A Várhegy barlangjait eredetileg a természet alakíthatta ki. A hegy anyaga főleg az ún. bugai márga, ami víz hatására megreped, törik. A repedésekben feltörő víz utat vájt magának, így keletkezhettek eredetileg a járatok.
Kadic Ottokár, a két háború közti időszak legismertebb barlangásza a leletek alapján azt állította, hogy ezeket a járatokat már a Várhegyen élő ősemberek is ismerték. Úgy tűnik, hogy azóta folyamatosan éltek itt emberek. Zolnay László a barlangi kutak átvizsgálásakor a 11-12.századra utaló maradványokat talált, ezért valószínű, hogy a tatárjárás előtt itt lévő falu lakói a barlangban található vizet használták. A legújabb kutatások feltételezik, hogy a várhegyi település házainak elrendezése is a barlangi kutakhoz igazodott.
A tatárjárás után IV. Béla elrendelte az új kiráályi székhely megépítését. A korabeli városépítőknek városaikat két célnak kellett alárendelni: megvédeni a lakókat a külső ellenségtől és egyidejűleg biztosítani az élethez elengedhetetlen feltételeket falon belül (élelem, víz, stb.). A külső védelmet az akkor 5-10 méter magas várfalak biztosították, míg a vízellátásra a Várhegy barlangjaiban található víz volt a legalkalmasabb.
A budai lakosok hamar rájöttek, hogy a barlangok nem csak az ivóvíz szolgáltatására jók; nemsokára itt tárolták élelmiszereiket és ide rejtették értékeiket is.
A török korban feljegyezték, hogy ezek közül a barlangok közül nem egy jegespinceként szolgált. A házak lakói nem csak lejáratokat vájtak a barlangokhoz: össze is kötötték őket egymással, a barlangok alján, oldalfalán található agyag nagyszerű alapanyagként szolgált a budai fazekasiparnak.
Nagy segítséget jelentettek ezek a járatok az igen gyakori tűzvészek alkalmával is – ide menekülhettek a város lakói.
Nagy jelentősége volt a kazamatáknak a háborúk során is. a polgárok kénytelen-kelletlen ide vonultak vissza a támadók ágyúgolyói, bombái elől. Van olyan vélemény is, hogy a védők képesek voltak csapataikat átcsoportosítani a föld alatt. Több leírás szól arról, hogy a védők a várfalak oldalába kivezetett barlangokból kitörve támadtak az ostromlókra.
A török hódítás során megnőtt a barlangok startégiai jelentősége. Fennmaradtak legendák a megunt vagy hűtlen háremhölgyeit befalaztató budai pasáról, az itt elrejtett török kincsekről… ezeknek nem találták nyomát a kutatók.
Az 1800-as években újabb történetek keltek szárnyra a titokzatos „fekete grófról”, aki – legalábbis a történet szerint – szintén a budai kazamatákban tanyázott; de képzeltek ide szellemeket, vámpírokat is. Annyiben igazuk volt a történet híveinek, hogy gyakran szolgáltak ezek a járatok a „gonosz lakóhelyéül”, amennyiben szökött vagy körözött bűnözők bujkáltak itt.
Az 1800-as évek végén kezdett a járat-rendszer komoly gondokat okozni apolgároknak és a városvezetésnek: egyre gyakrabban fordult elő, hogy valamely része beomlott. Ekkor rendelte el a városvezetés, hogy a járatokat be kell tömni. A munkálatok szakszerűtlenül és ellenőrzés nélkül folytak és a mai napig nincs olyan hiteles dokumentum, ami ezeket a munkálatokat tanúsítaná
Kevesen tudják, hogy a budai vár alatt egy egész kis város rejtőzik. A katakombáknak ttokzatos sorozata ez, a mely több mint tizezer méternyi hosszuságban húzódik el, mélyen az öreg házak alatt.
A sziklapinczék a rendes házipinczék alatt vannak, sok helyen kettő-három is. Ezek a két-három emeletes alsó pinczék pedig majdnem mind az utczák vagy nyilvános terek alá nyulnak. Sok alsó üreg idegen szomszéd pinczék alá vezet, sőt továbbis.
Többenk kutja van, a melyet még a középkorban csináltak. De miután a kut vizét nem használhatják a azzal nem törődnek, a víz a kut torkolatán át a mélyből jövő nyomásra az üregbe ömlik s igy egész tavak képződnek. Nagyon sok üregben pedig a víz a tetőzetből szivárog ki s itt-ott valóságos posványok képződtek, a melyekben jól érzi magát a patkány meg a vidra.
A tudomány még nem állapitota meg kétségtelenül, hogy mely időből valók a budai katakombák. Vannak, akik azt hiszik, hogy még az őskorban készültek, a mikor a védelmi eszközök nélkül szükölködő emberek kénytelenk voltak a föld gyomrában menedéket keresni a ragadozó állatok elől. Később azután az üregeket a szükséghez képest felhasználták és kibővitették.
Annyi bizonyos,hogy a török hóoltság idején a vár lakosai ott raktározták el élelmiszereiket és védeszközeiket. Mikor Lotharingiai Károly 1686-ban Budavárát ostromolta, a törökök sok uj üreget, folyosót vájtak. Bennük laktak, öntöttek golyóbist. Török eredetre valló koponyát. Fegyvert, ágyugolyót még tavaly is sokat találtak a titokzatos földalatti üregekben.
A fővárosi hatóságoknak nagy gondot okozott már rég óta a katakombák sorozata, a mely előbb-utóbb közveszedelmessé válik.
A mérnökök átvizsgálták a sziklapinczéket a elrendelték, hogy legalább a házak alatt huzódókat tömjék be. De a legtöbb háztulajdonos egyszerüen csak befalaztatta a házipinczéjéből odavezető bejáratot, vagy vasajtót csináltatott a nyilásra.
Senkisem tudhatja, mennyi olyan katakomba van a Vár alatt, a melyről a hatóságoknak egyáltalán tudomása sincs. Hiszen még azokat sem mérhetik föl, a melyeknek létezését kétségtelenül megállapitották.
Az első képünkön egy olyan folyosót mutatunk be, melyben a látható nyiláson át le lehet menni egy ujabb földalatti üregbe. A másik képen egy keresztfolyosó összenyilási helye látható. A nyitott bejáró előtt egy lyuk látható a földben a mely egy kutnak a szája. A harmadik képünk a katakombák földalatti bejáróját tünteti fel, melyet hosszu ásás után szabaddá tettek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése