Tiszta, tömény romantika , ami itt következik alább pár fotóban bemutatva, de felfogható a közvilágítás történetéről szoló tanulmány mellékleteként is . Ami közös bennük: valamennyi fényképen szerepel egy gázlámpa , amely a maga korában, mint közvilágítási forma bizony modernnek számított az elavult olajmécsesek pislákoló fénye után.
Olajlámpás 1845-ben a mai un. "Gödör "helyén
Nagy vita tárgya volt a Fehérsas téri kőoszlop rendeltetése, egyes vélemények szerint fehérszemélyek pellengéreként működött. Pedig csak egy ártatlan olajmécs tartójakánt funkcionált
Mit ír erről a pesti közvilágításról aWikipédia:
"Az első rendszeres, mai értelemben vett közvilágítást Párizsban telepítették 1558-ban, szurkos serpenyők formájában. Az olajlámpák 1569-ben jelentek meg, előbb falikarokon, majd önállóan álló faoszlopokon. A párizsi eredményekhez képest a mai Budapest területén alapos volt a lemaradás. Buda városának magisztrátusa 1715-ben azt a rendeletet hozta a közbiztonság javítása érdekében, hogy napnyugta utána tilos volt gyertya vagy lámpás nélkül az utcán tartózkodni. Ekkor kezdődött a lámpahordozó, mint foglalkozás kialakulása.
Budán 1777. november 9-étől indult meg a fény rendszeres szolgáltatása, ekkor repceolaj-lámpásokat helyeztek ki. Pesten 1790. január 1-jén gyulladt ki a bádogos céh által készített 300 olajlámpa. Ezek eleinte három- majd négyoldalas üvegtestek voltak, bádogkalappal, ami megkönnyítette a kezelésüket. Ezeket a lámpásokat közvetlenül a házfalra, vagy alacsony faoszlopokra helyezték őket díszes lámpakarral, amit lámpavasnak hívtak. Újabb foglalkozás alakult ki: a létráját vállán cipelő lámpagyújtogatóé. A szolgáltatásra Lechner Ferenccel kötöttek 10 éves szerződést. Neki már volt tapasztalata a bécsi közvilágítás terén. A megkötött megállapodásban az állt, hogy a világítást naponta alkonyattól éjfélig kell biztosítani, kivéve a rendőrposztok előtt álló lámpáknál, mivel azoknak hajnalig kellett világítaniuk. A farsangi időszakban minden lámpának hajnalig kellett égnie. A pesti közvilágítás indulásakor a költségekre különadókat vetettek ki, ingatlan- és boradó formájában.Az olajlámpások után a 19. században jelent meg újdonságként a világítógáz. A kezdeti kísérletek és bemutatók meggyőzték a városvezetőket arról, hogy bevezessék az új világítási módot. Európa nagyvárosaiban egymás után létesültek a gázlámpás, úgynevezett légszesz-rendszerek. Az első ilyen lámpa Tehel Lajos gázlámpája volt a Nemzeti Múzeum falán 1816-ban.
"Az első rendszeres, mai értelemben vett közvilágítást Párizsban telepítették 1558-ban, szurkos serpenyők formájában. Az olajlámpák 1569-ben jelentek meg, előbb falikarokon, majd önállóan álló faoszlopokon. A párizsi eredményekhez képest a mai Budapest területén alapos volt a lemaradás. Buda városának magisztrátusa 1715-ben azt a rendeletet hozta a közbiztonság javítása érdekében, hogy napnyugta utána tilos volt gyertya vagy lámpás nélkül az utcán tartózkodni. Ekkor kezdődött a lámpahordozó, mint foglalkozás kialakulása.
Budán 1777. november 9-étől indult meg a fény rendszeres szolgáltatása, ekkor repceolaj-lámpásokat helyeztek ki. Pesten 1790. január 1-jén gyulladt ki a bádogos céh által készített 300 olajlámpa. Ezek eleinte három- majd négyoldalas üvegtestek voltak, bádogkalappal, ami megkönnyítette a kezelésüket. Ezeket a lámpásokat közvetlenül a házfalra, vagy alacsony faoszlopokra helyezték őket díszes lámpakarral, amit lámpavasnak hívtak. Újabb foglalkozás alakult ki: a létráját vállán cipelő lámpagyújtogatóé. A szolgáltatásra Lechner Ferenccel kötöttek 10 éves szerződést. Neki már volt tapasztalata a bécsi közvilágítás terén. A megkötött megállapodásban az állt, hogy a világítást naponta alkonyattól éjfélig kell biztosítani, kivéve a rendőrposztok előtt álló lámpáknál, mivel azoknak hajnalig kellett világítaniuk. A farsangi időszakban minden lámpának hajnalig kellett égnie. A pesti közvilágítás indulásakor a költségekre különadókat vetettek ki, ingatlan- és boradó formájában.Az olajlámpások után a 19. században jelent meg újdonságként a világítógáz. A kezdeti kísérletek és bemutatók meggyőzték a városvezetőket arról, hogy bevezessék az új világítási módot. Európa nagyvárosaiban egymás után létesültek a gázlámpás, úgynevezett légszesz-rendszerek. Az első ilyen lámpa Tehel Lajos gázlámpája volt a Nemzeti Múzeum falán 1816-ban.
Modern gázlámpa 1931-ből
A technikai tökéletesítésen is folyamatosan dolgoztak. A kanócot felváltotta a lapos bél (a francia Leger találmánya nyomán), a svájci Argand pedig feltalálta a körégőt, amivel a hatásosságot javította, amit egy üvegbúrás cilinder tett még jobbá. Mindezek ellenére a korai lámpák fényereje messze elmaradt a maiakéitól. Ezt a is bizonyítja, hogy a vállalkozóval kötött szerződésekben benne állt, hogy a holdtölte-közeli napokban, derült idő esetén a közvilágítást nem kell működtetni.
1844-ben utcai próbavilágítást mutattak be Pesten, de a megvalósítására nem került sor, mivel az üzemeltetés költsége a háromszorása rúgott a korábbi rendszerének. A világítógáz közcélú alkalmazására csak 1856. december 21-én került először sor, amikor a Kerepesi (mai Rákóczi úton) először gyulladtak fel a gázlámpák. A rendszer sokkal korszerűbb volt az olajlámpás rendszernél. Bár a kiépítendő vezetékhálózat drága volt, az energiahordozó anyagot nem kellett kézzel utántölteni, viszont a lámpák ki- és bekapcsolását továbbra is egyenként kellett elvégezni, és a lámpákat tisztítani is kellett, bár nem túl gyakran.
Az égők módosításával egyre jobban világító lángformákat lehetett létrehozni. Az 1800-as évek végén az utcák világítására már pályázatot (korabeli nevén "nyilvános árlejtést") írtak ki, és ismert volt a be- és kikapcsolást meghatározó, napjainkban is alkalmazott világítási naptár. Viszont az olajlámpások még továbbra is működtek, 1896-ban 2565 darab égett belőlük a fővárosban. Gázlámpából csak abban az évben mintegy 10000 darab világított, de már ekkor kezdett megjelenni az új fényforrás, a villamosenergia."
A technikai tökéletesítésen is folyamatosan dolgoztak. A kanócot felváltotta a lapos bél (a francia Leger találmánya nyomán), a svájci Argand pedig feltalálta a körégőt, amivel a hatásosságot javította, amit egy üvegbúrás cilinder tett még jobbá. Mindezek ellenére a korai lámpák fényereje messze elmaradt a maiakéitól. Ezt a is bizonyítja, hogy a vállalkozóval kötött szerződésekben benne állt, hogy a holdtölte-közeli napokban, derült idő esetén a közvilágítást nem kell működtetni.
1844-ben utcai próbavilágítást mutattak be Pesten, de a megvalósítására nem került sor, mivel az üzemeltetés költsége a háromszorása rúgott a korábbi rendszerének. A világítógáz közcélú alkalmazására csak 1856. december 21-én került először sor, amikor a Kerepesi (mai Rákóczi úton) először gyulladtak fel a gázlámpák. A rendszer sokkal korszerűbb volt az olajlámpás rendszernél. Bár a kiépítendő vezetékhálózat drága volt, az energiahordozó anyagot nem kellett kézzel utántölteni, viszont a lámpák ki- és bekapcsolását továbbra is egyenként kellett elvégezni, és a lámpákat tisztítani is kellett, bár nem túl gyakran.
Az égők módosításával egyre jobban világító lángformákat lehetett létrehozni. Az 1800-as évek végén az utcák világítására már pályázatot (korabeli nevén "nyilvános árlejtést") írtak ki, és ismert volt a be- és kikapcsolást meghatározó, napjainkban is alkalmazott világítási naptár. Viszont az olajlámpások még továbbra is működtek, 1896-ban 2565 darab égett belőlük a fővárosban. Gázlámpából csak abban az évben mintegy 10000 darab világított, de már ekkor kezdett megjelenni az új fényforrás, a villamosenergia."
De ez már nem tárgy vizsgálódásunknak.
FOLYTATÁS: A Tabán Anno Fototár oldalán....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése