Tabán városrész Buda 1686-os felszabadulásakor megsemmisül az ostrom következtében, lakói szét-szélednek ,vagy kihátrálnak a törökkel együtt az országból. A bécsi udvar ugyanakkor az újonnan szerzett területek benépesítésére kedvezményes letelepedési lehetőségeket kínáló dekrétumokat hoz. 1690-től megindul a beáramlás , főleg a Dunán dereglyéken jönnek a kalandvágyó , otthon valamilyen ok miatt nem érvényesülő , szerencse próbáló bajorok, svábok , 1690-ben a török visszafoglalja Belgrádot, előlük Csernovics Arzén vezetésével mintegy 2500 rác család kér és kap bebocsáttatást . A pátriárka végleg felégeti maga mögött a visszaút lehetőségét, Lipót császártól kiváltságokat eszközöl ki rác katonaság felállítása fejében. Visszatérnek a török uralma alatt itt élő rác iparosok, kereskedők is. Magyarok nem jöttek , csak gyér számmal , ők most kezdik vívni szabadságharcukat a hegyaljai felkelésből kiteljesedő Rákóczi szabadságharccal.
Újra kinyitnak Tabán viszonylag épségben maradt fürdői: a Rác Fürdő és a Rudas , sőt a tulajdonos Bergassi kapitány a fürdő bővítése címén leromboltatja a Rác fürdőhöz közeli rácok földbejájt sátortetős kunyhóit és szemet vet a Gellérthegy oldalán újonnan telepített szőlőkre,Az utcákon megjelennek a duna vizet , tejet árusító kereskedő k, kinyitnak a szatócsboltok , kocsmák bormérések. Iparosok árulják a szövetet, csizmát , kenyeret sütnek a pékek, egyszóval elindul az élet,. A legfőbb munkát a rácoknak a lerombolt vár sürgős helyreállítása adja , itt százával dolgoznak. Még nincs messze a török és újra támad a határokon A 18.század hajnalára kezd kialakulni egy korántsem homogén Buda , ahol a hatalmi viszonyok még nincsenek kikristályosodva és a bécsi kamara is hol ide hol oda csap ,hogy fenntartsa a rendet. Az emberek is nehezen szokták meg a törökétől gyökeresen elütő igazságszolgáltatást , az ellenreformáció türelmetlenségét, a budai várkapitányok basáskodását , Buda városbíráinak fennhatósági törekvéseit.
Bónis György :Buda és Pest bírósági gyakorlata a török kiűzése után 1686-1708 .. c. könyvében szemezgetve képet kaphatunk a kialakuló városrész lakóinak életéről, bünösökről és a velük szemben alkalmazott szankciókról.
TOLVAJOK és ORGAZDÁK
TOLVAJOK és ORGAZDÁK
Amilyen gyakori és sokrétű a lopás ebben az időben, olyan szétágazó a bírói gyakorlat is. Minthogy az ilyen ügyekben rendszerint a károsult lép fel vádlóként, összefolyik a bűnvádi eljárás és a polgári per; így már 1688-ban egy „in causa praesumpti furti", aranygyűrű eltulajdonítása miatt indult eljárás a felperes és alperes válaszának ós viszontválaszának civiljogi külsőségei között zajlik le, s a kereseti követelés a gyűrűt kéri vissza. Sokszor töredékes adataink ezért nehezen teszik lehetővé, hogy a történeti távlatból elválasszuk ezt a két performát. Itt lehetőség szerint mellőzöm azokat, amelyekben a felperes célja elsősorban ingóságainak visszaszerzése volt.
