ELEINK A BORRÓL.....

JAVALJA AZ  ISKOLA A BORIVÁST!!!

Melyik az az iskola, amely ilyen szimpatikus tanácssal szolgál? Melyik volna, ha nem ama híres salernói, amely a középkortól kezdve napjainkig felnyúlólag ellátott bennünket a legmegszívlelendőbb orvosi tanácsokkal. Magyar őseink egyébként a borital dolgában széleskörű tapasztalatokra támaszkodhattak. Ismerték ők a bor hatását és ha a heteken-hónapokon át tartó vendégeskedések nem is voltak mentesek holmi túlzásoktól, a magyar ember tudott ésszerűen inni. Sokat mozgott a szabadban, erősen zsiros, fűszeres ételekkel táplálkozott, ezekhez pedig elcsúszott a könnyű bor, jókora kortyokban, hiszen a mámort

amúgy is eloszlatta a friss levegő, amelyben több részük volt az ősöknek, mint az utódoknak.

    A megbízhatatlan víznél is egészségesebb volt a könnyű bor, amelyet nemzedéken át megszokott a magyar ember szervezete. Aki soha nem iszik alkoholos italt, azt egy pohárka bor is megrészegíti, nagyobb mennyiség pedig sírjába viheti. A rendszeres borivás a magyar ember szervezetét „alkoholizálta," azaz ellenállóvá tette a kisebb mennyiségű alkohol káros hatásai ellen.     

                                    Nincs mulatság bor nélkül Budán  (1910 körül)

     Óvakodjunk tehát magyar eleinket szigorúan elitélni azért, mert Anonymus szerint magnum aldumast csaptak; mert a sankt-galleni kolostorban hangosan mulattak és mert krónikáink szerint II. Béla „nagyon sok bort ivott." Ha mindezt a borkedvelést  nem tartotta volna féken egy józan ösztön, a magyar faj elkorcsosodott kretineket tudna csak felmutatni, holott az ellenkező az igaz: a magyar faj testben-Iélekben egészséges egyéneket termel mainapiglan.

     Nem mindenütt értik a mértékletes ivás művészetét. A sajnálatraméltó gyárimunkás hitvány pálinkával mérgezi magát és utódait, a német diák az értelmetlen Frühschoppen-nél ostobán butitja magát  sörrel, a prohibiciós amerikai pedig válogatás nélkül önt magába mindent, aminek szesz-szaga van.

A régi magyar ember, amint említettem, ösztönszerűen megismerte a határt, meddig szabad elmennie. Meg aztán állta az iskola parancsszavait. Persze nem minden magyar ember jutott el a salernói iskolába, a salernói iskola aranyszabályai azonban eljutottak minden valamirevaló műveltségű magyar emberhez. A Régimen Sanitatis Salernitanum ékes hexameterekbe volt szedve és szájról-szájra, apáról fiúra  szállott ebben az országban, ahol minden valamire való ember tudott latinul.  Még meg is szaporították a verseket. így pl. az

egyik leggyakrabban citáltat nem olvastam sehol sem:

                   Post coenam stabis, aut passus mille meabis.

Magyarul:

                Ácsorog, aki evett, vagy lép egyezerét!

                                        Ivócimborák  1910 körül  a Tabánban

A salernói iskola aranyszabályainak olyan nagy volt a népszerűsége, hogy Felvinczi György, a derék kolozsvári tudós lefordította őket és 1694-ben Lőcsén kinyomatta. Ez a fordítás aztán Kolozsvárt 1770-ben: majd 1776-ban is megjelent a fordító neve említése nélkül. Felvinczi György nagyon lekiismeretesen fordított, sőt talán túlságosan is. Nyilván a legjobb szándékkal azt hitte, hogy csak használ vele, ha embertársainak az egysoros latin verset négy-öt sorban magyarázza el. Épen ezért az eredeti mellett én inkább csak a magam szerény egyszerű, de térfogatban az eredetihez alkalmazkodó fordítását citálom.

           Nézzük tehát mit javai az iskola a borról. Itt van pl. egyike a legnépszerűbb latin szállóigéknek:

                Iliter prandeiulum sit saepe parumque bibendum.

Magyarul:

                 Gyakran s kortyunként iszogatva, jó az ebéded.

Egyáltalán bajok lesznek, ha az ember evés közben nem iszik, ami latinul így hangzik:

              Ni tu saepe bibas et rebibando bibas!

Nyilvánvaló, hogy a magyar bibasz- (mafla, ostoba) szónak is az az etimológiája, hogy az ilyen embert még a borhoz is biztani kell: (igyál!)

További utasítást arra nézve, hogy mikor kell inni, ez a sorpár tartalmaz:

                  Si tibi serotina noceat potatio; vina

                  Hóra matutina rebibas et erit medicina.

Magyarul:

              Ártalmadra vagyon késő estén a borocska:

              Gyógyszerré válik, reggel időn, ha iszod.

A boros disznótor ajánlatos voltára is céloz az iskola, mondván:

                 Est caro porcina sine vino pejor ovina;

                  Si tribuas vina, tunc cibus est medicina.

Magyarul:

Sertés jó kupa bor nélkül rosszabb a ju'husnál

Ám ételt s gyógyszert nyersz benne leöntve itallal. A vörös bornak meg vannak a maga rossz tulajdonságai:

         Si vinum rubeum nimium quandoque bibatur.

         Venter slipatur, vox limpida turpificatur.

Magyarul:

            Bort, ha vöröst iszogatsz, gyomrod s torkod berekeszti.

 Az italtól elvárhatók a következő tulajdonságok:

                     fortia formosa, fragrantia, frigida, frisca....

 Azaz a bor legyen erős, szépszínű, zamatos, behütött és frissen

szökellő! Izabella királynő és János Zsigmond, úgy látszik,  különösen tiszteletben tartották ezt a szabályt, mert az  egykorú Forgách Ferenc nagyváradi püspök nem  győzi őket korholni jegesbor kedvelésükért. Szerinte Erdély minden bajának forrása a jeges bor volt. Volt is idő, amikor orvosi körökben kigyót-békát kiáltottak a boritalra, mint amelynek nincs szerepe a gyógyászatban. A bökkenő csak ott van, hogy akármilyen nagyot haladt is a hygiene, vannak olyan népszerűségükben népszerűtlen betegségek, mint az influenza, spanyol-nátha és náthaláz, amelyeknél megáll a tudomány. Nem tudjuk honnan jönnek, nem ismerjük az orvosságot ellene. És egyszerre csak előkerül a bor! Tessék csak a házi orvos urat megkérdezni, hogy a jelentkező náthaláz ellen nem a legjobb  antidotum-e egy kis fiaskó szamorodni árán megszerzett Nobelspitz?

Sejtette' ezt az iskola, amikor lépten-nyomon megmagyarázza, mint válik gyógyszerré a bor. És ma is ott vagyunk a borkuránál. Csak azt ne higyje senki, hogy a salernói iskola és mai korunk közötti időben intuitív elmék nem jöttek volna rá a borkura kiválóságára  . . . Bizony rájöttek, aminthogy részletesen kifejtette a maga borkurájának helyességét a tudós humanista Kassai Dávid Zsigmond, aki 1580-as években Brassóból ilyen levelet írt Kovacsóczy Farkasnak, a Báthoryak híres kancellárjának:

„Egészséges koromban — írja az ágynak dőlt Dávid — mindig sajnáltam, hogy nemcsak hogy nem tudom a vizet meginni, de mind jobban válogatok a

borokban. Bárcsak a beteg embernek is az volna a diétája, ami az egészségesnek! Megjegyzem, hogy én jelenlegi állapotomban nem élvezetből hanem orvosság gyanánt iszom a bort. És kiróhatná fel a betegnek, ha szereti az orvosságot szedni? A vízivás természetes valami, amiből az következik, hogy inkább az egészségeseknek, mint a betegeknek való. A bort viszont a vízözön után azért adták az istenek az embereknek, hogy üdülésükre és orvoslásukra szolgáljon. Nyilvánvaló, hogy főképen a betegeknek való. Az egészséges embernek nem kell sem orvos, sem orvosság.

Ezért intette már Pál apostol is Timotheust:

— Bort igyál, mert nem jó a gyomrod és gyakorta beteg vagy! Erre bizonyára azt mondod, hogy az apostol nem épen édes bort ajánlott. Értem, de nem ajánlott savanyut sem. Olyan bort kell inni, amely a bágyadt természetet felélénkíti, aminthogy az édes bor engem egész testemben felfrissít. Ne igya ezt, akinek nincs, én azonban kellő mennyiségben hozzájuthatok ahhoz, ami gyenge testemnek a legegészségesebb.

“Bizony szittya nép vagyunk és így szeretnünk kell a bort. Ami pedig Pompeius példáját illeti, aki  inkább meghalt volna, semhogy Lucullus módjára dő-

zsöljön, megjegyzem, hogy a példa nem találó, mert  Pompeius is hajlandó lett volna mindenre, ha olyan  borzalmas kólikában szenvedett volna mint én.

Mégis, sajnos, sok vizet kell innom, hogy megszabaduljak a makacs belső nedvektől. E vizek bámulatos hatását tudják prédikálni az orvosok, én azonban csak undorral tudok vizet nyelni. Utána sört iszom ..."

   íme, így írt a tudós Kassai Dávid ötödfélszáz év előtt. Azóta, higyjék el nekem, nagy dolgokban nem sokat változott a világ. A bor pedig nagy dolog. Tudták ezt a régiek, a fentieken kivül elmondván, hogy borban az igazság, elénekelvén, hogy felfelé megy benne a gyöngy. Azt azonban nem tudták, hogy a borban vitamin is van. Ez a bornak legnagyobb modern dicsősége. Tessék csak megkérdezni a házi orvos urat. Szóval a boritalt még mindig javalja az iskola ...

A híres tabáni Albecker vendéglő pincéjében.....

Csodálatos dolog, hogy a bor iránt jó indulattal viseltetnek azok is, akik nem valami nagy barátai az alkoholnak. Dóczi Lajost pl. bizonyára senki sem vádolta alkoholizmussal. Már pedig ő vele esett meg. hogy ezelőtt vagy ötven esztendővel a pesti Kávéforrásban az akkori írókiválóságok asztalánál ülvén, tréfából egy bordalt rögtönzött, amely Jó a bor, jó a bor címmel és kezdettel névtelenül megjelent a „Borsszem Jankó"-ban. Innen valaki kizenésítette, a dalárdák felkapták, dalgyűjteményekbe bevették, elszavalták,- úgyhogy Dóczi azon vette magát észre, hogy van egy műve, amely népszerűbb a ,,Csók"-nál és „Faust" for d í t á s á n á l, csakhogy senki sem tudja, hogy ő a szerzője. Hosszú évek multával — 1890-ben kiadott költeményes kötetében — szögezhette le csak, hogy ő a szerzője a lendületes kis dalnak, amely így végződik:

                                                                  Jó a bor, jó a bor,

                                                              Mindig jó az kincsem!

                                                         Rossz a bor csak egy esetben:

                                                               Akkor, mikor nincsen.

                           Forrás:dr Siklóssy László: Gyorskocsin Erdélyben 

BÜN ÉS BŰNHŐDÉS A RÉGI TABÁNBAN ANNO 1686-1708: NEMI ERŐSZAK ÉS TÁRSAI(18+)

Reinold (Renolde) Ker. János milánói születésű, 40 éves, nős és családos polgárt, a Máriaképhez címzett budai fogadó tulajdonosát, a tanács 1689 vége felé őrizetbe vétette azzal az indokkal, hogy Merkl kovács mostohalányával, az alig 14 esztendős Katával fajtalanságot követett el. A gyanúsított az udvari kamarához és az igazgatósághoz fordult, tiltakozva a vád ellen. Igaz, hogy a lány Belgrádban egy ideig szolgálatában állt, de a dobosokkal folytatott titkos paráználkodása és lopás miatt elbocsátotta. Erre az anya kitalálta, hogy viszonya volt vele, és hogy ő, holott jó férj és atya, a leányt „von vorne vnd hinten gebraucht"; ilyesmi igazán eszébe sem jutott. A kamara és az inspekció is Buda hatóságát bízták meg a processus inqui-sitorius lefolytatásával. A bírósági és „jóságos" kihallgatást a tanúk és a leány vallomása alapján „in puncto aduiterii, coactae libidinis et peccati contra naturalem usum", tehát három főbenjáró bűncselekmény gyanújával vezették le. Reinold előbb csak annyit ismert el, hogy a hajón közös kabát alatt aludtak, mert szűk volt a hely; később a tanács előtt beismert 3—4 közösülést, de kitartott amellett, hogy nem élt kényszerrel, és nem hátulról végezte; a szembesítés után végül bevallotta, hogy a leányt „auch von hinten her an gehörigen Orthe gebraucht hate". A tanács ítélete a Praxis Criminalisnak tűzhalállal, karddal, száműzéssel fenyegető szakaszaihoz képest enyhe volt, mert a fogadóst csak kiskorú leánnyal hátulról véghezvitt közösülésért (házasságtörésért és erőszakért nem!) büntette meg 100 dukátra azzal, hogy lefizetéséig őrizetben marad.

   Igaz viszont, hogy a vád tár-hat alkalommal közösült tehénnel, ebből kétszer józan fővel. Kérdésekre kijelentette, hogy mindig ugyanaz a tehén volt, és az állat gazdája, a magyar Miklós érte tetten. A város felterjesztése főleg a rabtartási költségek miatt sürgette az ítéletet, mert Lukács már több mint fél éve volt fogságában.A döntést nem ismerjük, de nem lehetett nagyon könyörületes. Két évvel később az udvari kamara az adminisztráció előterjesztésére a Pr. Cr. 73. c. alapján arra ítélte a székesfehérvári Weinreich Gottfridet, hogy kard által veszítse életét, majd hamvait szórják a szelekbe a kutyáéval együtt, amellyel vétkezett.

    Vérfertőzésre is csak egy esetet találtam. Kirnzl fuvaros felesége egy évnél hosszabb ideig csavargott sógorával, ezért incestus gyanújába esett, s ezt be is vallotta. Bár a Pr. Cr. 74. cikke szerint testi fenyítés és örökös száműzés várt volna reá, Kollonics bíboros és a helyi papság közbenjárására csak egyházi büntetéssel sújtották: vasárnap a mise idején gyertyával kellett a templom kapuja előtt állania. Az enyhe ítéletben alkalmasint része volt annak is, hogy férje hajlandónak mutatkozott a hűtlen asszonyt visszafogadni. Az erőszakos nemi közösülésre is kevés adatunk van. Az egyik esetben Burckhardt Rózsa Anna 12 éves cselédlány vallott gazdájára, Albich Kristóf hivatalszolgára, hogy családja távollétében ledobta az ágyra, és elvette ártatlanságát. Buda tanácsa szemlét rendelt el, melynek során az esküdt bába megállapította, hogy a leány érintetlen. Kiderült, hogy amit a vérzésről elmondott, azt csak mostani gazdasszonyának elbeszéléséből tudta meg. Mivel a vádlott tagadott, a lány vallomása ingadozott, s a szemle is ellene szólt, a felfüggesztett Albichot ismét visszafogadták szolgálatába. Ha férjes asszony volt a sértett, a városi hatóság arra is törekedett, hogy a családi békét helyreállítsa. Ezért bocsátotta el Kirchhofernét, akit egy franciával értek tetten; a felek vallomása szerint a nemi erőszak csak a kísérletig jutott el, ezért Pest tanácsa megelégedett a férfi 50 forintra való megbüntetésével.Végül említést érdemel egy anekdotának is beillő eset. Scheibelhofer Jakab szolga a budai szőlőhegyen sétáló polgári házaspárt azzal rémítette meg, hogy jönnek a kurucok. A férj gyorsan elbújt, az asszony azután engedett a támadó akaratának; az úgy érte el célját, hogy megfenyegette: ha nem áll kötélnek, 15—20 kuruc megy majd végig rajta, Kedvét kitöltvén, még ki is fosztotta a polgárokat. ítélete sajnos nem maradt fenn, de alig hinném, hogy a város méltányolta leleményességét; annál kevésbé, mert a fogságban beismerte tettét.

Bűn és bűnhődés a régi Tabánban eddigi részei:

1./ Tolvajok és orgazdák

2./ Istenkáromlók és boszorkányok

3./ Házasságtörők

4./ Emberölés

5./ Hitvesölés

6./Kettős házasság
7./Nemi erőszak és társai

Következő rész: szerkesztés alatt

Forrás: Bónis György :Buda és Pest bírósági gyakorlata a török kiűzése után 1686-1708

SZÜRET SÖRREL ,AVAGY MIÉRT ISZNAK A BUDAIAK INKÁBB BORT?

Érdekes az a lelkiállapot, amelybe a megrögzött borivó kerül, ha itala veszen­dőbe megy. Ilyen lelki trauma érte a budai polgárokat, amikor az 1300-as évek elején Róbert Károly a cseh Vencellel mérkőzött a magyar koronáért. Az ostromolt Buda Vencel pártján állott, s minthogy Károly nem tudta megvívni a falakat, hogy kicsalja a várvédőket, hadait a szőlő és a gyümölcsösök kivágására küldte.

A borzalmas látványt nem sokáig nézték tétlenül a kardos budaiak; kirohantak a Fehérvári bástyán, és a kifosztott pincék borának élvezetétől harcképtelen ostromlókat megfutamították. Károly csele tehát a visszájára sült el, de a szőlő kiirtása súlyos következményekkel járt. Szomorú szüret várt a budaiakra, akik bor híján bosszúra vágytak, s iszákos lelkülettől hajtva még a pápával való szembeszállástól sem riadtak vissza.

A pápa ugyanis Károlyt segítette és az ellenpárti Budát átok alá helyezte. Peturmann a Vencel-párti városbíró jóféle cseh sört fizetett a szomjúhozó polgároknak, akik feloldozták magukat a pápai átok alól, s felszólították a plébánosokat a szentségek kiadására. Mivel azok többsége vonakodott engedelmeskedni, néhány renitens pap segítségével ők maguk vetették egyházi átok alá VIII. Bonifác pápát. Az ünnepélyes szertartáson többen tökrészegre itták magukat, mások élvezettel tapogatták a színültig telt billikomok és az utcalányok elegáns gömbölyűségeit: a nemes bosszú százféle kéje bizsergette őket. A híres budai veres helyett a híg aranynak becézett ser is megtette, „rút kurrogást téve a belekben hosszasan megkotlódott emésztetből”.

Amikor a hangyaszorgalommal és makacs eltökéltséggel sört vedelő Vencel király és csehei visszatértek Prágába, láncra verve magukkal vitték a hivatalától megfosztott, Károly-hívő rektort. Wérner fia Lászlót. Az vagy három év raboskodás után megszökött, és párthívei segítségével az éj leple alatt bejutott a Várba, hogy leszámoljon ellenségeivel. Több polgárt azonnal felkoncoltak, Peturmann anyaszült meztelenül menekült el, két barátját viszont ló farkához kötve végezték ki, a hitszegő papokat bilincsben küldték az esztergomi érsek börtönébe.

A bevonuló Károly király pedig jóféle szerérmi borok csapra verésével engesztelte meg a polgárokat, ám annak a régi seres szüretnek az emlékét még sokáig őrizték az adomázó budaiak.

Forrás: serteperte.blog.h

Bűn és bűnhődés a régi Tabánban eddigi részei:1./ Tolvajok és orgazdák
2./ Istenkáromlók és boszorkányok
3./ Házasságtörők
4./ Emberölés
5./ Hitvesölés

6./Kettős házasság

Következő rész:

Forrás: Bónis György :Buda és Pest bírósági gyakorlata a török kiűzése után 1686-1708

Read more: http://tabananno.blogspot.com/2012/01/harom-nagy-hitvesolesi-ugy-fordult-elo.html#ixzz1j2K9rrzY

TABÁN FOTÓK A FORTEPAN.HU-N

                                   Kömüves utca 1930 körül

                                   Madártávlat a Gellérthegyről

                               Hadnagy utca   1932 előtt


ÖSSZESEN 35 KÉP ITT TEKINHETŐ MEG.

BŰN ÉS BŰNHÖDÉS A RÉGI TABÁNBAN ANNO 1686-1708 /6: KETTŐS HÁZASSÁG

Ennek a bűncselekménynek több esete azzal az ellentmondásos helyzettel függ össze, hogy HL Ferdinánd törvénykönyve és a korabeli jogszabályok is súlyosan büntették a bigámiát, viszont a bíróságnak számolnia kellett a protestáns konzisztóriumok bontóperes gyakorlatával, ha nem akart elszakadni a magyar jogélet realitásától.

 Így a Budáról és Pestről ismert egyik esetben sem került sor a Praxis Criminalisban rendelt kard általi halálbüntetés kiszabására.

Az első ismert vádlott Vicsay Istók református magyar. Buda az adminisztrációhoz terjeszti fel vallomását, és megjegyzi, hogy a Pr. Cr. szerint halált érdemelne, ám az adott esetben ezt nem lehet kiszabni. Gyakori ezen a vidéken, főleg kálvinisták között, hogy valaki elbocsátja első feleségót „per repudium", és bizonyos összeg lefizetése mellett (?) mást vesz nőül; így Vicsay nem rosszhiszeműen járt el, Javaslata, hogy válasszák el második feleségétől, térjen vissza az elsőhöz, a büntetést pedig az egyházi felsőség rója ki rá. Az adminisztráció már nem méltányolta a magyar viszonyokat, és az udvari kamarának abban az értelemben tett javaslatot, hogy a férfit kard általi halállal, a második asszonyt pedig pellengérrel és száműzéssel sújtsák. Felsorolta azokat a tényeket, amelyek a férfi és a második asszony tudatosságát bizonyítják. A kamara az asszonyra nézve így is döntött, de a férfi büntetését együgyűségére és a kálvinista szabályok hiányos érvényesülésére való tekintettel öt évi, bilincsben végzendő kényszermunkára enyhítette a császári hajóhadnál vagy erődítésnél.

   A másik bigámia-ügy, Gall János György budai mészárosé, valóságos tengeri kígyóvá dagadt. Gall nem volt már fiatal ember, amikor a tanács elé került; eredeti lakóhelyén, Mannheimben 1669-ben nősült meg először. Minthogy azonban szívesen járt más nők után, és korosodó feleségétől meg akart szabadulni, széltében kezdte híresztelni, hogy az asszony  boszorkány. Nem átallotta  azt sem, hogy ezen a címen az ottani konzisztóriumtól ágytól és asztaltól való elválasztást, a tanácstól pedig feleségére halált kérjen. Ehelyett a mannheimi bíróság őt ítélte el házasságtörésért, előbb kétszer becstelenítő büntetésre, majd a városból való kiseprűzésre. Azt már nem tudta megakadályozni a jeles tanács, hogy egy Plank Margit nevű fiatal lányt magával ne vigyen. Magyarországra jővén Gall elhallgatta házas állapotát, és Maroson feleségül vette a szeretőjét. Nem sokkal Buda felszabadulása után megtelepedett a városban, békén folytatta mesterségét, házat is szerzett, s az új asszonytól négy gyermeke született. De balszerencséje a városba hozta egy volt polgártársát, s ez sietett őt bevádolni a tanácsnál. A magisztrátus 1695 elején börtönbe vetette a házaspárt, és lefolytatta a büntetőeljárást. Gall mester a kérdőpontokra következetesen azt válaszolta, hogy nem bűnös a kétnejűségben, mert az első asszony boszorkány volt, nem feleség. Német birodalmi priuszát természetesen elhallgatta, de a városbeszerezte az iratokat Mannheimből, és megtette javaslatát az ítéletre.Ezzel kezdődött a „furfangos mészáros" budai kálváriája; házastársát két polgár kezességére szabadlábra helyezték.

A tanács javaslatát az adminisztráció (talán módosítva) továbbította Bécsbe; a hazai anyagban csak az utóbbi maradt fenn. A mannheimi előzmények és a kötelék fennállása alapján megállapította, hogy Gall a Maroson hamis tanúk jelenlétében kötött házasságért a Carolina 121., a Praxis Criminalis 77. cikke és Carpzov tanítása alapján kard általi halált érdemel. Ágyasát mint adultérât testi büntetéssel és száműzéssel, a tanúkat pedig a lex Cornelia de falsis értelmében börtönbüntetéssel kell sújtani. Az udvari kamara határozata azonban késett. A városi tanács és az adminisztráció nem győzte sürgetni a döntést; hivatkoztak a hosszú fogság következményeire, egyrészt a költségek növekedésében, másrészt a halálbüntetés lehetőségének — az osztrák jog szerinti — elenyeszesében. 1696 februárjában az ügyben nyilatkozni hivatott új udvari kamarai ügyésznek, Hoche-nak küldött szerencsekívánatokhoz a Gall-ügy és egy másik per elintézésének sürgetése járult. Végre az udvari kamara meghozta ítéletét: Gallt a kiállott egy év és egy napi fogságra tekintettel 4, feleségét 2 évi kényszermunkával sújtotta, a bűntársakra nézve pedig vizsgálatot rendelt. A tanács kihirdette az ítéletet, de — nyilván a költségek miatt — rögtön megengedte Gálinak, hogy egy időre hamzsabégi gazdaságába mehessen, és így gyermekeit eltarthassa. Csak közel fél év után, az adminisztráció utasítására hozták vissza a börtönbe. Az asszony kitöltötte két esztendejét, ezután szabadult, és kitiltották a városból, férje azonban továbbra is a kegyetlenkedő Gnestel törvényszolga kezén maradt. Igaz, ezt az ütlegelés megismétlődése miatt elbocsátották, de kevés túlzás lehet Gall későbbi panaszában, hogy hat évi fogsága alatt tizenháromszor verték véresre, és hallását is elvesztette.Az utolsó félesztendőben az adminisztráció engedélyével bilincseitől eltekintve szabadon közlekedhetett a Várban. Az udvari kamara végre elengedte büntetésének utolsó hónapját, de ennek sem vette hasznát, mert a városi tanács láthatóan elszabotálta a rendelkezés végrehajtását.

A Gall-ügy még a büntetés kitöltésével sem ért véget, A tanács nem sokkal utóbb, 1700 márciusában utasítást kért az adminisztrációtól, mert a mészáros tovább folytatta együttélését feleségével, ez pedig  a mintegy ezer forint értékű közszerzeményből való kielégítéséig nem hagyta el a várost. Csak negyedévi töprengés után találtak megoldást; addig a mészárost mindenesetre újból őrizetbe vették, ezúttal a strázsamesternél. Az adminisztráció előlegezett egy évi házbért, lépéseket tett a svábországi követelések behajtására, és meghagyta az. asszony kifizetését, még az árvapénzek rovására is. Plank Margit most már bizonyos összeg birtokában, békeesküt tévén, elhagyta a várost, s egy hét múlva Gallt is kiengedték a fogságból. De korai volt a magisztrátus öröme, hogy megszabadult tőle. A „furfangos mészáros" ugyanis folytatni akarta mesterségét, s ebben támogatta az adminisztráció is. A budai mészáros céh és a város ünnepélyesen tiltakozott, sőt a magyar kancelláriától (egyelőre hatástalan) tiltó parancsot is eszközölt ki ellene.Ezzel az akciójával — ha lehetett — még rosszabbul járt. Gall elindult Bécs felé, és már 1701 tavaszán ismét együtt élt Plank Margittal Magyaróvárott. A visszaeső bűnöst hiába kérte ki a tanács az ottani hatóságoktól. Bizonyára neszét vette az üldözésnek, és nyáron  már felségfolyamodványt nyújtott be, amelyben Bösinger polgármester és a budai magyar mészárosok ártatlan áldozatának tüntette fel magát. Minden vagyonát elvették — írta — , selymának, tolvajnak, boszorkánymesternek szidalmazták, sötét börtönbe csukták hat évre, össze-vissza verték. Kérte a javaiba való visszahelyezését és még elégtételt is, hiszen ő mindvégig ártatlan volt: első felesége nem asszony, hanem boszorkány.  Az udvari kamara kihallgatta a Bécsben időző Bösingert, de Gálinak nem adott hitelt; a panaszt az adminisztrációnak adta ki, és figyelmeztette a bigámiába való visszaesés veszélyére. Csak annyit kívánt, hogy ha Budán ismét kézrekerülne a házaspár, Bösinger ne vegyen részt a jogszerűen folytatandó ítélkezésben.

Még egy esztendőbe telt, amig Gall rájött, hogy a boszorkányváddal nem ér célt. Az is lehet, hogy megunta  Plank Margitot, és ifjabb menyecskéhez pártolt. 1702 augusztusában mindenesetre már azon a címen kért teljes visszahelyezést a királytól,  hogy a második asszonnyal nem akar többé együtt élni, csak „tűrhetetlen paraszti tudatlanságból" kötötte második házasságát, és error iurist követett el. A beadvány most is megjárta a szokott utat; Buda tanácsa már éppen elosztotta a Gall-ház vételárát, és élesen ellenezte az infamia iuris notata személynek vagyonába és mesterségébe való visszahelyezését. Az adminisztrációnak mégis számot kellett adnia a mészáros lefoglalt ingóságairól. Ezzel eltűnik szemünk elől a ravasz ember, aki a jog útvesztőjében bujkálva nemcsak életét, de vagyonánakegy részét (a hamzsabégi gazdaságot) is meg tudta menteni. Rajta kívü még két férfi marasztaló ítélete maradt ránk, mindkettő Pestről. Császár Jurkó pontosan megismételte Gall cselekményét: első feleségéről hallgatva másodszor is házasságra lépett. Beismerése alapján mind a városi tanács, mind az adminisztráció halálbüntetést javasolt, a Pr. Cr. ide vonatkozó cikkét alkalmazva. De az udvari kamara őt is csak négy évi közmunkára ítélte vasban. A másik vádlott, Kerner János kőszegi mészáros még olcsóbban szabadult. Első feleségét, egy pap szolgálóját az esküvő után elhagyta, később elvett egy másikat. Az első asszony azonban hírét vette, és utána jött Pestre. Mivel késznek nyilatkozott vele együtt élni, a tanács megállapította, hogy életét eljátszotta ugyan, de a papság közbenjárására csak hat heti közmunkára ítélte a templomnál. Még ezt sem töltötte ki, mert a plébános ismét közbelépett érdekében; jó két heti munka után, békeeskü mellett az első asszonnyal távozott Figyelemre méltó, hogy a megbocsátás a Pr. Cr. szerint csak a házasságtörésnél csökkentette a büntetést, a bigámiánál nem ; a tanács itt az analógia segítségével enyhített.

A többi hasonló ügyben nem hoztak marasztaló ítéletet. Lintner János kőműveslegényt, aki Franciaországba ment, és tíz évig nem vett hírt első feleségéről, bizonyára felmentették. Vallomása szerint a holtnak hitt asszony felbukkanásakor második feleségét kielégítve elbocsátotta, és visszatért az elsőhöz. Mayr Simon, akit állítólagos leánya, a gyermekülésben gyanús Mayr Borbála vádolt kettős házassággal, keresztlevelével igazolta, hogy nem azonos az atyával; a nőt megkövetésre, a hírt továbbadó fuvarost pénzbüntetésre ítélték. A váci Bogyó Istvánnét, egyébként szegény csallóközi nemes leányát, a Horvát Jurkó pesti mezőőrrel kötött második házasságért biztosan elítélték volna, ha a váci vikárius ki nem kéri. Ez hivatkozott a megbocsátás enyhítő hatására is.Végül a két néven is szélhámos-kodó Piernbaum György himbergi ember, és később Boldizsár újlaki telepes a kettős házasság miatt kiszabandó büntetést szökés útján kerülte el.

Bűn és bűnhődés a régi Tabánban eddigi részei:

1./ Tolvajok és orgazdák

2./ Istenkáromlók és boszorkányok

3./ Házasságtörők

4./ Emberölés

5./ Hitvesölés

6./Kettős házasság

Következő rész: Nemi erőszak és társai

Forrás: Bónis György :Buda és Pest bírósági gyakorlata a török kiűzése után 1686-1708

"RÁCVÁROSI" HANGULAT KOLÓVAL ZORÁNTÓL

KOLÓ                                                        

Amott jöttem én a földre                      
Itt maradtam mindörökre
Megszerettem, amit kaptam
Szívem ide láncol
Néha el is fenekeltek
Megöleltek, felemeltek
Barátomnak azt fogadtam
Aki velem táncol

Voltam én már jöttment, mindenféle szerzet
Az egyik jelző megsebzett, a másik örömet szerzett
Akármilyen nyelven értenek a szentek
Valahogy a végén majdcsak eltemetnek

Itt teremnek a szép lányok
Mindegyiknek megbocsátok
Hadd üljön a más ölébe
Ha a kedve tartja

Fiamat a legszebb adta
A lányomnak is szép az anyja
És ha mégis más az apja
Hát a lelke rajta

Voltam én már jöttment, mindenféle szerzet
Az egyik jelző megsebzett, a másik örömet szerzett
Akármilyen nyelven értenek a szentek
Valahogy a végén majdcsak eltemetnek

Nem tartozom senkinek se
Vagy ha mégis, elfelejtse
Megkapja a túlvilágon
Őrzi azt az ördög

Legyen vendég asztalomnál
Legyen nála jó nagy kanál
Édesanyám tanította
Amit beletöltök

Amikor a banda ezt a kólót játssza
Mosolyog az isten, közénk áll egy táncra
Akármilyen nyelven beszélnek a szentek
Lehet, hogy a végén ők is beneveznek

Amikor a banda ezt a kólót játssza
Mosolyog a jóisten, közénk áll egy táncra

TABÁNI LÁTKÉP A GELLÉRTHEGYRŐL 1810 KÖRÜL

BŰN ÉS BŰNHÖDÉS A RÉGI TABÁNBAN ANNO 1686-1708 /5. :HITVESÖLÉS

Három nagy hitvesölési ügy fordult elő a tárgyalt időszakban, véletlenül mind Pesten. Ezek azonban nemcsak büntetőjogi szempontból jelentősek, hanem Pest tanácsának korán jelentkező önállósulási törekvéseit is bemutatják. A Smolkay- és a Pan-ügy egyenesen férj gyilkosságnak minősül.

      1689 március közepén Pest tanácsa letartóztatta Smolkay Miklós polgár özvegyét, Sinka Ilonát „samb ihres Hurenbuben" azzal az indokolt gyanúval, hogy férjét eltétette láb alól. Társának, Fersarosy (Felsárosi?) Kis Pálnak 100 forintot adott azért, hogy ezt elvégezze. Az asszony először panasszal fordult a kamarai igazgatósághoz, s ez jelentést kért a letartóztatás okáról, majd Pest pallosjogának hiányára hivatkozva követelte a foglyoknak, a tanúk vallomásainak és a megölt polgár kabátjának (bűnjel?) kiszolgáltatását.

       A tanács azonban „lázadó engedetlenséggel" megtagadta a gyanúsítottak kiadását a kamara darabontjainak. Másnap a tanács újra összeült, s a megkérdezett Sax Simon szószóló a fertálymesterekkel együtt úgy foglalt állást, hogy a költségekre való tekintettel teljesítsék a parancsot. A tanács messzebb tekintett, a bírót és Hofrichtert kiküldte, hogy tárgyaljanak az adminisztrátorral, de már késő volt. A kamarai darabontok hadnagya szigorú paranccsal és hajdúk kíséretében jött a városházára, s a foglyokat átszállította Budára.

A kamarai inspekció aránylag gyorsan döntött az ügyben. Megállapította, hogy Smolkayné beismerte a felbujtást, Kis Pál pedig a gyilkosságot. Hivatkozott V. Károly büntetőtörvényére, a Carolinára, mely az ilyen esetekben a birodalmi törvényekkel egybehangzóan azt rendeli, hogy a gyilkosokat törjék kerékbe, s ezután fonják tagjaikat a kerékre; hasonlóképpen halálbüntetést érdemel a nő is. (A férfi a Pr. Cr. 70. cikke szerint is bérgyü-kosnak, asszasszinnak minősült, és kerékbetörést vont magára, a nő pedig a 65. cikk szerint halállal kellett hogy lakoljon.) Mégis — ez enyhítés ! — azt javasolta, hogy a tettest végezzék ki karddal, és azután fonják a kerékre, a nő pedig ugyanígy haljon meg, és testét a vesztőhelyen temessék el. Mielőtt azonban az udvari kamara legfelső fokon meghozhatta volna ítéletét, a magyar kancellária beavatkozott az ügybe, és Werlein szerint orvul (subreptitie) kegyelmet eszközölt ki az asszonynak. Az inspekció tanácstalan volt, de arra mindenesetre utasítást kért, hogy Kis Pált alulról vagy felülről haladva törjék kerékbe. (Az utóbbi volt az aránylag irgalmasabb mód.) A döntés azonban késett, közben biztosítani kellett — hatósági zár útján — az özvegy ingóságait, kivéve négy disznaját, melyek eladási árából fedezte az inspekció a felszaporodott (100 forintot meghaladó) rabtartási költségeket.46 Végre decemberben az udvari kamara „ratifikálta" a kegyelmi elhatározást, és elrendelte Kis Pál kivégzését. Most azonban az a nehézség merült fel, hogy a várparancsnok ezt még a kamarai igazgatóságnak sem akarta megengedni. Utolsó adatunk arról tanúskodik, hogy Smolkaynét reverzális mellett szabadon bocsátották, Kist pedig a joghatósági vita eldőltéig vasban tartották.

Az ügynek nemcsak az a tanulsága, milyen bonyolult módon ütköztek össze a különböző hatáskörök és törekvések egy főbenjáró ügyben. Az is kiderül belőle, hogy a kamarai igazgatóság a magyar országgyűlésen mégis csak ismeretessé vált Praxis Criminalison túlmenve a városok ügyeibenminden aggály nélkül a német birodalmi törvényeket, közelebbről a véres Carolinát alkalmazta. Ez szolgálhatott Pan Katalin halálra ítélésének alapjául is 1693-ban, bár az ügy iratai nem maradtak fenn. Pest tanácsa mari-ticidiumbsLïi találta bűnösnek, elítélte, és — a polgárság megszervezése óta elsőnek — ki is végeztette. Az atya-, anya-, hitves- és gyermekgyilkosságra a Pr. Cr. 65. cikke a körülményekhez képest többféle büntetést rendelt, a legsúlyosabb esetben kerékbetörést. Ezt jelképezte Pan Katalin kivégzésének módja: előbb jobb kezét, azután fejét vágta le a hóhér, majd a fejet és a kezet kerékre tűzte.

A harmadik nevezetes perben azt kellett eldönteni: előre megfontolt szándékkal, szándékosan vagy gondatlanul követték-e el a cselekményt. Modauer György 46 éves, schweinfurti eredetű molnár és ács, akit közönségesen csak „ezermesternek" ismertek Pesten, köztudomásúan rosszul élt a feleségével. Már a századfordulón foglalkoztatták a tanácsot perpatvaraik, és a férfinak egy Salome nevű bajor szolgálóval folytatott viszonya.1702 szeptember végén azután az asszonyt holtan találták Fót és Veresegyház között; a bal melle alatt behatoló sörét ölte meg. A férj hónapokra eltűnt, állítólag Rómában járt régen tervezett zarándokútján, és csak februárban került kézre Budán. A pesti tanács a kiadatás után a szabályszerű módon kihallgatta.Elmondotta, hogy az elmúlt ősszel Veresegyházára ment a feleségével szenet venni, magával vitte a puskáját is. Visszajövet az asszony mindegyre bosszantotta, szidalmazta, nem akart tovább jönni, mire ő haragjában bot helyett a puskával vágta oldalba. A sörétre töltött fegyver elsült, és akaratán kívül megölte a nőt. Ezután indult el a zarándoklatra. A tanács nem látta világosan az ügyet. A rossz házasélet, az asszony egyébként felesleges elvitele Veresegyházára, a menekülés az animus occidendi mellett szól, de ezt csak a tortúra deríthetné fel. Modauer értett a fegyverhez, tehát használata szándékosnak látszik, bűnössége legalább dolus indi-rectus, mert a lehetséges eredményt előre kellett volna látnia. Mindez a Carolina 137. cikke szerint már egymagában is halált érdemel, mert sem jogos védelem, sem véletlen nem hozható fel mentségül. A szénvásárlásnak tanúval bizonyított szándéka, a feleség ingerlő magatartása, és a szándéknak az eredménynél nagyobb jelentősége viszont a halálnál csekélyebb büntetés mellett szól. Ha ezeket figyelembe veszik, az eredményt nem lehet előre megfontolt vagy szándékos cselekményből származatni. Végül Pest tanácsa — bár hajlott a halálbüntetés felé — a kamarai igazgatóságra hagyta a döntést.51 Az adminisztráció biztonság kedvéért elrendelte a tor-meditate ölte meg a feleségét, a kamarai igazgatóság azt jelentette Bécsbe, hogy csak „culpam latam, quae in homicidio dolo non aequiparatur" lehet neki felróni, tettét felindulásban követte el, ezért halálbüntetés helyett csak négy évi kényszermunkára kell ítélni.52 A döntés most is elhúzódott; a a város kérvényezett, Modauer ezenkívül szitkozódott, fenyegetődzött is a börtönben.Végre októberben döntött az udvari kamara; láthatóan bizonyítottnak vette a gondatlanságot, és Modauert culposum homicidium miatt mindössze egy évi, bilincsben végzendő közmunkára ítélte. A városi tanács az adminisztráció utasítására végre is hajtotta az ítéletet.

A többi hitvesölési ügy kevésbé jelentős. Ugyancsak gondatlanságról volt szó Lehner Mihály esetében, aki beteg feleségére rácsapta az ajtót, ez elesett, majd belső vérzésben meghalt. Bár ítélet nem maradt fenn, valószínűleg felmentették, mert csak Probergerné vallott úgy, hogy a haldokló urát hibáztatta sorsáért.Wodar Sztojan vízhordó féltékenységi rohamában nyakába szúrt a feleségének, az ölési szándékot sem tagadta. Mivel az asszony nem halt meg, csak közmunkára ítélte a budai tanács, de két hét múlva felesége könyörgésére szabadon engedte.Ugyancsak enyhén bírálták el Persiza Joan rácot, aki lövéssel veszélyes sebet ejtett a feleségén; kiengedték szüretre, majd megkövetés és a gyógykezelési költség fizetése mellett szabadon bocsátották.Poller Jakabné maga mentette meg férjét hasonló cselekménye ügyében; úgy vallott, hogy a lövés véletlen volt, és már meg is bocsátotta.Ezeken kívül csak töredékek maradtak fenn a hitvesölés más eseteiről



Bűn és bűnhődés a régi Tabánban eddigi részei:
1./ Tolvajok és orgazdák
2./ Istenkáromlók és boszorkányok
3./ Házasságtörők
4./ Emberölés
5./ Hitvesölés

Következő rész:Kettős házasság

Forrás: Bónis György :Buda és Pest bírósági gyakorlata a török kiűzése után 1686-1708

TABÁN ANIMÁCIÓ 1930!!

A Facebook-on jelent meg ez a pompás  videó , mégpedig  Saly Noémi muzeológus méltatásával. Úgy látszik többen vagyunk tabánmániások, ez a pár perces animáció azt a régi vágyunkat teljesíti , hogy újra bejárjuk a köddévált egykori városnegyed macskaköves utcáit. Csak gratulálni lehet az alkotóknak!




Forrás: ingatlanmenedzser.hu

LAKCÍMJEGYZÉK ANNO 1900 TABÁN

Még csak készülőben , de máris sok érdekességet tár fel a több, mint 100 évvel ezelőtti  lakónyilvántartó , amely foglalkozás szerint rendszerezi  Tabán akkori lakóit. Kiderül pl, hogy az 1890-es évek filoxéra járványa nem csak a szőlőket pusztította ki, de a kádárokat is. A Mélypince híres Joszó cigánya , aki inkább hegedült  kedvtelésből, mint az uraknak pénzért : szintén a Tabánban lakott, az Attila krt 7-ben. Lehetne sorolni  az érdekes , mára eltünt mesterségeket is, meg azt, hogyan szorította ki a bűnözést a hatóság a Gellérthegyről: Rendőrlakásokat alakított ki a Citadellában. Ha netán valaki valamely ősét véli joggal felfedezni a nevek között, kérem írja meg .

BORBÉLY

Bőgner Márton borbély Hadnagy u 27
Cseh Károly borbély Döbrentei u 17
Herlicska (Herlitska )Lajos borbély Hadnagy u 20
Klein György borbély Fehérsas u 10
Krachtuz Ferenc borbély segéd Felsőhegy u 77
Landenberger Pál borbély Döbrentei u 8

BOGNÁR
Lovas Sándor bognár mester Árok u 33

BŰVÉSZ
Wittenhoffer Ferencz bűvész Horgony u 30

CSAPOS
Berger János csapos Naphegy u 23

CSEREPES
Kováts Ferenc id. cserepes Kereszt u 13
Bauer István cserepes Naphegy u 37
Dávid Frigyes cserepes Ív u 16

Folytatás : Tabán Anno  Irattár

BŰN ÉS BŰNHÖDÉS A RÉGI TABÁNBAN ANNO 1686-1708 /4. : EMBERÖLÉS

„Aki mást gonosz szándókkal  megöl, és így embervért ont, annak is vére ontassék." Ezzel a mondattal kezdődik a Praxis . Criminalis . 62. cikke, de rögtön utána különbséget tesz a gonosz szándékból és az  ex improviso  történt emberölés között, később pedig felsorolja a büntethetőséget kizáró és a büntetést enyhítő okokat is. Gyilkosság és szándékos emberölés között elmosódik a különbség, az ex improviso ölés fogalma is bizonytalan. A büntetőjogi elmélet kiforratlansága fejeződik ki a két város idevágó gyakorlatában, vagy inkább az udvari kamarának az ő javaslataikra hozott határozataiban.

        Mindenekelőtt egy negatívum tűnik szembe: a tárgyalt korszakban a két városban senkit sem végeztek ki emberölésért, bár az osztrák törvénykönyv a szándékos emberölést kard általi halállal bünteti. Igaz, az iratokban nincs nyoma annak sem, hogy gyilkosság történt volna.  Egyetlen ügy tényállását tekintette a két tanács gyilkosságnak, de ebben sem férhetett hozzá a tetteshez: J akosics hídvámszedő brutális megölését.   Egy dán lovaszászlós vágta le, mert a repülőhíd nem állt elég gyorsan elő ; ezután át akart rá ugratni, de a Dunába zuhant volna, ha két vincellér le nem húzza lováról. A főőrségre vitt zászlós ellen a városok felháborodva tettek panaszt Pfeffershoven tábornoknál. A nyilván felindulásban elkövetett emberölést túlozva , bűnvádi eljárás megindítását kívánták. Hangoztatták, hogy Jakosics évek óta buzgón szolgált nekik, hat gyermek maradt utána, amellett őket képviselte , így a sérelem voltaképpen őket érte. A jogszabályok önkényes magyarázata mellett a feliratot fogalmazó jogász abban is vétett, hogy a korában irányadó német büntetőjogi elmélettől  eltérően a corpus delicti kifejezést nem az emberölés tényállása értelmében használta, hanem az őrizetben levő tettesre alkalmazta. Arra gondolhatunk, hogy ezeknek a jogi fogalmaknak nem egészen helyénvaló parádéjával a jogtudatlan tábornokra akart hatást tenni.Mindenesetre tudta azt, hogy a gyilkos szándék a Pr. Cr. 61. c. 10. § 1. pontja szerint a polgári személyeknél is halálbüntetést vont maga után. Gyilkosságnak minősülhetett volna még az a másfél év múltán kiderült emberölés, melyet Michael János kovács egy ajándékba kapott hét éves török fiúcskán követett el; kikötéssel, veréssel, hideg víz rálocsolásával addig kínozta, míg belehalt. Az ítélet azonban sajnos hiányzik.

        A szándékos emberölés esetei rendszerint civakodásból származtak. Legsúlyosabban Miskó rác hajóslegény bűnhődött, aki Jován nevű barátjával Mohácsig vitte a császári követséget — az időpontból ítélve a karlócai béketárgyalásokra —, visszajövet azonban Hamzsabégnél összeszólalkozott társával, leütötte, és holttestét a vízbe dobta. Az ügy részletei nem ismertek, de súlya miatt az udvari kamara hozta meg az ítéletet; Miskót tízévi, bilincsben végzendő kényszermunkára ítélte. A végrehajtás során az elítélt áttért a katolikus hitre, ós súlyosan megbetegedett; ezért a város is támogatta kegyelmi kór vényét, majd engedélyt adott neki, hogy kb. másfél évi sínylődés után tabáni nővéréhez kerüljön ápolásra. Hasonlóan szóváltás során ütötte agyon vasvillával Papolaskovics György katolikus rác a szántóföldjén talált ortodox rácot; az eljárás során a védelemre hivatkozott. Csak az mentette meg életét, hogy egyetlen kiskorú és ingadozó tanú, az áldozat 14 éves szolgája vallott ellene. Buda tanácsa egyenesen úgy vélte, hogy casus fortuitus történt, ezért javasolta a tettesnek  évi, a dulakodásban részt vett fivérének 1 évi kényszermunkára ítélését. Az adminisztráció mint bíróság a fivért Carpzov tanítása alapján ártatlannak nyilvánította, és kezesség mellett szabadlábra helyezte, a tettes ügyét azonban az akasztófa felállításáig függőben tartotta. Valószínűleg ennek elmaradása miatt mégis kénytelen volt döntést kérni az udvari kamarától; az ítélet úgy hangzott, hogy Papolaskovics egy évi nehéz fogság után még egy esztendeig dolgozzék bilincsben. Idős apja azonban kielégítette az áldozat rokonait, ezért kérésére a kamara egy félév után kegyelmet adott a fiúnak.²Nem állapította meg az adminisztráció az ölési szándékot Nagl János halászlegény esetében sem, aki Pesten csákánnyal halálra sebesített egy szabólegényt. Mindössze 40 forintot (a polgári vérdíj összegét) kellett megfizetnie az áldozat nővérének, egyébként három hónapi vizsgálati fogság után kiszabadult. Nem ismerjük Jurkó Vuzkó ítéletét, aki az „ördögadtával" szitkozódó és az ő arcába sújtó társát halálra verte; mivel azonban a boncolás kimutatta, hogy az áldozat vízkóros volt, a tettest kezességre kiengedték  Ugyancsak hiányosak Scherardin budai tímár ügyének iratai. Eszéken összevissza verte és taposta Grossbardtot, majd a sérelemért 2 font viaszt és 2 misét ajánlott fel neki. Az egyezség után, mértéktelen evés-ivás miatt is, a sértett meghalt; az özvegy nyilván hiába keresett már elégtételt.

Mindezek az esetek arra mutatnak, hogy a szándékos emberölés, illetve halált okozó testi sértés eseteiben a kriminális büntetés mellett elevenen hatottak a hozzátartozók kártérítésre, sőt bosszúra irányuló igényei, de befolyásolta a tettes sorsát megbocsátásuk is. Jellemző Preuss Salamon budai fuvaros esete, aki italos fővel hátulról leszúrta társát, Pöffel Vencelt. Mivel az eset Schwechatnál történt, a bécsi bíróság járt el a tettes ellen, csak a tanúvallomásokat szerezte be Budáról. A tettes fogságában az ölési szándék hiányára hivatkozott. Az ítéletet, melyet nem ismerünk, befolyásolta az az információ, amely a vádlott előéletéről innen ment Bécsbe; míg az áldozat „ein zimblicher grober Mann" volt, a tettes jó magaviseletét a plébános is igazolta. Enyhítette ítélete súlyát az is, hogy az özvegy megbocsátotta cselekményét, kijelentvén, hogy „kein Bluet vor Bluet verlange", csak tartásdíj, költség és megvert szolgájának elégtétele irányában lépett fel igényekkel, melyeket a Bécsben tartózkodó szindikus tolmácsolt.  

      

   Pest tanácsa valószínűleg felmentette Rác Mihály 18 éves szolgát, aki egy inast szóváltás során — vagy mint ő vallotta, játékból — a Dunába dobott, s ezzel halálát okozta, az áldozat apja ugyanis kijelentette, hogy a bűncselekményt bizonyítani nem lehet, s ő nem kíván bosszút.

Hasonló eset történt Budán, Nidrolt vincellér feleségével, aki megkergetett egy kislányt, s ez ijedtében a Dunába ugorva belefulladt. A tanács szerint praeter intentionem elkövetett cselekményért mintegy erkölcsi elégtételt kellett adnia: hat misét mondatni a leány lelki üdvéért, és 60 napig dolgozni a Szentháromság-szobron.

A gondatlanságból okozott emberölés és a véletlen eseteit nem mindig lehetett könnyen elválasztani egymástól. A szőlőben üldögélő Mantl Lőrincnek lába között tartott puskája elsült, és megölte a háta mögött álló fiút. A budai tanács megállapította, hogy még gondatlanság (culpa) sem terheli, s a véletlenségből történt emberhalálért nem büntette meg, az őrizetből elbocsátotta.Hasonlóképpen végződhetett Gastgeb János diák hiányosan ismert ügye. Társával könyveket dobáltak egymáshoz, majd ő olyan szerencsétlenül vágta oda a papírvágókést, hogy beleállt a másik fejébe. Megítélését az is befolyásolhatta, hogy az áldozat nem akart elmenni a borbélyhoz, és csak hat hétre rá halt meg. Gondos megvizsgálás, tanácsosok és fürdősök szemléje után mentette fel Pest tanácsa a császári ellátóhivatal két szolgáját, akiknek kocsija hibájukon kívül halálra gázolt egy öt éves kisfiút.  Ugyancsak Pesten került áristomba Viskovics Tamás szolga, akinek pisztolya véletlenül (ongefehr) elsült, és megölt egy rác kislányt. Előbb kezességre ki akarták engedni, de mert még aznap kielégítette az áldozat rokonait, végleg szabadlábra helyezték.30 A gondatlanság legrészletesebb mérlegelését a kb. 16 esztendős Janiska Mihály csizmadiainas ügyében találjuk meg. Amikor a mesterek együtt italoztak, elküldték őt sörért; az előszobában egy pisztolyt talált, és üresnek hívén, az utcán elsütötte. A lövés éppen vele egykorú társát találta, aki részben az elégtelen gyógykezelés miatt belehalt. Boncolás és részletes kihallgatás után a pesti tanács — és nyomán a kamarai igazgatóság is — úgy foglalt állást, hogy a fiú „nicht ex animo et voluntate vulnerandi, minus occidendi, sondern mehrist auss vnvorsichtiger weiss", azaz vigyázatlanságból idézte elő az eredményt, így halállal (poena ordinaria) nem büntethető, csak egyéb ( extraordinär ia) büntetéssel és kártérítéssel. Mivel azonban nem teljesen „extra culpam", ezért fizessen kártérítést a rokonoknak, vagy félévig dolgozzék bilincsben. Az ítélet megfelelt az osztrák törvénynek, mely csak a szándékos emberölést büntette halállal.

Nagyon hasonló tényállással találkozunk Widtmann Ulrik, Gickelsberg ezredes lakája esetében, aki részegségében lövöldözve halálosan megsebesítette Karner molnár hét éves kisfiát. Az elbírálás azonban nem a gondatlanságra, hanem a véletlenül bekövetkezett ittasságra támaszkodott. Az adminisztráció tette át az ügyet Buda tanácsához, utasítva, hogy az osztrák büntetőtörvénykönyv szerint vizsgálja ki, ós tegyen javaslatot az ítéletre. A tanács alapos munkát végzett: beszerezte a doktor és három seb-orvos látleletét, a gyógykezelés és a temetés összes számláját. Javaslata szerint a cselekmény halálbüntetést (poena ordinaria) érdemelne, de a részegség a Pr. Cr. 44. c. 13. §-a szerint enyhítő körülmény. Lám, Carpzov is mentesíti a részeget a halálbüntetéstől, mert hiányzik nála az elkövetésre irányuló szándék. Szerinte a lakájt 20 ft borbély- és gyógyszerköltség, valamint 40 ft rabtartási és bírósági költség viselésére kell kötelezni, emellett negyedévre vasban végzendő közmunkára kárhoztatni. Az adminisztráció véleménye szerint a javaslat ugyan „legum criminalium et au-thorum conforme" volt, az ezredes közbenjárására mégis csak hat heti kényszermunkára, a szülők m€igkövetésére és a megállapítandó költségek viselésére kötelezték a tettest.

     A részegség szolgált János borbély mentségéül is, aki ivás közben — szerinte tréfából — rá akarta bírni Márton gombkötő szolgáját, hogy üsse agyon az urát. Ezért büntették csak 10 tallérra, és még ezt is mérsékelték, pedig a vádat a tanács szemében hihetővé tette az, hogy a felcser nőtlen fivére túl gyakran látogatta meg a gombkötőnét. Biztonság kedvéért a magisztrátus kötelezte a fivért, hogy negyedéven belül házasodjék meg.

   Ha a részegség enyhítette a büntetés súlyát, az elmebeteg a törvény szerint egyáltalán nem volt büntethető. Az egyetlen idevágó esetet fent már említettem: Hayvas Tamás örményről van szó, akinél a török „állampolgárság" még bonyolította a kérdést.Ő a pesti mészárszék környékén halálra sebzett egy másik örményt. A fogságból elővezetve mindent tagadott, még a kést sem ismerte el a magáénak, és a szembesítéskor sem tört meg. Felmerült az őrültség lehetősége; a törvényszolga úgy vallott, hogy a tettest részegen hozta be, és mert még elalvás előtt üvöltözött, külön zárta el a többitől. Pest hatósága az ügy kivizsgálása után kijelentette, hogy Hayvas elmezavara miatt nem akarta a cselekményt, és ha hibás is, dolus nem terheli. Ezért azonban nem felmentését, hanem extraordinaria poena kiszabását javasolta. Mint már említettem, a hiányos iratokból is kitetszőleg pénzbüntetéssel szabadult; ennek összege a költséggel együtt 150 forintot tett ki. Szokás szerint meg kellett esküdnie, hogy hosszas fogságáért nem áll bosszút, és a városba nem tér vissza (Urphed)

Ugyancsak kizárta a cselekmény büntethetőségét a jogos védelem (moderamen inculpatae tutalae), amellyel a Praxis Criminalis is külön cikkben foglalkozott. A legnevezetesebb példa a bíróviselt Herold Henrik Szigfrid pesti gyógyszerésszel kapcsolatos.

   1695. január végén egyik esteHerold átment szomszédjához, István felcserhez, hogy szánkót kérjen tőle kölcsön. Egyszer csak kiugrott az ajtón egy magyarul káromkodó ember, Kis Jurkó császári kocsimester, és karddal verni kezdte a patikust. A csetepatéba kivont karddal beavatkozott Augustin György kereskedő, majd Sambhauer Mihály boltiszolga is; ez úgy hitte, hogy a többiek életveszélyben vannak, ezért hátulról leszúrta Kis Jurkót. A kamarai igazgatóság utasítására a verekedés mindhárom résztvevőjét letartóztatták, Herold későbbi panasza szerint vasra is verték, de őt ugyancsak utasításra kb. két hét múlva kezesség mellett kiengedték. A város gyorsan lefolytatta az eljárást, márciusban már az udvari kamarához ment az ítélet javaslata. A tanács még a tettesre is enyhítést javasolt az V. Károly-féle büntető törvénykönyv 145. és a Pr. Cr. 64. cikkében előírt kardhalállal szemben, mert — úgymond — a volt bíró és a régi barát védelme ezt kívánja. Az adminisztráció szigorúbb volt; szerinte a tettes summe dolosus, ha nem is malitiosus, és így a római jog (lex Cornelia de sicariis), a Carolina, a Pr. Cr. és a nagy tekintélyű Carpzov tanítása szerint kard általi halált érdemel. A védelemre való hivatkozás nem áll meg, mert a tettes ezt túllépte (genzlich excedirt), hiszen a másik kettő már nem szorult rá. A bűntársak közül Augustinra félévi börtönt ajánlott vasban, Heroldtól azonban csak 50 tallért akart behajtani a plébánia javára. A bécsi kamara szokás szerint fektette az ügyet, csak december elején kért felvilágosítást a kiállott fogságra és a szakértők esküjére nézve. Most már meghozta az ítéletet: Sambhauert 3 évi, társait (complices ) pedig 2, ill. fél évi közmunkára ítélte. Herold még a fél évet is sokallta, azonnal Bécsbe utazott enyhítést kérni. Felségfolyamodványában nyomatékosan hivatkozott a jogos védelemre, mégpedig a Carolina 111. cikke alapján, és felpanaszolta a városi hatóság kényszerintézkedéseit. A „prop-riae salutis defensor par sit innocent!" elv alapján kijelentette, hogy ő a jog szerint megölhette volna támadóját, és teljesen ártatlanul ítélték el.

    A kért menlevelet megkapta, sőt még a magyar kancellária is közbenjárt érdekében, és elérte az eljárás felfüggesztését, Pest polgárságának kérésére azután a két complex büntetését mérsékelték: Augustinnak nem kellett két évig bilincsben dolgoznia a legközelebbi gránicházban, csak 200 tallért fizetnie; Herold húsvétig házi őrizetben maradt, júniusra pedig már tanács tagságát is visszakapta.1697 folyamán azután a másik két elítélt büntetését is mérsékelték, főleg a volt polgármester védelmére hivatkozva. Augustin 50 forintot fizetett és egy zarándokutat kellett tennie, Sambhauer pedig az év végén kegyelem útján kiszabadult.39 A folt azonban rajtuk maradt; Heroldot a kamarai bizottság elnöke, Caraffa di Stigliano gróf 1698-ban azzal ütötte el a bíróságtól, hogy emberölés bűnrészeseként hosszabb ideig gyalázatos fogságban ült.

Még néhány ügyben történt hivatkozás a jogos védelemre. A Herold-ügy előtt történt, hogy a generális ellátó hivatal auditora vádat emelt Pest tanácsánál Georg Pál polgár ellen, aki egy császári fuvarosszolgát ölt meg. A vádlott előadta, hogy kárán okulva fegyverrel őrizte palotai tanyáját és birkáit; egy éjszaka emberek közeledtek a tanyához, és másodszori felhívásra sem feleltek. Lakótársával együtt közéjük lőtt, és másnap reggel a fuvarosszolgát holtan találták, mellette két puska feküdt a földön. Bár az ítélet hiányzik, a vádlott felmentését tenném fel, mert a Pr. Cr. külön rendelkezett arról, hogy a fegyverrel behatoló éjszakai tolvajt büntetlenül meg lehet ölni (62. c. 8. § 4°)

     Saját személyének védelmét allegálta Kostyán Mihály megyei kapitány; szolgája azt vallotta, hogy megölt hadnagya ingerelte, pisztollyal rá is lőtt, a hadnagy fivére pedig „mit dem Pallasch" hozzá is sújtott a kapitányhoz. Mivel a városnak ki kellett adnia a tettest, a jogkérdés eldöntését nem ismerjük.

   Végül 1707-ben ismét az a kérdés vetődött fel, ölhet-e valaki más védelmében. Czanin Miskó hajdú úgy megsebzett egy muskétást, hogy belahalt; az áldozat egy bajtársával együtt saját házában támadott meg egy polgárt. Buda tanácsa az elégtételt kívánó katonai parancsnoknak kifejtette, hogy a tettes — ha nem is volt a megtámadott alkalmazottja —, Carpzov és a nála idézett auktorok szerint jogosan védte meg a polgár életét, s ezért nem büntethető. Csak a gyógyítás költségében kellene őt marasztalni. Ugy látszik, így is dőlt el az ügy, mert nemsokára olvassuk a tanácsjegyzőkönyvben, hogy Miskó nevében az „accor-dierte" 18 forint gyógykezelési költséget kifizették a felcsernek.Az idézett perek tanulsága, hogy a saját és a más személyének védelme éppen úgy büntetlenséget — vagy legalább enyhébb megítélést — biztosított az elkövetőnek, mint a vagyon védelme éjszakai támadás ellen.

A városok és a kamarai szervek^ büntetőjogi gyakorlata nem egészen kiforrott a tárgyalt két évtizedben.  Általános  tendenciája — talán a betelepedés előmozdítása érdekében — az enyhítés lehetőségeinek kihasználása, a halálos ítélet mellőzése. Ingadozásán alig lehet csodálkozni. A kor büntetőjoga még nem dolgozta ki e bűncselekmény általános fogalmát.




Bűn és bűnhődés a régi Tabánban eddigi részei:
1./ Tolvajok és orgazdák
2./ Istenkáromlók és boszorkányok
3./ Házasságtörők
4./ Emberölés

Következő rész: Hitvesölés

GVADÁNYI JÓZSEF:EGY FALUSI NÓTÁRIUSNAK BUDAI UTAZÁSA

(Részlet a műből)
a Tabáni rác bíró temetése
KILENCEDIK RÉSZ
Ebben előbeszéli, hogy a Tabánban a rác bírónak temetésén lévén, az mint
ment véghez. Azon nap estve Pestre a bálba általmenvén: leírja a bál házát,
abba miket látott, mint vacsorált, egy maskarába öltözött öregúrral miként bánt,
mind addig mi történt ottan, míglen a szállására aludni ment.

báró Gvadányi józsef  1725-1801

Másnap ünnep lévén, sessio nem vala:
Hanem a rác bíró Tabánban meghala,
Fekete posztóval egész háza fala
Bé vólt vonyva, mivel gazdag ember vala.
Hallván, temetése hogy pompásan lészen,
Sok pap, sok kalugyer[20] állna immár készen,
Maga a vladika[21] hogy majd slusbát[22] tészen,
Sok nép már megtölté udvarát egészen.
Ott vóltam, de annyi szakállos rác papot
Együtt még nem láttam: csak itt tizenhatot.
Láttam egyet köztök félszemére vakot,
Mely a füstölőhöz legelőször kapott.
Sok temjént kanállal ez a tűzre vetett,
Melytől is hírtelen oly nagy láng gerjedett,
Hogy hosszú szakállán végig elterjedett,
Vállaira fésűlt haja is perzsedett.
A vak pap kiáltott, mert a láng égette,
Perzselte arcáját és fejét felette;
De sok kalugyerek állván őmellette,
Kitől hogy lehetett, őt úgy segítette.
Eggyik szentelt vizet öntött szakállára,
Másik pluviálét[23] borított hajára,
Sokan nagy könyvekkel csapkodtak vállára,
Elólták a lángot mégis utóljára.
A vak papnak elmúlt az authoritása,Tekintetes vala szakállal állása,
Nem vólt darab főldön e szakállnak mása,
E' vólt az ő dísze, az ő gravitássa.
Most a temjén lángja ezt csutává tette;
De hamvát a rácság seprette, s felszedte,
Ennek kis dózissát ki-ki amint vette,
Amulétum[24] helyett nyakra függesztette - -
Más pap állott ennek legottan helyére,
De ez már vigyázott a füstölőjére,
Ez is szakállos volt, tartá aztat félre,
Hogy ha láng lobban fel, ne érjen mellyére.
A vladika hozzáfogott a slusbához,Papság, kalugyerek a sok térdhajtáshoz,
Számtalan Hoszpodi pomiluj mondáshoz,
A sok atyafiság pedig a síráshoz. - -
Láttam rokonyságát és a gyermekeit
Vén atyjok arcáját csókolni, s kezeit,
Szóval megköszönni jótéteményeit,
Drága tátát mondván hullatni könyveit.
E ceremóniát amint elvégzették,
A testet szent Mihály lovára feltették,[25]
A temető-helyre fáklyák közt kivitték,
Koporsóját sírnál itten bészegezték.
Sírját is a papok szűntelen füstölték.
Köröskörűl szentelt vízzel azt öntözték,
Testét a sírásók sírba eresztették.
Földet reá vágván, azzal bétetézték. - -

A temető-helyről többekkel mint mentem,
Egyszer jobb oldalom felé tekintettem:
Egy rendes iffiú megy, látom, mellettem;
Hogy csintalan lehet, azt észrevehettem.
Hozzám szólott, s mondá, de szólván nevetett:
Uram, ez a vén rác, ki eltemettetett,
Legalábbis ötszáz köböl bab az lehet,
Amennyit ő, míg élt, olajjal megevett.
Ha estve házánál fogják lakni torát,
Láttam, vittek oda sok ezer pruszkorát,[26]
Bozsenitzát[27], azaz kecskebak sódorát,
Kalugyerség, papság majd fogyasztja borát.
Jó sclavoniai erős rakiában[28]
Lesz részek, mert fogják inni azt héjában;
De csak tor ez, és nem lésznek oly vígságban,
Amint még ma estve lészek én a bálban.

Idegen szavak magyarázata:
20. Kalugyerek az oláh, rác és orosz szerzetesek, basilisták.
21. Vladika oláh, rác, vagyis orosz püspököt tészen.
22. Slusba isteni szolgálat, melyet oláh, rác és orosz papok tésznek.
23. Pluviále, nagy hosszú széles palást, amelyet a papi rend csak isteni szolgálatkor vész magára.
24. Amulétum, reliquiák, vagyis szentség; mint egy vánkoskában nyakon viseltetik. 
25. Szent Mihály lovának mondatik azon fa-szer, melyre a koporsó tétettetik és vitetik.
26. Pruszkora tészen apró pogácsákat, amelynek tetejét az áldozóknak és lithurgiához szentelnek az oláh, rác és orosz papok.
27. Bozsenitza az ürmények és rácok kedves ételek: napon aszott fiatal kecskebakok lapockái.
28. Rakiának hívják a rácok az égett bort s más pálinkát.


A teljes mű  ITT  olvasható!

Pajor Ildikó, a Tabán Múzeum gyűjteményvezetőjének emlékei Zórád Ernőről

Zórád Ernő a Tabánban


Emléksorok 2011 novemberében


2001-ben kaptam a felkérést, hogy tervezzem meg a hamarosan elkészülő, gyönyörűen felújított, restaurált Apród utca 10 – Döbrentei utca 9 sz. műemlék épület-együttesben a Tabán Helytörténeti Gyűjtemény kiállítását.
        Az első látogatásom idején két különálló fehérre meszelt valamikori pince fogadott- a forgatókönyv írója Mohos Márta nem vállalta a további munkát, a kiállításra kerülő anyagok egy nagy szekrényben voltak a Polgármesteri Hivatalban. A határidő 2002. április 16.

      Első pillanatra lehetetlen vállalkozásnak tűnt-de miután több évtizedes kiállítás rendezői és kivitelezői múlt volt már mögöttem és tabáninak számítottam-hiszen 1965.-től éltem itt- nem lehetett megfutamodni.
          A legnagyobb izgalom közepén – mikor 15-20 különböző szakmájú ember dolgozott egyszerre a helyszínen egyszer csak ott termett Zórád Ernő és végigjárta a termeket – odament az egyik tabáni festményhez és nagy hangon ezt mondta:
Ezt itt azonnal vegyétek le és vigyétek vissza oda ahonnan hoztátok!Meg voltunk döbbenve és rémülve- miért?

 -Ez az ember az én képemről másolt –nem akarom itt látni!-
Nem volt mit tenni- visszaszállítottuk és vártuk a Zórád Ernő képeket.
      A híre, munkássága, bohém személyisége ismert volt ­– sok-sok másolattal rendelkeztünk – de eredetit nem tudott adni
      Mindent eladtam! – mondta – semmim sincs!
Aztán egy napon megjelent – miután nagysikerű, fergeteges születésnapi ünnepséget és könyvének dedikálását szerveztük meg a Tabán Múzeumban, hogy hozott képeket!
       Szép „modern” keretben, üvegezve átadta – de rögtön láttam – ezek fotók – bár jó minőségűek.
Akkor már nehezen járt- éreztem, hogy nagy gesztus Tőle ez a Tabán Múzeum felé és nagyon köszöntem.
     A képeket letette és odalépett hozzám – az irodában és a homlokomra egy keresztet rajzolt. Egy eredetit.
   A gesztus, az ötlet, a megbízatás Tőle azóta is rajtam van – őrzöm és vigyázom az emlékét – a képei által tanítjuk a régi tabáni mesterségeket, a tabáni emberek életét , a tabáni szerelmek és utcák zeg-zugosságát, a tabáni háztetőket és udvarokat,a tabáni kapukat és a tabáni igazi gavallérokat amilyen Ő volt és amilyen nem lesz több.
     Bár a Tabán Múzeumba nem került eredeti Zórád kép, de mosolya, embersége, humora és hangja, életszeretete velünk van és marad a Tabánban.

                                                                 Jankóné Pajor Ildikó
                                                    A Tabán Múzeum gyűjteményvezetője


Budapest –Tabán 2011. november 29.

Zórád Ernő életmű kiállítása jelenleg ITT tekinthető meg 2012 március közepéig

Ismeretlen festő: Buda és Pest a XIX. sz elején

Háttérben a vár  és a hajóhíd, Távolban Ó-Buda, jobb oldalon a pesti hajókikötő, baloldalon  a Gellérthegy, alatta a"kocsisor" a rosszlányok házikóival, előtérben 

árúszállító dereglye.