok, akrobaták, varázslók, képmutogatók, jövendőmondók, kintornások, panorámatulajdonosok, vándorkomédiások és... vándorbábjátékosok tartoztak ebbe a társaságba.” [4] A 19. század első felében, amíg az állandó mutatványostelepek, az ún „vurstlik” ki nem épültek, a vásárok szolgáltak alkalmul a mutatványosok produkcióinak. A reformkori színlapok folyamatosan tudósítanak arról is, hogy a vásárok közötti időszakban a mutatványosok fogadókban, tánctermekben is tartottak előadásokat, többek között a budai Fehér Kereszt, a pesti Hét Választó nevével találkozhatunk a tudósításokban.

      Vásári mutatványok

      A mutatványosok során a vásárlátogató talált cirkuszt, állatseregletet, panorámát, léghajót, ördögmalmost (ringlispilt), karika- és lemezdobálót, céllövöldét, a századfordulón már gramofonost, gyorsfényképészt, bábost, képmutogatót, viaszfigurást, planétást, jóst, tűznyelőt, kardnyelőt, szemfényvesztőt, bicskadobálót. [5] A vásárokon találkozni lehetett mindazokkal az optikai eszközökkel, amelyeket először az egyes tudományágak, majd a városi középosztály kulturális fogyasztási, szórakozási formái kitermeltek. A mutatványok egyszersmind pillanatnyi szabadulást kínáltak a rideg, szegényes valóságtól: felépítették az illúziók birodalmát, ahol „minden lehetséges”.

      A képmutogató (Bänkelsänger) -- valamennyi későbbi vizuális mutatványforma ősfigurája -- egyszerre használt éneket, zenét, képet és egyfajta narratív dramaturgiát egy történet elmesélésére. A nyolc kis képre osztott vászon előtt egy padon állt az énekes, s egy pálcával sorra mutatva a történet jeleneteit ábrázoló képeket, sípláda kísérete mellett elénekelte a versbe szedett történetet. A (zömmel rém-) történetek célja mindig a megindítás, a borzalomkeltés, az erkölcsi javítás: a képmutogatók történetei tele voltak gonosz mostohákkal, uzsorásokkal, gyilkos anyákkal, tűzvésszel és árvízzel. Az énekes előadás után prózában, most már zenei kíséret nélkül is elmondta az erkölcsi tanulságokat hordozó történetet, segédei pedig a nyomtatott szöveget árusították. [6]

      A durva ecsetvonásokkal, élénk, rikító színekkel festett vásznakat feltehetően a panoráma-, díszlet- és cégérfestők készítették, gyakran szériában, hiszen egy-egy képmutogató többféle történet tábláját is hurcolta, hogy a változatossággal növelhesse a keresletet. Bizonyosan ott voltak a képmutogatók a hagyományos húsvét hétfői gellérthegyi, a pünkösd hétfői svábhegyi mulatságokban is [7], sőt kései utódaik a nagyvárossá nőtt Budapest utcáin is. Jókai örökítette meg A hajdani hangos Budapest című írásában a verklist, aki „felesége éneklése mellett nagy viaszkosvászonról magyarázza a legújabb hírhedt gyilkosságot a kíváncsi közönségnek”. [8] Az egyszemélyes vállalkozást üzemeltető képmutogatókat - gyakran sebesült katonák, kiöregedett színészek adták erre a fejüket - a hatóságok soha nem nézték jó szemmel, a koldusokhoz és vagabundokhoz sorolták őket. „A kóklereket, a guckkastenekkel és varázslámpákkal vándorló embereket, és azokat, akik idegen állatokkal, torzszülöttekkel, és más ún. ritkaságokkal lépnek fel, bábosokat és zenészeket” fel kell tartóztatni és át kell adni a hatóságoknak - szólt a bécsi városi rendőrség parancsa 1801-ben. [9]

      „Fantasztikus levegőképek”

      A mutatványos alkalmak egyik jellegzetessége, hogy a közönség érdeklődését egy-egy vállalkozó vándorcsepürágó egyszerre többféle dologgal is szeretné felkelteni. Aloys Schmidt 1815-ös színlapjai is egyszerre hirdetnek cirkuszt, bábjátékot, optikai mutatványokat. A Tirolból érkezett Schmidt üzlete jól mehetett Pesten - a Váci országúton [10], a Somogyi-féle házban mutatta be művészetét -, hiszen 1815. április 9-én engedélyért folyamodik a pesti tanácshoz, hogy mutatványai számára a Városligetben házikót építhessen, s ehhez a kérvényhez a mutatványosbódé saját kezűleg rajzolt tervét is mellékeli. Felesége, Elisabetha Schmidt asszony természeti tüneményeket felvonultató Naturkabinetje mellett (benne az emberevő egyiptomi krokodilussal, a háromfejű disznóval, a „néger kígyóval”, a több ezer kagylóval, korallal, lepkével) Aloys Schmidt „a korzikai csodalóval fog fellépni, amely számolni tud és patájával ki tudja dobbantani, hány óra van, vagy pedig hány éves valaki... A művész egész családjával különböző egyensúlyozási és testhajlékonysági gyakorlatokat mutat be... Harmadik műsorszámként szerepelnek az ún. gólyatáncok... A műsor fénypontját a fantasztikus ,,Levegőképek'' (Luftbilder) és különböző optikai szemfényvesztések alkotják. Ezekben egykor élt és ,,ma'' élő híres emberek jelennek meg a levegőben, a megszólalásig híven, a nézőkhöz közelednek, azután ismét eltűnnek a semmiben. Hogy ezek az optikai ,,varázslatok'' még meglepőbben hassanak a nézőközönségre, a mutatványokat mesterséges mennydörgés és villámlás kíséri.... Étvágygerjesztőül a műsor rajzai között ott látható a varázsló maga, három csontváz, halomba rakott emberi koponyák, levegőben lebegő, nyilván híres emberek, a háttérben pedig a bagoly és a sötétségen átcikázó villámok. A jegyért pedig 30 illetve 15 krajcárt kell mindössze fizetni.” [11]

      „Levegőképek” 1815-ben. Nem mást élvezhetett e címen a pest-budai nagyérdemű, mint a szép karriert befutott „phantasmagoriák”-at. Meglepően gyorsan jutott el Magyarországra ez a bonyodalmas mutatvány, hiszen az első vérfagyasztó fantazmagóriát 1797-ben láthatta a párizsi kapucinus kápolnában összegyűlt közönség. Alapeszköze a laterna magica, amellyel üveglapokra festett képeket lehetett egy gyertya, majd később olajmécses segítségével a falra vagy vászonra vetíteni. A boszorkány-mécsesnek is nevezett vetítő szerkezet viszonylag gyorsan átkerült a tudósok laboratóriumaiból a vándorló lanternisták világába, akik udvarházakban, pajtákban, kocsmákban, vásárokon vetítettek. A vásárokon vadállatokat, távoli kontinenseket, különleges eseményeket, viszonylag friss híreket, ismeretlen népeket és kalandos utazásokat mutattak be laterna magicákkal. [12]

      Az egyszerű vásári vetítések a 18. század legvégén átadták helyüket a misztikum, a borzongás élményét nyújtó spektákulumoknak. A borzongatást kezdetben csak annyival próbálták fokozni, hogy a vetítő felület elé egy füstölőt helyeztek, s a gomolygó füstre vetítettek. Etienne Gaspard Robertson a Vendome téri kapucinus kápolnában 1797-ben viszont már haláltáncot, szellemalakokat mutatott be. Találmánya, a phantasmagoria a 19. században egyre nagyobb népszerűségre tett szert, amikor a gyertyát felváltotta a petróleum-, majd a spirituszlámpa, vagyis lehetővé vált a nagyobb fényerejű, tehát hatásosabb vetítés. [13] A fantazmagória lényege, hogy egy viasszal vagy vízzel átitatott, finom, áttetsző textília mögül vetítettek, s a vetítő közelítésével, távolításával, bonyolult mozgatásával olyan hatást tudtak kelteni, mintha a vetített csontvázak, szellemek közelednének a nézőhöz, illetve távolodnának tőle. Robertson az olajégőt egy homorú tükörrel szerelte össze, objektívként kondenzor-tükröt és egy gyűjtőlencsét használt. Az egész szerkezetet egy kerekeken gördülő asztalra, a chariot-kocsira szerelte, ezt gördítette közelebb-távolabb a vászontól. A fényrekesznyílást huzalokkal szabályozta, ez változtatta a vásznon a világosságot/sötétséget. Mivel a kép körül teljesen fekete volt a háttér, a kivetített alaknak nem volt környezete, a nézők úgy látták, hogy a levegőben lebeg, ráadásul a látvány távolságát sem tudták felbecsülni. A káprázatot a kápolna hangulata, a rafinált zenei aláfestés is fokozta. [14] Henry Langdon Childe már 1836-ban többszörös, sokszor négylencsés vetítőket használt, áttűnő képeket vetített az egymás után működésbe hozott lencsékkel. Az így létrejövő ködképek (dissolving views) kettős vetítőszerkezetet igényeltek, amelyben az egyik lencse által vetített kép fokozatosan elhalványult, míg a másik lencsével sugárzott kép fokozatosan megerősödött. Az eltűnő és a helyére lépő képet egy ideig egyszerre lehetett látni, tehát alaktalan ködképpé olvadt össze. [15] Ezekben a mutatványokban a mágikus és a reális, a természeti színjáték és a teátralitás keveredett egymással, ami a romantika emberének egyik alapélménye volt.

      A műfaj a Nemzeti Színház színpadán is megjelent 1843-ban, amikor október 29. és november 20. között a híres mutatványos, Döbler mutatta be „optikai ködfátyol-képeit”. [16] A Regélő először október 22-i számában közli a hírt, hogy „Döbler Pestre, mégpedig a nemzeti színházba váratik annyira elhírült phantasmagoriáival” [17]. 29-én pedig megérkeztét jelenti: „híres bűmutatványait... már elkezdette. A közönség tolakodva csődül ez érdekes látványokra” [18]. A „többnyire bérletszűnéssel” adott produkció ellen a Regélő kritikusa többször is berzenkedik. A Lipót-napi vásár előestéjén, november 14-én, Telepy Én voltam című vígjátékát játszották. Az egyfelvonásos darabon ugyan a közönség jól mulatott, „a vonzóerő azonban, mely a színházat minden zugaiban megtölté, ismét Döbler optikai ködfátyol-képei voltak, melyek már folyvást bérletfolyamban adatnak... Vásári alkalommal, midőn az ország minden részeiről csoportoznak elő látogatók... vártuk, hogy a nemzeti színház a fényes névnek: ,,színház'' és ,,nemzeti'', megfelelni iparkodjék... Ha végigtekintünk az előadottak sorozatán, mit látunk ott? Döbler, meg Döbler és újra Döbler! S már most, ha a jólelkű falusi úr hazamegy, elmesélheti övéinek, hogy volt a nemzeti színházban, s látta az ,,Iscau-schan palotát'', a ,,Johannesberg várát'', ,,Anadolit a Bosporusnál'', sőt a sötétített színházban látott még ördöngösségeket is!... Nem kis számmal hevernek előadatlanul az eredeti darabok... hogy bizony tovább is ördöngösségek ködfátyola mögé rejteni őket, nem kis figyelmetlenség... Döbler... jelenleg főszerepet visz színpadunkon... az ő ködfátyol-képeitől az érdekességet nem lehet megtagadni, valamint meglepő, ezen káosszerű színzavarból lassanként a legszebb képeket kifejlődni s ismét az előbbi színzavarba feloszlani látni, melyből aztán megmeg új kép és így tovább fejlődik ki, szintúgy tagadhatlan, hogy e meglepő látványt egy párszor mindenki örömmel tekinti meg. Ördöngösségeivel azonban, mikkel ma állt elő, bízvást felhagyhat ezentúlra, mert ezen gyermekjátékok színpadra hozását teljes mértékben nem kárhoztatnunk lehetetlen. Az egyetlen, mi e silány tréfák végignézését tűrhetővé tette, a Bűvös vadász jelesül játszott nyitánya s néhány a képek kíséretéül eljátszott számai voltak.” [19]

      „Kukucs-nímetek” produkciói: panorámák, kozmorámák, sztereónézők [20]

      A reformkori Pest-Buda mulatságairól szóló híradásokban gyakorta találkozunk „opticai képekkel”, „opticai mutatványokkal”. A vásári mutatványok egyik fő vonzóereje mindig az ismeretlen világok bemutatása volt. A 19. század emberének egyik fontos élménye, hogy lassan szűnik bezártsága, lehetőséget nyer rá, hogy kilépjen szülőhelye határai közül, hogy közvetlen élettere, ismerősei mellett megismerje a távoli világokat, a hírességeket, hogy képet kapjon a nagyvilágról. A 19. század a vasút, a turizmus és a fotográfiai kép korszaka, amelyek egyszerre rombolták a korábbi szűk határok közé szorítottságot. Ezért olyan népszerűek változó formában mindazok a vásári vagy kifinomultabb (családi otthonokban kerülő) mutatványformák, amelyek képet közvetítenek a távoliról, az egzotikusról.

      1833-ban „a városi játékszín irányában a múlt vásártól fogva a Duna partján egy deszkaépületben Dombeck Fülöp müncheni tájfestő opticai képeit mutogatja. Láthatni 1. Lintzet, felső-Ausztria fővárosát, 2. Odessa városának sétahelyét és veszteglő (contumatia) házát, 3. Lemberget, 4. Nápolyt, 5. Palmira omladékait, 6. Odessa városát, 7. Kamenyec-Podolszk, felső Podolia fővárosát, 8. a regensburgi székesegyház belsejét. Ezek között sok meglepő látvány tűnik a néző szemeibe... Ajánljuk mindeneknek, a gyermekek hasznos időtöltést találandnak ezen képek látásában. Kár, hogy a hely igen szűk és alacson.” [21] Ugyanebben az évben, a Lipót-napi vásár újabb mutatványost hozott Pestre. A Honművész Panoráma című tudósítása szerint „a pesti vásár többféle újságokkal kedveskedik városunk közönségének. Aken állatsereglete még ugyan nem érkezék le, de az arra készült deszkaépület megett északra egy zöld kisebb deszkaházban Panorámát nyita meg a három évvel ezelőtt Pesten, most pedig Egerben volt Rusz Mátyás úr... Bemenetel 25 vagy 12 váltó kr. Mostani képei közt (melyeket idővel változtatni fog, s reméljük a későbbiek szebbek lesznek) nevezetesebbek: Bécs vára Ferdinand királynak a királydombon koronázásakor, Vezúv, Pompeji városának kiásott omladékai, Flórenca.” [22] 1835-ben a Honművész újabb optikai mutatványt ajánl: „Saratnik Ferenc a hatvani kapunál Zrínyi vendégfogadó 1ső emeletében jobbra opticai mutatványokat állított fel, melyek közül naponként más meg más húsz darab megvilágítva adatik elő. A képek, mint ilyes mutatványoknál szokás, a világ nevezetes városait, vidékeit, történeteit és építményeit tárgyazzák. Ezeken kívül egy természet-tár is mutattatik, mely néhány ritka állatok vázaiból, csigákból, ércek s növényekből és születésük után néhány óra múlva meghalt, s most borszeszben levő öszvenőtt két kis gyermekből áll. Bemenet díja 6 ezüst kr.” [23] „A mostani dinnyevásár Pestre sokféle látnivaló hozott... Strahler S. úr augusztus 22-én nyitá meg a hét választók fogadója nagytermében cosmoramai s panoramai képeit, melyek minden három hét múlva másokkal fognak felváltatni. A mostaniak ezek: Ispahanban a perzsa schach palotájának belseje - ördög malma Schweitzban a Gothard hegyében - újpiac Dresdában - Varsónak egy része - Raphael galleriája Romában - a török flotta elégése Navarin kikötőjében - Jerusalem - Moszkva - Berlin - föld alatti boltozat a 14-ik századból a titkos ítélőszékkel - tömlöc ugyanazon korból - Wieland sírja. Láthatni ezen érdekes tárgyakat reggeli 9 órától kezdve esti 7-ig. Bemeneti díj 24 kr. pengőben; hat személyes társaságra 2 ezüst ft; gyermekek felét fizetik.” [24]

      Az 1840-es években évről-évre visszatérő, mondhatni állandó panorámása volt Pestnek: Nifont de Rarke. A Regélő 1843 októberében így ír: „Nifont de Rarke jeles mutatványai... folyvást kedvező részvétnek örvendnek. E napokban már a negyedik kiállítást kezdték meg, mely minden eddigieknél a legérdekesebb. Ismét 12 szám van kiállítva e világ nevezetességeiből, úgy mint: a varsói ütközet augusztus 26. és 27-én 1831-ben. Napoleon temetési ünnepélyéből négy új jelenet. Az udvari piac Töpliczben. Sodoma és Gomora pusztulása. Jerusalem, Jazsafát völgyéből tekintve. Nápoly. A bécsi sz. Mihály piaca. Sz. János templomának belseje Patmosban, Görögországban. Egy mexikói piac. A vieliczkai, bochnikai és krakovai sóbányák belseje. Ottó király bemenetele Naupliába. Sz. Margit föld alatti templomnak belseje Nürnbergben. Emeli az élvezeteket Rarke úrnak megelőző szíves készsége s nyájassága, mellyel mutatványait mindenkinek magyarázni s felvilágosítani szokja. A derék cosmoráma, mint már többszer említők a Váci utcában, a Jüttner-házban, a Vastuskó mellett az első emeleti szobákban van fölállítva.” [25] Alig két hónap múlva pedig: „Nifont de Rarke megint felnyitotta szép panorámáját. Ezúttal a világ 7 csodáját hitelesen érdekes rajzok után állítá fel bűvös üvegei mögött, melyek valóban szemlére méltók... E 6-ik kiállítás különösen a növendékek számára ajánlható, akik az óvilág nevezetességeit könyv-nélkülözni tanulván, ezen minden eddigieknél érdekesebb kiállításban magoknak elevenebb fogalmakat képezhetnek azok felől.” [26]

      Panorámaként, kozmorámaként emlegetik ezeket a mutatványokat, szó esik benne „bűvös üvegekről” is. Nézzük, milyen formában találkozhatott a vásárok látogatója, a mutaványokra jegyet váltó néző ezekkel a valóban ígéretes elnevezésű képekkel. A magyarra később körképként fordított panorámakép, vagyis a kör alakban elhelyezett tájkép a 18. század közepén jelent meg az európai nagyvárosokban, mégpedig külön e célra épített kör alakú, ablak nélküli épületekben, ún. rotundákban. Panorámát készíteni nem volt kis feladat, egy kb. 2000 nm-es felületet kellett úgy megfesteni, ahogy egy bizonyos nézőpontból - a horizontélmény miatt általában magaslatról vagy hegycsúcsról -, topográfiailag pontos beosztással látszana. A kb. nyolc tonna súlyú festmények hozzávetőleg egy év alatt készültek el, több, erre specializálódott festő munkája nyomán. Ez volt az első olyan műfaj, amely kizárólag egy anonim, folyton változó embercsoport optikai igényeit igyekezett kielégíteni. A század első felében a városkép-panorámák a legdivatosabbak, de a háborús időkben a csataábrázolás is igen gyakori. A panoráma élvezete azonban gyorsan kilépett a helyhez kötött rotundákból. Egyrészt vándorpanoramisták dolgoztak kisebb, panorámának nevezett, de nem 360 fokos tájélményt nyújtó szerkezetekkel, ők vették át a moralizáló képmutogatók helyét. Egyikük - Gaetano Pecci Theatrum Mundija - Magyarországon is megfordult. Érdekes, vegyes műfajú előadás lehetett a „Theatrum Mundi: die Welt-Bühne bestehend in Landschaften mit beweglichen Figuren”. A képek egyszerre táj-, város- és csataképek, elsősorban földrajzi, építészeti és történelmi érdekességek (főként a napóleoni háborúk) bemutatásai. Egy-egy előadáson öt-hét műsorszám szerepelt. A háttérfestmények előtt mechanikusan mozgó hajókat, a képeket benépesítő, szintén mechanikusan mozgatott figurákat láthatott a közönség: tengeri csatákat, megszállást, csapatmozgást, illetve békés tengeri kikötőket, víziparádékat, korzóéletet ábrázoltak az előadások. [27]

      Szélesebb körben terjedt el a kozmorámának nevezett „szobapanoráma”. A nagy körképek mindig jelentős tőkebefektetést igénylő, nagy kockázatú vállalkozások, óriási súlyuk miatt nem, vagy csak nehezen utaztathatók, ráadásul rendkívül tűzveszélyesek voltak, tehát a rizikó nagy, a haszon kockázatos. Ezért a monumentális körképekkel szinte egyszerre megszületett a kozmoráma. Az általában 1,2 m magas, 6 m hosszú, félkörben, egy doboz belsejében felállított képeket lencsén keresztül kellett nézni. A doboz elülső oldalán 6-8 nyolcszögű vagy kerek lencsét helyeztek el, amelyek kb. háromszoros nagyítással mutatták a képet, s plaszticitást, nagyobb mélységet is kölcsönöztek az ábrázolásnak. Az összerakható, ezáltal könnyen utaztatható szobapanorámák kisvárosokba is eljutottak, ahol az óriáspanorámát nem érte volna meg felépíteni. Egy nagy kép helyett több kicsi, sorozatba rendezett képet mutattak be. Ha hiányzott is belőle a körkép-élmény, ezt a hiányt könnyen pótolta a változatosság, hiszen a vándorpanoramisták viszonylag nagy képkészlettel dolgoztak. A kozmorámák közvetlen rokonai a képnézés egyik legegyszerűbb formájának, a kukucskáló doboznak, de a vásárokban, szabad ég alatt mutogatott Guckkastenekhez képest ezek már egy fokkal finomabb ízlést tükröznek. [28] Kiss Lajos, a vásárok kultúrájának egyik legjobb ismerője érzékletesen írt a kizárólag csak vásárok alkalmával a városba utazó falusi, tanyasi emberek életében betöltött szerepéről: „a világpanorámákban, sztereoszkópban külországok tájait, őserdeit, nagyvárosainak díszes épületeit, különféle nevezetességeit, a csaták, a messinai földrengés okozta romokat nézegetve, a nép más világot látott, más életformát. Komolyan nézte azt, mást és többet jelentett neki, mint az olvasott embernek. Odahaza is el tudta mondani, milyen különös, furcsa dolgokat látott a komédiában. Tanulni mögy az embör a vásárba - mondogatták.” [29]

      „Benn a komédiában a 80-as években még 1 m távolságban elhelyezett 15 cm átmérőjű kerek nagyítóüvegen nézve láthatók voltak nemcsak az olasz városok képei, pl. Nápoly, amint hallatlan nagy füsttel pipál rajta a Vezúv, hanem Spanga Pál, Berec János urasági inasok és Pitély Oláh Mihály naplopó kivégzése is, akik Majláth György országbírót 1883. március 29-én megfojtották. Látható volt továbbá az 1878-i boszniai okkupáció lefolyása Hadsi Loja szarajevói népvezérrel, valamint a spanyol- amerikai háború a tengeren, Napóleon a szomorú fogságban. A millennium évében Feszty Árpád körképének, a magyarok bejövetelének silány másolata. Rémes és mégis vonzó látvány a spanyol inkvizíció a kínzókamrákkal, fekete csuklyás hóhérokkal, szeges hordók, kerékbetörés, ujjszorító, a tüzes vassal égetés.” [30]

      A vásárokban látható képek két nagy csoportra oszthatók: vagy távoli városokat, tájakat mutatnak be az oda soha el nem jutó kispénzű nézőnek, vagy konkrét hely- és időmegjelöléssel politikai, történelmi aktualitásokat visznek helybe, mintegy vizualizált újságként hatnak. Ennek az utóbbi használatnak az egyik legérdekesebb példája Magyarországon a Pratte testvérek működése. Műsoruk keverte a bábjátékot (főként tündér- és lovagdrámák bábváltozatait adták elő) és a panorámaszerű látványosságot, amelyek Moszkva égését vagy a navarini tengeri csatát ábrázolták. Egyik magyar nyelvű színlapjuk szerint a Moszkvai vándor vagy: A nagy lelkű sultán című darab mellett A nagy vízáradás Pest és Buda szab. kir. városokban című képet is bemutatták. „Az a borzasztó pusztítás, melyet a medreiből kirohant Dunafolyam 1838-ki március 13, 14 és 15-én Pest és Buda virágzó szomszéd városokban okozott, a hírlapokból, röpkeiratokból és tapasztalásból eléggé ösmeretes. Rajzolatunk e két város legszebb és legösmeretesebb tekintetét mutatja elő. A játékszín bal oldalán a dunasori házak homlakfalai minden ösmeretes tárgyaival le a Duna hosszában: jobbrul Buda a várral, a végtéren Kelenhegye és a két várost egymástól elválasztó Duna síkjege látszanak téli állapotban. A művész ezen nézőpont választásában arra célzott, hogy a szépnek átmenetelét az elpusztulás iszonyába tüntetné elő. Budai várból tett jellövések között látni a Duna síkjegét ropogva szakadozni, jégdarabokká és tömegekké változni, mi alatt a zajló víz mélyéből koronként magasbra emelkedvén partjait általhágja. A vízár a legfőbb magasság pontig hat. Az előtéren házak öszveomlása, mentőhajók ide s tova evedzése fáklya világnál, félrevert harangok zúgása zárják be ezt az erőszakos természet okozta iszonyatos látományt.” [31]

      A fotográfusok megörökölték a kozmorámák tájképeinek sikerét. A fotóműtermek illetve a fénynyomdák be is rendezkedtek a századfordulón az egzotikus táj- és életképek tömeges előállítására. E tájképdivat különálló, a panorámahatással közeli rokonságot mutató ága volt a sztereó-nézés. Bizonyos helyeken évtizedeken át ez volt a fotográfiai képpel történő találkozás legfőbb módja. Az 1850-es, 60-as években, majd 1890 után rendkívül elterjedt volt. A sztereónézővel történő képnézegetés a polgári családok, társaságok egyik legérdekesebb időtöltésének számított. A távoli kuriózumok megismerése ezzel a találmánnyal kikerült a vásári közszórakoztatás, a spektákulumok köréből, és belépett a polgári otthonokba. A Guckkastenek, kozmorámák, laterna magicák kései utódaként a századfordulón könyvforma dobozokban árulták a különböző városokról, országokról, háborúkról készült „képeskönyveket”, ötven-száz képpel. Sztereónézőn mindent meg lehetett nézni, így például a búr háborút, VII. Edward koronázását, a sanghaji kikötőt, sőt, még az első világháborúról is megjelent egy sztereósorozat az Underwood & Underwood cég kiadásában.

      Budapesten Calderoni István „látművész” volt a legnagyobb forgalmú sztereókép-forgalmazó a 19. század második felében. 1860-as hirdetése szerint „Stereoskopok legnagyobb raktára az egész birodalomban Bécs, Prága - Páris, London-stereoskop - valamint Olaszország, Sveicz, Egyiptom és Amerika tájképeivel stb. - Fekete színezett és transparent francia csoportozatok tucatja 1 ft 50 kr-tól 15 ft-ig. - Különös figyelmet érdemelnek s ajánlhatók: Pest, Buda és Pozsony 30 egészen újonnan felvett tiszta és legjobban sikerült képei, darabja 60 kr, tucatja 7 ft. Fennérintett városok... fényképei... A főraktár létezik: Calderoni István látművésznél Pesten, a Váci utcában 3-dik szám alatt.” [32]

      A sztereónézést élelmes üzletemberek kezdettől próbálták közösségi szórakozássá avatni. A megoldást a századfordulón August Fuhrmann Kaiserpanoramája hozta meg. Ez a nagyméretű farondella 25 nézőnek tette lehetővé egyszerre a sztereó élvezetét. A rondella körül foglalhattak helyet a látogatók, mindenki előtt volt egy néző. 50 képet lehetett megnézni, a képváltásra csengettyűhang figyelmeztetett, a képeket egy óraszerkezet mozgatta tovább. Az üvegdiákat hátulról világították át, ami fokozta a mélység érzetét. Fuhrmann maga így írja le panorámáját: „elegáns, reprezentatív körépítmény diófurnérral, aminek átmérője 3,75 m. Hat lábon áll és a talajtól a faragott felső peremig 2,40 m. A karfák praktikus, sötétbarna, szolíd bőrbevonatot kaptak, az alsó szövetfüggöny tűzbiztosan impregnált.” [33] Fuhrmann azért nevezte el szerkezetét Kaiserpanoramának, mert Vilmos császár is rendelt egy példányt egyik palotájába. Az első világháború alatt már a kor szavának megfelelően világpanorámának nevezték a látványosságot. Igen jó üzletnek bizonyult, hetente megújított képanyaggal 180 világpanoráma működött Európában. [34] A tematikusan rendezett képciklusok egyrészt közeli és távoli tájakat mutattak be, másrészt aktuális információkat is továbbítottak a nyilvános élet számos területéről. A képek világában a Kaiserpanorama az első tömegmédium, amelynek használatát kapitalista ökonómiával tervezték meg. Míg a panorámafestményt nézője bármeddig szemlélhette, az automatikusan továbbított képek már az urbánus, a nagyváros modern forgalmi és kommunikációs viszonyaihoz szokott, azon iskolázott látásmódot kívántak. A nézőnek alkalmazkodnia kellett a gépkorszak ritmusához. A mutatvány főszereplője az óraszerkezet, mely 75 percenként 100 nézőre van beállítva. 1913-ig Budapesten is működött egy világpanoráma, méghozzá a régi pesti Városháza mellett, a piaristák régi palotájában. „A Világ Panoráma című üzletbe néhány krajcárért a világ minden tájáról álló képeket mutogattak. Párizst, Londont, Rómát, a nagyobb európai városokat állóképeken, nagyító üvegen át látta a néző. 5 krajcárért fél órán, háromnegyed órán át szebbnél-szebb, érdekesebbnél érdekesebb képekben gyönyörködött a látogató. A szerkezet egy forgó korong volt, a korongra akasztották a képeket. Mindegyikhez nézőcső vezetett, melynek végén nagyító volt. Ezt a világpanorámát az iskolák ifjúsága is látogatta... A Világ Panoráma a Belváros átalakulása alkalmával eltűnt a század elején. Legnagyobb ellensége a rohamosan fejlődésnek indult mozi volt.” [35]

      „Valódi” panoráma, vagyis rotundában elhelyezett monumentális körkép csak 1885-ben, az országos kiállítás alkalmával készült Budapesten, a Városligetben. A 25.000 forintos költséggel emelt épületben az Országos Panoráma Szövetkezet rendezett kiállítást gróf Zichy Jenő irányításával Magyar Országos Fürdőpanoráma címmel. A rotunda első emeletén a Tátra vidéke című körképet állították ki, földszintjén 14 kisebb kép mutatta be a hazai fürdőhelyeket. „Az este villanyos világítással” megvilágított fürdőpanorámának helyt adó épület 1888-ig állt a Városligetben. Ezután a millenniumi építkezések lázában a Feszty-testvérek emeltek rotundát a mai Szépművészeti Múzeum helyén, hogy elhelyezhessék benne A magyarok bejövetele című festményt. [36]

      Vurstlik Budapesten

      Míg a reformkorban a vásárok és az ún. népünnepélyek adtak alkalmat a szórakozásra, az 1850-60-as évektől kezdve állandósult a mutatványok helye: kialakultak a „vurstlik”. Az első állandó szórakozóhely, a mindenféle „kukucsnímetek” produkciójának színhelye a Beleznay-kert illetve a fűvészkert volt. Két szomszédos területről van szó: a Beleznay-kert a Kerepesi út-Ötpacsirta utca sarkán álló egyemeletes Beleznay-kastély [37] parkja volt, a füvészkert pedig ennek folytatása, amely az Ország-útról volt megközelíthető. A füvészkert 1809 és 1848 között az egyetem botanikus kertjének adott otthont, majd miután ez az Üllői útra költözött, ugyanúgy üresen állt, mint a Beleznay-kert a kastélyt birtokló család kihalása után. Ezen a két szabad területen alakult ki az első magyar vurstli. A hely népszerűségéhez nem kevéssé járult hozzá az a hagyomány, hogy a reformkorban épp ezen a területen rendezték a vásárokat, tehát a közönség könnyen megszokta, hogy a vásárok alkalmával honos mutatványokat folyamatosan felkeresheti. A Beleznay-kert 1880-ig élte fénykorát, közel volt a Nemzeti Színház, „ez a kert volt a magyar írók és nemzeti színházi tagok kedvelt vacsoráló helye” [38], itt próbálták megalakítani a hatvanas években a „magyar énekes társaságot”, itt játszott a híres prímás, Bihari János, 1876-ban a józsefvárosi képviselőjelölt Jókai itt tartotta programbeszédét, néhány hét múlva pedig Verhovay Gyula hívei a Beleznay-kert kerítésének faoszlopaival akarták agyonverni a Casino arisztokratáit. A kert hátsó részén később felépítették a Régészeti Intézetet, s a Beleznay-kastély adott otthont az alakuló Iparmúzeumnak. [39]

      A határos füvészkert a hatvanas években telis-tele volt látványosságokkal. 1861-ben „fehérhajú albinákat mutogatnak” [40], egy évvel később gépszínházat állítottak fel, „hol a szereplő fababák a gép közbenjárásával mozognak és táncolnak” [41], ugyanebben az évben Dessort Henrik bonctani múzeumát látogathatták a pestiek [42], 1863-ban pedig egy ausztráliai embert mutogattak [43]. 1857-ben a Hölgyfutár arról tudósít, hogy „Renz úr lovardája, azaz három elefánt, szarvassal és nem tudni hány művésszel” nemsokára megkezdi produkcióit. [44] Később a Suhr lovarda, Rückauf Josefa állatsereglete is itt kapott helyet. [45]

      Nem hiányozhattak a panorámák és optikai mutatványok sem: „a régi füvészkertben, az országúton gyönyörű panoráma látható. A képek természet után vannak olajba festve s igen érdekesek. Látható többek között egy homokzivatar a lybiai pusztán, s egy tengeri vihar az északi tengeren, melyek megkapó látványt nyújtanak. A többi kép is ritkítja párját. Nem emlékezünk, hogy ennél szebb panorámát láttunk volna. A helyiség reggeli 9 órától naplementéig áll nyitva. Belépti díj 20 kr. gyermekekért fele.” [46] A kor divatja a sztereókép, nem csoda hát, hogy 1863 decemberében „a régi fűvészkertben nagyszerű sztereoszkóp-panoráma van nyitva. Nagyszámú kép látható benne, érdemes a megtekintésre” [47]. Ugyanerről a vállalkozásról egy másik lap is hírt ad kicsivel később: „megnyittatott a Salon Parisien egészen újszerű stereoscopokkal, minthogy a terem nagy, előjegyzési jegyek is kaphatók”. [48] Közvetett hírünk van az európai hírű Sattler-család cosmorámájáról, amelyet 1861-ben Vindt építész tervezett. Ezt a fafészert használta ugyanis néhány évvel később a Borsos és Doctor fényképész-műterem, s az építmény tűzveszélyessége miatt vitába keveredett a városi tanáccsal. [49] A panorámák népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy 1865-ben a füvészkertben öt panorámabódé felállítására adtak ki hatósági engedélyt. Az egyiket Borsosék havi 40 forintért adták albértletbe Kaufman Adalbertnek és Józsefnek. [50] 1867 után a belügyminisztérium egyre nehezebben adott engedélyt a füvészkerti mutatványosoknak, a városi hatóság szigorúan ellenőrizte az épületeket. Thaisz Elek vezetésével kivizsgálták a kert bonyodalmas tulajdon- és bérleti viszonyait, s Thaisz jelentése a Nemzeti Színház és az Országház [51] közelében álló csúnya barakkok elbontását javasolja. „A füvészkert csak akkoron fog megszűnni a nép alsóbb rétegeinek mulató és búvóhelyének lenni - ha a barakkok építésére nem adnak engedélyt”. [52] A füvészkert lassan beépült egyetemi intézetekkel, s a mutatványok, szórakoztató intézmények végleg kiköltöztek a Városligetbe.

      A hetvenes években a Terézvárosban, az épülő Sugár út környékén különös átmeneti állapot alakult ki. Az 1873-as gazdasági válság nyomán megakadó Sugár úti építkezések helyén „egy Temesváry nevezetű vállalkozó... koncessziót kapott arra, hogy a Stein-háztól az Oktogonig ideiglenes bódékat emeljen... huszonhétkrajcáros bazár, bolha-aréna, ,,négy tál étel húsz krajcár''-féle étterem, Fantoches bábu-színház, végeladási csarnok, Berger-féle laterna magica-előadás... ringlispiel, állatsereglet, gyorsárusító, panoráma és hasonló szenzációk sokasága.” [53]

      Millenniumi látványosságok a Városligetben

      A városligeti vurstliban egy helyre gyűltek mindazok a látványosságok és szenzációk, amelyek addig alkalmanként, különböző helyen voltak csak láthatóak Pesten. A Városerdő már az 1820-as évektől színhelye és otthona a „mulattató intézkedéseknek”, de valódi fénykorát, az egész pesti szórakoztatóüzem csúcspontját a millenniumi kiállítás alatt élte. Ide koncentrálódott a hivatalos millenniumi ünnepségsorozat népszórakoztató nagyüzeme. A megkérdőjelezhetetlenül nagyvárossá lett Budapest egyik ambíciója ekkor az, hogy világvárosi szórakoztatókombináttá növelje a városligeti vurstlit. Ez az ambíció a legkülönfélébb és legmodernebb szórakozások tárházává teszi az ekkor épült Ős-Budavárát, több „valódi panorámát”, vagyis körképet mutatnak be, panoptikumot működtetnek, és megjelenik a huszadik század látványossága, a kinematográf, vagyis a mozi is. [54]

      A körképek második virágkorukat a századvég historizáló divatja idején élték. Európa-szerte sok történelmi panoráma készült a pozitivista tudomány aprólékosságával. A Krisztus megfeszítése című panoráma elkészítéséhez például expedíció indult a Szentföldre: vizsgálta a természetes fényviszonyokat, árnyékokat, a napállást, a különböző napszakok színhatásait, archeológiai kutatásokat végzett Jeruzsálem városképéről, s a jelen lévő személyeket illetően a Biblia útmutatását követte. Nem csoda, hogy a millennium historizáló közhangulata valódi panoráma-boomot hoz Budapesten is. Ezek közül a Feszty-körkép, A magyarok bejövetele a legismertebb, de nem kevesebbb, mint négy másik panoráma is szórakoztatta a látni vágyókat. Feszty Árpád körképe volt a legjobb helyen, az Andrássy út végén, a millenniumi kiállítás főbejáratával szemben, s délelőtt 9 órától este 10-ig volt nyitva, „este villamvilágításnál”. A Király utcai fasor végén emelték a másik rotundát, ahol a Pokol körképét mutatták be. „Dante Divina commediája a Pokol. Új szerkezetű nagy körkép. Festette Molnár Árpád és Trill. Fantasztikus színek. 300 ezer alak. A színházi festészet legnagyobb méretű és legremekebb alkotása... Villamos kocsik, omnibuszok, lóvonatok városligeti végállomása a körkép mellett.” [55] A „látványos festészet új irányának” megteremtőjeként dicsért alkotáshoz az áttetsző vászon mögött „a sziklarészletekhez nyolcvan szekér természetes követ használtak fel”. [56] Kicsit távolabb, az Aréna út és a Nagy János utca sarkán épült a harmadik panoráma. „Lengyel körkép. Kosciuszko győzelme Raclawiczánál. Festette Jan Styka és W. Kossak. Városliget-Aréna út. A lengyel szabadságharcnak legdicsőbb jelenetét mutatja be ez az óriási festmény. A művészek az 1794-iki csata 100. évfordulójára festették és a jubiláris lembergi kiállításon mutatták be legelébb. A nagy csatakép híven örökíti meg Kosciuszko győzelmét az oroszok felett.”57 A harmadik, a Bem-Petőfi körkép, Styka, Vágó és Spányi 15 méter magas, 160 méter hosszú festménye, az 1849. március 11-i szebeni csatát örökítette meg. Ős-Budavára, a par excellence szórakoztatóüzem is kínált körképet, méghozzá Ujváry Ignác, Nádler Róbert, Szlányi Lajos és Zih Ferenc festőművészek alkotását, A régi Buda és Pest panorámáját. A városbíró Mecset téri házában felállított képen „hívogató végtelenség a remek vásznon. S a néma déli verőben fürdő tájak közepén éppen előttünk, hogy mi is része vagyunk, a keleti meséknek egy életre kelt fejezete: török Budavár keskeny utcáival, ágyúkkal megrakott várfallal, kupolás mecseteivel, nyurga minaretjeivel, méltóságosan lomha turbános lakóival...” [58] A klasszikus körkép-rotundákban a világos utcáról egy elsötétített előcsarnokba kellett belépni, majd egy hosszan kanyargó sötét folyosón végigtapogatózni. Mire a néző teljesen elszokott a külső valóságtól, szeme hozzáedződött a sötétséghez, hirtelen egy pavilonban találta magát, s egy emelvényről távoli tájat pillanthatott meg, amely teljesen körbevette. A látvány egyetlen pillantással átfoghatatlan volt, lévén a kép szélesebb, mint a szem látószöge, ez pedig arra késztette a nézőt, hogy egész testével kövesse pillantása irányát. A sötét folyosóról a fényesen kivilágított illuzórikus valóságba jutó néző összezavart érzékelését pontosan örökíti meg a lelkendező kritikus: „sötét lépcsőházban haladunk felfelé. Úgy látszik, lakóházban vagyunk. Igen, a budai városbíró házában. Most félrelebbentünk egy függönyt és egy verandaszerű helyen találjuk magunkat, ahonnan pompás kilátás nyílik... A régi Buda terül el előttünk. Szűk, kanyargós utca vezet oldalt a bécsi kapu felé... Egy öreg bég... merengve néz le a völgybe. Talán azt a kis lovascsapatot nézi, amely tarka gomolyagban kaptat fel az Albrecht úton... Messze tágra nyílik a táj... Túl a Dunán Pest városa látszik... Milyen icipici, milyen egyszerű... De azért ez a rész is fényes, mert az aranysugarakat kéveszámra ontja rá az estre hajló nap.”59

      Külön „csinos pavilont” építettek az okuloszkópnak, vagyis egy camera obscurának, amely „a külvilág képeit hagyja egy asztalon szemlélhetni”. [60] „Olyan camera obscura-féle... Az ember bejut egy sötét helyiségbe, amelynek a közepét egy nagy kerek megvilágított asztal foglalja el. Ezen az asztalon színes fotografikus képeken látható az egész környék, minden házával, fájával, minden alakjával. Az emberek, akiknek az arcvonásuk is pontosan látható, járnak-kelnek, és az eleven mozgó kép híven visszaadja minden mozdulatukat. S persze ez az érdekes kép minden pillanatban változik, ahogy künn az emberek összekeverednek.” [61] Nem véletlenül vették elő népszórakoztató eszközül a századfordulón ezt az ősi, már a középkorban is ismert eszközt, a camera obscurát. A jelenséget, vagyis hogy ha egy elsötétített szobában apró lyukat vágunk a falba, a szemben lévő falon fordított állásban megjelenik a külvilág kicsinyített képe, már az ókorban megfigyelték, majd az eszköz a reneszánszban élte első virágkorát. A kezdetben szobaméretű camera obscura, amibe be kellett lépnie a jelenség megfigyelőjének, egyre kisebb lett, s a rajzolók, festők mindennapi segédeszközként használták. A 19. század elején a városi polgárokat szórakoztató nyilvános camera obscurák működtek tornyokban, pavilonokban (pl. az Edinburgh-i kastélyban, a Párma melletti Castello Fontanellóban, vagy épp Egerben, ahol Hell Miksa 1770-es években épített camera obscurája ma is megtekinthető). Ezek a panoráma-képekhez hasonló szerepet játszottak, a városok lakóinak saját világukról adtak a hétköznapi tapasztalattól eltérő képélményt. A századvégen aztán az a tulajdonsága tette ismét érdekessé, hogy az asztalra vetített külvilág „élt”: az emberek mozgását, a külső nyüzsgést pontosan közvetítette a nézőnek. Azaz egy élelmes vállalkozó felfedezte és szórakozásként prezentálta az ekkor felbukkanó mozi párdarabját és előképét.

      A Műcsarnok régi palotájában (Andrássy út 69.) a plasticont hirdetik, ezt a „páratlan látványosságot”, ahol látható „a sixtini madonna, Erzsébet királyné Deák ravatalánál, kihallgatáson a pápánál stb., mulattató tükrök, csuda panoráma, a kalifa tündérkertje. Belépti díj 50 kr.” [62] A Corvin téren lévő bécsi kapu egyik tornyában pedig scioptikonnak nevezett bűvös lámpát állítottak fel, amely két vetített kép egymásba játszásával egy harmadikat eredményezett. [63]

      Mintha mindez a csuda látványosság felvezető körítése lenne a kor igazi szenzációjának, az „élőfényképnek”. A kinematoskop, amit cinematoscopnak vagy kinetoszkópnak is emlegetnek, „Edison legújabb szenzációs találmánya”. A vetítéseket egy fából épült, zsindellyel fedett, 50 négyzetméter alapterületű, Alpár Ignác tervezte pavilonban rendezték. A fogadtatás nem véletlenül euforikus, hiszen először mozdult meg a kép a vetítővásznon: „A Szent György téren sétálónak már messze szemébe tűnik ez a színes villamos körtékből összeállított felírás: cinematoscop... A kinematoszkóp a modern technika egyik legérdekesebb, legszenzációsabb találmánya. Valósággal megdöbbenti az embert avval, hogy a mozdulatlan képet egyszerre megeleveníti, életre hozza, az egyes alakok úgy mozognak, mintha élnének és hogy a csalódás teljesebb legyen, az egészet elsötétített helyről lehet látni, így az alakok plasztikusabbak, az egész jelenet élethűbb lesz. A vörös kárpittal bevont nézőtéren, szemben a nézőkkel fehér vászonlap van kifeszítve. A nézők háta mögött foglal helyet a vetítő készülék... A kis gép mindent elevenné tesz. - A terem elsötétül. A vászonlapon világos fehér folt jelenik meg. Aztán egyszerre csak mintha tűzoltókat látnánk jönni az utcán. A fáklyájuk fénye bevilágítja a robogó kocsikat, a vágtató lovakat és hosszú világos sávot húz a sötét házakra... Új kép. Loie Fuller szerpentintánca... ott táncol most előttünk, hullámzó fodrú ruhája mint a habzó tenger örvénylik... Majd az indus fakírokat látjuk magunk előtt. Indiából pedig csak egy ugrás - Páris. És a párizsi Halles-t látjuk, nyüzsgő, zsibongó népével. Azután egy kínai mosókonyha következik. Majd Georges du Mauriernak a londoni színházakban talán már ezredikszer adott remek drámájából, a Trilby-ből láthatunk egy gyönyörű jelenetet. Így megy ez tovább. A szem szinte káprázik ezeknek a remek tableauknak a láttára.” [64] A májusi induláskor műsoron szerepelt: I. rész: 1. Táncoló néger; 2. Vadak közt; 3. Loie Fuller szerpentintánca; 4. Stuart Mária lefejezése. II. rész: 5. Ökölvívás; 6. A kovácsműhelyben; 7. A hármastánc; 8. Az amerikai borbélynál. [65] A filmek átlagosan egy percig tartottak. Félóránként kezdődtek az előadások, s ha alkalmanként csak néhány tucat nézőt számítunk, akkor is tízezres tömeg szembesült a megmozdult kép csodájával. [66]

      A Lumičre-testvérek Európa-járásuk során Budapesten is megfordultak, felvettek egy jelenetet az Opera és a Lánchíd előtt, megörökítették a millenniumi felvonulást, s április 30-án magyarországi megbízottjuk, Eugčne Dupont megtartotta az első mozifilm-vetítést a Royal szállóban. „Szaladó néptömegek, robogó vasúti vonat. Az utasok kiszállása, egy tengeri fürdő, kártyázás közben szivarra gyújtó és söröző emberek, mindezek ott élnek, mozognak előttünk.” [67]

      A majd egy éven át zajló Royal szállóbeli filmvetítések mellett vándormozisok is felütötték sátrukat. Pesten a Dohány utca-Wesselényi utca sarkán, Budán a Bomba téren [68] dolgoztak a Narten- illetve a Lifka-mozik. A Bomba téri ponyvasátor 1902-es hangulatát megörökítő késői visszaemlékezés mintha a több évtizeddel korábbi vásári mutatványosbódékat is idézné egyben. A 15 krajcárért látogatható sátor előtt kikiáltó áll: „Itt látható Sergius nagyherceg meggyilkolása és egy nagy csomó nevettető mozgókép, melytől az öreg megfiatalodik, a szomorúságot vidámság váltja fel. Sokat nevetnek, folyton nevetnek. Ilyet még nem láttak, mozognak az emberek, a lovak, az állatok. Tessék, uraim, hölgyeim, fiatal uraim, csak pár krajcár a belépődíj!... Előttem vagy 12 méterre, egy kifeszített fehér vászon. Jobbra egy kisebb pódium, azon volt vagy négy-öt zenész, kürtös, nagydobos, kisdobos, cintányéros és még valamiféle, amit azonban a sötétség miatt nem tudtam kivenni... A sátor közepén néhány petróleumlámpás pislákolt. A mozgókép a hátam mögött állt, egy magas faalkotmányon, mögötte a gépész ült, ki javította a gépet. Csöngettek. Sötét lett. Előttem a vásznon alakok jelentek meg, kozák lovasok. Egyszerre csak látok egy főúri lovaskocsit, majd embereket, kik a kocsi felé szaladnak és bombát dobnak. A közönség felszisszen. A képen a bomba robban, sűrű, sötét füstfelhőbe takar be mindent. A nagydobos veri a dobot, szól a csinnadratta, én meg lélegzetemet is visszafojtva figyelek. Hirtelen vége mindennek, a zene elhallgat. Kinyitják a bejárót takaró függönyt, világosság szalad be a sátorba.” [69]

      A sátrak mellett a mozi első lakóhelyei a kávéházak. A kávéházak vonzerejét növelő ötletek között korán felbukkant a vetítés. Vanek József például 1890-ben, az Erzsébet-körúton megnyílt új üzletében „saját találmányú” gépei segítségével vetített képekkel szórakoztatja a közönséget. [70] Kohn Lajos, a Dob utcai Kohn-kávéház tulajdonosa 1899. november 1. és 1900. március 19. között szintén színes „sugárképeket” (diapozitíveket) vetített. [71] A diavetítésekre külön intézmény is létrejött 1899-ben, az Uránia tudományos színház (berlini és bécsi mintára) a Rákóczi úton, az akkor tönkrement Alhambra mulató épületében. A korábbi, népszórakoztatást ismeretterjesztéssel vegyítő vásári mutatványok korszerű örököseként az Uránia célja a tudományok és a közhasznú ismeretek népszerű modorban való terjesztése. A vállalkozás sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy (1916-os megszűntéig) összesen 6565 előadást tartott. [72]

      Ezt a kávéházi műfajt szimbolikus módon két olyan ember alakította át valódi mozivá, akik a vurstliból jöttek: Ungerleider Mór, a városligeti vurstliban több generáció óta kávéházat üzemeltető család elektrotechnikát tanult fia és társa, Neumann József, a Barokaldi cirkusz akrobatája. Ők ketten vezették a Rákóczi út és a Szövetség utca sarkán lévő Velence kávéházat, ahol 1899-ben beindult az első állandó mozi Pesten. [73]

      Képmutogatók, vándormutatványosok, vásári komédiák, sátormozik - valamennyien a 19. század vizuális forradalmának szereplői. Ők kövezték az utat, amelyen az európai ember eljutott a 20. század képközpontú, a televízió, a digitális képtechnikák jeleit magától értetődő természetességgel dekódoló világába. Mozin, televízión, fotós könyveken és magazinokon, milliószámra készülő fényképekkel körülvetten felnövő generációk tagjaként alig tudjuk elképzelni, micsoda tündökletes varázsa lehetett a képnek egy-két évszázaddal ezelőtt. A képekkel, festményekkel kezdetben kizárólag templomi freskókon találkozó köznép áhítata az érintésközelbe kerülő képek iránt, a legkülönbözőbb alakban megjelenő képmutogató produkciójának népszerűsége nem kisebb jelentőségű kulturális átalakulás bizonysága, mint az írás sokat emlegetett Gutenberg-féle forradalma

  1. Honderű, 1846. II. 16. old.

      2. A mai Tanács körút-Múzeum körút-Rákóczi út.

      3. Horváth Elemér: Történetek az öreg Budáról és Pestről. Bp., 1944.

      4. Belitska-Scholtz Hedvig: Vásári és művészi bábjátszás Magyarországon 1945-ig. Katalógus. Tihany, 1974. 5. old.

      5. Nagy-Czirok László: A régi halasi vásárok. In: Janó Ákos (szerk.): Kiskunhalas. 1965. 307-335. old.

      6. Tolnai Vilmos: A képmutogató eredete. Ethnographia, XXXII. évf. 109-113. old.

      7. Uo.

      8. Uo.

      9. Ernst Kieninger - Doris Rauschgatt: Die Mobilisierung des Blicks. Eine Ausstellung zur Vor- und Frühgeschichte des Kinos. Katalógus. Klagenfurt, 1996. 23. old. A mutatványosok gyakran egyszerre vagy egymás után különböző műfajokat művelnek. Az első magyar marionettszínház-tulajdonos, Hincz Adolf például panorámatulajdonosként kezdte pályafutását.

      10. A mai Tanács körút-Bajcsy-Zsilinszky út találkozásánál.

      11. Zoltán József: A barokk Pest-Buda élete. Ünnepségek, szórakozások, szokások. Bp., 1963. 162-163. old.

      12. David Robinson: The Lantern Image. Iconography of the Magic Lantern, 1420-1880. London, 1993. 6-11. old. A sárospataki kollégium 1709-ben Leydenben beszerzett laterna magicájának például -- melyet Rákóczi Ferenc is látott -- a világ hét csodáját ábrázoló képsorozata maradt fenn. Bojár Iván: A fejedelem ősmozija. Magyarország, 1979. 34. sz.

      13. David Robinson: i. m. 6-11. old.

      14. Szilágyi G. Gábor: A kapucinus kápolna titka. Élet és Tudomány, 1990. 9. sz.

      15. Az 1850-es, 60-as években ezzel a módszerrel vetítettek szellemképeket a színházi előadásokon (többek között Molnár György Budai Népszínházában 1863-ban. M. Gy. [Molnár György]: A szellem-alakokról. Színházi látcső, 1863. augusztus 2.; A budai népszínház szellem-alakjai. 1863. augusztus 3.; A színpadi szellemek régebben. 1863. augusztus 4.; A budai szellemalakok Bécsben, 1863. augusztus 23.) Ma diaporáma néven művelik a műfajt.

      16. Később Budán is fellépett produkciójával.

      17. Regélő Pesti Divatlap, 1843. október 22. 34. sz.

      18. Regélő Pesti Divatlap, 1843. október 29. 35. sz.

      19. Regélő Pesti Divatlap, 1843. november 23. 42. sz. 1340-1344. old . A kritikus a november 2-i számban újra csak kikel Döbler ellen, ezúttal az Országgyűlési szállás című darab kapcsán.

      20. „Valami rúgott német hellenista szolgáltatja nekik (ti. a mutatványoknak) ezeket a cifra jelzőket, mint ahogy immáron faluhelyt is népszerűségre segítette a pano-, dio- és kozmorámát, panoptikumot s kinematographot, melyeknek gazdáját még az én gyerekkoromban kukucs-nímet'-nek hívták.” Porzó [Ágai Adolf]: Utazások Pestről Budapestre. Bp., 1908. 402. old.

      21. Honművész, 1833. április 4. 1. sz. 7. old.

      22. Honművész, 1833. november 14. 65. sz. 524. old.

      23. Honművész, 1835. február 5. 11. sz. 86. old.

      24. Honművész, 1835. augusztus 27. 69. sz. 553-554. old. A képek szeptemberben megújíttattak. „1. A híres zuhatag Tivolinál Róma mellett, 2. Zsófia mecsetje Konstantinápolyban Konstantin császár által épült minaret-tornyokkal együtt, 3. Attolo olasz schweitz országban Gothard töve mellett égi háború alkalmával, 4. Vezúv, 5. Párizs, 6. Pétervár, 7. Lemberg, 8. Szökőkút Vilhelm halmán Cassel mellett, 9. Kapuczinusok kara Róma mellett Villa Imperialéban, 10. Rabló vitézek terme a 14-dik századból, 11. Csontkápolna Evorában Portugáliában. Látható az egész most csak délután 2-7 óra között. Bemeneti díj 24 pengő kr. Hat billet egy familiára 2 ezüst ft.” Honművész, 1835. szeptember 20. 76. sz. 609. old.

      25. Regélő Pesti Divatlap, 1843. november 19. 41. sz. 1302-1303. old.

      26. Hírnök, 1844. január 28. 8. sz. 46. old.

      27. A színlapok a győri Xantus János Múzeumban találhatók, ismerteti őket Belitschka-Scholz Hedvig: i. m. 10-11. old.

      28. Sárospatakra elég korán, 1760-1770 között eljutott egy kozmoráma, amelynek 72 kézzel színezett rézmetszete is fennmaradt, zömmel tájképek, színpadi jelenetek. Takács Béla: Kozmoráma és varázslátcső. Fotó, 1960. 4. sz.

      29. Kiss Lajos: Vásárhelyi híres vásárok. Szeged, 1956. 8. old.

      30. Kiss Lajos: i. m.

      31. Az 1838. szeptember 15-i debreceni elődás színlapját közli: Belitschka-Scholz Hedvig: i. m. 7. old.

      32. Politikai Újdonságok, 1860. november 22. 744. sz. 3453. old.

      33. Ernst Kieninger-Doris Rauschgatt: i. m. 52. old.

      34. Achim Baar: Stereoskopie. Räume, Bilder, Raumbilder. Essen, 1991. 34-36. old.

      35. Horváth Elemér: Írások Budapestről képekkel. Bp., 1940. 8. old.

      36. Gyáni Gábor: Hétköznapi Budapest. Nagyvárosi élet a századfordulón. Bp., 1995. 92-101. old.

      37. Rákóczi út 7-9., a mai Puskin utca sarka.

      38. [R].: A Beleznay-ház. Fővárosi Lapok, 1891. május 16. 134. sz. 991. old.

      39. A Beleznay-kertről lásd: Ágai Adolf: i. m. 301. old., Horváth Elemér: Pest-Budáról szóló históriák. Bp., 1944. 105. old., Váradi Antal: Az egykori Budapest. Budapest, 1922. 95. old.

      40. Hölgyfutár, 1861. április 25. 50. sz. 398. old.

      41. Hölgyfutár, 1862. november 4. 132. sz. 1052. old.

      42. Hölgyfutár, 1862. április 22. 48. sz. 382. old.

      43. Hölgyfutár, 1963. október 1. II. 4. sz. 319. old.

      44. Hölgyfutár, 1857. július 24. 167. sz. 743. old.

      45. Fővárosi Levéltár, Pesti tanácsi iratok, 1866. X. 7. Idézi Farkas Zsuzsa: Borsos József második élete. Borsos József fotóművészi tevékenységének kezdetei. Szakdolgozat, ELTE-Magyar Nemzeti Múzeum, posztgraduális fotómuzeológia szak, 1995. Kézirat.

      46. Családi Kör, 1861. december 1. 48. sz. 762. old.

      47. Családi Kör, 1863. december, 50. sz. 1038. old.

      48. Fővárosi Lapok, 1864. január 3.

      49. A füvészkertben működött Borsos és Doctor fotográfiai műterem történetét lásd Farkas Zsuzsa: i. m. 30-44. old.

      50. A Kaufmann-féle panoráma 1866. október 13-ig kapott engedélyt. Az ezzel kapcsolatos, Borsos és Doctor valamint a pesti tanács közötti levélváltást lásd Farkas Zsuzsa: i. m. 38-39. old. Borsosék egyik beadványa sorolja fel, hogy a füvészkertben 1866-ban öt „részint állatsereglet, részint panorama tulajdonos ütötte fel sátrát, Cakey, Scholtz, Kreuzberg állatsereglet tulajdonos, Durny stereoscop és Suhr lovardatulajdonos”.

      51. Ekkor a mai Bródy Sándor utcában működött a képviselőház.

      52. Idézi: Farkas Zsuzsa: i. m. 39. old.

      53. Balla Vilmos: A kávéforrás. Régi pesti kávéházak. Bp., 1926. 146. old.

      54. A millenniumi látványosságokról lásd: Kincses Károly: Képmutatás és fényképezés a millenniumi kiállításon. In: Varga Katalin (szerk.): 1896. A Millenniumi Országos Kiállítás és az ünnepségek krónikája. Bp., 1996. 139-143. old.

      55. Ős-Budavára, 1896. május 1.

      56. Békés István: Szegény ember gazdag városban. Bp., 1973. 263-264. old.

      57. Ős-Budavára, 1896. május 1.

      58. Ős-Budavári Híradó, 1897. július 1. 1-2. old.

      59. Ős-Budavára, 1896. május 25. 2-3. old.

      60. Az ezredéves országos kiállítás képes útmutatója. Bp., 1896.

      61. Millenniumi Lapok, 1896. március 1. 11. old. Idézi: Varga Katalin (szerk.): i. m. 30. old.

      62. Millenniumi Újság, 1896. október 20.

      63. Gelléri Mór: Az ezredéves országos kiállítás kalauza hivatalos adatok alapján. Bp., 1896. 290-292. old.

      64. Ős-Budavára, 1896. július 1. 2-3. old.

      65. Ős-Budavára, 1896. május 29. 8. old. Júliustól ezek közül csak a szerpentintánc maradt műsoron, mellette a Tűzoltók működésben, az Indus fakírok, a Jelenet a Trilby drámából, a Kínai mosókonyha és a Párisi vásári jelenet sorakozott. Augusztusban öt filmet hirdettek: A fogorvosnál, az Amerikai gigierlik, a Pont Neuf Párisban, a Tűzoltózenekar, és a Práter-jelenet címűeket.

      66. Lásd Kincses Károly: i. m.

      67. Egyetértés, 1896. május 10. Az első mozivetítések kávéházakban, mulatókban zajlottak, a Somossy-orfeum például már Dupont előtt próbálkozott vetítéssel (április 29-május 6. között)

      68. Ma Batthyány tér.

      69. Horváth Elemér: Írások Budapestről képekkel. Id. kiad. 39. old.

      70. Balla Vilmos: i. m. 176. old.

      71. Radó István: Filmélet. In: Erzsébetváros. Bp., 1970. 158. old.

      72. Az Urániáról lásd Baróti Judit: Egy fővárosi fényképész: Erdélyi Mór. Szakdolgozat, ELTE-Magyar Nemzeti Múzeum, posztgraduális fotómuzeológia szak, 1995. Kézirat.

      73. Radó István: i. m. 158. old.