A LEGENDA TOVÁBB ÉL ,AVAGY EGY TABÁNI KORCSMÁROS IGAZ TÖRTÉNETE..

A legenda vallási tárgyú kisepikai műfaj, jelentése : olvasandó ,felolvasandó .Célja a példaadás,a lelki épülés szolgálata. Általában egy szent életéről, szenvedéseiről, csodatételeiről szól. A nagy tabáni legendáriumon belül egy ilyen legendát ajánlok olvasásra -a Mélypince történetét - benne a főszereplővel : Krausz Lipóttal, azaz Poldi bácsival.

Kezdjük talán a tényekkel. Az első fellelt okirat tanúsága szerint 1785 –ben már állt az épűlet(Ebben az évben bérelte ki Pjotr Nesztorovics ,aki mellékállásban a tabáni bíróság esküdtje volt.)

...................A Mélypince Burger József bérlő idejében , ahogy Ady is láthatta....

„A sültek illatán túl a titokzatosság köde is körbelengte a Mélypincét. A szóbeszéd szerint a műintézményből titkos alagút vitt fel a Várba. Mivel a ház tulajdonosa szerint valamikor aXVI. századderekán épült, a hiszékeny polgárok úgy vélték, a dologban lehet valami. Ám az 1890-es évek végén egy régész egy vacsora után némi nézelődéssel megállapította, a boltíveket az 1700-as évek második felében készült téglákból tákolták össze. Véleményét akkor sem változtatta meg, amikor levezették a mínusz második szintre amely valójában jégveremként szolgált. Ugyanis itt sem talált olyan szakaszt vagy falazást, amely arra utalt,hogy mögötte bármiféle járat lapulhat.”

Poldi bácsi -aki erős üzleti érzekkel megáldott ember volt-, a régész megállapítását enyhén szólva figyelmen kívül hagyva a bejárat felé kis táblát rakott ki a következő felirattal :

”Alapítva 1549-évben”,

evvel is hirdetve ,mindenféle értelemben övé a Tabán legelső vendéglője.Mikor megkérdezték , büszkeségét mire alapozza, a kétkedőknek csak ennyit felelt:

–„ Nekem állandó törzsvendégem volt az öreg Seemayer Vilibald. Tetszett ismerni? Méltóságos úr volt.Szép, fehér szakállal. Nagy tudós! Múzeumi ember. Azt hiszem, igazgató. Ő mondta, hogy írjam ki bátran: „Alapítva 1549-ben.” Ha egy ilyen kapacitás mondta, hogy bátran kiírhatom, akkor nem szabad kételkedni az évszámban senkinek!”

A hajdani leírásokból tudható, a vendéglő föld alatti része már akkor úgy nézett ki, mint1933-ban, a bontás idején: a mélyben két, egymás alatt elhelyezkedő óriási pince lapult.A nyolcvan lépcsővel elérhető felső teremben álltak az asztalok,(ez valamikor ivó volt,az alsóban pedig a Dunából télen ide szállított jeget és a borokat tárolták)

Hogy a vendég miként fogadta a nyolcvan lépcső mélyen álló asztalokat, nem szól a fáma .Különösen a visszaút lehetett macerás spiccesen , de volt némi valóságalapja, mert más forrás is említi ). Poldi bácsi három egymás alatti pincét emlegetett, a legalsóból alagút vezetett a várba, a középsőben befalazott kazamata volt, a legfelsőben pedig a borát tartotta meg a tüzifát.

Erről a pincerészről egy fénykép is fennmaradt.

.........a nevezetes pince,az alsóbb szintre vezető félig lefedett nyílással

Szerb Antal írja a Budapesti útikalaúz marslakóknak c írásaban:

Valamikor itt házak álltak, Uram, de milyen házak! És a házak közt utcák kanyarogtak, de milyen utcák! A házak földszintesek voltak, és a közepükön, a szederfa mellett mosóteknő állt. Leve hívogatólag csorgott végig az utca közepén, mély csatornákat vájva a szabálytalan macskafejek közt. Minden második ház nagy hírű, régi vendéglő volt, sramlizenével. Itt állt, kérem, a Mélypince, a Poldi bácsié, ötszáz éves pinceboltozatával, ahol egykor török urak örömtanyát tartottak fenn közköltségen. (...)

Sem a pinceszinten felállított asztalok igazsága , sem a kuplerájos múlt nincs dokumentálva sehol , de nem is volt szükség rá, a korcsma enélkül is már az 1800-as évek derekán meglehetős hírnévnek örvendett. Megfordult itt többek között a tabáni remete , Virág Benedek és Vahot Imre is, szomját enyhítendő , később Ady Endre iddogált olykor itt Szűts Dezsővel , a Pesten újságíróskodó nagyváradi főjegyzővel.Történt mindez Burger József bérlő idejében.

A Mélypince fénykora igazán 1915-ben kezdődött , mikor is egy zsámbéki korcsmáros, Krausz Lipót népes családjával együtt(Lina ,a feleség,Béla,Sándor,Liza és Mariska nevű gyermekek) felköltözött Budára és kibérelte az épületet. A Görög utca felé nyíltak a lakás ablakai. Maga a lakás is része a legendának, hiszen nem kisebb személy aludt itt a vendégszobában egy-egy átmulatott éjszaka után , mint Krúdy Gyula.

Krausz úr 45 évesen vágott a tabáni kalandba, nem bízta a véletlenre a vendégforgalmat, határozott üzleti tervvel érkezett.

Nagyapám közeli felvétele:

az 1910-es években még nyoma sincs az "alapítva 1549-ben " feiratnak

Pofon egyszerű , de eredményes stratégiát dolgozott ki az üzlet fellendítésére. Tálalj egyszerű, házias étkeket, amit magad is szívesen eszel otthon. Az adag legyen bőséges, nem baj , ha a bécsi szelet lelóg a tányérról. Tegyél az asztalra jóféle búfelejtő borocskát, ami könnyű, itatja magát, de nem üti ki a vendéget,mert akkor ki fog fizetni? Add mindezt a környéken a legolcsóbban, hátha híre megy. A rezsi-költségeket úgy csökkentheted, ha nem alkalmazol szakácsot, pincért, hanem családi vállalkozásként üzemelsz. (A konyhában Leni néni sürgött forgott, a pincér maga a főnök volt. Mindehhez kitartó szorgalom, napi mókuskerék robot, a kis vendég és a sűrű fillér megbecsülése járuljon és a siker nem maradhat el.

Az ötlet fényesen bevált. A Mélypincének híre ment Pesten és Budán. Írók, költők, híres és névtelen bohémek lepték el a pár asztalnyi vendégteret, elvegyülve a helybéli iparosokkal, hogy részesei legyenek a Leni néni nyújtotta kulináris örömöknek. A jóféle ételek és italok mellé muzsika is dukál, ezt Jocó cigány szolgáltatta.

„A Tabán jellegzetes figurája volt Poldi bácsi Mélypincéjének banda nélkül, egymagában hegedülő Jocó cigánya, aki úgy nézett ki „mint valami mesebeli törpe, de olyan gömbölyű kövér volt, hogy reá elmondhatta akárki: széle-hossza egy. Jocó, azaz Kovács Jóska negyven évet töltött a Tabánban. Fiatalabb korában bandája is volt, erdélyi fürdőhelyeken, Párizsban, Londonban, Berlinben járt, játékáért hála-oklevelet is kapott a német császári udvartól. Aztán megöregedett, visszahúzódott a Tabánba. Arról volt nevezetes, hogy inkább játszott íróknak-művészeknek ingyen, mint bárki másnak pénzért.”

............a vég közeledtekor új cégtáblák és az "alapítva 1549-évben "felirat harcolnak a továbbélésért(1930 körül)

Poldi bácsi , azaz ekkor még csak Poldi úr a szomszéd papírkereskedésben beszerzett egy üres bőrkötésű (bár Márai szerint egyszerű viszosvászon volt az a bőr)mappát és kinevezte Vendégkönyvnek.
Dedikálók többek között:
Krúdy Gyula, Bródy Sándor, Szerb Antal, Márai Sándor , Várkonyi Titusz, Székely Mihály, Szép Ernő, Bóka László, Kálnay László, Hargitay István,Varannay Aurél,Kellér Andor.

Szép Ernő ezt írta a könyvbe:”A derék Krausz Poldi, olyan magyar mint Toldi.”

Székely Mihály:”Rám mindig számíthat,mint igaz jó barátjára,a legmélyebb pincehangoktól a legmagasabb női szopránig.”

A könyvet a huszas évek elején indíthatta útjára Poldi bácsi . Első bejegyzése így szól:

„1918-1922 között törzsvendég volt Kepes Gyula tábornok, a Ferenc József-föld feltalálója”.

Krúdy beírása öszinte vallomás arról , hol találta meg a boldogságot:

Bizonyítvány.

Ezennel bizonyítom, hogy Krausz Poldi Mélypincéjéhez címzett vendéglőjében életem szép napjait és éjszakáit töltöttem.

Budapest, 1931. május 27.

Krudy Gyula.

Két évvel később a már nagybeteg író egy zivataros májusi éjjelen kiszökött a kórházból, hogy még egyszer beleszagoljon a korcsma levegőjébe , igyon a zsámbéki karcosból és fehörpintsen egy pohárka szikrai kadart az ecetfa alatt. Mikor később Poldi bácsi meglátogatta Krúdyt a kórházban , az író határozott óhajára egy üveg bort is bevitt, melyet együtt ittak meg, felidézendő az elmúlt régi szép napokat.

Mert 1933 májusában már hatalmas viharfelhők gyülekezetek a Mélypince egén.A vendégkönyv utolsó bejegyzése is a közelgő elmúlásról szól.

Tarnay József verses nekrológjának első versszaka az utolsó lapon olvasható:

„Már nem sokáig állnak a falak,

Mindent , mi régi, elpusztítanak,

Az apró, csendes kis házak helyét

Gőgös villáknak osztják szerteszét.”

Midőn híre jött ,a Tabán lebontása már szilárd elhatározása az előljároságnak, Poldi bácsi szépen kiöltözött , hóna alá vágta vendégkönyvét és merészen felballagott a hivatalba .De hiába csapott az asztalra, hiába hivatkozott az épület műemlék jellegére, az illusztris kuncsaftokra, mindössze azt tudta elérni , hogy még egyszer és utoljára kiszállt egy 15 fős hivatalos bizottság a panaszt megvizsgálandó.

.....................................Zórád Ernő festménye a Mélypincéről

– Az úgy volt – meséli bánatosan Poldi bácsi – hogy megtudtam, hogy egyes régi épületek megmaradnak a Tabánban. Egyes művész vendégeim, főként író és hírlapíró urak biztattak, hogy ez az épület is elég nevezetes ahhoz, hogy meghagyják. El is jártak az ügyben. Kérték a döntést, hivatalosan. (Én magam nem avatkoztam bele.) Ma reggel aztán, épp lenn voltam az alsó pincében és a hordókat mostam, mikor báró Babarczy kormánybiztos úr vezetésével helyszíni szemlére jött ki a bizottság. Tizenöten jöttek. A fővárostól, meg a Műemlékektől. Csupa szakember volt, rögtön láttam rajtuk. Különösen az egyik lehetett nagy szakember, mert ez amint meglátta a bolthajtásokat odalenn, így szólt: – Római boltívek. Tipikus római boltívek! ... Mindent szemügyre vettek, gondosan, lelkiismeretesen. Tanácskoztak . Megforgatták fejükben a dolgot. Én meg drukkoltam, ahogy ott álltak a hordók mellett. Na , gondoltam magamban, most kiderül, hogy mi lesz a Mélypincével. Megmarad-e, vagy se?

– Talán egy órahosszat időztek nálam az urak. A végén megmondták a helyszíni szemle eredményét. A hivatalos döntést: „500 éves építkezés, de nem műemlék.”

– Többet nem mondtak. Én meg nem kérdeztem. Kérdezés nélkül is tudtam, hogy ha nem műemlék, akkor lebontják! ... Őszintén szólva azt reméltem, hogy műemléknek minősítik majd, bár én megkaptam november elsejére a felmondásomat... Azt is hozzá kell tenni, hogy én vagyok a legutolsó a felmondásban levő tabániak közül. Én megyek ki innen legutoljára.

Úgy is lett. A Mélypincét , az első és utolsó tabáni kocsmát Poldi kapitány hagyta el utoljára 1933 október 2-án. Ekkor már 63 éves volt , átköltözött Pestre a Szövetség utcába. az Izabella téren nyitott kocsmát, de ez már csak három évig üzemelt legkisebb gyermeke Mária neve alatt , akiről Dutka Ákos így emlékezett még a Mélypince idejéből:

„Volt a Poldi bácsinak egy roppant érdekes lánya, lehetett úgy 18-20 év között. Formás, egészséges zsidólány volt, szépen citerázott és odaállt rendesen Krúdy asztala mellé s halkan, szordínósan régi avasi nótákat pengetett,ez volt Krúdy igazi világa.”

Dutka Ákos némileg tévedett, mert Mariska a vendéglő udvarán álló ecetfa alatt a kockás abrosszal terített asztalnál iddogáló Krúdyt hegedűjátékával szórakoztatta. Meglehetősen jól játszhatott a hegedűn , mert vendéglősné korában minden további nélkül helyettesítette hegedűtanár férjét ,-aki a pincébe borért leballagva elfeledte, hogy hegedűórát kéne tartania. Zsoldos Nándort , a férjet egyébként Zórád Géza ,-aki maga is neves és képzett festő volt-Zórád Ernő nagybátyja – mutatta be a talpraesett leánynak. Zórád Géza volt az is ,aki elcipelte Krúdyt a Mélypincébe ,ahol is később a kocsmáros és az író halálig szóló barátságot kötött.

A vendéglő bezárásával a legenda nem ért véget.

„A Mélypincét le lehetett bontani, de Poldi bácsi örökkévaló” veti papírra Bóka László 1936-ban

A nyilas idők beköszöntével Poldi bácsi nem a saját életét féltette, de szeretett vendégkönyve sorsáért aggódott. Egy márciusi napon 1944 -ben hóna alá csapta ismét a nevezetes albumot és felballagott egyik volt törzsvendégéhez, Márai Sándorhoz. Az író a következőképpen írja le a váratlan találkozást:

„A vasárnapon, amely 1944. március 18-át követte, a kora délutáni órákban csöngettek budai lakásom ajtaján. Krausz Poldi állott az ajtóban, hóna alatt újságpapírba csomagolt albumot szorongatott. (…) Kis termetű, meghajlott hátú, tömött harcsabajszos, zömök emberke volt, kisalföldi ízes magyarsággal beszélt. (…) Reszketett a keze, amikor átnyújtotta az albumot, élete művét, egyetlen kincsét. A viaszosvászonba kötött albumba írók, újságírók, művészek, éjszakai emberek, a budapesti szellemvilág lézengő ritterjei írtak néha tréfás, néha komoly emléksorokat. A betű és a hontalanság vándorlegényei, ez a minden politikai, vallási szektánál hűségesebben összetartó társaság, ezek voltak a Mély Pince, Poldi kliensei.” (Márai Sándor: Föld! Föld! Akadémiai és Helikon, 1991, 292. p.)

Márai, aki saját bizonytalan helyzete miatt nem vállalta az emlékkönyv megőrzését, emlékezésében azt sejteti, hogy Krausz Poldi is és a kötet is elpusztult a világégés végóráiban. Szerencsére Poldi bácsi túlélte a nyilas időket, -hála Mariska lányának- aki rejtekhelyről rejtekhelyre menekítette szeretteit-túlélte Budapest ostromát, a vendégkönyv is megmaradt . A feleség, Leni néni 1945-ben meghalt, derék korcsmárosunk még 11 évig élt. Gyermekeinek gyakran emlegette:

Nincs vagyonom , pénzem ,ingatlanom ékszerem ,vagy bankbetétem. Minden kincsem ez a vendégkönyv, vigyázzatok rá , őrizzétek meg az utókornak ,egy kűzdelmes élet munkája és sok-sok emléke van benne.

Az utódok megfogadták az öreg tanácsát , megőrizték a könyvet, melyet végül is dédunokája (T.J) ,aki e cikk megírásához is nagy segítséget nyújtott , ajándékozott a Petőfi Irodalmi Múzeumnak. 1956 őszén kórházban halt meg 86 éves korában. Halálos ágyán unokája, Kürti György látogatta meg utoljára. Az öreg utolsó kívánsága, - csak úgy mint Krúdynak - egy üveg jóféle bor volt.

Azt hinnénk a legendának itt vége szakad , de tévedünk, Poldi bácsi és a Mélypince legendája tovább él, nem csak az utókor emlékezetében , a korabeli regényekben és novellákban, de újabb irodalmi alkotásokban is.

Ilyen például a nemrég elhunyt Verő László írása :Szindbád a Mélypincében, vagy Szappanos Gábor novellája: Szindbád az árvizi hajós. Utóbbi mű ez évben egy irodalmi pályázat egyik fődíját nyerte el 128 beérkezett pályázat közül. A legenda tovább él , már csak ez a legendák sorsa .A mi dolgunk ebben annyi , hogy a legendákból a lehető és fellehető legtöbb valós elemet hámozzuk ki és így adjuk tovább utódainknak.

kassius

Források:

a./ T.J , Krausz Lipót dédunokájának közlése

b./ Csordás Lajos :Krausz Poldi és a Mélypince legendája

c./ Márai Sándor :Föld, föld

d./ Tabán interaktív atlasz

e./ Szerb Antal :Budapesti útikalauz marslakók számára

f./ Lestyán Sándor Hivatalosan halálra ítélte a főváros a tabáni Mélypincét (1933)