Kosztolányi Dezső: Budapest

Ó, mint imádlak, mint szeretlek
csordult szivem bálványa, Pest;
ha rámfuvall százszínü lelked,
a vér eremben újra pezsg.
Hogy ifju kedvvel felkerültem,

egy más világ zajgott körültem

s sajgó reménnyel, tétován

bolyongtam útjaid során;
díszházaid kő-Bábelében
zendült meg lantomon a húr,
míg fönnröl a lágy,

kék azúrszelídeden simúlt elébem.
Zajnak, tudásnak városa
el nem felejtelek soha!

Vágyódom én mindég utánad:
ha lábunk friss havat tapos,
s zivataros ütembe vágtat
tovább a csörgő villamos;
de lantom egyformán magasztal,
ha langy, fuvalmas, halk tavasszal

aszfaltba nőtt lombok között
járkál selyembe öltözött
sok lányod, asszonyod

s amint ménszines napernyő-árny alatt
számítva, büszkén, hallgataghódít,

igéz, reánk tekintvén...
Ó Pest, mi sok szép asszonyod -
s szivet szivem mégsem lopott.

Mindegy. Habár ez a sugárosérzés

reménye nem követ,szeretlek,

édes, büszke város,imádom a porod, köved,
a partot a nagy, zöld Dunával,a szürke Gellért bércit által,
mely büszkén nyomja fel

továbbhorpadt, de gőgös homlokát;ott búg,

süvöltöz a hajósip,

tolongnak a hidak előtt,izzadnak a járókelők,az elhagyott nyomor vivódik;fuldoklik és felsír, az, ez,
de hangjok a zavarba vesz.

Amott a fellegekbe lebbenintőjelül, virágtalan,
méltóságos, sötét tömegben,
kőtrónusán az agg Arany.
Körötte sok korcs, vézna gyermek,

kik - törve - németül csevegnek,

fitymálva a hazájukat.

S itt elfog egy bús hangulat:várom,

mikor mozdul ez ősz fej

s ércbuzogányt mikor ragad,

hogy az erőtlen fiakat
lesujtsa mózesi erővel.
Ércorrán másznak a legyek.

Nem mozdul... Én továbbmegyek.

Itt minden ifju s mégis emlék,

itt minden új s máris erő;

e partokon nézhette sergét

Mátyás király, a Bécs-verő,

ott a lépcsőfal, ősi csarnok,

hol a lázas tömeg kavargott,

mit részeggé tett a tavasz.

Bezzeg megváltozott ma az!
Mert bár e hős nép szónokol

még,ma már az ifju is öreg
s nem jár itt más, mint legfölebb

néhány könyvtárőr, béna honvéd,

míg künn a rikkancs-száj szalad

s harsányan orditoz: "A Nap!"

A kávéház mélyébe soknak

kitárul az üres világ.

Az alkusz kínosan nyomorgat

szájában egy virzsiniát;

fenn a plafonon ég a villany,a

borfiú sürögve illan;
a füst, a hő, a lárma nő,

a férfi sok, de több a nő,ki összejő

s mint holmi zsúrnálásit,

kacag, fitymál, nevet,

mellette jajgat a gyerek,

kezében egy jófajta:

Journáls a nagy tükörbe bágyatag

látszik a füstös forgatag.

Gyorsan fizessünk, itt az alkony,

menjünk hamar, megfojt e hely!

A népes korzó áll a parton

s a lányka mindig érdekel;

halkan susog a sok platánfa,

bódít a hó-akác virága,
az ember ismerőst kutat...
Nézd itten a szökőkutat!

Párkány-szögelletén a kádnak

sok moh-lepett, bús nimfa vans oroszlánfői

untalangyöngyös, fehér vizet okádnak,
mig az emelt, magas sikon

blazirtan áll egy vén Triton.

Itt fényes az éj, mint a nappal

s akár az éj, bűnös a nap,
a vérbe lázadozva nyargal

a szenvedély s zajong, kacag.

A csendes utcán nagy titokban
vörössugáru lámpa lobban.

Egy udvaron sípláda szól
s a fél ház vele búg, dalol,

elvész a szó a kába zajban.

Máshol nyekerg a hegedű,
hajlongva kér a félkezű,és a szemétládára pattankét sápatag,

korán okos négyéves lányka s - bosztonoz.

Az égi rózsák fenn kinyílnak,

a sárga hold az égre lép

s halkan kigyúl, mint földi csillag,

a sok bioszkóp szerteszét.

És tódul a néző ezerszám,
bőg, csattog a vastorku reklám:

"Szenzáció, szenzáció!

A zárdaszűz, a víziló..."A cimpilimpi zúg,

a smokk vár,pesztonka, asztaloslegény
les, fészkelődik a helyén.

A "zenekar" munkába fog márs

helyéből mindenkit kitúr

pár raccsoló, pipes ficsúr...

Ó, én szeretlek áhitattaltornyos,

kavargó, büszke Pest!

Ha elpihensz, s fáradva halkal

leszáll a csókos, csöndes est,
édes gyönyörtől fuldokolva

megyek ki a körútra nyomba.
Kék és forró az éjszaka,
halk a hegedűhúr zaja.

Bús lelkem ekkor átölelne

magyar, szerelmes városom,

szivemnek húrján át oson

kevély fajom szilaj keserve...Bár tőlem olykor,

pénz hijáncsak rossz hatost kap a cigány.

De félre tréfa, víg enyelgés,

halkabban édes ifjuság!

Így látja Pestet a szerencsés,
de jöjjenek csak a tusákés törjenek meg búsan,

őszentérjek meg erre s itt időzzem,

nem ismerem meg e helyets árnyat

találok fény helyett -lehet; de Pest,

szép ideálom,bár megtör is majd aggkorom,

te majd felismersz akkoron

s engem megejt a régi álom.
Itthagytam lelkem, pénzemet:

elég ok, hogy szeresselek.

HOGYAN KELL STEMPLIZNI?

Avagy tabáni álmok anno 1934

TABÁN SZÜLÖTTE:FASSEL OUSA FERENC FESTŐ

Fassel L’Ousa Ferenc grafikus, festő(1915-2009)
. A Tabánban a Fehérsas téri iskolába járt, ahol Reiter Ágoston volt a tanára, aki hamar felfedezte tehetségét. Nagyon fiatalon, tizennégy évesen került be korkedvezménnyel az Országos Magyar Királyi Iparművészeti Iskolába, ahol hat év tanulás után 1935-ben végzett. Már diákként is díjazottja volt több plakátpályázatnak. Haranghy Jenő, Helbing Ferenc és Simay Imre voltak a mesterei.1935-ben diplomázott nagy reményekkel, de a világháború közbeszólt ,végig harcolta, tisztként szerelt le. A II. világháborút követően mint textiltervező működött, politikai okokból a fényesnek ígérkező karrier nem teljesedhetett ki. Többször meghívták, mint festő-tervezőt Itáliába és Franciaországba. A képzőművészeti élet eseményeitől egy idő után tudatosan távol tartotta magát, teljesen lekötötte családja eltartása, saját házuk kétkezi építése. A centralizált műkereskedelem - Képcsarnok Vállalat - nem favorizálta műveit, a rendszerváltást követően azonban a magángalériák, műgyűjtők elhalmozták megrendeléseikkel, felkéréseikkel. Bár az elmúlt években kevés kiállítást tudott rendezni, ma látható művei ötven év munkájának hű lenyomatai, hordozói.
A művész tipikusan visszahúzódó alkoto, aki nem tudott és nem is akart résztvenni a 2hivatalos "művészeti élet akkori szélmalomharcaiban.A 60-as években kecsegtető meghívásokat kapott jelentős nyugati galériatuldonosoktól, de nem vállalta az emigrációt. Járta az örszágot és megörökített olyan apró településeket, melyek azóta már nem is léteznek.

Fassel Ousa Ferenc: Tabán ( A festmény mintegy összegzése a bennünk lakozó Tabánnak, a Hadnagy utca ,a Kereszt tér és a Kőmüves lépcső megjelenítésével és egybe olvasztásával)
Ha keressük Fassel Ferenc művészetének különleges fundamentumait, akkor első helyen a valóban biztos és kivételes rajztudást kell megjelölnünk, aminek tehát genezise az Iparművészeti Iskolában eltöltött években kereshető és található meg. Az elmúlt negyedszázadban igazi koloristává, egyéni látomások megfestésére képes, egyéni felfogású művész lett, aki a reálist és az irreálist, a valóságost és az álomszerűt, a tárgyat és az ideát képes képpé alakítani.
Pogány Ö. Gábor fogalmazott vele kapcsolatban így: … olyan művész, akinek bravúros rajztudása, magas szintű technikai kifejezésformával párosul. Témáinak sokszínű palettáján a realizmustól az expresszív és szürrealista vonásokig szinte minden fellelhető.”
Forrás :
Dr. Szabó – Kállai: Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona - Nyíregyháza, 1997
Fassel L’Ousa Ferenc - (Feledy Balázs) Életmű Kiadás, Budapest, 2002
Fassel Ga
léria
Art Line
Mecsek Art Gléria
kassius

Magyar festők a Tabánról (újabb 33 kép)

Tisztelt olvasóim ,a régi Tabán tisztelői!

Az elmúlt napokban átfésülve a netet , újabb Tabán témájú képekre bukkantam .Ezeket most közzéteszem saját és remélhetőleg az Önök örömére is kissé feljavított és nagyobb felbontású formában. A keresés során rábukkantam egy tabáni születésű nem is akármilyen tehetségű festőre , róla külön írásban emlékezem hamarosan. Most lássuk a műveket, melyek a továbbiakban a "Magyar festők a Tabánról"c . kiállításunkon a többivel együtt megtekinthetőek lesznek.Egy műértő barátom szerint a kiállítás kuriózum, sehol nem látható együtt ennyi Tabán témájú festmény és grafika.(142 db)

(Külön érdemes megfigyelni egyazon témát különböző művészi felfogásban)

Edvi Illés Jenő:Tabáni utca

Fassel Ousa Ferenc:A régi Tabán

Fassel Ousa Ferenc:Tabán

Guidini.m:Városrész templommal(Tabán)

Gyenes Lajos:Tabáni utca

Gyenes Lajos :Tabáni utca

Háry Gyula :Budapest-kilátás a várból

Háry Gyula :Naphegy háttérben a várral

Horváth G.Andor:Tabáni utca

Ismeretlen festő: Aranykakas utcai részlet

Ismeretlen festő :Tabáni templom

Ismertlen művész: Tabáni utca

Ismeretlen festő:Tabáni kapu

Ismeretlen festő:Tabáni kis ház

Kádár Béla:Tabáni részlet

Kelemen László: Tabán

Kmetty János. Tabán

Kóbor Henrik: Esti Tabán

Kosztolányi Kann Gyula:Tabáni látkép

Kosztolányi Kann Gyula: Tabán-Holdvilág utca

Kzalander István:Tabáni részlet

Nádler Róbert: Tabán

Ösz Dénes :Tabán

Paulovics Pál: Utolsó levelek Tabán

Peremetzky János:Tabán-Holdvilág utca

Tabán-rézkarc K.Csáthy jelzéssel

Simon György János: Tabán

Simon György János : Tabán 1923

Szegedi Molnár Géza:A lebombázott szerb templom a háború után

Ismeretlen festő :Tabán Fehérsa utca (talán Haranghy Jenő)

Tibai Takács János: Tabán- Kereszt tér

VASÁRNAPI SZALONSPICC KOCSMÁZÁS UTÁN

1932 októberi bejegyzés a Mélypince vendégkönyvébe:

Borbély Sándor : Tabánsirató

Éjszaka, ha már a Hold rí,

Nincs más vígasz , csak a Poldi,

Pár literrel szíven talál,

s feketét készít rá Amál.

S ha majd könnyeink tolulnak,

s unokáink leborulnak:

Új bérpaloták kövében,

Falában , levegőjében

Kísért majd itt néhány nóta,

s kik elköltöztek azóta,

Gyula bácsi, Kornél, Tabán

S mi mindnyájan bús részegek-

Visszajáró kísértetek-

Nézünk ki majd az ablakán

A másik oldalon rövid beírás:

"Ha berúgok kérem a jó emberelet, hogy vigyenek a mamához haza (Margit körút 50)

Szász Ella"

ÚJ FESTMÉNYEK A "MAGYAR FESTŐK TABÁNRÓL" C. KIÁLLÍTÁSON

13 új festmény és grafika látható a magyar festők Tabánról kiállításon , így összesen már 109 képből áll a virtuális galéria gyüjteménye.(2011 szeptemberi állapot: 115 festő 1200!!! festménye látható)
Hawlisch Gusztáv: Tabán, Köműves lépcső

Hawlisch Gusztáv :Tabán, Aranykacsa utca 1927

A többi újdonság a régiekkel együtt ITT megtekinthető

RANDEVÚ A KÖMŰVES LÉPCSŐNÉL

Egy kis fröccstörténelem: A Krúdy fröccs

SZABÓ LÁSZLÓ : Tabán, Mélypince

MÓRICZ ZSIGMOND: TABÁNI KOCSMA

A kis kocsma száz év óta egy nagy szemétdombra néz.Ők ugyan térnek nevezik, hazafias névvel is fel van díszitve a kevés szabad hely , amit elfeéejtettek házzal beépíteni, de voltaképpen kizárólag szemétdomb az egész, mióta csak a kocsma idepislog. Erre a térre hordta ki a környék apró házaiból a lakosság, amire nem volt szüksége.Az ócska lábasokat és a kilyukadt szitákat.Lehet, hogy a gyerekek felejtették ott, mikor játszottak ezekkel a nagyszerű dolgokkal, és a környékbeli tyúkok és kutyák tovább játszottak velük.

Ezen a téren egy tavaszon nagy ribillió támadt.A Leánderes kocsma mellett új, nagyszerű vendéglőt építettek.

Ez abban az időben volt, mikor mindenkinek rosszul kezdett menni. Mikor a régi kis budai kocsmák is üresen maradtak, s nem volt vendég a paprikás csirkére ugorkasalátával. Ekkor egy szemfüles pesti pincér rájött, hogy egyetlenegy kocsma van már Budán, amelyiknek jól megy, a leánderes. Mivel pedig Pesten mindig abból éltek az emberek, hogy ha valakinek valami sikerült, rögtön tíz utánzója akadt, s mind a tíz ugynarra a helyre telepedett, ahol az első dolgozott-ez a szemfüles pincér kibérelter a leánderes szomszédját, s abból nagyszabású éttermet csinált.

A „leánderes” egy öreg leszármazott dunántúli csárdás volt. aki a kiállításkor jött fel Szekszárdról,és nem tudott egyebet menteni, csak egy leándert. Azt leállította az udvarban, s az már valami negyven éves öreg és nagyon megbecsült fa volt. Óriási nagy volt. Télen a hátsó különszobában telelt, s nagyon jól. Tavasztól késő őszig borítva volt különös , szép nagy virágokkal, nagy rózsaszín virágok voltak, a feketekávé zaccát szokták a tövére önteni, s ezért , vagy ennek dacára a fa boldogan élt a tabáni kis kocsma udvarán. Az öreg csárdás szorgalmasan szaporította, minden ősszel levágta róla a felesleges fattyúhajtásokat,s azokat fehér üvegekben gyökereztette, aztán tavasszal apró, maga csinálta ládikákban helyezte jó földbe s elajándékozta a törzsvendégeinek. Ezzel kötötte magához a generációkat.

Ezzel , meg a szekszárdi bikavérrel, aminek az a mottója , hogy

„ a szekszárdi bikavér

orvoságnál többet ér,

aki issza , hóltig él „

Így szól a vers íráshibákkal ékesen, az öregnek saját kalligráfiájával kirajzolva az üvegezett verenda egyik szabad oldalán.De a hordókban sajtóhiba nélkül él a szekszárdi vörös. Az öreg csapláros otthoni erkölcsöket hozott magával, mint tabut tisztelte a hazai szekszárdi vöröst, amit nagyszerűen kezelt, és a világért meg nem hamisított volna.

1896 óta sok minden történt, például világfelfordulás is. Háború és forradalom, minden megváltozott, csak az öreg leánder és a bor minősége nem, s ezt a törzsvendégek és a jó bor élvezői nagyon tudták méltányolni. Ennek köszönhette az öreg csárdás, hogy ebben az idegen világban még mindig élni tudott.

Élt is szépen , csendesen, pedig három fia esett el a világháborúban, és éppen a legkisebbik unokáját oltatta be az üzletbe, a bor és a leánder tiszteletébe, mikor ez a hallatlan botrány történt,

hogy a szomszédban éttermet építettek, s annak az udvarára töméntelen leándert állítottak, s a címtáblára azt állították ki , hogy „ A Száz Leánderhez”.

Mikor készen volt a modern kirándulóhely a szomszédban, s mikor kebelbeli kishivatalnokok és borivók megrökönyödve féltették az öreg kocsmárost a jövőtől, ez nem ijedt meg, hanem elővett egy darab krétát, és egy fekete táblát akasztott ki a bejárat elé, s arra ráírta saját ortográfiájával, hogy:

„EGY LEÁNDER , DE AZ IGAZI…”

A feliratnak sikere volt. A világért senki az ő régi vendégei közül el nem ment az új vendéglőbe.

Az új étterem aztán megindította a reklámozást az egész városban. Az összes hirdetőoszlopokon s az összes villanyoskocsiban megjelentek a hirdetések:

”Friss malacot, rántott csirkét, fiatal libát csak a Száz Leándernél szabad enni”.

Az öreg mosolygott , s ijedező unokáját azzal vígasztalta, hogy:

-Fiam, arany kocsi , arahy szög.

Meg is magyarázta, hogy egy régi vándorló legénytől azt tanulta ő, hogy „Arany kocsi után arany szög potyog az utcán”.

-Nem rossz az-mondta-,szeretnek az emberek a nagy bolt mellett a kicsibe bemenni.

Ha a Száz Leánder azt írta ki, hogy „pénteken halászlé”, akkor ő a zt írta ki a krétával, hogy „ pénteken jön a friss májas”.

És a pesti vendégek elolvasták , ha jöttek a Tabánba, már csak az ő feliratát keresték, s olyan vendégek jöttek , akikre azelőtt nem is számított . A kis kocsma nagyon megtetszett a pestieknek,,mert ódon volt és valóságos csárda ,s a bor, az felséges volt.

Így folyt a harc a két kocsma közt nyarakon keresztül. A nagy fényszórós reklám és a kréta viharos harca volt ez. A végén a Száz Leánder szerződtette Bunkó Jancsit, a budapestiek kedvenc cigányprímását, s akkora fénybetűk hirdették a Bunkó Jancsi nevét, hogy az végigvilágította az egész szemétdombot a Tabán közepén.

Az öreg csárdás fogta a krétát, és kiírta ,hogy:

„ Bunkó Jancsi muzsikája..”

Az unokája aggódva nézte, mit fog most kiírni a nagyapa.

Azt írta,hogy:

„………A szomszédból áthallaccik .”

A pesti vendégek elolvasták , megértették, s beültek az üvegezett verandára, s itták a jó szekszárdi vöröset, és hallgatták a „szonszédból” Bunkó Jancsi muzsikáját.

Ez az utolsó tabáni história, s ez immár legendává válik, mert bontják a Tabánt.

Elmúlik Budapestnek egy romantikus sarka , s ez a romok alá temeti a vén kocsmárost is a csodálatos leánderével.

(Móricz Zsigmond eddig kiadatlan riportja)

Forrás :Móricz Zsigmonddal Budapesten

Holnap Kiadó 2010

(Ajánlom megvenni , nagyon sok és érdekes riport van benne a régi Budapestről –kassius-)