Bevezetőként fontos néhány korábbi adatot említenünk, melyek az elsőmagyarországi görög diaszpóra kialakulásához, majd gazdasági térnyeréséhez, azután pedig társadalmi elfogadottságukhoz vezetett. A XIV. századra igen súlyosárnyékká vált a Balkánon a török előretörés. Εkorszakból V, (Palaiologosz) loannesz bizánci császárt említjük, aki 1366 tavaszán azért érkezett Budára, hogy Nagy Lajos lovagkirály közvetítő segítségét kérje az egyházi unió létrejötteérdekében, melynek eredményeként a Nyugat segítségét remélhette volna a hódítók ellen. A korabeli magyar politikai előrelátás egyedülálló volt a keresztény világban, hiszen sem ez a kezdeményezés, sem pedig a későbbiek nem teremtették meg az egységes törökellenes európai fellépést. 90 évvel később, Bizánc törökök általi 1453-as elfoglalása után nagy számban jelentek meg a görög menekültek Magyarországon, igen sok görög ortodox hagyta el szülőföldjét, és talált új hazára abefogadó lelkületű magyarság körében.
Than Mór (1828-99): A tápióbicskei csata
A görögök szívós és évtizedes munkával új esélyt teremtettek maguknak, mely pár évtized múltán igen komoly eredményt hozott! A tisztességes kereskedelem lett az a terület, mely közösségi gazdasági sikert jelentett a XVII-XVIII. századi magyarországi görögség számára. Nagyjelentőségű eredmény volt például a feudális társadalom viszonyai között az is, amikor I. Lipót a debreceni görögök privilégiumát 1690-ben címeradománnyal erősítette meg: e címer kék színű katonai pajzsának zöld mezőjében jobbra fordult bárány legel, felette kiterjesztett szárnyú és fejét jobbra fordító sas a csőrében zöld növényt tart. A debreceni görög kompánia jogutódja volt a tokaji görög kereskedőtársulat: ide a legtöbb görög család a Thesszaloniki közelében fekvő Szervia és Kozani városokból érkezett. Jó példa
erre a Charis/Szerviczky-család (magyar nevük a Szerviából származást őrizte meg a történelmi emlékezet számára):
e tokaji görög család okán még egy friss örömhírt is szeretnénk megosztani az érdeklődő olvasókkal! Sajnálatos módon a XVII-XVIII. századi tokaji görög anyakönyvek 1920 táján eltűntek, viszont 2008 augusztusában Sátoraljaújhelyről sikerült beszereznünk Zemplén vármegye felekezeti anyakönyvei másodpéldányainak levéltári gyűjteményéből a tokaji görögkeleti egyház 1827-1847 közötti anyakönyvi másolatait: ezek az iratok új lendületet és teret nyújtanak a hegyaljai görögök további kutatásához!
Az 1809-es Napóleon elleni nemesi felkelés idején is több görög eredetű vitéz katonai részvételéről van adat: ők a győri csatában harcoltak nagy bátorsággal. Idősebb Charis/Szerviczky György (1768-1833) 1809-ben, mint Tokajban élő középbirtokos nemes vett részt a nemesi felkelésben. Testvére, ifjabb Charis/Szerviczky Márton pedig Tolcsván élő nemesként vett részt a nemesi felkelésben. A tokaji Karátsonyi János és Karátsonyi György szintén ott voltak a harcmezőn. Bátorságuk egyik legnyilvánvalóbb bizonyítéka, hogy a vérüket voltak kész áldozni új hazájukért.
A szabadságszerető népek mindig is rokonszenvvel viseltettek egymás iránt a történelem folyamán. 1821 -től, a görög szabadságharc idején a pesti Paradicsom kávéház volt a rokonszenv tüntetések színhelye: a görög diákok is itt kezdték szervezni a Görög-Magyar Légiót. 1821-ben számos görög sebesült érkezett Pest-Budára: a helyi görög közösség lelkesen támogatta őket. Takiadzisz/Takácsy Miklós pesti görög kereskedő veje, Lászánisz György legbelső harcostársa volt a görög szabadságmozgalom vezérének, Ipsilanti Sándornak. A régi Pest-Buda görögségének szoros kapcsolata volt az 1821 -ben kirobbant görög felkeléssel. A Hetária (a török megszállás ellen harcoló görög titkos társaság) megbízásából egy görög rendfőnök jött Pestre: Papa Georg felkereste az európai nagyvárosok görög kereskedőit, hogy a törökök elleni felkelés anyagi támogatására adományt gyűjtsön. A XIX. századi magyarországi görögöknek a vitézi élet iránti vonzódást igazolják „A pesti dragonyos ezred escadron tagjainak névsora" címet viselő 1836. évi összeállításában szereplő görögök is: 1809-ben Derra Konstantin és Jarikaglu Theophilos; 1814-ben Papasaglu Christoph; 1816-ban pedig Constantin Nicolaus voltak ezen ezred katonái.
Sorsszerű érdekesség a reformkorból, hogy a pesti Egyetem utcában álló görög Palikucsevni-ház volt a reformkori ifjúság, az „egyetemista csoport főhadiszállása": Madách Imre barátja, az egyetemi tanulmányait megkezdő Lónyay Menyhért 1837-től lakott ugyanis itt, aki azután az 1849-es Szemere-kormány államtitkára lett.
Az 1848. március 15-i forradalom híre futótűzként terjedt el Kecskeméten is: itt március 17-én a középületekre nemzeti színű lobogók kerültek. Naplószerű feljegyzésében Mertse Konstantin kecskeméti görög kereskedő ekként írt e hazafias napról: „A köz népnek mejjükre, kalapukra tűzött selemből tsinált nemzeti koszorúkat hordoznak Kecskeméten a papok, piaristák, barátok és fő emberek".
Az 1848-49-es szabadságharc görög eredetű honvédjeinek teljes névsorát vélhetően sosem lehet majd maradéktalan teljességgel feltárni, de azért így is sokuk nevét őrzi a történelmi emlékezet. Országszerte számos görög eredetűcsaládból származó vitéz volt kész akár életét is áldozni a szabadságharcgyőzelméért.
Balassagyarmaton a forradalom után a városi nemzetőrségbe a görög közösségből 6-an jelentkeztek; Iszakovits Péter 32 éves nőtlen kereskedő, Turnai Pál 45 éves sókereskedő, Vidák Dániel 26 éves nőtlen ügyvéd, Popovícs Tivadar 43 éves sóárus, Milován Arkadi 36 éves kereskedő és Torbíca Mózes 40 éves szabó. Békéscsabáról származott Greksza János önkéntes honvéd.
Nemzetőrökké lettek 1848-49-ben az alábbi pest-budai görögök is: Derra Naum a pesti V. nemzetőrzászlóalj 2. századában; Derra Anasztáz 1849 júniusában a Lábchíd munkálatainál tevékenykedett; Dumtsa Döme nagykeresekedő és Dumtsa Konstantin (Lipót u. 196. sz. alatti lakosok) a pesti 1. nemzetőrzászlóalj 3. századában 1848 – ban; Gyaramathy György keresekedő (Kecskeméti u. 397.) a pesti IV. nemzetőrzászlóalj 4. századában 1848- ban; Janitsáry Döme minisztériumi tisztviselő 1848 decemberében nemzetőr volt a budai 1. nemzetőrzászlóalj 1. századában.
Egy bihardiószegi görög kereskedő család sarja, Kiss Pál (1809-67) tábornok egyike volt a magyar szabadságharc 30 magyar honvédtábornokának: századosból való rangemelkedését rátermettségének, katonai hősiességének és hadvezetői képességének köszönhette. Ő volt a magyar szabadságharc legmagasabb rangú görög eredetű tisztje. Neve ma is közismert: emlékét ma is élénken őrzik Tiszafüreden, ahol múzeumot, iskolát, utcát, cserkészcsapatot neveztek el róla.
Kiss Pál honvédtábornokról 1862-ben készült felvétel látható a képen
Kiss Pál a bihari nemzetőrök parancsnokaként először a perlaszi, majd a jankováci ütközetben tűnt ki. Fontos szerepet játszott Damjanich János délvidéki győzelmeiben. 1849 februárjától Arad ostromseregének parancsnokává tették. Óriási bátorsággal harcolt a tápióbicskei csatában a híd elfoglalásáért. Komárom alatt az ő dandára kelt át elsőként a Dunán: hajnali három órára elfoglalta az ottani Homok-hegyet, és ezzel a csata eredményes lefolyását jelentősen elősegítette. Kiss Pál egyike volt az 1848-49. évi magyar szabadságharc 15 hős honvédtábornokának, akik ekkoriban kerültek az osztrákok fogságába: a péterváradi rendkívüli haditörvényszék elé állították, és 1849. december 15-én kimondták a halálos ítéletét. Történt ez annak ellenére, hogy már december 3-án megszületett Ferenc József császár Kiss Pálra vonatkozó rendkívüli kegyelmi rendelete: késve, de még időben végül azután megérkezett a péterváradi hadbíróságra ez az okirat. Kiss Pál megmenekült. 1854-ben Kiss Pál feleségül vette a szintén görögkeleti vallású, tiszafüredi földbirtokos, Bernáth István leányát, Bernáth Máriát. Ezután a Bernáth család tiszafüredi és tiszaörsi birtokain gazdálkodott.
Később, betegsége miatt Pesten, a Rókusban kezelték: 1867. május 27-én Pesten hunyt el. Vasúton szállították Karcagra: innen szénásszekéren vitték Tiszafüredre. Egyébként két helyen is megtörtént a halotti anyakönyvi bejegyzése: a pesti Petőfi téri görög templom anyakönyvében, és a karcagi görög anyakönyvben egyaránt rögzítették halálát. Tiszafüreden temették el: Popovich János karcagi görög pap búcsúztatta. Sírhelye ma is Tiszafüreden, a város Örvényi úti temetőjében található.
Kiss Pál tábornok a szabadságharc egyik kiemelkedő hőse, legendás alakja volt: különösen nagy hírnevet szerzett az általa vezetett vakmerő szuronyrohamok hőseként.
Még sok más görög származású
hazafi is részt vett tisztként» honvédként, nemzetőrként harcolva a magyar szabadságharcban: közülük a továbbiakat név szerint is fontosnak tartunk megemlíteni.
Argenti Döme (1809-1893) orvos, nemzetőr
A család egyik őse lehetett Argenti görög kereskedő, aki 1753-ban Kassán polgárjogot nyert. Argenti Döme 1809. szeptember 26-án született Vácott. Az itteni piarista gimnázium diákja lett. Orvosi oklevelének megszerzése után szülővárosában telepedett le 1836-ban.
1848-tól nemzetőr volt Vácott. 1849. június 19-én orvostanárként felmentését kérte a nemzetőri fegyvergyakorlás alól tüdőbetegsége miatt. Meggyógyulhatott, és meg is gazdagodhatott, hiszen 1877-ben Vác legnagyobb adófizetői rangsorában az előkelő 11. helyen állt. Magyarországon az első homeopata orvosnemzedék igen tekintélyes tagja volt. Homeopátiás íróként közismert volt a maga korában. Argenti Döme „Különféle betegségek hasonszenvi gyógyítása" című könyve 1847-ben jelent meg először, és a következő évtizedekben a legnépszerűbb homeopátiás ismeretterjesztő szakirodalomnak bizonyult (nyolc magyar nyelvű és két német kiadást ért meg, körülbelül tízezer példányban fogyott el). Pesten praktizált. AXIX. század ötvenes éveitől a váci előkelőségek, a papság keresett orvosa volt. Madách Imrét és Tompa Mihályt is kezelte. Deák Ferenc háziorvosa volt. 1866-tól a Magyar Homeopaták Egyesületének elnökévé választották. Nemzetközileg elismert szaktekintély lett.
1893. október 27-én hunyt el otthonában. Az alsóvárosi temetőben található a nyughelye. 1991-től a váci képviselőtestület döntése alapján a váci városi kórház előtti tér Argenti Döme nevét viseli. Emléktábla is őrzi munkásságát: a Köztársaság út 6. szám alatti, ma is álló szülőháza volt orvosi hivatása gyakorlásának is színtere.
Blana Constantin (1826-1897) honvéd százados
Kereskedő fiaként született Pesten Blana Constantin 1826. június 2-án. Kereskedelmi iskolai tanulmányai után a karánsebesi katonaiskola növendéke lett. 1843-ban a császári hadsereg önkéntese volt. 1848-ban az Itáliában állomásozó 16. gyalogezred tizedeseként szolgált. A szabadságharc hírére hazatért: szeptember 27-től hadnagy lett az Országos Nemzetőri Haditanács, majd pedig a Hadügyminisztérium tüzérségi osztályán. 1849 áprilisától a 14. hatfontos gyalogüteg parancsnoka volt a feldunai hadtestnél. Többször megsebesült. Világos után török területre menekült: Várnában egy angol konzul védelme alá helyeztette magát, majd Konstantinápolyba jutott. A török hadseregben alezredes lett: egy ágyúöntödét vezetett. Innen Franciaországba került. Emigránsként beutazta Európát, Ázsiát, Afrikát.
43 éves korában teljesen megvakulva már ismét Magyarországon, Budapesten élt. Vendéglős lett Pesten. A kiegyezés után honvédnyugdijat kapott. 1867-ben és 1890-ben is Pest város Honvédegyletének tagja volt. Ε görög eredetű, mára már szinte teljesen elfeledett, bátor és alkotó személyiség 1897. március 25-én hunyt el Budapesten. Vak íróként lett közismert. Német nyelven Constantin Blana néven jelentette meg honvédtiszti visszaemlékezéseit 1876-ban „Fünfzig Jahre aus dem Lében eines Honvédoffiziers" címmel. „Három világrészben" címet viselő naplója a Reformban jelent meg (1872. évi 283. és 284 szám). Az „Egy magyar emigráns törökországi élményei (A világosi fegyverletétel után)" címet viselő írása pedig a Pesti Hírlap hasábjain vált közkinccsé (1882. 146., 148-150., 217., 226., 233., 235-237. o.): ezen írásaiból tudunk bátor tetteiről, kalandjairól, és Kossuth Lajossal való levelezéséről. Óvó szándékú levelével ő értesítette Kossuthot arról, hogy az osztrákok orvgyilkost indítottak útjára a kormányzó meggyilkolására.
Legfontosabb munkája: „Egy terv Magyarországnak, illetve fővárosának virágzóvá tételére s ennek folytán a világkereskedelem és ipar közvetítő főpontjává leendő emelésére. Bpest. 1874." címet viselte. A XIX. század közepén London és Párizs megkezdte a világkiállítások rendezését: a frissen egyesített Budapest nemzeti érzelmű hazafias értelmisége egy állandó világkiállítás megépítését fontos és megvalósítandó értéknek gondolta. Ε műve közismertségét (és a kor alkotói lelkületű közhangulatát) jól jellemzi, hogy 1877-ben egy újabb városfejlesztési mű került kiadásra Illyés Dezső tollából, ami a „Fővárosunk végleges szabályozása, tekintettel a Dunaszabályozásra és az állandó világkiállítás eszméjére. Függelékül: két legújabb nemzeti korkérdés. Blána Szilárd művének tekintetbevételével. (Aigner. 8-r. 69 lap, 6 színezett ábrával, Magyarország és a végleges szabályozás (színezett) térképével, ára 1 frt 80 kr.)" címet viselte.
Hadfy (Hadzsits) János Döme (1828-1890) honvéd hadnagy
A görög házaspár, Hadzsits Miklós és Gyika Kata fia, Hadfy (Hadzsits) János Döme 1828-ban született Torontál vármegyében. Makedóniai eredetű család voltak. 1848 őszén beállt a honvédsereg 3. Ferdinánd huszárezredéhez. 1849 áprilisától hadnagy az ezredénél (a III. hadtestben). A június 22-én zajló peredi, majd a július 2-án sorra kerülő komáromi ütközetekben tűnt ki bátorságával. Világosnál tette le a fegyvert. 1872-től Torontál vármegye főügyészeként tevékenykedett. Később királyi közjegyzőként működött Nagybecskereken. 1867-ben Törökbecse városi, 1890-től pedig a Torontál megyei Honvédegylet tagja volt. Valószínűleg Zomborban hunyt el 1890-ben.
Hailimor Márton (Márk) (1816-1866) honvéd százados
Hailimor (Hajlemász, Heilamász) Márton 1816-ban született Vingában. Polgári születésű, római katolikus vallású, és nőtlen volt. Borbélymesterséget tanult. Görög anyanyelvű katonaként harcolt a magyar szabadságharc idején. 1834-1846 között a 4. huszárezred lovaskatonája volt. 1848 októberétől hadnagy lett az olasz legénységi állományú Frangepán-csoportnál (ezt az egységet a 23. Ceccopierri gyalogezred honvédsereghez csatlakozó katonáiból szervezték meg). Később főhadnagyi, majd századosi rangban harcolt a 48/3. honvédzászlóaljnál. Ezután a világosi fegyverletételig a 117. honvédzászlóaljnál szolgált a VII. (feldunai) hadtestnél. 1866. július 1. napján hunyt el Szegeden.
Jurgosi János (1821-?) honvéd hadnagy
Az egri görögök között található 1751 -ben az alábbi név: „Gyöngyösi másként Jurgus Tamás". A név eredete vélhetően Gyöngyös városa nevéből ered, vagy e városban lévő görög kapcsolatra utalhat. Számos ilyen jellegű példát lehetne erre felhozni (pl. Borsodi, Tokaji/Tokai, stb.). Jurgus Demeter is gyöngyösi görög kereskedő volt az 1760-as években. Vélhetően a fenti görög családokkal rokonságban állt az alábbi honvéd hadnagy. Jurgosi János Miskolcon született 1821-ben görögkeleti vallású családban. Festő és mázoló volt. 1843-tól közvitézként szolgált a 39. Don Miguel gyalogezredben. 1848 nyarán a szerbek ellen harcolt ezredével: október közepétől őrmester lett a honvédseregbe átlépett ezredében. 1849 májusától áthelyezték az alakuló 93. honvédzászlóaljhoz. Augusztus 5-től hadnagy lett a bánsági V hadtestnél (a borosjenői fegyverletételig).
Margó Gyula (1824-1849) honvéd főhadnagy
A családnév Markovics, Marku, Margó alakban is előfordul. Valószínűleg a Márk keresztnévből ered. Ε görög család dél-albániai területről érkezett Magyarországra. Az 1780-ban Ercsiben született Margó György papi pályára lépett: kiválóan beszélt görögül, németül, szerbül, románul, és természetesen magyarul. 1811-ben Popovics Dionisziosz püspök felterjesztette őt a görög-vlach egyházközség lelkészi állására (de végül a pesti szerb templom parókusa lett). 1848. március 15. napja után a „Közcsendi Bizottmány" újabb tagjai közé tartozott Margó György és a szintén görög Mávromaty Józsafát. (Mavromatisz/Mávromaty Józsafát sírja a Fiumei úti sírkertben található a baloldali falsírboltok között.) Margó Györgyöt később meghurcolták azért, mert 1848-ban a magyar forradalom és szabadságharc mellé állt. Margó György fiai is részt vettek az 1848-49. évi szabadságharcban.
A görögkeleti vallású Margó György (1780-?) lelkész és Szaranda Katalin fia, Margó Gyula 1824-ben Pesten született. Gimnáziumot végzett. 1843-ban önkéntes volt az 5. tüzér, 1848-ban pedig a 16. Zanini gyalogezredben. 1848 októberétől hadnagy lett ezrede 2. zászlóaljánál Eszéken. November végétől főhadnagy volt a honvéd tüzérségnél. A tüzérség 2. lőszerkészítő századának parancsnokaként tevékenykedett Nagyváradon: tüdőbajban halt meg itt 1849. március 7-én.
Oeconom György (1826-1905) honvéd főhadnagy
Ε családnév Ikonom-, Ekonom és Öconom-névalakokban is előfordul. 1805-ben Egerben a görög iskola igazgatójaként tevékenykedett Ekonom Naum. A görögkeleti vallású Oeconom György váci ügyvéd Kossuth Lajos politikai fogolytársa volt 1837-40 között. Fia, ifjabb Oeconom György 1826-ban született Pesten. Joggyakornok lett.1848. július 30-án érkezett Kossuth Lajos Vác városába: az előzetesen már értesített barát, Oeconom György fogadta az ekkor még jórészt felfegyverzetlen nemzetőrök mustrájára érkező nevezetes vendéget. 1848 szeptemberétől az ifjú önkéntesként szolgált a 14. honvédzászlóaljnál. 1849 februárjától hadnagy lett. Világosnál már főhadnagyi rangban szolgált. A szabadságharc egész ideje alatt a Feldunai (VII.) hadtest kötelékeiben harcolt 1849 szeptemberétől kényszersorozták a 9. huszárezredhez: 1851 -tői tartós szabadságon volt. Gőzhajókapitányként dolgozott a Dunán. 1867-től Pest város Honvédegyletének tagja lett. Öconom Naum felelős szerkesztője és kiadója volt a „Dasjunge Ungarn" címet viselő lapnak 1848 áprilisától: 30 feletti számot jelentettek meg.
Pompéry János (1819-1884) nemzetőr főhadnagy
Ε görög eredetű család a XVIII. század közepén Makedóniából vándorolt Magyarországra: Miskolcon telepedtek le: első tagjuk, Pampéry János görög kereskedő 1770-ben már Miskolcon élt. Ε kereskedő fia, a miskolci Pompéry György és Szonte Mária gyermek volt vallányi Pompéry János: jogot tanult Eperjesen (1842-ben ügyvédi vizsgát tett); ezután Pestre költözött: irodalmár, író, publicista lett (írói álneve Ervin volt).
Az 1847-ben magyar nemesi címeradományozásban részesült Pompéry János. A márciusi forradalom után vallányi Pompéry János fontosnak tartotta „a magyarajkú görög nem egyesülteknek papjai s tanítói képesítését" megteremtő jogi lépések megtételét: felvetését 1848 nyarán a magyar kormányzat kedvezően fogadta. Pompéry János nem pusztán a szavak, de a tettek embere is volt: 1848. július 6-tól a Veszprém megyében fekvő marcaltői járás mozgósított nemzetőreivel indult a Dráva-vonal védelmére (közben a tábori életről szóló írásait folyamatosan megküldte a győri Hazánk címet viselő újságnak). Augusztus közepére ért vissza zászlóaljával Pápára. A miklósfalvi magyar táborba vonult: nemzetőr főhadnagyként harcolt az október 31. napján zajló schwechati csatában. Novemberben Csány László kormánybiztos futáraként ténykedett. December 15-től Szemere Bertalan belügyminiszter titkáraként tevékenykedett. 1849 május végétől a független magyar országgyűlés képviselője volt Nagykunság túrkevei kerületének. 1849. augusztus 1 -én Vécsey Károly vezérőrnagy táborában tartózkodott: a 9-én sorra kerülő temesvári csatáig. Jelen volt a világosi fegyverletételnél. Nagy kockázatot vállalt, amikor önként jelentkezett a hadbíróságnál. 1850 júliusában kegyelemben részesült.
1850 végétől Bécsben élt: a legfőbb törvényszéknél a magyar felek ügyeinek elintézését magán ügyvivőként szorgalmazta. 1853-ban visszatért Pestre: a következő évtől a Pesti Napló munkatársaként, majd 1857-től szerkesztőjeként tevékenykedett. A Magyarország címet viselő napilap megalapítójaként és szerkesztőjeként 1861-ben újságjában tiltakozott az osztrák kétfejű sas középületre való helyezése ellen: ennek okán a cenzor bűnvádi eljárást kívánt indítani. Végül
erre nem került sor. Ekkoriban Deák Ferenc és Kemény politikáját támogatta, később Tisza Kálmán mellé állt. Zichy Nándor gróf 1861. június 24-én Pompéry Jánosnak írott levelében a hazaszeretetről, mint „szent érzésről, hitvallásról, religioról" vallott igen méltó gondolatokkal, megemlítve azt, hogy a reformkor emberei joggal nyomtatták levélpapírjukra „Csak te lehess boldog, szép haza, szenvedek én". Pompéry János a Magyarország szerkesztőjeként börtönbe került 1862-ben akkor, amikor az osztrák abszolutista önkény nekikezdett a sajtó „megrendszabályozásához". Táncsics Mihály Második fogságom címet viselő írásában említést tett Pompéry Jánosról (aki ráadásul a szomszédos cella lakója lett). 1884. szeptember 28-án hunyt el Budapesten.
Procopius Hugó (1830-?) honvéd hadnagy
1796-1916 között létezett ortodox sírkert a Tabánban: számos régi görög családból való végső nyughelye volt e Tabán-Krisztinavárosi néven is közismert temető (pl. a Procopius-családtagok sírjai is itt voltak). Procopius György budai helytartótanácsi hivatalnok és Nyisnyánszky Johanna fia, Procopius Hugó (1830-?) diákként csatlakozott 1848 őszén aló. Károlyi huszárezredhez: tizedes, majd 1849 áprilisától hadnagy lett ezredénél. A Procopius-család más tagjai is a szabadságharc oldalán álltak: egyikük, Procopius György volt Toldy Lipót hadnagy helyettes segédtisztje a budai gyalog nemzetőrség I. zászlóaljában (Vár-Tabán-Viziváros); másikuk, Procopius Zsigmond 1848 júliusától nemzetőr tizedes volt a budai (pest megyei) I. nemzetőrzászlóalj 1. századában.
Sárpy György (1822-?) honvéd főhadnagy
A magyarországi görög Sarpe név változata lehet. Éltek ugyanis Sarpe-családtagok Egerben: 1769-ben Sarpe János és Sarpe Tamás egri görög kereskedők voltak. A görögkeleti vallású Sárpy György is Egerben született 1822-ben, kereskedő lett. 1841-től közvitéz, két év múltán tizedes volt a 3. Ferdinánd huszárezredben. 1848 nyarán részt vett a délvidéki harcokban, ősszel pedig ezredével csatlakozott a honvédsereghez. 1849 januárjától hadnagy lett. Márciustól pedig főhadnagy a bácskai (IV) hadtestbeli ezredénél. Sárpy György honvéd főhadnagyként részt vett az 1849 márciusában zajló szőregdeszk-szentiványi csatában: vitézül harcolt, érdemrendet is kapott. Április végén a katonai érdemjel 3. osztályával tüntették ki. A fegyverletétel után kényszersorozták a 7. huszárezredbe. 1852-ben elbocsátották. Az Ipolyságon telepedett le. 1861-től huszárszázadosként vett részt az olasz egység megteremtésében a magyar légióban. 1890-ben már az Ipolyságban élt: a Hont vármegyei Honvédegylet tagja volt. 1893-ban részt vett a budai honvédszobor avató ünnepségén.
Zsótér Andor főhadnagy
A legjelentősebb görög eredetű szegedi família a Zsótér-család volt: a XVIII. században már itt éltek. A Zsótér-család tagjai Kossuthot támogatták: 1846-ban ifjabb Zsótér Ferenc az egyik hajóját „Kossuth" névre keresztelte: büszkén járta vele a folyami kikötőket.
1848. március 18-án Zsótér Andor is tagja volt annak a 4 tagból álló küldöttségnek, amely a városi tanácstól a nemzeti zászló kitűzését kérte a széképület, azaz a városháza tornyára. Zsótér Andor főhadnagy lett az 1500 főből álló szegedi (7.) zászlóaljnál: 1849. március 3-án a Bács vármegyében fekvő Szent-Tamás szerbek birtokolta (Tiszánál lévő) védvonalát vette be a szegediek zászlóalja. A szabadságharc után Szeged tekintélyes polgáraként tevékenykedett: az 1873-as tiszai árvíz után Szeged újjáépítése érdekében komoly pénzadományt tett a város javára. Közéleti szerepét mutatja, hogy a „Szeged-csongrádi takarékpénztár" harmadik elnökévé választották. Művelt ember volt: 3500 kötetes könyvtárral büszkélkedhetett.
Görög művészek a szabadságharc győzelméért
Fontos megemlíteni
Arisztotelész Valaoritisz (1824-79) görög költőt, a romantikus nép-nemzeti költészet kimagasló képviselőjét is, aki felemelte szavát a magyar nemzet szabadságáért: a szabadságharc hírére elindult görög földről, hogy részt vegyen a hősi küzdelemben. De későn érkezett: e Petőfi-lelkületű hellén poétát bécsi rokonai tájékoztatták, hogy az orosz cári csapatok bevonulása a magyar nemzet ellen megtörtént, de így is csak nagy erőfeszítéssel tarthatták vissza Magyarországért való hadviselői szándékától.
Egy bécsi születésű görög festőművész is részt vett a szabadságharc küzdelmeiben:
Lakatarisz Demeter (1798-1864) Bécsben kezdte tanulni a festészet alapjait, majd Debrecenben egy görög templomfestőtől 6 évig tanulta e szépművészet mesterfogásait. A reformkorban a magyar történelem haladó vezéralakjainak arcképeivel festette ki a Pilvax kávéház falait. Ε pesti piktor honvédként harcolt a magyar szabadságharcban. Világos után Grazba menekült. Tisztelői segítségével tért vissza Pestre: 1864. december 24-én hunyt el a Rókusban.
A görög eredetű kereskedőcsaládok utódai az 1848-49-es hont védő csatákat követően a helyi vagy országos közélet értékőrző, és elismert személyiségeiként élték békés, hazaszerető, hagyományőrző polgári életüket.
A Görög Kultúráért Alapítvány tagjaként leányommal együtt valljuk, hogy az elsőmagyarországi görög diaszpóra sarjainak hazafiassága méltó örökség a Magyarországon ma élő görögök számára!
Forrás:Görög-ciprusi-magyar baráti társaság egyesület
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése