A tabáni kiskocsmák kerthelyiségek, vendéglők kuncsaftjainak legfőbb időtöltése a kispörkölt,
kisfröccs fogyasztása mellett a kártyázás. Minden vendéglőben ,fedett helyen , avagy teraszon , netán az ecetfás kis vendéglői udvarokon komoly kártyacsaták alakultak ki esténként, legtöbbször pár filléres alapon.A korcsmáros néha maga is beszállt a játékba, vagy csak kibicelt. Jobban csúszott ilyenkor a szikrai kadar, a serital és a a sörkorcsolyát is számolatlanul rendelték. De nem ám francia kártya volt a divat , valódi "magyar kártyával "verték derék elődeink a kocsmaasztalt.
Ismerjük meg hát a magyar kártya történetét:
A 32-lapos magyar kártya, ami egyes változatokban 36-ra egészül ki a VI-osokkal. A Magyarországon, Ausztriában, Szlovéniában, Csehországban, Horvátországban, Szlovákiában és Dél-Tirolban is használatos 32 vagy 36 lapos kártyacsomagot Magyarországon magyar kártyának nevezik.
Ugyanazokat a színeket használja (piros vagy szív, zöld, makk vagy treff és tök), mint a korai XV. században kialakult német kártya. A kártyák számozása a következő: VII, VIII, IX, X, alsó (vagy baka), felső (vagy fölső), király (vagy csikó) és ász. Néhány változatban a VI-os is szerepel, így egészül ki 36 laposra a csomag. A tök VI-os néhány játékban joker-szerepet kap (más változatokban a tök VII-es), és vélének ("Welli") nevezik.
A kártyalapokat egyedi képek illusztrálják, amik még az 1848-49-es forradalom és szabadságharc előtt születtek, amikor forradalmi mozgalmak ébredtek Európa-szerte. Az ászok a négy évszakot mutatják be: a piros ász a tavasz, a tök ász a nyár, a zöld ász az ősz és a makk ász a tél. Az alsókon és a felsőkön a Schiller által 1804-ben írt, és 1827-ben Kolozsvárott bemutatott Tell Vilmos-dráma alakjai láthatók (piros alsó: Kuoni pásztor, makk alsó: Harras Rudolf, zöld alsó: Fürst Walter, tök alsó: Reding Itell, piros felső: Geszler Herrmann, makk felső: Tell Vilmos, zöld felső: Rudenz Ulrich, tök felső: Stüszi vadász). A VIII-IX. lapok a Tell Vilmos-történetet mesélik (piros VIII: Tell Vilmos csónakban evez, tök VIII: Tell Vilmos búcsúzik feleségétől és fiától, tök IX: Geszler kalapja a rúdon). Sokáig úgy hitték, hogy a kártyacsomag a bécsi Ferdinand Piatnik kártyafestő műhelyének alkotása, ám 1973-ben megtalálták a széria ős-darabját egy angol magángyűjtőnél, ami magán viselte a feltaláló és készítő Schneider József, egy pesti kártyafestő mester nevét. Schneider egy svájci dráma szereplőit festette a kártya lapjaira, mivel ha magyar történelmi személyiségeket, szabadságharcosokat festett volna, az akkori erős cenzúra soha nem engedte volna forgalmazni a kártyákat. Érdekesség, hogy bár a kártyákon szereplő karakterek svájciak, Svájcban a magyar kártya nagyrészt ismeretlen.
A magyar kártyával játszott játékok közül a legismertebbek az ulti, a snapszer vagy 66, a felsős, a zsírozás és a lórum.
A magyar Tell-kártya története
Közép-Európa kártyái között érdekes színfolt az a kártya, amely a svájci szabadsághős Tell Vilmosnak és társainak állít emléket.
A több mint másfél évszázad óta gyártott kártya eredete sokáig tisztázatlan volt. Sokan svájci (helvét) kártyának nevezték, mások azt tartották, hogy Németországból került hozzánk. Egy tekintélyes amerikai szakíró, Hargrave nyilván a svájci alakokból ítélve, könyvében Svájc kártyái között említi, annak ellenére, hogy ott sohasem gyártották vagy használták. Nyitott kérdés volt az is, hogy miért vannak egy nálunk régóta gyártott kártyának a svájci történelemből vett alakjai.
