A kezdetek
1918 előtt a Hasburg birodalom első papírpénzeit 1762 július 1-én keltezéssel bocsátotta ki. Ezek az 5, 10, 25, 500, 100 Forintos címletű bankócédulákat a Wiener Stadt Banco közreműködésével sikerült kibocsátani 12millió Ft értében. Népszerűsítés céljából 5%-os kamatozású bankkötvényekre lehetett átváltani. A könnyű kezelés és szállítás miatt olyannyira kedveltek lettek, hogy felárat is hajlandóak voltak fizetni értük.
Ezeket a bankócédulákat 1763 után részben fémpénzre visszaváltották és megsemmisítették 7850000 Ft értékben, részben pedig kötvényre lehetett cserélni. A papírpénzhiányt pótlandó 1771 július. 1-I keltezéssel új bankócédulák kerültek forgalomba, ugyancsak 12millió Ft értékben. Megjelentek az 500 és 1000 forintos címletek is. A magán forgalomban való elfogadásuk még ezeknek a bankócéduláknak sem volt kötelező.
II. József (1780-1790) által kibocsátott 1784 november. 1-i keltezésű bankócédulák elfogadását a magyar közpénztárakban kötelezővé tette. 20 millió Forint értékben kerültek forgalomba. A kötelező közforgalmú bankócédulákra vonatkozó rendeletét halála előtt visszavonta. I. Ferenc (1792-1835) a franciák elleni háború finanszírozására 1794-ben 7,75 millió Ft értékben bocsátott ki új bankócédulákat. 1796-ban 50-es címletű bankók jöttek forgalomba 44 millió Forint értékben. A háború ideje alatt titokban újra kibocsátottak papírpénzt a forgalomban lévő értékük 1798-ban elérte a 92 millió Forintot. 1797-ben kényszerforgalommal ruházták fel a bankócédulákat, egyúttal megtagadták ezüstre való beváltásukat. 1800 január. 1-i keltezéssel megjelentek az új bankócédulák immár 1 és 2 Forintos címletekben is eltűnt az ezüstpénzek pótlására.
Anélkül, hogy nyilvánosságra hozták volna folyamatosan új bankócédulákat, hoztak forgalomba. Devalválódásuk nyilvánvaló volt. 1800-ban 1 ezüst Forint már 2 Forint bankócédulát ért. 1805-ben a franciák által megszállt Bécsből a pénzjegynyomda Pestre menekült. 1806-ban újabb kibocsátásra került sor, ismét nagyobb mennyiségben, mint ahogy azt meghirdették. 1809-ben mikor a franciák újra Bécsben voltak, Pestről Nagyváradra menekült a nyomda. Napóleon a Bécsben megtalált eredeti nyomdaeszközökkel 1 és 2 Forintos bankócédulákat nyomatott. A pénzmennyiség értéke 1810-ben meghaladta az 1 milliárd Forintot. A devalváció megállapíthatatlan volt. 1810 augusztusában 100 ezüst Forint 445 papír Forintot, decemberben 960, 1811-ben elrendelték a devalvációt. Minden 5 Forint értékű Einlösungssehein-nek nevezett papírpénzre cserélték be. Ezeknek a váltóforintoknak és a hozzájuk kapcsolódó bankócéduláknak leértékelése 1816-ban következett be.
Az 1848-ban kitört magyar szabadságharc idején új 1 és 2 Forintos bankjegyek kerültek kibocsátásra. Az aprópénzhiány enyhítésére ezek nagyed ill. nyolcad részei is elfogadott fizetőeszközök voltak. Magyarország terhére az Almássy Gyula által szignált ún. "Almássy bankót" bocsátottak ki. Az 1859-ban Olaszország és 1866-ban Poroszország ellen elvesztett háború újbóli papír-pénzkibocsátást vont magával. A fémpénz forgalomból való eltűnése 10 krajcáros papírpénzt hoztak forgalomba 12 millió Forint értékben. Emellett vidéken megjelentek a papír szükségpénzek. 1867 után a Magyarországgal való kiegyezés után előkészítette az aranyvaluta bevezetését. Az Osztrák - Magyar Bank megalakulásával 1880-ban megjelent az első kétnyelvű bankjegy. 1881, 1882, 1884, 1888-ban 1, 5, 50 Forintos címletű államjegyek kerültek forgalomba.
A háború idején az összeomlás szélére jutott Monarchia, 1918-ban 25 és 200 koronás bankjegyeket hoztak forgalomba, üres hátoldaluk miatt fehérpénznek nevezték őket.
Az Osztrák - Magyar illetve jogelődjeinek 150 éves története ezzel bezárult. Az önálló magyar papír-pénzkibocsátás először ideiglenes 1848, 1849-ben majd 1918-tól véglegesen tért nyert hazánkban.
A szabadságharc (1848-1849) papír-pénzkibocsátása
A Magyar papírpénz megjelenésének közvetlen okai között, az előző részben tárgyalt, az osztrák bankó zettelek ezüstpénzre váltásának nehézségeit is említhetjük. Kossuth kérése a Kizárólagos jogú Osztrák Nemzeti Bank felé, miszerint tegyék lehetővé a bankjegyek ezüstre való átválthatóságát, de nem teljesült, mivel nem is teljesülhetett. Kossuth előre sejtette az osztrákok válaszát, és egyre inkább a magyar bankjegykibocsátásban gondolkozott, amit a 12 pont által követelt Magyar Nemzeti Bank felállítása is alátámasztott.
A gond a papír-pénzkibocsátás fedezetének megteremtése volt. A kormány részben kamatos kincstári utalványok kibocsátását tervezte 4-5 millió forintértékben, részben pedig a bankjegykibocsátáshoz a nemzeti adakozást vetette igényben.Az adakozás mértékét becslések 1.600.000 pengő-forintra teszik. 1848 májusában, a Pesti Hírlapban Kossuth ismertette, hogy 12,5 millió pengő-forint értékű 1 és 2 forintos magyar bankjegyek megfelelő fedezettel hamarosan kibocsátásra kerülnek. A kincstári kamatos utalványokat a Landerer és Heckenast nyomdában 50, 100, és 500 forintos címletekben állítottak elő. Augusztus 6-án került forgalomba az első magyar bankjegy 2 forintértékben. A bankjegyek korlátolt mennyisége miatt szeptember 6-án megjelentek az 5 forintos államjegyek, majd október 8-án az 1 forintos bankjegyek.
Kossuth az Országgyűléstől kért felhatalmazást a 10 és 100 forintos államjegyek forgalomba hozatalához. A 100 forintosok még 1848-ban, míg a 10 forintos 1849. március 24-én Debrecenben került forgalomba. Az Országgyűlés Debrecenbe költözésének idején Kossuth kérésére az aprópénz hiány enyhítésére-forgalomba hozták a 15 és 30 pengőkrajcáros kincstári utalványokat.
Az aprópénzek hiánya a bankók feldarabolásához vezetett. Mind a magyar, mind az osztrák 1 és 2 forintos bankjegyeket darabolták 2, 4 esetenként 8 részre is.
Egyszerűbb pénzjegyeket a papírpénzgyártás felgyorsítására csak 1849-ben nyomtak Szegeden. Ezek 2 és 10 forintos címletekben 1 millió forintértékben kerültek forgalomba 1849 július 1-i keltezéssel.
A Magyar Kereskedelmi Bank ezüstfedezettel bíró bankjegyeit az osztrákok 6.996.477 forint 54 krajcár ellenértékét beváltották, a többit kötelező beszolgáltatás után, az ország különböző városaiban eléették.
Az emigráció időszaka (1851-1866)
Kossuth 1851-ben Amerikába utazott külpolitikai és gazdasági segítségért. Ennek ered-ménye a new yorki 1, 5, 10, 50, 100 dolláros kölcsönjegyek. A nyomtatást a Danfort, Bald and Co. New York and Philadelphia cég végezte el. Az első példányok az 1 dolláros darabok 1852, január 1-I keltezésűek. Az első nagyobb címletek 5 és 10 dollár Ohio-ban kerültek kiadásra 8000 dollár értékben. Az 50 és 100 dollárokon Kossuth saját kezű aláírása szerepel.
Az összegyűlt összeg nagy részén Kossuth fegyvereket vásárolt. Philadelphiában Kossuth 1, 2, 5 forintos magyar pénzjegyeket is nyomtatott. Ezek zöme a század elején került elő egy raktárból, ahol a fegyverekkel együtt őrizék.
Kossuth 1852-ben, Londonban telepedett le, ahol a piemonti kormány anyagi támo-gatásával 22 millió darab összesen 35, 5 millió forintértékű pénzjegyet nyomtattatott ki. A titokban folytatott pénzjegynyomás ellenére az osztrákok tudomást szereztek az ügyről. A 2 és 5 forintos pénzjegyet megszerezték és Ferenc József Kossuth ellen pert indított.
A bíróság előtt Kossuth elvesztette a pert és a papírpénzeket el kellett égetni. Ezek a legritkább Kossuth-bankók.
Kossuth 1866-ban, Torinóban kísérelt meg utoljára papírpénz kibocsátással. Ezeknek csupán a nyomólemezei készültek el, jelenleg a Magyar Nemzeti Múzeumban tálalhatóak.
Papírpénzek kibocsátása a független Magyarországon
1918 október végén felbomlott az Osztrák - Magyar Monarchia. A Párizs környéki békék során elrendelték az utódállamok számára az Osztrák - Magyar Bank jegyeinek nosztofikációját ( felülbélyegzését).
A Magyarországon keletkezett papírhiányt az osztrákok segítségével sikerült megoldani. Még a forradalom előtt a Bécsi Főintézet a Károlyi- kormány randelkezésére bocsátotta a 200 és 25 koronás bankjegyek kliséit és a nyomtatáshoz szükséges papírt is.
A kormány csak a 200 koronás jegyeket nyomtatta ki a Magyar Földrajzi Intézetben 1918 november 7. és 1919 február 8. között 1.755.280.00 korona értékben. Ezeket a népnyelv "fehérpénznek" neveztek el. Az Osztrák- Magyar Bank főintézete ezeket a jegyeket hamisnak nyilvánította, mivel a Tanácsköztársaság ideje alatt készültek. A korábbi kibocsátású a népnyelv szerint "kékpénzek" sokkal keresettebbé váltak, egyúttal el is tűntek a forgalomból. A díszázsiót hozott magával, a "kékpénz" javára elérte a 100%-ot is.
A Tanácsköztársaság az Osztrák - Magyar Bank 1919 december 31.-én lejáró pénzkibocsátási szabadalmát beszüntette és a Budapesti Főintézet elérte Lengyel Gyula kormánybiztost nevezte ki. A bankjegyhiány miatt az élelmiszerellátás is akadozott.
A Forradalmi Kormányzótanács rendeletére a Magyar Postatakarékpénztár 50, 10 és 20 koronás pénzjegyeket hozott forgalomba. Eközben folyt az utódállamokban a felülbélyegzés.
A 10 koronástól a 10.000 koronásig itthon is felülbélyegezték a bankjegyeket. A Tanácsköztársaság bukása után a Tanácsköztársaság által forgalomba hozott pénzeket 5:1 arányban devalválták, kivéve a postatakarékpénztári jegyeket. Az új bankjegyek nyomásához Magyarországon nem állt rendelkezésre megfelelő technika. Ezért a kormány a svájci Orell Füssli céget bízta meg a magyar papírpénzek 20 koronánál nagyobb címleteinek a legyártására. Később az állam a magas szállítási költségek miatt a magyar állam megvásárolta az ún. photo guilloche eljárást. A svájciak által nyújtott kölcsönből létrejött 1922-ben a Magyar Pénzjegynyomda Részvénytársaság. 1925-től már Magyarországon nyomták az összes korona címletű bankjegyet.
A pengő pénzrendszer (1927-1946)
Az 1925. XXXV. te. . a korona helyére a pengő rendszert vezette be.
Az átszámítás alapját 1 Pengő 12.500 koronával volt egyenlő. Később a Magyarországon kifejlesztett rotációs réznyomógépek segítségével jobb minőségű bankjegyek kerültek forgalomba. A bankjegyforgalom aranyfedezete 1927-ben még 60%-os, 1929-ben azonban már csak 40%-os volt. Ez a monarchia adósságainak kötelező átvállalásának, a népszövetségi kölcsönnek és a növekvő bankjegyforgalomnak volt köszönhető.
Az 1931-ben kitört nemzetközi pénzügyi válságot az állam a külföldi tartózások visszafizetésének leállításával próbálta kivédeni. A Pengő inflálódásának kezdete 1938-ra tehető, amikor a kormány meghírdette az 1 milliárd pengős fegyverkezés programot, amihez csak 600 millió pengő fedezet állt rendelkezésre. A visszacsatolás során 1938 és 1941 között Erdély, Bácska, Felvidék, Kárpátalja ismét az ország területéhez tartozott, ezáltal jelentősen megnőtt a pénzforgalom, ez tovább növelte a leértékelődési nyomást.
A háború is jelentősen hozzájárult a pénzromláshoz. 1938 és 1944 között az állam 21,5 milliárd pengőt fordított hadikiadásokra, ez 1938-as GDP kétszerese volt.
A nyilaskormány 1945 folyamán forgalomba hozott 1943. február 24. keltezésű 1000 és 100 pengőst, valamint csillaggal ellátott sorozatszámú 1936-os 10 pengőst és 1930-as 100 pengőst. Ezek Veszprémben készültek a nyilas kormány székhelyén, de csak Ausztriában a kitelepített csapattestek között került forgalomba. A többi bankjegyet Szálasiék zöld színű nyilaskereszttel felülbélyegezték.
Az inflációt tovább fokozta, hogy a Vörös Hadsereg 1944 folyamán 1, 2, 5, 10, 20, 50, 100 és 1000 pengősöket hozott forgalomba. A pénzromlást a háború után a kormány 1945 december 19-i rendeletével próbálta megakadályozni.
Az 1000, és 10.000 pengős bankjegyeket bélyegezték úgy, hogy a névérték nem változott, de a bélyeget a névérték háromszorosáért kellett megvásárolni.
Az elértéktelenedés következtében újabb és újabb bankjegyek jöttek forgalomba.
1946 május 27-től a bankjegyeket 6 millióval ( milpengő), július 1-től 12 millióval ( B.-pengő) hoztak forgalomba. A legnagyobb címlet az 1 milliárd B.-pengő (1024 pengő) volt.
Ez utóbbi azonban már nem került forgalomba. A pengő története mindmáig a világ legnagyobb valuta inflációja volt.
1805
1848-49
1805
1945-46
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése