Lumpoló embernek vannak a legfurcsább szokásai. Aki lumpol, az vagy nagyon neki van keseredve és azért csinál egészen eredeti dolgokat, vagy nagyon széles jókedve van és azért kápráztatja el a legtréfásabb mókákkal a józan szemlélőket.
Híres vidéki lumpolók fegyvertényeiből a leggazdagabb monográfiát lehetne összeállítani. Az asztalt telerakatni gyertyával, az már szinte szertartásos dolog. A cigányokat elvinni a gőzfürdőbe és ott a cimbalmot úsztatni a vízen, szintén gyakori. Kocsisbort inni, de francia pezsgővel telt dézsába hűteni, az is egészen rendes.
A pesti lumpolók közül mindenki előtt több lóhosszal vezet Krudy Gyula. Ő a legjobb lumpoló Pesten. Most szépen, formásan mulatni nem egyszerű dolog ám. Módja van ennek is, virtusa van, Krudynál jobban senki nem tudja. Különösen fontos gesztusa a mulatságnak, hogy mit művel a lump másnap reggel, mivel koronázza meg az egész mulatságot, mint záró-akkorddal.
Krudy egyszer egészen eredeti és sajátságos módon fejezte be egy nagy lumpolását: Már jól rávirradt a délelőtt, mikor végre elhatározta, hogy az italból elég volt. Nekivágott tehát a Rákóczi-útnak és a Pannónia előtt kettőt fogott: egy konflist, meg egy nagy szakállú hordárt. A konflisba beleült, a hordárt maga mellé ültette és felszólította, hogy mutassa meg neki Budapest nevezetességeit.
A konflis tehát nekivágott, a hordár pedig magyarázott a vélt idegennek. Eleinte ambicionálta a dolgot a jó hordár, de aztán unta. Különben is – gondolta – mindegy, hogy miről mit mond ennek a jó, vidéki embernek. Mikor tehát elhaladtak a Nemzeti Múzeum előtt, a hordár rámutatott az épületre és hanyagul szólott:
– Az elevátor!
Krudy helyeslően bólintott rá. Ugyan csak helyesléssel vette tudomásul, mikor a Vámház előtt így szólt a hordár:
– Az Operaház!
Így tartott, ez három óra hosszat. Mikor aztán már Budapest minden nevezetességét megtekintette Krudy, elhajtatott a gőzfürdőbe. Ez volt a műsor utolsó pontja: hiába tiltakozott kétségbeesve a hordár, Krudymegfürdette és levétette a szakállát.
Azóta a hordár, ha Krudyt látja, keresztet vet. Pedig nem is keresztény.
(Színházi Élet, 1919/2. /január 5-12./ 18. p.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése