Irta T a k á ts Sándor.
A török kiűzése u t án a budai Várat a németség, a Tabánt és Vízivárost pedig a ráczság szállta meg. A ráczok előbb jöttek, s többen is voltak mi nt a németek, de azért a város ügyeinek intézésébe bele nem szóltak. Ők csak laktak ós adóztak, a németek meg uralkodtak. A várban lakó németek a ráczokat a tisztes polgári elnevezésre nem méltatták. Mivel a várban lakó n émet katonaság is így gondolkozott, s mivel csak is azt t a r tot t ák, hogy a rácz másra sem született, mi nt a várba való vízhordásra, a szegény ráczok gyakr an azt sem tudták, vájjon a vá rkommendáns kardja alá t artoznak-e, vagy pedig a polgármester botja a l á? Őkigyelmöknek, úgy látszik, tekintélyük az udvari k ama ra előtt sem volt, me rt a nevezett kormányszék 1696. szeptember 27-ikén elrendelte, hogy a budai ráczok közül a földmíveseket a kún mezőkre, a kereskedőket meg Pest városába kell telepíteni, a hol a polgárságtól elkülönítetten, saját biráik alatt éljenek. A víziváros és Pe st — írja az udvari kama ra — legyen kereskedő város, Buda vára pedig az országos hiva t a loknak székhelye. A ráczok azonban nem aka r t ak Pe s t re költözni.
Ha már felépítették házaikat, s beültették szőlővel a budai hegyeket, fáradságuk gyümölcsét élvezni is akarták. Lipót ki r á lynak t ehát kereken kijelentették, hogy inkább visszaköltöznek Törökországba, inkább kivándorolnak Oroszországba, de az elhagyott, piszkos és gyanús Pestre nem me n n e k!
Csodák csodája! Lipót király Wolf jezsuita p á t er közbenjárására csakugyan megengedte nekik, hogy eddigi lakóhelyükön maradjanak. A ráczok t e h át továbbra is budai lakók maradtak , s úgy a görögkeletiek, mint a katholikus ráczok, külön-külön saját biráik alatt éldegéltek, s türel emmel viselték azokat a terheket, melyeket a várbeli németek nem minden részrehajlás nélkül reájok há r í tot t ak. Különben egy részük a vizhordásból élt, más részük a
kereskedésen kívül főleg a borgazdaságot űzte. A szép budai hegyeket ők ültették be kadarka szőlővel, s ők t e rmel t ék a
cs akhamar elhíresült budai vörös bort. Ebből a vörös borból 1700 ban Sedgewick nevű kiváltságos kereskedő Hamburgon át ezer csöbört Londonba szállított, hogy ott a franczia vörös borokkal versenyezzen. Sedgewick vá l l a l a ta annyi ra megr émí t e t te
a ha t a lmas franczia borkereskedőket, hogy minden követ megmozdítottak a vállalat megbukt a t á s á r a. Sedgewick borait, mint csempészett árukat lefoglaltatták, aztán magához az
angol parlamenthez különféle helyekről százhetvennyolcz tiltakozó emlékiratot nyújtottak be a magyar borok ellen! Ebből aztán hetedhót országra szóló botrány lett. Az akkori angol lapok, főleg a «Gazette de Londres», aztán a hollandi és a franczia újságok hosszú czikkekben tárgyal ták Sedgewick vállalatát, s a budai vörös bornak aka r a t l anul is európai hírnevet szereztek.
Nottingham á l l amt i tkár közbelépéNottingham á l l amt i tkár közbelépésére a magyar borszállítás ügye az angol parlament elé került, és Sedgewicknek külön pa rlamenti h a t á r o z at (act) alapján megengedték, hogy a ma g y ar borokat szabadon szállíthatja Londonba.
A míg l e nt a Tabánban és a Vízivárosban —a mint említők — a ráczok egész külön városrészt alkottak, fent a várban a beköltözött német iparosok és kiskereskedők tömörültek.
A várban lévő házakat a visszafoglalás után mind nekik jutt a t t á k; magyar részről csak hárman kaptak ott h á z h e l y e t: a nádor, az esztergomi érsek és az országbíró. Mivel a várbeli lakosság nagyobbrészt az örökös tartományokból költözött Budára, a város kormányzásában, meg a törvénykezésben is az osztrák szokásokat honosították meg. Természetesen ezen szokásokat és törvényeket a ráczokra is alkalmazták. Mivel pedig a jó német polgárok a hatalmukat egymáson nem igen j á r t a tha t t ák, természetes, hogy az amúgy sem jó szemmel nézett ráczokkal éreztették azt. Ügyes-bajos dolgaikban a rövidebbet mindig a ráczok húzták, de a terhek kiosztásában, a portiókban ós a beszállásolásokban a java rész mindig nekik jutott.
Az ilyetén basáskodásban a budai polgármester és a városi tanács persze nagy örömét lelte. De hát volt a várban olyasféle hatalom is, amely a városi magisztrátus öröme közé igen gyakran ürmöt kevert. Tudjuk, hogy a budai várban több ezer főnyi német őrség lakott.
A míg a budai vár el nem készült, a katonaságot ideiglenes tanyákon, s a várban levő polgári házakban helyezték el. így volt ez 1696-ig! Ha ismerjük az akkori katonaság erkölcseit, könnyen elgondolhatjuk, minő kellemetlen helyzetben lehettek Buda polgárai. Bizony-bizony állapotuk nem valami irigylendő volt. A lopás, a fosztogatás, rablás, dulakodás napirenden volt. Éjjelenkint egyetlen polgár sem me r te házát e l h a g y n i; mert ha elhagyta, rendesen úgy j á r t, mint Nagy János kamarai tisztviselő, a ki 1695-ben egy szegény molnár ember jajgatását hallván, segítségére ment, de a német katonák keresztülszúrták. Buda tanácsa e tűrhe t e t l en állapotokon úgy akart segíteni ,hogy a kamarai adminisztráczió engedélyével
1695 tavaszán fegyveres éjjeli őröket fogadott. Azonban Eysenberg helyettes kommendáns, hogy az éjjeli őrök a katonaság útjában ne legyenek, mindjárt az első éjjel elfogatta ós bebörtönöztette őket. Az ilyenféle bebörtönzés egynéhány emberrel mindennap megesett. A katonaság ugyanis divatba hozta az úgynevezett áristompénzt, azaz akit a katonák a főőrségre kísértek, azt addig el nem bocsátották, míg az egy tallérnyi áristompénzt le nem szúrta. Ilyen módon a várőrség csinos mellékjövedelemhez jutott, mivel az áristompénzt, ha a dolog úgy fordult, még a legkiválóbb polgárokon is megvették. Buda város tanácsa 1695. április 2-ikán maga jelenti, hogy a katonák a polgárokat kényük-kedvük szerint viszik a főőrségre, a hol addig tartják fogva, a míg az egy tallérnyi tömlöczpénzt meg nem fizetik.
Kurz Ignácz kamarai adminisztrátor ehhez még hozzáteszi, hogy a katonák elkövette gazságokat mind felsorolni lehetetlenség. A halászoktól a halat, a vásárosoktól az élelmi czikkeket ragadják el,
aztán még jól el is verik őket. Senkinek vagyona és személye nincsen biztonságban. A katonaság a polgárokat csak azért zárja el, hogy az áristompénzt rajtuk megvegye.
Hát bíz ezek a viszonyok nem igen voltak alkalmasok arra, hogy Buda fő és székvárosát (már akkor így hívták!) felvirágoztassák, s hogy új lakókat csalogassanak oda. Ellenkezőleg azt eredményezték, hogy a már letelepültek is kifelé mozdították szekerük rúdját.
Vala pediglen ekkor Budának polgá rme s t e re Pősinger Ignácz
F e r e n c z; ő kigyelmét «a magyar tartomány (így!) gyógyszerészé»-nek is mondották, s később császári tanácsos úrnak is hívták. Erőszakos és önkényes ember volt, a ki a hatalomnál semmit sem becsült többre. Caraffa örökös konzulnak hivta őt, s a budai adminisztráczióval együtt azon volt, hogy az örökös polgármesterségből Pősinger u r amat kicsöppentse. De hát ez nem ment egy könnyen ; mivel Pösingernek Bécsben hatalmas támogatói voltak, s Budán meg a polgárság vakon engedelmeskedett neki. Az utóbbi dolognak nyitját nem értjük. Pősinger ugyanis fölötte erőszakos ós önző ember volt, s még a városi tanácsosokkal is úgy bánt, m i n t ha azok született szolgái lettek volna. Az egyik
tanácsost pé ldául az utczán me g b o t o z t a; a másikat meg
vacsorára magához hívta, de vacsora helyett pofonokkal traktált a. Aztán ehhez még a számadásai is örökösen fogyatékosak voltak. Szóval a polgárok ragaszkodát nem é rdeme l te meg.
A szelid lelkű Wolf ezredes, a ki Buda sorsát csakugyan szivén viselte, egy a lkalommal azt i r ta felőle «bárcsak a Szentlélek felvilágosítaná az udvari kamarát, hogy végre megtudja az igazat; szegény Buda városának sorsa függ ettől!»
Pősinger, a büszke és erőszakos polgárme s t er a budai helyőrség tisztjeivel is összeveszett, s velők állandóan hadi lábon állott. A katonas ág részéről szenvedett tömérdek bajt a polgá rok jórésztt ennek az ellenséges viszonynak köszönhették. Kijutott abból magának Pősinger uramn ak is. Ő maga jelentette egy alkalommal az udvari kamaránnk, hogy midőn Pozsonyba akart utazni a a gyűlésre, a katonák elfogták ós bezárták őt. Más alkalommal
(1696-ban) Pősinger kocsisát verték meg. Pősinger a t e t t es hadnagyot feljelentette és elégtételt követelt.Erre a hadnagy párbajra hívta őt, s mivel a polgá rmester a kihívásra újabb feljelentéssel felelt, a hadnagy Pős inger házába ment, hogy elégtételt vegyen. Ki tudja, mi történik itt, ha Pősinger u r am jó eleve meg nem szökik h á z á b ól Szinte szerencse, hogy az átkozódó hadnagy sehol sem t a l á l ta őt.
Az okos visszavonulással, vagy a megugrá ssal Pősinger u r am ugyancsak 1696-ban (Péter és P ál napján) még nagyobb veszedelemtől szabadult meg. Pősinger Dresner kapitányt is
megsértette, miért is későn este 20 fegyveres kato na j e l e nt meg a szállásán. Az ajtót belökték, s az egész há z at körül fogták. A városi tan ács hivatalos j e l ent é se s z e r int a ka tonák minden szobát, mi n d en bútort átkut a t t ak, s tudván, hogy a polgá rmester igazi me s t er az elbúj ásban, az ágyak alá is szurkáltak fegyvereikkel. De hiába volt mind en fáradsguk; a polgá rmestert nem t a l á l t ák. Az egyik szobában a polgármesterné aludt, a ki meglátván a hadfiakat, többször elá j u lt E közben v i h ar támadván, a katonák lejöt t ek az udvarra, ahol a gyógyszerész segédek és inasok gyertyákkal világítottak. Az egyiknek gyertyáját eloltá a szél, mi re a k a t o n ák (azt h ívén, hogy ő maga ol tot ta el) reá r o n t o t t a k, ütötték, verték s a főőrségre vitték a povalácsok (csirkefogók) közé. A főőrségen a t i s z t ek és a katonák gúnydalokat énekeltek a
polgá rmesterről, s erősen állították, hogy még ő is itt fog ülni a povalácsok között.
A budai kamarai adminisztráczió meg a városi tanács is a fentebbi eset miatt elégtételt követeltek. Felterjesztéseikben elmondják, hogy a katonaság miatt sem a polgároknak, sem a ráczoknak élete és vagyona nincs biztonságban. A rablások ós fosztogatások miatt a polgárok már nem lakhatnak házaikban. Krempl Tóbiás tanácstagot az utczán az adminisztrátor szeme l á t t á ra egy őrmester megtámadta, s fejét beverte ! A padlásokról a ruhát, a pinczékből a
borokat elragadták. Nincs biztonságban senki és semmi. A polgárság rendkívül elkeseredett, s ha a sérelmeket nem orvosolják, baj l e s z! A t aná c snak és az adminisztrátornak ilyetén j e l ent é s e it 1696. júl ius 2-ikán külön futárral küldöttek a hadi tanácshoz Bécsbe. Mivel a budai kommendáns, Frankenberg épp Bécsben volt, a hadi
tanács meghagyta neki, hogy indítson vizsgálatot, s büntesse meg a tetteseket. Ez meg is törtónt. Legalább a haditanács ezt jelenti 1696. október 20 ikán kelt l e i r a t ában, de ugyani tt azt is megírja, hogy a bajoknak legfőbb oka a budai polgárok illetlen viselkedése és dölyfössége.
A hadi tanács ezen l e i r a t ánál nagyobb örömöt keltett azon intézkedése, hogy az összes katonaságot az eközben elkészült várba és kaszárnyákba rendelte. Íly módon a lakosok a legkeservesebb nyűgtől megszabadultak.
Forrás :Vasárnapi Újság 52 ,évfolyam 1905 szeptember 24
Wikipédia:
Bösinger Ferenc Ignác (más néven Pösinger) (1660 körül - Buda, 1707) Buda első, török hódoltság utáni bírája (polgármestere) volt, eredeti foglalkozása szerint patikus. 1680 körül érkezett Bécsből Budára az első telepesekkel és testvérével, Farkassal. 1687-ben alapította meg patikájátAz Arany Egyszarvúhoz néven a Dísz téren. Ez később az Arany Sas nevet kapta. Fiókpatikát is működtetett a Vízivárosban Fekete Medve néven. Többször bíróvá választották, előbb 1695-98, 1701-2 és 1703-5 között. I. Lipót magyar királytól nemességet kapott. Több földbirtokot is szerzett, köztük azt a területet, amin felépítette majorját, amit róla később Pösingermajornak neveztek el. Fogadót is nyitott 1700 körül, Arany Sas néven, ami szintén a Vízivárosban működött. Mivel meggazdagodása igen gyors volt, ezért a városi vagyon hűtlen kezelésével is meggyanúsították. 1699-ben patikáit és földjeit eladta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése