1909-ben egy havas decemberi éjszakán- a Csend ucca 1 sz házban az Athenaum Nyomda kottaszedő nyomdászának családjába 10. gyermekként egy kislány született , akit Stefi névre kereszteltek a tabáni templomban...(Készült ez a blog anyám és nagyapám emlékére...)


2010. február 26., péntek

Újabb fővárosi botrány: házkutatás a Budapest Gyógyfürdő Zrt.-nél


Jelenleg több helyszínen tartanak házkutatást a BRFK gazdaságvédelmi főosztályának nyomozói egy, a Rác fürdő felújítása ügyében, hűtlen kezelés gyanújával folyó nyomozás részeként - tudta meg a Népszava. A nyomozók ezzel összefüggésben adatokat és dokumentumokat kértek be a cégtől, valamint a Fővárosi Önkormányzattól, és több tanút kihallgattak.


A Rác fürdő beruházással kapcsolatban a fővárosi Fidesz már tavaly ősszel felvetette: "kicsempészték" a fürdő nagy részét Budapest vagyonából. György István, az ellenzéki párt fővárosi frakcióvezető-helyettese akkor a legfőbb ügyésznél kezdeményezett vizsgálatot az általuk vélt jogsértések, vagyonvesztés miatt.

Emlékezetes: a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. a Rác fürdő beruházás megvalósítására létrehozta a Rác Nosztalgia Kft.-t, amelyben a zrt.-nek 25, más jogi és magánszemélyeknek pedig 75 százalékos tulajdonrészük van. Az ellenzéki politikus szerint ez a rendszerváltás környéki előprivatizációkhoz hasonlít: az állam vagyonát bevitték kft.-kbe, amelyekben magánszemélyek is tulajdonosként szerepeltek, majd végül az állami vagyont átcsempészték magántulajdonba.

A BRFK Gazdaságvédelmi Főosztálya a nyomozással párhuzamosan büntetőeljárást folytat a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. fürdőiben felszerelt beléptető rendszer beszerzése miatt is. Az eljárás itt szintén hűtlen kezelés bűntett gyanújával zajlik.

Az ügy előzménye, hogy 2007 novemberében a Navigátor Zrt. 600 millió forintos ajánlatot adott a beléptető rendszer kiépítésére. Az eljárást azonban érvénytelenítették, ugyanis kiderült, hogy a cég egyik alkalmazottja készítette a közbeszerzési kiírás dokumentációját. Ezután újabb kiírás következett, amelyben az ajánlatkérő mind a három pályázót kizárta műszaki, illetve jogi alkalmatlanságra hivatkozva. Egyiküknek, a Vilati Zrt.-nek azonban utóbb ajánlati felhívást küldtek ki, és tárgyalásos eljárást folytattak le vele.

György István közlése szerint ugyanakkor a Fidesz-frakcióhoz "beesett" egy dokumentáció, amely szerint valakik 22 oldalt kicseréltek a műszaki alkalmatlanság miatt kizárt Vilati Zrt. pályázati dokumentációjában azért, hogy a harmadik körbe csak ez a cég jusson be - mondta.

Végül a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. szerződést kötött a Vilatival, méghozzá csaknem háromszor akkora értékben, mint a Navigátor eredeti, 2007-es ajánlata volt. Ám György István tájékoztatása szerint a szerződést a Vilati nevében már a Navigátor Zrt. vezetője írta alá, noha a Navigátor csak egy nappal később vásárolta meg a Vilatit.
Megtakarítást hoz az új beléptető rendszer?

Már működik az új fürdőbeléptető rendszer a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. fürdőiben, amelytől az önkormányzati vállalat éves szinten mintegy 400 millió forintos megtakarítást remél, a beruházás pályáztatása megfelelt a közbeszerzési szabályoknak - mondta Ferenci Tibor, a társaság vezérigazgatója az MTI-nek csütörtökön annak kapcsán, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozást rendelt el a beléptetőrendszer beruházása ügyében. Az új beléptetőrendszer - amely egyben többek között korszerűsíti az üzemeltetést, kezeli a vendégek időbeosztását és információt szolgáltat a vezetőség felé is - összköltsége éves szinten mintegy 310 millió forint - közölte a társaság.

Ferenczi Tibor azt mondta: a pályázaton a győztes kiválasztása a Közbeszerzési Döntőbizottság vizsgálata mellett zajlott. A győztes cég 250 millió forinttal olcsóbb ajánlatot adott, mint a második helyezett.

A zrt. még 2007-ben kezdett piaci vizsgálatot a beléptetőrendszerekről, akkor több vállalat mutatta be termékeit, volt olyan cég, amely be is árazta azt - ismertette Ferenci Tibor. Ezt követően a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. szakértők bevonásával elkészítette a pályázati anyagot és ki is írták a tendert. Erre öt pályázat érkezett. Ezt a pályázatot azonban később a Közbeszerzési Döntőbizottság érvénytelenítette.

A második körben három pályázat érkezett. A Közbeszerzési Döntőbizottság felügyelete mellette folyó eljárásban, végül az a pályázó nyert, aki a legolcsóbb és egyben tartalmilag is a legjobb ajánlatot adta.

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az anyagi források szűkössége miatt a rendszerért bérleti díjat fizet, havonta 27,5 millió forintot öt éven át. A kivitelező ezért telepíti, üzemelteti a rendszert, és ha szükséges a javításokat is elvégzi - mondta Ferenci Tibor.

Érthetetlen az eljárás a Rác Nosztalgia Kft. szerint

A Rác Nosztalgia Kft. ügyvezetője furcsállja, hogy hűtlen kezelés gyanúja miatt folyik eljárás egy olyan beruházás kapcsán, amelynek eredményeként a főváros vagyona egymilliárd forinttal gyarapodik. Valkó Csaba erről annak kapcsán nyilatkozott, hogy a rendőrség csütörtökön a Rác fürdő felújításával kapcsolatos dokumentumokat foglalt le a cégnél tartott házkutatás során.

A kft. ügyvezetője hozzátette, a rendőrség a társaság egyetlen munkatársát sem hallgatta ki, és zömében a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.-től már lefoglalt, több évvel ezelőtti iratokat vitt el. Valkó Csaba közölte, mivel az ügyben három hónapja tart a nyomozás, a házkutatás nem érte váratlanul. Ugyanakkor azt mondta, az eljárás érthetetlen, mivel a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. csak a földhasználati jogot és a projekt értékének 7 százalékát kitevő műemléképületet adta az összességében 9 milliárd forintos beruházáshoz. Szerinte - mivel a gyógyfürdő zrt.-nek a Rác Nosztalgia Kft.-ben 25 százalékos üzletrésze van - a vagyongyarapodás egyértelmű.

Arra a kérdésre, hogy a Rác fürdő felújításakor miért volt szükség magánszemélyek bevonására, Valkó Csaba azt mondta: az önkormányzati fürdőtársaságnak a szükséges humán és anyagi tőke sem állt egyedül rendelkezésére.

Ferenci Tibor, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy csütörtökön napközben négy civil ruhás rendőr jelent meg a társaságnál, s a Rác fürdő felújításával kapcsolatos nyomozás miatt kértek három-hat évvel ezelőtti dokumentumokat. Ezeket átadták a rendőröknek, amiről jegyzőkönyvet is felvettek - ismertette.

A vezérigazgató megjegyezte, hogy a beruházást már több fővárosi testület, egyebek mellett a főváros revizori bizottsága is vizsgálta, és az ellenőrzések rendre azt állapították meg, hogy a zrt. szabályosan járt el.


Népszava/MTI

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése