AZ ÖRDÖGLOVAS-GRÓF SÁNDOR MÓRIC ÉLETE

A bajnai kastély

Az Ördöglovas

A Sándor grófok nevét a budai Vár egyik legszebb épülete őrizte meg. A Sándor-palota a polgári korban miniszterelnöki hivatalként szolgált. A palota utolsó gazdáját, akivel a család neve sírba szállt, már életében legendák övezték. Sándor Móric „Ördöglovas” néven vált az 1820-as és 1830-as évek Pest-Budájának egyik nevezetességévé. De ki volt ő valójában: kitűnő sportember, főúri cirkuszművész,
unatkozó különc vagy egyszerűen őrült?

Sándor Móric gróf 1805. május 23-án született a Komárom és Esztergom megyében levő bajnai és gyarmati uradalmat birtokló család utolsó férfi sarjaként. A különcség, sőt a súlyosabb deviancia sem volt ismeretlen a családban. Apja budai palotájukat kis fedett híddal kötötte össze a szomszédos Várszínházzal, hogy ne kelljen az utcára kilépnie színházba menet. Nagybátyját II. József hosszú évekre Kufsteinbe záratta a jobbágyaival szembeni, még a feudalizmus jogrendje szerint is megengedhetetlen kegyetlenkedései miatt.

Sándor gróf orvosa fejéről lövi le az almát Tell Vilmos módjára (Johann Gottlieb Prestel festménye)

Belépés csak lóval!
A kimondottan gyenge testalkatú, vézna kisfiút, a családfa egyedüli hajtását apja mindentől óvta. Sándor Móric, saját elbeszélése szerint, apja haláláig a lovaknak még a közelébe sem mehetett. Állítólag 17 évesen ült először lóra, amikor a maga és a vagyona ura lett. Lovásza óvása ellenére rögtön egy angol telivért nyergeltetett fel, amelyet azonnal úgy ült meg, mintha hozzánőtt volna. Még ebben az évben bemutatta a pesti Nagyhíd (ma Deák Ferenc) utcában első „mutatványát”: két kocsi közül szorult helyzetéből úgy szabadult, hogy megsarkantyúzva lovát átugratott három egymás mellé fogott parasztlovat.






A gróf udvari festőjével örökíttette meg lovasbravűrjait

Az 1825-ös országgyűlés megnyitására érkezett királyi pár tiszteletére nyaktörő ugrásokat és viharos vágtákat mutatott be a pozsonyi várdombon. A húszas évek második felében a főúri társaságok népszerű alakjává vált meghökkentő ötleteivel. A palotája emeleti erkélyén lóhátról szemlélődő, pipázó fiatalember közismert figura volt Pest-Budán, bár a jámbor polgárok valószínűleg nem lelkesedtek, amikor szekereket, lovakat, ökröket ugratott át a nyílt utcán. A budai Várba vezető lépcső kedvenc lovaglóhelyének számított: a békés járókelők ijedten lapultak a falhoz közeledtére. Előszeretettel lovagolt be mások házába is: beteg, öreg kertészének a szobájába éppúgy lovastul állított be, mint a pesti főúri paloták termeibe, vagy a bécsi Fehér Hattyú fogadó második emeleti szobájába.

A metszetsorozat főszereplője
Személyzete is megszenvedte excentrikus egyéniségét. Szakácsát és komornyikját például lovon megvívandó mogyorópálca-párbajra kényszerítette, hogy egymás sértegetéséért elégtételt vegyenek. Egyszer Tell Vilmosnak képzelte magát, s orvosának fejéről lelőtt egy almát, máskor kapusa ijedős feleségét fogatta le lovászaival, azzal rémisztgetve, hogy őt ugratja át akadályként. A Sándor-palotában az már szinte ártatlan, bár egy felnőtt férfitól némileg szokatlan játéknak számított, hogy háznépe lepedőben dobálta urát. Az sem volt bevett szokás a reformkor főrangú társaságában, hogy valaki törpét, afféle udvari bolondot tartson, amint Sándor gróf tette.
Bravúrjaival külföldön is hírnevet szerzett az Ördöglovas: a bécsiek jól ismerték a Práterben* végrehajtott attrakcióit. Egyszer például szorosan egymás mellé állított három fiákert, majd a középső kihajtott közülük. Az így keletkezett kocsinyi résen hajtott át vágtában hatos fogatával a gróf anélkül, hogy érintette volna a kapuként szolgáló bérkocsikat.
A lórajongó főúr kétszer is hoszszabb időt töltött a lótenyésztés és lovassport európai központjában, Angliában. A lovaglótudás felsőfokú vizsgájának akkoriban az angliai rókavadászatot tartották: hajtóvadászat közben sövényeken, kerítéseken, kőfalakon és vizesárkokon kellett átugratni. (Fél évszázaddal később Erzsébet királyné is itt tette próbára lovaglótudását.) Sándor gróf Angliában is sikerrel mutatkozott be, még egy metszetsorozat is készült bravúros lovaglásairól.

Út az őrültekházába
A lovak szinte teljesen lekötötték az érdeklődését, tudomást is alig vett azokról az eszmékről és mozgalmakról, amelyek kortársait foglalkoztatták. Széchenyi naplóbejegyzése szerint 1827-ben a 22 éves fiatalember azzal kérkedett, hogy az Akadémiára nem adna egy fillért sem, ellenben egy hídra a fél vagyonát feláldozná. A hídépítés volt az egyetlen közügy, amely érdekelte. Széchenyi igyekezett is felhasználni Sándor gróf befolyását arra, hogy a budai tanácsot megnyerje a Lánchíd ügyének.
A gróf bravúrjainak egy része modern értelemben is sportteljesítményként, a lótenyésztés és az idomítás eredményeként értékelhető. Ilyenek voltak távolsági kocsihajtásai: Pozsonyból Bécsbe 2 óra 40 perc alatt, Bécsből Budára 31 óra alatt hajtott ugyanazokkal a lovakkal. (A postai gyorskocsinak is ennyi időre volt szüksége ehhez, de 15 kilométerenként váltott lovakkal!) A sport kategóriájába sorolható a természetes akadályok átugratása, a vízen való átkelés stb. Városi mutatványait (szekerek, vásárosok átugratása) inkább a feltűnési viszketegség motiválta. Ô maga „accident”-nek (balesetnek) nevezte azokat a különlegesen izgalmas, általában kisebb-nagyobb testi sérüléssel is járó kalandjait, amelyek nagy valószínűséggel felborulással, bukással vagy vízbe eséssel végződtek (például amikor a Duna jégtorlaszain lovagolt át, vagy a magas folyóparton vágtató lovai közé dobta a gyeplőt). Voltak egyértelműen őrült tettei is. Többször szándékosan kőfalnak hajtott vagy lovagolt. Hogy hányszor törött el a kulcscsontja, bordája, ficamodott ki a térde, vagy szenvedett agyrázkódást, maga sem tudta. Kalandjait meg is örökítette: az őt állandóan kísérő „udvari festője”, Johann Gottlieb Prestel által készített képek három albumot töltenek meg.
1848 eseményei is csak abból a szempontból érdekelték, hogy a „felfordulás” akadályozta időtöltéseiben a Bécsben tartózkodó grófot. (Pedig a forradalom közelről érintette családját: apósa a márciusban megbuktatott Metternich herceg államkancellár volt.) 1850 végén éppen a bécsi kaszinóban tartózkodott, amikor elméje elborult. (Nem zárható ki az örökölt hajlam, de a számos fejsérülés, agyrázkódás is hozzájárulhatott a betegséghez.) A dühöngő őrültet megkötözték, majd egy prágai elmegyógyintézetbe vitték. Állapota lassan javult, néhány év múlva haza is térhetett. Az ötvenes években idejét a vadászat és a ménese töltötte ki. Az öregedő gróf lovasemlékeivel vette körül magát: albumait rendezgette, a bajnai kastély kertjében pedig nagy ugrások tárgyi emlékeit állította fel. 1878. február 23-án halt meg.

A Tabánban az 1879 előtt Várlépcső(Treppengasse) néven ismert lépcsős kis utcácska őrzi nevét, állítólag itt is a lován vágtatott felfelé. Az utcát először szimplán Sándor lépcsőnek nevezték, 1938 -tól gróf Sándor Móric lépcsőnek, majd 1946-tól nemesi címétől megfosztva

simán Sándor Móric lépcsőnek. A neves gróf és felesége még halálukban is megadták a módját: Gyarmatpusztán, Bajna közelében egy kis dombtetőn álló sírképolnában nyugszanak.


Haláláről a Vasárnapi Újság 1878 március 10.-i száma így emlékezik meg:

Sándor Móric Johann Erdmann Gottlieb Prestel rajza

Az útról hangulatos feljáró vezet a mauzóleumig...

A helyreállított sírkápolna közelről...

Emléktábla a felújításról..................

KARÁCSONY ANNO, AVAGY A KARÁCSONYFA EREDETE

A karácsony legkedveltebb jelképe a fenyőfa. A meglepő csak az, hogy a karácsonyfa állítása nem is olyan régi hagyomány, legfeljebb négy évszázadra nyúlik vissza, és korántsem a Szentföldről ered. A tradíció nyomait kutatva a néprajzosok középkori német területeken, pontosabban Elzászban és Badenben találták meg az első példákat.

Abban a formában tehát ahogyan mi ismerjük, mindössze négyszáz éve állítanak fenyőfát december 24-én. Azt is tudni kell azonban, hogy régóta szokás télidőben valamilyen zöld növénnyel díszíteni a házat, ezzel is utalva a reményre, az újrakezdésre, az eljövendő tavaszra. Az örökzöldek hasonló célra való „felhasználása” már Jézus születése előtt is elterjedt volt egyes területeken.

Ahol csak babér termett…

Az örökzöldek életereje egyfajta mágikus hatással volt az emberekre. Úgy vélték, gyógyító erővel bírnak ezek a növények. Aki tehát az újévet zöld növényekkel „felszerelkezve” várta, az egészséget hozott a házába, és bizakodhatott a jövő évi szerencséjében is. Már a rómaiak is megkoszorúzták házaikat az év végén, illetve újévkor, ők azonban babérágakat használtak erre.

A német területeken aztán a középkorban tovább módosult ez a hagyomány, és tartományonként változó fákkal, növényekkel díszítették a házakat. Volt, ahol a tiszafa jött szokásba, másutt a magyal volt „divatos”, vagy éppen a boróka, esetleg a fagyöngy volt kedvelt. Megint máshol a közönséges fenyőfák terjedtek el, néha a lucfenyő váltotta ezeket.

Az első említések: 1494, 1535, 1605

Az első feljegyzések szerint már 1494-ben „karácsonyi májusfát” állítottak egy német házban, azaz fenyőágakat vittek a lakásba. Erről ugyanis már Sebastian Brandt „Narrenschiff” (Bolondhajó) című, Baselben kiadott művében is ír. (A Bolondhajót 1494-ben adták ki, s néhány képét Albrecht Dürer készítette.)

1535-ben pedig Strassburgban (a mai Elzászban, amely immár Franciaországhoz tartozik), kisebb tiszafákat és magyalokat árultak, amelyeket akkor még gyertyák nélkül helyeztek el a helyiségekben. A karácsonyfák német területeken való elterjedésének a lutheri reformáció adott lendületet, sokáig a protestánsokhoz kötődött inkább ez a szokás.

A díszítés 1605-ben tovább „fejlődött” – ekkor jelentek meg az almák az egyik strassburgi karácsonyfán. De ezt a fát még mindig nem ékesítették gyertyák. Az utóbbiak „bevetésére” 1611-ből, Sziléziából származik adat.



Ezt a fenyőfát Dorothea Sybille von Schlesien (Sziléziai Dorothea Szibilla) hercegnő kastélyában állították fel.

Gyertyák nyomában – Goethe szerepe

A XVIII. századtól a fenyőfa válik egyre inkább elterjedtté, 1708-ban mindenesetre már más német területeken is említés esik a gyertyákról (Liselotte pfalzi grófnő révén). De például Goethe csak 1770-ben találkozik karácsonyfával, méghozzá Strassburgban. (Más források szerint már 1765-ben Lipcsében látott ilyet.) S hogy ez miért fontos egyáltalán? Leginkább azért, mert később, 1774-ben az ifjú Wertherről írt szentimentális levélregényében éppen a német költőfejedelem ismertette meg egész Európát a karácsonyfa-állítás szokásával, és bizonyos fokig népszerűvé is tette azt.

1780-ban Berlinben is megjelenik az első „példány”. Ausztriában 1813 bukkan fel a fenyőfa, itt Graz volt az úttörő, Bécs mellett. 1815-ben az északi Danzigban (a mai lengyel Gdanskban) tűnnek fel e fák.Ausztriában Henriette von Nassau-Weilburg terjesztette el azonban a fenyőfa-állítást, ő egyébként Károly főherceg hitvese volt. 1816-ban a karácsonyt már egy feldíszített, gyertyákkal ellátott fa tette szebbé a főhercegi otthonban.

Az amerikai karácsony

Az Újvilágba is német utazók, illetve kivándorlók vitték az első fenyőfákat. 1747-ben történik az első említés az amerikai karácsonyfákról: aligha véletlen, hogy a németek által sűrűn benépesített Pennsylvaniából érkezett a hír. A függetlenségi háború adott azonban igazi lökést a fák terjedésének: a hesseni (német) zsoldosok Amerikában is szokásba hozták a karácsonyfák állítását.

Később annyira népszerűvé vált ez a szokás, hogy a Fehér Ház, az amerikai elnökök rezidenciája előtt is felállították a karácsonyfát. (Ennek az eseménynek az időpontja igencsak vitatott, akárcsak a magyar és a német első karácsonyfák megjelenése. Vannak források, amelyek 1856-ra teszik mindezt, de vannak, akik 1891-et emlegetnek.) Aztán „átmeneti megingás” következett: a századforduló után Theodore Roosevelt elnök környezetvédelmi megfontolásból „betiltotta” a kertjében a karácsonyfát.

Edison segéde találta fel a karácsonyfaégőket

Utóbb viszont szokássá vált ez is, 1923 óta rendszeresen gyertyát, illetve villanyégőket gyújtanak az elnöki karácsonyfánál. Ez csak 1979-ben maradt el: ekkor az iráni túszejtés miatt csak a legfelső díszt világították ki Washingtonban. 1963-ban pedig a Kennedy-gyilkosság miatt rövidebb ideig égett az elektromos világítás.

Kereskedelmi forgalomban egyébként 1850 óta árulnak fenyőfát karácsonykor Amerikában. Időközben a karácsonyfa-ágazat valódi iparággá nőtte ki magát az USA-ban: ma már százezer embert foglalkoztat (sokszor csak részmunkaidőben) ez a gazdasági terület. Kevesen tudják, hogy Edison segédje, Edward Johnson találta ki a karácsonyfaégőket 1882-ben, s a lámpácskák szériagyártása 1890-ben kezdődött.

Magyar karácsonyfa-történet

Magyarországon is a német származásúak honosították meg a karácsonyfákat. Az első hazai óvoda megalapítóját, Brunszvik Terézt sokan az első magyarországi karácsonyfákkal is összefüggésbe hozzák: éppen az óvodában állította fel a fákat 1828-ban.

Podmaniczky Frigyes báró édesanyja, Noszticz-Jäckendorf Elza grófnő, egy szászországi miniszter lánya is e tájról jött hozzánk, s az elsők között, szintén 1828-ban állított karácsonyfát itthon. (Más források az 1825-ös évszámot hangsúlyozzák, mind Brunszvik, mind pedig Podmaniczkyék kapcsán. Az óvodaalapító esetében pedig 1824 is felmerült.)

A szászországi Zittauban 1737-ben azt jegyezték fel, hogy annyi feldíszített, gyertyás karácsonyfát állítanak, ahány megajándékozott személy van a családban. Az ajándékokat a karácsonyfák alá helyezték. Ezt a szászországi hagyományt bizonyítja száz évvel később a magyar Podmaniczky báró visszaemlékezése gyerekkorára is, hiszen édesanyja éppen erről a németországi vidékről származott: “Hat órakor háromszoros csengés hirdette a mi karácsonyfáink megérkeztét.

Még több karácsonyi képeslap ITT

Ekkor megnyílt atyánk nappali terme, s mi gyermekek – öten voltunk – egy, a szoba közepén elhelyezett nagy asztalon mindegyikünk külön megtalálta a karácsonyfáját s az a körül csoportosított különféle ajándékokat…”

Forrás: www.kiskaracsony.com

TABÁNI HÍRESSÉGEK :BUDAPEST VŐLEGÉNYE

...........................................................................................1824-1907..............................................................

Podmaniczky Frigyes báró, aki negyedfél évtizedig volt vezető állásban a Fővárosi Közmunkák Tanácsa élén, 1824. évi június hó 20-án született. Mint gyermekifjúnak alkalma volt megfigyelni – sőt abban részt is venni – a Széchenyi és Kossuth által vezetett hazafias mozgalmakat, ezek közt a kettős főváros fejlődését maradi állapotából 1843-tól kezdve, amikor Ráday Gedeon gróf patvaristája volt, egészen addig, amikor a negyvennyolcas pesti országgyűlésen a felsőház tagja lett, honnan bevonult a magyar hadseregbe, ahol századosi ranggal küzdött a szabadságharcban.


E mozgalmas időkben sok minden szépet és nemeset szívott be ifjú lelkébe.

Pestre visszatértekor fogadhatta meg, hogy mindhalálig Budapest barátja marad. 1871. november 1-én találjuk nevét először közmunkatanácsi jegyzőkönyvben. 1873. évi március hó 6-án már, mint prezumptív alelnök ő elnököl, majd egy hét múlva pedig már kinevezés alapján ő vezeti a Tanácsot. Podmaniczky a Tanács élén megtalálta önmagát.

A Fővárosi Közmunkák Tanácsánál egészen ismerős talajra léptem, - írja Naplójegyzeteiben. – Azonnal fel is használhattam többrendbeli igen érdekes s fontos ügyek végrehajtása körül. Így lettem a Tanács által megbízva azon bizottság elnökségével, amely a Sugárúthoz szükségelt telkek megvétele céljából az egyes felekkel egyezkedett; be lettem választva azon bizottságba is, amely aNagykörút vonalába eső telkek becsárának megállapításával volt megbízva. E munkát naponta egy egész nyáron át reggel 6 órakor kezdettük meg s 9 órakor pontban fejeztük be, miáltal hivatalos órámnak betartása nem zavartatott meg.

E szerény hangú úrról el sem hinnők, hogy 1861-től 1896-ig tagja volt a magyar képviselőháznak, 1889-től kezdve pedig elnöke a szabadelvű pártnak. Évekig volt intendánsa a Nemzeti Színháznak, majd rövid ideig az égisze alatt felépített Operaháznak. Közéleti tevékenységének jutalmául a király valóságos belső titkos tanácsosi címmel tüntette ki. A Fővárosi Közmunkák Tanácsának 1873-tól 1905-ig volt alelnöke. Vezetésével folytak a tanácskozások az Andrássy-út építésétől kezdve a Belváros reformjáig.

Alig mozdult Budapestről. Kitartóan hirdette, hogy Budapesten a legkellemesebb a nyaralás – Ennek több helyen nyomtatott nyoma is van. Megállapítja Berczik emlékbeszéde is. A Fővárosi Lapok 1886 augusztusában Rekkenő napok címmel közöl cikket s ebben megírja, hogy ma már vannak világlátott emberek, kik azt tartják: sehol sem jobb nyáron, mint itt: Pulszky és Podmaniczky Frigyes báró sohasem mennek el nyaralni… stb.

Ellenségei nem voltak csak barátai és tisztelői. Budapesten ő volt a legnépszerűbb ember, vagy legalább is a legismertebb ember. Amikor kockás ruhájában minuciózus gonddal felöltözötten apró lépésekkel végigsétált imádott Budapestjének utcáin, mindenki szeretettel tekintett reá, mint az abszolút korrektség megtestesítőjére- 1907. évi október hó 19-én halt meg.

Elkötelezettsége és fővárosi tevékenysége miatt Krúdy Gyula találóan Budapest vőlegényének nevezte el a színes életutat bejáró agglegényt. Podmaniczky saját életét szerényen így összegezte naplójában: "Egyéni meggyőződésem szerint, ha kiválóan nem is de hasznosan munkálkodtam."

Hét év múlva, 1914. évi január hó 26-án Berczik Árpád mondott róla emlékbeszédet az Akadémián:

Podmaniczky – úgymond – sohasem találta örömét a csillogásban, sohasem nyomott el másokat, sőt hallgatott a helyes tanácsokra és szóhoz engedett másokat is jutni; azért állt meg becsülettel minden alkalmazásban és hagyott maga után maradandó, hálás emléket, hálásabbat, mint sok úgynevezett geniális (!) ember szokott hátrahagyni, aki többet rombolt, mint épített.


Bár a jövő magyarság minél nagyobb számmal mutathatná fel ilyen mintáit a tisztességnek, munkásságnak és önzetlen hazafiságnak.

(Forrás: Siklóssy László: Hogyan épült Budapest? (1870-1930) Budapest, 1931, Fővárosi Közmunkák Tanácsa)
Akit érdekel :

Báró Podmaniczky Frigyes -EGY RÉGI GAVALLÉR EMLÉKEI

(Forrás:MEK-OSZK)

(Bp.Antikvárium)

TABÁNI HÍRESSÉGEK: KUTHY LAJOS

Kuthy Lajos (kővágó-örsi),

a m. tudom. akadémia levelező tagja s a Kisfaludy-társaság tagja, K. Sándor ev. ref. lelkész (ki Heidelbergában nyert theologiai doktorságot) és técsői Vernyika Zsuzsánna fia, szül. 1813. jan. 9. Ér-Mihályfalván (Biharm.); de atyja már 1814-ben elfogadta a székelyhidi jövedelmezőbb egyház meghivását és családjával oda költözött. K. a természet szépségeivel megáldott ezen helyen nyerte legelső benyomásait, melyek őt később e vidék kitünő leírójává tették; itt terül el a szép költészettel leírt Beszterczei lápvidék, itt ismerte meg a Hazai rejtelmek köznépét, ez a kiváló alföldi magyar népet. Classicus műveltségű atyjától nyerte első oktatását, mire 1821-ben a debreczeni főiskolába adták szülei; a debreczeni körbeliek (Földi János, Fazekas Mihály, Kovács József, Gyöngyösi János, Édes Gergely, Varjas János sat.) voltak tanárai; 1827-ben a bölcseleti karba iratkozott be s három évig a bölcselettel és történelemmel foglalkozott. Atyja óhajtásának, hogy pap legyen, engedve, 1830 őszén a theologiára lépett. Már ekkor kitünt társai közül verseivel és elbeszéléseivel. 1833-ban mint harmadéves theologus szakított a papi pályával s egy barátjának sérelme miatt többed magával elhagyta a collegiumot. Nevelőnek ment az Olasz családhoz Nagyváradra s a jogi pályára készült. Uj helyén alkalma volt Bihar vármegye intelligentiájával megismerkednie és jó modorával megszerettetnie magát; itt kinevezték megyei jogyakornokká. Stilusa gyakornoki munkálataiban feltünt a megyén és aljegyzővé választották. Az 1832. decz. 16. Pozsonyban megnyilt országgyűlésen nagy harczok folytak s K. vágyott oda jutni. 1834-ben az új országgyűlési követ mellé patvaristának rendelték. Követével 1834 őszén ment föl Pozsonyba, a hol csakhamar belemerült a pozsonyi ifjuság mozgalmaiba; a mellett némi jövedelmező állást is nyert Kossuth hirlapirodájában. Mihelyt azonban a rendek 1836. máj. 2. szétoszlottak, a helytartótanács kiadta az elfogatási parancsot Lovassy László és társai ellen. K. sietett haza Asszonyvásárra (hova atyja időközben költözött); ott fogták el máj. 23. és meglánczolva Budára vitték a József-kaszárnyába, hol minden kihallgatás nélkül öt hónapig ült nedves földalatti boltban, míg végre 1837. márcz. 7. a hétszemélyes tábla által megerősített ítélet folytán szabadon bocsáttatott ugyan, de az ügyvédi vizsgálat letételétől eltiltották. Az Olasz családnál Nagyváradon nyert újra menedéket és néhány hét mulva ismét megyei aljegyzőjésév tették. Ekkor a város társas köreiben nagy kedveltségnek örvendett; a szép fiú csakhamar szerelmes lett az alispán leányába Thurzó Jettába, a ki azonban 17 éves korában elhalt. A balsors és a szenvedélyek csakhamar szorgalmas és ünnepelt íróvá tették. Időközben Kolozsvárra ment, hová az erdélyi ellenzék hívta meg az országgyűlési hirlap szerkesztésére. Az erdélyi országgyűlés azonban 1838. márcz. 31. eloszlott. Ekkor K. Pestre jött és itt Sombory Imre kir. táblabiró jurátusa lett. Ismételten folyamodott az ügyvédi vizsgálat megengedéseért, de hiába; 1844-ben ugyan megkapta az engedélyt, de ügyvéd többé nem lett. Minden erejét az írói pályán érvényesítette s az akkori szépirodalmi lapoknak egyik legszorgalmasabb munkatársa volt. Három szinművével kevésbbé volt szerencsés; a kritika elítélte. Végre szivének vonzalmát követve, 1839. máj. 29. oltárhoz vezette topai Kalicza Johannát, a szép és vagyonos komáromi leányt. Házassága azonban nem volt boldog; az egyszerű kisvárosi leány nem tudta magát beleélni az excentrikus férfi házi életébe, csakhamar visszament édes anyjához Komáromba, hol együtt élt Vilma leányával (később Szabó Béláné; ennek szintén Vilma (Zsanet) lánya Kathona Gézának, a csallóközi ármentesítő társulat hivatalnokának neje, a ki férjével és anyjával az ősi Kalicza-házban lakik Komáromban.). Az 1839. nyár végén, hogy felejtse bánatát, utazni ment Magyarország felvidékére és Ausztriában is járt. Pestre visszatérve, ismét régi ismerőseit, a színészeket és a szinésznőket kereste fel; ezeknek a társaságában keresett szórakozást. Szivesen eljártak barátai ízléssel berendezett, kényelmes lakásába is, hol magyaros vendégszeretettel fogadta őket. Neki a társaság éltetője volt; itt feledheté a sors üldözését, életének szenvedéseit. Minél előkelőbb volt a kör, melyben megjelenhetett, annál vidámabb, annál fesztelenebb volt; vidámsága, szellemes megjegyzései mindenkit elragadtak; csaknem mindenütt ő vezette a társalgást. Főuraink a vidám, szellemes férfit nagyon kedvelték. Igy jutott be József nádor salonjába is, fiainak, István és József főherczegeknek ajánlása útján. Előkelő nők körébe Batthyány Lajos grófnál jutott, ki 1843 elején Kuthyt magántitkárául hívta meg. Batthyány nagy házat vitt; roppant kiterjedésű birtokainak felügyelete is nagy gonddal járt. Kuthy kötelességét híven és pontosan teljesíté; ezért Batthyány nagyon megszerette. Derült vidám kedélye felvidította a hölgyeket is, kik testi, lelki szépségének szívesen tömjéneztek; később elkényeztették, kegyeltjükké tették, kinek talán egy estélyükről, egy kirándulásukról nem volt szabad elmaradnia. K. iránti rokonszenvüknek páratlan s irodalmukban a mai napig egyedül álló bizonyságát adták akkor, a midőn (1845. szept.) az uzsorások kezébe került költőnek elárverezett, értékes butorait a saját pénzükön megvásárolták és a kedveltnek visszaadták. A magyar tudományos akadémia 1843. október 7-én választotta levelező tagjává, a Kisfaludy-Társaság pedig 1845. jan. 28. vette fel tagjainak sorába. Az 1843. máj. 24. megnyilt országgyűlésre Batthyány Lajos gróffal fölment Pozsonyba. Híre s népszerűsége már ekkor országos volt; a fiatalabb írók és az országgyűlési ifjuság örömmel kereste fel Kuthynak vendégszerető szállását. Ez ünneplés jól esett hiuságának; megszokta a kényelmet, a fényüzést, sőt a pazarlást is, annyira, hogy midőn 1844. nov. 13. az országgyűlés bezárult és ő Battyhányval visszajött Pestre, itt oly életet kezdett, mely jövedelmét sokszorosan fölülmulta; butorait Párisból hozatta; keleti pompa, délszaki növények illata fogadta a belépő vendégeket; hetenként kétszer-háromszor thea-estélyre hívta meg barátait; itt látogatta meg őt Jókai is Petőfi társaságában. Időközben lemondott magántitkári állásáról. 1845 elején a gyáralapító társaság megválasztotta titkárul; ezenkívül még több egyesületnek tagja s előadója volt. 1846-ban jelent meg az újévi könyvpiaczon és nagy hatást tett Hazai rejtelmek cz. regényének három első füzete. Időközben ellátogatott haza Asszonyvásárra atyjához, ki egyházmegyéjében ülnök és esperességi jegyző volt; meglátogatta 1844. júl. 17. elhunyt édesanyjának sírját; lerándult Aradra, Temesvárra, hol 1845. okt. Temesmegye táblabirójává választották; ekkor gyűjtötte regényéhez az anyagot. 1846-ban a farsangkor a tánczvigalmakban mindenkor tevékeny részt vett; tánczolni nagyon szeretett. 1847. máj. hitelezői elől ismét vidékre menekült és azóta már ritkán fordult meg Pesten. Azon év nov. elején megnyilt országgyűlésre Pozsonyba sietett Batthyányval, ki újra meghívta titkárának. Pozsonyban ismét úri életet élt. Jövedelmező titkári állása és a Hazai Rejtelmek hatezer forintnyi tiszteletdíja újra túlköltekezésre ragadta. Azonban régi vidámsága már eltünt; a túlfeszitett munka idegessé tette. A márcziusi napokban az általános lelkesedés Kuthyt is elragadta; bár korántsem volt forradalmi ember és sejté a véget, hivatalt vállalt és Battyhány miniszterelnöki irodájának igazgatója, majd Szemere Bertalan mellett osztálytanácsos lett. De egészsége egyre hanyatlott, kedélye elkomorult. 1849-ben követte a kormányt Szegedre, majd Aradra is. Az aug. 13. fegyverletétel hírére Nagyváradra, onnét atyjáhz Asszonyvásárra, majd a Rézhegységnek (Biharm.) vidékén húzta meg magát nyolcz hónapig. 1850 derekán fölment Pestre, hogy a polgári törvényszék előtt feljelentse magát, és kegyelmet nyert. Budán a Szarvastéren bérelt hónapos szobácskát, mert pénze, jövedelme alig volt. Szorgalmasan írta novelláit, kezdetben Ariel név alatt; habár ekkor is keresett író volt, úgy hogy alig jelenhetet meg Album, hírlap vagy folyóirat az ő dolgozata nélkül, a megélhetés gondjai miatt mégis kezdett kétségbeesni; ehhez járult atyjának 1851. máj. 26. történt halála, mely szomorú eset fájdalmasan hatott érzékeny szívére. A Tátrafüreden töltött nyári évad némileg megerősítette őt. Szeptemberben lement testvéreihez, a kik közül három hajadon leányt nagyon rossz anyagi körülmények közt talált; ezeket kellett segélyeznie s K. elhatározta, hogy nővéreinek biztos hajlékot szerez. 1853. őszén hivatalért folyamodott és decz. 6. közölte a hivatalos Budapesti Hirlap, hogy a cs. kir. belügyminiszterium a nagyváradi helytartósági osztály területére másodosztályú megyebiztossá kinevezte. Hivatalos működését Szatmáron kezdte; 1855-ben már Aradon volt megyei főbiztos. Hivatalos emelkedésével híre, népszerűsége fokozatosan süllyedt. Régi társai, barátai gyakran szemére vetették ballépését, kárhoztatták tettét. K. a támadásokat kikerülendő visszavonult tőlük, idegenkedő, tartózkodó lett velök szemben. De, a hol csak tehette, védte, pártolta a megtámadott magyar nemességet és polgárságot. 1855. márcz. 5. Erzsébet császárné első gyermekének, Zsófiának születése alkalmából Szózatot írt és nyomatott ki. E költeményt csak felszólításra s talán fenyegetésre készítette. Ezért még mélyebb megvetéssel fordultak el tőle. Ezen gyűlölködés miatt A királyé olvasója cz. utolsó regényét, mely a Budapesti Hirlapban (1860) jelent meg, be sem fejezhette. Végül láttuk a megtört, hanyatló erejű írót, a mint társtalanul járt Pesten, a mint egyedül, mindenkitől kerülve ült a Kisfaludy-társaságnak és a m. t. akadémiának termében, a mint otthon a Tabán egy szűk és sötét szobácskájában mereng és vallásos elmélkedésekbe mélyed. A beteges Kuthyt 1861-ban felmentették a munkától és rendelkezési állapotba helyezték. 1862-ben lement Diószegre; innét Litérbe (Biharm.) távozott, hogy némileg felüdüljön. Még ugyanezen évben kinevezték Nagyváradra megyei főbiztossá a bűnfenyítő törvényszékhez 1470 frt fizetéssel. E fizetésből szépen megélhetett volna, de nem tudott gazdálkodni; a hitelezők régi adósságaiért pörölték; az örökös perköltség miatt adóssága folyton nőtt. Végre 1863-ban csődöt kértek ellene. (Adóssága 4520 forintot tett ki; hitelezőinek fölajánlott 260 nyomatott ívre terjedő összes munkáit, ívét 25 forinttal számítva 6400 forint értékben. Sikertelenül.) Csődbe esése miatt nyugdíjazták. Ekkor a szerencsétlen ember egy kis házat bérelt Nagyváradon és itt tengette csekély nyugdíjából életét. 1864. aug. idegláz lepte meg és 27. meghalt. A Kisfaludy-társaságban 1869-ben Degré Alajos mondott fölötte emlékbeszédet.

Forrás. Szinnyei József

Kuthy Lajos élete

Mikszáth Kálmán méltatása a Hazai rejtelmek előszavában

Hazai rejtelmek (regény)

Költeményei, elbeszélései s egyéb czikkei a következő lapokban és évkönyvekben vannak: debreczeni Lant (1833. költ. és A szerencsés akadályok, elb., 1834. A szökevény, rege); Rajzolatok (1835. Farsangi kaland, 1836. Nagyváradi levél és költ.), Regélő (1834. Életszabályok, Jelenkori házasság, költ. 1836. Garcia de Marcarensas költő életrajza), Honművész (1834. Nagyváradról színi kritika, 1835. Szomorú hír Nagyváradról, 1839. Almanach-társaság, Császár Ferencz költeményeinek ism.), Athenaeum (1837. A beteg, költ., 1838. Szinháztárgyi viták, 1839. Egy éj a fővárosban, A szerelemféltő, A színésznő, Végrendelet, A számüzött, 1840. Mátka áldozat és költ., 1841. Az őrangyal, mutatvány Don Garcia cz. regényből és polemia), Regélő (1839. Vetélytárs, 1840. Nő és férjszeszély, 1841. Toulouse Saphoja); Emlény (1840. Balitéletek, 1841. Arthur és Jenő, A trónkövetelő), Religio és Nevelés (1841. A hitnevelés szüksége, Az apaüldöző), Világ (1847. I. 2. sz. Literaturai pártemberek ismertetéseül); Közlemények (1841. Bevezető szózat I. Ossian lelkéhez és költ.); Nemzeti Almanach (1841. költ., Divatkép, Az álomjáró), Regélő Pesti Divatlap (1842-43. A tőr és feszület, Nők és az élet székfoglaló és költ.) M. Életképek (1843. Egy iskolai kaland), Honderű (1843. Két elitélt, Freskófestések), Őrangyal (1843. Az önmérséklet jutalma), Pécsi Aurora (1843. beszély), Aradi Vészlapok (1844. Egy törpe, mutatv. Don Garciaból), Életképek (1844. Tohub, mutatv. Don Garciaból, Hortobágyi képek a Hazai Rejtelmekből, 1845. Válás, párbeszéd versben), Pesti Divatlap (1845. Egy hirlapi czikk, A kárpáti csúcsokon és költ., 1847. Téli csillagok I-IX. költ., Féltési párbaj, Álmom látogatójához, költ., Kakukk, költ., Beszterczei lápvidék, mutatv. a Hazai Rejtelmekből, Hatyári Gyárfás, Eléa köve, Érdember, Lehelke halála és költ.), Ajándok (1846. Az eskü órája), Hölgyfutár (1850. Emlékirat, költ., Egy hölgy imája, Nur fidel, A temerini hősnő, Szokott csalódások, Egy házi hivatalnok márczius előtt, 1851. Alarica Newa, 1852. Az ecsedi lidércz 1853. Beszélyem kijött a Hölgyfutárban), Remény (1851. A sir vadrózsája, Márczius előtti képek), Losnczi Phönix (1851. Az ifjú császár), Nagyenyedi Album (1851. Székely Katalin), Müller Gyula Naptára (1852. Egy kételkedő gazdag); Budapesti Hirlap (1860. 1-274. sz. A királyné olvasója, történeti regény, összesen 119 számban.)

Munkái:

1. A fehér és fekete, szomorújáték 4 felv. Buda, 1839. (Szinműtár, kiadja Nagy Ignácz I. 3. Először adták Pesten a nemzeti szinházban 1839. febr. 19. és 25., szept. 5., Székesfejérvárt 1841. máj. 21. Kolozsvárt 1840. máj. 25., 1844. ebr. 15. Ism. Honművész 1839. 18. sz.)

2. Első Károly és udvara. Tört. dráma 5 felv. U. ott, 1840. (Szinműtár I. 7. Jambusokban, az akadémiai pályázaton dicséretet nyert. Mind a két szinmű censurai példánya megvan a m. n. múzeum kézirati osztályában.)

3. Kuthy munkái. Novellák. Pest, 1841-53. Kilencz kötet. (I. 1841. Gróf Széchenyi Istvánnak ajánlva, Cleopatra, Egy éj a fővárosban. A szerelemféltő, A színésznő, Nő és férjszeszély, 2. kiadása 1843., II. 1841. Cilley Borbála, Mátka áldozat, Toulouse Saphója, Végrendelet, A számüzött, Vetélytárs, 2. kiadás. U. ott, 1843. III. 842. gróf Battyhány Antonia szül. Zichy grófnőnek ajánlva, Balitéletek, Arthur és Jenő, Az eskü órája, Délila, IV. 1842. gr. Károlyi Györgynének ajánlva, A trónkövetelő János fővétele, Divatkép, Igaz itélet, V. 1844. Egy alkalmi vers, Bizalom és gyanu, A tőr és feszület, Az apaüldöző, Az álomjáró, Egy iskolai kaland, Két elitélt, VI. 1851. Egy éj az altáborban, Hatyári Gyárfás, Eléa köve, Egy divatlapi czikk, Érdember; a censura lefoglalta első czikke miatt és így került az 1852. kiadásba annak a helyébe a Zarskoje Selo cz. novella, VII. 1852. A guerilla, Lyon lovag, Lehelke halála, Nur fidel, A temerini hősnő, Szokott csalódások, Nők és az élet, VIII. 1852. A kételkedő, Egy jobbágyper martius előtt, Szerencsés akadályok, A szökevény, rege, IX. 1853. Székely Katalin, Egy delejes nő végnapjai, Az ecsedi lidércz.)

4. Polgári szózat kelet népéhez. U. ott, 1841. (Ism. Athenaeum 1842.)

5. Hazai rejtelmek. Regény. U. ott, 1846-47. Két kötet, 14 füzeben. (Ism. Henszlmann Imre, Irodalmi Or II. 283. 1.)

6. Szózat Erzsébet austr. császárné ő fensége örvendetes szülésekor. Arad, 1855.

7. Egy iskolai kaland. Budapest, 1898. (Olcsó Könyvtár 1071.)

Kéziratban: Ariadne a könnyelmű nő, Eredeti szomorújáték 4 felv. (Először Pesten 1838. szept. 24. Ism. Honmvész 78. s. Athenaeum II. 27. sz. kézirata a nemzeti szinháznál). Gyűjteményemben költemények: Hámor völgye, Kirablott sziget, Jós ige; levelei: hely és kelet nélkül sógorához topai Kalicza Zsigmondhoz Komáromban, ki nekem is sógorom volt, ezen levélen Kúthy-nak írta nevét; testvéréhez, kelet nélkül, hugaihoz, Pest, 1841. decz. 25., nővéréhez, Zimbró, 1859. jún. 21.; a m. n. múzeumban: levele Petőfihez, Pest, 1845. márczius 16.

Arczképe névaláirásával: aczélmetszés, rajzolta Barabás, metszette Mahlknecht Bécsben (Emlény 1842. és Pécsi Aurora 1843.); kőnyomat, rajzolta Barabás, nyomat. Walzel Pesten, 1845. (Pesti Divatlap 1845. 1. sz.)

Literaturai Lapok 1841. 3., 5., 8. szám.

Athenaeum 1841. I. 5. sz.

Kisfaludy-Társaság Évlapjai. V. Pest, 1842. 102. l., VII. (Nagy Ignácz.) Uj F. V. Pest, 1871. (Degré Alajos, Emlékbeszéd egy elítélt felett), VII. 1873. (Jókai Mór.)

Magyarkák. Lipcse, 1845.

Pesti Divatlap 1845. II. 1. sz. (Turóczy).

Irodalmi Őr 1846. 104. l.

Jelenkor 1847. 38. sz.

Honderű 1847. II. 12. sz.

Életképek 1847. 283. l.

Ujabbkori Ismeretek Tára V. 164. l.

Ferenczy és Danielik, Magyar Irók I. 291. l.

Nagy Iván, Magyarország Családai VI. 567. lap.

Männer der Zeit. Prag, 1862.

Erdélyi János kisebb prózái. Sárospatak, 1863. II.

1864: Koszorú II. 10. sz. Sürgöny 204., 199. sz., Hölgyfutár II. 19. sz., Wiener Zeitung – 216. sz.

Toldy Ferencz, M. Nemzeti Irodalom Története.

Otthon 1875. (Lauka G.)

Lauka Gusztáv, A multról a jelennek. Bpest, 1879.

Beöthy Zsolt, A m. nemzeti irodalom történeti ismertetése II. és Képes Irodalomtörténete II. arczk. és kézirata hasonmásával. (Széchy Károly.)

Fővárosi Lapok 1886. I. (Endrödy Sándor), 1888. 178., 254. sz. (Lauka G.)

M. Sion 1886. (Szaák Luiza, K. kézirataiból.)

Ország-Világ 1888. 38., 40. sz. ) Kemenczky Kálmán), 41. sz. (Kulini Nagy Benö.)

Váli Béla, Kuthy Lajos élete és munkái. Bpest. 1888. (Különnyomat a Figyelőböl.)

1888: Irodalmi Értesítő 17. sz., Debreczen 133. sz., Nemzeti Nőnevelés.

Gyulai Pal, Vörösmarty élete. Budapest, 1890. 239. l.

Kiszlingstein Könyvészete.

Pallas Nagy Lexikona XI. 122. l. (Négyesy László.)

Ferenczi Zoltán, Petőfi életrajza. Bpest, 1896. 306., 317. l.

Wallentinyi Dezső, Kuthy Lajos életrajza. Rimaszombat, 1897. és gyászjelentés.

.

TABÁNI HÍRESSÉGEK: KISTÉTÉNYI MELINDA

.......................

Melinda Kaindl családnévvel látta meg e világot 1926-ban, a mára lerombolt Tabán egyik szűk kis utcácskájában. Nevelőapja Krausz Márton, Marcika volt: a roppant bölcs, autodidakta sváb parasztember, aki a hindu filozófiától Freudig mindent olvasott és tanulmányozott. Az elképesztő zenei tehetség anyai ágról származik: az egyszerű és jóságos bécsi nagyanya, Maria Hicker Brahms és Schubert kánonokat énekelt barátnőivel esténként. Melinda édesanyja, a legendás sikosfalvi Szikossy Gizella hajlott koráig az ország legismertebb zeneelmélet-magántanára volt. Gizi néni hallása idősebb korában meglehetősen szelektívvé vált. Ha a fülébe ordítoztam, nem hallotta meg, ám három szobán keresztülsikoltott, ha növendéke egy összhangzattanpéldában egyszer is félreütött.

Melinda káprázatos tehetsége korán megmutatkozott: Polgár Tibor, a Rádió egykori zeneigazgatója mesélte nékem, hogy az 1930-as években Melinda – alig hat évesen – Mozart-stílusban improvizált a Rádió élő adásában. Anyja bölcsen nem a konzervatóriumba, hanem az Angolkisasszonyok Váci utcai intézetébe iratta be, ahol Melinda először találkozott Mater Szenszinsky mellett az orgonával.

– Nagyon féltem a sok síptól – emlékezett vissza –, egészen más volt, mint a zongora: a billentéssel nem tudtam megváltoztatni a hangját, és csak azt kiabáltam hisztérikusan: „Nem akarok többet orgonához ülni!”

Aztán beiratkozott a Zeneakadémiára, ahol a karvezetés mellé mégiscsak felvette az orgonát. A karmesterséget Ferencsik Jánostól tanulta, aki meg is jegyezte róla: „Végre egy nő, akinek nem úgy áll a kezében a karmesteri pálca, mint egy főzőkanál!”

Melinda szerelmes volt Ferencsikbe, s szonetteket írt hozzá. Minthogy káprázatos hallása és elképesztő zenei fantáziája volt, unta magát Forrai Miklós szolfézs óráin, és többet nem ment be. Félévkor Forrai megbuktatta. Néhány nappal ezután volt az első főiskolai szolfézsverseny, Kodály elnökletével. Melinda gondolt egyet, és egyik társával benevezett. Amikor belépett, Forrai arca fehér lett a dühtől, odahajolt Kodályhoz és valamit a fülébe súgott, mire Kodály azt dünnyögte: „Majd meglátjuk!”. Az elképesztően nehéz, dóváltásokkal és fura ritmusokkal megtűzdelt francia szolfeggiókat Melinda játszi könnyedséggel leénekelte – az első díjat Kodály a zeneakadémiai tanári kinevezéssel együtt adta át.

Melinda koncertkarrierje elsősorban Bach-játékosként és improvizátorként vette kezdetét. Sorsa szomorú példája a vasfüggöny miatt Magyarországra bezárt művészeknek: amikor Sztravinszkij a hatvanas években meghallotta egyik improvizációs felvételét, állítólag így kiáltott fel: „Nagyobb tehetség, mint Bartók és Kodály együttvéve!”

Melinda tehát Magyarországon maradt, hétközben a Zeneakadémián tanított, vidéken koncertezett, s hétvégenként a jónevű Holiczy Vokál beugró tagjaként Gershwint énekelt a legendás Corvin Klubban.

Rövidre sikerült házasságából született Kristóf, akinek talán legnagyobb tragédiája, hogy az operaénekléstől a nyelvtanulásig mindenhez egyformán zseniális, és ezért nem tud egyetlen pályán sem elindulni.

Melinda a legmagasabbrendű és öntörvényű zseni, aki úgy viseli magán a tehetség rubintopánját, mint az Óz Dorkája: szinte nem is tud róla.

Bár már korábban is ismertem, nyolc éves voltam, amikor elmentem egy hangversenyére a Ferenciek templomába. A hangverseny után orgonához ültetett (ha emlékeim nem csapnak be, Bach f-moll fúgáját játszottam el néki), majd magához ölelt, és így szólt az ott lévő orgonisták füle hallatára: „Mókuska, ilyen tehetség csak egy születik egy évszázadban!”

Halálosan boldog voltam, s legszívesebben elsüllyedtem volna a pironkodástól. Maga mellé vett segédorgonistának az Angolkisasszonyok csudaszép orgonáján, s noha sok esztendő telt el azóta, és sok ezer kilométer ékelődött is közénk: örökre rabjává tett zsenialitásával, fantáziájával, kedvességével és végtelen szeretetével.

Csodálatos szellemének követeként álljon itt az egyik latin himnusz nyomán írt verse, amelyet – rá oly jellemzően – egy zöldségesek által használt, barna staniclira jegyzett fel, szemöldökceruzával:

Ó, üdvünk napja, Jézusunk, Te lángolj lelkünk rejtekén!
Az Éj homálya ködbevész, s a Földre tiszta fény derül.
Uram, Te hoztál új Időt. Ó, add, hogy vétkünk szégyenét
lemossa könnyünk tengere: a Szent Mosoly így ránk ragyog...
Hol egykor vétkes tűz rohant, most könnyek árja hömpölyög,
mert bűnbocsánat balzsama a kérges szívet megnyitá!

Csodás e Fény: a Te napod, hol immár minden felragyog!
Majd egykor ott örvendezhetünk, ahol, Urunk, Te vársz miránk.
Ím, térden állva Téged áld a mérhetetlen Szép Világ,
mit szent kegyelmed alkotott – daloljunk Égi Dallamot!

Tisztelt Olvasó!

A "Mélypincéről" és utolsó tulajdonosáról , Poldi bácsiról már azt hiszem annyi írás, annyi fotó és festmény és grafika jelent meg ebben a blogban elszórtan, hogy bárki gyaníthatja kedvenc témámról van szó. Így igaz ,nem tagadom. Örülök , hogy megismerhettem egy igaz embert és az ő élettörténetét . Külön szerencse volt megismernem dédunokáját T.J-t, aki most , halála után 54 évvel is őrzi dédapja emlékét.

Ez az album első kísérlet a "Mélypince" tabáni kisvendéglőről szóló ismereteink vázlatos összefoglalására és talán egy, a későbbiekben a vendéglő vendégkönyvével és a fellelhető fotókkal kiegészítve megírandő végleges írás alapjául szolgálhat.

(A képekre kétszer egymás után kattintva a szöveg olvasható nagyságú lesz)

Folytatás: 23 OLDALON ITT

Budapest Anno 1930

VIRÁG BENEDEK LEVELEI KAZINCZY FERENCNEK

Régi adósság törlesztése Kazinczy Ferenc bekerülése A TABÁNI PANTHEONBA. ( ITT)

Ebből az alkalomból részleteket közlünk a Tabáni Füzetek 6. tavaly áprilisi számából számából,(ITT)

Kazinczy Ferenc születésének 250. évfordulója megünnepléséről, kapcsolatáról Virág Benedekkel ( Jankóné Pajor Ildikó .a Tabán Társaság elnökének írása).A PANTHEONBAN olvasható életrajza, kortársaihoz írott néhány levele is.

Érdekességként álljon itt néhány sor :

Virág Benedek ajánlja Kazinczy Ferenc figyelmébe Vitkovits Mihály "Ivódal"-át. Talán ismerős....

Ha én rózsa volnék,

Hamar elhervadnék,

Senki rám nem nézne

Senki nem becsülne.

Ne mondj hát Rózsának,

Engem Tulipánnak

Szép violát, szegfűt

Egy forró nap elsüt.

Bizony, ha lehetnék

Én csak galamb lennék.

Óh , hova nem mennék,

Hogyha repülhetnék.

A levélben nincs kimondva, de elképzelhető ,hogy Benedek atya e kis gyöngyszemet dúdolva

ünnepelte a farsangot a Mélypince mélyén 1811-ben

kassius

TÖLTÖTTKÁPOSZTA

Kedves jó barátom, ludovikás osztálytársam

(oda jártunk gimnáziumba, csak akkor már a Ludovikát Állami Bem József Gimnáziumnak hívták )

dr Seregélyesi János nyugalmazott minisztériumi főtanácsos szabad idejében régmúlt korok sajtótörvényeinek szövevényét kutatván, időnként üdítő kiruccanásokat tesz a gasztronómia és a kocsmológia területére is. Jelen blogban is közöltem már sörtörténeti értekezéseinek részletét. Tessék hát kérem most fegyelmezni az ádámcsutkákat , nehogy félrenyelés zavarja az élvezetet, következik a töltöttkáposzta története:

Dr . Seregélyesi János

Ünnepi Töltött Káposztáink nyomában

Nemzeti gasztronómia ismeretünk olykor tévedésekkel van teli. Néha hiedelmek, máskor tévedések uralják.Ez a helyzet , a sokáig nemzetközi hírűnek vélt magyar konyha legnemzetibbnek gondolt ételeit illetően is. Itt van például a Töltött Káposzta. Ünnepeink Töltött Káposztája.

A legtöbben úgy vélik, ha valami, ez aztán : igazi ősi magyar étel. Mások úgy gondolják : valahol a régi híres ,erdélyi / fejedelmi / konyha ajándéka. Legendák lengik körül, ősi családi receptek őrzik a titkát. Vannak akik nemzeti önérzetünk érzelmi-érzéki biztosítékát látják benne.

Mikszáth egyszerűen : királyi eledelnek tartja. Tudjuk Marcel Proustból egy viszonylag egyszerű teasüteményen való rágódás is eltűnt,elfeledett idők emlékeit,hangulatait, váltotta ki. / Mi minden jutott volna eszébe ha egy komoly töltöttkáposztás kultúrába születik …/A töltött káposztát úgy általában ,minden honi vendéglő étlapján megtaláljuk. Azonban tudjuk, az igazi , az ünnepi töltött káposzta csak otthoni konyhában készülhet.

Végül is honnan származik ez a kedvelt étel ?

Legyünk erősek ! Ez bizony török,török típusú étel. A török hódoltság után terjedt el. Az már a magyar konyha kreativitását dicséri , hogy nemcsak átvettük, hanem változtattunk is rajta.

Ki ismeri a történelemből kultúrtörténetbe átlépő dolgok, sajátos metamorfózisait ?

Lehet , hogy az egykori vesztett csaták - „ Ozmán vad népének „ - késői kultúrtörténeti jóvátétele ?

2 -

A törököknél még ez töltött akármi, inkább töltött szőlőlevél. Ez a feltehetően nomád török konyha vívmánya. . A töltelék: vagdalt hús és rizs + fűszerek./ A hús, - figyelemmel az iszlám gasztronómiai ajánlására : bárányhús./

Első magyar nyelvű szakácskönyvünk 1601- ből , / Szentbenedeki Miklós : „ Magyar ételek főzése „/ nem is említi , még csak hasonlóról sem beszél.

/ Pedig már 75 évvel vagyunk Mohács után. ../

Pár évtized múltán , viszont feltűnik valami hasonló egy magyar nyelvű szakácskönyvben. Mégpedig a csáktornyai Zrínyi könyvtárban .

„ A közétkek főzéséről való rövid jegyzés „ ! / Szerzője ismeretlen,de magyarul is tudó horvát nemzetiségű ,magát tapasztaltnak mondó szakács.

Ebben a könyvecskében jelenik meg, a káposztás hús ! Ez azért érdekes, mert később a XVII.század magyar főúri konyháinak egyik legkedveltebb étele lesz.

/A szakácskönyv ill füzet a zágrábi Nemzeti Könyvtár Zrínyi hagyatékában található ./

A könyvecske valamikor 1662 október 10-e elött íródhatott ,- ekkor volt ugyanis Zrínyi könyvtárában leltár. / A költő gyűjtötte a szakácskönyveket , könyvtárában több, - német,olasz,latin szakácskönyvet is említ a leltár /

A káposztás hús , vagy húsos káposzta , tehát már ismert,igényelt étel. A hús pedig , elsősorban tehénhús. Régi szakácskönyveink nem beszélnek marhahúsról. Egészen a XIX. századig. A marhahús kifejezés helyett, mindig tehénhúst mondanak. Ennél a káposztás húsnál ,még nincs szó semmiféle töltelékről. A hús együtt főzték a vágott káposztával.

3 -

A török nyelv a töltött zöldségeket : „Szármának „ nevezi. / Ez becsomagoltat , betakartat jelent. / A szomszédos balkáni népek-szerbek, románok, bulgárok – aki ugyancsak ismerik és szeretik a töltött káposztát , megtartották szárma kifejezést .

Kétségtelen, Ők 500 éven át lapozgatták a török étlapot . /A mi végvári étlapírásunk ,- talán jobban tudott ellenállni. /

A balkáni étlapokon tehát szármaként keressük./ A magyarországi cigány konyha is inkább nevezi így. / A tőlünk nyugatra eső étlapokon azonban, semmilyen néven ne keressük.

De aztán, valahol - feltehetően Erdélyben - megszületett /megfőtt / az új ételnév.

A töltött káposzta megnevezés először Misztótfalusi Kis Miklós 1695-ben Kolozsváron nyomtatott szakácskönyvében jelenik meg.

/ „Szakácsmesterségek könyvecskéje „ !

/ A neves nyomdász és betűművész , Bibliák és vitairatok mellett egy szakácskönyvet is adott ki „. A vállalkozás sikeres volt,több kiadást is megért. Legutóbb, pár éve, reprintbe is megjelent./

Az itt olvasható recept már nagyon hasonlít a ma általánosan ismertekre .De a káposzta : nem savanyú - hanem sós !A hús vagdalt disznóhús.

Az erdélyi fejedelmek külföldön is jegyzet konyhája viszont már ismeri a savanyú káposztás húst. / A hús töltelékként való megjelenése még nem egyértelmű . /

Mikes Kelemen 1720-ban Rodostóban erdélyi káposztás fazekakkal álmodik, - ami kapros és tejfeles. / Sajnos nem ment utána a Töltött Káposzta eredetének, pedig ha már ott volt… /

A XVIII. században már több szakácskönyv ismerteti a töltött káposztát. A káposzta savanyítása már a XV.századtól elterjedt. A savanyú káposztát legjobban a szlávok és szászok készítették. / A káposzta szavunkat a szlávoktól vettük át, Ök pedig az olasz-latinoktól.

/

4 -

A savanyú káposztás töltött káposzta , viszont Czifray István : „ Magyar Nemzeti Szakácskönyv” - ében örökítődik meg először.. Ez a XIX.század legismertebb szakácskönyve volt, nyolcszor adták ki, kalózkiadásban is. / 1802-től. 1888-ig / Ebben az évben /2010 ! / is megjelent reprintben /

/ A szerző József nádor főszakácsa volt. Így a reformkor jeleseit jónéhányszor megetette a nádori fehér asztalnál. Hogy itt mennyi töltött káposztát ettek, későbbi kutatásokra vár…/

Gombócz Zoltán nyelvészprofesszor 1905-ban, tanulmányt szentelt a régi magyar ételneveknek. / Nem kevés a török szóeredet. Megállapítja azt is ,számos kedves ételünk /pl: töltött paprika, rétes, pite / török eredetű ,amelyek balkáni,elsősorban szerb közvetítéssel jutottak el konyháinkba.

Igen ám de ezeknél a török neveknél meg kell különböztetni a régi, csuvas - török szavainkat , az új oszmán -török kifejezésektől.

A régi török szavaink ,a V-VI-VII. századi , kisázsiai szomszéd együttélésből származnak.

Kosztolányi azt írja , ez nem kis örökség, 10 legszebb szavunkat / láng,gyöngy,anya,ősz,szűz, kard,csók,vér,szív,sír / a törököktől kaptuk.

Lehet, hogy 10 legjobb ételünket is a törököknek köszönhetjük ?

A 150 éves török hódoltság ,azonban sokkal „kevésbé tett minket törökké.”

Vámbéry Ármin a tudós utazó , az 1860-as években végigjárta a közép- ázsiában maradt török tipusú népeket- egykori szomszédaink utódait. / kazah,üzbég,türkmén,krimi tatár stb / Belekóstolt ételeikbe is. Feljegyezte, ott is kedvelt étel a : szárma.

Persze egy igazi, évszázadok konyha-tapasztalatát finomító töltött káposzta, sokféle, dús ízesítést kíván.

5 -

Töltött káposzta ügyben, fennmaradt egy Krúdy Gyula általi megrendelés. / Bpest,1901.április 29. / Ezt Krúdy egy asztaltársasága számára rendelte meg. A megrendelés címzettje Glück Frigyes úr . / Glück Frigyes a vendéglátós szakma nagytiszteletben álló vezetője, a Magyar Vendéglősök Országos Szövetségének Elnöke. Sok mindenre figyelt, pl: Ők készítették el a Petőfi család méltó sírhelyét a Kerepesi úti temetőben. Igaz Petrovics, „ a jó öreg kocsmáros „ mégiscsak szakmabeli volt…/

Krúdy rendelése szerződésszerűen szigorú. A magyaros töltött káposztánál előírja a : marhaszegy,az oldalasok,a csülkök, a körmök és pirított füstölt szalonnák nélkülözhetetlen „ sine qua non „ jelenlétét is.

Azonban a kedvelt hazai töltött káposzta receptek között is vannak kisebb eltérések :

Végh Antal pl: a „ 100 szatmári parasztétel” - ben „ az édesebb ízek / édes káposzta,paradicsom / becsempészését is még bőven ősi, hazai ízeknek tudja.

A töltött káposzta jelenléte az ünnepi asztalokon vitathatatlan.

„ A harcot, amelyet őseink vívtak

békévé oldja az emlékezés … „

Ez a rezignált költői bölcsesség , elfogadható.

De azért legjobb - a Töltött Káposztára emlékezni.

Seregélyesi János