A Tell-kártya első készítőjének kilétét sokáig nem ismertük. A szakirodalom és a nyilvántartott nagy gyűjtemények katalógusai gyártóként csak a bécsi Piatnik nevét említik, holott számos magyar kártyafestő, több bécsi és prágai grafikus is készítette.
A bécsi Platnik Ferdinánd, akinek apja Budán született és Pozsonyban végzett kártyafestő iskolát, a Tell-kártyát 1865 körül kezdte gyártani. Később a nagyvállalattá fejlődött cég budapesti, prágai és krakkói leányvállalatai útján az egész monarchiában elterjesztette. Nyilván ez keltette annak a látszatát, mintha a Tell-kártya a bécsi Platnik eredeti gyártmánya, s így osztrák eredetű lenne. A gyár azonban sohasem utalt erre, sőt a szerző kérdésére a következőket közölte: "Az általunk ismert legrégibb kártya Tell Vilmos alakjaival kb. 1860-ból származik. Azt hisszük azonban, hogy ilyen már korábban is létezett." És valóban, 1973-ban egy angol gyűjtőnél a szerző rátalált a mai magyar kártya eddig ismeretlen ősére.
Kolb Jenő kártyatörténész Régi játékkártyák című könyvében már céloz arra, hogy a Tell-kártya magyar eredetű, és Schiller drámáján alapszik, bár eredeti készítőjéről még nem volt tudomása.
Sylvia Mann angol gyűjtő és kártyatörténész egy régi kártyagyűjtemény megvásárlásával jutott a kártya birtokába. A gyűjtő tanúsítványa, amelyben leírja a kártya pontos adatait, megállapítja: "A készítő: Schneider József Pesten. A kiadás ideje kb. 1835. Nem tudok más hasonló kártyáról sem múzeumokban, sem magángyűjteményekben." Az adatokból és fényképekből kétségtelenül bebizonyítható, hogy a mai magyar kártyának Schneider kártyája volt az őse.
A Tell-kártya a 48-as szabadságharcot megelőző időben jelent meg, amikor Európa-szerte forradalmi mozgalmak érlelődtek. Az alsó és felső lapok alakjait a pesti kártyafestő Schiller 1804-ben írt, Tell Vilmos című drámájából vette, amelyet nálunk már 1827-ben Kolozsvárott színpadon is előadtak. Érthető, hogy Schneider nem a magyar történelemből választott szabadsághősöket kártyája illusztrálására. Az osztrák cenzúra elkoboztatta volna. Egy német szerző drámájában szereplő alakok ábrázolását azonban a Habsburg adminisztráció nem kifogásolhatta.
Schneidert nyilván inspirálta a dráma alapgondolata, a Habsburgok elleni küzdelem, amelyben Svájcnak is része volt. A műből nyolc alakot választott ki, hat lap a szabadsághős Tell Vilmost és társait, kél lap a zsarnok helytartót, Gesslert és csatlósát ábrázolja. A király és az ász lapok rajza nem eredeti elgondolás. Lovas királyok már XVI. századbeli kártyákon is előfordultak, a négy évszakot allegorizáló ász lapokra pedig szintén van példa Unger Mátyás győri kártyafestő körülbelül 1800-ból származó csomagjában.
A készítő neve a makk Vll lapon van feltüntetve: "Zu finden bei Joseph Schneider in Pesth." Az előállítás dátuma egyik lapon sem szerepel, Schneider működési idejét azonban ismerjük. A pesti polgárságot 1820-ban nyerte el, neve az 184218. évi pesti címtárakban megtalálható. A Kiskereszt utca (a mai VII. kerületi Kazinczy utca) 520. szám alatt volt a műhelye. Schneider kártyalapjainak stílusa a biedermeier művészeti irányt követi, amely a XIX. század első felében divatos volt hazánkban. A lapok hátoldala vörös márványerezésű. Ilyen reverzeket főleg a XIX. század első felében készítettek. A felhasznált karton jellemzői az ez időszakban készített kártyák kartonjával azonosak. Mindezek az adatok arra utalnak, hogy a Schneider-kártya megjelenésének ideje a XIX. század első felére, közelebbről az 1830-as évekre tehető.
Schneider a 36 lapos kártyát rézbe metszette, s a fekete levonatokat részben sablonnal, részben kézzel festette. A piros, skarlátvörös, kék és barna színeket sablonnal vitte a 94 x 56 milliméter nagyságú lapokra, míg az arcot, a kezet és a ruházat apró díszeit kézzel festette rózsaszín, sárga, illetve halványzöld színekkel. A feliratok német nyelvűek - abban az időben még nem volt az ország hivatalos nyelve a magyar.
A Schneider-kártya gondolati tartalmánál fogva népszerű volt, mert emlékeztetett arra, hogy az ország nem szabad a Habsburgok alatt, míg a svájciak már századokkal előbb kiűzték őket. Valószínű, hogy az 1848-as szabadságharc leverése után elkobozták, mert semmi nyoma nem maradt ebből az időből sem múzeumokban, sem a szakirodalomban. Ma már nem állapítható meg, hogyan került ki Angliába, de feltehető, hogy 49-es emigránsok útján. Azt sem lehet tudni, hogyan került egyik kártyafestőtől a másikig, mert 1855 körül a pesti Giergl János már készített ilyen kártyát, majd ezt követően Schill és Tempel, Zsíros István, Giergl István és mások.
A kártyafestők közül némelyik kissé változtatott az eredeti kártyán. Így Giergl János a Kuoni pásztort tök alsóként ábrázolt , Reding Itellt pedig megtette piros alsónak, vagyis felcserélte a színeket. A számos lapok közepén levő kis zsánerképek változatlanul maradtak, esetleg felcserélődtek. Az eredeti Schneider-kártyán az a jelenet, amelyen Tell Gessler parancsára lelőni készül nyilával a fia fejére helyezett almát, a piros VI lapon van. Gessler póznára helyezett kalapját, amely előtt az arra menő svájciaknak meg kellett hajolniuk, a piros IX lap ábrázolja. Tell búcsút intő felesége és gyermeke a zöld Vl lapon, a csónakon átkelő Tell pedig a tök VII lapon látható.
A bécsi Piatnik cég 1865 körül kezdte gyártani a kártyát, de átrajzolt formában. Az alakok azonossága, testtartása, öltözékének stílusa, az évszakokat allegorizáló ász lapok azonos kompozíciója kétségtelenül jelzi, hogy Schneider lapjait vették mintául.
A monarchiában monopolhelyzetet élvező Piatnik gyár az eredeti Schneider-kártya két típusát alakította ki néhány lap rajzának megváltoztatásával. Az egyik változatban a nyarat megszemélyesítő, kaszát tartó ifjút (tök ász) felcserélte sarlót tartó leánnyal: a makk ász tűz mellett guggoló férfialakját pedig rőzseköteget cipelő öregasszonnyal. A másik változatban a Kuoni pásztornak (piros alsó) széles karimájú kalapja van, s jobb kezét szájához emeli, Stüszi vadász (tök felső) a bal karját esküre tartja, a zöld ász szüreti jelenetéből pedig az egyik alak elmaradt.
Az első világháború után a monarchia széthullott, de a Tell-kártya megmaradt, s tovább gyártották hazánkban, valamint Ausztriában és Csehszlovákiában is. A második világháború végéig nálunk mindkét változat előfordult.
Amikor a Piatnik cég a második világháború után Ausztrián kívüli vállalatait elvesztette, s azok önálló gyárakká alakultak, a két típus területileg elkülönült. A magyar Játékkártyagyár, mint a budapesti leányvállalat utóda, a második változatot gyártja "magyar kártya" néven. A bécsi Ferdinand Piatnik & Söhne cég az első típust adja ki "Doppeldeutsche Schnapskarten" elnevezéssel: Piatnik prágai vállalatának utóda, az O.T. K. (Obchodni Tyskarny P. N. Kolin) szintén az első típust gyártja, de feliratok nélkül. A kártyát ott "Dvouhlavé Hraci Karty"-nak hívják.
A Tell-kártyát mindig magyar kártyának tekingettük. Most, hogy az eredetére vonatkozó adatok is megvannak, joggal vallhatjuk a magunkénak.
A több mint másfél évszázados múltú kártyának az ad egyedülálló jellegzetességet, hogy az általánosan használt és folyamatosan gyártott hagyományos kártyák közül az egyedüli, amely a lapjain levő képek témáját irodalmi műből meríti.
|
vissza
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése