A képek, a látvány nyújtotta élmény története jócskán megelőzte a fényképezés feltalálását. Mint oly sok minden, a fotográfia sem előzmények nélküli újdonság, nem társtalan különlegesség a képek birodalmában. A fotográfia kultúrtörténetének első fejezete annak a hosszú útnak a végigkísérése, amelyet végigjárva az emberi látás, a látás útján való befogadás képessé vált a fotográfiai kép -- egyfajta absztrakt jel -- értelmezésére. Az út két végpontja a pocsolyában megpillantott arcmás, illetve az olcsó, sokszorosítható, könnyedén elkészíthető fotográfiai kép. A kettő között az újkori Európa vizuális kultúrájának színes kavalkádja: ördöngösként tisztelt varázslámpások, optikai kísérletek nyomán piacra dobott játékszerek, bonyolult rajzmasinák, a világ teljességét szobányira zsugorító panorámák és kozmorámák, pörgő-forgó mozgásimitációk és számtalan más eszköz. A pest-budai polgár is jóval korábban tette ki magát a képek okozta izgalmaknak, mint hogy -- a korabeli híradások tanúsága szerint -- Vállas Antal, az értő közönség asszisztálása mellett, elkészítette volna első dagerrotípiáit a budai Duna-partról.
Szegődjünk most a szórakozni vágyó pesti polgár nyomába, s lépten-nyomon találkozni fogunk a fotográfia őseivel és távoli rokonaival, az optikai játékokkal, festett, kivágott és egyéb képekkel. Körutunkon vásári mutatványosokra és ámuló közönségükre bukkanunk: a kései szemlélő számára valamennyien a képcsinálás folyton változó mivoltát, állandó átalakulását bizonyítják.
„A népnek is megvan ollykor ollykor jó napja” [1]
A jó nap főként a vásárok és az ún. népünnepélyek idején köszöntött a reformkori Pest-Buda polgáraira. A sokadalmaknak elmaradhatatlan kellékei voltak a legkülönfélébb mutatványosok produkciói: állatheccektől a képmutogatókig, bábszínháztól az „opticai mutatványokig”.
1820 táján Bécs után Pest volt a legfontosabb Duna-parti vásárváros. Budán, a Vízivárosban március 1-én, június 27-én, szeptember 14-én és november 30-án, Pesten pedig a Váci út-Ország út-Kerepesi út [2] határolta területen József-, Medárd-, János- és Lipót-napkor tartottak nagyvásárt. [3] Az 1820-as évektől a Városliget, majd a Városmajor is felbukkan mutatványos-színhelyként, a negyvenes évektől pedig a Rákóczi út és Múzeum körút kereszteződésénél lévő - később nagy karriert befutó - füvészkertet emlegetik ilyenként. Ezeken a vásárokon nemcsak a terményárusok és iparosok csináltak jó üzleteket, hanem a mutatványok gazdái is. A 18-19. század fordulóján többségükben osztrák, olasz mutatványosok vándoroltak Magyarországon: „vágánsok, csavargók, csepürágók: azaz különböző bűvészek, szemfényvesztők, kötéltáncosok, műlovarok, állatszelídítők, medvetáncoltatók, bohócok, akrobaták, varázslók, képmutogatók, jövendőmondók, kintornások, panorámatulajdonosok, vándorkomédiások és... vándorbábjátékosok tartoztak ebbe a társaságba.” [4] A 19. század első felében, amíg az állandó mutatványostelepek, az ún „vurstlik” ki nem épültek, a vásárok szolgáltak alkalmul a mutatványosok produkcióinak. A reformkori színlapok folyamatosan tudósítanak arról is, hogy a vásárok közötti időszakban a mutatványosok fogadókban, tánctermekben is tartottak előadásokat, többek között a budai Fehér Kereszt, a pesti Hét Választó nevével találkozhatunk a tudósításokban.
Vásári mutatványok
A mutatványosok során a vásárlátogató talált cirkuszt, állatseregletet, panorámát, léghajót, ördögmalmost (ringlispilt), karika- és lemezdobálót, céllövöldét, a századfordulón már gramofonost, gyorsfényképészt, bábost, képmutogatót, viaszfigurást, planétást, jóst, tűznyelőt, kardnyelőt, szemfényvesztőt, bicskadobálót. [5] A vásárokon találkozni lehetett mindazokkal az optikai eszközökkel, amelyeket először az egyes tudományágak, majd a városi középosztály kulturális fogyasztási, szórakozási formái kitermeltek. A mutatványok egyszersmind pillanatnyi szabadulást kínáltak a rideg, szegényes valóságtól: felépítették az illúziók birodalmát, ahol „minden lehetséges”.
A képmutogató (Bänkelsänger) -- valamennyi későbbi vizuális mutatványforma ősfigurája -- egyszerre használt éneket, zenét, képet és egyfajta narratív dramaturgiát egy történet elmesélésére. A nyolc kis képre osztott vászon előtt egy padon állt az énekes, s egy pálcával sorra mutatva a történet jeleneteit ábrázoló képeket, sípláda kísérete mellett elénekelte a versbe szedett történetet. A (zömmel rém-) történetek célja mindig a megindítás, a borzalomkeltés, az erkölcsi javítás: a képmutogatók történetei tele voltak gonosz mostohákkal, uzsorásokkal, gyilkos anyákkal, tűzvésszel és árvízzel. Az énekes előadás után prózában, most már zenei kíséret nélkül is elmondta az erkölcsi tanulságokat hordozó történetet, segédei pedig a nyomtatott szöveget árusították. [6]
A durva ecsetvonásokkal, élénk, rikító színekkel festett vásznakat feltehetően a panoráma-, díszlet- és cégérfestők készítették, gyakran szériában, hiszen egy-egy képmutogató többféle történet tábláját is hurcolta, hogy a változatossággal növelhesse a keresletet. Bizonyosan ott voltak a képmutogatók a hagyományos húsvét hétfői gellérthegyi, a pünkösd hétfői svábhegyi mulatságokban is [7], sőt kései utódaik a nagyvárossá nőtt Budapest utcáin is. Jókai örökítette meg A hajdani hangos Budapest című írásában a verklist, aki „felesége éneklése mellett nagy viaszkosvászonról magyarázza a legújabb hírhedt gyilkosságot a kíváncsi közönségnek”. [8] Az egyszemélyes vállalkozást üzemeltető képmutogatókat - gyakran sebesült katonák, kiöregedett színészek adták erre a fejüket - a hatóságok soha nem nézték jó szemmel, a koldusokhoz és vagabundokhoz sorolták őket. „A kóklereket, a guckkastenekkel és varázslámpákkal vándorló embereket, és azokat, akik idegen állatokkal, torzszülöttekkel, és más ún. ritkaságokkal lépnek fel, bábosokat és zenészeket” fel kell tartóztatni és át kell adni a hatóságoknak - szólt a bécsi városi rendőrség parancsa 1801-ben. [9]
„Fantasztikus levegőképek”
A mutatványos alkalmak egyik jellegzetessége, hogy a közönség érdeklődését egy-egy vállalkozó vándorcsepürágó egyszerre többféle dologgal is szeretné felkelteni. Aloys Schmidt 1815-ös színlapjai is egyszerre hirdetnek cirkuszt, bábjátékot, optikai mutatványokat. A Tirolból érkezett Schmidt üzlete jól mehetett Pesten - a Váci országúton [10], a Somogyi-féle házban mutatta be művészetét -, hiszen 1815. április 9-én engedélyért folyamodik a pesti tanácshoz, hogy mutatványai számára a Városligetben házikót építhessen, s ehhez a kérvényhez a mutatványosbódé saját kezűleg rajzolt tervét is mellékeli. Felesége, Elisabetha Schmidt asszony természeti tüneményeket felvonultató Naturkabinetje mellett (benne az emberevő egyiptomi krokodilussal, a háromfejű disznóval, a „néger kígyóval”, a több ezer kagylóval, korallal, lepkével) Aloys Schmidt „a korzikai csodalóval fog fellépni, amely számolni tud és patájával ki tudja dobbantani, hány óra van, vagy pedig hány éves valaki... A művész egész családjával különböző egyensúlyozási és testhajlékonysági gyakorlatokat mutat be... Harmadik műsorszámként szerepelnek az ún. gólyatáncok... A műsor fénypontját a fantasztikus ,,Levegőképek'' (Luftbilder) és különböző optikai szemfényvesztések alkotják. Ezekben egykor élt és ,,ma'' élő híres emberek jelennek meg a levegőben, a megszólalásig híven, a nézőkhöz közelednek, azután ismét eltűnnek a semmiben. Hogy ezek az optikai ,,varázslatok'' még meglepőbben hassanak a nézőközönségre, a mutatványokat mesterséges mennydörgés és villámlás kíséri.... Étvágygerjesztőül a műsor rajzai között ott látható a varázsló maga, három csontváz, halomba rakott emberi koponyák, levegőben lebegő, nyilván híres emberek, a háttérben pedig a bagoly és a sötétségen átcikázó villámok. A jegyért pedig 30 illetve 15 krajcárt kell mindössze fizetni.” [11]
„Levegőképek” 1815-ben. Nem mást élvezhetett e címen a pest-budai nagyérdemű, mint a szép karriert befutott „phantasmagoriák”-at. Meglepően gyorsan jutott el Magyarországra ez a bonyodalmas mutatvány, hiszen az első vérfagyasztó fantazmagóriát 1797-ben láthatta a párizsi kapucinus kápolnában összegyűlt közönség. Alapeszköze a laterna magica, amellyel üveglapokra festett képeket lehetett egy gyertya, majd később olajmécses segítségével a falra vagy vászonra vetíteni. A boszorkány-mécsesnek is nevezett vetítő szerkezet viszonylag gyorsan átkerült a tudósok laboratóriumaiból a vándorló lanternisták világába, akik udvarházakban, pajtákban, kocsmákban, vásárokon vetítettek. A vásárokon vadállatokat, távoli kontinenseket, különleges eseményeket, viszonylag friss híreket, ismeretlen népeket és kalandos utazásokat mutattak be laterna magicákkal. [12]
Az egyszerű vásári vetítések a 18. század legvégén átadták helyüket a misztikum, a borzongás élményét nyújtó spektákulumoknak. A borzongatást kezdetben csak annyival próbálták fokozni, hogy a vetítő felület elé egy füstölőt helyeztek, s a gomolygó füstre vetítettek. Etienne Gaspard Robertson a Vendome téri kapucinus kápolnában 1797-ben viszont már haláltáncot, szellemalakokat mutatott be. Találmánya, a phantasmagoria a 19. században egyre nagyobb népszerűségre tett szert, amikor a gyertyát felváltotta a petróleum-, majd a spirituszlámpa, vagyis lehetővé vált a nagyobb fényerejű, tehát hatásosabb vetítés. [13] A fantazmagória lényege, hogy egy viasszal vagy vízzel átitatott, finom, áttetsző textília mögül vetítettek, s a vetítő közelítésével, távolításával, bonyolult mozgatásával olyan hatást tudtak kelteni, mintha a vetített csontvázak, szellemek közelednének a nézőhöz, illetve távolodnának tőle. Robertson az olajégőt egy homorú tükörrel szerelte össze, objektívként kondenzor-tükröt és egy gyűjtőlencsét használt. Az egész szerkezetet egy kerekeken gördülő asztalra, a chariot-kocsira szerelte, ezt gördítette közelebb-távolabb a vászontól. A fényrekesznyílást huzalokkal szabályozta, ez változtatta a vásznon a világosságot/sötétséget. Mivel a kép körül teljesen fekete volt a háttér, a kivetített alaknak nem volt környezete, a nézők úgy látták, hogy a levegőben lebeg, ráadásul a látvány távolságát sem tudták felbecsülni. A káprázatot a kápolna hangulata, a rafinált zenei aláfestés is fokozta. [14] Henry Langdon Childe már 1836-ban többszörös, sokszor négylencsés vetítőket használt, áttűnő képeket vetített az egymás után működésbe hozott lencsékkel. Az így létrejövő ködképek (dissolving views) kettős vetítőszerkezetet igényeltek, amelyben az egyik lencse által vetített kép fokozatosan elhalványult, míg a másik lencsével sugárzott kép fokozatosan megerősödött. Az eltűnő és a helyére lépő képet egy ideig egyszerre lehetett látni, tehát alaktalan ködképpé olvadt össze. [15] Ezekben a mutatványokban a mágikus és a reális, a természeti színjáték és a teátralitás keveredett egymással, ami a romantika emberének egyik alapélménye volt.
A műfaj a Nemzeti Színház színpadán is megjelent 1843-ban, amikor október 29. és november 20. között a híres mutatványos, Döbler mutatta be „optikai ködfátyol-képeit”. [16] A Regélő először október 22-i számában közli a hírt, hogy „Döbler Pestre, mégpedig a nemzeti színházba váratik annyira elhírült phantasmagoriáival” [17]. 29-én pedig megérkeztét jelenti: „híres bűmutatványait... már elkezdette. A közönség tolakodva csődül ez érdekes látványokra” [18]. A „többnyire bérletszűnéssel” adott produkció ellen a Regélő kritikusa többször is berzenkedik. A Lipót-napi vásár előestéjén, november 14-én, Telepy Én voltam című vígjátékát játszották. Az egyfelvonásos darabon ugyan a közönség jól mulatott, „a vonzóerő azonban, mely a színházat minden zugaiban megtölté, ismét Döbler optikai ködfátyol-képei voltak, melyek már folyvást bérletfolyamban adatnak... Vásári alkalommal, midőn az ország minden részeiről csoportoznak elő látogatók... vártuk, hogy a nemzeti színház a fényes névnek: ,,színház'' és ,,nemzeti'', megfelelni iparkodjék... Ha végigtekintünk az előadottak sorozatán, mit látunk ott? Döbler, meg Döbler és újra Döbler! S már most, ha a jólelkű falusi úr hazamegy, elmesélheti övéinek, hogy volt a nemzeti színházban, s látta az ,,Iscau-schan palotát'', a ,,Johannesberg várát'', ,,Anadolit a Bosporusnál'', sőt a sötétített színházban látott még ördöngösségeket is!... Nem kis számmal hevernek előadatlanul az eredeti darabok... hogy bizony tovább is ördöngösségek ködfátyola mögé rejteni őket, nem kis figyelmetlenség... Döbler... jelenleg főszerepet visz színpadunkon... az ő ködfátyol-képeitől az érdekességet nem lehet megtagadni, valamint meglepő, ezen káosszerű színzavarból lassanként a legszebb képeket kifejlődni s ismét az előbbi színzavarba feloszlani látni, melyből aztán megmeg új kép és így tovább fejlődik ki, szintúgy tagadhatlan, hogy e meglepő látványt egy párszor mindenki örömmel tekinti meg. Ördöngösségeivel azonban, mikkel ma állt elő, bízvást felhagyhat ezentúlra, mert ezen gyermekjátékok színpadra hozását teljes mértékben nem kárhoztatnunk lehetetlen. Az egyetlen, mi e silány tréfák végignézését tűrhetővé tette, a Bűvös vadász jelesül játszott nyitánya s néhány a képek kíséretéül eljátszott számai voltak.” [19]
„Kukucs-nímetek” produkciói: panorámák, kozmorámák, sztereónézők [20]
A reformkori Pest-Buda mulatságairól szóló híradásokban gyakorta találkozunk „opticai képekkel”, „opticai mutatványokkal”. A vásári mutatványok egyik fő vonzóereje mindig az ismeretlen világok bemutatása volt. A 19. század emberének egyik fontos élménye, hogy lassan szűnik bezártsága, lehetőséget nyer rá, hogy kilépjen szülőhelye határai közül, hogy közvetlen élettere, ismerősei mellett megismerje a távoli világokat, a hírességeket, hogy képet kapjon a nagyvilágról. A 19. század a vasút, a turizmus és a fotográfiai kép korszaka, amelyek egyszerre rombolták a korábbi szűk határok közé szorítottságot. Ezért olyan népszerűek változó formában mindazok a vásári vagy kifinomultabb (családi otthonokban kerülő) mutatványformák, amelyek képet közvetítenek a távoliról, az egzotikusról.
1833-ban „a városi játékszín irányában a múlt vásártól fogva a Duna partján egy deszkaépületben Dombeck Fülöp müncheni tájfestő opticai képeit mutogatja. Láthatni 1. Lintzet, felső-Ausztria fővárosát, 2. Odessa városának sétahelyét és veszteglő (contumatia) házát, 3. Lemberget, 4. Nápolyt, 5. Palmira omladékait, 6. Odessa városát, 7. Kamenyec-Podolszk, felső Podolia fővárosát, 8. a regensburgi székesegyház belsejét. Ezek között sok meglepő látvány tűnik a néző szemeibe... Ajánljuk mindeneknek, a gyermekek hasznos időtöltést találandnak ezen képek látásában. Kár, hogy a hely igen szűk és alacson.” [21] Ugyanebben az évben, a Lipót-napi vásár újabb mutatványost hozott Pestre. A Honművész Panoráma című tudósítása szerint „a pesti vásár többféle újságokkal kedveskedik városunk közönségének. Aken állatsereglete még ugyan nem érkezék le, de az arra készült deszkaépület megett északra egy zöld kisebb deszkaházban Panorámát nyita meg a három évvel ezelőtt Pesten, most pedig Egerben volt Rusz Mátyás úr... Bemenetel 25 vagy 12 váltó kr. Mostani képei közt (melyeket idővel változtatni fog, s reméljük a későbbiek szebbek lesznek) nevezetesebbek: Bécs vára Ferdinand királynak a királydombon koronázásakor, Vezúv, Pompeji városának kiásott omladékai, Flórenca.” [22] 1835-ben a Honművész újabb optikai mutatványt ajánl: „Saratnik Ferenc a hatvani kapunál Zrínyi vendégfogadó 1ső emeletében jobbra opticai mutatványokat állított fel, melyek közül naponként más meg más húsz darab megvilágítva adatik elő. A képek, mint ilyes mutatványoknál szokás, a világ nevezetes városait, vidékeit, történeteit és építményeit tárgyazzák. Ezeken kívül egy természet-tár is mutattatik, mely néhány ritka állatok vázaiból, csigákból, ércek s növényekből és születésük után néhány óra múlva meghalt, s most borszeszben levő öszvenőtt két kis gyermekből áll. Bemenet díja 6 ezüst kr.” [23] „A mostani dinnyevásár Pestre sokféle látnivaló hozott... Strahler S. úr augusztus 22-én nyitá meg a hét választók fogadója nagytermében cosmoramai s panoramai képeit, melyek minden három hét múlva másokkal fognak felváltatni. A mostaniak ezek: Ispahanban a perzsa schach palotájának belseje - ördög malma Schweitzban a Gothard hegyében - újpiac Dresdában - Varsónak egy része - Raphael galleriája Romában - a török flotta elégése Navarin kikötőjében - Jerusalem - Moszkva - Berlin - föld alatti boltozat a 14-ik századból a titkos ítélőszékkel - tömlöc ugyanazon korból - Wieland sírja. Láthatni ezen érdekes tárgyakat reggeli 9 órától kezdve esti 7-ig. Bemeneti díj 24 kr. pengőben; hat személyes társaságra 2 ezüst ft; gyermekek felét fizetik.” [24]
Az 1840-es években évről-évre visszatérő, mondhatni állandó panorámása volt Pestnek: Nifont de Rarke. A Regélő 1843 októberében így ír: „Nifont de Rarke jeles mutatványai... folyvást kedvező részvétnek örvendnek. E napokban már a negyedik kiállítást kezdték meg, mely minden eddigieknél a legérdekesebb. Ismét 12 szám van kiállítva e világ nevezetességeiből, úgy mint: a varsói ütközet augusztus 26. és 27-én 1831-ben. Napoleon temetési ünnepélyéből négy új jelenet. Az udvari piac Töpliczben. Sodoma és Gomora pusztulása. Jerusalem, Jazsafát völgyéből tekintve. Nápoly. A bécsi sz. Mihály piaca. Sz. János templomának belseje Patmosban, Görögországban. Egy mexikói piac. A vieliczkai, bochnikai és krakovai sóbányák belseje. Ottó király bemenetele Naupliába. Sz. Margit föld alatti templomnak belseje Nürnbergben. Emeli az élvezeteket Rarke úrnak megelőző szíves készsége s nyájassága, mellyel mutatványait mindenkinek magyarázni s felvilágosítani szokja. A derék cosmoráma, mint már többszer említők a Váci utcában, a Jüttner-házban, a Vastuskó mellett az első emeleti szobákban van fölállítva.” [25] Alig két hónap múlva pedig: „Nifont de Rarke megint felnyitotta szép panorámáját. Ezúttal a világ 7 csodáját hitelesen érdekes rajzok után állítá fel bűvös üvegei mögött, melyek valóban szemlére méltók... E 6-ik kiállítás különösen a növendékek számára ajánlható, akik az óvilág nevezetességeit könyv-nélkülözni tanulván, ezen minden eddigieknél érdekesebb kiállításban magoknak elevenebb fogalmakat képezhetnek azok felől.” [26]
Panorámaként, kozmorámaként emlegetik ezeket a mutatványokat, szó esik benne „bűvös üvegekről” is. Nézzük, milyen formában találkozhatott a vásárok látogatója, a mutaványokra jegyet váltó néző ezekkel a valóban ígéretes elnevezésű képekkel. A magyarra később körképként fordított panorámakép, vagyis a kör alakban elhelyezett tájkép a 18. század közepén jelent meg az európai nagyvárosokban, mégpedig külön e célra épített kör alakú, ablak nélküli épületekben, ún. rotundákban. Panorámát készíteni nem volt kis feladat, egy kb. 2000 nm-es felületet kellett úgy megfesteni, ahogy egy bizonyos nézőpontból - a horizontélmény miatt általában magaslatról vagy hegycsúcsról -, topográfiailag pontos beosztással látszana. A kb. nyolc tonna súlyú festmények hozzávetőleg egy év alatt készültek el, több, erre specializálódott festő munkája nyomán. Ez volt az első olyan műfaj, amely kizárólag egy anonim, folyton változó embercsoport optikai igényeit igyekezett kielégíteni. A század első felében a városkép-panorámák a legdivatosabbak, de a háborús időkben a csataábrázolás is igen gyakori. A panoráma élvezete azonban gyorsan kilépett a helyhez kötött rotundákból. Egyrészt vándorpanoramisták dolgoztak kisebb, panorámának nevezett, de nem 360 fokos tájélményt nyújtó szerkezetekkel, ők vették át a moralizáló képmutogatók helyét. Egyikük - Gaetano Pecci Theatrum Mundija - Magyarországon is megfordult. Érdekes, vegyes műfajú előadás lehetett a „Theatrum Mundi: die Welt-Bühne bestehend in Landschaften mit beweglichen Figuren”. A képek egyszerre táj-, város- és csataképek, elsősorban földrajzi, építészeti és történelmi érdekességek (főként a napóleoni háborúk) bemutatásai. Egy-egy előadáson öt-hét műsorszám szerepelt. A háttérfestmények előtt mechanikusan mozgó hajókat, a képeket benépesítő, szintén mechanikusan mozgatott figurákat láthatott a közönség: tengeri csatákat, megszállást, csapatmozgást, illetve békés tengeri kikötőket, víziparádékat, korzóéletet ábrázoltak az előadások. [27]
Szélesebb körben terjedt el a kozmorámának nevezett „szobapanoráma”. A nagy körképek mindig jelentős tőkebefektetést igénylő, nagy kockázatú vállalkozások, óriási súlyuk miatt nem, vagy csak nehezen utaztathatók, ráadásul rendkívül tűzveszélyesek voltak, tehát a rizikó nagy, a haszon kockázatos. Ezért a monumentális körképekkel szinte egyszerre megszületett a kozmoráma. Az általában 1,2 m magas, 6 m hosszú, félkörben, egy doboz belsejében felállított képeket lencsén keresztül kellett nézni. A doboz elülső oldalán 6-8 nyolcszögű vagy kerek lencsét helyeztek el, amelyek kb. háromszoros nagyítással mutatták a képet, s plaszticitást, nagyobb mélységet is kölcsönöztek az ábrázolásnak. Az összerakható, ezáltal könnyen utaztatható szobapanorámák kisvárosokba is eljutottak, ahol az óriáspanorámát nem érte volna meg felépíteni. Egy nagy kép helyett több kicsi, sorozatba rendezett képet mutattak be. Ha hiányzott is belőle a körkép-élmény, ezt a hiányt könnyen pótolta a változatosság, hiszen a vándorpanoramisták viszonylag nagy képkészlettel dolgoztak. A kozmorámák közvetlen rokonai a képnézés egyik legegyszerűbb formájának, a kukucskáló doboznak, de a vásárokban, szabad ég alatt mutogatott Guckkastenekhez képest ezek már egy fokkal finomabb ízlést tükröznek. [28] Kiss Lajos, a vásárok kultúrájának egyik legjobb ismerője érzékletesen írt a kizárólag csak vásárok alkalmával a városba utazó falusi, tanyasi emberek életében betöltött szerepéről: „a világpanorámákban, sztereoszkópban külországok tájait, őserdeit, nagyvárosainak díszes épületeit, különféle nevezetességeit, a csaták, a messinai földrengés okozta romokat nézegetve, a nép más világot látott, más életformát. Komolyan nézte azt, mást és többet jelentett neki, mint az olvasott embernek. Odahaza is el tudta mondani, milyen különös, furcsa dolgokat látott a komédiában. Tanulni mögy az embör a vásárba - mondogatták.” [29]
„Benn a komédiában a 80-as években még 1 m távolságban elhelyezett 15 cm átmérőjű kerek nagyítóüvegen nézve láthatók voltak nemcsak az olasz városok képei, pl. Nápoly, amint hallatlan nagy füsttel pipál rajta a Vezúv, hanem Spanga Pál, Berec János urasági inasok és Pitély Oláh Mihály naplopó kivégzése is, akik Majláth György országbírót 1883. március 29-én megfojtották. Látható volt továbbá az 1878-i boszniai okkupáció lefolyása Hadsi Loja szarajevói népvezérrel, valamint a spanyol- amerikai háború a tengeren, Napóleon a szomorú fogságban. A millennium évében Feszty Árpád körképének, a magyarok bejövetelének silány másolata. Rémes és mégis vonzó látvány a spanyol inkvizíció a kínzókamrákkal, fekete csuklyás hóhérokkal, szeges hordók, kerékbetörés, ujjszorító, a tüzes vassal égetés.” [30]
A vásárokban látható képek két nagy csoportra oszthatók: vagy távoli városokat, tájakat mutatnak be az oda soha el nem jutó kispénzű nézőnek, vagy konkrét hely- és időmegjelöléssel politikai, történelmi aktualitásokat visznek helybe, mintegy vizualizált újságként hatnak. Ennek az utóbbi használatnak az egyik legérdekesebb példája Magyarországon a Pratte testvérek működése. Műsoruk keverte a bábjátékot (főként tündér- és lovagdrámák bábváltozatait adták elő) és a panorámaszerű látványosságot, amelyek Moszkva égését vagy a navarini tengeri csatát ábrázolták. Egyik magyar nyelvű színlapjuk szerint a Moszkvai vándor vagy: A nagy lelkű sultán című darab mellett A nagy vízáradás Pest és Buda szab. kir. városokban című képet is bemutatták. „Az a borzasztó pusztítás, melyet a medreiből kirohant Dunafolyam 1838-ki március 13, 14 és 15-én Pest és Buda virágzó szomszéd városokban okozott, a hírlapokból, röpkeiratokból és tapasztalásból eléggé ösmeretes. Rajzolatunk e két város legszebb és legösmeretesebb tekintetét mutatja elő. A játékszín bal oldalán a dunasori házak homlakfalai minden ösmeretes tárgyaival le a Duna hosszában: jobbrul Buda a várral, a végtéren Kelenhegye és a két várost egymástól elválasztó Duna síkjege látszanak téli állapotban. A művész ezen nézőpont választásában arra célzott, hogy a szépnek átmenetelét az elpusztulás iszonyába tüntetné elő. Budai várból tett jellövések között látni a Duna síkjegét ropogva szakadozni, jégdarabokká és tömegekké változni, mi alatt a zajló víz mélyéből koronként magasbra emelkedvén partjait általhágja. A vízár a legfőbb magasság pontig hat. Az előtéren házak öszveomlása, mentőhajók ide s tova evedzése fáklya világnál, félrevert harangok zúgása zárják be ezt az erőszakos természet okozta iszonyatos látományt.” [31]
A fotográfusok megörökölték a kozmorámák tájképeinek sikerét. A fotóműtermek illetve a fénynyomdák be is rendezkedtek a századfordulón az egzotikus táj- és életképek tömeges előállítására. E tájképdivat különálló, a panorámahatással közeli rokonságot mutató ága volt a sztereó-nézés. Bizonyos helyeken évtizedeken át ez volt a fotográfiai képpel történő találkozás legfőbb módja. Az 1850-es, 60-as években, majd 1890 után rendkívül elterjedt volt. A sztereónézővel történő képnézegetés a polgári családok, társaságok egyik legérdekesebb időtöltésének számított. A távoli kuriózumok megismerése ezzel a találmánnyal kikerült a vásári közszórakoztatás, a spektákulumok köréből, és belépett a polgári otthonokba. A Guckkastenek, kozmorámák, laterna magicák kései utódaként a századfordulón könyvforma dobozokban árulták a különböző városokról, országokról, háborúkról készült „képeskönyveket”, ötven-száz képpel. Sztereónézőn mindent meg lehetett nézni, így például a búr háborút, VII. Edward koronázását, a sanghaji kikötőt, sőt, még az első világháborúról is megjelent egy sztereósorozat az Underwood & Underwood cég kiadásában.
Budapesten Calderoni István „látművész” volt a legnagyobb forgalmú sztereókép-forgalmazó a 19. század második felében. 1860-as hirdetése szerint „Stereoskopok legnagyobb raktára az egész birodalomban Bécs, Prága - Páris, London-stereoskop - valamint Olaszország, Sveicz, Egyiptom és Amerika tájképeivel stb. - Fekete színezett és transparent francia csoportozatok tucatja 1 ft 50 kr-tól 15 ft-ig. - Különös figyelmet érdemelnek s ajánlhatók: Pest, Buda és Pozsony 30 egészen újonnan felvett tiszta és legjobban sikerült képei, darabja 60 kr, tucatja 7 ft. Fennérintett városok... fényképei... A főraktár létezik: Calderoni István látművésznél Pesten, a Váci utcában 3-dik szám alatt.” [32]
A sztereónézést élelmes üzletemberek kezdettől próbálták közösségi szórakozássá avatni. A megoldást a századfordulón August Fuhrmann Kaiserpanoramája hozta meg. Ez a nagyméretű farondella 25 nézőnek tette lehetővé egyszerre a sztereó élvezetét. A rondella körül foglalhattak helyet a látogatók, mindenki előtt volt egy néző. 50 képet lehetett megnézni, a képváltásra csengettyűhang figyelmeztetett, a képeket egy óraszerkezet mozgatta tovább. Az üvegdiákat hátulról világították át, ami fokozta a mélység érzetét. Fuhrmann maga így írja le panorámáját: „elegáns, reprezentatív körépítmény diófurnérral, aminek átmérője 3,75 m. Hat lábon áll és a talajtól a faragott felső peremig 2,40 m. A karfák praktikus, sötétbarna, szolíd bőrbevonatot kaptak, az alsó szövetfüggöny tűzbiztosan impregnált.” [33] Fuhrmann azért nevezte el szerkezetét Kaiserpanoramának, mert Vilmos császár is rendelt egy példányt egyik palotájába. Az első világháború alatt már a kor szavának megfelelően világpanorámának nevezték a látványosságot. Igen jó üzletnek bizonyult, hetente megújított képanyaggal 180 világpanoráma működött Európában. [34] A tematikusan rendezett képciklusok egyrészt közeli és távoli tájakat mutattak be, másrészt aktuális információkat is továbbítottak a nyilvános élet számos területéről. A képek világában a Kaiserpanorama az első tömegmédium, amelynek használatát kapitalista ökonómiával tervezték meg. Míg a panorámafestményt nézője bármeddig szemlélhette, az automatikusan továbbított képek már az urbánus, a nagyváros modern forgalmi és kommunikációs viszonyaihoz szokott, azon iskolázott látásmódot kívántak. A nézőnek alkalmazkodnia kellett a gépkorszak ritmusához. A mutatvány főszereplője az óraszerkezet, mely 75 percenként 100 nézőre van beállítva. 1913-ig Budapesten is működött egy világpanoráma, méghozzá a régi pesti Városháza mellett, a piaristák régi palotájában. „A Világ Panoráma című üzletbe néhány krajcárért a világ minden tájáról álló képeket mutogattak. Párizst, Londont, Rómát, a nagyobb európai városokat állóképeken, nagyító üvegen át látta a néző. 5 krajcárért fél órán, háromnegyed órán át szebbnél-szebb, érdekesebbnél érdekesebb képekben gyönyörködött a látogató. A szerkezet egy forgó korong volt, a korongra akasztották a képeket. Mindegyikhez nézőcső vezetett, melynek végén nagyító volt. Ezt a világpanorámát az iskolák ifjúsága is látogatta... A Világ Panoráma a Belváros átalakulása alkalmával eltűnt a század elején. Legnagyobb ellensége a rohamosan fejlődésnek indult mozi volt.” [35]
„Valódi” panoráma, vagyis rotundában elhelyezett monumentális körkép csak 1885-ben, az országos kiállítás alkalmával készült Budapesten, a Városligetben. A 25.000 forintos költséggel emelt épületben az Országos Panoráma Szövetkezet rendezett kiállítást gróf Zichy Jenő irányításával Magyar Országos Fürdőpanoráma címmel. A rotunda első emeletén a Tátra vidéke című körképet állították ki, földszintjén 14 kisebb kép mutatta be a hazai fürdőhelyeket. „Az este villanyos világítással” megvilágított fürdőpanorámának helyt adó épület 1888-ig állt a Városligetben. Ezután a millenniumi építkezések lázában a Feszty-testvérek emeltek rotundát a mai Szépművészeti Múzeum helyén, hogy elhelyezhessék benne A magyarok bejövetele című festményt. [36]
Vurstlik Budapesten
Míg a reformkorban a vásárok és az ún. népünnepélyek adtak alkalmat a szórakozásra, az 1850-60-as évektől kezdve állandósult a mutatványok helye: kialakultak a „vurstlik”. Az első állandó szórakozóhely, a mindenféle „kukucsnímetek” produkciójának színhelye a Beleznay-kert illetve a fűvészkert volt. Két szomszédos területről van szó: a Beleznay-kert a Kerepesi út-Ötpacsirta utca sarkán álló egyemeletes Beleznay-kastély [37] parkja volt, a füvészkert pedig ennek folytatása, amely az Ország-útról volt megközelíthető. A füvészkert 1809 és 1848 között az egyetem botanikus kertjének adott otthont, majd miután ez az Üllői útra költözött, ugyanúgy üresen állt, mint a Beleznay-kert a kastélyt birtokló család kihalása után. Ezen a két szabad területen alakult ki az első magyar vurstli. A hely népszerűségéhez nem kevéssé járult hozzá az a hagyomány, hogy a reformkorban épp ezen a területen rendezték a vásárokat, tehát a közönség könnyen megszokta, hogy a vásárok alkalmával honos mutatványokat folyamatosan felkeresheti. A Beleznay-kert 1880-ig élte fénykorát, közel volt a Nemzeti Színház, „ez a kert volt a magyar írók és nemzeti színházi tagok kedvelt vacsoráló helye” [38], itt próbálták megalakítani a hatvanas években a „magyar énekes társaságot”, itt játszott a híres prímás, Bihari János, 1876-ban a józsefvárosi képviselőjelölt Jókai itt tartotta programbeszédét, néhány hét múlva pedig Verhovay Gyula hívei a Beleznay-kert kerítésének faoszlopaival akarták agyonverni a Casino arisztokratáit. A kert hátsó részén később felépítették a Régészeti Intézetet, s a Beleznay-kastély adott otthont az alakuló Iparmúzeumnak. [39]
A határos füvészkert a hatvanas években telis-tele volt látványosságokkal. 1861-ben „fehérhajú albinákat mutogatnak” [40], egy évvel később gépszínházat állítottak fel, „hol a szereplő fababák a gép közbenjárásával mozognak és táncolnak” [41], ugyanebben az évben Dessort Henrik bonctani múzeumát látogathatták a pestiek [42], 1863-ban pedig egy ausztráliai embert mutogattak [43]. 1857-ben a Hölgyfutár arról tudósít, hogy „Renz úr lovardája, azaz három elefánt, szarvassal és nem tudni hány művésszel” nemsokára megkezdi produkcióit. [44] Később a Suhr lovarda, Rückauf Josefa állatsereglete is itt kapott helyet. [45]
Nem hiányozhattak a panorámák és optikai mutatványok sem: „a régi füvészkertben, az országúton gyönyörű panoráma látható. A képek természet után vannak olajba festve s igen érdekesek. Látható többek között egy homokzivatar a lybiai pusztán, s egy tengeri vihar az északi tengeren, melyek megkapó látványt nyújtanak. A többi kép is ritkítja párját. Nem emlékezünk, hogy ennél szebb panorámát láttunk volna. A helyiség reggeli 9 órától naplementéig áll nyitva. Belépti díj 20 kr. gyermekekért fele.” [46] A kor divatja a sztereókép, nem csoda hát, hogy 1863 decemberében „a régi fűvészkertben nagyszerű sztereoszkóp-panoráma van nyitva. Nagyszámú kép látható benne, érdemes a megtekintésre” [47]. Ugyanerről a vállalkozásról egy másik lap is hírt ad kicsivel később: „megnyittatott a Salon Parisien egészen újszerű stereoscopokkal, minthogy a terem nagy, előjegyzési jegyek is kaphatók”. [48] Közvetett hírünk van az európai hírű Sattler-család cosmorámájáról, amelyet 1861-ben Vindt építész tervezett. Ezt a fafészert használta ugyanis néhány évvel később a Borsos és Doctor fényképész-műterem, s az építmény tűzveszélyessége miatt vitába keveredett a városi tanáccsal. [49] A panorámák népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy 1865-ben a füvészkertben öt panorámabódé felállítására adtak ki hatósági engedélyt. Az egyiket Borsosék havi 40 forintért adták albértletbe Kaufman Adalbertnek és Józsefnek. [50] 1867 után a belügyminisztérium egyre nehezebben adott engedélyt a füvészkerti mutatványosoknak, a városi hatóság szigorúan ellenőrizte az épületeket. Thaisz Elek vezetésével kivizsgálták a kert bonyodalmas tulajdon- és bérleti viszonyait, s Thaisz jelentése a Nemzeti Színház és az Országház [51] közelében álló csúnya barakkok elbontását javasolja. „A füvészkert csak akkoron fog megszűnni a nép alsóbb rétegeinek mulató és búvóhelyének lenni - ha a barakkok építésére nem adnak engedélyt”. [52] A füvészkert lassan beépült egyetemi intézetekkel, s a mutatványok, szórakoztató intézmények végleg kiköltöztek a Városligetbe.
A hetvenes években a Terézvárosban, az épülő Sugár út környékén különös átmeneti állapot alakult ki. Az 1873-as gazdasági válság nyomán megakadó Sugár úti építkezések helyén „egy Temesváry nevezetű vállalkozó... koncessziót kapott arra, hogy a Stein-háztól az Oktogonig ideiglenes bódékat emeljen... huszonhétkrajcáros bazár, bolha-aréna, ,,négy tál étel húsz krajcár''-féle étterem, Fantoches bábu-színház, végeladási csarnok, Berger-féle laterna magica-előadás... ringlispiel, állatsereglet, gyorsárusító, panoráma és hasonló szenzációk sokasága.” [53]
Millenniumi látványosságok a Városligetben
A városligeti vurstliban egy helyre gyűltek mindazok a látványosságok és szenzációk, amelyek addig alkalmanként, különböző helyen voltak csak láthatóak Pesten. A Városerdő már az 1820-as évektől színhelye és otthona a „mulattató intézkedéseknek”, de valódi fénykorát, az egész pesti szórakoztatóüzem csúcspontját a millenniumi kiállítás alatt élte. Ide koncentrálódott a hivatalos millenniumi ünnepségsorozat népszórakoztató nagyüzeme. A megkérdőjelezhetetlenül nagyvárossá lett Budapest egyik ambíciója ekkor az, hogy világvárosi szórakoztatókombináttá növelje a városligeti vurstlit. Ez az ambíció a legkülönfélébb és legmodernebb szórakozások tárházává teszi az ekkor épült Ős-Budavárát, több „valódi panorámát”, vagyis körképet mutatnak be, panoptikumot működtetnek, és megjelenik a huszadik század látványossága, a kinematográf, vagyis a mozi is. [54]
A körképek második virágkorukat a századvég historizáló divatja idején élték. Európa-szerte sok történelmi panoráma készült a pozitivista tudomány aprólékosságával. A Krisztus megfeszítése című panoráma elkészítéséhez például expedíció indult a Szentföldre: vizsgálta a természetes fényviszonyokat, árnyékokat, a napállást, a különböző napszakok színhatásait, archeológiai kutatásokat végzett Jeruzsálem városképéről, s a jelen lévő személyeket illetően a Biblia útmutatását követte. Nem csoda, hogy a millennium historizáló közhangulata valódi panoráma-boomot hoz Budapesten is. Ezek közül a Feszty-körkép, A magyarok bejövetele a legismertebb, de nem kevesebbb, mint négy másik panoráma is szórakoztatta a látni vágyókat. Feszty Árpád körképe volt a legjobb helyen, az Andrássy út végén, a millenniumi kiállítás főbejáratával szemben, s délelőtt 9 órától este 10-ig volt nyitva, „este villamvilágításnál”. A Király utcai fasor végén emelték a másik rotundát, ahol a Pokol körképét mutatták be. „Dante Divina commediája a Pokol. Új szerkezetű nagy körkép. Festette Molnár Árpád és Trill. Fantasztikus színek. 300 ezer alak. A színházi festészet legnagyobb méretű és legremekebb alkotása... Villamos kocsik, omnibuszok, lóvonatok városligeti végállomása a körkép mellett.” [55] A „látványos festészet új irányának” megteremtőjeként dicsért alkotáshoz az áttetsző vászon mögött „a sziklarészletekhez nyolcvan szekér természetes követ használtak fel”. [56] Kicsit távolabb, az Aréna út és a Nagy János utca sarkán épült a harmadik panoráma. „Lengyel körkép. Kosciuszko győzelme Raclawiczánál. Festette Jan Styka és W. Kossak. Városliget-Aréna út. A lengyel szabadságharcnak legdicsőbb jelenetét mutatja be ez az óriási festmény. A művészek az 1794-iki csata 100. évfordulójára festették és a jubiláris lembergi kiállításon mutatták be legelébb. A nagy csatakép híven örökíti meg Kosciuszko győzelmét az oroszok felett.”57 A harmadik, a Bem-Petőfi körkép, Styka, Vágó és Spányi 15 méter magas, 160 méter hosszú festménye, az 1849. március 11-i szebeni csatát örökítette meg. Ős-Budavára, a par excellence szórakoztatóüzem is kínált körképet, méghozzá Ujváry Ignác, Nádler Róbert, Szlányi Lajos és Zih Ferenc festőművészek alkotását, A régi Buda és Pest panorámáját. A városbíró Mecset téri házában felállított képen „hívogató végtelenség a remek vásznon. S a néma déli verőben fürdő tájak közepén éppen előttünk, hogy mi is része vagyunk, a keleti meséknek egy életre kelt fejezete: török Budavár keskeny utcáival, ágyúkkal megrakott várfallal, kupolás mecseteivel, nyurga minaretjeivel, méltóságosan lomha turbános lakóival...” [58] A klasszikus körkép-rotundákban a világos utcáról egy elsötétített előcsarnokba kellett belépni, majd egy hosszan kanyargó sötét folyosón végigtapogatózni. Mire a néző teljesen elszokott a külső valóságtól, szeme hozzáedződött a sötétséghez, hirtelen egy pavilonban találta magát, s egy emelvényről távoli tájat pillanthatott meg, amely teljesen körbevette. A látvány egyetlen pillantással átfoghatatlan volt, lévén a kép szélesebb, mint a szem látószöge, ez pedig arra késztette a nézőt, hogy egész testével kövesse pillantása irányát. A sötét folyosóról a fényesen kivilágított illuzórikus valóságba jutó néző összezavart érzékelését pontosan örökíti meg a lelkendező kritikus: „sötét lépcsőházban haladunk felfelé. Úgy látszik, lakóházban vagyunk. Igen, a budai városbíró házában. Most félrelebbentünk egy függönyt és egy verandaszerű helyen találjuk magunkat, ahonnan pompás kilátás nyílik... A régi Buda terül el előttünk. Szűk, kanyargós utca vezet oldalt a bécsi kapu felé... Egy öreg bég... merengve néz le a völgybe. Talán azt a kis lovascsapatot nézi, amely tarka gomolyagban kaptat fel az Albrecht úton... Messze tágra nyílik a táj... Túl a Dunán Pest városa látszik... Milyen icipici, milyen egyszerű... De azért ez a rész is fényes, mert az aranysugarakat kéveszámra ontja rá az estre hajló nap.”59
Külön „csinos pavilont” építettek az okuloszkópnak, vagyis egy camera obscurának, amely „a külvilág képeit hagyja egy asztalon szemlélhetni”. [60] „Olyan camera obscura-féle... Az ember bejut egy sötét helyiségbe, amelynek a közepét egy nagy kerek megvilágított asztal foglalja el. Ezen az asztalon színes fotografikus képeken látható az egész környék, minden házával, fájával, minden alakjával. Az emberek, akiknek az arcvonásuk is pontosan látható, járnak-kelnek, és az eleven mozgó kép híven visszaadja minden mozdulatukat. S persze ez az érdekes kép minden pillanatban változik, ahogy künn az emberek összekeverednek.” [61] Nem véletlenül vették elő népszórakoztató eszközül a századfordulón ezt az ősi, már a középkorban is ismert eszközt, a camera obscurát. A jelenséget, vagyis hogy ha egy elsötétített szobában apró lyukat vágunk a falba, a szemben lévő falon fordított állásban megjelenik a külvilág kicsinyített képe, már az ókorban megfigyelték, majd az eszköz a reneszánszban élte első virágkorát. A kezdetben szobaméretű camera obscura, amibe be kellett lépnie a jelenség megfigyelőjének, egyre kisebb lett, s a rajzolók, festők mindennapi segédeszközként használták. A 19. század elején a városi polgárokat szórakoztató nyilvános camera obscurák működtek tornyokban, pavilonokban (pl. az Edinburgh-i kastélyban, a Párma melletti Castello Fontanellóban, vagy épp Egerben, ahol Hell Miksa 1770-es években épített camera obscurája ma is megtekinthető). Ezek a panoráma-képekhez hasonló szerepet játszottak, a városok lakóinak saját világukról adtak a hétköznapi tapasztalattól eltérő képélményt. A századvégen aztán az a tulajdonsága tette ismét érdekessé, hogy az asztalra vetített külvilág „élt”: az emberek mozgását, a külső nyüzsgést pontosan közvetítette a nézőnek. Azaz egy élelmes vállalkozó felfedezte és szórakozásként prezentálta az ekkor felbukkanó mozi párdarabját és előképét.
A Műcsarnok régi palotájában (Andrássy út 69.) a plasticont hirdetik, ezt a „páratlan látványosságot”, ahol látható „a sixtini madonna, Erzsébet királyné Deák ravatalánál, kihallgatáson a pápánál stb., mulattató tükrök, csuda panoráma, a kalifa tündérkertje. Belépti díj 50 kr.” [62] A Corvin téren lévő bécsi kapu egyik tornyában pedig scioptikonnak nevezett bűvös lámpát állítottak fel, amely két vetített kép egymásba játszásával egy harmadikat eredményezett. [63]
Mintha mindez a csuda látványosság felvezető körítése lenne a kor igazi szenzációjának, az „élőfényképnek”. A kinematoskop, amit cinematoscopnak vagy kinetoszkópnak is emlegetnek, „Edison legújabb szenzációs találmánya”. A vetítéseket egy fából épült, zsindellyel fedett, 50 négyzetméter alapterületű, Alpár Ignác tervezte pavilonban rendezték. A fogadtatás nem véletlenül euforikus, hiszen először mozdult meg a kép a vetítővásznon: „A Szent György téren sétálónak már messze szemébe tűnik ez a színes villamos körtékből összeállított felírás: cinematoscop... A kinematoszkóp a modern technika egyik legérdekesebb, legszenzációsabb találmánya. Valósággal megdöbbenti az embert avval, hogy a mozdulatlan képet egyszerre megeleveníti, életre hozza, az egyes alakok úgy mozognak, mintha élnének és hogy a csalódás teljesebb legyen, az egészet elsötétített helyről lehet látni, így az alakok plasztikusabbak, az egész jelenet élethűbb lesz. A vörös kárpittal bevont nézőtéren, szemben a nézőkkel fehér vászonlap van kifeszítve. A nézők háta mögött foglal helyet a vetítő készülék... A kis gép mindent elevenné tesz. - A terem elsötétül. A vászonlapon világos fehér folt jelenik meg. Aztán egyszerre csak mintha tűzoltókat látnánk jönni az utcán. A fáklyájuk fénye bevilágítja a robogó kocsikat, a vágtató lovakat és hosszú világos sávot húz a sötét házakra... Új kép. Loie Fuller szerpentintánca... ott táncol most előttünk, hullámzó fodrú ruhája mint a habzó tenger örvénylik... Majd az indus fakírokat látjuk magunk előtt. Indiából pedig csak egy ugrás - Páris. És a párizsi Halles-t látjuk, nyüzsgő, zsibongó népével. Azután egy kínai mosókonyha következik. Majd Georges du Mauriernak a londoni színházakban talán már ezredikszer adott remek drámájából, a Trilby-ből láthatunk egy gyönyörű jelenetet. Így megy ez tovább. A szem szinte káprázik ezeknek a remek tableauknak a láttára.” [64] A májusi induláskor műsoron szerepelt: I. rész: 1. Táncoló néger; 2. Vadak közt; 3. Loie Fuller szerpentintánca; 4. Stuart Mária lefejezése. II. rész: 5. Ökölvívás; 6. A kovácsműhelyben; 7. A hármastánc; 8. Az amerikai borbélynál. [65] A filmek átlagosan egy percig tartottak. Félóránként kezdődtek az előadások, s ha alkalmanként csak néhány tucat nézőt számítunk, akkor is tízezres tömeg szembesült a megmozdult kép csodájával. [66]
A Lumičre-testvérek Európa-járásuk során Budapesten is megfordultak, felvettek egy jelenetet az Opera és a Lánchíd előtt, megörökítették a millenniumi felvonulást, s április 30-án magyarországi megbízottjuk, Eugčne Dupont megtartotta az első mozifilm-vetítést a Royal szállóban. „Szaladó néptömegek, robogó vasúti vonat. Az utasok kiszállása, egy tengeri fürdő, kártyázás közben szivarra gyújtó és söröző emberek, mindezek ott élnek, mozognak előttünk.” [67]
A majd egy éven át zajló Royal szállóbeli filmvetítések mellett vándormozisok is felütötték sátrukat. Pesten a Dohány utca-Wesselényi utca sarkán, Budán a Bomba téren [68] dolgoztak a Narten- illetve a Lifka-mozik. A Bomba téri ponyvasátor 1902-es hangulatát megörökítő késői visszaemlékezés mintha a több évtizeddel korábbi vásári mutatványosbódékat is idézné egyben. A 15 krajcárért látogatható sátor előtt kikiáltó áll: „Itt látható Sergius nagyherceg meggyilkolása és egy nagy csomó nevettető mozgókép, melytől az öreg megfiatalodik, a szomorúságot vidámság váltja fel. Sokat nevetnek, folyton nevetnek. Ilyet még nem láttak, mozognak az emberek, a lovak, az állatok. Tessék, uraim, hölgyeim, fiatal uraim, csak pár krajcár a belépődíj!... Előttem vagy 12 méterre, egy kifeszített fehér vászon. Jobbra egy kisebb pódium, azon volt vagy négy-öt zenész, kürtös, nagydobos, kisdobos, cintányéros és még valamiféle, amit azonban a sötétség miatt nem tudtam kivenni... A sátor közepén néhány petróleumlámpás pislákolt. A mozgókép a hátam mögött állt, egy magas faalkotmányon, mögötte a gépész ült, ki javította a gépet. Csöngettek. Sötét lett. Előttem a vásznon alakok jelentek meg, kozák lovasok. Egyszerre csak látok egy főúri lovaskocsit, majd embereket, kik a kocsi felé szaladnak és bombát dobnak. A közönség felszisszen. A képen a bomba robban, sűrű, sötét füstfelhőbe takar be mindent. A nagydobos veri a dobot, szól a csinnadratta, én meg lélegzetemet is visszafojtva figyelek. Hirtelen vége mindennek, a zene elhallgat. Kinyitják a bejárót takaró függönyt, világosság szalad be a sátorba.” [69]
A sátrak mellett a mozi első lakóhelyei a kávéházak. A kávéházak vonzerejét növelő ötletek között korán felbukkant a vetítés. Vanek József például 1890-ben, az Erzsébet-körúton megnyílt új üzletében „saját találmányú” gépei segítségével vetített képekkel szórakoztatja a közönséget. [70] Kohn Lajos, a Dob utcai Kohn-kávéház tulajdonosa 1899. november 1. és 1900. március 19. között szintén színes „sugárképeket” (diapozitíveket) vetített. [71] A diavetítésekre külön intézmény is létrejött 1899-ben, az Uránia tudományos színház (berlini és bécsi mintára) a Rákóczi úton, az akkor tönkrement Alhambra mulató épületében. A korábbi, népszórakoztatást ismeretterjesztéssel vegyítő vásári mutatványok korszerű örököseként az Uránia célja a tudományok és a közhasznú ismeretek népszerű modorban való terjesztése. A vállalkozás sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy (1916-os megszűntéig) összesen 6565 előadást tartott. [72]
Ezt a kávéházi műfajt szimbolikus módon két olyan ember alakította át valódi mozivá, akik a vurstliból jöttek: Ungerleider Mór, a városligeti vurstliban több generáció óta kávéházat üzemeltető család elektrotechnikát tanult fia és társa, Neumann József, a Barokaldi cirkusz akrobatája. Ők ketten vezették a Rákóczi út és a Szövetség utca sarkán lévő Velence kávéházat, ahol 1899-ben beindult az első állandó mozi Pesten. [73]
Képmutogatók, vándormutatványosok, vásári komédiák, sátormozik - valamennyien a 19. század vizuális forradalmának szereplői. Ők kövezték az utat, amelyen az európai ember eljutott a 20. század képközpontú, a televízió, a digitális képtechnikák jeleit magától értetődő természetességgel dekódoló világába. Mozin, televízión, fotós könyveken és magazinokon, milliószámra készülő fényképekkel körülvetten felnövő generációk tagjaként alig tudjuk elképzelni, micsoda tündökletes varázsa lehetett a képnek egy-két évszázaddal ezelőtt. A képekkel, festményekkel kezdetben kizárólag templomi freskókon találkozó köznép áhítata az érintésközelbe kerülő képek iránt, a legkülönbözőbb alakban megjelenő képmutogató produkciójának népszerűsége nem kisebb jelentőségű kulturális átalakulás bizonysága, mint az írás sokat emlegetett Gutenberg-féle forradalma
1. Honderű, 1846. II. 16. old.
2. A mai Tanács körút-Múzeum körút-Rákóczi út.
3. Horváth Elemér: Történetek az öreg Budáról és Pestről. Bp., 1944.
4. Belitska-Scholtz Hedvig: Vásári és művészi bábjátszás Magyarországon 1945-ig. Katalógus. Tihany, 1974. 5. old.
5. Nagy-Czirok László: A régi halasi vásárok. In: Janó Ákos (szerk.): Kiskunhalas. 1965. 307-335. old.
6. Tolnai Vilmos: A képmutogató eredete. Ethnographia, XXXII. évf. 109-113. old.
7. Uo.
8. Uo.
9. Ernst Kieninger - Doris Rauschgatt: Die Mobilisierung des Blicks. Eine Ausstellung zur Vor- und Frühgeschichte des Kinos. Katalógus. Klagenfurt, 1996. 23. old. A mutatványosok gyakran egyszerre vagy egymás után különböző műfajokat művelnek. Az első magyar marionettszínház-tulajdonos, Hincz Adolf például panorámatulajdonosként kezdte pályafutását.
10. A mai Tanács körút-Bajcsy-Zsilinszky út találkozásánál.
11. Zoltán József: A barokk Pest-Buda élete. Ünnepségek, szórakozások, szokások. Bp., 1963. 162-163. old.
12. David Robinson: The Lantern Image. Iconography of the Magic Lantern, 1420-1880. London, 1993. 6-11. old. A sárospataki kollégium 1709-ben Leydenben beszerzett laterna magicájának például -- melyet Rákóczi Ferenc is látott -- a világ hét csodáját ábrázoló képsorozata maradt fenn. Bojár Iván: A fejedelem ősmozija. Magyarország, 1979. 34. sz.
13. David Robinson: i. m. 6-11. old.
14. Szilágyi G. Gábor: A kapucinus kápolna titka. Élet és Tudomány, 1990. 9. sz.
15. Az 1850-es, 60-as években ezzel a módszerrel vetítettek szellemképeket a színházi előadásokon (többek között Molnár György Budai Népszínházában 1863-ban. M. Gy. [Molnár György]: A szellem-alakokról. Színházi látcső, 1863. augusztus 2.; A budai népszínház szellem-alakjai. 1863. augusztus 3.; A színpadi szellemek régebben. 1863. augusztus 4.; A budai szellemalakok Bécsben, 1863. augusztus 23.) Ma diaporáma néven művelik a műfajt.
16. Később Budán is fellépett produkciójával.
17. Regélő Pesti Divatlap, 1843. október 22. 34. sz.
18. Regélő Pesti Divatlap, 1843. október 29. 35. sz.
19. Regélő Pesti Divatlap, 1843. november 23. 42. sz. 1340-1344. old . A kritikus a november 2-i számban újra csak kikel Döbler ellen, ezúttal az Országgyűlési szállás című darab kapcsán.
20. „Valami rúgott német hellenista szolgáltatja nekik (ti. a mutatványoknak) ezeket a cifra jelzőket, mint ahogy immáron faluhelyt is népszerűségre segítette a pano-, dio- és kozmorámát, panoptikumot s kinematographot, melyeknek gazdáját még az én gyerekkoromban kukucs-nímet'-nek hívták.” Porzó [Ágai Adolf]: Utazások Pestről Budapestre. Bp., 1908. 402. old.
21. Honművész, 1833. április 4. 1. sz. 7. old.
22. Honművész, 1833. november 14. 65. sz. 524. old.
23. Honművész, 1835. február 5. 11. sz. 86. old.
24. Honművész, 1835. augusztus 27. 69. sz. 553-554. old. A képek szeptemberben megújíttattak. „1. A híres zuhatag Tivolinál Róma mellett, 2. Zsófia mecsetje Konstantinápolyban Konstantin császár által épült minaret-tornyokkal együtt, 3. Attolo olasz schweitz országban Gothard töve mellett égi háború alkalmával, 4. Vezúv, 5. Párizs, 6. Pétervár, 7. Lemberg, 8. Szökőkút Vilhelm halmán Cassel mellett, 9. Kapuczinusok kara Róma mellett Villa Imperialéban, 10. Rabló vitézek terme a 14-dik századból, 11. Csontkápolna Evorában Portugáliában. Látható az egész most csak délután 2-7 óra között. Bemeneti díj 24 pengő kr. Hat billet egy familiára 2 ezüst ft.” Honművész, 1835. szeptember 20. 76. sz. 609. old.
25. Regélő Pesti Divatlap, 1843. november 19. 41. sz. 1302-1303. old.
26. Hírnök, 1844. január 28. 8. sz. 46. old.
27. A színlapok a győri Xantus János Múzeumban találhatók, ismerteti őket Belitschka-Scholz Hedvig: i. m. 10-11. old.
28. Sárospatakra elég korán, 1760-1770 között eljutott egy kozmoráma, amelynek 72 kézzel színezett rézmetszete is fennmaradt, zömmel tájképek, színpadi jelenetek. Takács Béla: Kozmoráma és varázslátcső. Fotó, 1960. 4. sz.
29. Kiss Lajos: Vásárhelyi híres vásárok. Szeged, 1956. 8. old.
30. Kiss Lajos: i. m.
31. Az 1838. szeptember 15-i debreceni elődás színlapját közli: Belitschka-Scholz Hedvig: i. m. 7. old.
32. Politikai Újdonságok, 1860. november 22. 744. sz. 3453. old.
33. Ernst Kieninger-Doris Rauschgatt: i. m. 52. old.
34. Achim Baar: Stereoskopie. Räume, Bilder, Raumbilder. Essen, 1991. 34-36. old.
35. Horváth Elemér: Írások Budapestről képekkel. Bp., 1940. 8. old.
36. Gyáni Gábor: Hétköznapi Budapest. Nagyvárosi élet a századfordulón. Bp., 1995. 92-101. old.
37. Rákóczi út 7-9., a mai Puskin utca sarka.
38. [R].: A Beleznay-ház. Fővárosi Lapok, 1891. május 16. 134. sz. 991. old.
39. A Beleznay-kertről lásd: Ágai Adolf: i. m. 301. old., Horváth Elemér: Pest-Budáról szóló históriák. Bp., 1944. 105. old., Váradi Antal: Az egykori Budapest. Budapest, 1922. 95. old.
40. Hölgyfutár, 1861. április 25. 50. sz. 398. old.
41. Hölgyfutár, 1862. november 4. 132. sz. 1052. old.
42. Hölgyfutár, 1862. április 22. 48. sz. 382. old.
43. Hölgyfutár, 1963. október 1. II. 4. sz. 319. old.
44. Hölgyfutár, 1857. július 24. 167. sz. 743. old.
45. Fővárosi Levéltár, Pesti tanácsi iratok, 1866. X. 7. Idézi Farkas Zsuzsa: Borsos József második élete. Borsos József fotóművészi tevékenységének kezdetei. Szakdolgozat, ELTE-Magyar Nemzeti Múzeum, posztgraduális fotómuzeológia szak, 1995. Kézirat.
46. Családi Kör, 1861. december 1. 48. sz. 762. old.
47. Családi Kör, 1863. december, 50. sz. 1038. old.
48. Fővárosi Lapok, 1864. január 3.
49. A füvészkertben működött Borsos és Doctor fotográfiai műterem történetét lásd Farkas Zsuzsa: i. m. 30-44. old.
50. A Kaufmann-féle panoráma 1866. október 13-ig kapott engedélyt. Az ezzel kapcsolatos, Borsos és Doctor valamint a pesti tanács közötti levélváltást lásd Farkas Zsuzsa: i. m. 38-39. old. Borsosék egyik beadványa sorolja fel, hogy a füvészkertben 1866-ban öt „részint állatsereglet, részint panorama tulajdonos ütötte fel sátrát, Cakey, Scholtz, Kreuzberg állatsereglet tulajdonos, Durny stereoscop és Suhr lovardatulajdonos”.
51. Ekkor a mai Bródy Sándor utcában működött a képviselőház.
52. Idézi: Farkas Zsuzsa: i. m. 39. old.
53. Balla Vilmos: A kávéforrás. Régi pesti kávéházak. Bp., 1926. 146. old.
54. A millenniumi látványosságokról lásd: Kincses Károly: Képmutatás és fényképezés a millenniumi kiállításon. In: Varga Katalin (szerk.): 1896. A Millenniumi Országos Kiállítás és az ünnepségek krónikája. Bp., 1996. 139-143. old.
55. Ős-Budavára, 1896. május 1.
56. Békés István: Szegény ember gazdag városban. Bp., 1973. 263-264. old.
57. Ős-Budavára, 1896. május 1.
58. Ős-Budavári Híradó, 1897. július 1. 1-2. old.
59. Ős-Budavára, 1896. május 25. 2-3. old.
60. Az ezredéves országos kiállítás képes útmutatója. Bp., 1896.
61. Millenniumi Lapok, 1896. március 1. 11. old. Idézi: Varga Katalin (szerk.): i. m. 30. old.
62. Millenniumi Újság, 1896. október 20.
63. Gelléri Mór: Az ezredéves országos kiállítás kalauza hivatalos adatok alapján. Bp., 1896. 290-292. old.
64. Ős-Budavára, 1896. július 1. 2-3. old.
65. Ős-Budavára, 1896. május 29. 8. old. Júliustól ezek közül csak a szerpentintánc maradt műsoron, mellette a Tűzoltók működésben, az Indus fakírok, a Jelenet a Trilby drámából, a Kínai mosókonyha és a Párisi vásári jelenet sorakozott. Augusztusban öt filmet hirdettek: A fogorvosnál, az Amerikai gigierlik, a Pont Neuf Párisban, a Tűzoltózenekar, és a Práter-jelenet címűeket.
66. Lásd Kincses Károly: i. m.
67. Egyetértés, 1896. május 10. Az első mozivetítések kávéházakban, mulatókban zajlottak, a Somossy-orfeum például már Dupont előtt próbálkozott vetítéssel (április 29-május 6. között)
68. Ma Batthyány tér.
69. Horváth Elemér: Írások Budapestről képekkel. Id. kiad. 39. old.
70. Balla Vilmos: i. m. 176. old.
71. Radó István: Filmélet. In: Erzsébetváros. Bp., 1970. 158. old.
72. Az Urániáról lásd Baróti Judit: Egy fővárosi fényképész: Erdélyi Mór. Szakdolgozat, ELTE-Magyar Nemzeti Múzeum, posztgraduális fotómuzeológia szak, 1995. Kézirat.
73. Radó István: i. m. 158. old.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése