Vitkovits Mihály született Egerben 1778 aug. 26-án. Atyja Vitkovits Péter egri, utóbb budai szerb óhitű esperes volt. Gyermekkorát Egerben, iskolai pályáját Pesten végezvén, 1801-ben ügyvéd, s csakhamar több testület, s család ügyvivője, s az 1807-ben Budán tartott országgyűlésen ifjabb gr. Zichy Ferencz országgyülési helyettese (absentium ablegatusa) lőn. Határozott, tiszta, s bátor jellemével nemcsak becsülését, szeretetét, de örökös barátságát is vivta ki magának kora legjelesbjeinek; mint Kazinczy, Kölcsey, Virág, Szemere, Helmeczy, Döbrentei, Horváth István, Berzsenyi, Vörösmarty, Fáy, kiknek emlékét levelei, s elegiáiban megörökité.
Mint legbuzgóbb hive szeretett hazánk szép nyelvének s nemzeti érdekeinek, első volt, ki a magyar népies költészetet a maga eredetiségében, s egyszerűségében penditette meg; az első, ki bennünket a szerb költészettel ismertetett, ugy szintén bizonyosan egyike a legelsőknek, ki oda fáradozott, hogy e hazában lakó két erőteljes fajt egymáshoz közel hozza s rokonitsa, s bár találkoztak volna utóbbi időkben is többen, kik magas értelmiségük, befolyásos állásuknál fogva e nemes törekvést, a közös haza érdekében tovább folytatták és fejtették volna!
Életének iránya az volt, a mit jelszava kifejezett: Non videri, sed esse, – nem látszatni, hanem lenni – jó hazafinak, igaz emberbarátnak. – Ezt tüntették fel cselekedetei, ezt munkái, mellyek egy része még a mult században jelent meg. A magok idejében igen kedvesen fogadta a magyar közönség szép magyarsággal irt tudományos czikkeit, hazafias ömlengéseit s a legkedélyesb, sokszor dévajkodó pajkossággal irt verseit. „Az insurgenshez” (nemesi felkelőhez) 1809-ben irott ódájában e versszakokat most is kedvtelve olvashatja mindenki:
„Elmegyek tőled szeretett leánykám,
El! Hazánknak nagy veszedelme harczra
Hí, ne rettenj meg. Tudod, a Hazáért
Víni dicsőség!
Nézd, az éhes francz mi mohón törekszik
Bő határinkon keverék hadával
Dúlni! melletted heverészve, mond bár,
Várjam-e jármát?
Haj! Magyar vér forr ereimben, s lelkes
Őseimtől, kik neveikben élnek,
Rettenetlen szív szakadott örökbül
Hév kebelembe:
Mint szabadságnak fija! s nem fogolyként,
Veled ohajtom napomat leélni,
S csókjaimtól nem fizetek keserves
Sarczot uramnak stb.
1817-ben megjelentek munkái „Vitkovits meséje és versei” czim alatt. Egyéb hátrahagyott munkáit a magyar tudós társaság még csak ezentul fogja közzé tenni. A tudós társaság alakitásában ő is részt vett. Egyike volt azon jeleseinknek, kik ő fensége József nádor-ispán meghagyásából tanácskozó tagokul hivattak meg. Vitkovitshoz is ment egy illy felhivó levél, mellyet kivonatban jó lesz most is elolvasni:
„Tekintetes táblabiró ur! Hogy a honi nyelv terjesztésére, kiműveltetésére, és a tudományok, valamint a művészetek minden nemeire való alkalmaztatására a közelebbi országgyülés XI. czikkelye stb. – e végett a megkivántató tanácskozásokban és ülésekben való részvételre ő cs. kir. herczegsége szeretett nádor-ispánunk, ki hazánkban minden jót buzgósággal kiván előmozditani, a t. táblabiró urat is, – mint honi tudományosságunk buzgó kedvellőjét, hathatós előmozditóját kinevezni méltóztatott. – A magyar nyelv, és a tudományok körül szerzett nagy érdemeinek ezen diszes elismerését, a nádor-ispán ő cs. kir. herczegsége kegyes bizodalmának ezen nyilvánságos jelét ő cs. kir. herczegségének különös parancsolatjából a t. táblabiró urnak tudtára adni örvendetes kötelességemnek tartván, a t. táblabiró urat az emlitett tanácskozások és összejövetelünk végett f. é. böjt más hava 11-ik napjára ide sz. kir. Pest városába egész hazafi buzgósággal meghivni bátorkodom. Mellyek után stb. Pest, Boldogasszonyhava 13-án 1828, lekötelezett szolgája – gr. Teleki József s. k.”
De már a következő évben, Döbrentei Gábor, következő levelet irt koszorúzott költőnk, Berzsenyi Dánielhez: „Buda, september 12-én 1829. – „Ne menj többé, ha Pestre jösz, a kereszt-utczába*, azon szegletén, hol az 1790, 1807, 1811-beli nagy Vay József is lakott, halottja volt a magyar nemzetnek. Tegnapelőtt temettük el onnan Vitkovits Miskát. – Szegény Miskának vidámsága, szivélye, magyar hazafi érzelme, szép zengésű dallása, hol van mind ez? – Volt! – nincs!” – Halálos ágyán maga készité epitaphiumát, melly maiglan is a pesti g. n. e. sírkertben nemcsak olvasható, de gondolkozását, érzelmeit, s szép életét is leghivebben jellemzi:
„Vitkovits a nevem; a koma monda Mihálynak,Szült Eger, éltete Pest; a porom itt feküszik.
Szent haza! mig éltem, neked éltem! holtom után is
Hogy neked élhessek; verseim örökbe adom.
Majd az idő ezeket ha fogával semminek őrli,
Árnyékom legalább lengjen örökre neked!”
Kondor Lajos.
Forrás :Vasárnapi Újság
EPIGRAMMOK.
Az epigramma majd nyil, -
Talál hegyével!
Majd pallos, -
Talál élével.
Néha meg (igy kedvelék a görögök)
Egy kis rajzolat, egy sugár, -
Mely löveltetik:
Nem égetni, csak világítani.
(Klopstock.)
EPIOGRAMMOK (ELSŐ CSOPORT)
1. PAUR ANTALHOZ.
Én magamat neked, és te nevednek versim ajánlom;
A nevedé versim, s én legyek a magadé.
2. AZ OLVASÓHOZ.
E vagy ama sorban megakadsz, mert ellened is szól;
Hallgasd el, más azt nem meri fogni reád.
3. LIDIHEZ.
Verset akarsz tőlem, Lidi? Én csak húr vagyok; Ámor
A lantos: - tőlem verset akarsz-e? Szeress.
4. ÁDÁM.
Én vagyok azt mondják, bűnben ki először elestem;
Ez nem igaz mondás: Éva esett el előbb.
5. AZ ISTENTELENHEZ.
Hogy vannak titkok, hiszed azt; és hogy van egy Isten,
E legigazb titkot, Barmi tagadni mered!
6. A MAI VILÁG.
Senki ne mondja nekem, hogy lágy e mai világunk,
S hogy puhasága miatt nagyra nem érdemesül.
Nézd, mi kemény eledelt adogál a házi szegénynek,
S másnak bús esetén megjegesíti szemét.
A bölcsnek, míg él, ád csontokat enni; ha meghal,
Tesz sirjára követ: nemde kemények ezek.
7. CZENCZIHEZ.
Égek, rám ha veted szemeid; fagyok im ha behúnyod;
Czenczi, te fogsz jéggé tenni, s te fogsz hamuvá.
8. AZ ÁLOMHOZ
Sok szeretőt hivtam, hívásomat egy se fogadta;
Jösszte szelíd álom, légy te az én szeretőm.
9. CSELSZÍN.
Hívséget hímez gyakoron sok nyájas enyelgő;
Igy ád gyémántfényt sok töredékeny üveg.
Sok piros alma belül férges, külszinre ne indulj;
Romlott vér lakozik sok piros orcza alatt.
10. A SZERELMES.
Etnát nem láttam, de tüzét igen érezi szívem;
A tengert se, de nagy habjait ontja szemem.
11. A HALÁLRA.
Durva halál, a szép Katikát óh mért ragadád el:
Kelleme még magad' is lángra hevíte talán.
12. ELEKHEZ.
A tükröt s piperét engedd a gyönge leánynak;
A ki magát czifrán kelleti, gyáva legény.
13. EMBERDÍSZ.
Szép vagy, lyánka? ne tudd; jót tettél, férfi? felejtsd el;
Néktek ezen két mód ád igaz emberi díszt.
14. HASZONLESÉS.
Télben megy tőlünk a fecske, tavaszra meg eljön;
Igy a csalfa barát boldog időnkbe' keres.
15. AZ UJSÁGIRÓKHOZ.
Titeket a maradék foghat csak tartani becsben;
Majd ha hazugságtok régi igaznak avúl.
16. ISTENI FÉLELEM.
Féljed, imádd élted minden szakaszában az Istent:
E félés mindég bátorodásra hevít.
17. SZERELEM ÉS BARÁTSÁG.
A szerelem Lidikém, olyan mint reggel az árnyék;
Mindég kissebb lesz, s végre enyészni szokott.
Ámde barátságunk olyan, mint estveli árnyék;
Nőttön nő, éltünk mig le nem alkonyodik.
18. A RÁGALMAZÓHOZ.
Jót ha beszélnek rám, nem hallod, Bendi; ha rosszat,
Hallod: mert szíved tűköre rosszra mutat.
19. EMMIHEZ.
Sokszor igértél már, de nem adtál csókokat, Emmi:
A sok igéretnél jobb, ha csak egyet is adsz.
20. A FÖSVÉNYHEZ.
"Mely jó, mely vídám kedv ömledez a boritalból!"
Mond a csapszéken Pál, mikor iszsza borát.
Ám mikoron fizetésre kerűl, búsongva kiáltja:
"Mely rossz, mely keserű, kész pokol a borital!"
21. A POÉTA.
Verseimet szeretem, s a nép kiabálja: hibázok.
Hát hiba, hogyha szülék magzatikat szeretik?
22. VIGASZTALÁS.
Könnyeket, óh feleség, ha szeretsz, síromra ne csorgass;
Engemet ujra neked vissza nem adnak azok
S hamvamig elhatván, örök álmom félbe szakasztják:
Éltem örömbe veled, sirjak-e holtom után?
23. KAZINCZY FERENC EPIGRAMMAIRA.
Rakva vagyon könyved tövisekkel, rakva virággal;
Rózsa tehát? - Ó nem; mert örök életet él.
24. UGYANAHHOZ.
Töviseid szúrnak, de virágaid illatot adnak;
Ez méz, az fullánk: méhe vagy úgy te magad.
Ám mi haszon? Tudod, a méhtől hamar elszedik a mézt,
És a fullánkzás hoz bizonyára halált.
A virtust szerető embernek czélja, jutalma
Az, hogy másokkal jót teszen élve, s kihal.
25. LIDIHEZ.
Míg ártatlan vagy, Lidikém, mint rózsa virágzol;
Kóró léssz, ha ezen kincsedet éri aszály.
26. DÖBRENTEY GÁBORHOZ.
Láttam szánakozó könycsepjeid omlani, láttam,
Amikor a balsors súlya fejemre borúlt.
S úgy könnyebbedtem, mint a nap nyári hevétől
Tikkad rózsa az enyh' estkori harmat után.
27. TÖKSIHEZ.
Hirtelen ó mi magos rangot nyersz Töksi! ne örvendj:
Szédűlés érvén gyönge fejedre, lehúllsz.
28. EMBERÖSMERÉS.
Belső tettekből megjegyzeni, milyen az ember,
Hajdaniak szokták: ó be nehéz tudomány.
Képünkből Lavater, koponyánkból szokta itélni
Gall ezt mostanság: ó be hamar-tudomány...
29. AZ IGAZSÁG KÉPE.
Sok törvényszéknek kapuján láthadd az igazság
Képét; s árnyékát, hogyha tanácsba belépsz.
30. ZOILUSHOZ.
Verseimet, költők harapója ha, Zoile, rágod,
Örvendek; nem rág rosszakat éh agyarad.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése