FESTŐI KÉPEK A RÉGI BUDÁRÓL

Ágay Adolf 1907 -ben megjelent könyvéből(Utazás Pest-Budáról Budapestre)

MÉG EGYSZER LÁMPAOSZLOP

Márciusban már írtam a Fehér sas téri oszlop témájában ,annak kapcsán ,hogy pellengér vagy lámpaoszlop állt-e itt rgykoron.A neves Tabán -kutató Saly Noémi egyértelműen állítja ,hogy

olajlámpa tartóoszlopavolt .

"Az átépítés alatt lévő - mintha bombatalálat érte volna - Rác fürdőtől gyaloglunk a Nap-hegy irányába a parkon át, Saly pedig mindig tudja, hogy a fű, amelyet taposunk, melyik egykori utca helyén nő. Balra tőlünk épp a nagy tabáni rockkoncertek régi színpada. "Remélem, lebontják.

A helyi legendárium szerint az alapjába van bebetonozva a híres "tabáni pellengér", amely valójában egy köztéri olajlámpás oszlopa volt, az 1700-as évektől jellegzetes műtárgya a Tabánnak" - így Saly."

Többen reménykedtek,(köztük kékharis nevű olvasónk is )hogy a Rác-fürdő felú-

jítása során a nevezetes oszlop előkerül.

18 nov 09, 08:57 Kékharis: Kedves Kassius, a Rác fürdő építkezése kapcsán végre elhordták azt a dicstelen dombot. A vezető építész szemmel tartotta a munkálatokat, és megdőlt a legenda: sajnos a régi lámpaoszlop nem volt ott

.

Ágai Adolf könyvének olvasásakor szemembe ötlött egy illusztráció, a mai Erzsébet téren (akkor Új -vásártér) 1845 -ben állt egy hasonló építmény és még működött is,megvilágítva Saly Noémi igazát ebben a kérdésben.Ami pedig az oszlop megtalálását illeti ,egyszer annak is eljön az ideje,addig is nyugodjék békében a föld alatt

SZINDBÁD A MÉLYPINCÉBEN

Verő László novellája

Mi történhetett itt az éjjel - töprengett Szindbád a Király utcai bérlakásban, hová megpihenni tért meg utazásai végeztével. Igaz az elmúlt este jócskán a pohár fenekére nézett abból a fanyar, az őszi fátyolos napsugarat és az elmúlást idéző rizlingből, melyet a tabáni Mélypincéhez címzett vendéglőben eresztett le a torkán, magányos sarokasztalánál ülve, ahová gyakorta telepedett le - nem egyszer több napot és éjszakát is ott töltvén, csak akkor mozdulván, mikor a poharat a szájához emelte. Ilyenkor senki sem zavarhatta - tudta ezt jól a vendéglős és a kellnerek is, akik szinte lábujjhegyen váltották a számos hosszúnyakú flaskákat, a szivarok hamujától ellepett piros kockás abrosszal borított öreg diófából készült nehéz asztalon. Azzal is pontosan tisztában voltak, hogy amikor a magányos utazó fátyolos tekintetét az átellenben lévő asztalnál levesét kanalazó városi fogalmazóra emelte - aki mindennap pontban este hét órakor telepedett le megszokott helyére s naponként váltva ugyanazt a két menüt rendelte már hosszú évek óta, hosszasan tanulmányozva a betéve ismert étlapot - egyszer húslevest cérnametélttel, két szál sárgarépával, valamint a levesben főtt kisebb krumplival, utána

rostélyost sok aranyszínű rössre sült hagymakarikákkal borítva - melyhez angol mustárt kanalazott az apró fajansz csészéből - végül egy fél adag stíriai metélttel végezve be a lakomát, gondosan eltüntetve az utolsó szál tésztát is a tányérjáról. Más napon csésze halászlét rendelt hal nélkül - csak egy kis ikrával, nehány szem cseresznyepaprika-magot szórván a lébe, ezután jöhetett a túrós csusza, melynek tetején még sercegtek a frissen kisült

szalonnadarabkák - ehhez külön edényben kérte a mindig friss tejfölt - amit reggelenként a Tabánt járó sváb milimáritól vásárolt a korcsmáros - ezzel bőségesen borítván be a csuszát, aminek fogyasztásakor mennyei boldogság ült ki a jobb napokat látott szürke kis ember ábrázatára. A vacsora végén kérte a borlapot, melyet hümmögve tanulmányozott - elefántcsont fogpiszkálójával megelégedetten matatva a szájában - majd kivétel nélkül minden esetben viertel alföldi rizlinget rendelt, melyet kicsiny pintes-formájú flaskában tett elé a borfiú, aki biztos lehetett a tíz krajcáros borravalójában, amit a vendég - nyolc óra tíz perckor távozván - tapintatosan a bal zsebébe csúsztatott.Ez idő tájt állt Szindbád mellé a vendéglős, és kérdezte meghajolva: esetleg nem méltóztatna e harapni valamit. (Az étlapot egyszer sem tette a vendég elé, mivel az elvárta, hogy a tulajdonos személyesen ajánlja az általa legalkalmatosabbnak vélt étkeket) A néma vándor ilyenkor mintegy révületből visszatérve emelte szürkéskék szemeit a gazdára és

poharából aprót kortyolva jutott eszébe, hogy bizony már tegnap óta - vagy ki tudja mióta ül itt és még egy falatot sem evett. Lelki szemei előtt megjelentek azok a régen volt velős koncok, melyeket fiatal pejcsikó színű forró pirítósokra halmozott s kevés paprikával, borssal, sóval meghintve emelt a szájához, hogy harsanó hangokat hallatván harapjon a karcos kenyér és a simogatóan selymes velő forró egyvelegébe. Azonban most valami másra vágyott bortól elcsigázott gyomra.

- Poldi úr ! Tudna e nekem olyan hideg fogast adni, amit darab idővel ezelőtt ettem magánál reszelt tormával - melyben kevés tartár is volt - friss fehér kenyérrel ?
Poldi bácsi a bennfenteseknek kijáró behízelgő mosollyal hajolt közelebb vendégéhez s megkopott, rekedt baritonján fuvolázott a fülébe:
- Éppen ma reggel kaptunk friss halakat a balatoni halászoktól, akik a Sión felhajózva hozták portékájukat a Duna-parti piacra s személyesen vásároltam a ficánkoló harcsákat, süllőket, fogasokat, pontyokat s még egy kapitális viza is ott várja a konyhán, hogy Alfonz - a szakács - bemutathassa művészetét

általa.Három fogast sütött le délelőtt azon célból, hogy azt az arra érdemes törzsvendégeknek föladhassuk, így a legnagyobb örömmel hozhatom a nagyságos úrnak a kért ínyencséget - szólt - és korát meghazudtolva, sietve viharzott a konyha felé a rendelést föladni Alfonznak, aki harmadik évtizede alkotott a régimódi konyhában, melynek falain számtalan különböző rendeltetésű öreg rézedény lógott, s ahol hatalmas - akár ökörsütéshez is alkalmatos - részben nyitott kemence uralta a helyiséget, rajta és benne töménytelen, különböző étkek készítéséhez szolgáló főző és sütőhelyekkel.
Eközben a megfáradt vándor komótosan vett ki magának az asztalon lévő fonott kenyeres kosárból egy szeletet és sóval, paprikával meghintve rágicsálta az illatos kenyeret, melynek a héján látszott a káposztalevél nyoma - a Székelykereszttúrról elszármazott pékmester azon kevesek egyike volt Pesten, aki még adott arra, hogy megadja a módját - ahogy mondta volt: csak a káposztalapin sült kenyér az igazi - előre élvezte az előtte álló vacsora

gyönyöreit.Kevés érdeklődéssel nézett szét a félhomályos teremben, talán csak Jocó - az egy szál cigány - készülődésének szentelt nagyobb figyelmet, aki gondosan gyantázta vonóját, majd mosolyogva simogatta egy puha sötétkék kelmével, a füstös vendéglőkben mélybarnára patinásodott hangszerét. Szepi, a hivatása tudatában lévő pincér közben tiszta abroszt rakott az asztalra s ezüst eszcájggal terített a merengő hajósnak, aki még mindig majszolta a kenyerét azt találgatván magában, hogy az ablaknál ülő vízivárosi rövidáru-kereskedőné - aki már a harmincas éveinek a végét járta - vajon boldognak érzi e magát kopaszodó, pocakját erősen megeresztett ura mellet, aki vastag arany óraláncát - tekintélyét növelendő - tucatnyi zsuzsuval ékesítette.Poldi bácsi közben megérkezett az ovális ezüsttálcán büszkén, a fejét magasra tartó fogassal, melynek két oldalán vékony citromkarikák sorakoztak, s szó nélkül tette Szindbád elé, mint valami ritka ereklyét, amihez kár lenne minden kommentár a részéről, inkább várta, hogy a szakértő vendég mondjon véleményt az alkotásról.- Ez az barátom! - fordult a fogadós felé hősünk - lássuk mit tartogat e rátarti vízihal a számomra - s a halkéssel óvatosan

választotta el a fejet a törzsétől. Poldi bácsi fontoskodva rendezkedett még egy darabig az asztalon a fehér kenyerekkel telt kosárral és a porcelán készségben lévő tartáros reszelt tormával, majd megdicsőült mosollyal hagyta édes kettesben az igazán egymáshoz illő párt (igaz, titokban a termet járva oda-oda pislantott vendégére, hogy annak arcáról lesse el, hogy valóban semmi híja nincs e a remekműnek, de megelégedve látta, hogy a hal - a fehér kenyerek és a mártás társaságában - hiba nélkül tűnnek el a megfelelő rendeltetési helyen).

A fogas szerencsés távozását követően Poldi bácsi ugrásra készen várta a halk pohárkocogtatást - mely rövidesen föl is hangzott - hogy a mai világból kivesző-félben lévő gourmand rendelkezéseit méltó módon teljesíthesse.- Talán valami gyönge levessel folytathatnánk - fordult az enyhén meghajló vendéglős felé.- Milyen természetűre gondolt nagyságos uram - kérdezte odaadóan a gazda - tudniillik rendkívül alkalmatosnak tartanám, ha egy tányér korhelylevessel szolgálhatnék - már engedelmet - meggyötörtnek tűnő gyomra számára.- Meggyötört a kigyelmed térgyekalácsa Poldikám - mondá gunyorosan a sokat látott utazó - rendeljen csak nekem egy becsületes embernek étekül szolgáló, bélést simogató, spárgafejekből készített levest, melyben csirkezúzát főztek és zsenge petrezselyemzöldjével szórták meg, miután a tűzről levették.Poldi bácsi bűntudatosan meghajolva hátrált a konyha irányába, teljesítendő a rendelkezést, miközben a vendég mesterkélt dühhel - magában mosolyogván szemlélte az öreg - botlását buzgón helyrehozni igyekvő - sürgölődését (pedig igazándiból valóban egy gyönge korhelylevest evett volna enyhén fűszerezett szepesi virstlivel) A gőzölgő lét Szepi tette a duzzogó vendég elé, aki nem hagyta szó nélkül ezt az inszinuációt:- A gazdája talán elbujdokolt, vagy mi - kérdezte színlelt bosszúsággal - azért mert nem az ő gusztusa szerint étkezem ?- Ments isten - felelte egyik lábát a másikkal váltó pincér zavarodottan - csak erősen röstelli, hogy nem találta el nagyságod kívánságát és ezért rendelkezett úgy, hogy én adjam föl nagyságodnak tisztelettel ezt a pompás spárgalét, melyen frissen vágott bodros petrezselyem zöldje úszkál, remélvén nagyságos uram megelégedését.- Semmi baj Szepikém, mondd csak meg a gazdádnak, hogy bátran előbújhat, mert nem harapom le az orrát, ugyanis arra most éppen nincsen gusztusom. Amíg ezt a gyanús külsejű zagyvalékot lenyelem, addig gondolkozzék csak el, hogy mivel köszörülhetné ki a csorbát előttem, ha azt akarja, hogy még egyszer betegyem a lábam ebbe a rozzant csehóba - mond, és csipet fehérborssal megszórván kezdi kanalazni a pompás illatú ''löttyöt'', amely látványnak sem volt mindennapi, sárga galuskáival, a tejszínes lé tetején a gyönge csirágfejek és méregzöld petrezselymek társaságában.
Poldi bácsi a konyhaajtó résén át leskelődött a célból, hogy láthassa, mikor végez sértett vendége a kanalazással, hogy azonnal ott teremhessen konyhája valamely remekét kínálandó - remélve a pillanatnyi gusztusát eltalálván őkelmének - bár biztos sohasem lehetett a dolgában, mivel a deresedő,

akkurátusan vágott bajusz alól néha meghökkentően sorjáztak elő a fogások egymás után, amit ha más rendel olyanformán, akár udvariasan ki is oktatja az illetőt a nem megfelelő menüt illetően. Azonban Szindbád váratlan ételsorait csak csodálni tudta a szakmája minden csínját-bínját ismerő fogadós, mint valami zeneműben egy frappáns, virtuóz megoldást. Amíg ezen elmélkedett, a csodált férfiú végzett is a levessel és Poldi bácsi fontoskodva igyekezett az asztalához alázatosan érdeklődve a továbbiakat illetően.- Nos, vén csont mondja hamar, mit tud fölhozni a mentségére ? - kérdé Szindbád, előre élvezvén a helyzetet, melyet teremtett s várta, hogy megbékítsék valami nem minden napos ínyencséggel.- Bátorkodom ajánlani nagyságodnak azt a tegnapelőtt főzött kolozsvári módra készült töltött káposztát, amely mostanság éli legszebb korát, mint az óbor - mely fiatalon bizony még korántsem oly kívánatos. A káposztából, ahogy mondani szokás csak éppen a beléfőzött állatok szeme hiányzik, minden más alkalmatosság megtalálható benne. Magát a káposztát itt helyben savanyítottuk, akós hordóban s a receptjét még aranyért sem voltam hajlandó elárulni az arra kíváncsi szomszédos korcsmárosnak.- Nos, ha valóban azt szeretné, hogy ez a harmadnapos étek ne maradjon a nyakán, hát legyen a kigyelmed akaratja szerint, de a reávaló tejfel lehetőleg ne légyen egy idős azzal a pimpós káposztával, ha lehet - nyugtázza a hajós vendéglátója ajánlatát s székében hátradőlve idézte maga elé a töltött káposzta semmihez sem hasonlítható ízkavalkádját.Szindbádnak emlékezetébe úszott az az egyszer volt töltött káposzta, melyet fiatal utazóként fogyasztott egy ízben a postamester álmodozó leányának társaságában - akkoriban a Felvidéket járván. Matildnak egy ipolysági korcsmában esküdött örökös hűséget - ezt akkor tette először az életében, de valljuk meg nem utószor - s másnap reggel hosszú útra indult. Az álmodozó - ma már érett asszonyság - még mindig várja a megfáradt hajóst, időnként a ládájából elővéve azt a megszáradt pipacsokból kötött csokrot, melyet együtt szedtek a napsugaras mezőn, midőn a magasan járó felhők alakját próbálták megfejteni - melyek hol medvét, hol meg emberi arcot formáztak - s az akkor még majdnem gyermeklány viszontszerette őt. Most annyi év után Poldi bácsi káposztájának kellett eszébe juttatnia az elhagyott, ám el nem felejtett kedvest, mely káposztát a gazda - az étek jelentősségét növelvén - kicsi, kerekeken gördülő asztalkán tolt maga előtt.- No lám ! - rezzen föl hősünk - talán a gyalogkáposzta már elfogyott ? Aztán remélem, hogy az úton a malacnak a farka nem rázkódott ki belőle - s szakértő szemekkel vizslatta a hatalmas cseréptálat, melyben a szálas káposzták között oldalasok és sült kolbászok társaságában ott kígyózott az óhajtott végtag a verespaprikában bővelkedő zsíros lében, melynek tetején még sercegett a frissen kisütött flekken, amin nyíló rózsaként díszelgett az üvegesre izzasztott szalonna. Poldi bácsi szeme szinte könnybe lábadt, ahogy oda-oda pislantva szemlélte a hatalmasan nekilátó hajóst, aki honvágytól vezérelve tért vissza az ő szerény műintézetébe, ha igazán jól akart vacsorálni (délebédet az évek során még sohasem volt szerencséje föladni - ebédidőben Szindbád vagy sohasem jött, vagy épp akkor már hallgatott magában s ivott).A borfiú látván a tálban lévők fogyását, az asztal körül téblábolt - nem hiába, mert föl is hangzott rövidesen a telt bariton:- Most egy fél litret hozz fiam a szikrai kadarból, de hidegen, mert a káposztát lehűtendő kell, hogy szolgáljon az most - törli ki a szaft utolját villájára szúrt kenyérdarabbal - aztán szólj a gazdádnak, hogy valami pecsenye után is nézhet ám a konyhán, mert annak pont most érkezett el az ideje.
Poldi bácsinak nem kellet szólni, mert jól tudta ő, hogy most kell a koronát föltennie az eddigiekre. Arisztokratikus arckifejezéssel közelített a megkülönböztetett asztalhoz, várva, hogy eléadhassa a sültekre vonatkozó javaslatait.- Nos, halljuk Poldikám, minő megboldogult állatok várnak a konyháján arra, hogy tányérképes állapotba hozza a gyanútlan vendég elé ?- Az attól függ nagyságos uram, hogy mire van momentán gusztusa kegyednek. Tudniillik egészen véletlenül a kamrában pácolódik szekszárdi veresborban és füvészkertre való füvekből álló lében egy egész szarvas-vesepecsenye, amiből lehetne nehány szeletet nagyságos uram ízlésének megfelelően elkészíteni, persze a hozzávaló áfonyalekvárral és ha méltóztatik némi vargányagomba-mártással mellékelve - nyel nagyot a derék gazda maga is.
- Nem bánom, de hozzá újkrumplit hozzon, jól megpirítva - rendelkezik Szindbád egy kenyérmorzsát lepöckölvén vékony csíkos szürke nadrágjáról, ahol nem is olyan rég egy meghitt budai kis kertes házban - melynek az udvarán a kút mellett illatos ecetfa virágzott - a felső-Magyarországról elszöktetett cselédleányka gömbölyödött össze, deresedő bajuszát finoman simogatva és együtt szőttek terveket, hogy a Színkörben darab idő múltán milyen ünnepelt csillag válik belőle. Nagyot sóhajtva gondolt a hamvas virágszálra Szindbád, akit őszintén szeretett és ennek okáért valószínűleg már sohasem is fogja látni többé az életben, mivel lelkiismerete nem engedhette meg, hogy olyan züllött ember - mint ő - kezei között lássa majd boldogtalanul a romlatlan leányzót. Többek között ezért is vette be magát a Mélypincébe, hogy feled-ni próbálja az elkövetett gaztetteit, melyek mindig csak később váltak azzá, hisz amikor csábított - avagy elcsábíttatott - nem gondolhatott tovább a holnapokkal.- Uram a pecsenye előállt - mond Poldi s a tálat oly fenségesen teszi az utazó elé, mintha az legalább is egy tiara volna.
Szindbád szót sem szól, de a derék korcsmáros megelégedetten olvassa le az elismerést a táguló orrlyukakról és az ádámcsutka mozdulatairól, melyet az étkező szerszámok megfelelő munkája követ.Szindbád megborzongva riadt föl révületéből a kopott szobában s nem tudta mihez kezdhet mostan. Odavánszorgott a szolgafához és öltözködni kezdett. Fáradtan vette magára sötétbar-na angol szövetből készült öltönyét, melyet a Krisztina körúti szabójánál csináltatott egykor a századik érettségi találkozójára, ahol is egymagában üldögélve próbált meg visszaemlékezni az elmúlt időkre, mikor is a Kassai Főgimnázium eminensnek éppen nem mondható diákjaként koptatta a szúette padot Gereben Tóni szomszédjával, ki is a latin dolgozatoknál állandóan a segítségére volt, s akivel nem kevés borovicskát pusztított el a Szentháromság tér közelében lévő tót korcsmáros snapsz-butikjában.

(Verő Lászlóról)

Bűnöző prostituáltak Budapesten

Az első világháború végén legálisan működő, ún. igazolványos, vagy bárcás kéjnők, a magánkéjnők életét még közel sem befolyásolta annyira a bűnözés, mint a későbbi korokban. Munkájuk során azonban ezek a nők, hasonlóan más mesterségek képviselőihez, kisebb-nagyobb bűncselekményeket követtek el.

A prostitúciót, a szexuális szolgáltatások körét

a köztudat gyakran összemossa a bűnözés világával. Tény, hogy a prostituáltak életének színterei, a bordélyházaktól a szórakozóhelyekig, a találkahelyektől az utcákig, egyúttal a bűnözés kiemelt helyszínei voltak és azok ma is. Ennek ellenére az első világháború végén a prostitúció, még olyan engedélyezett foglalkozásnak számított, amelynek vállalóit munkájuk miatt, csak morálisan lehetett elítélni. Ezért a legálisan működő, ún. igazolványos, vagy bárcás kéjnők, a magánkéjnők életét még közel sem befolyásolta annyira a bűnözés, mint a későbbi korokban. Munkájuk során ezek a nők, hasonlóan más mesterségek képviselőihez, kisebb-nagyobb bűncselekményeket követtek el.

Ezeket a bűncselekményeket nem külső kényszer hatására, v

agy munkájuk különböző vámszedőinek utasításaira, nyomására követték el. Saját döntéseik alapján, a foglalkozásukhoz kapcsolódó, annak gyakorlása közben adódó lehetőségeket használták ki. Ezért tipikusak, speciálisak és elsősorban hozzájuk köthetőek ezek a bűncselekmények. Életmódjuk nagyon sok kockázatot rejtett magában, rendszeresen kerültek anyagilag, vagy magánéletükben szorult helyzetbe. Akadtak közöttük, akik csak ilyen helyzetekben, alkalmanként követtek el bűncselekményt, míg mások számára a foglalkozásukhoz kötődő bűnelkövetési módok rendszeres kereseti forrást jelentettek.Az ágynemű és fehérneműlopás volt az egyik olyan bűncselekményt, amelyet rendszeresen elkövettek e mesterség művelői. Az önállóan dolgozó prostituáltak gyakran nem rendelkeztek saját lakással, más megoldás híján, vagy ügyfeleik kifejezett óhajára, gyakran kellett szállodába, lakásra menniük. A többnyire szerény műveltségű és szerény anyagi körülmények között élő nők ezért mozogtak otthonosan a szállodákban és hasonló intézményekben. Számukra a szállodákban található jó minőségű ágynemű, és más értékes textíliák, komoly értéket jelentettek, ezért fordult elő gyakran, hogy kifejezetten a lopás elkövetése miatt vettek ki szállodai szobát. Fontos megjegyeznünk, hogy a többi vendég, vagy a személyzet nem, vagy sokkal ritkábban követett el hasonló cselekményt.
Ebben a műfajban az egyik rekorder H. Margit 24 éves, négy elemit végzett, Szlatnicán született kéjnő lehetett, aki erre szakosodott. Bűncselekmény sorozata Tóth Flóriánné "Andrássy" nevű szállójában kezdődött, ahova 1917. február 27-én jelentkezett be. Innen még aznap éjjel, az ablakon át megszökött és a szoba 180 korona értékű szövet és csipke függönyeit magával vitte. Néhány nappal később a Steiner Lajosné tulajdonában álló, és az Alsóerdősor utcában található "Rákóczi" szállóban szállt meg, ahonnan ugyancsak éjjel megszökött 1 paplannal, 1 csipkefüggönnyel, 1 asztalterítővel, 1 falvédővel, 1 sezlontakaróval valamint a dívány selyemhuzatával: összesen 300 korona értékben.
Innen ment tovább özv. Krausz Jenőné "Nap" nevezetű szállójába, ahol a zsákmánya csak egy 90 koronás pokróc volt. Lebukása előtt utoljára Zvilich Arnoldné "Viktória" szállodájában lakott, ahonnan hajnalban szökött meg néhány, összesen 25 korona értékű aprósággal.

E kis szállodák többnyire szobáztatással foglalkoztak, tulajdonosuk idősebb nő volt, akinek személye erkölcsi kifogás alá nem eshetett. A kor elvárásai szerint öltözködő, úrinőként viselkedő félvilági hölgyek, prostituáltak mindennapi vendégek voltak ezeken a helyeken és egyedül is könnyen kaphattak szobát...

A prostituáltak munkájuk során, a kapcsolat kialakulásakor, vagy közben, gyakran fogyasztottak szeszes italokat vendégeikkel, vagy itatták vendégeiket. Az alkohol hatását láthatták és kihasználhatták. A vendégek levetették ruhájukat, és nem figyeltek rá. De a lopás kockázata nem csupán ezért volt kisebb, mint más helyzetekben, hanem mert a meglopott férfiak - az esetek többségében - nem mertek a botrány miatt feljelentést tenni.

Az egyedül dolgozó és lakó prostituáltakat több veszély fenyegette, és bűncselekményeik elkövetésekor kevesebb volt az esélyük arra, hogy büntetés nélkül megússzák. A kéjnők ezért igyekeztek többen együtt lakni, közösen lakást bérelni. Ez lehetővé tette, hogy vigyázzanak egymásra, segítsenek egymásnak, és együtt működjenek ügyfeleik kifosztásában. Csapatmunkára volt szükség - ráadásul a bíróságok előtt ezt nehezen lehetett bizonyítani - a bűncselekmények jelentős részének elkövetésekor.

2008. november 22. Szécsényi Mihály

KÁVÉHÁZAK ÉS KÉJNŐK ANNO PEST-BUDÁN

(RÉSZLETEK)

Budapest kávéházi fénykora az ország kései – s a második világháborúval félbeszakadt – polgári modernizációjának történetéhez kötődik. A kávéházak már a múlt század elejétől fogva fontos helyei voltak a rohamosan kiépülő Pestnek, hogy a kiegyezést követően mintegy nyolc évtizeden át a főváros jellegadó intézményeivé váljanak. A rájuk irányuló történeti emlékezet is magán viseli elpusztításuk nyomait. A köztudat ma csupán az irodalmi kávéházakról, pontosabban bizonyos kávéházaknak a magyar irodalomban betöltött szerepéről őriz emléktöredékeket, jóllehet számos egyéb funkció kötődött hozzájuk. Közülük is tán a legelfeledettebb az a szerep, melyet a nagyvárosi prostitúció intézményesülésében, utóbb pedig állandósuló szerkezetében játszottak.

A keleti élvezeti szer fogyasztására épülő kávéház nem csupán a civil, de, kézenfekvő módon, a nemek közötti társasság tere is volt. A kávéházi élet kohéziós erőt jelentett ismeretlen emberek között, lehetőséget kínált rá, hogy ki-ki igényének megfelelő társaságot találjon. Így alakultak ki a pezsgő szellemi légkört nyújtó irodalmi kávéházak, a művészvilág találkozó helyei is. A kávéház tulajdonképpen a lakás kihelyezett részeként funkcionált, olvasni lehetett napilapokat, vendégfogadásra is alkalmas volt, sokan ott dolgoztak, írtakvagy könyveltek, üzletfeleket fogadtak, de a mindennapi szórakozóhelyek kívánalmainak eleget téve mód nyílt arra is, hogy a két nem találkozása könnyű és a társadalom által elfogadott legyen.

A kávéháznak kialakult egy kifejezett „szexuális jellege" is, mint minden vendéglátó szórakoztató ipari helyiségnek,amely a két nem találkozásával jár együtt. Bizonyos kávéházakban a prostituáltakjelenléte hatóságilag engedélyezett volt. Ám az engedélyezés, a szabályozás hosszú történeti folyamat eredménye.1867-ben fektették le először a kéjelgés szabályait Budapesten. A családon kívüli szexualitás intézményesítése jellegzetesen polgári gesztus, a megelőző szabályozások mindig részlegesek, és a spontán kialakult formák keretek közé szorítását célozzák. A jelzett időig a prostituáltak fő működési területei Magyarországon a kocsmák voltak, ahol két főben limitálták (1817) az ott tartható lányok számát Az ún. kávémérő helyek több helyiségből álló üzletek voltak, ahol az elsőben nagy lenzsákokban árulták a zöld babkávét, sőt megkóstolni ésinni is lehetett az ott elkészített forró törökös kávéból. Valamennyire ezek voltak a későbbi kávéházak ősei. A hátsó vagy felső traktusbana tulajdonos által foglalkoztatott két-három prostituált a vendégek szórakoztatását biztosította, és egyidejűleg a tulajdonos forgalmát növelte.

A bordélyházak ősei viszont az ún. kéjnőtanyák voltak: 2–4 kéjhölgy együtt bérelt egy lakást, ahol vendégeiket fogadhatták.Az 1867-es szabályrendelet egyértelműen körülhatárolja a bejelentett és bordélyházhoz kötött prostitúció működési területét, a szereplők pontos hatáskörét, jogát és árát.A város érdeke volt, hogy az addig„vad” prostitúciót visszaszorítsa, egészségügyi intézkedéseket tegyen a városi polgárok érdekének védelmében, rendszeres adót vessen ki, s rendfenntartó feladatát ellássa. Ezért kívánták a kéjelgést a bordély falai közé szorítani.A bordélyházi szabályrendeletben rendkívül figyelemreméltó az a pont, hogy a házban hangos zene nem szólhatott, szeszes italt nem lehetett felszolgálni, az utcai ablakot lefüggönyözve kellett tartani .

Azaz: a bordélyházatmarkánsan el akarták választani a szórakoztatóipar ésvendéglátóipar egyéb intézményeitől. Ez a szeparációs elképzelés volt hivatott megakadályozni a legális, engedélyhez kötött prostitúció és a félprostitúció, az alkalmi vagy a rejtett kéjelgés (pl. felszolgálónők, pincérek stb.) összemosódását.

A rohamosan fejlődő világvárosban azonban nemcsak a bejelentett, bárcával rendelkező bordélyházi nők működtek a szex- és a szórakoztatóiparban, de a kávéházak is közkedvelt helyeivé váltak a „húspiaci” üzlet megkötésének.1884-ben az addigi kéjelgésügy hiányosságait, a felmerülő új problémák megoldását kívánták korrigálni egy újabb rendeletben Ez a rendeletmódosítás egy korszakot zárt le, a budapesti prostitúció kezdeti, ún. „céhes” szakaszát. Először rögzítette hivatalosan az ún. vegyes rendszert, vagyis elismerte a magánkéjnőket, akik a bordélyon kívül végzik munkájukat. Az ő működésüket is engedélyezte, illetve szabályozta. A bejegyzést önkéntessé tette, ám a titkos kéjnők üldözésre, büntetésre számíthattak. Szélesedett a kínálat, amelyet nyilván amegfelelő kereslet hozott létre.

Női kiszolgálókkal működő kocsmák, ún. lebujok. Ezeken a helyeken csak főkapitányi engedéllyel dolgozhattak a nők reggel 5-től este 8 óráig – az 1884-es iparengedély 10. paragrafusa szerint – mint kávéházi kiszolgálók. Előírt ruházatuk: egyszerű és sötét színű, uszály nélküli és

természetesen zárt nyakú ruha. A p

énztárosnők vagy kasszírnők nem mulathattak a

vendégekkel. Tisztes viselkedésükért a tulajdonos

volt a felelős. Az üzlet szempontja szerint pedig a pincérnők felad

ata közé tartozott, hogy fokozott alkoholfogyasztásra buzdítsák a férfivendégeket.

Jellemző ezekre a lebujokra a lefüggönyözött ablak, valamint a színes, tarka lámpák, melyek kívülről már messziről felismerhetők, belül viszont kicsit misztikus hangulatot árasztanak. A rendelettől függetlenül természetesen a pincérlányok együtt ittak a vendégekkel, zongora vagy citera kíséretével .Bodegák ,–luxus üzletek, melyekben étel s ital kapható. Függöny található a helységben, mely elválasztja az élelmiszereket a hátsó traktusban működő szeparéktól.

A tulajdonos 2–3 leányt alkalmaz a bodegában, akik az éjszakai kiszolgálást végzik.

Bálhelyiségek és tánctermek, orfeumok, melyek abban különböznek az előzőektől, hogy valamivel szívonalasabb műsorral kívánják a publikumot szórakoztatni Női zenekarok is megtalálhatók ezekben az elegáns éjszakai mulatókban. Az orfeumokban eleinte német szövegű műsort adtak , csak később, az 1870-80-as években lettek magyar nyelvűvé az előadások . Aszeparék a zavartalan együttlétet szolgálták.Pansiók, privát hotelek, garni szállók, ahol hónapokra, hetekre, napokra és órákra adnak ki szobát. Tulajdonosaik általában nők. Vagy egész házak, vagy emeletek, vagy csak lakások, amelyek lehetőséget, helyet biztosítottak a különböző fizetési kategóriákban a kéjelgés lebonyolítására.A szállodák és a fürdők is kiválóan alkalmasak arra, hogy a „pénzen vett szerelmet”, az üzletet realizálják. A fürdőszállók, mint például a Lukács-fürdő, kiváló helynek bizonyultak. Olyannyira, hogy a leánykereskedés fő helye és központja a Lukács-fürdő kertjevolt

Az 1893-as B.M.-körrendelet szerint a szállodák és vendégfogadók egészségügyi ellenőrzése kötelezővé vált a titkos kéjelgés megakadályozása (pontosabban ellenőrzése) miatt

Minden ott dolgozó nőt kényszervizsgálatnak vetettek alá, úgy kezelték őket, mint a prostituáltakat, akik így ettől is, no meg a lehetőségtől valóban azzá is váltak.

„Több ízben tétetett panasz tárgyává, hogy vidéken némely szállodában és vendégfogadóban alkalmazott női személyzet egy része titkos kéjelgést űz, és minthogy orvosi felügyelet alatt nem áll, a bujakór terjedésére ad alkalmat. Oly célból tehát,hogy ezen vészteljes ragály ily módon való terjedésének eleje vétessék, felhívom a törvényhatóságot, hogy a törvényhatóság területén létező szállodákat és vendégfogadókat az említett szempontból legszigorúbban ellenőriztesse, és amennyiben azon gyanú alaposnak bizonyulna, hogy egyikében vagy másikában a női alkalmazottak tényleg kéjelgést űznek,intézkedjék aziránt, hogy az illetők, úgy mint a felügyelet alatt álló kéjnők rendszeres orvosi vizsgálat alá vétessenek.

Amennyiben pedig az ott űzött titkos kéjelgés dacára az illető szállodatulajdonosok és vendéglősök abbeli rendelkezésnek, hogy az alkalmazott női cselédek orvosilag vizsgáltassanak, eleget nem tennének, ellenük a legszigorúbban járjon el.”

Női kávéházak, melyek a nappali prostitúció közvetítő helyei. Italfogyasztással egybekötött váróhely, ahová a férfivendég betérését várják. A szomszédos lakásokban vagy garniszállókon bonyolódik le a kávéházban megkötött „üzlet”.Varieték, kabaretek, Tingel-Tangel, chantantok, zengerájok vagy dalcsarnokok és egyéb zsargon szóval megnevezett, alacsony színvonalú énekes, zenés üzlethelyiségek, olykor a pincében lévő füstös mulatóhelyek, ahol a nők a megfelelő „munkaruhában”, azaz eléggé laza öltözetben, nem képzett énekhanggal kuplédalokat énekelnek mint chansonettek és néhány akrobatikus táncot mutatnak be. Bűvész és pantomim

mutatványosok, valamint szalonhumoristák, komikusok szórakoztatják a betérő vendégeket. A kuplédalok tartalma sikamlós, olykor pornográf elemeket tartalmaz .A virágoslány, a kenyereslány, a kasszírnő, a ruhatáros mind megtalálhatók e helyeken: esetleg hajlandók a férfiak szexuális igényeinek kielégítésére, de legalábbis a szexuális vágyak felkeltésére.A budapesti kávéházak forgalmuk érdekében természetesen zenekarokat is alkalmaztak. Általában azok a kávéházak, amelyek a prostituáltaknak helyet adtak, úgynevezett „macskazenekart”, vagyis női zenészeket alkalmaztak. (Az ókori görög fuvolás lányokhoz voltak hasonlók, akik lakomákon zenéltek, de invitálás esetén nemcsak ezt a szolgáltatást tudták

nyújtani).Megteremtődik a kávéházak és mulatók sajátos írott sajtója is, mely naprakészen kínálja számtalan műsorát a szórakozni vágyóknak.1890-ben indult a Mulatók Lapja Klein Manó kiadásában és szerkesztésében. Mint bevezetőjében írja a szerkesztő, erkölcsrontás nélkül kívánja a nyájas olvasót szórakoztatni. „Kenyeret és cirkuszt (panem et circenses) kívánt hajdan a római nép. Manapság pezsgőt és orpheumot kíván. Hogy jól tölthessük az estét, háromra van szükségünk: pénzre, szép hölgy társaságára és jó mulató helyre”. Hol mulassunk estére című rovatában megemlíti az akkori mulatók helyét és címét: Operaház, Nemzeti Színház, Gyermek Színház, Folies Caprice – I. rendű dalcsarnok, első Fővárosi orpheum, Prugmayer orpheum, Imperial, Kék macska, Harmónia dalcsarnok, Lengyel daltársulat.Az Edison kávéház, melynek tulajdonosa ifjabb Weingruber volt, kiváló találkozóhely. A Reuter kávéház kávéfogyasztáson

kívül játéktermekkel is rendelkezik. A Beliczay „Metropol” kávéházban dalnokok szórakoztatják az odalátogatókat.

A Rujder, Salczer, Ringer, Schőn, Triest, Nizza és Sport kávéházakban női zenekar játszik.Az Angol királynő, Hungária, Keller, Gutfreund M., Pannonia és Ipar kávéházakban pedig cigányzenekar működik. A műsorajánlat az évek múlásával egyre bővül.
A Mulató Budapest a következő szórakozási lehetőségekről ír: a Sport kávéház, (VII. Kerepesi út 82.) Fitzer Kálmán karmester és Grünan M. rendező közös munkája eredményeként magyar daltársulatot tanított be tamburazenekarral. A Király kávéházban pedig (VII. Erzsébet u. 53., Fürdőpalota) délután katonazenekar, este Rácz Rudi cigányzenekara játszik. A Velence kávéházban (VII. Kerepesi út 68.) esténként a „legváltozatosabb műsorú mozgófényképek, világesemények, érdekfeszítő és kaczagtató jelenetek, élethű utánzatok” láthatók. Mindezt a világhírű Little Titch tánckomikus mutatja be. Megemlíti még, hogy előkészületben van az Orleansi szűz 12 felvételben. A Vázsonyi kávéház,amely a Király utca és a Próféta utca sarkán található speciális, a kor technikai vívmányait felhasználó berendezéssel kápráztatja el vendégeit: elektrolégzenekarral, nevető, éneklő és tűzokádó elektromos fejekkel. A Café Beliczay oly elegáns „rendezvous” hely, hogy csak franciául hirdeti magát a Nagymező utcában. A Csömöri úti Werbőczy kávéház, melynek Tepli József a tulajdonosa, népdaltársulatot foglalkoztat. A Sabaria kávéházban – a Dohány utca és a Nyár utca sarkán – naponta az „Elite” női zenekar játszik Rosenzweig M. karmester vezényletével. A sikamlós, olykor tanulságos kuplédalok szövegét is közlik az újságok, melyek hűen tükrözik ennek a világnak minden jól ismert mozdulatát. Természetesen az újságok hirdetéseket, orfeumi postát is közölnek, melynek segítségével ki-ki megtalálhatja keresett boldogságát . A társ- és kitartó-keresők direkt és indirekt módon hirdetnek:

„Szőke fiatalember szeretne megismerkedni olyan csinos barna nővel, aki őt ideiglenesen támogatná. Talpig gavallér jeligére.”

„Fiatal özvegy úriember barátságát óhajtja. Ajánlatokat Gyász jeligére kérem.”

„Csinos hölgy önzetlen barátját keresi egy hivatalnok. Leveleket önzetlen barát jelige alatt a kiadónál.”„Képes levelezőlapot óhajt cserélni intelligens úriemberrel csinos úrilány. Pitypang.”
A már folyamatban lévő alkalmi kapcsolatok további ápolásának is megfelelő módja a hirdetés:
„Az Emke kávéház Erzsébet körúti első ablakánál szombat délután 4–6 között. Nővéremmel leszek, számítok a diszkréciójára. Bonvivant.”„Kisöreg! Csütörtökön a szokott helyen 4–6 között várlak. Csókol Lili.”
„Babuskám! Drágám! Körülményeim olyanok, hogy sajnos, csak 8-án jöhetek. Nincs semmi bajom, szerdán várlak. Milliószor csókol a te hű Tied!”

Munkalehetőségeket is kínál a nőknek diszkrét formában:
„Női zenekarhoz külföldre cselló és prímhegedűsnő kerestetik. Hammer, Kerepesi út 82.”
A nők behatárolt munkalehetősége nagymértékben befolyásolta a szórakoztatóiparban dolgozó nők létszámának emelkedését. A szociális viszonyok kedvezőtlen volta is elősegítette a prostituáltak számának növekedését. A szűkös lakásviszonyok, a nagyvárosi élet polarizáltsága, a nyomor és a jólét szélsőséges ellentéte, a szórakoztatóipar és éjjeli élet nagy felvevőpiaca,

egyéb tisztességes munkerőpiac hiánya a nőknél és a pauperizmus mind (a korabeli kimutatások alapján) a prostitúciót elősegítő indítékok . Ez esetben azonban nem húzható meg a határ a prostitúció és például a művészeti szféra populárisabb elemei között.

A mulatóba járás, az éjszakai élet elengedhetetlen részévé vált a pesti életnek. 1896-ban a Budapesti szállodások, vendéglősök és kocsmárosok ipartársulásának értesítőjében a különböző mulatóhelyekre bérleti hirdetéssel, természetesen olcsóbb áron kívánják a törzstagokat toborozni. A Konstantinápoly mulatóba a millenniumi ünnepség tiszteletére az eredeti 8 ft helyett 6 ft a bérlet, családtagoknak 3 ft, társulatoknak csoportosan 4 ft, ezek családtagjainak

3 ft.

A millenniumi évben Budapesten 930 kocsma, 249 kávéház, 87 étterem és 426 kávémérés működött. Az éjszakai életet hirdető újságok már nem csináltak titkot abból, hogy melyik kávéházban lehet prostituáltat találni. Részletes címlistát közöl a Mulató Budapest 1906-os száma „a kéjnők által látogatott kávéházakról”. Összesen 43 kávéházat említ meg, ebből 13 a VI. kerületben, (Ámor, Helvéczia, Français, Andrássy, Gentry, Napoleon, Pali, László, Merán, Nizza, Minta, Hungária, Moulin Rouge), a VII. kerületben 15 (Mehádia, Milano, Sabaria, Österreicher, Párisi, Wesselényi, Erzsébet, Thalia, Andrássy, Zöld koszorú, Ozmán, Árpád, Nápoly, Brünner Anna, Fischer Adolf) a VIII. kerületben pedig 6 található (Polgári, Hazám, Á, Szántó, Kincsem, Weinstein)
A kávéházi működést végül 1910-ben szabályrendeletben határozták meg, a kávémérésekével együtt. A kávémérés abban különbözött a kávéháztól, hogy csak egy tekeasztal lehetett a helyiségben, de a kártyázás engedélyezett volt. Kötelezték a kávéházakat étel-ital kiszolgálásra és az esti 11 órai zárásra. Amennyiben mégis záróra-hosszabbítást kért esténként a tulajdonos, 11 óra után éjjel 3-ig a kiszolgálást szüneteltetnie kellett. Éjfélre maradt – annak, aki még maradt – a zene és a kuplék. Az éjjeli mulatókból a társaságok az éjjeli kávéházakba tértek be, és ott fejezték be az esti mulatást, sokszor hajnalban. Budapest a kontinens legmulatósabb városa volt.
Korabeli leírás szerint egy mulatós pesti éjszaka így végződik: „Végre azonban nyugalomra vágynak a kávéház látogatói is. A szeparék kiürülnek, a kávéház előtt állomásozó fiakkerosok hazaszállítják a mámoros vendégeket. Hajnalodik. A paloták mögül méltóságteljesen kúszik elő a nap, és fényes sugaraival bearanyozza a szürke háztetőket. Az utcákon megjelennek a reggel első hírnökei: a millimárisok, a süteménykihordók, a munkához siető emberek. A gőzfürdők pedig megtelnek a tegnapi emberekkel, kik még a gőzfejlesztő kazán dübörgésén keresztül is áthallják az éjszakai melódiát: "Nem akar az ökörcsorda legelni'

Forrai Judit

ADALÉKOK A TABÁN BONTÁSÁHOZ(cikk 1913-ból)

A régi Ráczváros, Budapestnek ez a maga eredetiségében legtovább fennmaradt egyik legfestőibb ősi területe, úgy látszik valóban végső napjait éli. A Tabán egész területét tudvalevően a főváros - modern művészeti és városrendező szempontból - leromboltatja és bérház-, valamint villanegyeddé fogja átépíteni a legközelebbi öt év folyamán.

A főváros, főleg a pesti oldal csaknem példa nélkül álló rohamos fejlődésében, csodálatos módon benn a város szívében a fejlődéstől csaknem érintetlenül maradt fenn e vidék eredeti állapotában, zeg-zugos utczáival, apró festői csoportosítású, düledező házaival.

....................................Pillantás a Tabánra a régi Erzsébet híd boltíve alól

Körülötte pedig minden megváltozott, közvetlen környezetét is a fejlődés ugyancsak átalakította. Elkészült a királyi palotának a Tabánra néző szárnya büszke arányaival; felépült az Erzsébet-híd, hogy impozáns íveivel ezt a városrészt egész közel hozza a főváros szívéhez, a Belvároshoz.

A híddal kapcsolatban kiépült a Döbrentei-tér, a Duna-part fényes palota sorával. Sőt e városrész egyetlen forgalmi útján az Attilla-körúton is épült fel néhány nagyobb ház. Maga a Tabán ennek daczára lényegében megmaradt eredeti állapotában, pedig már régebbi időben volt e városrészre nézve megállapított szabályozási terv.

Csakhogy e vidék sajátos alakulatánál fogva emez tervbe vett kis mérvű korrekcziónak a befogadására sem volt alkalmas. Azok a girbe-görbe, gyakran pár lépés széles zsákutczába vezető sikátorok köré csoportosított telkek, a legtöbbször szűk kis udvarok köré csoportosított házak sehogy sem illeszthetők be a szabályozási tervbe.

.....................................a Gellért szobor építésével átalakított Gellérthegy

Ebből a vidékből egy csak közegészségügyi és tűzrendészeti követelményeknek is megfelelő városrész ki nem alakítható. Ezt ismerte fel Bárczy István mindjárt polgármestersége legelején, mikor a Tabán régi szabályozási tervében a meglévő utcza hálózat korrekcziójával iparkodtak alkalmazkodni a régi telekalakulatokhoz.

Bárczy már a megoldás pénzügyi részére való tekintettel arra az álláspontra helyezkedett, hogy a szabályozás keretébe az egész elhanyagolt terület bevonassék s a régi tulajdonjogi határok megszüntetése érdekében a főváros az egész területet megszerzi és egységes szabályozó terv szerint újra értékesíti.Intencziója szerint az egész Tabán területét felölelő több ilyen terv készült el. Mindegyike a régi telekalakulatok figyelmen kívül hagyásával, modern új városrész létesítésére irányulták. Hosszas hivatalos tárgyalás után dr. Harrer Ferencz tanácsnoknak sikerült a kérdést annyira előre vinni, hogy az összes hivatalos tényezők a Tabán rendesésére elfogadták a Warga László műszaki tanácsos által készített tervet.

....................................A Fáczán utca utolsó háza a Gellért-hegyen

E szerint a mintegy 80,000 négyszögöl nagyságú s a főváros által megszerzendő területnek összes épületei lebontatnak, csupán a Rácz-templom, az Attila-körút és Görög-utcza sarkán álló négyemeletes bérház, a Rácz-fürdő, a Fehérsas-téri és Czakó-utczai iskola illesztetnek be az új városrész tervébe.

Most ennek az elfogadott tervnek gipszmodellű topográfiai képe került bemutatásra. Warga László vezetésével, Boné Rudolf és Faragó Árpád a városépítési ügyosztály tagjai készítették abból a czélból, hogy rajta az egyes telkek értékesíthetőségét és a beépítés módjának általános esztétikai hatását ellenőrizni lehessen.

........................................A Gellért-hegy átalakításán dolgozó munkások
(huszadik század.hu)

PROSTITÚCIÓ A RÉGI BUDAPESTEN

A prostitúció a társadalmak megszokott jelensége. Meghatározott feltételek, szabályok, a hatalom által megszabott korlátok, törvények között épül be a mindennapokba. A szabályozások minősége mindig kifejezi a kor igényét.

A prostitúció szabályozásának történetére visszatekintve meghatározó jelentőségűnek kell tekinteni a 15–16. században kifejlődött szifiliszes járványt. A nemi betegség szervesen összefonódott a szexuális üzleteléssel, ezért – orvosi ismeretek és megfelelő gyógyszerek hiányában – úgy vélték, a fertőzéssel szembeni egyetlen hathatós védekezés a prostitúció szigorú szabályozási rendszerének a kidolgozása. Különböző korokban a hatalom részéről különféleképpen igyekeztek megfelelni ennek a feladatnak, és a különböző megoldási módokra komoly befolyást gyakorolt a társadalomnak a prostitúcióval kapcsolatos magatartása.

Nagyváros – nagy prostitúció

A külföldi tőke beáramlása, a közlekedés és a bankrendszer nagyarányú fejlődése, valamint az iparosodás hatására Budapest a múlt század második felében az európai városi fejlődés élére került. A nagy gazdasági vonzóerővel rendelkező fővárosba munkát kereső vidéki férfiak és azok nyomában – főként cselédmunkát vállaló – vidéki lányok tömegei özönlöttek. Csakhamar az ország városi cselédségének 50%-a Budapesten talált megélhetést. Az új világváros társadalmi struktúrájában megjelent és egyre jelentékenyebbé vált a polgári középosztály mindenféle, többek között a szexuális szolgáltatások felé is igényt mutató rétege, míg másik oldalon rendelkezésre álltak a zömmel vidékről érkezett „szolgáltatók”. A városi polgár szokásaihoz lassan kezdett hozzátartozni a bordélyok, illetve a prostituáltak szolgáltatásainak igénybevétele. Rendszeressé vált, hogy a gondos atya 18. életévét betöltő fiúgyermekét bordélyházban vezettette be a nemi élet rejtelmeibe. A prostituálódás sajátos útjára kényszerült az a cselédlány, akinek feladatául szabták a háziúr fiának „gyakorlati oktatását”.

Rendet a bordélyokban!

A fellendülő prostitúció és a bordélyházak számának növekedése már Pest-Buda és Óbuda közigazgatásának egyesítése előtt arra késztette a fejlődő város vezetőit, hogy szabályozzák a bordélyok működését. Szabályozási munkájukban az Európában (Anglia kivételével) elfogadott reglementációt érvényesítették. Ennek lényege az, hogy elrendelték a prostituáltak közrendészeti nyilvántartását, rendszeres orvosi ellenőrzését, és amennyiben nemi betegnek találták őket, akkor rendőri úton hajtották végre kényszergyógykezelésüket.

A Szentkirályi főpolgármester és Gerlóczy főjegyző által 1867. okt. 31-én kiadott rendelet 5 részből és 81 paragrafusból állt. Megszabta, hogy ki, mikor, hány éves korban nyithat bordélyt. Ilyen intézményből a városban összesen negyvenet engedélyezett. Ezekben ötnél kevesebb és tizenötnél több nem lehetett az alkalmazott kéjnők száma. Előírta, hogy a felvétel alkalmával a bordély tulajdonosa köteles megvizsgálni a működési igazolvánnyal (bárca) rendelkező, 17 esztendősnél nem fiatalabb jelentkezőt. A „türelmi bárcát”, a rendőrhatóság elnéző magatartását (értsd: engedélyét) bizonyító okiratot a főkapitány adta ki. A megbetegedett prostituáltat a bordély tulajdonosa volt köteles kórházba szállítani.

Az egészségügyi ellenőrzésre különös gondot fordítottak. Előírta a rendelet, hogy a bordélytulajdonos „köteles naponta reggeli órákban, az orvosi vizsgálat napjait kivéve, hölgyeit megvizsgálni, és ha betegséget gyanítana, a kerületi főorvosnak azonnal jelentést tenni, a nőt pedig az orvosi vizsgálat megtörténtéig a férfi érintésétől eltartóztatni”.

Hogy a bordély ne sértse a közrendet, a házban sem hangos zeneszó, sem a nyilvános szeszfogyasztás nem volt megengedett, az utcai ablakokat pedig lefüggönyözve kellett tartani. A sokféle előírás be nem tartása esetén akár 100 Ft büntetést is kiszabhattak a hatóságok. Amennyiben pedig engedetlen kéjnővel szemben merült fel panasz, a kerületi kapitány rendőri erővel léphetett fel a renitens ellen.

Bordélyos és magánkéjnők

A prostitúcióba kezdő nőnek először a kerületi tiszti főorvosnál kellett jelentkeznie, aki bizonyítványt állított ki egészségi állapotáról. Ezután vette őt névsorba a kerületi kapitányság, és adták meg számára a türelmi bárcát. Hivatásos működése csak e két okirat birtokában volt lehetséges.

A bejegyzett kéjnők egy része bordélyos prostituált lett. Ők főleg az egyszerűbb, szegényebb vidéki bevándorlók közül kerültek ki, míg a magánkéjnő saját lakásán űzhette iparát. Mindkét típusú kéjnő négynaponként kötelező orvosi vizsgálaton vett részt. Ezért az ellátásért a bordélyos prostituált 25, a magánkéjnő 50 krajcárt fizetett a kerületi tiszti főorvosnak. A vizsgálaton való részvétel elmulasztása 50 forintig terjedő pénzbírságot vonhatott maga után. Az orvos a vizsgálat eredményét és időpontját beírta a bárcába, az esetleges megbetegedést jelentette a kapitánynak, a beteget pedig kórházba küldte.

Bejegyzett és titkos prostituáltak

A bejegyzett prostituáltak morálisan igen rossz helyzetbe kerültek, tekintve, hogy teljesen ki lettek szolgáltatva a rendőröknek, illetve a bordélyok tulajdonosainak. Financiális szempontból sem jártak jól, mivel a bordélyokban alaposan kizsákmányolták őket, ha pedig magánkéjnőként működött valaki, annak igen magas lakbért állapított meg a lakástulajdonos. Ez utóbbi illusztrálására álljon itt két adat: a mesterségét titokban űző kéjnő 15 Ft havi lakbért fizetett, míg a bejegyzett magán kéjnőtől naponta 3 Ft lakdíjat szedtek be.

Ilyen körülmények között a kórházakból kikerült és magukat önállósító, a bordélyokból elszökött kéjnők, valamint kicsapott cselédek inkább választották a titkos prostitúciót megélhetési formául. Becslések szerint a titkos kéjnők száma idővel tízszeresen meghaladta a bejegyzettekét.

Közerkölcs és a millennium

A bordélyok száma Budapesten megállíthatatlanul nőtt. 1878-ban a kerületi elöljárók már 147 bűnfészek eltávolítását sürgették. A bordélyok száma tekintetében a magyar főváros erőteljesen megközelítette a hétszerte több lakossal rendelkező Párizst, és megelőzte azt a Hamburgot, amely szexuális élvezeteket nyújtó vigalmi negyedével még napjainkban is e vonatkozásban a világ élvonalát jelenti. A bordély magánember és közhivatal számára bombaüzletet jelentett. Weisz Dezső törvényhatósági képviselő 1877-ben interpellációt nyújtott be e tárgyban a polgármesterhez. Felháborodva állapította meg, hogy az adófizető polgárok közcélokra összegyűjtött pénzén vett épületekben bordélyokat üzemeltetnek: „Tagadhatatlanul élénk forgalmú a Sugárút, a Neptun-fürdő és a 18–21. számú házak főbordélya: a Fővárosi Közmunkák Tanácsáé. A Két szerecsen utcának minden boltjában a prostitúció települt meg. Azok közül csak a 21... 31... 33... 35... 42. számúakat említem fel, melyek tulajdonosa ismét a Fővárosi Közmunkák Tanácsa...”

A nyilvánosan kipattant botrányt elsimították, mivel a hatalom az egyik oldalról elítélte az erkölcstelenséget, de más részről nem érdekelte, milyen forrásból tesz szert haszonra. A 837/1884. szám alatt kiadott újabb „szabályrendelet a bordély-ügyről” csak némileg módosított a korábbi gyakorlaton. Előírta, hogy kéjnő telepek csak olyan félreeső utcákban lehetnek, melyek közelében sem templom, sem iskola nincsen. Korlátozta a bordélyos prostituáltakkal szemben a tulajdonos visszaélési lehetőségeit. Megtiltotta terhes nők prostitúcióra való kényszerítését. Az egészségügyi ellenőrzést a rendőrorvosi kar főorvosának irányítása alá helyezte.

A millenniumi ünnepségek a fővárosi szórakoztató ipar számára hatalmas lehetőséget jelentettek. Korabeli feljegyzések szerint 930 kocsma, 249 kávéház, 87 étterem és 426 kávémérés tartozott rendőri felügyelet alá. Ezeken a szórakozóhelyeken szép számban tűntek fel a titkos kéjnők, akiknek elegánsabb, jobban szituált rétege az orfeumok és a dalcsarnokok (előkelő mulatók) állandó közönségéhez tartozott. A budapesti múlt iránt érdeklődők számára eláruljuk,milyen orfeumok és dalcsarnokok működtek akkoriban:

Orfeumok: 1. Somossy-mulató 2. Herzmann-mulató 3. Folies Caprice 4. Oroszi Caprice.

Dalcsarnokok: 1. Fischer Mór (Imperial) 2. Munk Herminia (Valero u. 8.) 3. Mandl Laura (Király u. 39.) 4. Schwarz Kálmán (Váci körút 11.) 5. Reich Jakab (Kerepesi u. 64.) 6. Mandl Manó (Király u. 88.) 7. Wassermann Vilmos (Király u. 15.) 8. Vizmathy Ignác (Eldorádó) 9. Rujder Adolf (József körút 38.).

A rendőrség igyekezett a felügyelete alatt álló szórakozóhelyeken tőle telhetőleg óvni a közerkölcsöt. Néhány különösen erkölcsrombolónak ítélt kuplét vagy jelenetet le is vetetett ezek műsoráról. De lényegi kérdésekben nem ért el számottevő eredményt. A millenniumi ünnepségek idejére a kimutatások szerint már az összes nyilvántartott kéjnő szifiliszes megbetegedésben szenvedett. Talán ezzel is összefüggött az, hogy ekkor tájt négy év átlagában csökkent a bordélyházak száma – miközben, mint említettük, nőtt a fertőzöttség mértéke. Ezzel szemben a századfordulóra jelentősen megnőtt a magánkéjnők csoportja, és ezeknél lassabban terjedt a fertőzöttség. (Legalábbis erre utalnak az adatok, amelyek azonban esetleg a lazább ellenőrzésnek is betudhatók.)

A millenniumi kiállítás idegenforgalmának növekedése, a prostituáltak számának emelkedése, a fokozott alkoholfogyasztás okozta erkölcsi lazulás miatt a szifilisz hazánkban a századforduló egyik rettegett népbetegségévé vált, ahol a megbetegedettek halálozási aránya elérte a 7%-ot. Ez a helyzet cselekvésre ösztönözte a hatóságokat. Az 1898-as XXI. törvénycikk kimondta, hogy a nemi betegség gyógyításának költségeit az állam vállalja magára. Más intézkedésekkel a titkos prostitúciót igyekeztek háttérbe szorítani, mivel ott az egészségügyi ellenőrzés hiánya növelte a fertőzés veszélyét. Az 1901. március 19-i rendelet a bordélyházi és magánkéjnőkön kívül engedélyezte a prostituáltak egy harmadik típusának működését. Ezek voltak az úgynevezett igazolványosok, akik rendes foglalkozásuk mellett, kiegészítő pénzkereset gyanánt űzték az üzletszerű kéjelgést. Ezzel újabb réteget tudtak ellenőrzés alá vonni. A titkos prostitúciót azonban nem tudták megszüntetni.

Forrai Judit