A lopást 25 forint értékhatáron felül, vagy kisebb értékben, de visszaesésben elkövetve halállal büntették; férfi elítélt kötél által, nő kard által végezte életét. Ha a halálbüntetés feltételei nem voltak meg, vagy enyhítő körülmények mutatkoztak, a bíróság belátása szerint (arbitrarie) szabhatott ki büntetést. Ezért van az, hogy Buda és Pest, illetve a kamarai adminisztráció büntetőbíráskodása a lopás nagyszámú esetében a haláltól a néhány napi munkáig mindenféle szankciót alkalmazott. Halállal a tárgyalt korszakban csak egyetlen személy lakolt, mégpedig Bödör Mihók 35 éves vagabuvdus, aki Pesten lévén szolgálatban.
(Gyöngyösi) János deák tanácsosnál, társával együtt lovat lopott. A kamarai igazgatóság az előbb Gyöngyösön és Jászberényben elkövetett hasonló cselekményeit bizonyító adatok birtokában jóváhagyta Pest tanácsának halálos ítéletét, Bödört utolsó kihallgatása után a polgárság kikísérte a bitófához, és itt a hóhér felakasztotta. A két város tanácsa egyébként több esetben hivatkozott arra, hogy a tettes halált érdemelne; ezt a büntetést kérte a Carolina alapján Bürgl Sámuel zsidó szolgájára, Ottinger Mózesre is, aki gazdája pálinkáját ellopta. Az adminisztrációnál folyt eljárás eredménye azonban nem ismeretes. Aránylag ritka volt a testi fenyítés is, legalábbis egymagában. Egy Anna nevű, „szabad személy" 55 forintot tulajdonított el, de ezt részben a károsult őrmesterrel együtt élte fel, ezért csak félsillingnyi verésre (15 ütés) és száműzésre ítélte a budai tanács. Ugyanennyit szabott ki Pest a Józsefnapi vásáron elfogott egyik zsebmetszőre, a zágrábi Antoni Istvánra, s a szerencsétlen még aznap meg is halt a börtönben. Egy 15 éves bajor cselédlányt a város „körülbelül 25 ütésre" büntetett meg, melyet a törvényszolgának kellett a korbáccsal privatim kiosztania; itt az enyhítés a nyilvánosság mellőzésében nyilatkozott meg !
A lopás súlyosabb, de halált még nem érdemlő eseteiben a bilincsben végzendő közmunka volt a leggyakoribb szankció. Időtartama néhány naptól kb. egy évig terjedhetett. Jelentősebb ügy volt Fogarasi Jánosé, aki gazdáját, Sőtér Ferenc alispánt folytatólagosan kb. 120 tallér értékben lopta meg. Bizonyos értékű lopást beismert, de nem vett magára mindent, amit felróttak neki, s emellett a kínzás alatt is kitartott. Ez és a kár megtérítése mentette meg életét. Miután vagy egy esztendeig sínylődött börtönben, mindössze négy heti közmunkára ítélte a kamarai igazgatóság.145 Két rác, akiket a kamara huszárai marhalopáson (abigeatus) értek tetten, ugyancsak a kár megtérítése folytán kerülte el a bitófát. Buda tanácsa azt javasolta, hogy három vasárnap egymás után álljanak egy-egy ökörbőrrel a kezükben a rácvárosi templom előtt, könyörögjenek kegyelemért, és fizessenek 24 tallér pénzbüntetést. Az adminisztráció elejtette a tortúrára vonatkozó kívánságát, s a tettesek megszégyenítésén kívül 3 heti közmunkával, 12 tallér büntetéssel szabadultak.146 Ugyancsak rácok kerültek a budai tanács elé a császári proviantliszt ellopásának vádjával. A magisztrátus utasítást kapott, hogy a törvény szerint járjon el ellenük. Egyiküknek egy évet meghaladó fogságát végül büntetésnek tudták be, a másik kettőt, Pantelit és Vukosánt azonban még egy évi kényszermunkára ítélte a kamarai igazgatóság. Az utolsó negyedévet később kegyeleniből elengedték, beszámítva a
vizsgálati fogságot is. Más esetekben is gyakran alkalmazták a városok a közmunkát, súlyosabb ügyekben az adminisztráció döntése alapján; a század utolsó éveiben 3 naptól 4 hónapig terjedő időtartamban, még gyanú alapján is. Bilincsben végzendő munkára utalnak minden bizonynyal az ilyen budai ítéletek is: „ad compedes condemnirt".A XVIII. század elején az iratok már azt is elárulják, hol dolgoztatták a tetteseket: néhány napig a városházán, „más cselédlányoknak példa gyanánt" a téren taligában vagy az utcán, a budai városi szőlőhegyen,vagy elég sűrűn a budai kórházban. A megvasalt ápolók akár félesztendőt is eltölthettek itt. Ezzel a büntetéssel egyébként már a gyermekölés kapcsán is találkoztunk.
Gyakori büntetése volt a lopásnak a megszégyenítés és kiutasítás. A marhatolvaj rácok esetében ezt javasolta a budai tanács, és ezt is hajtották végre rajtuk, csak közmunkával súlyosbítva. Ugyanígy kellett ökörbőrrel a kezében, emelvényen (auf der Bün) állva megkövetnie a közösséget két törökbálinti parasztnak, és ökörbőr nélkül egy asztaloslegénynek, akik — mint tettesek és bűnrészes — ökröket loptak, ós a budai szőlőhegyen vágták le. Felbujtójuk 20 tallérral bűnhődött; a kor viszonyaira jellemző módon nyilván a kurucokra akarta terelni a gyanút, mert kioktatta a parasztokat, hogy tettenérés esetén lőjenek a levegőbe, és derekasan káromkodjanak magyarul. Ugyancsak szemléletesen büntették meg azokat, akik a városi szőlőhegyen venyigét, szőlővesszőt vágtak ós loptak el: a vesszőket a nyakukba kötve pellengérre állították őket egy vagy több óráig, s esetleg végig is vezették őket a Tabánon. Pellengérre (ad falum) kárhoztatták azt az alsókubini házaspárt is, mely ugyan 54 forintot lopott el, de ezt jórészt megtérítette; azután kiutasították őket. De a megszégyenítés leggyakoribb és kizárólag nőkre alkalmazott módja a már említett „hegedűbe" zárás volt, melyet rendesen a száműzés követett. Itt széles skálája nyílt az egyéniesí-tésnek: egy vagy több napon át, fél vagy egy órára naponként kerültek a
házi tolvajok a nyakkalodába. Olyan ítélettel is találkozunk, amely az egyik vádlottat három napig hegedűben, a másikat egy napig és anélkül tette ki a közmegvetésnek. De a talio elve alapján hegedűbe zárták és kiseprűzték azt a nőt is, aki mást hamisan vádolt lopással.
Ha a megszégyenítést a személyre való tekintet vagy a cselekmény enyhesége miatt nem látták indokoltnak, a vizsgálat során elkerülhetetlen áristom után a tettest egyszerűen kiutasították. A polgár, mint a sógora ládáját kifosztó Croath András, a száműzésen és pénzbüntetésen kívül még polgárjogát is elvesztette. Bizonyára más büntetésben is részesült a békeeskü mellett kiutasított „Ferenc huszár", akinek ügye csak töredékesen maradt fenn, de Rittersheimb kamarai tanácsos szerint 4700 akó proviant-liszt ellopásában vett részt. A legtöbb esetben azonban a városból való kiűzés egyenesen a — sommásnak mondható — vizsgálatot követte. Ha meg tudták venni a kárt a tolvajon, előbb persze megtéríttették vele.160 Ezek az aránylag kis esetek, akárcsak a Hurerey ügyei, már félig-meddig a közrendészeti igazgatás körébe tartoznak. A városok arra törekedtek, hogy a polgárok tulajdonát veszélyeztető elemektől szépszerével megszabaduljanak. Ebbeli igyekezetükben a gyanú alapján is büntettek! így egy ízben a badeni őrgróf ezredének markotányosa panaszt tett, hogy ládáját feltörték és kifosztották. A gyanú egy Ipzanova Tomasa nevű rác nőre irányult. Letartóztatták, előbb „jóságosan", majd kínzással is vallatták, de tagadott; utóbb a pénz megkerült, s a markotányos vallomást tett a nő ártatlansága mellett. A békeeskü letétele mellett mégis kiutasították Budáról.Ugyancsak Pest falain kívül került az ágynemű ellopásával gyanúsított cselédlány pusztán azért, „weil der mehriste Verdacht auf sie fallen thut". Feltűnő esete a gyanú alapján való eljárásnak a lakatoslegényeké is, akiken Hueber János vendéglős a maga 60 forintját kereste. Bizonyítani nem tudott, a tettes nem is került meg ; biztonság kedvéért azonban a budai tanács jegyzőkönyvbe vette valamennyi legény pénzének összegét, hogy későbbi életmódjukból — a költekezésből — rábukkanjon a tettesre.
Az osztrák büntetőtörvénykönyv súlyosabban minősítette a betöréses lopást. Ezzel a váddal tartóztatták le a svájci eredetű, 35 éves Freymueth Ulrik János lakatost, aki több alkalommal, álkulcs segítségével is nagyobb Összegeket lopott a jezsuitáktól. Buda tanácsa érdemesnek találta a halálra, de mert más betöréseket nem ismert be, az általános jogelv alapján (iuxta commune Brocardicum iuris) tortúrát javasolt. Az adminisztráció szokása
szerint elfektette az ügyet, holott mind a tanács, mind a vádlott (ez előbb harminc heti, majd egy év és egy napi fogságára hivatkozva) kérte az ügy befejezését. Mikor az adminisztráció meghozta közbenszóló ítéletét, s elrendelte a kínvallatást, a vádlott ennek során is mindvégig tagadott. A kamarai igazgatóság engedélyével végre a város javaslatot tett az ítéletre, A vádlott 275 forint értéket lopott, megélhetése megvolt, a jezsuitáknál bizalmi helyzetével és lakatostudásával élt vissza, visszaeső. Mindezek V. Károly törvényének 160. cikke szerint kötél általi halálát indokolnák, de hosszas fogsága és a sértettek kielégítése miatt csak azt ajánlják, hogy nyüvánosan verjék meg, és ítéljék örök száműzetésre. A kamarai igazgatóság a verést 15 ütés mértékben (mit einen halben Schillinn) jóváhagyta, s a száműzéssel is egyetértett. Az elítéltnek az iratoknál fekvő békeesküje (Urfehde) azt mutatja, hogy az ítéletet végre is hajtották. Ugyancsak betöréses lopás gyanújába esett Pesten Wilfersheimb kertésze, mert ura bincéjéhez álkulcsot csináltatott, és látták, amikor bort vitt el. Mivel azon-pan tagadott, a tanács nem látta tisztán a tényállást (corpus delicti). A városi bíróságok számos esetben a bizonyítás nehézségeivel küszködtek; más ügyekben az iratok hiányossága nem enged meg következtetést. A törvény meghatározta azokat a gyanújeleket, amelyek elfogatásra adnak alapot, így természetesen a lopott holmi megtalálását a gyanúsítottnál. Városainkban is letartóztatták azt, akinél pl. Buda pecsétjével ellátott üres váltókat vagy lopott lovakat találtak. Gyanúba kerültek azok, akik az adott időben a helyiségben tartózkodtak, akiket a tett színhelyén (pl. hajón) láttak, akik beszélgetés során elszólták magukat; a cselekményt mégis a vádlónak kellett bizonyítania, s ennek hiányában a kérésére letartóztatott személyt szabadlábra helyezték. Ha a vádlott beismerésben volt, a városnak már csak az esetleges enyhítő körülményeket kellett mérlegelnie. Ha nem, a Pr. Cr. szabályozta gyanúokok esetén tortúrához folyamodott: megmutatta a vádlottnak a hüvelykszorítót, a kötelet, mellé állította a hóhért, sőt a kínzóeszközöket néha alkalmazta is. Pest egy ékszerlopásban szökése miatt gyanús szolgálót azzal bírt vallomásra, hogy a törvény szolgával aznap 15, másnap 30 és azontúl mindig kétszeres mennyiségű ütést adatott neki; nyilván nem kellett e módszert sokáig alkalmazni. Ha másutt elkövetett lopásokkal vádoltak valakit, a város be-szerezte az illető helyek bizonyítványait. Ha mindez nem vezetett eredményre, a vádlottat felmentették, és — már csak iparűzése szempontjából is — tanúsították ártatlanságát. A bíróság elé állítottak sorsa tehát nagymértékben függött attól, mennyire tudták elviselni a kínvallatást.
Végül még a lopásban való bűnrészesség kérdéséről kell külön is megemlékezni. Egyes fent idézett esetekből kitűnik, hogy a bűnsegédet és a felbujtót a tettesnél enyhébben büntették meg.173 Az adatok azonban túl szegényesek ahhoz, hogy ezt általános elvként szűrhessük le. így Wilhelm Mihály volt állatorvos vádjára veje ülte meg az áristomot, mint particeps furti 450 forint eltulajdonításában; az ügy végül is polgári úton egyezséggel zárult le, a vő lekötötte szőlejét zálogba.174 Öt hétig sínylődött vasban Milinkó Jován zombori rác, mert száz forintot meghaladó érték ellopásában complex gyanújába esett. Majd azzal bocsátották szabadon, hogy kerítse meg a tettest, és ez sikerült is neki. A tabáni bírónál vasra vert tettes még újabb szökése előtt tisztázta Milinkó ártatlanságát.175 Az ellopott kabát elrejtésében segítséget nyújtó Koll János viszont, a bűnpártoló, elsősorban kártérítést űzetett, s emellett a törvényszolga kezére került.176 A lopás vádja mögött tehát minduntalan megjelent a restitúcióra irányuló polgári kereset.
Az osztrák büntetőjogban az orgazdaság is csak lopással kapcsolatos tevékenységnek számított. A néhány ismert esetben elsősorban pénzbüntetéssel sújtották; a tolvajok kivétel nélkül katonák voltak. Kisebb értékű lopott tárgy megvásárlásáért 4 tallért, nagyobb értékűnél 20 tallért is kiszabtak a városok, s az egyik orgazdát (természetesen a zsellért !) kiutasították. Az orgazdaságot üzletszerűen folytató nemes kocsmárosnéra Pest száz tallért rótt ki, és kocsmatartási jogát is elvette. Izsák budai zsidót ugyanitt 40 tallérra büntették meg egy ezüstkanál megvételéért, és az összes zsidókat a városból való kitiltással fenyegették meg, ha az eset megismétlődik. Ebben a magyar városok antiszemitizmusa nyilatkozik meg, hiszen az 1708-i országgyűlés gravameneiben is a zsidókat okolták a lopás és a rablás elharapódzásáért. Nem volt ismeretlen a megszégyenítő bün-tetés sem; a (lopott) rozmaringot vásárló asszonyt a törvényszolgának kellett a piacra kiállítania.
Az orgazdaság megalapozatlan vádja sem maradt büntetlenül. Soyer Lukács kőműves, akit Pesttől kellett kikérni, Budán leült áristoma után még kártérítést követelt és kapott ellenfelétől, de néhány esztendő múlva ő követett el becsületsértést a pesti Szegedi Mihállyal szemben, akit a tanács a házkutatás idejére benn tartott a városházán, de ártatlannak talált. Ezek az esetek is mutatják, amit a polgári ügyek bővebben is illusztrálnak, hogy a lopás és orgazdaság vádjával csínján kellett bánni; bizonyítás hiányában visszaütött arra, aki felhozta.
Következő rész: Istenkáromlók és boszorkányok
Forrás: Bónis György :Buda és Pest bírósági gyakorlata a török kiűzése után 1686-1708
