A régészeti kutatások során tűzhely- és kemencemaradékokat, edényeket, ruhakapcsoló tűket, fibulákat találtak, így körvonalazódott az egykori Civitas Eraviscorum: a hegytetőn, a mai Citadella helyén állt az illir-kelta keveredésű eraviscus törzs székhelye; a lejtőn, a kemencés tűzhelyű kunyhókban a törzs - és lent, benyúlva a Tabánba, a gödrös településben a szegények. Kétezer évig élnek ott, népek jönnek, hódítanak, majd maguk is meghódolnak az új jövevényeknek, de a Tabánban mindig a szegények laknak, egészen az 1930-as évek elejéig, amikor végre lebontják a gyakori járványoktól, tűzvészektől és az Ördög-árok áradásától sújtott, csatornázatlan városnegyedet.
Míg csendesen bandukolok lefelé a Hadnagy utca kongó kövein, kissé elszomorodva gondolok rá, hogy nemsokára vége lesz itt mindennek, muskotálybornak, romantikának és tücsökmuzsikának. Átjön ide is a budapesti barbár, csákányt fog ezekre z apró, csupa stílus házakra és agyonüti Biedermeyer urat. Amerikai körutakat épít a Tabánból, beülteti kétoldalt gipszből és hózentrágerből összekomponált utálatos bérkaszárnyákkal, házmesterekkel, poloskákkal, és egyéb kultúrintézménnyel s tíz év múlva itt, ezen a helyen, ahol most majd kitörtem a lábam, rendőr fog állani egy ragyogó ívlámpa alatt és fölírja gyors menésért a 107. számú autótaxit.
Kárpáti Aurél pontosan tíz évet téved: 1923-ban az első világháborúnak köszönhetően még él a tabáni romantika, a terv halasztódik, vitáznak, kisajátítanak és rengeteget írnak a regényes, vad Tabán embernemjárta utcáiról, ahol az ember nyugodt lehet, vagy boldog is talán; micsoda szerencse, hogy a törökök az ott dolgozók nyomán Tímártelepnek, Debaghane-nak nevezték a negyedet, majd a betelepedő szlávok Tabahon-ná ferdítették, s végül lett belőle Tabán, amire olyan remekül rímel a talán, és így nevében hordoz valami fájó nosztalgiát, rejtelmes bizonytalanságot.
A bontáskor talált késő kőkori és bronzkori edénytöredékek azt bizonyítják, hogy az illir-kelta települést megelőzően is laktak a Gellérthegy környékén, az eraviszkuszokat a rómaiak követték, majd a honfoglaló magyarok használták a kényelmes dunai átkelőt, a tatárjárás elpusztította, a középkorban újra felépítették, a Várhegyen lévő főváros elővárosa lett, jöttek a törökök, a szlávok, a szerbek, a menekülők és a lecsúszottak, behúzódtak a vén Tabánba, bort ittak meg mostak, csurgott a szennyes lé a macskakövek között.
Nem épültek bérkaszárnyák gipszből és hózentrágerből: a lebontott házikók, boltok, vendéglők helyét parkosították, játszóteret építettek, padokat állítottak és szobrokat, meg emlékművet az Apród utca 10. lakójának, Virág Benedeknek, a Jeremiás keservei szerzőjének.
Hát illy véletlen, s illy gyászos sorsra jutott-e
E váras, melly büszke fejét, mint földi királyné,
Fenntartotta minap; s amellynek imádta hatalmát
Minden egyéb nemzet, diadalmit látta, csudálta?
Forrás: Liget.org
http://liget.org/cikk.php?cikk_id=1157
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése