ÉLŐ LEGENDA

(Tabáni Helytörténeti Gyűjtemény és Dokumentációs központ)

Ha állna még a régi Tabán, aranyéletünk volna: délebédre bármikor kiugorhatnánk a Kékgolyóba valami zónapörköltre meg kovászos uborkára. Nem a Kékgolyó utcai Kékgolyóba persze - az sincsen már jó ideje -, hanem csak ide, a Kereszt tér fölé, ahol a Hosszú, a Kör meg a Komló utca összefut. Vagyis dehogy ugorhatnánk ki, hiszen akkor redakciónk nem lehetne a Naphegy téren, mert Naphegy tér sem volna, mivelhogy szőlők és gyümölcsösök borítanák azt a helyet, ahol most egyebek mellett Musztafa Kemál mellszobra áll. Nevezett utcák az egykori Tabán felső karélyában helyezkedtek el, amelyre már csak egyetlen, érthetetlen módon ottfelejtett épület emlékeztet a Czakó utca és a Hegyalja út sarkán.
Alatta sporttelep - ott a háború idején még iskola volt, de addigra a romantikus emlékezetben a "girbegurba", a "zug", a "macskakő" és hasonló hangulatú kifejezésekkel körülcsobogtatott egykori emberi élőhely már csak töredékesen létezett. Kétségtelen, hogy a Gellérthegy, a Naphegy és a Várhegy felől a Dunára lejtő völgy meredek utcái tömegesen vonzották a művész-lelkeket, de már több mint száz éve, hogy a nagyobb léptékben gondolkozó városvezetés az egész Tabán lesikálásában gondolkozott, sőt az I. világháború előtt már a házak és telkek kisajátítása is előrehaladt, ám végül csak a 30-as években estek neki ténylegesen a városrésznek
Eddigre odalenn, az Attila úton már új épületek álltak, például a Bethlen-udvar időközben végképp elmagányosodott koloszszusa, amelytől nem messze csak néhány évtizeddel korábban építettek új tanintézetet Lechner Ödön tervei alapján, hogy aztán egy későbbi fázisban ezt az épületet is utolérje - idő előtt - a messzire tekintő rombolás.
A II. világháború gátat vetett ugyan a Rudas és a Rác fürdő forrásaira alapozott gigantikus fürdővárosi elképzeléseknek, de a bontásokkal sikeresen előrehaladtak. Hogy a tervek hamvukba holtak, talán nem is túl nagy baj, hiszen a fürdőépületek és villák részben azt a területet foglalták volna el, ahol ma az Erzsébet híd le- és felhajtó útjai futnak - a régi egyszerűen nekifutott a rakpartnak, nem is lehetett volna másként, hiszen a közelében akkoriban a Monarchia legszebbnek mondott ortodox temploma állt, lévén a lakosság egy jelentős része a török idők után betelepült szerb. Emléküket már csak egy újraállított kőkereszt őrzi a parkosított domboldalon (ahol tölgyek, hársak, ostorfák állnak, odébb meg, egy újabban kialakított tanösvény mentén berkenyék, mézesfa, császárfa), valamint egy áradási vízszintet jelző kőtábla az egyik megmaradt jobb Döbrentei utcai ház falán, a költő és műfordító Virág Benedek, Kazinczy, Berzsenyi és mások barátja és nyelvújító társa egykori lakhelye mellett.
És akkor végre megérkeztünk: ebben az épületegyüttesben nyitották meg a felújítás után, öt évvel ezelőtt a tabáni gyűjteményt két tágas, egykor istállóként, később tüzelőtárolóként szolgáló, egybenyitott boltíves helyiségben. A magyar, angol, német nyelvű, bőven illusztrált tablók a kezdetektől bemutatják a XVIII. században főleg hajósok, rakodók, szőlőművesek és mindenféle iparosok, például az egyebek mellett állatürülék-pácokkal és timsóval - innen a név - dolgozó tímárok által benépesített városrészt, ahol a török időkben a fürdők mellett dzsámik sora állt, és az imént említett bőrkikészítők török megnevezéséből eredeztetik magát a Tabán nevet is. Az erre csordogáló Ördögárok gyakran árvizekkel rombolta a házsorokat, 1810-ben pedig egy tűzvészben négyszáz ház leégett - tanulmányozzuk borzadva a szegény tabániakra zúduló sorscsapásokat. Aztán későbbi életképek, például Benedek Samu mézeskalácsos és viaszöntő egészen a hatvanas évekig működő üzletének részletes bemutatása. A belső helyiség beugróiban a minden valamirevaló helytörténeti gyűjteményben újra és újra örömmel felfedezhető konyhai és asztali tárgyak, vendéglői és kocsmai kellékek, butéliák, hatalmas söröskorsók, utalásokkal a Krúdy által felettébb kedvelt Mélypincére, a Kakuk, az Albecker vendéglőre, A Három Kapáshoz címzett intézetre, nem is szólva a Háromcsőrű Kacsáról, melynek címerállatából egy gyertyatartóként asztalra helyezhető példányt meg is szemlélhetünk, miután megvizsgáltuk az Első Tabáni Spongya Asztaltársaság jótékonysági meghívóját, melynek méretei minden bizonnyal arányban állottak a kedélyes egylet nevéből is kisejlő jelentős folyadékbefogadó képességnek és elhatározottságnak. A vendéglői emlékkönyvek fénymásolt lapjain finnek, olaszok, svédek áradoznak, egy angol nyelvű bejegyzés pedig azon lelkendezik, hogy szerzője körbemutathatta e kedélyes városrészt a legkiválóbb kaliforniai zeneszerzőnőnek. A gyűjteményt a régi tabániak máig gyarapítják - mondja az igazgató asszony, aki egyszersmind a Tabán Társaságot is elnökli, komoly civil közéletet gerjesztve a kellemesen tágas múzeumi térben. Példaként egy kézi mángorlóra mutat, amelynek az adományozó mintegy a helyét is kijelölte egy sarokban. Egy másikban ideiglenes kiállítás keretében Balogh Rudolf fényképeit láthatjuk - távolról sem ő volt az egyetlen jeles fotográfus, aki a tízes-húszas években a tabáni utcákat járta a masinájával, így aztán elég gazdag dokumentációja gyűlt össze az eltűnt városrésznek. És ott vannak még a festmények, akvarellek, sőt gobelinek is, az alkotók között pedig Nemes Lampérth József (meg persze Zórád Ernő) a legismertebb, a helyi hangulatot viszont Turják Ödön postafőtiszt, valamint Szabó László (műszaki hivatalvezetői minőségben a vár utolsó kapitánya) műkedvelő munkái színesítik. A gyűjteményben zajló dokumentációs munka legszebb eredménye talán a Tabáni füzetek idei, negyedik számához csatolt CD-ROM melléklet, amely Lenkei Ákos ifjú kartográfus munkájának eredményeként három idősíkban, térképen mutatja be a városrész különféle állapotait, a virtuális tabáni utcákhoz pedig töméntelen mennyiségben rendel hozzá fényképeket a környék lokálpatriótáinak örömére és andalodására. "Az egész egy mítosz, mégis tudunk róla beszélni" - mondja az igazgatónő.
Bp. I., Döbrentei u. 9., nyitva: szerda, péntek, szombat 14.00- 18.00, vasárnap 11.00-18.00 Köszönet Jankóné Pajor Ildikónak.

Narancs XIX. évf. 31. szám - 2007-08-02(KOVÁCSY)